Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-11 / 35. szám

1982. február 11. • PETŐFI NÉPE • 5

A LEGKISEBB AZ ORSZÁGBAN

ÉRDEMES MEGNÉZNI!...................G

ondok a kecskeméti gyermekkönyvtárban

tartózkodása alatt megismerkedett a francia ötvösséggel is.

1809-et írtak, amikor rosszindulattól vezéreltetve, ismét elutasítja a pesti ötvösoéih felvételi kérelmét. Csak 1811-'ben fogadták el mesterremekét, egy keiyhet, amely a szilvásvárad! református templomba került. Már ez a munka tanúskodott Szentpéteri eredeti tehetségéről, adottságairól.

Losonci, majd pesti munkálkodása alatt számos egyházi és világi ötvöstárgy készítésére kapott megbízást. Használati tárgyak, készletek, serlegek, egyházi szertartásedények kerültek ki műhelyéből — gondosan, művészi módon formálva.

De Szentpéteri fő ambíciója a sokalakos dombormű volt. Első ilyen munkája, a Nagy Sándor átkelése a Gra- nians folyón című rézdombor- műve bécsi kiállításon aratott nagy sikert. Sorra készíti hasonló munkáit, amelyek meghozzák a megérdemelt sikert. Most már tiszteletbeli tagjává választotta a besztercebányai és a bécsi ötvös céh ds, tagja volt a párizsi művészeti egyesületnek.

Szentpéteri elméleti írásai is figyelemreméltók. A Tudományos Gyűjteményben síkra- szállt a céhek eltörlése mellett, a munkás- és művésznevelés színvonalának emeléséért.

Számos munkáját őrzik hazai és külföldi múzeumok, sok egyházi tárgyát református templomok.

Szentpéteri József kiállítása egy évig, 1982 decemberéig látható a Budapesti Történeti Múzeumban.

— A gyermekkönyvtárnak milyen a kapcsolata a város általános iskoláival?

— Évek óta rendszeresen fogadunk osztályokat, napközis csoportokat könyvtárbemutató foglalkozásokra. Különösen jó a kapcsolatunk a Mátyás téri, a katonatelepi iskolával, valamint a Kodály-iskola egyik napközis csoportjával. Csaknem minden iskolából felkeres bennünket évente néhány osztály, elsősorban az alsótagozatosok közül. Egyre többször fordul elő, hogy az óvónők is elhozzák a nagycsoportosokat. Jelenleg mégis az a helyzet, hogy foglalkozásaink számát, hatékonyságát ilyen körülmények között nem tudjuk tovább növelni.

— Tevékenységük melyik részét érzi a legsikeresebbnek!

— Ügy érzem rendezvényeink fontos helyet foglalnak el a város közművelődésében. Minden évben nagy sikerrel zárul a képzőművészeti világhét jegyében meghirdetett rendezvénysorozatunk, a Szép magyar beszéd verseny, a gyermekkönyvhét. Nagy érdeklődést váltott ki a megyei műfordító-pá- 'vázatunk is. A gyerekek szabad idejének megszervezésére, szakköri és kiscsoportos foglalkozásainak megtartására, persze más intézmények is egyre gazdagabb választékot kínálnak. így például a Megyei Művelődési Központ, a játékház és rövidesen az úttörőház. A mi legfontosabb feladatunk a gyerekek könyvtári ellátása. Ezzel rajtunk kívül aligha képes érdemben foglalkozni más intézmény.

— Várható-e valamiféle javulás Kecskeméten?

— Nem akarok jóslásokba bocsátkozni. Nyilvánvaló, hogy ugrásszerű minőségi változást csak az új megyei könyvtár felépítése jelent majd, amelyben méltó helyet kap végre a gyermekkönyvtár is. Erre azonban még legalább

6—8 évet kell várnunk. Addig is kellene valami átmeneti megoldást találni a gyermekkönyvtár kedvezőbb elhelyezésére.

□ □ □

A gyerekek iránt érzett felelősség érződik a könyvtáros jó szándékú, sürgető elégedetlenségében. Korunk igénye, hogy minél több diák sajátítsa el megfelelő életkorban a könyv- és könyvtárhasználati ismereteket. Ezek birtokában biztosabban tudnának tájé- jékozódni a rájuk zúduló napi információk tömegében. Ezt a célkitűzést csakis közös összefogással lehet megvalósítani. P. E.

0 Kancsó.

Cukortartó.

Szentpéteri József ötvösmunkái a Történeti Múzeumban

Egyre többször fogalmazódik meg az a reális társadalmi igény, hogy olyan embereket kell nevelni, akik folyamatos önművelésre, szakmai továbbfejlődésre, szabad idejük értelmes megszervezésére is képesek. Az új általános iskolai tanterv már ennek szellemében készült. Megfogalmazza egyebek között az önálló ismeretszerzéshez vezető utat és annak kapcsán — fontos feladatként — a könyv- és könyvtárhasználati ismeretek elsajátítását. A IV. Országos Könyvtárügyi Konferencia, valamint az iskolai könyvtárosok néhány hónappal ezelőtt megrendezett országos tanácskozása nem adott megnyugtató képet a gyermekkönyvtárakról. A közművelődési és az iskolai könyvtári hálózat komoly gondokkal küszködik. Kevés a szakember, kicsik, túlzsúfoltak a könyvtárak. Mindenesetre a kép városonként változó. Vajon mi a helyzet Kecskeméten?

□ □ □

A Kisfaludy utca 2. szám alatti ház felújítása, belső átépítése már hónapok óta folyik. A tő- szomszédságában levő, állványerdőben rejtőzködő gyermekkönyvtárnak így szemlátomást nem valami vonzó a környezete. Bent zsúfolt polcok, valóságos könyvfalak között, talpalatnyi helyen szoronganak az olvasni-tanulni vágyó, lexikonokat, folyóiratokat böngésző gyerekek és a könyvtárosok.

— Ilyen körülmények között hogyan képes betölteni hangsúlyozottan fontos feladatát az intézmény? — kérdeztük Ramháb Máriát, a gyermekkönyvtár vezetőjét.

— A kecskeméti diákoknak több mint fele tagja a központi gyermekkönyvtárnak, illetve a lakása közelében működő fiókkönyvtárnak. Ez az arány jobb mint az országos átlag. Aki azonban egy kicsit is járatos a kecskeméti könyvtárakban, tapasztalhatta, hogy — a széchenyivárosi fiókkönyvtárat kivéve — milyen mostoha körülmények között fogadják az olvasót. A legrosszabb helyzetben a gyerekek vannak. A megyeszékhely több mint tízezer általános iskolásának a város- központban mindössze 50 négyzet- méternyi hely jut. Statisztikák bizonyítják, hogy ez az ország legkisebb alapterületen működő gyermekkönyvtára. Egy ekkora városnak körülbelül ötszáz négyzetméteres alapterülettel kellene rendelkeznie. Ezt a megyében

működő gyermekkönyvtárak alapterülete együttesen is alig haladja meg.

— Ez a mindennapi munkában milyen akadályt jelent?

— A közel csaknem 26 ezer kötetes állományunkat nem tudjuk szakszerűen, áttekinthetően elhelyezni. Mivel belső raktározási lehetőségünk nincs, kénytelenek vagyunk könyveink egy részét külterületre szállítani. Nemrég kétezer kötetet vittünk ki a Gátéri úti raktárba. Körülbelül any- nyit, mint amennyivel gyarapo- dot a könyveink száma az elmúlt évben. Gondot okoz az is, hogy évek óta dolgozunk a katalógusok készítésén, de a jelenlegi helyiségben a szükséges szekrények sem férnek el.

— Milyen a város iskolai könyvtárainak helyzete?

— Néhány kivételtől eltekintve nem képesek funkcióik betöltésére. Sokszor még a kötelező olvasmányokat sem találják meg a diákok a kívánt példányszámban. A legtöbb iskola csak egy könyvgyűjteménnyel rendelkezik, ami természetesen még nem könyvtár. Hiányoznak az önálló helyiségek. a tanításhoz szükséges kézikönyvek, lexikonok, ismeret- terjesztő irodalmak és legtöbbször a könyvekről informáló katalógusok is. Jelenleg alig van a városban olyan könyvtár — iskolait, közművelődésit egyaránt beleértve —, ahol megfelelő körülmények lennének a gyerekek olvasóvá, könyv- és könyvtárhasználóvá neveléséhez.

A 19. századi ötvösség legjelesebb mesterének, Szentpéteri Józsefnek rendezett kiállítást a Budapesti Történeti Múzeum.

Szentpéteri ragyogó tehetség volt, mégis nehezen érvényesült. Tanulóévei után Rimaszombatban az ötvöscéh mesterei eltanácsolták a mesterremekléstől. Lőcsére ment dolgozni, majd a kor szokása szerint külföldi vándorútra indult az 1800-as évek elején. Bécs, Lőcse, ismét Bécs útjának állomásai — a háborúk miatt nem jutott el Itáliálba és Franciaországba. De bécsi

0 Kávéskészlet. (Hauer Lajos felvételei — KS)

Tóth István

zaklatott idők

(40J A tiszta ruhát a szekrényke ajtajára akasztotta, aztán két keze ujjait összeütögetve tétovázott. A matrikulák esedékes bejegyzéseinek üljön-e, vagy menjen az emberek közé. Az utóbbi mellett döntött.

Artúr, a sekrestyés a port tö- rölgette csendesen a sarokba támasztott régi festményről. Mesz- sze járhattak gondolatai, mert megrezzent, mikor a tisztelenlő úr megszólalt.

— Ügy, úgy. Ránk fér már egy kis takarítás. Szidolozza meg a tömjénezőt is. Öszentségét sem árt leporolni —, vette célba mutatóujjával XI. Pius aranyszínű gipszportréját —, és Tegye fel onnan a földről a szekrény tetejére ... Óvatosan helyezze él. Látja, valaki már úgy is lecsorbította szegénynek az orrahe- gyét. Meg, erről jut eszembe, beszéljen a kályhással. Nem tudná-e megjavítani Szent Antal sarkát. Olyan csúnya, . hogy a drót kiáll belőle.

— A szószék lépcsőjét is csak a jóistenke tartja már — csatlakozott unott hangon Artúr a tisztelendő úr panaszlistájához.

— Csakhát ahhoz is pénz kellene.

— Majd kirendeli azt is az úr

— nyugtatta jóságosán Olasz.

Felvette az asztalról az 19p6-os

házassági anyakönyvet, amelyből dolgozni akart, s indult a plébániára. Artúr közönyös pillantást vetett utána, és megint elmerült a porolásban. A ronggyal éppen a szentatya törött orrát legyintetté, mikor a tisztelendő úr visz- szalépett.

— Artúr. Biztos benne, hogy Csenda Piroskát látta azzal a léeszcsés Hiúval szentisvánkor?

A sekrestyés felélénkült, önkéntelenül hóna alá ' kapta a szobrot. Kisebb volt az életnagyságánál. de így is kényelmetlen

fogás esett rajta. Meglengette a porrongyot.

— Bizonyisten, tisztelendő úr ... Olyan fiatal kislány, és ... Fel voltam háborodva.

A pap bosszúsan ráncolta homlokát. Tiltón tartotta fel kezét.

— Hagyja ezt az útszéli bi- zonygatást!

Artúr tekintete bűnbánóan menekült a térdeplő fölé kitűzött piros-fekete arany betűs szövegre. Címét betéve tudta már: „Praeparatio ad missam”. Csak értené, mit jelent.

Ment, mendegélt a tisztelendő úr. Tompa fényű < reverendája fekete hullámai finom port vertek, ahogy lábszárához súrlód- tak.

— Dicsértessék a Jézuskrisztus1 — énekelte oda cérnavé- kony hangon egy tupiszorrú kislány az árokpartról, s ő mosolyogva köszönt vissza. Nyájas pillantásából jutott a többi négy gyereknek is, aki szorongva bámult fel a nagy fekete bácsira.

Rekedt kelepelés berregett fölötte. Feltekintett a simán köröző gólyákra, s egy kis szomorúság fogta el: „Költöznek hamaro-, san. Megint öregebbek leszünk egy esztendővel.”

Csendáék pártosán épített házánál lelassított. Az utcai ablakokon lecsukódtak a zöld zsalu- gáterek. Kifújta magát, mielőtt rátette kezét a kapukilincsre. Vajon itthon lesz-e a kislány? Csen- óa_ szolgálatban van, erről meggyőződött, mielőtt elindult.

A kapu nem volt bezárva. Csendáné meg az öregasszony nagycsomó paszulykóró közt trónolt a tornácon. Mind a ketten alaposan meglepődtek a ritka vendég láttán.

— Dicsértessék! — köszönt szerényen Olasz Pál. Nagy barna szemén mosolygott a békesség.

— Mindörökké — emelkedett fel a gyalogszekérről a nagymama. Sietve seperte le öléből a zörgő paszulyszár-törmeléket. Zavarta lánya viselkedése is, aki leplezetlen aggodalommal tekingetett a léckerítésen át az utcára. A paphoz csoszogott, s tessékelte befelé a konyhába. A tisztelendő úr jobb szeretett volna kint maradni, de ő is okosabbnak tartotta, ha beljebb húzódnak.-Csenda Péterné a kapuhoz szaladt, rátolta a lövőt. Savanyú képpel tért vissza. Nagymama széket akart hozni a belső szobából, de Olasz nem engedte. Leült a konyhaasztal végén álló karszékre. Levette szemüvegét, mert az elhomályosodott a hűvösön. Hunyorgott, míg dörzsölte zsebkendőjével. Kissé gyámoltalanul nézett az asszonyokra.

— Hogy élnek, kedves mama, kedves Csendáné? Van dolog a ház körül mindig, látom ...

— A bajokat leszámítva, megvolnánk, tisztelendő úr — segítette át az első megilletődésén Csendánét a szokványszöveg. A nagymama meg csak egy nagyhosszút sóhajtott.

— Péter? — érdeklődött alyaian a pap. — Persze, szolgálatban — felelt meg maga.

Szíve szerint arról beszélgetett volna, miért nem jár már régen templomba Csendáné, de letett róla. Eszébe jutott a legutóbbi püspöki körlevél. Abban szigorúan lelkére kötik az úr szolgáinak, hogy a hívek látogatásakor tartózkodjanak az efféle faggatástól. Ne idegenítsék el még jobban ezzel is az amúgy is megtévedt bárányokat. Mást ■ kérdezett hát kedvesen.

— Szép konyhaszekrényük van. Most vették?

— Igen, az ünnepi vásáron.

— Azt mondják, egy óra alatt elkapkodták a bútorféléket, olyan kevés volt belőlük.

— Mi már nyitáskor sort álltunk.

Olasz felállt, odament, simogatta, vizsgálgatta a zöld-fehér festésű ajtókat, fiókokat.

— Típusbútor... De azért megjárja . . . Nekem már megfelel szegény édesanyám konyhaszekrénye.

— Milyen régen meghalt már

az öreg nagyságosasszony — mélázott kedveskedve a nagymama. — Pedig mintha tegnap lett volna, úgy magam előtt látom.

Olasz visszaült. Sóhajtva bólogatott.

— Bizony, bizonny... Ha még élne, a fejem se fájna.

Jó gazdasszony volt. Tehenet tartott, disznókat hizlalt, perelt a bérlőkkel. Futkosott szívósan, pedig akkora volt, mint egy kisegér.

Később is a halottaknál maradtak.

— Jaj, hallották-e, hogy járt szegény Fónagyné, tudják, aki rákban halt meg.

— Akit a napokban temettek.

— Hát kérem — tárta szét ször- nyűlködve két karját —, kisebb koporsót adott a temetkezési vállalat, mint amekkora kellett volna. Ügy erőltették bele a holtat...

Megakadt a tisztelendő úr. Jó lesz vigyázni. Demokratikus rendőr lakásán ostobaság sértegetni a temetkezési vállalatot. Tompította hát a dolog élét.'

— Na de mindegy. Eltemették. Ki tudja, hogy tesznek majd le minket is?

A vizeskancsó mellett piros fedelű könyv hevert. Rá-rátévedt a szeme, végül is elővette. Igazított a pápaszemén.

— Olvasgatnak, olvasgatnak? — Félhangosan mondta a címet. — Lenin: Állam és forradalom.

Pergette a lapokat, találomra nyitotta kijjebb, * bele-beleolva- sott.

— Mmmgen ... — mormogott. Tovább engedte hüvelykujja alól a lapokat, aztán visszatolta a könyvecskét.

A két asszony némán figyelte. Csendáné jegyezte meg jósokára.

— Az uram készülget konferenciára.

— Igen? — vette tudomásul a pap, s nehezen találta ki, mit mondjon még. — Annak való, aki politizál... Én a múltban is irtóztam a politikától. A nagy kérdéseket úgysem kötik az egyszerű állampolgár orrára.

Azon kapta magát, hogy ujjai ismét a piros könyvön dobolnak.

Gyorsan odébbnyúlt, s ahogy az asszonyok hallgattak, ő folytatta.

(Folytatjuk.)

— Nem lehet minden rendjén a kiskunfélegyházi köz- művelődési programok szervezése, rendezése körül. Legalábbis erre következtetünk a Kecskemét, Bethlen körút 4. szám alatt lakó Gili Lászióné esetéből.

Minden azzal kezdődött, hogy olvasónk figyelmét felkeltette a január 24-i hírrovatunk egyik közlése, melyből megtudhatta, dr. Nagy Györgyiné népi iparművész gyönyörű gyűjteményből álló kiállítását február 14-ig lehet megtekinteni a félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. Nosza, gondolt egyet a család január 31-én, vasárnap kora délután, beült az autóba, s elindult a szomszédos városba, hogy lássa az ajánlott tárlatot.

Baljós jeleket már a település' belterületén sejtettek Giiiék, hiszen útbaigazításért tíz. helyi lakoshoz fordultak, de egyikük sem tudott .pontos felvilágosítást adni, hol található a művelődési ház. Szóval körülményesen találtak rá az épületre, melynek földszinti részén kiderült: a második emeletre kell menniük. Lépdeltek is szaporán. Végre elérkeztek a keresett ajtóhoz, mely zárva volt. Az ottani felirat pedig tudatta: vasárnap 10—‘12-ig, valamint 17—19 óráig tart nyitva a kiállítás, s hogy a kulcs az irodában van.

Ekkor gyorsan végiggondolták, hogy pénzt, fáradságot és szabad időt fordítottak erre a kiruccanásra, s úgy ítélték meg, ennyi érv talán elegendő lesz ahhoz, hogy valaki soron kívül mégis csak beengedje őket a terembe. Es elindultak, hogy megkeressék az irodát. Szétnéztek az ismeretlen épületben többször is, de felfedező útjuk sikertelen volt, ezt a helyiséget ugyanis nem találták meg. így hát csak annyit tehettek, hogy sarkon fordultak...

Az értelmetlen vasárnapi kirándulásukra ma is bosszúsan gondolnak vissza Giiiék, akik aggódnak amiatt, vajon hányán jártak már ott hasonlóan pórul.

V. A.