Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-04 / 29. szám

1982. február 4. • PETŐFI NÉPE • 5 EZERMESTER ÉS GAZDASÁGI IRÁNYÍTÓ EGY A szcenikusfőnök Idősebb kecskeméti színházlátogatók ma is emlékeznek a majd harminc év előtti Szentivánéji álom káprázatára. Való­ban úgy éreztük, hogy Babvirág, Mustármag, Pókháló, Moly ,.a lég tündéreiként szállnak” a shakespeare-i csodaligetben. Kék, bíbor, almazöld árnyképek viliództak az elsötétült szín­padon. A soha sem látott színes tüne­ményt nyugtázó taps megköszö- nésére joggal a közönség elé lép­hetett volna Szászfay György. A szcenikusfőnök, Németh Antal elképzeléséinek technikai kivi­telezője. A rendező kérése neki is föl­adta a leckét.' Színpadi varázslatok Gondosan őrizte titkát a hírős városban akkoriban vendégsze­replő, a hatáskeltés új techni­káját sikerrel alkalmazó svéd cirkusz. Hasztalan csípett le kín­jában a manézs széléről egy da­rabkát, hiába kereste a szakiro­dalomban a megoldást. A szege­di egyetem kémiai tanszékéhez is hiába fordultak. Más az első kudarc után föladta volna. Szász- fay gyógyszerész feleségével ku­tatta egy laboratóriumban, hogy milyen, nálunk is hozzáférhető anyagok világítanak a sötétben bizonyos sugárhatásokra. Ta­láltak egyet-kettőt, de szinte re­ménytelennek látszott a speciá­lis HQW-háttérvetítő lámpák be­szerzése. Segítettek a régi kap­csolatok, szereztek devizát, meg­rendelhették Nyugat-Námetor- szágból az égőket. A szükséges különleges áramátalakító ki­kísérletezése sem volt gyerekjá­ték. i Csak ennyi fortély, csak eny- nyi kitartás, csak enrjyi kapcso­lat, csak ilyen megszállott szce- nikus kellett a tisztelt nagyérde­mű lelkesült tapsához. Miskolci mesterek A szülői házból hozta magával Szászfay György a műszaki ér­zéket, a találékonyságot, a le­hetetlent leküzdő kitartást. Ha gyors javításra vártak a miskol­ci színházban a függönyhúzó szerkezetek, ha új világítótestek­re volt szükség, villanyszerelő és lakatosmester édesapjához futot­tak a borsodi nagyvárosban mű­ködő társulatok vezetői. Tízesztendősen, a kellékesek, a műszakiak számára fenntartott bejáraton lépett életében először igazi színházba fia, aki természe­tesen azonnal elhatározta, hogy Thália szolgálatában tölti el éle­tét. Tolnai Andornál — Radó Vil­mos rokonánál — tanulta a mes­terséget. Az új miskolci igazgató arra törekedett, hogy bérlői, nézői is élvezhessék korábbi munkahe­lyén, a Király Színházban beve­zetett színpadtechnikai újí­tásokat. Utóda, Földesi Géza is sokat adott a látványra, értett is a színpadtechnikához. Évekig dol­gozott a berlini filmgyárban. Szászfay György számára két fő­iskolával felértek az itteni tanu­lóévek. Aki jól érzi magát, annak jól fog az agya. ’ Boldog éveket töl­tött a híres vidéki társulatban, ahol életre szóló barátság gyű­rűzte el Bessenyeihez, ahol olyan kiváló művészek dolgoztak, mint Komlós Juci és Jurik Julcsa. Ha nincs személyi kultusz, ma is szülővárosa színházának meg­becsült tagja. Mondvacsinált ürügyekkel bocsátották el, mint oly sokakat, akik ragaszkodtak a szakmai értékekhez és érdekek­hez. Kecskeméti sikerek — Nem lehet igaz, hogy az épí­tőiparban doigozol. egy ilyen színházi ember — döbbent meg Majercsik Rezső kecskeméti igaz­gató, amikor 1955-ben a vidéki színházak pesti fesztiválján ta­lálkoztak. Azonnal állást kínált neki. Jól járt vele Katona József városa. Része volt a Katona József Szín­ház nagy ciklusának sikereiben. Németh Antal — mint említet­tem majd Seregi László számára kitágította a színpad le­hetőségeit. Próbálkoztak, kísér­leteztek, jól együttműködő mű­szaki gárdát alakítottak ki. A mű­szaki vezető továbbadta, amit annak idején Básti Istvántól, a Színházi Unió főszcenikusától tanult. Kitűnő segítőtársakat ta­lált Vujovics György, majd Gyo- vai István fővilágosítókban, min­dig számíthatott Bencsik Pálra és Tóth Sándorra. Színpadképek tervezésében is bizonyíthatta tehetségét, noha posztja teljes embert kívánt. „Feladata a produkció előkészí­tése, részvétel a díszlet- és jel­jelmeztervek elfogadásában, mó­dosítási vagy visszautasítási ja­vaslatok kidolgozásában, az el­fogadott költségvetés alapján ki­vitelezett tervek határidős meg­valósítása. Felel a műszaki ap­parátus munkájáért, a társadal­mi tulajdon megőrzéséért” — olvasható munkaköri leírásában. Rábízták a híres-szép színház- épületet is. Átmeneti fűtési za­vartól eltekintve soha nem mond­ta fel a szolgálatot. Annyira rend­ben tartották az öreg épületet, hogy évtizedek óta Kecskemé­ten veszik fel a színházban ját­szódó film jeleneteket. Felújítási gondok 1961—62-ben újították fel utol­jára, akkor is részlegesen. Mát- ravölgyi Sándornak, az ÉPSZER építésvezetőjének irányításával olyan kitűnően dolgoztak a kő­művesek, a festők, a villanysze­relők, hogy ma is csak a legna­gyobb elismeréssel szólhatunk teljesítményükről. Ritka öröm az építőiparban! Azóta — az utób­bi néhány évet kivéve — rend­szeresen, körültekintően csino- sítgatták, reparálgatták, így húz­ta ki épségben napjainkig Fell­ner és Helmer remeke. Most azonban halaszthatatlan a teljes,felújítás. Egyre több gon­SZEMÉLYBEN dot okoz a növekvő tulajvizszint (a napokban ellepte a fűtőbe­rendezés légcsatcrnáit is), ki kell cserélni a kazánokat, javításra vár a szigetelés. A szcenikust bízta meg a me­gyei tanács és a színház igazga­tósága a beruházási program el­készítésével, szakmai összehan­golásával. Csak egy évadra kell kiköltözniök a nyolcvanegyné- hány éves épületből, ha minden sikerül. Addig meg kell teremteni újabb („kulturális termékek”) előállításának tárgyi felételeit. Létkérdés: az'új üzemház. Az ortodox zsinagóga helyén, az MHSZ-székház mellé tervezték. Ebben kapnának helyet a műhe­lyek, a raktárak, a műszakiak. Az így felszabaduló festőtáborban alakítanák ki a színpad méretű próbatermet. Hála a megyei pártbizottság és tanács irányító testületéinek, a nehéz gazdasági viszonyok elle­nére még ebben az ötéves tervben megkezdődhet a rekonstrukció. A távfűtés bekapcsolására, a né­zőtér alatti új társalgó kialakí­tására, az öltözők átcsoportosítá­sára valószínűleg csak a követ­kező elején kerül sor. Ismét a BÁCSÉPSZER-rel szövetkeznek, mert a pénznél is fontosabbnak tartják: a művészeteket megbe­csülő műszakiakkal dolgozzanak együtt. Csak így remélhető, hogy sikerül a majdnem lehetetlen. Tanulságok, remények Egy fillérrel sem fog többe ke­rülni az óriási rekonstrukció, mint amennyi feltétlenül szüksé­ges. Még magánigazgatóknál ta­nulta meg Szászfay György, a színiház műszaki ügyéinek irá­nyítója; ha két kiló szög kell va­lamihez, akkor nem rendelnek két kiló tíz dekát. Még emlékszik azokra az időkre is, amikor né­hány ezer forintos indokolatlan költségtúllépés, pazarlás miatt te­kintélyes szakemberek is fegyel­mit kaptak. Magáénak érzi a színházat, a szó legtisztább, elsősorban a kö­telességeket hangsúlyozó értelmé­ben. Csak így válhatott szakmai körökben országszerte tisztelt szcenikai főnökké. Szívesen lát­nák bármelyik színházban, de marad. Nyugodtak lehetünk, ha műszakilag majd ő veszi át va­lamikor a nyolcvanas évek máso­dik felében a megfiatalodott szín­házépületet. Bízhatunk abban, aki először tette láthatóvá az éj közepén táncoló tündéreket. Heltai Nándor Művelődési ház önerőből Garán A múlt években valahány­szor garaiakkal beszélgettem, mindig szóba került a tele­pülés művelődési ügye. Pa­naszolták, hogy a községben soha nem volt, s még ma sincs igazi otthona a közmű­velődésnek. Pedig, ha lenne, lói kihasználnák. Színes és változatos, minden korosztály számára hasznos programo­kat szerveznének, új for­mákkal bővítenék a hagyo­mányos keretekét. Köztudott, ' hogy másutt is halódnak még hasonló gondok­kal. Némely városban is. Mégis azzal a szándékkal kopogtattam be a napokban a garai tanács­házára, hogy valamiféle segít­ségért kiáltó cikket írok majd érdekükben. A dolog másként alakult. Már nem kell kiáltani. Arról tájé­koztattak ugyanis, hogy végre révbe jutott az ügy, megoldó­dik la teíepülés e nyomasztó gondja. Miből, s mikorra? Nézem a Bunyevác utcai, na­gyon régi, elavult, vizes és ros­katag épületet kívül, nézem be­lül, s az jut eszembe, hogy ez bizony méltatlan egy olyan köz­séghez, melynek a lakói mindig sokat tettek, s tesznek az egész faluközösség érdekében. Ráadá­sul egy szinte fűthetetlen nagy­teremből, és egy kisebb helyi­ségből áll az „intézmény”, s tel­jesen alkalmatlan arra, hogy itt tartsák összejöveteleiket a szak­körök, klubok, művészeti cso­portok. Ezek ' ideiglenesen a könyvtárépületben kaptak két szobát. De nézzük a jövőt. A községi tanács döntése szerint a Kossuth utca 89. számú, szép és jelleg­zetes külsejű, több lakást ma­gába foglaló épület lesz a köz­művelődés új garai otthona. Ez évben megtörténik a kisajátítás, elkészül a kialakítás és bővítés terve, ipajd megkezdik a kivi­telezést. Ebben az ötéves terv­ben mindenképpen szeretnék át­adni rendeltetésének. A beruházás sokmilliós költ­séget igényel, s ez többszörösen meghaladja a tanács anyagi ere­jét. A társadalmi összefogásnak köszönhető, hogy sor kerülhet a megvalósításra. E célra jelentős összegeket ajánlott fel a garai Vörös Csillag Termelőszövetke­zet, a Bajai Mezőgazdasági Kombinát, továbbá a Baja és Vidéke ÁFÉSZ, a bajai Fékon Férfi Fehérneműgyár garai üze­me. Segítséget ígért a megyei tanács is. A község lakossága társadalmi munkával és pénzzel is hozzájárul a művelődési ház kialakításához. Ez utóbbit meg­erősítették a közelmúltban le­zajlott falugyűlésen is. Akik nagyon várják A jelenlegi helyzetben Garán fölöttébb nehéz a közművelődés tervezése, s még inkább a szer­vezése, a jó elgondolások meg­valósítása. Mindezek ellenére eredményeket felmutató’ öntevé­keny művészeti csoportok mű­ködnek itt, s hallatnak maguk­ról a községhatáron túl is. Köztudott, hogy Gara nemze­tiségi település. Méghozzá azon kevesek egyike, ahol több nép­csoport — délszláv, német, ma­gyar és székelymagyar — él, dolgozik együtt egy nagy közös­ségben. Mindegyik ápolja a sa­ját kultúráját, s ezáltal gazda­gabb — s még inkább az lesz, lehet a jövőben a közműve­lődés egésze. A délszláv nemzetiségieknek ifjúsági tamburazenekaruk és hagyományőrző tánccsoportjuk van. Német nyelvtanfolyamokat szerveznek felnőttek számára. Másik tanfolyamon szerb-hor- vát nyelvismereteiket bővíthe­tik az érdeklődök. Ismert a ga­rai székely asszonyk'órus. A fiatal korosztályoknak gyer­mek- és ifjúsági klub nyújt programokat. A díszítőművésze­ti szakkör munkájában a Gorá­val közös tanácsú Bácsszent- györgy asszonyai is részt vesz­nek. Rövidesen fotóklubbal, honismereti szakkörrel bővül a közművelődési kiscsoportok sora. Az általános iskolások számá­ra szeretnének még több hasz­nos elfoglaltságot nyújtó hét vé­gi programot szervezni, rendsze­resíteni. Az említett csoportok­ban szorgosan tevékenykedők százai azok, akik elsősorban na­gyon várják az új intézmény létrejöttét. S még sokan má­sok is. Rapi Miklós • Ez az épUlet lesz a közművelődés új otthona. Tóth István zaklatott idők (35.) Tombolni akart. Sólyom elv. társ egyre hívebb hasonmása lett annak a vadkan indulatú nagy- gazdafiúnak, aki felavatta. Elszontyolodott, mikor betér­tek a kerthelyiségbe. Egyetlen szabad asztal akadt, éppen akkor keltek fel mellőle. De kirakat­ban volt. Vissza akart fordulni. Az igazgató nem tágított. — Maradunk. Csak ezt is el ne foglalják előlünk. Siessünk! Zavartalanul szorongatta a fiatalasszonyt, hiszen nem ment simán, míg a zsúfoltságban át­botorkáltak a csíkos ernyőjű asz­talok között. Erzsiké szívesen tűrte, de váratlanul kirántotta karját a férfi szorításából. Pont a szabad asztal mögötti lugasban a városi pártbizottság három tagja szórakozott. Csalá­dostul. Ott volt a párttitkár is, sűrű, deresedő parasztember. Rontóné szeme sarkából látta, hogy alaposan magukra vonták figyelmüket. Jaj, csak ülnének már le. Jaj, csak ne fogdosná már ez az igazgató. Legalább ad­dig moderálná magát. De nem. Majd felfalja tekintetével. Ügy jött ki, hogy pont ő ke­rült szembe a városi párttitkárral. Sólyom el nem tudta képzelni, miért ez az érthetetlen hangulat­változás a menyecskénél. Éppen kérdezni akarta, de ekkor sike­rült elfognia Erzsiké kínos, zavart hunyorítását. Megértette végre: farkas van a kert alatt. Rontóné illedelmes köszönése is ezt erősítette meg. Olyan volt a lejtése, mint a stréber tanuló hangjának. — Szabadság, Kubik elvtárs! — Szabadság, jó estét. Jó mu­latóst! — intett oda barátságosan a párttitkár. A derűs hang felvidította az aszonyt. Ebből azt vette ki, hogy képzeletbeli káderlapjára még sem került most „rossz osztály­zat”. De ezentúl kimért lett, távol­ságot tartott. Ügy viselkedett, mint egy szende menyasszony. Aki szemét se meri felvetni, ne­hogy másnak is jusson sugará­ból. Térdét is összezárta az asz­tal alatt. Sőt a megyei főnök nagy bánatára még a székét is odébb táncoltatta, s nem átallott nehez- telően nézni rá, mikor folytatni igyekezett a bizalmaskodást. Erre már Sólyom is nyugtala­nabb lett. Szerét ejtette, hogy egy körülnézés közben ő is ..Szabad­ság !”-ot köszönjön a párttitkár­nak. Amolyan megyei muzsiká­val zer.gőt. ami közgondokkal ter­hes, magasabb szintű vezetőtől elvárható. Mintha még negyedórával ez­előtt is nem az ő kakastrombitá­ja riogott volna legkihívóbban a pavilonsoron. De ha már a párttitkár van a közelben, adni kell a tekintélyre — szólalt meg az ösztönös óva­tosság Sólyomban. Ezek a helyi pártszervezetek jelentéseket kül­denek ilyen eseményekről a fel­sőbb szerveknek. Sose tudhatja az ember, mikor éktelenítik el a minősítését, ha valami botláson rajtakapják. Megyei kiküldött- höz méltó hanghordozással tár­salgóit hát ezután. Viszafogott- sága — természetesen — sleppjé- re is átragadt. Rontóné ügyes taktikába kezdett. — Jól megszervezték a helyiek is a vásárt, ugye Sólyom elvtárs? Az igazgató jól hallhatóan szö­gezte le. — Bizonyára jól kézben tar- " tóttá az irányítást a helyi párt­bizottság. Hálás pillantással köszönte meg Erzsikének a dicséretre al­kalmat adó kérdést. S e pillanat­ban ő is egy jó pontot jegyzett fel képzeletbeli káderlapjára. Kubik Imre éppen ekkor neve­tett egy rövidet. Rontóné, Sólyom, a hallgatag szőke, a kopasz golyófejű, s a kör érintőpontján az elárvult Rontó csendben szurkolt: jól vizsgázik-e a pártemberek előtt magatartás­ból? ..Pártszerűen” mosolyogtak oda. mikor n titkár asztalánál halkan dúdolni kezdtek. A karcagi csárdában ecet ég a lámpában. Az igazgató még kegyesen bic- centgetett is a nóta taktusára. Senki nem mondhatja, hogy tőle idegen az egyszerű emberek örö­me. Belül meg hideg rázta a türel­metlenségtől, hogy vajon mit tar­togat számára az éjszakai ven­dégség? ■ Unalmas félóra után szedték a sátorfájukat. Sólyom elbocsá­totta munkatársait, s Rontóékra bízta magát. Keveset beszéltek hazáig. Az üveges verandára érve Er­zsiké mindjárt közölte. — Itt fog aludni. Megfelel? A felső színes üvegkarikákon át az est mély színei hulltak be, és szétmállottak a pingált falon. Fojtó, meleg porszag ülte meg a zárt helyiséget. A vastag levegőn át először egy ovális íatörzsko- rongra esett a pillantás. Alig voll kivehető a ráfestett tájkép, vala1 melyik balatoni fürdőhely baná­lis emléke. Tőle kétoldalt virág­cserepek guggoltak házilag bar­kácsolt fehér polclápcsőn. Páf­rányszerű növényire cérnavékony szálain csurgóit lefelé a holdfény. A sarokban szőttessel letakart vesszőasztal állt, körülötte három nádszék. Az igazgató őszintén igyekezett elhitetni magával is, hogy pom­pásan fog itt aludni. De min? Az asszony máris beljebb tusz­kolta a két férfit. — Na erős úrfiak, tessék kici­pelni a sezlont. A rámolás után megvacsoráz­tak, i 'icgil'etődve iszogattak egy kicsi*. Rontóné két karját paskol- gatta, székét biMegtette előre­hátra. Nem volt olyan beszédes, mint a délutáni zenebonában. Az igazgató sem vakmerősködött. Ti­tokban váltottak félreérthetet­len pillantásokat. Erzsiké majd elájult a boldog­ságtól, amikor Béla szörnyülköd- ve kapott a fejéhez. — Atyaúristen! Nekem fél ki­lencre bent kellett volna lennem a tanácsnál. Gyors jelentést ké­szítünk a vásárrendező bizott­ság munkájáról, a forgalomról... És most háromnegyed tíz! — Mostmár mindegy, hová menne?! — Nem, nem ... Mennem kell. Olyan fegyelmit akasztanának a nyakamba, hogy ... A lelkiismeretes hivatalnok ar­cából minden vér kiszállt, két­ségbeesetten kapkodta össze ma­gát. s elvágtatott. Felesége meg a vendég nem­sokára fojtott, akadozó szókkal kívánt egvmásnak jó éjszakát, kellemes álmokat. Sólyom a konyhában mosdott, mikor Erzsiké belibbent. Alig hal­latszott a „pardon !”-ja. míg a stelázsin kutatott. A férfit felaj- zotta a háta mögött forgolódó aszony gyors, buja lélegzése. Szé­les vállán, a szappanos víztől még olajosán fénylő mellkasán ját­szatva izmait, megfordult. Az asszony tűzpirosán, nyitott szájjal, hívón illatozott mellet­te. Hosszú pongyolájának övét ott oldotta ki előtte. Előtűnt vas­kos combjának bársonya, s ölé­nek melegbarna fészke. Elhalón ajánlotta. — Ha szüksége volna még va­lamire . . . A férfi szó nélkül felkapta, és könnyedén, mint egy gyereket, bevitte a vetett, hűvös ágyra. Azt a napot, azt az. estét soha nem felejti el se Piroska, se Pis­ta. A boldog órák gyorsan el­szaladtak, de minden pen; szo­rosabbra fűzte kapcsolatukat. A város szeme előtt vallottak színt. Mint férj és feleség töltötték a napot. Soha senkinek nem be­széltek ennyit legbelsőbb tit­kaikról. Este a tanácsháza parkjában ültek. Legszélén, a vén templom közelében. Itt volt a legsöté­tebb, az álmos lombok a vaske­rítés dárdáinak hegyéig lógatták le csipkés szoknyájukat. Az egész napos rivalgás után szo­katlan volt a mély csend. Még a toronyból kirajzó denevérek is hangfogóval csapongtak a né­ma tér felett. A piac macskakö­vein üresen tátogtak a sátrak. Árnyékaik itt-ott útra keltek, mikor az éjjeliőrök átcsoszogtak egymáshoz pisla lámpáikkal. Balról a gimnázium épület­tömbje sárgállott fakón a hold­világban. Az egyik emeleti ab­lak mögül egy gipsz mellszobor fehérlett messzire. — Bárcsak megállna az idő — súgta Piroska, és arcát odaszo­rította a fiúéhoz. A fürtös falevelek megmoz­dultak. Zizegésükre hűvösebb lett. — Enyém leszel, ugye? — kérdezte a fiú, ki tudja, há­nyadszor aznap. (Foly'atjuk.) Ez a művelődési ház bizony nem méltó Garához.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom