Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-29 / 303. szám

1981. december 89. • PETŐFI NEPE • 5 BÉKÉSI KÁROLY DÍSZTÁRGYAI Bőr-iparművészeti kiállítás A legkitűnőbb műanyag sem adja vissza a gyapjú, a pamut, a selyem, a bőr, a fa természetes­ségét, melegségét. Érthető kere­settségük. Ismét föllendültek az iparmű­vészet ősi anyagaival dolgozó ágazatai. A bőrművesség például. Az állattartó népeknél nagy kincs volt hajdan a bőr. Csereeszköz­ként használták, díszítették az ebből készült használati eszközö­ket. Békési Károly gyógypedagógia- iskolai tanár munkája közben kedvelte meg a bőrt, mint for­málható anyagot. Különféle hul­ladékokat dolgoztatott föl tanít­ványaival és jó pedagógusként maga is tanulgatta, próbálgatta alakításának technikáját. ízlelget­te, el-eljátszott, küzdött vele. Mind jobban alkalmazkodott el­képzeléseihez. Kezdetben csinos foglalatokat csinált (lakástartozékokhoz. Be­vallom — mint erről az Erdésze­ti Tudományos Intézet Duna—Ti­sza közi Kísérleti Állomása és a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság által rendezett kiállí­tásán láttam — még ma sem mindig sikerül a legtöbbször el­ütő tárgyak stílusos összekapcso­lása. A célszerűen egyszerű hő­mérő fémes csillogása nem min­dig rezonál a bőr tompa, bárso­nyos fényével. Meglepően szépek keretes fali­tükrei, Nagyszerű arányérzékkel alakította ki a foglalt felület és a használati, praktikus feladatait, szobadíszfunkciót egyszerre be­töltő keret viszonyát. Általában hozzáértően, leleményesen, észté, tikusan alkalmazza a „bélyegzés, sei” teremtett felületdíszítési el­járásokat. A nedves bőrbe nyo­mott pozitív formák változatos képet adnak, meggyőződhettek erről mindazok, akik most, vagy korábban megtekintették Békési Károly tárlatát. A pohártartókon, a mappákon, a könyvborítókon jól hatnak az ősi díszítőelemek, a. jó kompozíciós készségről ta­núskodó vonal- és ritmusvariá­ciók. Békési Károly a mesterség iránti alázattal, a nemes anyagot megillető tisztelettel teremtett önálló és alkalmazott műtárgyai méltán nyerték meg a József At­tila utcai erdészeti székházban rendezett kiállítás látogatóinak tetszését. Heltai Nándor Kecskeméti kiadvány az óvodai anyanyelvi nevelésről „Judit néni” énekel Ha a megyében jár, gyorsan belopja magát a legfiatalabb kor­osztály szívébe. Halász Judit nép­szerű énekes és színész. Nem ne­héz róla egy rövid portrét' írni, mert szívesen beszélget minden­kivel. Még a gyerekekkel is, akik­hez lemezeiről szól. Kép a tükör­ben, Amikor én még kislány vol­tam, Mákosrétes címmel szinte egymás után jelentek meg LP-i. A zenei - alapot a Fonográf készítette. A koncertjein pedig a Bojtorján-kíséri. Ellátogattam én is egy ilyen „délutáni koncertre”. Hófehér hímzett blúzban, fekete kordbársony nadrágban, egy tö­rött Luca-babával énekel Halász Judit. Egymás’ után csendülnek fel az ismerős dallamok. A gyerekek először csodálkoznak: ,,jé ez a né­ni énekel a lemezen?” Aztán tap­solnak, felállnak, egymásra nevet­nek. Együtt éneklik az Állatkerti útmutatót,, a Csiribirit, az Ákom- bákomot. Az apukák, anyukák örömmel nyugtázzák, hogy cse­metéjük jól érzi magát. Az Arany Lacinak című verset tolmácsolja Halász Judit: „Hallod-e Laci te, jer ide...” S a sorok közül elin­dul a színpad felé egy Laci gye­rek, sírásra görbült szájjal... Azt mondja Halász Judit, hogy a vers, a szöveg, és a zene együt­tes játékában nagyon sókat ta­nulhatnak a kicsinyek. Észre sem veszik a gyerekek, hogy a dalok segítségével értékes verseket ta­nulnak, meg. Tizenhatodik éve járja a szí­nészmesterség útját. A pályakez­dőből, a megilletődött kamasz­lányból, szerelmes bakfisból (kez­deti szerepei után nevezem így) Halász Judit lett. Komolyabb fi­gurákat kellett megformálnia a színpadon. Foglalkoztatott, ki­egyensúlyozott, sikeres pályájú színésznő lett. Lemezeivel, dalai­val meghódította ifjabb közön­séget is. Halász Judit színpadon főképp vígjátékokban szerepéi — nemhiába a Vígszínház tagja. Karakteréhez nem illenek a drá­mai szerepek, vagy csak a köz­tudatban szerepel a vígjátéki szí­nészek között? A .tragikus hős­nő szerepkör elkerülte Halász Juditot, de mégsem skatulyázták be. Jelentős szerepeket kapott Krú­dy A vörös postakocsi, Lorca A csodálatos Vargáné című darab­jában, Örkény Macskajátékában. Egérke alakját formálta meg, fel­adatott kapott a Pisti a vérziva­tarban is, a Mirandolina az egyik legfontosabb alakítása. Sorolhat­nám még színpadi szerepeit, de fölösleges, mert mi Halász Judi­tot igazából Mirr-Murr kandúr hangjaként ismerjük, szerettük meg a legjobban. A televízió es­ti meséjének mesélő je gyorsan aratott sikert még a felnőttek kö­rében is. B.'T. „Óvodás korban a magyarság tudat alatti elemeinek beültetése, lassú kifejlesztése a feladatunk. Magyar mivoltunk épületének mintegy a föld alatti alapjait kell itt lerakni. Minél mélyebbre épül a fundamentum, annál szilárdabb lesz az épület. A tudat alatti magyarság első talpköve a nyelv. Itt annál több az óvó tennivalója, mennél rosz- szabb, kedvezőtlenebb nyelvi kör­nyezetben élt odáig a gyermek.” Kodály 1940-ben mondott ja­vaslatai időszerűbbek, mint vala­ha. Ma összehasonlíthatatlanul több gyerek kerül az iskolás kor előtt oktatási intézményibe. (Okkal háborgott négy évtizede a Tanár úr: „Képtelenség, hogy a magyar gyermekek hathete- dének nevelése a legfontosabb életkorban a véletlenre legyen bízva.”) Az óvók felelőssége a létszámgyarapodásnál is na­gyobb arányban növekedett, mert csökkent a család, az ott­honi nevelés szerepe, és aggasz­tóan satnyul, romlik, fertőz, pusztít a köznyelv. A rádió, a televízió, a sajtó — lapunk sem kivétel , sajnos —, ontja a magyartalanságokat, ter­jeszti a sivár igénytelenséget. A zeneszerző még csak a városi la­kosság nyelvének elfajulása miatt jajongott. Elszomorodna, ha nap­jainkban végighallgatna. egy ngyközségi áfész-közgyűlést. be­szélgetne községi vezetőkkel, vi- szolyogná a falurádióban elhang­zó riportoktól. Az általánosuló közönyben a legtávolabbi tanyák­ba, a legkisebbekhez is szétszi­várog a nyelvi szikesedés. Az új nemzedékek védelmében sokat tehetnek, tehetnének „györ keresebb nyelvtudású” pedagógu­sok. Az óvók legfőként. Már akkor üdvözölnénk Az óvodai anyanyelvi nevelés to­vábbfejlesztése című kiadványt, ha érdeme csupán a figyelemfel­keltés, az elgondolkoztatás lenne. A Losoncz Mihályné szerkeszté­sében a minap megjelent kötet többre vállalkozik, többet ad. Kerek perec kimondja: „Az óvónőképzés anyanyelvi tanterve és tananyaga ma már nem felel meg az igényeknek, mert nem az óvodai anyanyelvi nevelés peda­gógiáját és metodikáját nyújtja, hanem általános nyelvismeretek­re szorítkozik. Tehát az alapkép­zés korszerűsítésére, az anya­nyelvoktatás strukturális átszer­vezésére, ' gyökeres megváltozta­A világ egyik legnagyobb — mintegy félmillió érméből álló — numizmatikai gyűjteményét a Berlini Állami Múzeum őrzi. Százezernél több görög és csak- nenp ötvenezer, főleg ezüstből és aranyból vert római kori pénz­érme tartozik — sok egyéb mel­lett — a gyűjteményhez, korok és származási helyek szerint gon­dosan osztályozva. De megtalál­hatók itt a népvándorlás korabe­li pénzérmék, a Meroving- és a Karoling-dinasztia (V—X. szá­zad) idején kibocsátott pénzek, a középkori Európa fém fizetőesz­közei éppúgy, mint a távoli föld­részek pénzérméi. tására, a tantárgypedagógia ki­munkálására volna szükség.” A Kecskeméti Óvónőképző In­tézet kiadásában készült munka záró tanulmányából kiemelt idé­zet mintegy összegezi a kötetben közölt írások következtetéseit és a vállalkozás célját. Változtatáso­kat szorgalmaznak, sürgetnek a különféle szempontú tanulmá­nyok. Szépe György ä köznevelés távlati fejlesztési tervévél össz­hangban hangsúlyozta: „Nem szabad szembeállítani a jelen gyakorlatot a jövőre irányuló fejlesztéssel, hiszen teljesen re­ménytelen volna megfelelő ered­mények elérése a jövőben, hogy ha a jelenben nem szilárdul meg véglegesen a hetvenes évek nagy vívmányának az óvodai nevelési programnak a megvalósítását.” Véleménye szerint az óvodának a jövőben az eddiginél szorosabb egységben kell fejlődnie a mai általános iskola alsó tagozatának első két osztályával. Ebből is adódóan a 3—6 évesek anya­nyelvi nevelését össze kell kötni az irodalmi ízlésfejlesztéssel, a meséléssel és a bábozással. Er. Losoncz Mihályné is az is­kolaelőkészítést tekinti az óvodai nevglés egyik fő céljának. („Az iskolára való alkalmasságot jelző tényezők közül az értelmi fejlett­ség legfontosabb mutatója a kommunikációs készség színvona­la.”) Helyteleníti a szócsonkítá­sokat. A koszi, a csoki, a fagyi, a maci, a pulcsi a nagyi eldedó- sítjá a beszédet. A nagymamák és a bölcsődei dajkák kicsinyítő­képzős szóhasználata (csicsikáz- zatok szépen, idd meg a kávécs- kát) is fölösleges gügyögés. A matematikai foglalkozások a gondolkodás csiszolásával se­gíthetik az anyanyelvi nevelést, bizonyítja Ecsédi András. Túri Endréné arról írt, hogy miként színesíthetek az „irodalomórák”, miként segíthetik a mesék, a ver­sek, a történetek a személyiség sokoldalú fejlesztését. A bábozás ezernyi alkalmat teremt a be­szédfejlesztésre, igazolja sok-sok példával Juharos'lmréné. Kósáné Csertő Aranka a fejlődésükben elmaradt gyerekek felzárkózta­tásáért szervezett kísértetek ta­pasztalatait összegzi. A részben helyi kötődések miatt külön is említett tanulmányok érzékeltetik: Az óvodai anyanyel­vi nevelés továbbfejlesztése című kötetet, okkal ajánlja a szerkesztő az anyanyelvi nevelés részesei­nek.' ■ ■ H. N. A gyűjtemény mintegy 30 ezer keleti pénzérmét, 220 éremsúlyt, 1100 egyiptomi, arab üvegpecsé­tet is tartalmaz. Az újabb korok­ból főleg német pénzeket gyűj­töttek egybe. Ezen kívül látható itt mintegy 25 ezer medália, kü­lönféle éremnyomó szerszámok, sajtoló- és nyomógépek, pecsétek, bankjegyek. A történészek, különösen a gaz­daságtörténet búvárai sok segít­séget kapnak a múzeumtól. Ren­delkezésükre áll a többi között a múzeum nyolcezer kötetes könyv­tára is. Értékes numizmatikai gyűjtemény Tóth István zaklatott idők (5.) Milyen urasan is csinálta Sán­dor bátyja '... — Most már ő is így nevezte gondolatban. — Min­dig bricskával járt. Sok birtoka volt, de okosan tartotta a szót a kisbirtokos parasztokkal is. Ügy látszott, hogy nem néz le senkit. Madar vaskereskedővel éppúgy szóba állt üzleten kívül is, mint ahogy elbolondozott Tar Gézával, a borbéllyal, vagy heccelődött Blauval, a tollas zsidóval. Órák hosszat elpovedált. a. napszámo­sokkal is az emberpiacon. Igaz, köztük már kakaskodva járt a csizmaszárába dugott cifrabojtos ostorral. Arról volt nevezetes, hogy nap mint nap minden ta­nyájáról tudott. Fülébe jutott, ha egy csirkefiút agyontaposott a tehén, vagy ha későn itatott a béres Kunlaposon. Módszeresen járta tanyáit. Al­konyaikor azonban mindig oda­haza állt meg homoki utója a nagykapu előtt. A ' hátsó ülésről hajtott kedvteléssel. Bekiáltott, aztán ' ostorpattintgatással szá­molgatta, mennyi idő múlva nyit­ják a nagykaput. Behajtott. A legényekkel kifo­gatott, aztán sorra járta az istál­lókat. Majd 'felsétált a nagy, pöf- fesakedő házba. Üveget, poharat kerített, indult a pincébe. A gu­mi szívócső a nyakában himbá­lózott. Odalent elpiszmogott egy kicsit, kopogtatta a hordókat. Mikor feljött, kilépett a virág­ágyak közé, mert csak oda vágott már a nap. A borral teli kispo- harat a világosság felé tartotta, szemével is kiélvezte az arany­sárga italt. Az első pohárral tisztán itta. A többit a gangon, szódával, a fonott kerti székre telepedve. Iszogatott, míg a fél­literesből tartott. Csak így csín­ján, de minden este . Ügy nyúj­totta ki a lábát, mint most itt a kisszéken. Koczog sokszor járt náluk ilyenkor. Akármennyi volt még az üvegben, őt nem kínálta meg. Előbb kiitta, ami a pohárban volt, utána kérdezte: „Mi kell, ecsém ?” Ilyen volt. Mindent megfogott, ami az övé. Az imént már a .száján volt, hogy borért szalajtsa az asszonyt, de meggondolta. Ö sem kínálja ■meg semmivel. Monoki újabb fullánkot eresz­tett belé. — Mikor lesz neked annyid a száz holdon, mint nekem volt százon? István megpirosodott. Incsel­kedik vele a nagybátyja? Már­már kizúdult belőle, hogy jobb, ha afelől hallgat Monoki. Em­lékszik, hány bérese fakadt ki neki négyszemközt: „Olyan fukar a te nagyibátyád, hogy megenné a maga szarát, ha nem volna bü­dös.” Meg, hogy la részesaratók­ból kihajtotta volna a * belet. Olyan bandagazda kellett neki, mint Temesi, aki kiért a tábla végére, vállán a kaszával kocog­va iparkodott visszafelé, hogy minél hamarabb kezdje az új rendet. Ügy is halt meg a sze­rencsétlen, aratás közben. Leros­kadt, ráhanyatlott a búzára, de a kaszát még akkor is markolta. Egy-másfél hétig élt még. Meg­szakadt benne valami ... Nagy család maradt utána. Monoki egy dekával se adott neki több bú­zát, mint ami az első kaszás ki­dőléséig járt... Felemlegethetné a lelencgyerekeket. Mindig tar­tott olyanokat Monoki, kispász- tornak. Jobbára azokból is az ütődötteket fogadta fel, mert a kosztjukon többet spórolhatott. Ók nem szóltak. Monoki olvasott a gondolatai­ban. Vigyorgott rá, szinte izekre szedte átható tekintetével. — Jó, tudom, mit forgatsz a fejedben... Én kizsákmányoló voltam... Te meg a magad gaz­dája vagy most. Tiéd a száz hold, irtieg a többi is. így tanuljátok... Na, de mennyit kerestek? Ró­zsiira, ha jól sejtem, te is dolgo­zol a téeszcsében? — Szépen van mindenünk, s az tisztán a miénk — válaszolt erőltetett daccal Koczog. — Meg is kerget érte a brigád­vezető ... Ha a városba akarsz menni, el kell kérezkedni, mint a szaros gyereknek. — Na, azért nem egészen úgy van aZ. Monoki hallotta, vagy se. Nyi- lazott tovább. — Az én feleségemnek még most se kell dolgozni, de tartunk ott, ahol tik. Róza elpirult. — Magának fiksze van a gyár­ból. A fia is csak kihoz valamit a hat holdból — szólt, hogy va­lamennyire ellentmondjon. Meg ... — Nagy lélegzetet vett, hogy ki merje tálalni, > amiről mindmáig suttogott a rokonság. Végső eset­re — sugorgatnak még nehéz ék­szereket Homokiék a néni hozo­mányából. Elrejtették még negy­venötben. Ki hiszi, hogy legalább az aprajából ne tenne pénzzé időnként, egyet-egyet a nagybá­csi odafent Pesten. De ezt az érvet inkább vissza­nyelte Koczogné. Sandítgatott az urára. Mit akar ez ebből kikere­kíteni? A vendég jónak látta fordítani a témán. — Pedig többet is szerezhettek, ha most lesz eszetek... — Nem hajt bennünket a tatár — húzódott vissza a házigazda va_ lami láthatatlan védősánc mögé. Birizgálták a bántó emlékek. Monoki észrevette a menekülé­si szándékot, ütötte hát a vasat, míg ki nem hüL Egészen más hangnemben hirtelen kijelentette. — István, — neked adom a két lovamat. — Mit akar? — hökkent meg Koczog. Rózának, meg csak egy elnyomorodott „ó!” fért ki a tor­kán. — Ügy, úgy. Nektek adom. Hogy azok értetlenül bámultak rá, elnevette magát. — Na nem ingyen... Ti fuva­roztok vele, mikor ráértek, hiszen Pisti fiad is elboldogul már velük. Az ám, hát ő hol van? Hány esz­tendős is már? — Tizenhét Koczogék kapva-kaptak a kis kitérőn. Az asszony lelkendezve mesélte, milyen szép nagy szőke legény lett a Pista. Meg, hogy ne­hezen lehet idekint tartani a ta­nyán. Biztosan udvarol is már a kisbüdös, de ügyesen eltitkolta eddig, hogy kinek. Monoki szemében gunyoros de­rű csillogott. Eneed már a fagy. Azon is morfondírozgatott, hogy lám. nem is olyan elvetni való menyecske még ez a Róza. Har­mincöt éves lehet? Ha úgy adód­na, még szívesén „besegítene” az unokaöccsnek. De most nem tölt­heti efféle pajkos ábrándozással az időt. — Aztán, meg mikor a hat hol­dunkon szántani, vetni kell, köl­csönbe adjátok a lovakat — fűzte tovább a fő gondolatot. — Na ugye, hogy nem lesz ingyen. Koczogék még most sem értet­ték. — Arról van szó — nyugtatta meg őket Monoki olyan hangsúly, lyal. mintha szót se érdemelne az egész, — hogy a családnak aka­rom megmenteni a két gyönyörű jóázágot. Tudjátok, a magamfajta kulákot majd megfojtja az adó. Már nem egyszer le akarták fog­lalni a lovakat ^.. Jó, hogy olyan. kor tudtunk mihez nyúlni. Na de nem tartozik az ide... Szóval Pisti — szólította rokoniasan Ko- czogot —, kifizeted azt a kétezer­ötszáz forint adóhátralékomat, és kvittek vagyunk. Na, adsz rá ke­zet? — Ilyesmibe nem mehetünk be. le — felhozott meg a téeszgazda. De nem tudta, hogy másszon ki ebből a kutyaszorítóból. . — Ennyi van benned az anyád fajtájából? Nem segítesz a bajba­jutott rokonon? — hajtotta le tét. tetett szomorúsággal a fejét Mo­noki. Szeme azonb^ résen volt a szempillák fésűje mögött. — Ne­ked mi károd származna belőle. Szövetkezeti tag vagy. a kutya se bánt. Átíratjuk a paksust, ennyi az egész. Megkeresik a lovak a tartásdíjukat, sőt, ha egy kis fi­nesszel is forgolódtok, jól pénzel­hettek belőlük. Hiszen mindenütt gond a fuvar... Naaa! — nógatta* valamivel vidámabban a gazdát. — Annyit fuvarozhatsz velük, amennyit akarsz. Nekem ne adjál belőle... Legfeljebb, ha Balázs is segít nektek... A szántás-vetést elintézzük mi magunk... Az a fontos, hogy a lovak a családban maradjanak. Saját tenyésztés, tud­játok. Szegény nagyapa is a lovak bolondja volt. Monoki édesdeden mosolygott. Koczog szeme is vidorabban fény­lett. — ügyi, elfogadod a két feke­tét? István szabődott még. (Folytatjuk.) í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom