Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-24 / 46. szám

1982. február 24. • PETŐFI NÉPE 5

ELUTASÍTANI ILLETT

Az Iparosotthon és társai

'■övié»1

• A volt Iparosotthon és izraelita bérház a 70-es S évek végén (Kecskemét, Széchenyi tér 5—7.)

• Balra: Komor Marcell—Jakab Dezső: Iparosotthon (191Q körül).

• Komor Marcell—Jakab Dezső: Vásárcsarnok terve Kecskemétre, 1908. (Fotó: Kiss Béla)

NYELVŐR

A vadkaland agyara

Egy ideje az átlagosnál is jobban rászolgál figyelmünkre Kecskemét városközpontjában az egyik századeleji szecessziós palota. A hajdani iparosotthon falai között gyerekek és fiatalok fogják megtalálni programjaikat.

Tavaly nyáron nem véletlenül idéztük az emléktábla szövegét: ezen házat a kecskeméti iparos testület építette a város közönségének támogatása mellett az 1906—7-ik esztendőben. A cikkíró ugyanis hozzátette, hogy minden bizonnyal a mai fiatalok is hajlandók lennének tenni valamit az otthonosságért, ha már magukénak érezhetnek a létesítményt. Nem sokkal később feladategyeztetésre jöttek össze a különböző intézmények és szakmák képviselői a városi tanácson. Február 4-én pedig arról számolhattunk be Imre Gábor homlokzatdiszítő szobrainak elszállításáról szót ejtve, hogy „semmiféle sérelem nem éri a jövőben úttörő- és ifjúsági házként működő épületet. Sőt! Visszaállítják eredeti formáját.”

A többi között épp az eredeti formák fontosságáról fejti ki véleményét az alábbi írás szerzője: a Katona József Múzeum volt munkatársa, a Múzsák című múzeumi magazin szerkesztője.

Ma már nemcsak építészek, művészet- és építésztörténészek, hanem a városlakók, várostervezők és vezetők számára is nyilvánvaló talán: Kecskemét elsősorban a századfordulón emelt épületeivel írta be nevét a magyarországi építészettörténetbe. Idő kellett hozzá, hogy a felismerés ilyen egyértelművé váljon, hiszen a 60-as években még legfőképpen elutasítani illett az itteni szecessziós épületeket is.

Ezt sugallta, sőt, szinte követelte Kecskemét máig legteljesebb építészettörténeti, s műemléki bemutatása is (Entz Géza— Genthon István—Szappanos Jenő: Kecskemét. Városképek—Műemlékek. Műszaki Könyvkiadó, Bp.. 1961.), amit az akkori városépítő — a századfordulós épületekre vonatkoztatva bizonyos fokig városromboló — gyakorlat szinte mértékül használt. Akkor bontották le a katolikus egyház második bérházát, mely a szomszédos épülettel — a mai sajtóházzal — együtt a harmonizálásra mutatott ritka szép példát a századforduló hazai építészetében. A bérház Jáhszky Béla és Szivessy Tiboi mester kezét ugyanúgy dicsérte, mint a homlokzat díszítésében közreműködő művészek tehetségét: Iványi Grünwald Béla freskóit, Kisfaludi Strobl Zsigmond allegorikus homlokzati díszítőszobrait. '

Változik az értékelés

Ugyanabban az időben emelet- ráépítéssel végérvényesen megváltoztatták, elrontották Mende Valér Luther-palotájának, az evangélikus egyház volt bérházának (mely nemcsak Mendének, hanem gyaníthatóan a fiatalok csoportjának is egyik legfestőibb épület-tanúja) eredeti jellegét, sajátos karakterét. A sort tovább lehetne folytatni a Cifrapalota pávás dísztermének elhibázott átfestésével vagy Jánszky—Szivessy középülete — ma: SZMT Művelődési Ház — reprezentatív* nagytermének durva megváltoztatásával: Iványi Grünwald Béla festett hármasképének fűtéskorszerűsítés miatti eltávolításával.

A 60-as évek „szelleme” mintha nehezen íc'.ne kitörölhető a gyakorlatból, mivel az Utóbbi épület lépcsőháza oldalfalainak lábazatát még nemrégiben is oda nem illő anyaggal burkolták. De hát ilyen és hasonló, az eredetileg minden tekintetben egységes épülethez nem szervesülő részlet- megoldások szúnyogcsípések csupán az épületek egészét ért (vagy érő) nagyobb marásokhoz képest. (Lásd a művésztelep központi épülete, a Volt közös rnűterem- bérháznak az eredetit visszaállítani még szándékában sem akaró „modernizálását”.) A századforduló épületein, s épületeiben sokat rontó időszak a 60-as évek után — a máig tetten érhető kisebb hibák ellenére is — a 70-es évekre megváltozott a kecskeméti szecessziós épületek közértékelése is.

Ekkorra már nem a polgári ízléstelenség túlcicomázott, túldíszített, sem megőrzésre, sem az eredeti állapot hűséges helyreállítására nem érdemesíthető műveit látták bennük. Hanem éppen ellenkezőleg: égy történelmi és építészettörténeti korszak legfontosabb összművészeti kifejeződéseiként a művészi várostervezés és alkotás legtudatosabb s legegységesebb helyi korszaka fontos tanúiként kezdték minősíteni őket. v

Tisztelni az eredetit

A szecesszió — az építészeti is — egyébként nyugatról indult fokozódó (esetenként eltúlzott) megbecsülésének, rangosodásának szép és az eredetit tisztelő helyre- állításaként értékelhető Mende Valér Űjkollégiumának (Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola ; Kecskeméti Református Egyházközség) építészeti rehabilitációja és a volt izraelita bérház (Széchenyi tér) hómlokzatfel- újítása. Ez utóbbi, az említett könyvben „kirívóan szecessziós”- riak minősített kétemeletes lakóépület így, helyreállítva tudja csak igazán megmutatni építészeti erényeit: egységes, magastetős tömegét, színezése világos—sötét

kontrasztjait, kissé gaudisan hullámzó párkányzatát, plasztikus és ugyanakkor festői jellegét. A vele harmonizáló szomszédos ház, az Iparosotthon volt székháza ugyanazon építészek — Komor Marcell és Jakab Dezső — tervezői kezét dicséri.

1905 januárjában a Kecskeméti Ipartestület és Iparegyesület pályázatára beérkezett 15 terv közül Komor és társa nyerte el a 600 koronás első díjat és kaptak megbízást a kiviteli tervek elkészítésére. Az épületet — némi terv- módosítás után — 1907-ben adták át, és évtizedekig szolgálta a megrendelők igényeit. A ipartestület helyiségei mellett eredetileg szálloda és vendéglő is működött benne. Nagytermében számos társas összejövetelt, gyűléseket, iparosbálokat és még kiállításokat is rendeztek. 1918 februárjában például a kecskeméti művésztelep 86 műből álló tárlatát fogadta. A 30-as években itt kapott helyet az Otthon mozi, s emiatt a főhomlokzat nagy- és két mellékablakát elfalazták, és elé helyezték Imre Gábor két reliefjét.

Még helyrehozható

Többször cserélt gazdát az épület a felszabadulás után, míg napjainkra nemcsak a durván megváltoztatott homlokzata, hanem a lassan, de biztosan lemálló vakolat, a kihulló kerámiaszemek és főleg a jelenlegi funkcióváltás miatt elodázhatatlanná vált mind a külső, mind a belső felújítása.

Változatos tömegképzése, szép, kovácsoltvas ablakrácsai és erkélyei, jellegzetes, homlokzatélénkí- tő kerámiái, s a szomszédos épülettel való „együtthangzása” miatt is fontos láncszeme ez a Lechner-- követők révén elterjedő kecskeméti szecessziós építészetnek. Az alkotók fontos, korai műve ez: olyan forma, tömeg és díszítési problémákat vetettek föl, amelyeket későbbi nagy műveikben (szabadkai Városháza, marosvásárhelyi Kultúrpalota) oldottak meg igazán érett építőművészi nagyvonalúsággal.

Az Iparosotthon eredeti formájában való helyreállítása annál is inkább fontos, mivel az alkotók Kecskeméten elkészült művei közül ez az utolsó, még helyrehozható épület. Komorék tervezhették ugyanis Kada Elek volt villáját is (Szivárvány utca), amely ma már helyrehozhatatlan állapotban van. Ugyancsak ők terveztek Kecskemétre 1908-ban egy öntöttvas, üvegkupolás vásárcsarnokot és egy szecessziós bérházat is, amelyek azonban nem épültek meg.

így, a századforduló kecskeméti épületei és Komorék itt megvalósult alkotásai közül fontos és jelentős mű a volt Iparosotthon. Ennek és további társainak vísz- szafogadását, illetve hűséges helyreállítását ma már talán nem nehezíti a „kirívóan szecessziós, hivalkodó megjelenés”. Hiszen igy válhatnak újra a városkép szerves és egy nagy építészeti korszakot megidéző tanúivá.

o

Sümegi György

Férenczy Géza nyelvészünk már egy évtizeddel ezelőtt felfigyelt a vonatkozó névmásoknak szinte járványszerűen terjedő hibás használatára. Valóban, a sajtótermékekben és a mindennapi beszédben sok ilyen hiba van. Már ebben a rovatban is többször tollhegyre tűztük a vonatkozó névmások használatának hibáit, de úgy látszik, még mindig nem elégszer.

Minden előzetes magyarázkodás nélkül közöljük a Képes Újság 1981. okt. 17-i száma Képek, hírek a világból című rovatának ezt a hírét: - „Anyatejjel látta el éveken át Sonja Berg asszony azokat a svéd nőket, amelyek valamilyen oknál fogva nem tudják szoptatni kisgyermeküket.” Nem tévedünk: a svéd nőket, amelyek... Talán inkább akik? A nyelvtani szabály szerint ugyanis személyekre az aki névmással utalhatunk. Az amely állatokra, főnévvel megnevezett tárgyakra vagy elvont dolgokra utal. Az ami névmást a mindennapi beszédben az amely helyett is lehet használni, de a főnévvel meg nem nevezett dolgokra és az egész mondat tartalmára vonatkozóan ez használatos.

Az aki, amely névmások általában csak az őket közvetlenül megelőző főnévi mondatrészre utalnak. A nyelvművelők idézik Ráth-Végh Istvánnak az emberi butaságok megnyilvánulásait

tárgyaló egyik könyvét, amelyben ezeket a mondatokat olvashatjuk: „T. P. a bécsi operaházhoz szerződött. Harmincöt estére kötötték le a kiváló énekesnőt, amely hatvanra bővíthető.” „Szombati érdekességünk a Pesti Színháznak bemutatója, a Feleségem nadrágja, amely sok-sok meglepetést tartogat." Miért nevetségesek ezek a mondatok? Mert nem az énekesnő bővíthető hatvanra, hanem a szereplések, az esték száma. És nem a feleség nadrágja tartogat sok-sok meglepetést, hanem a színház bemutatója. Szórendi változtatással el lehetett volna kerülni a nevetségességet: A kiváló énekesnőt lekötötték harmincöt estére, amely hatvanra bővíthető. Szombati fő érdekességünk a Pesti Színháznak a Feleségem nadrágja című bemutatója, amely sok-sok meglepetést- tartogat.

Tanulságos egy másik mondat elemzése is. Egy nyugdíjba menő munkásemberről mondják el, hogy amikor az üzem kapuját utoljára átlépi, nemcsak az üzemtől és az azzal kapcsolatos élményeitől búcsúzik, hanem önmagától is. Ezután következik ez a mondat: „Attól az énjétől (búcsúzik), amelyet a kapu mögött hagyott, s amelyet már csak vendégként léphet át.” A mondatot idéző Rozslay Györgynek ez a megjegyzése ehhez a mondathoz: „Hát nem tudom, ki hogy van vele, én csak a legritkább esetben szoktam átlépni az énemet, akár a kapu mögött hagyom, akár nem. Vendégként meg egyáltalán nem.” Tudnillik mindkét amelyet-tel

kezdődő mellékmondat a nyelvtan szabályai szerint csak a főmondatra vonatkozhat. De a mondat megfogalmazója szerint a főmondatra csak az első mellék- mondat vonatkozik (tehát az énjét hagyta a kapu mögött). A második mellékmondatot pedig,már az előzőhöz kapcsolta (tehát csak a kaput lépheti át vendégként). Így megváltozik a mondat tárgya: az énje helyett a kapu lett a tárgy. Tehát a tárgyváltás okozza a nevetségességet. Pedig az ilyen mondatszerkezetet úgy kell értelmezni, hogy a főmondatnak két mellérendelt mellékmondata van.

Grétsy László jegyezte föl egy apróhirdetésnek ezt a mondatát: „Acssegédet keres kisiparos, aki önállóan tud dolgozni családiházépítkezésnél.” Nagyon megtévesztő mondat. Valójában arról van szó, hogy egy kisiparos ácssegédet keres, aki családi házat irányítás nélkül is tud építeni. Értjük a hirdetés lényegét, de jobb lett volna, .ha a kisiparos nyelvünk szellemében helyesen fogalmazza meg a mondatot. Két lehetőség között is választhatott volna. Kezdhette volna így: Olyan ácssegédet keres kisiparos ... De szórendi változtatás is segített volna: Kisiparos ácssegédet keres, aki önállóan tud dolgozni családi ház építkezésén. Így nem azt olvashatnánk ki a hirdetésből, amit az eredeti megfogalmazás sugall, hogy a kisiparos nagyra van a saját munkaképességével.

Egy másik mondatszerkesztés is hibaforrás lehet. Erre idézzük példának a következő két mondatot. Egy vadász élményeiről számol be egy cikk. Abban olvasható ez a mondat: „Aztán mesél egy nagy vadkalandról, amelynek 23 centis agyara volt." A vadkalandnak volt olyan nagy agyara? A másik mondat pedig ez: „Megigazította a nadrágjának lefityegő szíját, amelyet a felesége ím- mel-ámmal kivasalt.” Csak a szíjat vasalta ki a feleség, nem pedig az egész nadrágot?

A két mondatból olyan tanulságot vonhatunk le, amelyet más téren is felhasználhatunk. A vadkaland jelöletlen összetett szó (a vaddisznóval történt kaland). A mondatba helyezve a kaland a mondatrész, arra vonatkozhat a közlés. A „nadrágjának lefityegő szíja” birtokos jelzős szerkezet, ilyenkor a (lefityegő) szíjhoz kapcsolódhat más mondatrész.

De nem tévedhetünk a vonatkozó névmás használatában és számbeli egyeztetésében, ha a főmondatban rámutatunk arra a főnévre, amelyre vonatkoztatjuk a névmást. Ilyen mondat a következő: „Olyan ismereteknek a megszerzéséről van szó, amelyet vagy amelyeket számosán igényelnek.” Melyik névmás a helyes? Mivel az ismeretekre mutatunk rá, az amelyek névmás a helyes. De rámutatás nélkül: Ismereteknek a megszerzéséről van szó ... Mivel itt birtokos szerkezethez kapcsolódik a névmás, a megszerzés-re vonatkozik: amelyet számosán igényelnek.

Kiss István

(VíW.V.VtWiV.V.ViV.ViWAWWVWW

Tóth István

zaklatott idők

(51.) — Engedjék beszélni. Vadász elvtársat! — emelkedik fel az elnökségben Tarsoly Péter. Arcán látszik, hogy nehezen palástolja őszinte örömét, s hogy nagy kő esett le a szívéről a tisztes középparaszt ittlétére. A gazda éppen- csak odapillantott.

— Csak azt akarom mondani — tartotta fel jobbját inkább csi- títólag szabadkozva —, hogy engem is kihoz a sodromból a hamiskodás .. . Miért kell bolonddá tenni a fél falut azzal a tagosítással? Miért idegenből jött embertől kellett nekem is hallanom, hogy az az egész fehérköpenyes- di-mérnökösdi csak csalafintaság? Miért nem lehet most és itt közölni a parasztokkal, hogy nem akarnak nálunk tagosítani? ... Ha én még nem is írtam alá a belépést, annyi jogot érzek, hogy a véleményemet itt megmondjam . . .

— Kitől hallotta, hogy nem lesz tagosítás?! — Az éles, ingerült kérdést egy tip-top megjelenésű, nyurga fiatalember tette fel. Fejét kakaskodva vetette hátra, ádámcsutkája sebesen vonaglott le-föl, ahogy követelőző elhallgatással várta a választ.

Az elnökség csak most vette észre a megyei instruktort, aki eddig elhúzódva, a bejáratnál csoportosulok közt leste a fejleményeket. A járásiakkal egyetértésben ő dolgozta ki ezt a taktikát

az adóhátralék meg a tagosítás ágitációs fegyverül való felhasználására. Minthogy „máshoz is jól bevált” módszer ez, ha csalafintaság is.

Az ifjú titánt csak a pártemberek némelyike ismerte még.

Fellépésére majdhogynem ijedt csend támadt. „Csak nem valami detektív az Államvédelmitől?!” — fordult meg az amúgy is szorongó parasztok fejében. Nem szerettek volna most Vadász Ferenc helyében lenni.. .

A gazda most már azért ?e hátrált meg, mert ászbekapott, hogy azt a virtigli parasztembert, a k.-i brigádvezetőt szolgáltatta ki felszólalásával. Másfelől meg ugyanez paprikázta fel. „Miért maradjon köztünk a szó, mikor a falu jövőjén munkálkodnak?!”

— Akkor most melyikük nem mondott igazat a tagosításról? — felelt a kérdésre kérdéssel. — Az elvtárs az adóhivataltól — intett a tanácsi alkalmazott felé —, vagy az a derék vendég-népnevelő, akit én most is hiteles embernek tartok? — Fejét forgatta, mintha tekintetével Botost keresné a tömegben.

Megint felzúdult a terem. Az asztalnál ülőket kezdte bénító súllyal nyomasztani a kusza helyzet. Bálint se állhatta már szó nélkül, hogy ez a fiatal, pattanásos képű elvtárs azt a nyílt szavú közápparasztot kezdené szurtyor»gatni. Lesz, ami lesz — hirtelen elhatározással előlépett, hogy mindenki láthassa.

— Én voltam az, aki lelepleztem Vadász bátyáméknál ezt a tagosítás-j átszósdit!

Nem maradt már senki a folyosón. Megint dugig telt a terem. Mindenkit izgatott, mivé bontakozik ezután a gabalyodással induló tanácskozás. A fel-felcsapó lármát kihasználva, torz mosoly- lyal sziszegett Botosra a tokás hivatalnok.

— Menjen innen az asztaltól! Látja, mit művelt?!

Most meg Vadász gazda látta, érezte meg, hogy bajba került a népnevelő ott a hivatalos társaság előtt. Mintha máris elfelejtette volna a közbejött kényes epizódokat, Bálintot célba véye pillantásával, hozzá intézte szavait. ,

— tíogy ott folytassam, amivel elkezdtem ... Mondtam már, hogy én még nem írtam alá semmit. Na de miért nem? Mert olyan jóízűen agitáltuk egymást evvel a fiatalemberrel meg Kerekes József téesz-kováccsal, hogy a do- kumentről, a belépési nyilatkozatról mind a hárman megfeledkeztünk.

Mivel úgy látom, hogy kezdünk egyenesbe jönni azokkal a készakarva előidézett félreértésekkel, addig nem mozdulok innen, amíg ez a brigádvezető vagy Kerekes Józsi barátom ide nem hozza nekem azt a szent papirost.

Olyan ügyesen, váratlanul fordított a hangulaton Vadász Ferenc, hogy a közönség egyenesen élvezettel nézte, s derült rajta, mint viszik neki aláírásra a belépési nyilatkozatot. Kerekes és Botos egy-egy sarkát fogta a papírlapnak, úgy vonult Vadászhoz ünnepélyes lassúsággal.

— Hoci csak! — nyúlt érte a középparaszt, s pár másodperc múlva már csak volt egyéni gaz- -da. Mihelyst aláírta, máris tessékelte odébb a két népnevelőt. — Maguk eleget beszéltek már máma. Most még rajtam a sor. Megfordult a padban, s ágaskodva szúrta ki a hátsó sorokban meghúzódó Pernyés-dűlőbelieket.

— Höhó! Mi lesz már, Vadai Jóska, még mindig vársz az aláírással?... Ejnye, Szerepi Áron, Zsótér Imre, hát kéretitek magatokat?

Szép ünnepi percek következtek; „Megindult” a Pernyés-dűlő is. Az aláírások után szorosan a tárgyhoz, a szövetkezeti kérdésekhez kötötten folytatódott a beszélgetés. Tisztázódott, ki melyik téeszt választja, s kik akarnak újat, egy harmadikat alakítani. Tarsoly, a helyi párttitkár megkérte Kubik elvtársat meg Bálintot, maradjanak még, segítsenek útnak indítani az új előkészítő bizottságot.

Pukkadozva távozott a troty- kos tanácsi adótisztviselő, s a megyei instruktor azzal köszönt el nagysietve, hogy neki még sürgős megbeszélni valója lesz késő este K.-on, a városi tanács mezőgazdasági osztályán. Fenyegető kevélységgel szólt oda Botos Bálintnak.

— Szeretném, ha Botos elvtárs holnap tíz órakor megjelenne az osztályon. Délelőtt még maguknál, K.-on lesz elintézni valóm. Akkor várom, tekintse ezt pártfeladatnak ... Egy-két szavam lesz majd magához ezért a ma esti arénázásért...

Másnap ott volt Bálint a tetthelyen — pontosan tíz órakor.

Miként rázós ügyekben szokás még ma is, őt akkor szintén megvárakoztatták. Volt ideje elnézelődni a tanácsház folyosóján. Tü-. zetesen megvizitálta a „Köss mar- hahizlalási szerződést!” jelmondatos plakát fogpaszta mosolyú parasztjait, a szappannal ennivaló tisztára mosdatott teheneket, borjakat, de közben ezer meg egy dolog megfordult a fejében. Tudta, összeakasztják a patkót Türke Lászlóval, az instruktorral a tagosítás-ügyben, de mástól is tartott. Ügy fellovalja ellene a tanácsiakat, hogy azok szintén most találják időszerűnek felelősségre, vonását. A terv megkerülése címén vernek a körmére, amiért nem á „fenti” instrukcióban előírt búzavetőmagot juttatták a földbe, hanem azt, amit saját maguk kí- sérleteztettek ki a helyi kutató intézeti gazdasággal, mint azon a vidéken, s abban a talajban leg-’ megfelelőbbet? Nem, azt nem tehetik, hiszen 21 mázsás átlagtermésük országos szenzáció lett. De az ördög tud néha elmenni a hivatali vaskalaposok eszejárásán. Vagy már besúgta nekik valaki, hogy krumplit nem vetettek. Így döntött a brigád, mert hisz’ azon a földön évek óta kárbaveszett a vetőburgonya.

Aztán a közeli évek legjelentősebb megyei eseményeit megörökítő fényképtablókra tévedt a szeme. „Rákosi élvtárs Túrke- vén” — Jegorov szovjet kolhozelnök a kisújszállási Petőfi téesz sertéstenyésztő brigádjánál” — „Az ország legnagyobb gépállomása Mezőtúron ”.

Félórás késéssel megkezdődött a rapport. Türke László az osztályvezető és egy előadó társaságában fogadta.

Türke fagyosan nyújtott neki kezet.

— Maga hát az a „hiteles ember”, Botos elvtárs — idézte nyúlós iróniával a Vadász Ferenc adta jelzőt. — Na, üljön csak le.

Amazok hárman az íróasztalt ülték körül jó tágan. Nehéz lett volna eldönteni, melyikük vág zordonabb képet. Hosszú pillanatokig mozdulatlan szemmel meredtek Bálintra, épp csak a bírói talár hiányzott róluk.

— Végiggondolta már, mekkora cirkuszt támasztott T.-n, tegnap este, sőt még előbb — a pártszerűtlenségével ? — vonta

kérdőre szigorú - méltóságteljességgel Türke. Hogy pörsenéses kamasz voltát valamiképp hangsúlyozza, kihúzta magát, mint aki seprűnyelet nyelt. Lábát keresztbe rakta,, amiben néhány másodpercen belül a másik kettő is követte példáját.

Botosnak fejébe szállt a vér.1

— Ha így folytatja az elvtárs, máris jónapot kívánok—mondta „nyugodtan”, s felállt a székről.

— Csak ne önérzeteskedjen olyan hevesen — gyúltak ki a pattanások az ifjú ember állón.-— Nem gondolt még bele, hogy — ad egy: elárulta a fejlesztés egyik taktikáját, tehát végeredményben az ügyet; — ad kettő: ezzel lehetetlenné tette a helybelieket. Nincs annyi politikai érzék magában, hogy ők jobban ismerik a -helyi körülményeket, a parasztok ottani sajátosságait, tehát éltek olyan eszközökkel is, amelyekkel rászorítják az ingadozókat a belépésre. Maga átnyúlt a fejük fölött azzal is, hogy kiköppentette a „tagosítás” titkát; ami ravasz fogás volt ugyan, de a nemes cél szentesítette ...

(Folytatjuk.)

(