Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-07 / 32. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET HETVEN ÉVE SZÜLETETT DARVAS JÓZSEF „Sorskérdéseink mais vannak...” » Az orosházi emlékház. 1971 NOVEMBERÉNEK legvégén vagy huszonötén, de leg- l'ünnebb is harmincán szorongtunk fázósan az Aranyhomok Szálló emeletek fölötti torony- társalgójában, Az alig fél évvel azelőtt létrejött Duna—Tisza közi ílócsoport — a hatmadik évfolyamát taposó Forrás közvetlen munkatársi gárdájával egyetemben —, jutott arra az elhatározásra. hogy Kecskeméten találkozóra hívja össze a szociog- ráfus írókat. Kiderült egyhamar, hogy a teremprobléma alig áthidalható. Évtizednyi távolságból visszatekintve érzékelhető igazán, hogy a kérdéses időszakban a kisebb értekezletek céljára igénybe vehető helyiségek dolgában a megyeszékhelen sivatagi állapotok uralkodtak. Kézenfekvő — de kényszermegoldásnak is maradt a szálloda teteje . . . S a találkozó első napjának reggelén derült ki: a helyiség fűtőbei endezése elromlott. (Vagy meg sem csinálták — de ez a következményeket tekintve mindegy volt.) Fáztunk tehát, vacogtunk. MEGLEHET, hogy átvitt értelemben is okunk volt a didergésre? Ezekben az esztendőkben kezdte súlyos, jóvátehetetlen veszteségeit elszenvedni a közdolgokat fölvállaló irodalom, melyhez a szociográfia is odasorolható. 1970 tavaszán ugyanazon a napon halt meg Veres Péter és Váci Mihály. Pár hónap múltán a szlovákiai Stószról érkezett a gyászhír: meghalt Fábry Zoltán. Ugyanazon év októberében hunyt el Szabó Pál. S a következő év májusában, amikor Erdei Ferenc feküdt halálos ágyán, komoly fordulatot vett Kecskeméten az írócsoport megszervezése. A dolgok időbeni egymásba kapcsolódásában már jó ideje ott érzékelem a folyamatosság mélységes jeleit. Sohasem tudhatjuk meg, hogy azon a vacogtató tanácskozáson érzékelhetett-e ilyesmit a vállára terített nagykabátja alatt kissé meggörnyedő Darvas József. Ült közöttünk szótlanul töprengve. gondokkal felhőzött homlokkal; jelenlétének volt nem kis- részt köszönhető, hogy a találkozó mentes volt minden nagyképű ünnepélyességtől, ám nem az ügynek kijáró komolyságtól. A 30-as évek nagy nemzedékét — mely a hagyományos irodalmi DARVAS JÓZSEF: Szárszói beszéd 1943 (Részlet) Vegyük csak a legtisztább képletet: 1848-at. Főnemességünk legnagyobb része imdnden további nélkül hajlandó volt egyezni a gyarmatosító Habsburgokkal. Középnemességünk java nem akart egyezni, viszont azt, ami egyedül biztosíthatta volna a nép egységes ellenállását: a nép teljes felszabadítását, osztálykiváltságai teljes feláldozását már nem vállalta. Lehet, sőt valószínű, Ihogy ekkor is elbukott volna a 48-as szabadság- harc, hiszen v'lághatalmakkal állott szemben: — de az utána következő, még ridegebb gyarmatosítást az egész magyarság pasz- szív rezisztenciájával szemben nem valósíthatta volna meg olyan sikeresen az osztrák reakció. Értsük meg: az angolok fegyverrel hódították meg Indiát, de gyarmatot — ami nem csupán fizikai uralmat jelent, hanem a termelés megszervezését, egy sikeresen működő organizáció felépítését — csak a maharadzsákkal s a felső kasztokkal való kiegyezés után tudtak belőle csinálni. Az pedig, hogy ezt a megegyezést talán a páriáknak a rovásukra ígért engedményekkel csikarták ki belőműfajoknak a szociográfiát nemcsak hogy egyenrangú társává avatta, de a társadalmi változtatások meghirdetésében szellemi faltörő kosként alkalmazta — ezen a találkozón Darvason kívül Féja ’Géza képviselte. GÉZA BÁCSI felszólalásában szenvedélytől fűtött, s mégis kerekre fogalmazott mondatokban beszélt a szociográfusi felvállalások évülhetetlenségéről. A társaság várta, hogy Daivas itt is leteszi a voksot a valóságirodalom mellett, ez azonban — legalábbis a felszólalói deklaráció formáját tekintve — elmaradt. Tudtuk azonban, s magunk között nyugtáztuk is. hogy Darvasnak a puszta megjelenése is súlyos aigumentum. S épp ezért a jó évtizedes távlatból visszatekintve is biztosra veszem: Darvas Kecskeméten is a Veres Pé- ter-i „népben-nemzetben gondolkodó" irodalom folytonosságának és folytathatóságának módozatain töprengett. Örökös készenlétben arra, hogy a nagy leosztásnál újabb szellemi ütőkártyákat vehessen kézbe. Mások — más szférákban — ekkor már jócskán hozzászoktak a cinkelt lapokhoz. S a korabeli lapjárások fölidézése is hozzásegít bennünket ahhoz a fölismeréshez, miszerint a szociográfia hatvanas évekbeli újbóli felvirágzása éppenséggel nem diadalmenethez hasonlítható. Csoóri Sándor Tudósítás a toronyból című korszaknyitó könyvének . hivatalos fogadtatásában még inkább csak a lekicsinylő jelzőkön volt a hangsúly. De Csák Gyula Mélytengeri áramlását követő viharos vita után az író könyveit több megyében indexre tétették a szervilizmusban elagyhúgykö- vesedett kultúrbürokraták. Zám Tibor Hortobágyi jegvzetek-je előre nem tervezett módon vált sorozatzáró könyvvé;e munka megjelenése után szűnt meg a Tisza- táj—Magvető Kiskönyvtár sorozata. Majd pedig Végh Antal Állóvíz című penészleki riportja mentén izzottak országossá a szociográfia körüli indulatok, az ütközet óhatalanul a nyílt színre terelődött, s amikor ott élessel kezdtek lőni, Darvas maga is sorompóba szállt. Nem az akkor még kezdő író, hanem a társadalmi igazság mellett, amelynek ügye veszélyben látszott forogni azáltal, hogy a beszűkült lük, még ágasabbá teszi a fenti tételt. Nálunk talán nem mindig akkor ígérkeztek a jobbágyvédő intézkedések, amikor mocorogni kezdett a nemesség? Még Világos után is úgy izolálta jobban a reakció a magyarság rétegeit, hogy földben s jogban hozzáadott valamit a parasztságnak ahhoz, amit az 48-tól kapott... Nem lehet hát csak „európai végzetet” emlegetni s külső okokra hivatkozni, hanem társadalmi összefüggéseiben kell nézni múlt és mai problémáinkat. S ennek megvannak a maga konzekvenciái is. Fáj az értelmiségnek a magyarság ..kisebbségi” vagy „benn- szülötti” sorsa? Ki szeretné ebből szemléletű megyei vezetés a kényelmetlen jelenséget föltáró író vesszőfutását készítette elő. AZ ÖSSZKÉPHEZ az is hozzátartozik, hogy más megyékben — s éppen Bács-Kiskunban — a hivatalos szervek kezdeményeztek termékeny és progresszív vitasorozatot a Végh-riport kapcsán. Az ilyen megyékben Darvas József is természetes szövetségesekre talált, akikre szüksége is volt, hiszen rendületlenül hitt az írói szó embert és jövőt formáló erejében. Egész írói pályafutását a legmagasabb értelemben vett népszolgálatnak tekintette, s ezárt nem annyira a sikereket szomjúhozta, de sokkal inkább inkább azt, hogy minél több helyen otthon érezhesse magát az országban: Szárszón, Ti- szaladányban, Vácott vagy Kiskunfélegyházán. „A legnagyobb magyar falu" szélső házsora küldte a magyar irodalomba, miként Veres Pétert is az Orosházánál nem sokkal kisebb Balmazújváros gyepsora. Sok más egyéb között e küldetés értelmet nyert azáltal, hogy Darvas élete utolsó évében, emlékezvén a harminc évvel korábbi szárszói találkozóra, kijelenthette : „Nemzeti sorskérdéseink ma is vannak, nem is kicsik, ha mások is, mint a felszabadulás előtt voltak; ezekről szólani, ezeket nemzeti sorskérdésekként említeni, kezelni: nem nacionalizmus ...” Bizony, e sorok időszerűsége, hogy kellő körültekintéssel szóljak, az elmúlt években nem kisebbedéit. JOGGAL ÁLLAPÍTOTTA MEG róla Czine Mihály irodalomtörténész: „Az írói újjászületés — vallotta — ott kezdődik, mikor az író mindenre való tekintet nélkül igazat mond. Ezt érezte a kommunista író első parancsának”. Bizonyosan lehet vitatkozni arról, hogy Darvas minden esetben eleget tudott-e tenni a parancsnak — hogy mást ne említsünk : micsoda embert formáló években kellett kipróbálnia a miniszteri bársonyszéket! —, ám az idézett megállapítása ma is nyílt kihívás mindazokkal szemben, akik az igazság kimondásának a jogát és a hasznát Csak akkor hajlandók elismerni, ha az alárendelődik a napi taktikai követelményeknek, akik nem ve- "szik tudomásul, hogy a szolgálat ellátását épp a szolgaiság teszi lehetetlenné. .. .A szociográfustalálkozó sikerén fölbuzdulva elhatároztuk: kétévenként jövünk össze. Ekként az újabb találkozóra 1973. december 5-én került volna sor ... Minden készen állt, a meghívók kimentek, s rendelkezésünkre állt már a Tudomány és Technika Háza tanácskozóterme is. De két nappal korábban jött az értesítés: Darvas József meghalt, a találkozó bizonytalan időre elhalasztódik. (Csaknem egy évvel később sikerült tető alá hozni.) Darvas ama túlsó partról már nem üzenhetett. De ha módjában áll, bizonyára megteszi. Talán ilyenképpen: „Tegyétek a dolgotokat, mert ha az ország! ügyeiről van szó, minden nap késedelemért kár. Ne halogassatok és ne taktikázzatok. Hatvani Dániel emelni? Ennek csak egy útja lehet: odaállni a magyarság nagy többségét jelentő dolgozók mellé, de annak a tudomásulvételével, hogy ezeket elsősorban egy másik „kisebbségi” sors sújtja, a szociális „bennszülötti” lét, s legelőször ebből szeretnének 'szabadulni. A másik „gyarmati” sorsot, hogy a magyarság kisebbség a saját hazájában — nem számbelileg ugyan, de szellemi sugárzásban — ami az értelmiségnek központi problémája, addig nem is tudja érzékelni. A belső felemelkedés nehéz küzdelmében kell tehát mindenekelőtt s minden mellékszempontot félretéve melléjük állam! • A szárszói találkozón beszél az író. (Bérei László felvétele) Félegyházi tanítóképzős volt C zerdán lenne hetven észtén^ dős Darvas József. Születésétől csaknem két évtizeden át Dumitrás volt a vezetékneve. Orosházáról indult ás lett országos hírű újságíró, író és közéleti személyiség. Talán az is jelez valamit az elismerésünkből,^ hogy hétköznap helyett vasárnapi lapszámunkban jelentkezünk az emlékezetének szánt összeállítással. Azok közé tartozott, akiknek az életében szinte határtalan lehetőségek nyíltak az ország föl- szabadulásával. Országgyűlési képviselő: építésügyi, közoktatás- ügyi és népművelésügyi miniszter: a Magyar írók Szövetségének elnöke. Kossuth-díjat kapott az 1956-os ellenforradalom előtt és után is. Tartására jellemző, hogy ismét elnökévé választja az újjáalakult írószövetség, miután a Hunnia Filmstúdió igazgatójaként, illetve a Kortárs című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott. Első Kossuth-díját ugyanab* ban az évben kapta — 1956-ban —, amikor a mozik vetíteni kezdték Ranódy László rendezésében a Szakadék című filmjét. Érdekesek ennek a nyomor elleni küzdelem drámaiságát sugalló műnek az alakváltozásai. A drámát 1942-ben mutatta be a budapesti Madách Színház. Ranódy már ekkortájt filmre akarta vinni, de a cenzúra tiltóan közbelépett. A történet még korábbról való. A téma öt évvel azelőtt. Darvas egyik riportjában tűnt fel, majd 1939-ben Máról holnapra címmel regény formában jelenik meg. Végül is a színpadi változatban lett a főhős — korábban falusi lelkész — tanító. Az irodalomtörténészek azzal indokolták a foglalkozás megváltozását, hogy a szerző így közvetlenebb kapcsolatot tudott kifejezni Kovács Ferkó, a tragikus sorsú kisgyerek és tanítója, vagyis a nép és vezetője között. De alighanem az is belejátszott a módosításba, hogy Darvas József, az első világháborúban elesett béres fia nagy nélkülözések közepette pedagógus pályára készült. A gazdasági világválság éveiben viszont — annyi más társához hasonlóan — ő sem kapott állást. írói szándékokkal a fővárosba megy, bekapcsolódik egy kommunista diákszervezkedésbe, 1933-ban lebukik, ami után a gyűjtőfogház és öt esztendeig tartó rendőri felügyelet, letartóztatás következik. TVarvas József Kiskunfélegyhá- zán végezte el a tanítóképzőt. Ennek a ténynek megvan a maga helytörténeti jelentősége, mint például a városról szóló, alig két esztendeje kiadott könyvben is olvasható. De megvan az irodalomtörténeti jelentősége is: a diákélet önéletrajzi elemeivel van tele az Elindult szeptemberben című. 1940-ben megjelent regénye. Somogyvári Zoltán is felhívja rá a figyelmet, hogy a szerző „megtörtént eseményt mond el: hogyan akarták kicsapni ötödéves korában, amiért egy jövendő néptanító ,baloldali. felforgató’ eszméket mert vallani 1932-ben! A lázadó ifjút végül két lelkes fiatal tanárnak: Szilágyinak (Túlit Péter!) és Jedliknek (Rozsondai Zoltán!) sikerült megmenteni a drámai hangú tanári konferencián”. Az író szerint „az utolsó év volt számomra a hallatlanul viharos belső fejlődés esztendeje”. 1^emrég, amikor újra kézbe ^ vettem a Petőfi Irodalmi Múzeum Búvópatakok című kiadványát, különös érdeklődéssel kezdtem követni a félegyházi tanítóképzősök, köztük Darvas József ténykedését. Hiszen a gyűjtemény a két világháború közötti baloldali folyóiratok munkatársainak, szerkesztőinek emlékezéseit tartalmazza. Nagyon sok folyóirat-alapítás, stúdiószervezés, lakásokba bújtatott szerkesztés és rengeteg életmentő álnév között bukkannak fel azok a tények, amelyeket nem árt tudatosítani Bács-Kiskun hagyományai sorában. Már a bevezető — M. Pásztor József írása — joggal hivatkozik a jobbat, mást akaró törekvésekre: Kiskunfélegyháza „destruktív” tanítóképzőseinek nevezi Darvas Józsefet és társait, akik „először az újpesti Szivárványban kapnak nyilvánosságot”. Majd így folytatja: „Kiskunfélegyházán Békés István szervezte a tanítóképzősöket és szerzett publikálási helyet a szépírásra vállalkozóknak, akik között volt Seres József is. E. Kovács Kálmán, Darvas József földije és barátjaként társult hozzájuk". A balatonszárszói és más. történelmi horderejű rendezvényekre em- lékezők már csak úgy emlegetik őket, mint a kiskunfélegyházi tanítóképzősöket. Seres József szociográfus. szerkesztő, kritikus és pedagógiai író — aki harmadéves korában az intézmény könyvtárosa lett — bővebb névsorral szolgál: „Székely (Szikora) Béla, Darvas József, Taligás Lajos, Szluka Ferenc, Doll ák József nagyobb sikerrel ostromolták a szerkesztőséget. ;A szegedi Tanítójelöltek Lapjáról van szó — a szerkó. Emlékszem Darvas Bronzparaszt című versére, amellyel az önképzőkörben szerepelt, a lapban a Gyerekek című novellája kapott helyet... A képző elvégzése után hazakerültem Kunágotára. Onnan leveleztem Békés Istvánnal, Székely , Bélával, Darvassal és — kisebb mértékben — E. Kovács Kálmánnal. Békés, Kovács és Székely fel is kerestek s ök meséltek Darvas iskolai botrányáról a Porváros című regénye közölt részlete miatt”. '"Többször is emlegetett Békés -*• István 1926—31 között járt a Kiskun város tanítóképzőjébe: „A megszerezhető kiadványokat osztálytársaimnak is sorra megmutattam, s évfolyamunk közszelleme hamarosan olyannyira elütött az iskolánkban gondosan ápolt ,keresztény-nemzeti’ szellemtől, hogy még a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium is felfigyelt ránk, s külön intézkedéssel tiltotta ki az ország tanítóképzőinek tájékáról még a legkisebb mértékben liberális sajtótermékeket is”. Első írásai az ellenzéki Félegyházi Hírlap-ban láttak napvilágot. „E lap kiadójától, Feuer nevű nyomdásztól kaptam meg minden hétfőn a Magyar Hírlap vasárnapi számait, amelyekben Móra Ferenc élesen ironikus szabadelvű cikkeit találtuk. Ezeket már csak titokban, szűkebb körben mertük tanulmányozni Seres József és Székely Béla barátaimmal. Később bevettük baráti körünkbe Darvas Józsefet is, aki az alattunk járó évfolyamba tartozott. Darvas első írásait én küldtem át közlésre Szegedre, a Magyar Tanítójelöltek Lapjá-hoz.” "íme, legalább ennyit kell hoz■*- zátenni a születési évforduló már megjelent és várható megemlékezéseihez. S talán az is valószínűbbé válik, hogy a Szakadék című Darvas-dráma főhőse nem véletlenül lett az, akinek megismerik a nézők és olvasók: tanító. Halász Ferenc CZINE MIHÁLY: Az író hűsége (Részlet) Vajon . ök, akik Szárszó egykori résztvevői közül a felszabadulás után felelős posztra kerültek, Szárszónak csak a negatív tanulságait őrizték-e, vagy tettek valamit azért, hagy „az értelmiségnek ez a rétege is megtalálja helyét az új rendben”? Nem felejtette el: ebben a vonatkozásban is volt „felelősségteljes, tiszta hang: okos és szép emberi mozdulat”. De azt is elmondta, mintegy a maga felelősségeként is: „a fordulat éve után ez a mozdulat elbizonytalanodott, élakadt”; a törvénytelenségek idején már a szárszói népi baloldal is gyanúba került. S talán azt is érezhette a számvetés idején: maga sem tett meg mindent azokért, akikkel szemben erős volt a politika gyanakvása. Szárszót, a múltat a jelennek és a jövőnek szóló tanulságokért is faggatta Darvas. Néhányat — részint a maga számára — beszédében meg is fogalmazott. Szó szerint idéznénk lehetőleg: akkori gondolkodását szinte summázzák: „Szocialista nemzet nem építhet reális nemzeti önismeret nélkül. Ehhez elengedhetetlen a leszámolás — akár a legkegyetlenebb — az illúziókkal. De a szigorú nemzeti önvizsgálat nem azonos a dezillú- zionizmussal. S fordítva: a szocialista nemzeti öntudat nem nyer, csak veszít azon, ha történelmünket visszafelé korrigáljuk, megszépítjük.’’ El kell kerülni a szellemi progresszió belső meghason- lását. Viták lehetnek, de azoknak az egységes kiküzdéséi kell szolgálniuk. „Nemzeti sorskérdéseink ma is vannak, nem is kicsik, ha mások is, mint a felszabadulás előtt voltak, ezekről szó- lani, ezeket nemzeti sorskérdésekként említeni, kezelni: nem nacionalizmus...” Megoldani őket a marxizmus— leninizmus alapján lehet, „engedményt nem téve sem a nacionalizmusnak, sem a nemzeti nihilizmusnak”. Őrizni ■ kell az ethosznak azt a forróságát, amelyet „legjobban Erdei Ferenc és Veres Péter képviseltek akkor”. A népfrontban gondolkodó politikus író szavai ezek. Egyenes, tiszta beszéd; igazságai mára már beépültek a közgondolkodásba. Mikor elhangzottak, még nagyon is új volt a hangsúlyuk. Akik ott hallottuk először: szabadítanak és megnyugtatónak éreztük. Pontot tett valaminek a végére. Szorosabb kézfogást sugallt az összetartozó erőknek. A' progresszív erők összefogására személyében is ő adta talán a legjobb példát. A népfrontpolitika nála nem taktika volt, hanem meggyőződés. Ahogy Gaál Gáboré volt a Korunk-ban, s Bálint Györgyé a Gondolat idején. Embernek is közbeeső, összekötő jelenség volt. Indulása szerint is: a paraszti világ küldte, de íróvá a munkás- mozgalommal való találkozás tette. A népiek között már fiatalon az osztályharcos szemléletet képviselte, a munkásmozgalomban a népinemzeti örökséget., Az egykori munkásírókhoz és a népiekhez, a derékhadhoz és a legfiatalabbakhoz egyformán szálak fűzték; néki az egymásra esetleg ferdén néző asztalok mindegyikénél vitcA- hatatlan helye volt. Nem ismerte a főváros és a vidék közötti <„művi„ gyepűket; méltányos volt, minden értéket tisztelő, s türelmes, ci- vódók között békességet szerző. S mindig eleven lelkiismerettel élt. Olykor közömbösnek látszott, valójában addig nem volt nyugta, míg nem tjßztäzta a kérdéseket. Megírta: az izgatta, ami még elintézetlen. Kommunista is úgy lett; az elintézetlen nemzeti és szociális problémákra keresett választ.