Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-17 / 40. szám

1982. február 17. • PETŐFI NÉPE •

5

A művészet mindenki számára hozzáférhető. Nyelve, kifejezőeszközei, jelrendszere megtanulható. így van ez a film esetében is. Addig nincs is baj, amíg a konvencionális filmnyelvvel van dolgunk (krimi, western). A nehézségek akkor jelentkeznek, amikor az újszerű jelkapcsolatokat felvonultató, vagy

netán egy egész film erre épülő jelrendszerével találjuk szembe magunkat. Ezeket a filmeket az eddig ismert-használt jeltartományunkkal akarjuk felfogni. Holott a műalkotásokban az új jelek új információk hordozói, elsajátításukhoz pedig idő, s a filmalkotásokkal való találkozások szükségesek.

Igényeket teremt __

— Csak egy széles körű, komplex esztétikai nevelés teremtheti meg azokat a feltételeket és igényeket, amelyek a műalkotásokban megtestesülő értékek feltárásához vezetnek. Ezáltal, válhat érthetőbbé egyre szélesebb körben, s lehet eleven erővé a film a művészetek között. Az egyetemes és a magyar filmművészet meg-megújuló

filmnyelvi kísérleteivel bombázza azokat a nézőket, akik a konvencionális filmnyelvi kliséket múr-már anyanyelvi szinten használják, de az újak megzavarják. Kimondhatjuk: a művészetiek) érthetőségének problémája a művészi formanyelv, a jelrendszer megértésének problémája. Szó, ami szó, sokan bírálják Jancsó Miklóst szemioti- zálható filmjeiért. (Még kér a nép. Magyar rapszódia, Allegro ílarbaro, A zsarnok szíve), de kijut a meg nem értésből Juhász Ferenc hosszú verseinek, sőt néhány köztéri szobornak is, s olykor-olykor értetlenséggel fogadják a szokottól eltérő, a dramaturgiát megújító színházren- dezci törekvéseket is.

A művészet dúsított jeleket használ. Ez egyaránt szolgálja a stilizációt, az egyszerűsítést, a szimbólumokban való kifejezést; ugyanakkor nehezíti is a megértést. A film egy új módja a gondolatközlésnek, formanyelve művészeti formaelemeinek szuverén alkotórendszere, s hogy ezt a rendszert megérthessük, nyeivét ismernünk kell. Ennek legegyszerűbb módja a műalkotással való találkozás. Miért szükséges e kommunikációs eszköz jobb ismerete? Mert a film a művészetek között is az egyik

í; . 1-oiujsyhu ..i_(i i, legerőteljesebben ható, fontos társadalmi tényező. Használata és megértése azonban már változó.

Egy kis statisztika * 35

Semmi különös, meglepő nincs abban, hogy különböző nézőrétegek más és más módon és mértékben tartanak lépést a filmművészet fejlődésével. Amíg egyeseket épp a látványt teremtő, kísérletező kedv vonz a filmhez, másokat éppen eltaszít. Megmaradnak a Kojak színvonalán. De ebben bizonyos értelemben társadalmunk kulturális igénystruktúrája, annak változásai is tükröződnek. Amíg Bács- Kiskun megyében a Nyolcadik utas a halál című angol filmet 55 ezren nézték meg a bemutatástól számítva (Kecskeméten a

35 előadásnak 14 742 nézője volt), addig a Harmadik típusú találkozásokat 22 ezren (a megyeszékhelyi 14 előadást 6 ezren tekintették meg)! a Csillagok háborúját 16 ezren látták (a kecskeméti 16 előadásnak 7306 nézője volt).

De mindezeket elsöpri a Pie- done Egyiptomban, eddig 65,5 ezren tekintették meg, Kecskeméten a 43 előadást 20 872 néző látta, nem beszélve újra műsorra tűzéséről. E felsorolás bizonyítja, hogy a film mint technikai művészet megcsal bennünket. Művészi köntösben csillogtál ja technikáját, s teszi azt úgy, hogy megtekintése után téves értékítéletek születhetnek. Azaz, a silányabb művészetet úgy adja el szupertechnikájával, hogy fellazulnak a nézőkben az igazi művészethez kapcsolható értékítéletek. Az ügyes, technikai

profizmus azonban nem tévesztendő össze az értékes művészi mondanivalóval. Az értékeket nélkülöző művészi igénytelenség, középszerűség veszélyt rejt magában. A mostanában reneszánszukat élő katasztrófafilmek (Pokoli torony, Lavina), a technikát csillogtató Sci-fik a látványra helyezik a hangsúlyt. Amíg a hatvanas években az analitikus film volt a döntő, s az egyetemes filmművészetet az európai intellektualizmus hatotta át, addig a hetvenes-nyolcvanas években az amerikai professzionalizmus a mértékadó. Joggal fogalmazták meg ennek láttán a filmteoretikusok, hogyha látványt akarok a moziban, Amerikába megyek, ha művészetet, Európába”.

A Piedone... és a Csillagok háborúja-kategóriájú filmek élvezetéhez tényleg nem kell különös iskolázottság; nem kell hozzájuk különböző filmszaklapokat elolvasni, de nem is vitatémák a filmklubokban. Megtekintésük után a nézők megelégszenek a „jó volt” summázatá- val, ami • esztétikailag közel áll a nullához. És még egy érdekesség: megpróbálták már folyamatosan elmesélni ezeknek a filmeknek a történetét? Nem. Mert alig van történetük, mert a mondanivalójukra rátelepszik a technika. Ez lenne tehát a ma emberének látványigénye? Bízzunk benne, hogy nem. A látvány több irányban befolyásol, megtéveszthet,' elbizonytalanít- hat bennünket. Egy angol kritikus méltán jegyezte meg, hogy ezek a filmek a< nézők kaland-, szex-, és látványéhségét csak pillanatnyilag elégítik ki, de tartósan adósak maradnak a művészetet jellemző gondollaitiság- gal. Elgondolkodtató adat mégis, hogy Kecskeméten 1980-ban a

Tóth István

zaklatott idők

(45.) Milyen furcsa is már nekik a táj olyan vidéken, ahol egyéni gazdaságok pántlikáitól tarkállik a föld. A száz holdakra rúgó táblákat szokta már meg a szemük, értelmük ezer holdakat összefogva kalkulál. Számukra á foltos, avult ruhát jelentette a látvány. A mozgás is fáradt, vontatott errefelé. Egy-egy szekér cammog, a bakon álmosan pipázik a gazda. A kis fehér tanyák körül apró boglyáknak tűnnek a kazlak, megmosolyogni való ku- pacocskákban a répa, hasadt tök, rőzse, s a rozsdás kis eke is az egyéni güzülés megannyi jele. Még a madzagra kötött kutya szorgos ugatérozása is olyan komikus; mintha a múltat próbálná védelmezni a jövő elől dühös herregésével.

— Lesz miről beszélni a t.-i gazdáknak, igaz-e?

Mindenki elfordult az ablaktól. Kubik Imre az autóbusz közepén állt. Lábát terpeszgetve kereste a legbiztosabb helyzetet a pillegő kocsin. Fél kézzel az egyik alumínium oszlopba kapaszkodott, látszott, beszélni készül. Hogy a figyelem rá irányult, elmosolyodott. Sötétszürke zakója zsebéből kis papírlapot vett elő. Oldalt hajolt, hogy jobban lásson. Pár pillanatig némán böngészte feljegyzéseit, majd megszólalt.

— Elvtársak, ne gondolják, hogy most bárkit is ki akarnék oktatni — hogy s mint kell agitálni. Özönét tanultak már erről, amellett a gyakorlatban is jártasak. Mint „öreg” szövetkezeti gazdáknak, bő ismereteik vannak már az újfajta paraszti életről, amire öt-hat esztendővel ezelőtt még csak kíváncsiak voltak. Nos hát, minderről beszélni fognak máma. Amikór leülnek — szemközt a régi utat járó dolgozó paraszttal, jusson eszükbe, mit éreztek maguk is annakidején. Nem kell udvarolni, de türelmetlenkedni se szabad, ha makacssággal találkoznak, őszintén szóljanak, akkor egyenes lesz azoknak a beszédje is, akiket a jobbmódy életre akarunk vezetni.

Az elvtársak itt mind olyan emberek, akiknél a szavak mögött tettek is, eredmények is vannak. Beszéljenek önmagukról, aggodalmukról, kételyeikről, míg maguk is ott jártak, ahol mot még ők is — de sokkal többet mondjanak el a már megtett útról. Az első kombájnról, a gépekről, melyekből egyre kevésbé szorulunk a gépállomásra, hiszen sajátjaink mindinkább szaporodnak. Emlékezzenek meg a kiállításokon kiérdemelt díjakról, a ház'ról, amelyet azóta építettek, a gyerekről, aki technikumban tanul, hogy mint mezőgazdász jöjjön haza. Ismertessék a jövedelmi rendszert... De ezt már nálamnál jobban tudják.

Most még csak annyit, hogy mindnyájan egy vagy két helyi népnevelő mellé leszünk beosztva. Segítsünk nekik, hogy a helység vasútállomására ezen az őszön ők is kiírhassák: „Szövetkezeti község”.

Mire Kubik elvtárs néhány fontos adattal karakterizálta a települést, az autóbuszok szilaj ropogás közepette tolták be krémszínű harcsaorrukat a nagyközség legszélesebb utcájába, ötven torokból frissen zengett a dal: „Zúgjatok csak traktorok!”

A népnevelők elosztása a tanácsháza nagytermében történt. Egyik padoszlopban a vendégek, másikban a helybéliek ültek. A községi párttitkár sorra vette az "utcákat, elmondta, kik azok az egyéni gazdák, s hány szám, alatt laknak, akikhez népnevelők mennek. Hogy például:

— Tehát á Jókai utcába elég lesz két pár agitátor. A páros oldalt járja fel az egyik, a páratlant a másik. Tessék — itt a jegyzék — tartott fel két kis papírlapot.

— Én vállalom a páros oldalt, jól ismerek arra mindenkit — lépett ki a T.-iek padsorából egy esőköpenyes, markáns arcú népnevelő, s megvárta, míg a k.-iak közül párjául jelentkezett valaki. Együtt mentek ki a cédulákért.

— No — akkor nekem jó lesz a páratlan fele — követte a helyiek

képviseletében egy alacsony, kicsattanó képű, dundi lány.

A dús bajszú, középkorú párttitkár latolgatott. Jobb kezének két csonka ujja végigsiklott a listán. Rövidre nyírt, szürke hajába szántott, azitán némi kis zavarral tanácsolta.

— Rendben van, Juliska. De tudod, hogy nehézfejű, konok középparasztok laknak ám ott. Nem haragszol, ugye, ha adunk melléd egy idősebb itteni tsz-tagot is — a vendég elvtárson kívül.

A jócskán kipárnázott testalkatú lány elpirult. Lehajtotta a fejét, megbántva hallgatott. De csak fegyelmezte érzéseit, s beleegyezett. — Jó — hát nem bánom.

A párttitkár szikár képén csupa jóindulatú ráncba terjedt szét a mosoly. Jónak látta megjegyezni.

— Elvtársak, ne sértődjön meg senki, hiszen ilyen esetben a dolgán igyekszünk könnyíteni. — Majd meglátod, Juliska, hogy nem olyan egyszerű a tagszervezés. Ahány ember, annyi . útját kell megtalálni az eszéhez, szívéhez vezető érvelésnek ...

— Nem kell mellénk férfi! — pattant elő szinte a vendégoldalról Rontó Béláné, s indult az előadói asztalhoz. — Szeretném én látni azt a középparasztot, aki kettőnket kibeszélne. Igaz, elvtársnő? — karolt Juliskába, miután felvillanyozódva vette át a névjegyzéket. — Termelőszövetkezeti tag vagyok magam is, titkár elvtárs. Te is? — fordult népnevelő társához.

— Nem. Én a tanácsnál dolgozom.

—r Príma. Akkor ismered a „gazdasági-adóügyi káderlapjukat”. Pont jól egészítjük ki egymást.

— Azért én csak odatársulok — állt elő egy jókötésű, divatosan öltözött fiatalember. — Én meg a mezőgazdasági osztályról vagyok. Ismerem a két itteni termelőcsoport eredményeit.

Rontóné küszködött magával, nem mert a hazaiakra nézni, csak szemét ragyogtatta feleletül az agronómusra.

— Indulhatunk? .— tüsténkedett a párttitkárhoz fordulva.

— Várjanak még. Míg négy-öt népnevelő pár kialakul,' addig ráérnek. Nem árt, ha más utcákról is megtudnak egy, s mást.

Odakint kellemesen sütött az őszi nap. Mire a termet is fénybe borította, egész izgalmasan ment a „harcos párok” kijelölése. Minél több gazda neve hangS6i; ezer nézőből 500 ezren ilyen és hasonló jellegű filmeket néztek meg.

Milyen színvonalon?

Ma görcsbe rándult sztereotípiák, közhelyszámba menő rrteg- jegyzések kísérik és jellemzik a magyar filmet. Ezek csak részben igazak. A közönség eltávolodása a mozitól (s nem a filmtől) a televízió terjeszkedése mellett, a magyar film téma- és problémaérzékenységében is keresendő; no meg abban, hogy a közönségigényeket milyen színvonalon elégítik ki.

A magyar filmművészetet két- pólusúság jellemzi. Az egyik póluson a tíokumentarista irányL zat képviselői vannak, akik a társadalmi ellentmondásokat veszik bonckés alá. A másik póluson az „esztétizálók” — Jancsó, Szabó István, Bódy Gábor. De valljuk be, hogy a magyar film vonulatában azért csak ott van az Árvácska-töltésű, széles közönségigényre számot tartó művészi tömegfilm, vagy a félmúltat híven ábrázoló Kovács And- rús-filmek sora (Hideg napok, Ménesgazda, Ideiglenes paradicsom), vagy Gábor Pál Angi Verája.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a művészetekben való jártasság, eligazodás a személyiséget meghatározó kulturális szint függvénye is. Tény, hogy mozijaink többségében, a televízióban pedig tömegesen, a hagyományos dramaturgiával építkező és hagyományos művészi eszközöket használó- filmeket vetítik. Ezekből a műalkotásokból azonban hiányoznak azok az immanens értékek, amelyek a filmet igazán filmmé teszik.

A megértés igényesség és orientáltság kérdése. Alapja a műalkotások ismerete. Ha a2t akarjuk, hogy a mozik és a színházak nézőterére egyre inkább értékorientált kulturális batyuval üljenek be az emberek, akkor az eddiginél következetesebben és folyamatosan kell az esztétikai-nevelési program feladatait végrehajtani. Ennek központi magja: a művészet szere- tetére művészi alkotásokra való nevelés.

(Folytatjuk.)

Kovács István

zott el, annál jobban megértették a népnevelők, mennyire szükséges a tájékozottság, elvi felkészültség, lelkes hit az agitációhoz.

— Vadász Ferenc... Ha — ennél a névnél álljunk meg — tette az asztalra az egyik utca névjegyzékét Tarsoly Péter, a titkár. — Ö lesz a legnehezebben feltörhető dió. Három hete én magam beszélgettem vele. A szó szoros értelmében majdnem kidobott. „Hogy én csoportba menjek? Soha, énti!? Soha! Inkább elmegyek a megyéből is, oda, ahol_ nem tagosítanak”, de népnevelő legyen a talpán, akit őt meggyőzze.

Várakozásteljes feszültség támadt. A párttitkár még szótlanul is biccentgetve bizonykodott. Ide ember kell.

Vastag, csontos, idősödő férfi állt fel középen. Patyolattiszta, vasalt kék munkásruha volt rajta. Sötét gallérjánál selymesen csillogott hajának ezüstje. Súlyos termetéről, széles fizimiskájáról nagy-nagy nyugalom áradt. Bozontos fekete szemöldöke alól vidám tekintetet vetett a vendégek élénken figyelő sorára. Vajon ki vállalkozik segítőjéül?

— No — ha Kerekes elvtárs se boldogul Vadásszal, akkor csak haszontalan időpazarlás lesz minden további próbálkozás — bukott ki önkéntelenül is a párttitkár szájából a vélemény, amit a t.-iek egyetértő moraja is megerősített.

— Elmennék magával, bátyám, ha elfogad — jelentkezett kiadós szünet, után Botos Bálint, ő meg a vend*égek örömére tette.

Kerekes József szemmel láthatólag meg volt elégedve társával. Alig várta, hogy kezet szoríthasson a belevaló parasztemberrel. Bemutatkozáskor Botos megmondta, milyen tisztsége van a

k.-i Május 1. téeszben.

— Én meg az itteni Április 4. kovácsa vagyok — kapta a választ.

Rontónét ette a sárga irigység.. Hogy kivárta ez a Botos a jó al - kaimat. Beszervezik azt a tekintélyes gazdát, s övé lesz a dicsőség. Egyenesen megállt benne a lélegzet, mikor a párttitkár ezsiel indította útnak a Kerekes—Bo^os párt.

— Ha az öreg Vadászt sikerül megnyerni, egy egész d űlő

követi példáját.

„A TEHETS ÉG, AZ NEM HUMBUG”

Benedek Péter földész és képíiró

— Kereste m f íz újságosnál olykor a Petőfi Népét, de itt nincs. Soha oincs.

Bánatosan tuda1 tta otthoni lap beszerzésére iránj ruló próbálkozásai kudarcát a ceglédi Fürst Sándor utca 2-es számú kis ház fűtetlen tisz taszo'bájában Benedek Péterné.

Otthoni? A du: nántúli illetőségű Bözsi néni ötvenegy éve tartó házasságuk tö bb mint egyhar- madát töltöt te 1 3ács-Kiskun területén. Usiíódimak érzi magát mindmáig, mint mellette üldögélő férje. Kik mcvenhárom év görnyeszti, súly os szembetegség kínozza.

Mosolygós an friss, életrevaló asszonya csu pa s: ?erető gondoskodás. Férje szár nunkra alig érthető mormoló kérésére azonnal mozdul a kör ínytörlő ruháért.

Lebegő foltoka t, homályló körvonalakat hát a világból az a környezetét 1 lajdan színekben érzékelő pari isztember, akiről már i928-bar i azt írta Ter- sánszky Józsi Jenő: „művészete csak csúcs és fény *és csoda”.

Hol van m ár a Kakuk Marci megálmodója, hol van „a szomorú nagybajsz ú emberké"-t tisztelő Móricz Zsigmond. (Ide kell idézni régi-r égi ámulatából legalább néhán y mondatnyit: „Vasárnap feste tt. Fekete plajbász- szal. Nézte m, míg dolgozott.

Mint egy : szőlőmunkás ... mint egy festőm' jnkás, akinek csodálatos lelki i élete van az egyszerű külső/ alatt .. S megszólalt előttem a nag.v titok, hogy: a tehetség az nőm humbug!”) Szabó Lőrinc sin' cs már, aki „rég nem érzet t mej ;hatottsággal” szemlélte majd 1 hatvan esztendeje Benedek Pét.er földészt és képírót.

Talán fa sok megaláztatásért, maceráért kárpótolta sorsa ilyen pompásan hosszú élettel.

„Niem s.okra néztek engem ak. kor az i skolában.” Amikor életébe n el őször protekciója volt. és megs zabadult a hadimunkától, „azt mondta az uszódi bíró, sogy ott sem álltam meg a helyeim”. A sorozásból is haza- kül dtek, „de nem sokáig tartott az őrön a, mert elcserélték a gatyáimat’ ’.

Kicsire nőtt ez a nagy ember. de önbizalma térdéig sem kúszott!. „Szégyellős voltam, ha a lányokkal találkoztam. Lesü- tó'ítem a fejemet, hogy ne kell- jem níjuk nézni.” Bözsit is úgy kommendálta a rokon lány. A hnjóáhlomáson találkoztak, „véle tlen> ül”.

— Mondták előtte, furcsa tömött a bajusza, meg 41 nyarat láitotk már, nem fog tetszeni. De bázony tetszett — jegyzetelem Eleneidek Péterné visszaemléke- z ésé't —, keményen kezet fog- tunk. Hamarosan szólt is olyasfélét: összetartozhatnánk. Vallásos lány voltam, huszonhét évelevelezzünk előbb. ismerkedjünk. Mikor írta a címét, odalestem, hogy milyen betűket rajzol egy festő.

A következő tavaszon esküdtek.

Napszámba jártak. A képeladásokkal Bözsi próbálkozott inkább. Veszegették, de soványan csörgött a pénz. Mégis jó volt Úszódon. Jött az árvíz, Kalocsán találtak megélhetést a Gruber söprűkötőnél.

1949 szeptemberében költöztek a vizes ceglédi házba. Kint a határban éltek, néhány éve. jutottak a barátságos otthonukhoz.

örül látogatásunknak. Annak külön 4$, hogy a ceglédi múzeum igazgatója is velünk tartott.

Képekről beszélgetünk.

Kíméljük Péter bácsit, asszonya válaszolgat.

— Mindig kirajzolt mindent aprólékosan, csak azután festett. Sokan kihasználták. Cegléden a doktorok kevés pénzért újrafest- tették vele régi képeit. Olyan aprókat is, hogy csak lupussal különböztethette meg a figurákat. Abba ment tönkre a szeme ...

A művészetnél is fontosabb életre terelődik a szó. Elégedettek volnának, ha legalább úgy látna Péter bácsi, mint öt-hat éve. Szép nyugdíjat hoz a postás. Időnként úttörők nyitnak rá. meg miskolci szobrászok, f esi ők Pestről, máshonnan. Bar- csay mester leveleit tízszer is elolvassák.

Az ezerszer kicsúfolt képeket bibircelő Péter, Benedek Benjámin és Borsi Lídia harmadik gyermekét sűrűn felkeresik gyerekei, unokái, dédunokái. Nemcsak azért szeretik, mert az „országnak meg magának hírt szerzett”. Jó ember.

Heltai Nándor

(Folytatjuk.)

(Straszcr András felvételei)

TÜNŐDÉSEK A FILMRŐL (II.)

A jelrendszer megtanulható