Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-05 / 285. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1981. december 5. események sorokban KAIRO ______________________ ö tnapos egyiptomi—szudáni kö­zös hadgyakorlat kezdődött csü­törtökön Khartoum szomszédsá- gáhan — jelentette pénteken a kairói sajtó. Az első ilyen jelle­gű katonai megmozdulásban hat- nyolcszáz egyiptomi ejtőernyős vesz részt. Kairóban hangsúlyoz­zák, hogy a közös hadgyakorlat­nak ..semmi' köze sincs a csádi helyzethez”. HAVANNA Húsz nap alatt két ízben kísé­reltek meg merényletet Jean- CliiUde Duvalier, Haiti' „örökle­tes" elnöke ellen. Haiti hivata­los körökben az első merényletet cáíolták. a másodikat elhallgat­ták, de a később a két merény­let tényét megbízható források is megerősítették. ACCRA ~ Csütörtökön négynapos hivata­los látogatásra Ghánába érke­zett Huang Hua kínai külügy­miniszter. Személyeben 16 év óta először tesz Ghánában látogatást kínai politikus. Huang érkezé­sekor kijelentette, hogy Kína és Ghana azonos nézeteket vall a harmadik világ helyzetéről. Egy. ben reményét fejezte ki, hogy látogatása tovább erősíti a két ország közötti 'együttműködést. AMMAN Husszein jordániai király csü­törtökön fogadta Philip Habibot, az amerikai elnök közel-keleti ügyekkel foglalkozó különmeg- bízóttját. Hivatalos források sze­rint a találkozón a közel-keleti térség kérdéseit vitatták meg, különös tekintettel a libanoni helyzetre. (MTI) WASHINGTON ,Az Egyesült Államokban csü- törtökön újabb föld alatti kísér­leti atomrobbantást hajtottak végre a Nevadai-sivatagban levő kísérleti telepen — jelentették be Washingtonban. A robbanás ereje 20—150 kilotonna között volt. Idén ez volt a 16. amerikai kísérleti atomrobbantás. RIO DE JANEIRO Hétven ember meghalt,' és több mint kétezren váltak hajlékta­lanná áz utóbbi negyvennyolc órában Rio környékére zúdult hatalmas felhőszakadás követ­keztében'. Teresopolis és Petropo- lis környékén a lezúduló víz okozta földcsuszamlás után 46 holttestet ástak ki a mentőala­kulatok. Földcsuszamlás zárta el a Riót Teresopolisszal összekö­tő utat is. GENF A Szovjetunió genfi missziójá­nak „Rózsák villája” nevű épü­letében pénteken délelőtt meg. tartották az európai nukleáris fegyverzetek korlátozásáról szóló tárgyalássorozat 2. plenáris ülé­sét. A tanácskozás közel két és fél óráig tartott. A következő ple­náris ülést a jövő héjén, kedden délelőtt 11 órakor tartják az amerikai fegyverzetelenőrzési és leszerelési hivatal genfi képvise­letének épületében. (MTI) Befejezte ülését a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága December 1. és 4. között Moszkvában megtartotta soros ülését a Varsói Szerződés tagál­lamainak honvédelmi miniszteri bizottsága. Dmitrij Usztyinov marsall, a Szgyjetunió honvédel­mi minisztere elnökletével az ülés munkájában részt vettek a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei, az egye­sített fegyveres erők, főparancs­noka, és az egyesített fegyveres erők törzsfőnöke. A honvédelmi miniszteri bizott­ság megtárgyalta az. egyesített fegyveres erők tevékenységével kapcsolatos időszerű kérdéseket, és megfelelő határozatokat hozott- Az ülés ’ tárgyszerű légkörben, a barátság és a kölcsönös megértés szellemében folyt le. A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának tagjait fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A fogadás alkalmával megtárgyalták a Varsói Szerző­désen belüli katonai együttmű­ködés kérdéseit. Leonyid Brezs­nyev a honvédelmi bizottság tag­jainak további sikereket kívánt a Varsói Szerződés tagállamai vé­delmi képességének növeléséhez. A honvédelmi miniszteri bizott­ság ülésén részt vevő szövetséges hadseregek delegációi fölkeresték a Lenin-mauzóleumot, Lenin lakó­szobáját és munkahelyét, a Kremlben. Koszorút helyeztek el a Lenin-mauzóleumnál és az Ismeretlen Katona sírjánál. Czinege Lajos hadseregtábor­nok, honvédelmi miniszter pén­teken hazaérkezett Moszkvából. (MTI) KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üléséről Lengyelországban ismét feszült a helyzet Lengyelországban ismét veszé­lyesen feszültté vált a helyzet, és megcsappant a nemzeti egyet­értési front létrehozásának le­hetősége. ' A lengyel bányásznap közpon­ti ünnepségén, Katowicében Woj- ciech Jaruzelski hadseregtábor­nok, a LEMP KB első titkára rámutatott: a nemzeti egyetér­tést lengyelek milliói kívánják, ugyanakkor ennek az eszmének veszélyes, nagyon aktív ellensé­gei vannak, őket egyetlen meg­egyezés érdekli, nevezetesen a szocializmus ellenségeinek koa­líciója. Ezekkel az erőkkel le­hetetlen megegyezni,, hiszen az elmúlt időszakban új támadást indítottak, amelynek keretében el akarják szakítani a pártot a munkásosztálytól. Jaruzelski le­szögezte : minden próbálkozás el­lenére a LEMP-et nem lehet ki­rekeszteni a munkahelyekről. Be­szédének külpolitikai részében hangsúlyozta, hogy a lengyel po­litika alapja a Szovjetunióval való szövetség. „A lengyel poli­tikának figyelembe kell vennie Európa és a világ reális képét, ez a politika nem épülhet reak­ciós ábrándokra, nem válhat az egész kontinens stabilitását ve­szélyeztető tényezővé” — jelen­tette ki a KB első titkára. Jaruzelski előzőleg — kor­mányfői minőségben — körle­vélben kötelezte az állami és a gazdaságirányítási szervek vala­mennyi vezetőjét, hogy az al­kotmány és a büntető törvény- könyv megfelelő rendelkezései alapján lépjenek fel az olyan pró­bálkozások ellen, amelyek a pár- szervezeteknek a munkahelyek­ről való kiszorítására irányulnak. KACSA VAGY VALÓSÁG? Újabb merényletet terveznek Reagan ellen ? Üjabb figyelemreméltó kam­pánnyal tartják lázban az ame­rikaiakat: az elnök meggyilkolá­sát tervező terroristákra vadá­szik, az FBI, a szövetségi nyomo­zó iroda, s példátlan biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az elnök, valamint más magas állá­sú személyiségek védelmére. A The New York Times pénte­ki értesülése szerint az öttagú „halál kommandót”, amelynek tag­jai állítólag az elmúlt hét végén érkeztek az Egyesült Államokba, egy volt CIA-ügynök képezte ki. A New York-i lap „magasállá­sú bűnüldöző hivatalnokokra” hivatkozva cikkében pénteken, mintegy hitelesíteni próbálja azokat a több napja ismétlődő amerikai sajtóértesüléseket, ame­lyek szerint az Edwin P. Wilson nevű volt CIA-ügynök által ki­képzett merénylőcsoport lépte át az Egyesült Államok határát. Azzal a megbízással érkeztek vol­na, hogy öljék meg Reagan elnö­köt, vagy valamelyik közeli mun­katársát. A terroristák feladata az elnök repülőgépének föld—le­vegő típusú rakétával való lelö- vése, gépkocsijának rakétával va­ló felrobbantása, vagy az ameri­kai elnök lőfegyverrel való el­pusztítása lenne. A „halálkommandó” célpont­jai között lennének az elnök mel­lett £Í „triumvirátus” tagjai — Edwin Meese,. Jamer Baker és Michael Denver, valamint Haig külügyminiszter és az elnök több családtagja. A The New York Times által ismertetett értesülések nyomán az FBI és a titkosszolgálat országos hajszát folytat a „Ihalálkomman- dó” tagjai és Egyesült Államok­beli kapcsolataik ellen. Az elnök és a többi érintett személy védel­mére a legkülönfélébb biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. (Folytatás az 1. oldalról.) viselőinek a Német Szociálde­mokrata Párt vezetőivel folytatott tárgyalásain, s részvételünkben a Francia és a Spanyol Szocialista Párt kongresszusán. O A Központi Bizottság meg­erősítette, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság kormánya — szö­vetségeseivel együtt —, mindent megtesz a szocialista közösség bé­kepolitikájának sikerre viteléért, az enyhülés vívmányainak meg­őrzéséért, a különböző társadal­mi rendszerű országok békés egy­más mellett éléséért. II. A FASISZTA HADSEREG ELSŐ NAGY VERESÉGE A moszkvai csata (Részlet Georgij Zsukov, a Szovjetunió marsallja könyvéből) NEM EGYSZER kérdezték tő­lem: hogyan sikerült a szovjet csapatoknak 'Moszkva alatt, szét­zúzniuk a legerősebb német fa­siszta csoportosítást, és a kemény télben nyugat felé visszavetni maradványait? A németek moszk­vai vereségéről sokat Írtak, és az, amit írtak, lényegében helyes. Am mint a Nyugati Front volt parancsnoka, _én is szeretném el­mondani a véleményemet erről. Mint ismeretes, a német had­vezetés arra számított, hogy a „Tájfun” fedőnevű hadművele­tével vjazma—moszkvai és brjanszk—moszkvai irányban szétzúzza a szovjet csapatokat, és Moszkvát észak és dél felől meg­kerülve, lehetőleg rövid idő alatt elfoglalja. Az ellenség ezt a hadászati célt egymást követő, kettős átkarolással akarta elérni. A szovjet csapatok első bekerí­tését és szétzúzását Birjanszk és Vjazma körzetében tervezte.. A második 'bekerítést és Moszkva el­foglalását pedig úgy szándékozott végrehajtani, hogy páncélos csa­patokkal északnyugatról ' Klinen , és Kalanyinon keresztül, délről pedig Tulán és Kasirán keresz­tül mélyen átkarolja Moszkvát, hogy azután Noginszk környékén befejezhesse a hadászati bekerí­tést. A HITLERISTA főparancsnok­ság azonban súlyos hibát köve­tett el az élőerők és az eszközök számiba vételekor. ‘Erősen lebe­csülte a Vörös Hadsereg lehetősé­geit és nyilvánvalóan túlbecsülte saját csapataiét. A „Tájfun” hadművelet máso­dik szakaszában szintén durva számítási hibákat követett el az' ellenség. Szárnycsoportosításai — különösen Tula körzetében — gyengék voltak, és nem rendel­keztek elég összfegyvernemi egy­séggel. Az adott feltételek között helytelen volt mindent égy lap­ra, a páncélos egységekre I fel­tenni. Ezek nagy veszteségeket szenvedtek és elvesztették átütő­erejüket. A német hadvezetés te­hát nem tudott egyidejűleg csa­pást mérni az arcvonal közepén, jóllehet ott elég erő állt rendel­kezésére. Ez lehetővé tette szá­munkra, hog az arcvonal közepéről minden tartalékot, a hadosztálytar- talékokat is beleértve, a szárnyak­ra dobjuk át. November elején sikerült időben megállapítanunk az ellenség csapásmérő csopor­tosításának az . összpontosítását., Ennek eredményeként helyesen határoztuk meg az ellenség fő­csapásainak irányát. Az ellenség csapásmérő öklével mi mélyen lépcsőzött, kellő mennyiségű pán­céltörő, és műszaki eszközökkel ellátott védelmet állítottunk szembe. Ugyanitt, a legveszélye­sebb irányokban összpontosultak fő harckocsicsapataink. A hitlerista csapatok nagy vesz­teségei, a hadjárat elhúzódása és a szovjet csapatok elkeseredett ellenállása nagy hatással volt a német fasiszta csapatok harcké­pességére, psüggedést keltett so­raikban és megingatta a siker­be vetett hitüket. CSAPATAINK a Leningrad alatti, Tyihvinnél és Rosztovnál folytatott harcokiban elért sikere­ken fellelkesülve, Moszkva alatt 1941. december 5—6-án szünet nélküli, ellentámadásba mentek át. A végrehajtási módját vég­legesen akkor állapítottuk meg, aimikbr a hitlerista csapatok a jelekből ítélve már nem állhat­ták ellencsapásainkat. Westphal német tábornok, aki leírja a moszkvai csatát, kényte­len volt beismerni, hogy „a né-' met hadsereg, amelyet korábban legyőzhetetlennek tartottak, a megsemmisülés határán volt”. Ugyanezt mondják a hitlerista hadsereg más tábornokai is. A VÖRÖS HADSEREG a moszk­vai csatában a háború hat hó­napja alatt első ízben nagy vere­séget mért a hitlerista csapatok ' fő csoportosítására. Korábban a szovjet fegyveres erők már egy sor olyan hadműveletet foly­tattak, amelyek a csapások három fő irányában lassították a Wehr­macht előrenyomulását. Am ezek méreteiket és eredményeiket tekintve elmaradnak a szovjet főváros falainál vívott nagy csa­ta mögött. A moszkvai, csatában a hitle­risták összesen több mint félmil­lió embert, 1300 harckocsit, 2500 löveget, több mint 15 000 gépko­csit és sok egyéb felszerelési tár­gyat vesztettek. A német, csapa­tokat 150—300 km-re vetettük vissza Moszkvától nyugati irány­ban. A védelmi ütközetek hozzáér­tő vezetése, az ellencsapások sze­rencsés végrehajtása és a gyors átmenet az, ellentámadásba gaz­dagította a szovjet hadművésze­tet, megmutatta a szovjet katonai vezetők megnövekedett hadászati és hadműveleti-harcászati érett­ségét, valamennyi fegyvernem ka­tonái harci tudásáriak gyarapo­dását. A NÉPTÖMEGEK a Hitler-ei- lenes koalíció valamennyi orszá­gában nagy lelkesedéssel fogad­ták a szovjet fegyverek Moszkva alatti győzelméről szóló hírt. A haladó emberiség éttől fogva re­mélhette,, hogy megszabadul a fasiszta igától. szSkos és a folyamatos munka­rendben dolgozók áttérése az\ öt­napos munkahétre. Megépül 77 ezer ]— ezen belül 24 ezer .állami — lakás. Az általános iskolai osz­tálytermek száma 1200 helyett 1900-zal gyarapszik. A ' tervezett­nél több, összesen 17 500 ílj óvo­dai, mintegy 4400 bőcsodei hely és 2500 kórházi ágy létesül. — Hazánk nemzetközi gazda­sági kapcsolatai tovább bővülnek. A rubelelszámolású kereskedel­mi forgalom a behozatali lehető­ségekkel összhangban alakul. A nem rubelelszámolásokban a cserearányok valamelyest javul. nak, az áruforgalom kismértékű hiánnyal zárul. — Áz állami költségvetés hiá­nya a tervezettet meghaladja. O A Központi Bizottság meg­erősítette, hogy a VI. öt­éves terv gazdaságpolitikai irányvonalával összhangban a gazdasági építőmunka fő célja 1982-ben is a külgazdasági egyen­súly javítása, valamint az .élet- színvonal megőrzése. Egyetért az­zal, hogy á Minisztertanács az 1982. évi népgazdasági tervet az alábbi fő előirányzatok szerint véglegesítse, és az állami költség­vetésről szóló törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjessze. A Központi Bizottság értékelte az idei gazdasági építőmunka ta­pasztalatait, elfogadta az 1982. évi népgazdasági terv és állami költ­ségvetés irányelveit. Megállapí­totta, hogy népünk nyugodt, ki­egyensúlyozott politikai légkörben eredményesen dolgozik az 1981- re kitűzött feladatok megoldá­sáért. A' népgazdaság a terv gaz­daságpolitikai ■ irányvonalával összhangban fejlődik. Az elő­irányzatot megközelítve, javul a külgazdasági egyensúlyi helyzet. A termelés a tervezettnél mérsé­keltebben, a munka termelékeny­sége az előirányzottnak megfele­lően növekszik. Az energiafel­használás nem haladja meg a múlt évit. A lakosság fogyásztá- sa és a beruházások volumene kismértékben magasabb a terve­zettnél, az életkörülmények ja­vulnak. O Az 1981. évi gazdasági fej­lődést a következő fő voná­sok jellemzik: — A nemzeti jövedelem az előirányzott 2—2,5 százalék he­lyett várhatóan mintegy 1 száza­lékkal nő, elsősorban azért, mert az ipari termelés mérsékelten nö­vekszik, és a tervezettnél keve­sebb kalászos gabona termett. Az ipari termelés várhatóan 2—2,5 százalékkal haladja meg a múlt évit, és a külpiaci értéke­sítési lehetőségekkel összhang­ban, differenciáltan alakul. A termelés növekményének na­gyobb része belföldi felhasználás­ra kerül, a kivitel elmarad a ter­vezettől. 'Az építőipar termelése kismér­tékben csökken, a felújítási-fenn­tartási, valamint a külföldön vég­zett munkák aránya viszont nö­vekszik. i A mezőgazdasági termelés va­lamelyest meghaladja az 1980. évit, de nem éri el a tervezet­tet. Kalászos gabonából — főleg a kedvezőtlen időjárás miatt — kevesebb termett, de az ország kenyere biztosított. Kukoricából jó volt’ a termés. A szépen fej­lődő állatállomány takarmányel­látása zavartalan. — A lakosság jövedelme és fo­gyasztása valamelyest meghalad- ja a tervezettet. Az egy lakosra jutó reáljövedelem országos át­lagban 2 százalékkal!, a lakossági­fogyasztás pedig mintegy 2,5 szá­zalékkal nő. A fogyasztói árak emelkedése az előirányzott 4,5— 5 százalékon belül lesz. Az áru­ellátás összességében jó, a vá­laszték megfelelő. Ütemesen halad a három mű­Az 1982 .évi terv az 1981. évi várható teljesítés százalékában: Nemzeti jövedelem 101,0 — 101,5 Belföldi felhasználás 98,0 — 99,0 Ipari termelés 102,0 — 102,5 Országos építés-szerelés 98,0 — 99,0 Mezőgazdasági termékek termelése 104,0 — , 104,5 Egy lakosra jutó reáljövedelem 100,0 — 100,5 Lakossági fogyasztás 10b,5 — 101,0 Állami költségvetés bevétele 104,0 — 105,0 kiadása 105,0 — 106,0 A Szocialista szektor beruhá­zásaira folyó áron 178—180 mil­liárd forintot lehet fordítani. Az 1982. évi népgazdasági terv céljainak elérése megköveteli, hogy a gazdasági fejlődést a termelés minden ága­zatában az eddiginél erőteljeseb­ben a gazdaságos export fokozá­sa, a termelés hatékonyságának és nemzetközi versenyképessé- nek növelése, az anyaggal és az energiával való ésszerű takaré­kosság alapozza rineg. A belföldi felhasználást a be­ruházások szelektív csökkentésé­vel, a készletfelhalmozás növeke­désének visszafogásával kell mérsékelni. A társadalmi köz­kiadásokban fokozott takarékos­ság érvényesüljön. A gazdasági irányításnak, ezen belül a szabá­lyozók következetes érvényesíté­sének, valamint az egész gaz­daságszervező tevékenységnek e fő feladatok megvalósítását kell szolgálnia. — Az ipar termelésének a je-, lenleginél nagyobb hányada ke­rüljön exportra. Gyorsítani szük­séges á termelés szerkezetének korszerűsítését, a műszaki fej­lesztést. A külső piacokon gaz­daságosanf értékesíthető, a beho­zatalt ésszerűen helyettesítő, a kisebb anyag- és energiaigényű termékekből növekedjék a tér- riielés. E követelményeknek meg­felelő vállalatok és szövetkezetek erőteljesen bővítsék termelésü­ket, dinamikusan fejlődjenek. Folytatódjék az ipar szervezeti korszerűsítése, a vállalatok belső szervezetének, irányításának to­vábbfejlesztése, a vállalatközi kapcsolatok javítása. — Az építőiparban növekedjék a fenntartás és a felújítás ará­nya, valamint az exporttevé­kenység. Erősödjön a vállalkozási készség és a versenyképesség, ja­vuljon a szervezettség, csökken­jen a kivitelezési idő. — A mezőgazdaságban a terme­lés fokozása a jó belföldi ellátás biztosítását és a kivitel növelését szolgálja. Mind a növénytermesz­tésben, mind az állattenyésztés­ben tovább kell növelni a hoza­mokat. A gabonatermelés bizton­ságos megalapozása érdekében bővíteni szükséges a vetésterüle­tet, is. Tovább kell javítani a nagyüzemek és a háztáji, kisegítő gazdaságok, kapcsolatát. Segíteni kell a szarvasmarha-tenyésztés színvonalának fenntartását, a sertéstenyésztés fejlesztését a kistermelőknél. — Az áru- és személyszállítási feladatokat a népgazdasági terv­vel összhangban kell megoldani. A vállalatok a szállítási feladatok teljesítését energiamegtakarítást eredményező szervezési intézke­désekkel is segítsék. — Gyorsítani kell az energia­takarékossági program végrehaj­tását. A tüzelőanyag- és energia­felhasználás az ez évit lehetőleg ne haladja meg. Az összes ener­giafelhasználásban valamelyest csökkenjen a szénhidrogének ará­nya. Elsősorban a kőolajtermékek helyettesítésére, fajlagos felhasz­nálásuk csökkentésére kell erő­feszítéseket tenni. — A szocialista szektorban fel­használható 178—180 milliárd fo­rintot 'elsősorban a folyamatban lévő beruházások befejezésére kell összpontosítani. Előnyben kell részesíteni a műszaki fejlő­dést, az energiahordozók gazda­ságos kitermelését, ésszerű fel- használását szolgáló beruházá­sokat. Kezdődjék meg a mecseki szénkitermelés fejlesztése, ja Du­nai' Vasmű kokszolóművének és a fenyőfői bauxitbányának a nagyberuházása. O A termelés hatékonyságá­nak növelésével kell meg­teremteni az életszínvonal meg­őrzésének, az életkörülmények javításának feltételeit. — A lakosság egy főre jutó re­áljövedelme és fogyasztása kis­mértékben, a, társadalmi juttatá­sok a korábbi éveknél mérsékel­tebben növekedhetnek. A munká­sok és alkalmazottak átlagbére 4—5 százalékkal, a fogyasztói ár­színvonal mintegy 5 százalékkal emelkedhet. — Fontos követelmény az áru­ellátás színvonalának és válasz­tékának jobb összehangolása , a kereslettel, a szolgáltatások irán­ti igények jobb kielégítése. Meg kell építeni 76—77 ezer lakást. Létesíteni kell 1200—1300 általá­nos iskolai osztálytermet, csak­nem 3000 bölcsődei, mintegy 9000 óvodai és 1200 gyógyintézeti he­lyet. — Folytatódik az Állami Ope­raház, a Közgazdaság-tudományi Egyetem, a Filmgyár felújítása és a Budavári Palota rekonstruk­ciója. Megkezdődik az Eötvös Loránd Tudományegyetem épü­letének felújítása, befejeződik a Madách Kamara Színház korsze­rűsítése. Megnyílik a budapesti Nagy Sportcsarnok. — A népgazdaság minden terü­letén javuljon a foglalkoztatás hatékonysága,' a létszámigényeket mindenütt a termelés és a felada­tok változásához igazítsák. A jö­vő év közepéig — az oktatás és a mezőgazdaság kivételével — fe­■ jéZődjék be az ötnapos munka­hétre való áttérés. O A külgazdasági egyensúlyi helyzet javítja megköve­teli, hogy tovább bővüljenek ha­zánk nemzetközi gazdasági kap­csolatai. A kivitel 6—8 százalék­kal) a behozatal 2—3 százalékkal növekedjen. O A gazdaságirányító és -szer­vező munka középpontjába a VI. ötéves tervben foglalt gaz­daságpolitikai céloknak és prog­ramoknak lehetőségeinkhez és a változó feltételekhez igazodó megvalósítását kell állítani. Az 1982. évi terv fő céljainak eléré­sét a szükséges döntések idejé­ben és a népgazdasági érdekek­kel összhangban történő megho­zatalával, következetes végrehaj­tással és folyamatos ellenőrzés­sel kell elősegíteni. A gazdasági szabályozók ösztönözzenek és késztessenek a hatékonyság je­lentős javítására, a gazdaságos kivitel növelésére, az import ész­szerű helyettesítésére, az energia- és anyagtakarékosságra. © A vállalatok, szövetkezetek 1 és a tanácsok a gazdaság- politikai követelményekkel, a népgazdasági terv céljaival össz­hangban készítsék el terveiket. Igényeljék a dolgozók véléméA nyét, ösztönözzék, karolják fel jó kezdeményezéseiket. A változó feltételekhez jobban igazodva, le­hetőségeiket kihasználva, felelős­ségteljes munkával biztosítsák a tervek végrehajtását. A szemé­lyes felelősséget viselő, igényes, a rendet, a fegyelmet, a minőségi munkát megkövetelő, kezdemé­nyező vezetők kapjanak nagyobb társadalmi megbecsülést és egy­értelmű politikai támogatást. A Központi Bizottság ajánlja, hogy a munkaverseny-mozgalom- ban a gazdálkodás minőségi kö­vetelményeit, az energia- és anyagtakarékosságot, a jövedel­mező export fokozását, a válla­lati kooperációs és, szerződéses kapcsolatok javítását állítsák elő­térbe. O A Központi Bizottság fel­hívja a pártszervezeteket, hogy tegyenek meg mindent az 1982. évi terv eredményes meg­valósításáért. A kommunisták példaadással, aktív felvilágosító és meggyőző munkával segítsék a tervben foglalt követelmények és feladatok megértetését, válla­lását, teljesítését. A Központi Bizottság felkéri a társadalmi . és tömegszervezete­ket, hogy az 1982. évi népgazda­sági terv céljainak megvalósítá­sára mozgósítsák a dolgozókat. Szocialista fejlődésünk és előre­haladásunk, hazánk és népünk érdekei minden magyar állampol­gártól személyes helytállást, fele­lős magatartást követelnek. (MTI) \

Next

/
Oldalképek
Tartalom