Petőfi Népe, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-15 / 12. szám

1982. január 15. • PETŐFI NÉPE • 5

TŰZIJÁTÉK, 1982

Meghajlás a közönség felé

Mottó: És most nézzék meg, milyen egyszerű az egész; csak szembe kell fordulni a nézővel és úgy szólni hozzá. pontosan úgy, ahogy a nép szá^ mára a jól ismert meséket szokták mondani. (Mejerhold)

Ha valaki meg akar győződni arról, hogy mennyi is a szövegkönyv értéke Paul Burkhard Tűzijáték című, egész estét betöltő sanzonja esetében, annak tanácsolom, ha hozzájut, a muzsikát mellőzve olvassa el az Erik Charell Jörg Arnstein és Robert Gilbert által írt „forgatókönyvet”. Keletkező hangulata valószínűleg a teljes lehangoltság lesz. Rorhhá- nyi József nagy fordítói és nyelvi leleményről tanúskodó kínrímeit olvasva, csak csatlakozhatunk a mű egyik kritikusához, aki „elragadó nullának” nevezte a prózai kanavászt. Ezek szerint tehát teljesen a zene határozná meg az előadást? (Szinte egész idő alatt szól. s a színdarab szólók, duettek és kórusok meghatá- lozott módszerrel összeszervezett folyamatának tekinthető.) Ez es< tben csak zenekritikát írhatnék.

Meggyőződésem azonban, hogy a kétes értékű forgatókönyv, a funkcionális értékű zene és a kecskeméti társulat ..együttműködéséből” éló színházi produkció született. Burkhard nyilatkozata siet segítségemre. „Ha a színész a melódiát és a ritmust tökéletesen elsajátítja... s mind közelebb kerül a szöveghez,., (akkor) létrejön valami, ami egyenlő részben zene és szöveg, ami emelkedettebb, sűrítettebb kifejezés, mint; az egyszerűen kimondott szó.” A szituációteremtő képességben rejlik tehát e kellemes, feladatánál többnek látszani nem akaró kellemes muzsika legfőbb erénye. Akinek van füle, érzéke ahhoz, hogy a zene által sugallt helyzetek és az időnként bugyuta szöveg közti valódi kapcsolatot kibogozza, az egy többféleképpen végiggondolható szi- tuációsor-vázat kap cserébe. Ne nézzük le tehát a Tűzijátékot, csak azért, mert világszerte sikerdarab. Az utóbbi évek bebizonyították, hogy a kommersz jelző erősen felülvizsgálandó az operettek, a népszínművek és egyéb fekete-bárány műfajok esetében.

Az átgondoltan megcsinált első, gyengébb rész után a második felvonás cirkuszjelenetében — amelynek darabbeli álomszerűsége itt nem hangsúlyozott — a cirkusz a színházban helyzetgazdag képzettársítási lehetőségeit kihasználva arról vall, mesél színészeivel, hogy mit tart, mit tartanak a színház leglényegének. Minden irónia nélkül hangzik el a dal: „Lásd, nem kell adni semmi mást—, Csak minden tőled telhetőt —, Szenvedélyt, erőt, úgy ám! — És a nép szívébe zár.”

Bioktól Felliniig egy sor kiváló alkotó szintén a porondvilág törvényeiben fedezte föl a művészeti alkotás alapelveit. Szőke színpadán halálos röhögéseket, valódi könnyeket és igazi érzelmeket akar látni. (Szerencsére a

megvalósításban nem éri be sablonok színpadi áttételezésévél, hanem érvényes gesztusokat facsar ki a színészekből a gyorsított és feszítettségében feldúsított szituációkban való aktív részvételük segítségével.) Az abszolút beleélés tárgyilagosságát állítja, követelményül. Előadásában kihangsúlyozza a bőrét vásárra vivő komédiás színésszel szemben a rendező háttérben maradásának szükségességét. A színész• Iduna, a cirkusz- igazgatófeleség: Réti Erika. Mögötte a rokonság: Németh László, Maróti Gábor, Balogh Rózsa

• A cirkusz, álom fináléja. „Fent” Várkonyi Szilvia, (Anna), elöl Tolnai Miklós, a direktor, (takarva).

(Straszer

András

felvételei)

egyéniség segítését tartja a rendező feladatának. A színdarabbeli elegáns, komédiás cirkuszigazgató többször is hangsúlyozottan meghajlik a nézőtér felé, elismerve annak efféle naiv csodákra való jogát.

Gondoljuk végig minden szokványosnak vélt helyzet igazát, és zavarba ejtően erős hatást kapunk, sugallták a rendező eddigi munkái, és a Tűzijáték részletei. Nem fogadható el azonban, hogy e „szöveg-átlelkesítési” elvet mindenhatónak és egyetlennek tekintsük, mint ahogy ebben az előadásban ki jelentetik. Közel sem biztos, hogy a sok, magában helyesnek kidolgozott részletből magá- tói kialakul, „összeáll” egy gondolati váz.

Néhány szó a színészekről. Jó együttesmunkát láthattunk, néhány kiemelkedő alakítással. Bár a művészek énektudása enyhén szólva változó’ színvonalú, de a Kontra Zoltán művészvendég vezényletével jól játszó zenekar és a színészek együttműködése felszabadult. Az Apa és az Anya figurája ebben az előadásban nélkülöz minden karakírozást, és így a meglehetősen színtelen alakokkal eléggé magára marad Lakky József és Balogh Rózsa. Lakkynak sikerül e háttérben maradó, „céltudatosan szürke” figurának némi méltóságot kölcsönöznie. Balogh Rózsa egyelőre kevésbé találta meg helyét ebben a felgyorsult tempójú, egyszenve- délyű színészi jelenlétet kívánó előadásban. A lányukat játszó Várkonyi Szilviának viszont minden sikerül ebben a produkcióban. Ö táncol a legjobban, szép hangja van, ritmikus mozgásaiban a zene segítőtársa, szinte az repíti fel-le a lépcsőn. A legfontosabb: elown-szerű .lényével sikerült erőt lehelnie Anna papírfigurájába. Vadasi Tünde kiválóan alakítja Kati, a konyhatündér szerepét. Kevesebb jót mondhatunk akár a prózát, akár az éneklést illetően Bácskai Jánosról, aki a cirkuszellenes kertészfiút nem túl emlékezetesen formálja meg. Szerepe passzív, de nem ennyire. Gáspár Antal, József szerepében, mint erőművész marad meg a nézők emlékezetében. A rokonság közül Jablonkay Mária inkább mint Berta nagynéni, Fabó Györgyi pedig mint oroszlánhölgy jobb. Monyók Ildikó, aki már játszott a Tűzijáték Ódry-színpadi előadásában, mindkét „alakjában” tetszett, Maróti Gábor korrektül személyesítette meg Henrich nagybácsit. Németh László Kecskeméten nehezen talál magára. Nem bízva érdekes egyéniségének, tehetségének erejében sajnos, nagyon gyakran paródiába fordítja szerepét. Feleky Kamill nagy szerepében, köhécselő Gusztáv bácsiként M. Horváth József kiváló. Bohócként sajnos, kissé édeskéssé válik. Már második kiemelkedő alakítását éli ebben az évadban Réti Erika, mint Iduna. Nemcsak jó zenés és mindenféle színésznő, hanem igazi komédiás. S tegyük még hozzá, a színikritikákban megszokott stílusban: bo- hóctréfabeli csuklásai felejthetetlenek. A rendező jó oroszlán- szelídítöre tett, amikor a cirkuszigazgató szerepére Tolnai Miklóst választotta. Egyéniségével hitelesíti a figurát, igazi elownként. Elegáns, mint egy bonviván. Sajnos, az éneklés nem erős oldala.

A jélmezeket Fiizy Sári tervezte. A koreográfia Horváth Ferenc dicséretes munkája. A jól funkcionáló teret (díszletet), mely lakást és cirkuszt egyszerre jelöl, Kerényi József m. v. tervezte. Játékterére, mely esztétikus és célszerű, ráillik Fernand Leger leírása: „Nincs semmi, ami kerekebb volna a cirkusznál. Teknő, melyben köralakú formák bontakoznak ki. Nincs lezárás, minden egymáshoz kapcsolódik. A porondé a főszerep, az uralkodik. Menj el a cirkuszba! Magad mögött hagyod a derékszögeket, a szigorú ablakokat, a mozgó körök világába érkezel.”

Menjenek hát el a cirkuszba!

H. Gy.

„ELEMZEM, ÁBRÁZOLOM, GÚNYOLOM...”

Hetvenöt éves

Kolozsvári Grandpierre Emil

Amikor Bertha Bulcsú tíz esztendeje interjút készített vele, gondosan összeszámolta, hány könyve jelent meg a beszélgetésig. Harminchét. Kolozsvári Grandpierre Emil azóta is mérhetetlen buzgalmú alkotó, bizonyára ötven felé jár könyveinek száma. Nagyjából annyi, ahány éve megkezdte írói működését.

Első műve, a Rosta, önéletrajzi regényfolyamának kezdete, pontosan ötven esztendeje, 1932- ben jelent meg. önéletrajzi sorozatát azóta sem szakasztottá meg: a legújabb, az Árnyak az alag- útban, tavaly került ki műhelyéből. Bizonyára legmaradandóbb vállalkozása, amelyre leginkább illik önvallomása: „Csaknem valamennyi írásomban a sajátos magyar életformát elemzem, ábrázolom, gúnyolom, vagy leírom. Ennek az életformának ... legjellemzőbb vonása a beteg valóságérzék”. Az úgynevezett régi, úri középosztály életformáját elemzi, gúnyolja ki — vallomása ezzel a kiegészítéssel értendő.

Kolozsvári Grandpierre Emilre nemcsak a termékenység, a szorgalom, a műfaji gazdagság is legalább annyira jellemző. írt irodalmi, nyelvészeti tanulmányokat, meséket, elbeszéléseket, humoreszkeket, szatírákat, s műfordítói munkát is végzett. Racionális elme, stílusa célratörő, világos, szereti a gúnyt, az éles vitát. A hetvenes évekből igen emlékezetes az a valóságos hadjárata, amelyet a magyar nyelv védelmében folytatott a Kritikában, s könyveiben (Négy-öt magyar ösz- szehajol, Herder árnyékában.)

A negyvenes évek végéig volt egy irodalmi elismerés, a Baum- garten-díj — kétszer is megkapta. Később József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki A csillagszemű, a Doktor Csibráky szerelmei, a Tegnap, s annyi más nevezetes regény életélvező, pajkos, törhetetlen alkotóját. Sokan — a fiatalabbak — A fekete bula című tolvajnyelvi elbeszéléséről ismerik. Sokat vesztettek: Kolozsvári Grandpierre Emil, a hetvenöt éves fiatalember, századunk egyik legjelesebb magyar írója. Még apró karcolatadban, humoreszkjeiben is.

Január 15-én, születésnapján, méltán ünnepeljük.

Gy. L.

BÁCS-KISKUN MEGYE MŰEMLÉKEI

A tompái kastély

Tóth István

zaklatott idők

(19.) Rontóné se holt, se eleven nem volt. Jóllehet, az összefoglalóban Botos igyekezett valamivel enyhíteni vereségét, s ha mást nem is tehetett, mint aktivitását dicsérte, végeredményben levizsgázott előtte is.

Nem várta meg a teherautó indulását, pedig úgy számított, hogy biciklistől együtt hazaviteti magát. Még tán jobb lesz, hogy vaksötétben ér vissza a városba.

— Azt hittem, végem ... Olyan szívgörcs jött rám !... Légy szíves, nedvesítsd be!

Rontóné már a vetett ágyban várta haza férjét, aki öreg este szabadult valami tanácskozásról.

Savanyú képpel vette el Erzsikétől az . átforrósodott törülközőt. Ügyetlenül hajtogatta a vizesruhát, amely még tartotta az asszony mellének lenyomatát.

Kiment a konyhába, megvizezte a csapnál, kinyomkodta egy kicsit, hogy ne csurogjon any- nyira, és szomorúan visszasétált vele. Elnézte, míg a felesége apró nyöszörgésekkel elhelyezte a törülközőt a hálóinge alatt.

Aztán újból a konyhába indult, hogy valami hideg vacsorát készítsen. Kis idő múlva, illendőségből, beszólt.

— Te nem eszel valamit?

— Az asszony nem felelt, csak pár perc elteltével, a vizes ruhát kehiére szorítva, megjelent a küszöbön.

A füstölt szalonna meg zöldpaprika léttán fejét két tenyere közé fogta, és jajgatva sietett vissza.

— Utálom. Utálom, látni is utálom!... Utálok mindent!

Rontónak elment az étvágya. Nagy önuralommal türtőztette magát, hogy he vágja bele a kést a tányérba. Csak lelökte hát az asztalra, és a másik mozdulattal a maradék kenyeret hajintotta a szárazkenyértartó dobozba.

Semmi kedve nem volt hozzá, de felesége után baktatott.

— Mi izgatott már fel megint ... Pedig magad mondtad, milyen jó az idegeidre a paraszti munka.

— Ha én is olyan érzéketlen biigris lennék, mint a többiek ... A te Botosod csak ahhoz ért, hogy

letörje a lelkiismeretes káderek önérzetét...

Szinte fuldoklott a fel-felcsukló panasztól.

— Azt hiszi, hogy mert a felesége a vébé tagja, ügy gázolhat át másokon, ahogy akar.

A hivatalnok tanácstalanul ereszkedett le a díványra. Szemét nehezen tartotta már nyitva, egész lényén a fáradt megadás ömlött el. Fuccs a pihenésnek.

— Mit csinált megint az a Botos? — morzsolgatta tétován az ujjait.

A menyecske meglepő virgoncán szállt le az ágyról. Földhöz vágta a törülközőt, és kapkodva vetkőzni kezdett. Pillanatokon belül csak a kis nadrágban guggolt, és keresni kezdett valamit a ruhásszekrény aljában.

A férfi közönyösen nézte az asszony húsos combját, jócskán hurkásodó felsőtestét, amelyet most nem tartott kordában az „Amazon”. Viszolyogva gondolt a ritka alkalomra, amikor az elvirágzás határán járó feleség majdnem félelmetes szenvedély- ivei kívánta a lehetetlent: hátha lenne gyerekük?

De a tűz is milyen régen kialudt már. Csak tűrik egymást. Így mindkettőjüknek biztonságosabb, mint külön.

Erzsiké felállt. Húsos izmai feszültek, miközben dühösen ráncigáit magára egy viselt ruhát. Szakadt a varrás, mikor a nyakon kidugta borzas fejét. Előrehullt hajfürtjei közt gyűlölködő szeme villogo’tt.

— Te, te... kappan! — esett az urának. Te könnyen veszed az életet. Nincs ambíciód. Kitöltőd a rovatokat, és már is jó hivatalnok vagy. Veled udvariasan bánnak, akármilyen teddideteddoda vagy. De engem megfojtanak! Érted? A torkomat szorongatják, mert többet értek a politikához, mini bárki a brigádban. De mert senki, csak egy közönséges kuli vagyok, akármi az álláspontom, csak a brigádvezetőnek van igaza. Én, az egyszerű tag, fogjam be a pofámat.

Hanyatt vetette magát a heve- rőn, és felindultan idézte fel kudarcát. Őszintén, mint aki hisz az igazában, szóról szóra ismételt el mindent.

Rontó Béla feszengett. Nem nagy meggyőződéssel vigasztalta Erzsikét. Az elmondottakból ő is azt szűrte le, hogy nincs igaza a feleségének, de a békesség kedvéért nem mert ellentmondani. Roppant szorgalmas szemináriumi hallgató, s mert jó memóriája révén betűről betűre megmaradnak fejében a szövegek, meg van róla győződve, hogy a frazeológia elegendő a jó politizáláshoz. Mióta próbálta rábeszélni, végezze el a középiskolát. Megvan a négy polgárija, az a négy gimnáziumi év úgy elszalad a dolgozók iskolájában, hogy észre sem veszi.

(Folytatjuk)

A törökök kiűzése után föl- lendült magyarországi kastélyépítészet korai példája a tompái Reidl-kastély. 1702-ben (más adatok szerint a XVIII. század közepén) költöztek első tulajdonosai az újra telepített, vidéket díszítő nagyúri lakba. Tervezőjére még erősen hatottak a várépítés hagyományai. Ma is szemfoe- tűnőek a védelmet is szolgáló erődítési formák. Aligha gondolták persze komolyan, hogy adott esetben tartás védelemre is alkalmas lenne a sok ablakos, egyemeletes téglaépület. A két négy- szögletes lakótorony, a felvidéki renszáinsszail is rokonítható pártázat, a főépület oldalán elhelyezett négy lőrés, a fölvonóhíd- utánzat egykori életviteli jelképnek (státusszimbólumnak) tekinthető.

A szabályosság, a formaelemek ritmikus rendje, az áttekinthetőség, a falfelület vízszintes tagolása a XV—XVI. századi reneszánsz stílus jellemzője, míg a zömök vaskosság, az említett két bástyaszerű oldaltorony a román stílust idézi. A karcsú tomyocs- kák és részben a védőpártázatok a gótika hatását bizonyítják. Átmeneti korv jellegzetesen átmeneti terméke az 1860-ban oldalszárnyakkal bővített tompád kastély. Ekkor alakították ki aetboré- tumszerű, hatalmas parkját is, amely sürgős felújításra vár.

Báró Podmaniczky Endre, nyugalmazott főispán volt a birtok utolsó ura.

A felszabadulás után először hadirokkant-otthonként, majd raktárként, laktanyaként, termelőszövetkezeti központként hasznosították. 1957 óta a fővárosi tanács kezelésében szociális otthon működik falai között.

Külső tatarozását tavaly kezdték meg. Műemlék-jellegű. |

Heltal—Pásztor