Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-21 / 44. szám

1982. február 21. • PETŐ NÉPE • S M észáros István élt 14 évet. Meghalt 1982. feb­ruár 5-én. Döbbenet Helvécián és Balló- szögben. Annyira friss a hant, annyira közeli az élmény, amikor iskola­társai rátették a maguk kis csok­rát Pista sírjára, hogy kegyelet­ből tán jobb volna elhallgatnom megrendítő halálát. Vagy hallgat­ni azokra, akik így riogattak: „Mit ártja bele magát az ilyen dologba? A gyereknek úgyis mindegy! Elég nagy bánat ez a szülőknek, újságcikk nélkül is Nem! Nem hallgathatok Pis­táról. Garai Zoltánná, a helvéciai fe­kete-erdei Általános Iskola igaz­gatója: — Pista? Jó­indulatú gye­reknek ismer­tem. „Igazgató néni! Mit se­gítsek?” Így szólt és rohant hozzám, hogy a kabátomat le­vegye, s a fo­gasra akassza. Társadalmi munkát is vállalt. Nem volt go­nosz. Nem volt szemtelen. Én szerettem. Testileg amolyan túl- fejlett gyerek volt. Nyolcvankilós. Tizennégy évével kinézett húsz- huszonkét évesnek! Társai Dagi- nak hívták, és csúfolták. Az is­kola öregjének is nevezték. Tanulni nem szeretett. Egy ra­kás sódert inkább elhordott vol­na, semhogy a könyvet a kezébe vegye. Az ötödik osztályt három­szor járta. Az idén végezte volna a hatodikat. Kértük: ^Pistike! Tanulj! Legalább egy kettessel fejezd be az iskolát, hogy dolgoz­hass valahol!” Hiába. Délutánon­ként külön foglalkoztunk vele. Korrepetáltuk (kihasználva azo­kat a napokat, amikor az iskolá­ban megjelent), mivel az otthoni tanulása — sajnos — a nullával volt egyenlő. — Az osztályfőnökkel, Ora- veczné Nyirádi Klárával szeret­tük volna ezt a fiút az életben valahogy útnak indítani. Remény­kedtünk. A földrajzot úgy-ahogy kedveli. Az írása szép. Olvasni tud. Ö maga erős, mint a vas. Talán a szülők segítenek. Azok­ban bíztunk. — Elismerem: Mészárosék a Ballószög 82-ből — innen vagy három kilométerről — mindig tisztán, ápoltan küldték fiukat a helvéciai fekete-erdei iskolába. Ha üzentünk, jöjjenek be hoz­zánk a Pista érdekében, vagy az anya, vagy az apa mindig meg­keresett bennünket. Ezért arra gondoltunk, hogy az új tanévi családlátogatáson meg tudjuk őket nyerni: a gyereknek adjanak módot az otthoni tanulásra, és ne engedjék, hogy napokig elma­radjon az iskolából. — Ígéret, fogadkozás — de sem­mi változás. — 1981. szeptember 26-ig Pista az iskola tájékára sem jött. Ok- tóbec 6-án, 7-én úgyszintén. Ab­ban a hónapban, 23-án és 24-én megint távolmaradt. A szülőket a tankötelezettségi törvény meg­szegéséért természetesen felje­lentettük. A pénzbüntetés nem használt. November 11-én és 21-én Pista újra mulasztott. Ezután már egyre rendszeresebben (de­cember 7—9, január 4—6, ja­nuár 11). Utoljára február 3-án és 4-én hiányzott. Egy nappal később, 5-én pedig meghalt! A nyolcadikos Jókhel Kati vál­lalta: elkísér Pista szüleihez. Kerékpárral indulunk útnak a nagy tanyavilágban. A Köcsög Csárdát magunk mögött hagyva, feltűnik, hogy mennyi a jól gon­dozott, kis szőlőparcella! Néme­lyik tőke vesszőit fóliával védik, hogy baj ne érje valamelyiket. Építkeznek, rendezkednek er­refelé is, mint mindenütt, ahol érdemes gyökeret ereszteni. Egy jobbra kanyarodó, szűk köz­ben, ahol Mészárosék háza is áll, valaki szintén épít. Vaskos be­tonalapzat, szerszámoskamra, kút * és csövek láthatók a telken. — Tessék megnézni! — mu­tatja Katika, akit rokoni szálak fűznek a környékhez. — Ezt az alapot, itt, a Pista csinálta. A kislány büszke, hogy lám, ez a Pista gyerek Ilyen erős volt! A szomszédos épület a kere­sett Ballószög 82. A házigazdáékkal a kiskonyhá­ba tartunk. — Olyan üres a köz nélküle! — fájlalja bent Mészáros Lászióné a fia halálát, arra föl, hogy el­mondom: érdekel, mit csinált, hogyan élt idehaza a fiú? — Hiányzik, nagyon — mered maga elé Mészáros László, az apa, aki bejáró munkás a kecskemé­ti Volánnál. — Idehaza mindent megcsinált az a gyerek. . -Reggel begyújtott. Ellátta a sertéseket és a baromfit. Ásott, kapált. Kerékpárral hazatolta a tápot. Kukoricát kellett őrletni? Pista ment a darálóba. A sógora libáit .is ő segítette tömni. Át­járt házakhoz, dolgozni. Azt mondta, „Nyáron, apu, magának már nem kell permetezni. Az én dolgom lesz”. Szerette az állatokat. Arra vá­gyott, hogy kocsija és lova le­gyen. Hányszor fölemlegette, hogy ő nem lesz más, csak fuvaros! — Pista, szegény, nemegyszer elaludt a tévénél — mesélik a szülők. Nem csodálom. Mondják, hogy a gyereken sem­milyen betegség nem fogott. — Olyan könnyen öltözött, hogy alig volt rajta valami. Télen is csak mackót és inget hordott, nagy ritkán, ha felvette a télika­bátját. Az anya ezzel szinte dicsekszik. Vajon, honnan ez a hidegség? A lélek megdermed. Vagy hogy van ez Ballószögben? A szőlő­vesszőt fóliával védik... a gyere­ket meg ? . . . Nos, őt a legkártékonyabb mé­regtől, az alkoholtól sem védték! — Pista, gyere, igyál! Egy barátja emlékszik: így hívogatták be a házakhoz. Mert a nagydarab gyereknek, aki igen szerette a húst, úgy találták, in­ni is muszáj, hiszen amolyan mindenes — felnőtt — embernek számították. Annak pedig illik a borospoharat a kezébe adni. A kezébe adták a poharat; és benne is hagyták... Mészáros László: ' — Mi termeljük a bort! Nyolc­száz négyszögölön. Az ember nem teheti meg, hogy ne kínálja meg a saját gyerekét. Tavaly öt hek­tó borunk lett; nekünk az egy télre elég. Február 4-én este Pista — már második napja maradt távol az isko­lától — unat­kozott. Anyjá­nak Kecske­méten akadt dolga. Ezért apjával elhatároz­ták, hogy átfnennek a szemben levő szomszédba kártyázni. A szomszédok. Posta Sándorné és Borsos Lászlóné, régi ismerő­sei a családnak. Olyannyira, hogy Mészáros Pityu megkérte Pos- tánét, igazoljon neki háromnapi hiányzást. Aztán ittak és kár­tyáztak. Az asszonyok szerint Mé­száros és fia már azelőtt, otthon is ittak. Itt a szomszédban vi­szont újabb pohár sörrel és bor­ral „traktálták” őket. Tíz óra kö­rül arra figyeltek föl, hogy a 14 esztendős Pisti, miután vissza­jött az udvarról, székére ülve fájlalni kezdi a fejét. Azt mond­ta, nekiesett a falnak. — Megnéztem, teljesen homo­kos volt a háta — idézi fel a tör­ténteket Postáné. — Széthajtottam a haját, de nem láttam a fején semmilyen sérülést. Ezután ha­zakísértük őket. Ott, náluk, em­lékszem, a Pista tarhonyával kí­nált, az apjához pedig így szólt: „Adjon az Icának egy pohár bort!” Anélkül, hogy bármelyiküknek is eszébe jutott volna orvost, vagy mentőt hívni, nyugovóra tértek. ötödikén reggel az apa a fiát a földön fekve találta. Hívott va­lakit, akivel föltette az ágyra. Azt tapasztalta, hogy a fiú szo­katlan módon, erősen — Mészá­ros László szavai szerint —, „olyan jóízfu-n horkol...” Hiába jöttek a mentők, már nem tudtak segíteni. Mészáros Pista többé nem hiá­nyozhat az iskolából. Meghalt. Kohl Antal V édtelenül AZ ANYAG NEM VÉSZ EL — DE MIVÉ ALAKUL? A Fémmunkás szakemberei törik a fejűket A Fémmunkás Vállalat két év alatt a termékei harminc száza­lékát cserélte, illetve cseréli fel újjal. A gyártmányösszetétel gyors változása az exportnövelési elképzelésekkel függ össze. A je­lentékeny szocialista kivitelt nem bővítik, viszont a dollárt érő szállításokat szeretnék megdup­lázni. A fejlődő országok, köztük Irak, Líbia és Algéria ígérkezik ehhez partnerül. A cég évente mintegy 1,3 mil­liárd forint értékű acélt és alu­míniumot használ föl. Érthető, hogy keresik a takarékoskodás útjait, hiszen a legkisebb arányú megtakarítás is nagy értéket kép­visel. A rugalmasság ellen A népgazdaság egyensúlyi hely­zetének javítását elősegítő ex­porttörekvések, s az anyagok gazdaságosabb, takarékosabb fel­dolgozására irányuló erőfeszíté­sek tükröződnek a kecskeméti Fémmunkás gyár tevékenységé­ben is. — Nyolcvanban tíz, tavaly öt­ven volt, az idén pedig már 170 millió forint körül lesz a ke­mény devizát hozó exportunk ér­téke — hallottuk Laczi István termelési főmérnöktől. A növekedés örvendetes ténye, a számok nem mutatják, mennyi gonddal, kockázattal jár a kül­piacra való termelés. A legfőbb problémát a szükséges alapanya­gok időbeni beszerzése jelenti. A különféle kohászati termékek megrendelésétől a beérkezésig ál­talában fél év telik el. Ez a nehéz­kesség a vállalkozás rugalmassá­ga ellenében hat. Az alapanyaggyártó művek és a feldolgozók közti forgalmat az Építőipari Termelőeszköz Keres­kedelmi Vállalat bonyolítja, ösz- szegyűjti az országban a különfé­le termékekre szóló megrendelé­seket és továbbítja a kohászati üzemeknek. Amikor egy-egy gyártmányra együtt van annyi igény, amennyit gazdaságosan ki lehet elégíteni — így magyaráz­zák a helyzetet — §kkor az alap- anyaggyártó művek -előállítják ezt a bizonyos mennyiséget es szállítanak. Bár nem ez a jellem­ző, de egyes anyagféleségekre egy évet vagy többet is várni kell. A hosszú ideje semmit sem ja­vuló beszerzési körülmények, s az exportmegrendelők igényeinek váratlan módosulásai miatt ne­héz eleget tenni a jó készletgaz­dálkodás követelményeinek. Segíts magadon... A megváltoztathatatlannak lát­szó helyzettel számolni kell. A kecskeméti Fémmunkás gyár kereste és keresi a megoldásokat anyag- és készletgazdálkodásának javításához, az ellentmondások feloldásához. Az ÉPTEK Vállalattal szocia­lista szerződés alapján együtt­működik. Raktárt bocsátott ren­delkezésére a saját területén, ahol a kereskedelmi partner lehetőleg olyan anyagokat tárol, amelyekre a gyárnak szüksége van. Termé­szetesen másnak is ad el az ÉP­TEK az . ott található készletből. A Fémmunkás tulajdonába akkor kerül az anyag, amikor a rak­tárból kivételezik. Az együttmű­ködés révén bővebbek a forgal­mazó raktározási lehetőségei, s jól jár a partnere is. Azonban ennek az anyag- és készletgazdál­kodást javító lehetőségnek korlá­tái vannak, kihasználásával nem szüntethető meg minden gond. Kevesebb anyagból ugyanazt A Fémmunkás Vállalat kecske­méti gyára évente mintegy húsz­ezer tonna alapanyagot .dolgoz fel könnyűszerkezetes épületekké, s más termékekké. 1982-ben csak­nem két százalékos anyagmegta­karítást tűztek ki célul. Melegen hengerelt rúd- és idomacélból például — hulladékok hasznosítá­sa révén — 50 tonnával keve­sebbre lesz szükség. Az idén a tavalyinál jóval magasabb ter­melési értéket állítanak elő, de takarékossággal 3,3 millió forint­tal csökkentik az anyagköltséget. Az egyes műhelyek a saját te­rületükre meghatározott takaré­kossági feladatot oldanak meg. A diszpécsereket jutalmazzák, ha egyes termékekhez új anyag he­lyett hulladékot vételeznek ki a raktárból. — A vállajat és a gyárak veze­tőit foglalkoztatja a kérdés: ho­gyan lehetne ugyanazt a termé­ket kevesebb anyagból, olcsóbban előállítani — mondotta Laczi Ist­ván főmérnök. — Az idén a típus- tervező intézeten és a vállalati központi fejlesztő gárdán kívül üzemi szakembercsoportok, team­ek is ezen törik a fejüket vállala­ti pályázat keretében. Az itteni­nek én is tagja vagyok. A nagy sorozatú termékeink konstruk­cióját szeretnénk úgy ésszerűsí­teni, hogy kevesebb anyag is elég legyen hozzájuk, de a rendelte­tésüknek változatlanul jól meg­feleljenek. A. Tóth Sándor REZETI HALÁSZOK ; v,SjOvemherlől tartó kényszer- szünet után a Gemenc! Tájvédel­mi Körzethez tartozó Rezéti vi­zen február 17-én „kerített” elő­ször a halászati szövetkezet bri­gádja — és két „tanyán” 35 má­zsa volt az első zsákmány. Szin­te ünnepinek tekinthető ez az eredmény, ugyanis 1942-ben a brigád jogelődje, Területbérlő Halász i Szövetkezetként kezdte meg munkáját. Margit József vezetésével ke­ményen dolgoztak: Hosszú Ist­ván, Seiben Sándor, Mojzes Im­re, Genár László, Bognár Ferenc, Illés Dániel, Berekai István, Ba­kos János. Andó János, id. Ba­kos János és Sípos Kálmán. (Kép és szöveg Straszer András)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom