Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

1982. február 2. • PETŐFI NÉPE • 5 Kollégisták Kecskeméten A városban tanuló főiskolások többsége távolabbról került Kecske­métre. Tanulmányaik idején a kollégium jelenti számukra az otthont. Életük fontos korszakát töltik el a megyeszékhelyen, hiszen úgyszól­ván itt válnak felnőtté. Mit kapnak a várostól, milyen élményeket visznek magukkal, ide- tartozónak érzik-e magukat, vagy átmeneti vendégnek? — tettük fel a kérdést a kertészeti főiskola Erdei Ferenc Kollégiumában négy hall­gatónak. Amin a fővárosi meglepődik Vizsgaidőszak van, a véletlen hozta magával, hogy beszélgető- partnereim közül hárman buda­pestiek, egy pedig külföldi. Ma­gától értetődik az első kérdés: o fővároshoz képest milyen a megyeszékhely? SAJÓ ERZSÉBET (harmad­éves zöldség szakos): — Ami tet­szik, hogy sokkal tisztább, mint Pest. A három év alatt is sokat fejlődött a város. Ehhez képest igényesebbnek kellene lennie... Az ember úgy képzeli: ahol há­rom főiskola van, ott koncent­rálódik az értelmiség színe-java, pezsgő a szellemi élet, aztán ki­derül, hogy nem így van. Gyö­nyörű a művelődési ház, de vál­tozatosabb, gazdagabb progra­mokat kellene kínálnia. Jobban figyelembe venni, hogy csak a főiskolákon több mint ezer diák van, nem beszélve a középisko­lásokról, akiknek nem elég az, hogy esetenként színházi elő­adás és hetenként diszkó van ... A statisztika szerint tőlünk hár­man járnak operaelőadásra. Csakhogy egyszerűen nincs bér­let. nincs jegy, még pótszék sem. EÖLDES GYULA (harmadéves, szőlész-borász): — Pesten van huszonöt színház, és minden ke­rületnek saját kulturális köz­pontja. Itt? A városközpont — azon túl semmi. A kollégium­ban gyakran van valamilyen rendfezvény, például kiállítás, amire a városból is jönnek, de ennek a környéknek nem lehet művelődési centruma a főisklola mert a mi korosztályunknak, il­letőleg a diákoknak más az élet­módja, érdeklődési köre, mint az itt élő lakosságnak. PERGER ÉVA (másodéves, szőlész-borász): — Egyetértek azzal, amit a többiek elmondtak, de hozzáteszem: passzív embe­reket nagyon nehéz megmozgat­ni.' Hogy kinek mi a jó program, *z egyéni ízléstől is függ, s húsz­éves korban még nem lehet probléma, hogy 'messze, vagy közel kell menni. Viszont, sar­kalatos pontja a Kecskeméten eltöltött három évnek, hogy mindmáig nem sikerült létre­hozni a közös főiskolás klubot. Fém tudom miért nem, s azt sem, hogy eddig miért volt szét­húzás a főiskolák között. Pon­tosabban a GAMF-nak és az óvónőképzőnek már volt több közös rendezvénye, mi valahogy mindig kimaradtunk. Lehet, hogy ennek az is oka: nálunk a hallgatók fele fiú, fele lány, míg a másik két főiskolán zöm­mel fiúk, illetőleg lányok van­nak. MOHAMED ABDULLA AM- BERI (harmadéves gyümölcs- termesztő szakos, állami ösztön­díjas) : — Kecskemét szép vá­ros. Budapesten is laktam, de itt sokkal jobb, mert csende­sebb. A művelődési házbap még nem voltam. Moziba járok, ki­rándulni, koncertekre, futbal­lozni. A kollégiumban nagyon sok a ’lehetőség: sportpálya, tor­na t'erem, könyvtár, - filmklub — az aulában hangversenyt szok­tak tartani. Végül is döntő je­lentőségű, hogy házon belül mit találunk. Most például kiállítás van az előcsarnokban. Nem félnek a munkától Mindannyian egyetértenek az­zal, hogy közérzetüket alapve­tően meghatározza a kollégium. Persze, ami jó és szép, az már- már természetes, legalábbis nem kell beszélni róla. A ragyogó tisztaság úgyis látszik, és sok minden elárulja, hogy nagy a kényelem. Tágas a mosdó-, a va­saló-, a szárítóhelyiség, mind a négy szinten van mosógép, cent­rifuga, varrógép, televízió, tár­salgó, tanulószoba. A szobák há­romágyasak, év elején minden­ki választhat szobatársat. A menzáról nem esett szó, tehát — ismerve a diákokat — úgy látszik, ízlik a koszt. A szűkebb környezet — a fő­iskola és a kollégium — volta­képpen az otthonuk a hét öt napjára. És szombaton, vasár­nap: rohanás haza? PERGER ÉVA: — Attól függ, mennyi a tanulnivaló, milyen a program, illetőleg van-e mun­ka. A főiskolások többsége ugyanis a családi támogatást és az ösztöndíjat kiegészíti, szabad­idejében dolgozik. A FŰSZÉRT- nél, mezőgazdasági üzemekben, kistermelőknél, bárhol, ahol fo­gadnak bennünket. FÖLDE Sí GYULA: — Én úgyszólván így ismerkedtem meg a várossal, az ipari üze­mekkel. Sokkal többet meg le­het tudni róla így, mintha az ember csak passzív érdeklődő. Az új zenepalota előtt például toltuk a talicskát, és. a munka­társaim elmondták, hogy belül­ről milyen impozáns az épület, melyik teremben mi lesz majd, ha megnyílik. — Térjünk vissza a munkára, amitől, úgy hallottam, a kerté­szék nem félnek. Csak pénzért dolgoztak? FÖLDE SÍ GYULA: — Nem, társadalmi munkában is, az if­júsági parknál, a „Fémmunkás” előtt,, a kollégiumban. Mentünk volna azonban sokfelé, ha hív­tak volna bennünket. Minden évben visszatérő gond a parko­sítás, nem értem, miért nem szerveznek a főiskolások között társadalmi munkát? Nálunk szakemberek is vannak, leg­alábbis leendő szakemberek. Szerintem az ember nemcsak az­zal kötődik egy városhoz,- amit kap tőle, hanem azzal is, amit ő tehet érte. Szívesen jönnek vissza A négy fiatal úgy véli, hogy nemcsak a maga, hanem kollé­giumi társai nevében is elmond­hatja, nem átmeneti vendégnek, hanem idetartozónak "írzik ma­gukat, s bármikor szívesen jön­nek majd vissza Kecskemétre. Beszélgetésünkkor a kelleténél talán több szó esett a művelő­désről, de hát mi mással foglal­kozna egy diák, akinek a tanu­lás mellett van szabad ideje ... Csakhogy, azt sem felejtik el, a kollégiumtól —, közvetve tehát a várostól — mennyi mindent kapnak. Hogy bíráld szemmel nézik a megyeszékhelyt, az a fiatalok kritikus szemléletén kí­vül arra vall, nem közömbösek iránta, s tegyük hozzá nyom­ban: változtatni is szeretnének rajta, tenni is valamit Kecske­métért. Kovács Klára Tóth István zaklatott idők (33.) — Haha! — kaccantott Ron. tóné. — A gimnáziumról jut eszembe egy adoma. Mint dáma a hódolóit, pajzán kacsintással intette közelebb a férfiakat; Azokat nem kellett két­szer kéretni, arrébb dűtötték szé­küket. SJzeimük felfény lett az iz­gatott várakozásban. Rontóné mesélt hát az öreg ta­nárról, akinek az a mániája, hogy szeret madarászni. Lőtt egyszer egy túzokot. Kitömte, és az isfcóla szertárának ajándékoz­ta. Szépen tartósított fagallyra szerelte rá a madarat, felragasz­totta a szokásos cédulát is, ki lőt­te, mikor és így tovább. Két ebadta diák a túzok cím­kéjét kicserélte az embriót őrző spirituszos üveg feliratával. Na, lett is nagy röhögés, amikor a magzatot tartalmazó üveget be­vitték biológiai órára, s olvasták rajta az ismertető szövegecskét: „Lőtte és az iskolaszertárnak ado­mányozta ...” * A megyeiek dőltek a nevetés­től. Ez a közeli asztaloknál ülők­re is átragadt, mert Erzsiké tit­kolózó suttogását jól lehetett hal­lani. Piroska is puikkádozva sandí­tott Pistára. Csodálkozott, hogy az olyan komolyan megállja. — Jobbára prűd hölgyekkel találkozik az ember ilyen kisvá­rosokban — bókolt bizalimasko- dón a megyei főember —, de ma­ga nyílt lélek. Erzsikét mennybe emelte a hí­zelgés. Nem akárki teszi. A vásárrendezőség sok főnöké­nek egyike pedig a biztató kilá­tásokat latolgatta magában. Pi- kánsabb témákra is sor kerülhet ezzel a pajkos menyecskével. A barna bőrű szépasszony hó­dítóan villogtatta mohó fogait a dürrögő új ismerősökre. Érezte, hogy az igazgató is — fogva van. Koczog Pista szerelme arcá­nak, alakjának bámulatába feled­kezett. Üj vonásokat fedezett fel rajta. Milyen érett, asszonyos eb­ben a piros ruhában. A peleri­nes gallér lágy redői ünnepélye­sen borulnak lesült vállára. Az is felnőttes, ahogy kissé előre­görnyed, könnyedén, mégis hatá­rozott, szép tartással. Gesztenye­barna hajának két csillámló hul­láma közt nevet a vörös rózsa. Szája hajtása, fogainak gyöngy­sora az ő csókját várja. A lány odahajtotta a fejét a vállára. Olyan biztonságos melletted. A fiúnak csak a szeme vála­szolt. Amit érzett, szóval ki nem mondható. Rontóné éles hangja zavarta fel őket álmodozásukból. — Ez a Koczog, akiről az új­ságban szó van, a munkacsapat­vezetőm. Tisztes, megbízható kö­zépparaszt ... Mármint volt. Mutatta a szövetkezeti újság első oldalán olvasható alcímet. Homlokát fesztelenül értette az igazgató energikus arcához. Mi­re a megyei főnök újabb kézfo­gásra talált alkalmat. — Itt meg magáról írnak, elv­társnő. Gratulálok. Sokáig és ígéretesen szorongat­ta az asszony engedékeny kezét. Erzsiké hátrább húzódott. Hosz- szút sóhajtott, leverten dőlt a szék hátához. Feje bánatosan fél­rebillent. Egyik lábát kicsit elő­rébb vetette, szorosan a férfié­hoz. — Igen. Rólam is írtak, az új tagról... Utolsóként... A sajtó­ban is csak a brigádvezető a va­laki. Botosék új bútoráról milyen terjedelmesen lelkendezik az új­ságíró, holott... Együtt voltunk, mikor a riportot felvette. Botos alig nyögött valamit. Én legalább ötször annyi konkrétumot dik­táltam. És politikailag is alátá­masztottam ... Hangját szomorúság fátyoloz­ta. Feje lebicsaklott. Hosszú szem­pillája elfüggönyözte csábos pil­lantását. Keze hanyagul pihent ölében. Csak pihegő keble fe­szült még kihívóbban. Az „Ama- zon”-ba hegyesített két domb, mint két tüzelőállás indult ak­cióra. Jól kiszámított célzással bűvölte a megyei szövetségese­ket. — Na persze a brigádvezetőről azért is illik többet írni, mert a felesége... Eh! Nem is mondom tovább, mert a végén azt hiszik az elvtársak, hogy fúrni akarok ... Az igazgató szomszédja, a zsá- volynadrágos, csendes arcú sző­ke férfi készségeskedett ezúttal. — Dehogyis nem. Minket na­gyon is érdekelne. Sajnos, ismer­jük, mi jár az ilyen összefonó­dással. Erzsiké nyomban életre kelt. — Ugye, ugye? ... Igazuk Is van. Ha már elkezdtem, nem nyelem le a végét... Nem is sej­tik, milyen a hangulat a mi bri­gádunkban. De kinek szólhat­nánk? A brigádvezető felesége a városi agitprop-titkár. — Ez egész érdekes — ösztö­kélte az igazgató, és világos, hogy meg kellett toldani egy-két kel­lemesen elhelyezett tapogatással. — Ezért aztán gátlástalanul marhatja Botos a volt középpa­rasztokat. Ezért nincs más véle­mény, csak a Botosé... Az üze­mi konyhára is az államot meg­károsítva vagdosták le sorra a birkákat. Mert a brigádvezető, meg a vén agyafúrt juhász... — kezét nyomatékosan öszekulcsol- ta — értik, ugye? Akkor a mi brigádunkban lehet lázítani a terv ellen ... Ütött egy lemondót a levegő­be. — Mióta abba a brigádba ke­rültem, engem csak letorkol a brigádvezetőm. Mert én a gép­állomásról mentem oda és fejlet­tebb politikai meglátásaim van­nak .:. Az önérzetemet mor­zsolja ... Éppen csak nem hullatott ha­miskönnyeket az asszony. A jókötésű megyei ember részvéttel vigásiztalta. Egyelőre csak gyógyulást osztó marka ka­landozott a menyecske szoknyája szélénél. Majd fontoskodva szólt famu- lusának. — Ne hagyja kimenni az eszemből, Gyula! Utánanéze­tünk ... Szép kis rumlikat tr 1- nak produkálni az efféle kiski­rályok. A megyei mezőgazdasá­gi igazgatóságnak is elege van ilyenekből. Rontóné megkönnyebbülten szipákolt, de azért tragikus pózban- ejtette oldalt mindkét kezét. — Hacsak nem fojtanak meg, nem törnek össze... akkorára, Néhány együttérző szorítás, bizonykodó szó után már me­gint legadakozóbb mosolyával reszkettette a Menjou-bajúszút. Koczog Pista se süket nem volt, se vak. 'Szerelmes együttlétük soha meg nem ismétlődő perceij be­mocskolta Rontóné utálatos ra­vaszkodása. Legszívesebben át­kiáltott volna a lakmározó, vi- háncoló társaságnak: ne ülje­nek fel ennek az asszonynak. Ismeri Botos Bálintot. Nem olyan ember az, amilyennek ez a nő lefesti. Az apja? A „meg­bízható” munkacsapatvezető már gátlástalanul üzletel. Mára virradóra is hét hízót szedtek össze Monokival. Pénz volt dö­givei, a jó felárért vállalták a rizikót a tanyaszomszédok, hogy bejelentés nélkül, s maszeknak adták el a sertést. Húsz jószág már náluk van hizlalásban — karácsonyra. (Folytatjuk.) FELSŐOKTATÁS Jó tanácsok felvételre jelentkezőknek Semmit sem csökkent az utóbbi tíz esztendőben a tovább­tanulási — diploma-, vagy oklevélszerzési — kedv bizonyítja a tél végi, kora tavaszi felvételi jelentkezési arány. Jóllehet tavaly és tavalyelőtt az igen alacsony születési számú kor­osztály érettségizett — 3—5 ezerrel kevesebb volt a matu­ráltak száma a korábbinál és a jelenleginél, ugyanakkor vál­tozatlan a 33—35 ezres jelentkezési szám a nappali tagoza­tokon. Az idén, minden előrejelzés szerint hasonló lesz az arány. A felvételi keretszámok alig változnak, tehát 15—16 ezer elsőévest tudnak fogadni az egyetemek és főiskolák nappali tagozatai. , Minisztériumi szakemberekkel beszélgetve, még az idei felsőok­tatási tájékoztató megjelenése előtt felhívták néhány megfonto­landó tényre a jelentkező diákok­nak és szüleiknek, pedagógusaik­nak figyelmét. Mindjárt az első: egyre élesebben jelentkezik a felsőoktatásban a középiskolai struktúra jelenlegi torzulásainak egyik következménye: nevezete­sen a fiú—lány arány a szakkö­zépiskolai, illetve a gimnáziumi képzésben. A humán irányzatú gimnáziu­mi oktatásban, (ahol a fakultáció leghamarabb két-három év múl­va módosíthat a pályaválasztási elképzeléseken és akkor sem lé­nyegesen) kétharmad részben lá­nyok vesznek részt. Jelentkezé­sük aránya szükségképpen ma már az ötven, sőt a hatvan szá­zalékot is meghaladja, az orvosi és a jogi karokon. (A bölcsészka­ri 65—70 százalékról, vagy a ta­nárképzők, tanítóképzők 80—85 százalékos női arányáról most nem is beszélve.) Nem véletlen, bár nem is teljesen bizonyítható, hogy ezek a karok, szakok, tart­va a túlzott elnőiesedés nem kí­vánatos hatásaitól, s a későbbi munkaadó intézmények kíván­ságának is eleget téve, legaláb- is megpróbálják pályára segíteni a kevés fiú-jelentkezőt, korri­gálva a torz arányokat. Mindez azután újabb feszültségekkel jár, vizsgaidőszakban. Fordított előjelű a műszaki fel­sőoktatásban a jelentkezési arány/ Kellene, hogy a zömmel fiúkat képző szakközépiskolákból is jó eséllyel induljon a felvételizők hada — ugyanakkor az is kelle­ne, hogy a gimnáziumok tehetsé­ges leánytanulói is jobban „cél­ba vegyék” a műszaki felsőokta­tási intézményeket is. Érdemes ezeket átgondolniuk a családok­nak, a korábbinál jobban szá­mítva a társadalmi igényekre és a majdani elhelyezkedési lehető­ségekre is. Másik fontos és ajánlott .mód­szer a szakemberek véleménye szerint, hogy a fiatalok a koráb­bi években tapasztaltaknál job­ban és átgondoltabban éljenek már eleve az átirányítások lehe­tőségeivel. Sokan nem tudják, hogy a? átirányítást már a jelent­kezési lapon jelezni kall Más­részt: sokszor egészen jó pont­számmal „hullik ki” a jelentkező, csak azért, mert hasonló képzési irányú főiskolát terveiben nem vette számításba, átirányítási le­hetőségként nem jelezte. Pedig jó néhány főiskolára bejuthatná*- nak egyébként jó képességű, de az egyetemi alsó ponthatáron alulmaradt fiatalok, akiknek he­lyük lenne a felsőoktatásban. (Helyüket nem egyszer kisebb tu­dású, de körültekintőbben jelent­kező társaik foglalják el.) Cél­szerű tehát az átirányítás kéré­se az orvosegyetemről' az egész­ségügyi főiskolára, bölcsészkar­ról azonos szakpárt adó tanár­képzőbe, tanítóképzőbe, műsza­ki jellegű egyetemről megközelí­tően hasonló profilú főiskolára. Érdemes fellapozni a tavaly au­gusztusi újságokat is, megnézni: melyik egyetem és főiskola hir­detett akkoriban pótfelvételit. Ezek az intézmények évek óta küszködnek (a sokszor teljesen érthetetlen) jelentkezési gondok­kal, s a tegnapinál sokkal több jó képességű fiatal érdeklődésé­re tarthatnak igényt. A tavalyi felvételi „pontküszöb­ről” — tehát arról, milyen köve­telményeknek kell megfelelni a választott intézmény felvételi­jén, illetve, mennyi az a pont- mennyiség, ami a felvételihez szükséges — ugyancsak feltétle­nül szükséges idejében tájékozód­ni. Több éves szakmai megfigye­lés, hogy a fiatalok százainak ir­reális az önmegítélése, hamis ké­pük van saját tudásszintjükről, illetve az intézmények felvételi követelményeiről. (Megjegyzem, az idei nyár még nem hoz válto­zást a pont- és a tantárgyi beszá­mításban, illetve kiszámításban, kivéve a szakmunkásképzést foly­tató szakiközépiskolákat, náluk már. új módszerű lesz a ponto­zás, de hogy a többiekkel együtt lehessen értékelni a teljesítmé­nyeket, a hatvan pontot hattal el­osztják.) Kevéssel meghosszabbodnak az idén a jelentkezési határidők. Március 30-ig kell megkapniuk az egyetemeknek és a főiskolák­nak a lapokat. Addig is igen cél­szerű alaposan tanulmányozniuk a jelentkezőknek az idei felvéte­li tájékoztatót. —i —t KÖNYVESPOLC Ortutay Gyula tanulmányai Bevallom, nem kevés izgalom­mal vettem kézbe Ortutay Gyula A nép művészete című kötetét, mely a szerző halála után három és fél évvel, a Gondolat Könyv­kiadó jóvoltából látott napvilá­got. Izgalmam oka legalább há­rom dologra vezethető vissza. Or- tütayt személyesen is jól ismer­tem, vele nemegyszer munka- kapcsolatban álltam, hozzá köz­vetlenebb baráti szállal is kötőd­tem, mint velem együtt többen Bács-Kiskunban. Másrészről a sokoldalúságát és rendkívüli mun­kabírását mindig is csodáltam. S a harmadik, hogy mivel az utób­bi időben országszerte — Világ­szerte? — megnőtt az érdeklődés a folklór, s, a népművészeti gyűj­tés, kutatás iránt, aligha tudtam volna elleplezni felfokozott ér­deklődésemet, amikor ez a négy­száz oldalas kötet a kezembe ke­rült. Olvasmányos ez a könyv. Ve­res Péter szavával élve, és egy­ben tudományos is. És a népi kul­túra iránt elkötelezett író—tu­dós egyértelmű ars poeticája, hit­vallása. S hozzáteszem: testamen­tuma. E könyvében a néprajz- tudós arra ösztönzi a szakembe­reket például, hogy törődjenek többet a történeti néprajzkuta­tással, s az összehasonlító folk­lorisztikával. Ugyanakkor nem mulasztja el, hogy két alapve­tő dolgot hangsúlyozzon. Egy­részt az elmélet (a sokoldalú tu­dás, felkészültség) fontosságát, másrészt pedig a folklórkutatás legcélravezetőbb módszereinek kikísérletezését és közkinccsé té­telét. Ortutay Gyula azt tervezte, hogy több évtizedes felgyülem­lett tapasztalatai alapján meg­írja élete egyik főművét, elké­szíti a magyar folklórkutatás mo­nográfiáját. Sokunk bánatára, sajnos erre nem kerülhetett sor. Ezért üdvözölhetjük a kötet szerkesztőinek — Bodor Tibor­nak, Dömötör Teklának — 'és a kiadónak a közös kezdeménye­zését, abbéli törekvését, hogy e tervezett szintézis alapjául szol­gáló írásokat megjelentesse. A leginkább figyelemre mél­tó a népszerű tudós sokoldalú­sága. A szerző ír a germán mí­toszokról, a spanyol balladaköl­tészetről, a szovjet folklórról és a magyar betyártörténetekről stb. A néprajztudomány, a folklór­kutatás eredményeit igyekszik gazdagítani soraival. Kiemeli an­nak fontosságát, hogy a parasz­ti kultúra dokumentumait gyűjt­sük és feldolgozzuk. összefoglalva: Ortutay Gyula könyvének megjelenése jó alka­lom arra, hogy ismételten rá­irányítsuk a figyelmet a népi kultúrára. V. M. + A kollégium udvarát — egyben az itt lévő parkot és sportpályát — most hó borítja. • Az előcsarnokban Csáky Lajos festményeiből, grafikáiból rendezett kiállítás sok látogatót vonz.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom