Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

1982. február 2. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT - SPORT Otthon vereség — idegenben győzelem • A KSC—Táncsics SE mérkőzésen a lepattanó labdáknál a vendégek rendszerint gyorsabbak vol­tak. Igaz, magasabbak is. 9 Jobbra: a kecskeméti Szaffnauer próbálja elve­zetni a labdát Szabolcs, a kaposváriak legjobbja mellett. A magyar kosárlabdasportot a nemzetközi mezőnyben — legalábbis ami a férfiakat illeti — nem jegyzik magas érték­számmal. Még abban sem vagyunk egészen biztosak, hogy a bajnokság új rendszere meghozza az óhajtott felemelkedést, de ami a versenyszellemet,, a küzdelmet jelenti, arról már ilyen rövid idő elteltével is csak jót mondhatunk. Érdekes, izgalmas a bajnokság a „felsőházban”, ahol pillanatnyilag sajnos nem vagyunk érdekelve, de hasonló a helyzet a má­sodik csoportban. Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha a bajai férficsapat most könnyedén — ahogy mondani szokás, utcahosszal — vezeti a második vonal versenyét. A BSK ezzel is igazolja azt a korábbi állításunkat, hogy a sé­rülések és balszerencsés esemé­nyek sorozata miatt került csak a második sorba. A KSC csapa­tának hullámzó teljesítményét nem könnyű megmagyarázni. Nyertek Budapesten a Volán el* len. Saját pályáján verték az Oroszlányt is, közben itthon ki­kaptak 1 ponttal attól a kaposvá­ri Táncsics SE-től, akiket vasár­nap a BSK 100 ponton felül vert meg. A KSC pedig vesztett még­pedig úgy, hogy a befejezés előtt 5 perccel még 9 ponttal vezettek. Lehet, akad olyan szurkoló is, aki mondjuk Újvári játékvezetőt okolja, de teheti-e ugyanezt, ha megnézi a mérkőzés jegyzőköny­vét? Kiderül, hogy a KSC-játé- kosok a megítélt büntetődobások felét -'em dobták be. A 38 pon­tot diért Veress nem lehetett a kiemelt jók közt, mert több mint 20 büntetőt hibázott — s mi­vet ebből sok volt a megismételt dobás, még 12 pontot érhetett volna el. Csak kettőre volt szük­ség. Majdnem hasonló a helyzet a vasárnapi Oroszlányban 30 pontot gyűjtött Tóth Attilával, aki az őszi utolsó mérkőzésen el­követett fegyelmezetlensége miatt négyszer nem játszhatott. Az eltiltása a Táncsics elleni mérkőzéssel járt le. Biztos, hogy nélküle vasárnap sem nyert voK na a csapat, s szombaton pedig alighanem győznek. Egy kiesés ellen küzdő csapatnál drága do­log a bírók sértegetése. A játékvezetők a kosárlabdá­ban pedig sokszor egy jól „időzí­tett” fújással is el tudják dönte­ni a szorosabb mérkőzés sorsát. Más kérdés, hogy a szövetség is jobban ügyelhetne a küldésre, mert különben aligha történne meg, hogy a Szekszárd—KSC női rangadót „érdekelt” székesfehér­vári játékvezetők fújják, s még­hozzá a gyenge képességéről, s igazán nem a pártatlanságáról is­mert Kiss Tünde az egyik. Így aztán nem csoda, ha a KSC leg­jobbjai már a második félidő elején a kispadon ültek, vagy négy hibával játszottak, s a fe­hérvári játékvezetők az utolsó két percben lépéshiba és 3 másod­perc címén éppen hatszor vették el a labdát a kecskeméti lányoktól. A vasárnapi eredmények : Bajai SK—Kaposvári Táncsics SE 102—75 (48—41) NB I férfi. Kaposvár. 600 né­ző. Vezette: Kardos, Halmos. BSK: Hosszú (45), Gorjanácz (16), Ágfalvy (16), Kovács (6). Kancsár (13). Csere: Kárácsonyi (4), Ilcsik (2), Varga. Edző: Ko­vács József. A kaposváriak 8—0 arányban vezettek amikor Kovács édzőnek sikerült rendezni a sorokat. A félidőig Hosszú már 28 pontot dobott. A második félidőben a BSK tetszés szerint dobta a ko­sarakat. Ifjúsági: BSK—H. Tán­csics SE 72—49 (41—20) Kecskeméti SC—Oroszlány 73—71 (35—33) NB I férfi. Oroszlány, 300- né­ző. Vezette: Bolgár, Valovics. KSC: Foki (17), Tóth A. (30), Felföldi (6), Veress (6), Tóth V. (8). Csere: Velkey (6), Gulyás (—). Edző: Rezák László. A KSC rendkívül fegyelme­zetten játszott, s bár Veress már a 12. percben kipontozódott, a csapat végig vezetve győzött. Szekszárdi Dózsa—Kecskeméti SC 68—67 (32—34) NB I. női. Szekszárd, 400 néző. Vezette: Szabó — Bakos, Kiss Tünde. KSC: Bielik (13), Szabó (8), Fück (2), Kenderesi (9). Csere: Király (10), Farkas A. (8), Zaki- ján (9). Edző: Király Sándor. CSELGÁNCS Kecskeméti sikerek Miskolcon Nagy létszámú, közel 200 fős mezőny gyűlt össze Miskolcon a másodízben megrendezett nem­zetközi Vasutás Kupán. A mara­toni küzdelem szép kecskeméti sikerekkel zárult. A 60 kilogrammos súlycsoport­ban Tóth László a selejtezőből másodiknak jutott tovább. Az egyenes ágon egy nyert mérkő­zés után pillanatnyi kihagyás miatt kikapott és elbúcsúzott a további szerepléstől. 65 kilogrammban Kincses Ti­bor két mérkőzésen biztosan győzött,, de a miskolci Horváth Csabától bírói segédlettel kika­pott. Így csak ötödik lett. Ugyan­ebben a súlycsoportban indult a fiatal Csernyus István Is, aki balszerencsés vereséget szenve­dett és helyezetlen maradt. A 71 kilogrammban Schrauf Attilának még túl nagy feladat volt a felnőtt mezőny. A bajai Tóth L. az értékes harmadik he­lyet szerezte meg. 78 kilogrammban már az első fordulóban összekerült a két kecskeméti versenyző, Nagy­solymosi és Sebők. Kettejük csa­tájából minimális különbséggel Nagysolymosi került ki győzte­sen. Ezután még öt mérkőzést nyert, többek között biztosan verte a kétszeres junior Euró- pa-bajnokot is, és első lett. Se­bők harcos küzdőmodorával a legjobb nyolc közé verekedte magát. Ebben a súlycsoportban indult még Kér sits Antal is, de kiesett. A 86 kilogrammos mezőnyben nem indult megyei versenyző. 95 kilogrammban viszont az E. Kovács testvérek ismét tarol­tak. Válogatottbeli riválisaikat is biztosan verve jutottak a dön­tőbe, ahol ezúttal Károly bizo­nyult jobbnak. A + 95 kilogrammos súlycso­portban Krajnyák Ferenc már az első fordulóban összekerült Ozsvárral és elbúcsúzott a to­vábbi küzdelmektől. Túlságosan tisztelte nagynevű ellenfelét. Pontversenyben a KSC a ne­gyedik helyen végzett. EREDMÉNYEK: 60 kg: 1. Bujkó (Ű. Dózsa), 2. Wágner (Bp. Honvéd) 3. Put­ter (Győri D.) és Korányi (Bp. Spartacus). 65 kg: 1. Patek (Bp. Spartacus), 2. Horváth (MVSC), 3. Kollár (Bp. Spartacus) és Gábor (Tata­bánya) 5. Kincses (KSC). 71 kg: 1. Molnár (Bp. Honvéd), 2. Darók (Bp. Spartacus), ’3. Tóth L. (Baja) és Faragó (Bp. Honvéd). 78 kg: 1. Nagysolymosi (KSC), 2. Fogarasi (Ű. Dózsa), 3. Né­meth (Bp. Honvéd) és Kiss (Bp. Spartacus). 86 kg: 1. Morner (Bp. Sparta­cus), 2. Gyáni (Békéscsaba) 3. Hening (Leipzig) és Szabó M. (SZEOL AK). 95 kg: 1. E. Kovács K. (KSC), 2. E. Kovács J. (KSC), 3. Molnár (Bp. Spartacus) és Hosszú (Eger). +95 kg: 1. Ozsvár (Bp. Hon­véd), 2. Petrovszki (Békéscsaba), 3. Boda (Ú. Dózsa) és Pomi- kálszki (Ü. Dózsa). MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.30: Tévétorna (ism.) — SZ 8.35: Iskolatévé: Magyar nyelv (ált. isik. 3. oszt.) Szó-ra-ka-té- nusz. Barátok és ellenségek — SZ 9.05: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Miisa Bácsi 9.30: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) Halmazállapotok II. Gáz van! — SZ 10.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.) így nem játék 10.25: Csak gyerekeknek. Fanfár. Pop- és klasszikus zené, 6/3. rész (isim.) — SZ 10.50: Csata fekete-fehérben. Sak­kozzál velünk! (isim.) 11.10: Idesüss! Ajánlóműsor gye­rekeknek (ism.) 14.00: Iskolatévé: Környezetis­meret (ism.) — SZ 14.20: Magyar nyelv (iám.) — SZ 14.35: Osztályfőnöki óra (iám.) 14.55: Orosz nyelv (isim.) 15.05: Napköziseknek — szakkö­röknek. Felső-Tiszavidók (is-m.) __ 32 1 5.50: Hírek 15.55: Kuckó (ism.) — SZ 16.25: Gólyavári esték. Az ener­giafelhasználás története — SZ 17.15: Alpesi sívilágbajnokság. Férfi összetett műlesikló ver­seny. Közvetítés az ausztriai Sdh lad min gto ól — SZ 17.55: Reklám 18.00: „Száguldás”. Szűcs Judit műsora (ism.) — SZ 18.30: Dél-alföldi Krónika. A sze­gedi körzeti stúdió műsora 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Nem kell mindig kaviár. NSZK tévéfilmsorozat, 10/5. A holtakat nem lehet agyonlő­ni — SZ 20.55: Stúdió ’82. A televízió kul­turális hetilapja — SZ 21.55: Pszi-fi. Fejezetek a lelki jelenségek élettanából, 6/1. rész: Higgyünk-e a szemünknek? — 'SZ 22.35: Tv-lhíradó 3. — SZ 2. MŰSOR: 20.01: Képmagnósok, figyelem! 4. rész 20.30: Parabola (ism.) — SZ 21.00: Tv-híradó 2. — SZ 21.20: Reklám 2L25: Akik élni tanulnak. A Ref­lektor szerkesztőség műsora — SZ 21.45: A kalmár. NSZK tévéfilm — SZ ÚJVIDÉKI TV 16.35: Műsorismertetés szerb-horvá- tul. 16.40: Tv-híradó I.! szerb-horvát nyel­ven. 17.10: Tv-híradó I. magyarul. 17.55: Műsorismertetés a belgrádi stú­dióból. Kettős diadal az Izzó ellen Nagy várakozás előzte meg a szombati KSC—Vasas Izzó férfi röplabdamérkőzést. A vendégek szerettek volna visszavágni az előző nap otthonukban elszen­vedett váratlan vereségért, míg a hazaiak a jó folytatásban re­ménykedtek. Az első játszma a kecskemétie­ket igazolta. A nagy hírű fővá­rosi együttesnek csak 7:0-ás kék­fehér vezetésnél sikerült először pontot elérnie. Olajozottan mű­ködött ezekben a percekben a hazai csapat gépezete. Mezőny­ben szellemes támadásokat ve­zettek, míg az ellenfél próbálko­zásait jól záró sáncolással rend­re meghiúsították. Konyári és Demeter egy-egy „bomba-leüté- re meghiúsították. Konyári és újra kell pumpálni a labdát. En­MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: H„ . Mezőfi SE—KSC, Kecskemét, Mezőfi-pálya, 14 óra. RÖVIDEN Labdarúgóink vereséggel búcsúztak Sydneylől Vasárnap Sydneyben befeje­ződött a nemzetközi labdarúgó- torna, amelyen a magyar válo­gatott a döntőben a jugoszláv Vojvodinával játszott, s 1—1-es félidő után 2—1-re kikapott. Az elómérkőzésen a mieink ellen 3—3-at kiharcolt Olympic 5—0 (2—0)-ra verte a Saint George csapatát. Így válogatottunk az Olympic Sydney és a tornagyőz­tes Vojvodina mögött a, harma­dik helyen Végzett. A hajtők Kecskeméten, a díjugratók Kecelen vagy Mélykúton kezdik az Idényt A Magyar Lovas Szövetség elnökségének legutóbbi ülésén megvitatta, majd elfogadta a sportág idei célkitűzéseit, és ösz- szeállította a hazai versenymű- sort. Eszerint a négyesfogat­hajtók Kecskeméten kezdik meg vetélkedésüket a bajnoki címért, míg a díj lovasok és a military mezőnye Sáripusztán, a díjug­ratók pedig Kecelen vagy Mély­kúton adnak számot felkészült­ségükről. Az elnökség határozott arról is, hogy a sportág orszá­gos értekezletét február 26-án rendezik meg. TOTÓ A totó 5. heti eredménye 1. Fiorentina—Milan végeredmény l—0 1 2. Bologna—Torino végeredmény 0—0 x 3. Bologna—Torino I. félidő 0—0 x 4. Genoa—Como végeredmény 1—0 1 5. Genoa—Como I. félidő 1—0 1 6. Internazlonale—Catanzaro végeredmény 1—1 x 7. Internazlonale—Catanzaro I. félidő 1-1 x 8. Juventus—Avellino végeredmény 4—0 1 9. Juventus—Avellino I. félidő 2—0 1 10. Napoli—Cagliari végeredmény 1—0 1 11. Napoli—Cagliari I. félidő 1—0 1 12. Udlnese—Ascoli végeredmény 0—2 2 13. Udinese—Ascoli I. félidő 0—0 x + 1 Roma—Cesena végeredmény 0—1 2 A Sportfogadási és Löttő Igazgató­ság közlése szerint az 5. heti totónye­remények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 276 darab, nyereményük egyenként 9954 Ft. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 5840 darab, nye­reményük egyenként 314 Ft. U talá­latos szelvény 50 219 darab, nyeremé­nyük egyenként 36 Ft, a 10 találatos szelvények száma 234 194 darab, nye­reményük egyenként 15 forint. A közölt adatok tájékoztató jelle­gűek. (MTI) 17.30: A Belgrádi Televízió tv-híradó- 1a. 17.45: A Belgrádi Televízió gyermek- műsora. 18.15: Literatúra. Jovan Popovic: Az ideálokért élni — irodalmi műsor szerb-horvát nyelven. 18.45: Zenei arcképek: Oktav Eniga- resku (bariton). Komolyzenei mű­sor az újvidéki énekesről és pro­fesszorról. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-hlradó II. magyarul. 20.00: Vajdaságon át — szerb-horvát nyelvű műsor. 20.45: Tv-hlradó II. szerb-horvátul. KOSSUTH: 8.27: Eszmék faggatása 8.52: Mozart-áriák 9.15: Népi zene 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! 10.05: MR 10—14 10.35: Pergolesi-mflvek 11.10: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből 11.39: A csúnya hercegnő. Lion Feucht- wanger regénye rádióra alkalmazva, XV/8. rész 12.35: 20 éves a Törvénykönyv 12.50: Hangverseny délidőben 13.55: Népdalok, néptáncok 14.42: Arcképek a cseh irodalomból 15.05: Kóruspódium nek megfelelően hatalmas taps köszöntötte az első játszma meg­nyerését. A folytatás már korántsem volt ilyen egyszerű. Nem tudni, hogy a hazaiak engedtek le, vagy a vendégek javultak föl, de lényeg az, hogy 9:8-ra még az Izzó ve­zetett. A KSC védekezésébe egy­re több hiba csúszott, a leüté­sek is többnyire pályán kívül ér­tek talajt. Elég volt azonban pár perces jó játék, s már 2:0 volt az eredmény a KSC javára. Következett a harmadik játsz­ma. Izgalmas játék alakult ki, melyben felváltva szereztek ve­zetést a csapatok. 9:6-ra még a KSC vezetett, ám következett né­hány rosszul kiszámított nyitás­fogadás és máris 12:9 a vendégek javára. Sőt! 14:10-nél kétszer Tavaly huszonnegyedik alka­lommal szavaztak a sportújság- írók az év legjobb sportolóira. Az eredmény már korábban is­meretessé vált, a díjak átadásá­ra vasárnap került sor a Ma­gyar Televízió I-es stúdiójában. A díiakat Pál fi József, aMŰOSZ elnöke, és Megyeri Károly, a te­levízió elnökhelyettese adta át. 1981 legjobb női ifjúsági spor­tolója: Temesvári Andrea teni­szező (Bp. Spartacus, edző: Te­mesvári Ottó), 2. Orosz Andrea úszó (Bp. Spartacus, edző: Kiss László), 3. Bolvári Katalin asz­taliteniszező (Tolnai Vörös Lo­bogó, edző: Sáth Sándor), és Pol­gár Anna kajakozó (FTC, edző: Kluka József). 1981 legjobb férfi ifjúsági sportolója: Wladár Sándor úszó (U. Dózsa, edző: Széchy Tamás), 2. Bereczki József atléta (MVSC, edző: Schweickhart Gyula), és Hlavati András ' súlyemelő (Bp. Honvéd, edző Horváth József, és Ambrus László), 3. Spánitz Gá­bor sportlövő (Ú. Dózsa, edző: Sándor Zoltán). Az utóbbi években nem volt pél­da olyan nagy arányú fejlődésre, mint 1981-ben, az ugrók valóban kitettek magukért. Igaz, hogy a kiemelkedő eredmények elsősor­ban a Kun BSE katonaatlétái­nak nevéhez fűződnek. A megye­beliek közül Adamik és a 16 éves Szenek nyújtott átlagon felülit. Magasugrás: Adamik Z. (KSC) 205 cm, Pálfalvi Z. (Kun BSE) 205, Sió A. (Kun BSE) 203, Sze­nek R. (KÄC) 190, Vágó B. (Kun BSE) 189, Matíz L. (Kun BSE) 189, Eperjesi L (Kecsk. Bányai J. G.) 185, Kanyó 1. (Kun BSE) 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műso­ra 16.05: Mesterségünk címere — 5/3 16.35: Andor Éva énekel 17.07: ön például milyen iskolát re­mél a gyerekének? 17.32: Brown filmzenéjéből 17.45: A Szabó család 19.15: Hallgassuk együtt! Schubert ­művek 19.55: Szintézis. Külpolitikai műsor 20.25: Népi zene 20.49: „Intés az őrzőkhöz” 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Wilbye-madrigálok 22.50: Késő este. Jegyzet 23.00: Operarészletek 0.10: Art Farmer és Pege Aladár fel­vételeiből PETŐFI: 8.05: Mlljutyln zenéjéből 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Ifjúsági könyvespolc 12.33: Melódiakoktél 13.25: Medveológla Radnóti László mű­sora 14.00: Kettőtől hatig 18.00: Tip-top parádé. A Dinamit együttes felvételeiből 18.33: Nótacsokor 19.23: India története. Könyvajánlat 19.33: Csak fiataloknak! játszmalabdájuk is volt, ám mind­két esetben hárítani tudtak a ha­zaiak. Ezután néhány Konyári- leütés következett, majd Kocsis egy parádés ejtéssel ért el pon­tot, s máris felharsant a mérkő­zés végét jelző bírói sípszó. Ez azt jélentette, hogy a KSC negy­vennyolc óra leforgása alatt két­szer is 3:0 arányban győzte le a Vasas Izzót! A két eredmény elérése kö­zött azonban óriási a különbség. A pénteki mérkőzésen szemre is tetszetős, könnyed játékkal fek­tették kétválilra a fővárosiakat, míg szombaton nagyon meg kel­lett küzdeni a győzelemért. Ez in­tő jel lehet a hét végi Honvéd el­leni két összecsapás előtt, ahol már pillanatnyi kihagyás is vég­zetes lehet... — Rajtmár— Felnőttek: 1981 legjobb nőd sportolója: Rakusz Éva kajakozó (Olefin SC, edző: Farkas Zoltán), 2. Te­mesvári Andrea teniszező (Bp. Spartacus, edző: Temesvári Ot­tó), 3. Fórián Éva sportlövő (Bp. Honvéd, edző: Nagy Béla és Abonyi György). 1981 legjobb férfi sportolója: Wladár Sándor úszó (Ü. Dózsa, edző: Széchy Tamás), 2. Tóth István hirkózó (Ganz-MÁVAG, edző: Kiss Ferenc), 3. Székely Zoltán vívó (Ü. Dózsa, edző: Marton István), és Vaskúti Ist­ván kenus (Bp. Honvéd, edző: Hajba Antal). 1981 legjobb csapata: a kard­válogatott, 2. *a labdarúgó-válo­gatott, 3. a fogathajtó-váloga­tott. Külön öröm számunkra, hogy a négyesfogathajtó váloga­tott tagjaként két Bács-Kiskun megyei versenyző, Muity Ferenc (Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK) és Fülöp Sándor (KTE) is átvehette a harmadik helyért járó díjat. Távolugrás: Pálóczi Gy. (Kun BSE) 761 cm, Adamik Z. 731, Vágó B. 722, Fodor T. (Kun BSE) 718, Halász L. (KSC) 707, Ma­tíz L. 674, Rabi Gy. (KSC) 662, Búkor L. ,(BSK) 658, Kői B. (KSC) 655 cm. Hármasugrás: Pálóczi Gy. 15,86 m, Dudás M. (KSC) 14,36, Ko­vács I. (Kun BSE) 14,26, Majtán J. (Kun BSE) 14,18, Pólyák I. (KSC) 14,05, Vajda R. (KSC) 13,50 m. Rúdugrás: Vágó B. 440 cm, Adamik Z. 400, Matíz L. 380, Csa­bai Cs. (Kun BSE) 360, Üveges Gy. (Kun BSE) 320. 20.33: Színház. Somerset Maugham re­génye rádióra alkalmazva, XII/4. 20.57: Hangverseny — népszerű dalla­mokból 21.57: Népdalok 22.30: Régi és új bluesfelvételek 23.20: Bock zenés Játékából 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.30: Brahms-felvételek 10.16: Dzsessz 11.05: Külpolitikai könyvespolc 11.20: Hangverseny. Közreműködik: Yehudi Menuhin 12.41: Kórusok 13.07: Operarészletek 14.00: Komlós Aladár versel 14.17: Zenekari muzsika 16.05: OJdonságainkból 16.45: Labirintus 17.00: Mozart: Esz-dúr zongoraverseny K. 482. 17.36: Harminc perc alatt a Föld körül 18.06: Zenehallgatás 4. osztályosoknak — I. rész 18.41: Wagner operáiból 19.05: Iskolarádió 19.40: Kórusok 20.00: Emlékezés James Joyce-ra szü­letésének 100. évfordulóján 20.30: J. s. Bach életműve a mai ku­tatás tükrébén, VI/6. rész 21.04: Dzsesszfelvételekből 21.30: Magyar fúvósok. Beszélgetés. Átadták a díjakat a legjobb sportolóknak ATLÉTIKAI RANGSOR (4.) Nagy fejlődés az ugrószámokban • A megye magasugrói 205 centiméternél tartanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom