Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-07 / 32. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET HETVEN ÉVE SZÜLETETT DARVAS JÓZSEF „Sorskérdéseink mais vannak...” » Az orosházi emlékház. 1971 NOVEMBERÉNEK leg­végén vagy huszonötén, de leg- l'ünnebb is harmincán szorong­tunk fázósan az Aranyhomok Szálló emeletek fölötti torony- társalgójában, Az alig fél évvel azelőtt létrejött Duna—Tisza kö­zi ílócsoport — a hatmadik év­folyamát taposó Forrás közvet­len munkatársi gárdájával egye­temben —, jutott arra az elhatá­rozásra. hogy Kecskeméten ta­lálkozóra hívja össze a szociog- ráfus írókat. Kiderült egyhamar, hogy a teremprobléma alig át­hidalható. Évtizednyi távolságból visszatekintve érzékelhető iga­zán, hogy a kérdéses időszakban a kisebb értekezletek céljára igénybe vehető helyiségek dol­gában a megyeszékhelen sivata­gi állapotok uralkodtak. Kézen­fekvő — de kényszermegoldás­nak is maradt a szálloda teteje . . . S a találkozó első napjának reg­gelén derült ki: a helyiség fű­tőbei endezése elromlott. (Vagy meg sem csinálták — de ez a kö­vetkezményeket tekintve mind­egy volt.) Fáztunk tehát, vacog­tunk. MEGLEHET, hogy átvitt érte­lemben is okunk volt a didergés­re? Ezekben az esztendőkben kezdte súlyos, jóvátehetetlen vesz­teségeit elszenvedni a közdolgo­kat fölvállaló irodalom, melyhez a szociográfia is odasorolható. 1970 tavaszán ugyanazon a napon halt meg Veres Péter és Váci Mi­hály. Pár hónap múltán a szlová­kiai Stószról érkezett a gyászhír: meghalt Fábry Zoltán. Ugyan­azon év októberében hunyt el Szabó Pál. S a következő év má­jusában, amikor Erdei Ferenc fe­küdt halálos ágyán, komoly for­dulatot vett Kecskeméten az író­csoport megszervezése. A dolgok időbeni egymásba kapcsolódá­sában már jó ideje ott érzékelem a folyamatosság mélységes je­leit. Sohasem tudhatjuk meg, hogy azon a vacogtató tanácskozáson érzékelhetett-e ilyesmit a vállá­ra terített nagykabátja alatt kis­sé meggörnyedő Darvas József. Ült közöttünk szótlanul töpreng­ve. gondokkal felhőzött homlok­kal; jelenlétének volt nem kis- részt köszönhető, hogy a találko­zó mentes volt minden nagyké­pű ünnepélyességtől, ám nem az ügynek kijáró komolyságtól. A 30-as évek nagy nemzedékét — mely a hagyományos irodalmi DARVAS JÓZSEF: Szárszói beszéd 1943 (Részlet) Vegyük csak a legtisztább kép­letet: 1848-at. Főnemességünk legnagyobb része imdnden további nélkül hajlandó volt egyezni a gyarmatosító Habsburgokkal. Kö­zépnemességünk java nem akart egyezni, viszont azt, ami egyedül biztosíthatta volna a nép egységes ellenállását: a nép teljes felszaba­dítását, osztálykiváltságai teljes feláldozását már nem vállalta. Le­het, sőt valószínű, Ihogy ekkor is elbukott volna a 48-as szabadság- harc, hiszen v'lághatalmakkal ál­lott szemben: — de az utána kö­vetkező, még ridegebb gyarmato­sítást az egész magyarság pasz- szív rezisztenciájával szemben nem valósíthatta volna meg olyan sikeresen az osztrák reakció. Ért­sük meg: az angolok fegyverrel hódították meg Indiát, de gyar­matot — ami nem csupán fizikai uralmat jelent, hanem a termelés megszervezését, egy sikeresen működő organizáció felépítését — csak a maharadzsákkal s a felső kasztokkal való kiegyezés után tudtak belőle csinálni. Az pedig, hogy ezt a megegyezést talán a páriáknak a rovásukra ígért en­gedményekkel csikarták ki belő­műfajoknak a szociográfiát nem­csak hogy egyenrangú társává avatta, de a társadalmi változtatá­sok meghirdetésében szellemi faltörő kosként alkalmazta — ezen a találkozón Darvason kí­vül Féja ’Géza képviselte. GÉZA BÁCSI felszólalásában szenvedélytől fűtött, s mégis ke­rekre fogalmazott mondatokban beszélt a szociográfusi felválla­lások évülhetetlenségéről. A tár­saság várta, hogy Daivas itt is leteszi a voksot a valóságiroda­lom mellett, ez azonban — leg­alábbis a felszólalói deklaráció formáját tekintve — elmaradt. Tudtuk azonban, s magunk kö­zött nyugtáztuk is. hogy Dar­vasnak a puszta megjelenése is súlyos aigumentum. S épp ezért a jó évtizedes távlatból vissza­tekintve is biztosra veszem: Dar­vas Kecskeméten is a Veres Pé- ter-i „népben-nemzetben gon­dolkodó" irodalom folytonossá­gának és folytathatóságának mó­dozatain töprengett. Örökös ké­szenlétben arra, hogy a nagy le­osztásnál újabb szellemi ütőkár­tyákat vehessen kézbe. Mások — más szférákban — ekkor már jócskán hozzászoktak a cinkelt lapokhoz. S a korabeli lapjárások fölidézése is hozzáse­gít bennünket ahhoz a fölismerés­hez, miszerint a szociográfia hat­vanas évekbeli újbóli felvirág­zása éppenséggel nem diadalme­nethez hasonlítható. Csoóri Sán­dor Tudósítás a toronyból című korszaknyitó könyvének . hiva­talos fogadtatásában még in­kább csak a lekicsinylő jelzőkön volt a hangsúly. De Csák Gyula Mélytengeri áramlását követő viharos vita után az író könyveit több megyében indexre tétették a szervilizmusban elagyhúgykö- vesedett kultúrbürokraták. Zám Tibor Hortobágyi jegvzetek-je elő­re nem tervezett módon vált so­rozatzáró könyvvé;e munka meg­jelenése után szűnt meg a Tisza- táj—Magvető Kiskönyvtár soro­zata. Majd pedig Végh Antal Ál­lóvíz című penészleki riportja mentén izzottak országossá a szo­ciográfia körüli indulatok, az üt­közet óhatalanul a nyílt színre terelődött, s amikor ott élessel kezdtek lőni, Darvas maga is so­rompóba szállt. Nem az akkor még kezdő író, hanem a társa­dalmi igazság mellett, amelynek ügye veszélyben látszott forog­ni azáltal, hogy a beszűkült lük, még ágasabbá teszi a fenti tételt. Nálunk talán nem mindig akkor ígérkeztek a jobbágyvédő intézkedések, amikor mocorogni kezdett a nemesség? Még Világos után is úgy izolálta jobban a re­akció a magyarság rétegeit, hogy földben s jogban hozzáadott vala­mit a parasztságnak ahhoz, amit az 48-tól kapott... Nem lehet hát csak „európai végzetet” emlegetni s külső okok­ra hivatkozni, hanem társadalmi összefüggéseiben kell nézni múlt és mai problémáinkat. S ennek megvannak a maga konzekvenciái is. Fáj az értelmiségnek a ma­gyarság ..kisebbségi” vagy „benn- szülötti” sorsa? Ki szeretné ebből szemléletű megyei vezetés a ké­nyelmetlen jelenséget föltáró író vesszőfutását készítette elő. AZ ÖSSZKÉPHEZ az is hozzá­tartozik, hogy más megyékben — s éppen Bács-Kiskunban — a hivatalos szervek kezdeményez­tek termékeny és progresszív vi­tasorozatot a Végh-riport kap­csán. Az ilyen megyékben Dar­vas József is természetes szö­vetségesekre talált, akikre szük­sége is volt, hiszen rendületlenül hitt az írói szó embert és jövőt formáló erejében. Egész írói pá­lyafutását a legmagasabb érte­lemben vett népszolgálatnak te­kintette, s ezárt nem annyira a sikereket szomjúhozta, de sokkal inkább inkább azt, hogy minél több helyen otthon érezhesse ma­gát az országban: Szárszón, Ti- szaladányban, Vácott vagy Kis­kunfélegyházán. „A legnagyobb magyar falu" szélső házsora küldte a magyar irodalomba, miként Veres Pétert is az Orosházánál nem sokkal ki­sebb Balmazújváros gyepsora. Sok más egyéb között e kül­detés értelmet nyert azáltal, hogy Darvas élete utolsó évében, em­lékezvén a harminc évvel koráb­bi szárszói találkozóra, kijelent­hette : „Nemzeti sorskérdéseink ma is vannak, nem is kicsik, ha mások is, mint a felszabadulás előtt voltak; ezekről szólani, eze­ket nemzeti sorskérdésekként említeni, kezelni: nem naciona­lizmus ...” Bizony, e sorok idő­szerűsége, hogy kellő körülte­kintéssel szóljak, az elmúlt évek­ben nem kisebbedéit. JOGGAL ÁLLAPÍTOTTA MEG róla Czine Mihály irodalomtör­ténész: „Az írói újjászületés — vallotta — ott kezdődik, mikor az író mindenre való tekintet nélkül igazat mond. Ezt érezte a kommunista író első parancsá­nak”. Bizonyosan lehet vitatkoz­ni arról, hogy Darvas minden esetben eleget tudott-e tenni a parancsnak — hogy mást ne em­lítsünk : micsoda embert formáló években kellett kipróbálnia a miniszteri bársonyszéket! —, ám az idézett megállapítása ma is nyílt kihívás mindazokkal szem­ben, akik az igazság kimondásá­nak a jogát és a hasznát Csak akkor hajlandók elismerni, ha az alárendelődik a napi taktikai követelményeknek, akik nem ve- "szik tudomásul, hogy a szolgá­lat ellátását épp a szolgaiság te­szi lehetetlenné. .. .A szociográfustalálkozó si­kerén fölbuzdulva elhatároztuk: kétévenként jövünk össze. Ek­ként az újabb találkozóra 1973. december 5-én került volna sor ... Minden készen állt, a meghívók kimentek, s rendelkezésünkre állt már a Tudomány és Techni­ka Háza tanácskozóterme is. De két nappal korábban jött az ér­tesítés: Darvas József meghalt, a találkozó bizonytalan időre el­halasztódik. (Csaknem egy év­vel később sikerült tető alá hoz­ni.) Darvas ama túlsó partról már nem üzenhetett. De ha mód­jában áll, bizonyára megteszi. Talán ilyenképpen: „Tegyétek a dolgotokat, mert ha az ország! ügyeiről van szó, minden nap ké­sedelemért kár. Ne halogassatok és ne taktikázzatok. Hatvani Dániel emelni? Ennek csak egy útja le­het: odaállni a magyarság nagy többségét jelentő dolgozók mellé, de annak a tudomásulvételével, hogy ezeket elsősorban egy másik „kisebbségi” sors sújtja, a szociá­lis „bennszülötti” lét, s legelőször ebből szeretnének 'szabadulni. A másik „gyarmati” sorsot, hogy a magyarság kisebbség a saját ha­zájában — nem számbelileg ugyan, de szellemi sugárzásban — ami az értelmiségnek központi problémája, addig nem is tudja érzékelni. A belső felemelkedés nehéz küzdelmében kell tehát mindenekelőtt s minden mellék­szempontot félretéve melléjük ál­lam! • A szárszói találkozón beszél az író. (Bérei László felvétele) Félegyházi tanítóképzős volt C zerdán lenne hetven észtén­^ dős Darvas József. Születé­sétől csaknem két évtizeden át Dumitrás volt a vezetékneve. Orosházáról indult ás lett orszá­gos hírű újságíró, író és közéleti személyiség. Talán az is jelez va­lamit az elismerésünkből,^ hogy hétköznap helyett vasárnapi lap­számunkban jelentkezünk az em­lékezetének szánt összeállítással. Azok közé tartozott, akiknek az életében szinte határtalan le­hetőségek nyíltak az ország föl- szabadulásával. Országgyűlési képviselő: építésügyi, közoktatás- ügyi és népművelésügyi minisz­ter: a Magyar írók Szövetségének elnöke. Kossuth-díjat kapott az 1956-os ellenforradalom előtt és után is. Tartására jellemző, hogy ismét elnökévé választja az újjá­alakult írószövetség, miután a Hunnia Filmstúdió igazgatója­ként, illetve a Kortárs című fo­lyóirat főszerkesztőjeként dolgo­zott. Első Kossuth-díját ugyanab* ban az évben kapta — 1956-ban —, amikor a mozik vetíteni kezd­ték Ranódy László rendezésében a Szakadék című filmjét. Érdeke­sek ennek a nyomor elleni küz­delem drámaiságát sugalló mű­nek az alakváltozásai. A drámát 1942-ben mutatta be a budapesti Madách Színház. Ra­nódy már ekkortájt filmre akar­ta vinni, de a cenzúra tiltóan közbelépett. A történet még ko­rábbról való. A téma öt évvel az­előtt. Darvas egyik riportjában tűnt fel, majd 1939-ben Máról hol­napra címmel regény formában jelenik meg. Végül is a színpadi változatban lett a főhős — koráb­ban falusi lelkész — tanító. Az irodalomtörténészek azzal indokolták a foglalkozás megvál­tozását, hogy a szerző így közvet­lenebb kapcsolatot tudott kife­jezni Kovács Ferkó, a tragikus sorsú kisgyerek és tanítója, vagy­is a nép és vezetője között. De alighanem az is belejátszott a módosításba, hogy Darvas József, az első világháborúban elesett béres fia nagy nélkülözések kö­zepette pedagógus pályára ké­szült. A gazdasági világválság éveiben viszont — annyi más társához hasonlóan — ő sem ka­pott állást. írói szándékokkal a fővárosba megy, bekapcsolódik egy kommunista diákszervezke­désbe, 1933-ban lebukik, ami után a gyűjtőfogház és öt esztendeig tartó rendőri felügyelet, letartóz­tatás következik. TVarvas József Kiskunfélegyhá- zán végezte el a tanítóképzőt. Ennek a ténynek megvan a ma­ga helytörténeti jelentősége, mint például a városról szóló, alig két esztendeje kiadott könyvben is olvasható. De megvan az iroda­lomtörténeti jelentősége is: a di­ákélet önéletrajzi elemeivel van tele az Elindult szeptemberben című. 1940-ben megjelent regé­nye. Somogyvári Zoltán is felhív­ja rá a figyelmet, hogy a szerző „megtörtént eseményt mond el: hogyan akarták kicsapni ötödéves korában, amiért egy jövendő nép­tanító ,baloldali. felforgató’ esz­méket mert vallani 1932-ben! A lázadó ifjút végül két lelkes fia­tal tanárnak: Szilágyinak (Túlit Péter!) és Jedliknek (Rozsondai Zoltán!) sikerült megmenteni a drámai hangú tanári konferenci­án”. Az író szerint „az utolsó év volt számomra a hallatlanul vi­haros belső fejlődés esztendeje”. 1^emrég, amikor újra kézbe ^ vettem a Petőfi Irodalmi Múzeum Búvópatakok című kiad­ványát, különös érdeklődéssel kezdtem követni a félegyházi ta­nítóképzősök, köztük Darvas Jó­zsef ténykedését. Hiszen a gyűj­temény a két világháború közötti baloldali folyóiratok munkatár­sainak, szerkesztőinek emléke­zéseit tartalmazza. Nagyon sok folyóirat-alapítás, stúdiószerve­zés, lakásokba bújtatott szerkesz­tés és rengeteg életmentő álnév között bukkannak fel azok a té­nyek, amelyeket nem árt tuda­tosítani Bács-Kiskun hagyomá­nyai sorában. Már a bevezető — M. Pásztor József írása — joggal hivatkozik a jobbat, mást akaró törekvések­re: Kiskunfélegyháza „destruk­tív” tanítóképzőseinek nevezi Darvas Józsefet és társait, akik „először az újpesti Szivárvány­ban kapnak nyilvánosságot”. Majd így folytatja: „Kiskunfél­egyházán Békés István szervezte a tanítóképzősöket és szer­zett publikálási helyet a szépírás­ra vállalkozóknak, akik között volt Seres József is. E. Kovács Kálmán, Darvas József földije és barátjaként társult hozzájuk". A balatonszárszói és más. történel­mi horderejű rendezvényekre em- lékezők már csak úgy emlegetik őket, mint a kiskunfélegyházi ta­nítóképzősöket. Seres József szociográfus. szer­kesztő, kritikus és pedagógiai író — aki harmadéves korában az intézmény könyvtárosa lett — bő­vebb névsorral szolgál: „Székely (Szikora) Béla, Darvas József, Taligás Lajos, Szluka Ferenc, Do­ll ák József nagyobb sikerrel ost­romolták a szerkesztőséget. ;A szegedi Tanítójelöltek Lapjáról van szó — a szerkó. Emlékszem Darvas Bronzparaszt című versé­re, amellyel az önképzőkörben szerepelt, a lapban a Gyerekek című novellája kapott helyet... A képző elvégzése után hazake­rültem Kunágotára. Onnan leve­leztem Békés Istvánnal, Székely , Bélával, Darvassal és — kisebb mértékben — E. Kovács Kál­mánnal. Békés, Kovács és Szé­kely fel is kerestek s ök mesél­tek Darvas iskolai botrányáról a Porváros című regénye közölt részlete miatt”. '"Többször is emlegetett Békés -*• István 1926—31 között járt a Kiskun város tanítóképzőjébe: „A megszerezhető kiadványokat osztálytársaimnak is sorra meg­mutattam, s évfolyamunk köz­szelleme hamarosan olyannyira elütött az iskolánkban gondosan ápolt ,keresztény-nemzeti’ szel­lemtől, hogy még a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium is felfigyelt ránk, s külön intézke­déssel tiltotta ki az ország taní­tóképzőinek tájékáról még a leg­kisebb mértékben liberális sajtó­termékeket is”. Első írásai az el­lenzéki Félegyházi Hírlap-ban láttak napvilágot. „E lap kiadó­jától, Feuer nevű nyomdásztól kaptam meg minden hétfőn a Magyar Hírlap vasárnapi száma­it, amelyekben Móra Ferenc éle­sen ironikus szabadelvű cikkeit találtuk. Ezeket már csak titok­ban, szűkebb körben mertük ta­nulmányozni Seres József és Szé­kely Béla barátaimmal. Később bevettük baráti körünkbe Dar­vas Józsefet is, aki az alattunk járó évfolyamba tartozott. Dar­vas első írásait én küldtem át közlésre Szegedre, a Magyar Ta­nítójelöltek Lapjá-hoz.” "íme, legalább ennyit kell hoz­■*- zátenni a születési évforduló már megjelent és várható meg­emlékezéseihez. S talán az is va­lószínűbbé válik, hogy a Szaka­dék című Darvas-dráma főhőse nem véletlenül lett az, akinek megismerik a nézők és olvasók: tanító. Halász Ferenc CZINE MIHÁLY: Az író hűsége (Részlet) Vajon . ök, akik Szárszó egykori résztvevői közül a felszabadulás után felelős posztra kerültek, Szárszónak csak a negatív tanulságait őrizték-e, vagy tettek vala­mit azért, hagy „az értelmi­ségnek ez a rétege is megta­lálja helyét az új rendben”? Nem felejtette el: ebben a vonatkozásban is volt „fele­lősségteljes, tiszta hang: okos és szép emberi mozdulat”. De azt is elmondta, mintegy a maga felelősségeként is: „a fordulat éve után ez a mozdu­lat elbizonytalanodott, él­akadt”; a törvénytelenségek idején már a szárszói népi baloldal is gyanúba került. S talán azt is érezhette a szám­vetés idején: maga sem tett meg mindent azokért, akik­kel szemben erős volt a poli­tika gyanakvása. Szárszót, a múltat a jelen­nek és a jövőnek szóló ta­nulságokért is faggatta Dar­vas. Néhányat — részint a maga számára — beszédében meg is fogalmazott. Szó sze­rint idéznénk lehetőleg: ak­kori gondolkodását szinte summázzák: „Szocialista nemzet nem építhet reális nemzeti önismeret nélkül. Ehhez elengedhetetlen a le­számolás — akár a legke­gyetlenebb — az illúziókkal. De a szigorú nemzeti önvizs­gálat nem azonos a dezillú- zionizmussal. S fordítva: a szocialista nemzeti öntudat nem nyer, csak veszít azon, ha történelmünket visszafelé korrigáljuk, megszépítjük.’’ El kell kerülni a szellemi progresszió belső meghason- lását. Viták lehetnek, de azoknak az egységes kiküz­déséi kell szolgálniuk. „Nem­zeti sorskérdéseink ma is vannak, nem is kicsik, ha mások is, mint a felszabadu­lás előtt voltak, ezekről szó- lani, ezeket nemzeti sorskér­désekként említeni, kezelni: nem nacionalizmus...” Meg­oldani őket a marxizmus— leninizmus alapján lehet, „engedményt nem téve sem a nacionalizmusnak, sem a nemzeti nihilizmusnak”. Őrizni ■ kell az ethosznak azt a forróságát, amelyet „leg­jobban Erdei Ferenc és Ve­res Péter képviseltek akkor”. A népfrontban gondolkodó politikus író szavai ezek. Egyenes, tiszta beszéd; igaz­ságai mára már beépültek a közgondolkodásba. Mikor el­hangzottak, még nagyon is új volt a hangsúlyuk. Akik ott hallottuk először: szaba­dítanak és megnyugtatónak éreztük. Pontot tett valami­nek a végére. Szorosabb kéz­fogást sugallt az összetartozó erőknek. A' progresszív erők össze­fogására személyében is ő ad­ta talán a legjobb példát. A népfrontpolitika nála nem taktika volt, hanem meggyő­ződés. Ahogy Gaál Gáboré volt a Korunk-ban, s Bálint Györgyé a Gondolat idején. Embernek is közbeeső, össze­kötő jelenség volt. Indulása szerint is: a paraszti világ küldte, de íróvá a munkás- mozgalommal való találkozás tette. A népiek között már fiatalon az osztályharcos szemléletet képviselte, a munkásmozgalomban a népi­nemzeti örökséget., Az egyko­ri munkásírókhoz és a né­piekhez, a derékhadhoz és a legfiatalabbakhoz egyformán szálak fűzték; néki az egy­másra esetleg ferdén néző asztalok mindegyikénél vitcA- hatatlan helye volt. Nem is­merte a főváros és a vidék közötti <„művi„ gyepűket; méltányos volt, minden ér­téket tisztelő, s türelmes, ci- vódók között békességet szer­ző. S mindig eleven lelkiis­merettel élt. Olykor közöm­bösnek látszott, valójában addig nem volt nyugta, míg nem tjßztäzta a kérdéseket. Megírta: az izgatta, ami még elintézetlen. Kommunista is úgy lett; az elintézetlen nem­zeti és szociális problémákra keresett választ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom