Petőfi Népe, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

„A nemzeti közműveltség egyik fészke” Felföldi László képei A gazdászatban, a kultúrában, á városfej­lesztés más területein múlhatatlan érdemű Horváth Döme, a Katonai József Kör első elnöke, így fejezte be 1891. május 28-án székfoglalóját: „reményli, hogy az ifjú tár­sulat mindennemű közművelődési teendőiben áldást hózólag fel fog virágzani, hogy ... Kecskemét ' a magyar hazában a nemzeti közműveltség egyik fészke találtasson és is­mertessék". Hozott édest és keserűt az első közgyűlés óta lepergett 90 esztendő. A politikai körül­ményektől, az egyesületi vezetők szemléleté­től, rátermettségétől függően volt „tehetet­len társaságosdi", volt a „népművelés zászló­vivője”, volt „városfejlesztési fórum”, volt a múlt emlőibe kapaszkodó konzervatív legé­nyek gyűlhelye", volt- „vidéki önképzőkör", volt „európai színvonalú emberfők társasá­ga” és volt amikor gyakorlatilag nem volt. Feladatát akkor töltötte be, amikor a di­lettáns hazapuffogtdtóktól elhatárolva magát a kor fejlődésirányában ható törekvések, csoportok szolgálatába szegődött, amikor va­lódi értékeket népszerűsített, amikor tudo­mányos igénnyel és demokratikus elkötele­zettséggel járult hozzá névadója életművé­nek alaposabb megismertetéséhez. Biztató: a hétfői jó hangulatú, tartdlmas, látogatott ünnépi ülésen is szó esett a beszű­külés veszélyeiről, a mind sürgetőbb, az ed­diginél is nagyobb és összefogottdbb szelle­mi erőfeszítést kívánó feladatokról. Nagy­vonalúbb, dinamikusabb, az adott energiákat céltudatosabban mozgósító, },értékoervtriku- sabb” programmá! remélhető, hogy Katona József és a Társaság hamar elkövetkező szá­zados ünnepségein teljes joggal hivatkoz- hassék az akkori társaság az 1891-ben kiala­kított tervek teljesítésére. örülünk, hogy a megyei és városi veze­tők érdeklődő részvételével tartott nyilvá­nos ülésen elhdngzott üdvözlő beszédekből, előadásokból válogatott szemelvények közlé­sével olvasóinkat is megismertethetjük a Katona József Társaság tevékenységével. H. N. KÖSZÖNTŐK A városi tanács képviseletében: dr. Mező Mihály tanácselnök Mit adott Katona Kecskemétnek? A kilencvenedik évfordulóját ünneplő Kecskeméti Katona Jó- zsel' Társaságot tisztelettel kö­szöntőm.. Köszöntőm Kecskemét város lakossága, a városi tanács nevében. Megbízást kaptam arra, hogy átadjam a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának, személy szerint Romány Pál első titkár elvtársnak köszöntését. A kecskeméti jelzőt azért tet­tem a Társaság hivatalos elneve­zése elé, mert ezzel is kifejezés­re kívánom juttatni azt a tényt, hogy a közművelődésért, a kultú­ráért a múltban és a jelenben is sokat tevő város a maga szülöt­tének tartotta és tartja az ilyen irányú nemes városi célokat, ne­Az eddigi sikerek, a tagság oda. adása ellenére sem lesz sima a Ka­tona József Társaság jövendő útja. S itt nem pusztán a versenyre utalok, melyre a felolvasó ülé­seket ma két gigászi versenytárs, a rádió, valamint a televízió kényszeríti, hanem túl ezen az értelmiségünk soraiban fellépő túlzott szakosodásra, .már-már el­magányosodásra. Hallottam ar­ról, hogy a tekintélyes megye- székhely múzeumának régészei, történészei semmilyen kapcsola­tot se tartanak a tőlük pár száz méterre álló tanárképző főisko­lán oktató kollégáikkal. Az effé­le atomosodásának két orvossá­ga lehet: összefogás a rokoncé­lokat követő egyéb szervezetek­kel, amint ez itt is történik, más­részt közel kell- férkőzni az ifjú­sághoz, bennük kell fölébreszteni az irodalom és művészetek sze- retetét, a széles látókörű, helyes lokális elkötelezettséget. mes törekvéséket szolgáló Katona József Társaságot. Kecskemét város, s e város ta­nácsa kötelezettségének érzi, s tarja azt, hogy a Társaság a köz javát szolgáló működését, s tagja­inak munkásságát támogassa, ér­tékelje, s elismerje. A jubileumi ülés ezen ünnepi pillanataiban idézem Katona Jó­zsef sorait, amelyeket szülőváro­sának szánt: „Hagyja a Sors, ké­ső századokig gyarapodásodat”. A Katona József Társaság Kecskemét városának élő része, s ezért e sorokban fogalmazott kívánsággal zárom a Katona Jó­zsef Társaságnak szóló köszön­tőmet. Higgyék el, hogy a Magyar Irodalomtörténeti Társaság a jö­vőben is mindent megtesz majd a helybeli szakmai kezdeménye­zések támogatására, s engedjék meg, hogy végezetül egy 130 esz­tendős kecskeméti kiadványra utaljak. 1850-ben itt, Szilárdy Károly nyomdájában jelent meg az Alföldi Színműtár 1. kötete, s benne hazai dráma mellett Vik­tor Hugó Borgia Lucretiája. Nagy erejű példa ez! A levert szabad­ságharc sötétségében, a tudatlan­ság sötétségében kelt szárnyra a Színműtár, hisz Kecskemét la­kosságának 22 százaléka még a századvégen is írástudatlannak bizonyult. Ki volt a törhetetlen optimista, aki dacolni mert ekko­ra akadályokkal? Nem más, mint Horváth Döme, az akkori Kecske­mét leghasznosabb szellemi em­bere, 1891-ben a Katona József Kör alapító elnöke. Az ilyen múlt követésre buzdítja a jelent és a jövőt! A Bánk bánon kívül Katoná­nak életében mindössze két ta­nulmánya és egyetlen verse je­lent meg nyomtatásban. Elenyé­szően kevés ahhoz, hogy felfi­gyeljenek rá. Életművének nagy része kéziratban maradt. Kézira­tai itt, Kecskeméten, a Katona­házban voltak, szülei halála után Sándor öccse házában. Mi történt velük ? Egészen bizonyos, hogy hosszú ideig senki sem érdeklődött irán­tuk. Annál meghatóbb, hogy idő­sebb Katona József, a költő apja megpróbálkozott a kiadásukkal. Ö jelentette meg 1834-ben, igaz, nem kellően átgondolt összeállí­tásban fia félbemaradt történel­mi munkáját, Kecskemét történe­tét. Ugyanő küldte el Kecskemét kiadójának, Trattner-Károlyi Ist­vánnak fia három drámájáról, a Monostori Veronikáról, a Ziská- ról és a Jeruzsálem pusztulásá­ról készített másolatát is, nyilván szintén abban a reményben, hogy kiadja ezeket is. Ugyancsak az ő kezétől származik „A borzasztó torony” című dráma ránk ma­radt másolata is. Készített má­solatot fia verseiről és történel­mi jegyzeteiről is. Minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, a Kato­na-szövegek megőrzésében, ránk hagyományozásában senkinek nincs annyi érdeme, mint neki. Némi fenntartásaink azonban az ő tevékenységével kapcsolat­ban is lehetnek. Gyaníthatjuk, hogy kiadói tevékenységében, szándékaiban anyagi érdek is ve­zette. Fia írói örökségéből pénz­hez szeretett volna jutni. De hát hibáztathatjuk-e ezért? Ä napó­leoni háborúkat követő gazdasá­gi pangás idején a takácsműhely rosszul ment. El is gregedett, egy­re inkább rászorult fia, a vi­szonylag jól kereső ügyész támo­gatására. Meg is kapta ezt tőle, de amikor az fiatalon, 39 éves korában meghalt, az öreg szülők támasz nélkül maradtak. Termé­szetes, hogy abból igyekezett az idős Katona pénzt csinálni, amit a fiától örökölt: a müveiből. Ér­deke mindenesetre egybeesett az irodalom érdekével: bárcsak megjelentethette volna nyomta­tásban mindazt, ami kéziratként a kezében volt! Súlyosabb jóvátehetetlen hiba éppen abból adódott, hogy ez nem sikerült. Abból, hogy a Ka­tona-kéziratok az idők folyamán nagyobbrészt elkallódtak, meg­semmisültek. Nem tudni, mikor, valószínűleg már jóval az idő­sebb Katona halála után, vala­mikor a múlt század második fe­lében. Pedig ekkor már — a Bánk bán első nagy színpadi si­kerei után — érdeklődni kezd­tek irántuk. Ami megmaradt be­lőlük, véletlenül maradt meg. Az 1850-es évek elején egy Miletz János nevű kisdiák lakott a Ka­tona-házban, a költő Sándor öcs- csének kosztosdiákjaként. Ö ta­lált az éléskamrában, a liszteslá­da tetején kéziratokat, néhányat ki is emelt közülük. (Ezeket je­lentette meg jóval később, 1886- ban Katona József családja, élete és ismeretlen munkái című kö­tetében.) Amikor jó tíz év múlva, 1863-ban, már fiatal félegyházi tanárként visszament, hogy el­kérje az ott maradt kéziratokat is, már semmit sem talált. Pedig akkor még sók minden Meglehe­tett. Erre vall, hogy 1864-jo§n, Li. póczy György kecskeméti szár­mazású kutató, amikor afelől ér­deklődött Katona Sándortól, „nem volnának-e még az elhunyt költőnek holmi kéziratai”, tüstént megkapta tőle Bárány Boldi­zsárnak a Bánk bán első kidolgo­zásáról készített rostáját, bírála­tát, s meglepően pontos felvilá­gosítást arról, mi is ez a mű. Ugyanakkor Katona Sándor azt is közölte Lipóczyval, hogy két kecskeméti kutató, Horváth Dö­me is, Hornyik János is kereste már nála ezt a kéziratot, de ak­kor nem tudta előadni. D. Orosz László % A Magyar Irodalomtörténeti Társaság nevében: Nagy Miklós szakosztálytitkár Szilágyi Zoltán: Száradnak a pelenkák Száradnak a pelenkák Leláncolt szárnyak Sivákolnak a szelek Mint komondor-gyerekek Száradnak a pelenkák Csattognak-dörögnek Rettentő hattyúként Fölrepülnének Száradnak a pelenkák A fiaim tépnek Szakadok százfele Gyújtatlan égek Száradnak a pelenkák Visznek a vizek Mint parazson a csutka Kínomban sistergek Száradnak a pelenkák Ráncok rovátkolnak Töröm a tükröket Ajtók néni tárulnak Száradnak a pelenkák Nevem vízre írják A köröző varjak Betűzik olvássák Száradnak, a pelenkák , Békóznak az indák Homlokómra a korortát Bogáncsokból rakják A Sakknovella írójának emlékére Száz évvel ezelőtt, 1881. november 28-án született Stefan Zweig osztrák író. A mi Kosztolányink és Bobitsunk kortársa volt, és élete első majdnem négy évtizedében annak a birodalomnak polgára, amelynek ők: az Osztrák—Magyar Monarchiáé. Bécsben született és nőtt fel, s a század végi metropolisban kapta azt az indíttatást, amely egész életét, írói tevékenységét alapvetően meghatározta. Ek­kor, egy hosszú, békésnek tűnő. de belső feszültségektől vibráló, az idők végezetét sugalló korszak közepén, úgy tűnt, a legtöbbet akkor tudja az emberiség számára tenni, ha mindazt a szépséget és mű­veltséget magáévá teszi, közvetíti' és kisugározza, amelyet Európa a reneszánsz óta felhalmozott és őrzött. Ennek a műveltségnek, ennek a szellemnek volt a megszállottja; belső, majdnemhogy szükségsze­rű kölcsönös kapcsolatot érzett közöttük. Azon kevés európai író közé tartozott, akik kezdettől fog­va harcoltak az első világháború ellen. Az utolsó pillanatig nem hitte, hogy a XX. század Euró­pájában zsidósága miatt emigrál­nia kelljen. A második világhá­ború olyan súllyal nehezedett rá, olyannyira mindannak a végső pusztulását jelentette számára, amiért élt, hogy legfenyegetőbb szakaszában a harcterektől távoli és számára teljes biztonságot nyújtó Brazíliában 1942. február­jában önkezével vetett véget éle­tének. '■> Kora ifjúságától kezdve, szinte csodagyerekként, igyekezett szol­gálni a szellem és a szépség ügyét. Első, a forma áhítatában született versei után főleg fordított — Verhaerentől, Baudelaire-től, Ver- laine-től, Romain Rolland-tól, Barbusse-től — és szépirodalmi értékű esszéket írt Stendhalról, Nietzschéről, Balzacról, Dickens- ről, Dosztojevszkijről, Tolsztoj­ról, a „világ építőmesterei”-ről — ahogy ő mondta. Mindenfelé nyi­tott szellem volt. Gorkijjal leve­lezett, Siegmund Freudot tanul­mányozta, 1928-ban a Szovjetunió­ban is járt. Az irodalomban ta­lán az ő novelláin lehet a legvi­lágosabban kimutatni a pszicho­analízis tanításainak hatását, de a 20-as, 30-as években bestseller­nek számító életrajzi regényei (például a Marie Antoinette-röl vagy a Stuart Máriáról írottak) se.m születhettek volna meg Freud felismerései nélkül. Gon­dos vizsgálódás és lélektani érzé­kenység egyesül bonyolult lelki- világú íróknak és történelmi sze­mélyiségeknek szentelt mesteri esszéiben. Hadd említsük példa­ként a Heifrich von Kleistről szólót: mindmáig ez az írás nyit­ja ki a legszélesebb ajtót e tragi­kus sorsú költő lelkivilágához. • Stefan Zweig A maga fegyvereivel próbált harcolni a barbárság új erői el­len. Mint az európai szellem meg­testesítőit rajzolta meg könyvei esszéiben az ismeretlen bűvöleté­ben élő, nyughatatlan szellemű és felfedező Magellánt, a művelt­ségből életet desztilláló Rotter­dami Erasmust vagy a reformá­ció hőseit, és mindmáig legma­radandóbb novellája, egyik utolsó műve, a Sakknovella is a szellem erejét próbálja szembeállítani a brutális embertelenséggel. önéletírása, a Tegnap világa, már csak halála után jelent meg. Címével is jelezte, úgy érzi, ve­reséget szenvedett. Kétségtelén, hogy az ő világa örökre eltűnt, .ba­rátai és társai, az akkori neme­sebb értelemben vett Európa szellemiségei meghaltak. De azok az eszmék, amelyeket egész életében és egész életével oly oda- adóan szolgált, sohasem válhatnak „tegnapivá”-vá. S. M. • Nyári délután • Férfifej Kecskeméten, a régi megyei kórház klubjában mutatkozik be Felföldi László amatőr festőmű­vész mintegy harminc képével. A napokban — a klubhelyiséget zsúfolásig megtöltő, érdeklődők jelenlétében — megnyílt tárla­ton nagy realista érzékkel ké­szült tájképeket, virágcsendélete­ket, tanyákat s néhány figurá­lis alkotást láthatunk, megraga­dó színekben, kitűnő arány- és kompozíciós készséggel. Amint említettük, Felföldi László nem hivatásos festő, ám képein meg­nyilvánuló tehetsége feltétlenül figyelmet érdemel. Ez a figye­lem észrevehető volt már a meg­nyitón, de bizonyára nem lankad december 15-ig, a kiállítás nyit- vatartásáig sem. KÖNYVESPOLC Sass Ervin: Intés önmagamhoz KESERŰSÉG ÉS ÖRÖM fogja el az embert, ha kézbe veszi a Bé­késcsabán élő és alkotó Sass Ervin első, önálló versesfcötetét, amelyet a Békés megyei Tanács adott ki Intés önmagamhoz címmel. Kese­rűség, mert a szerző bizony már túllépett'életének ötvenedik évén, s így — noha először jelentkezik kötettel r- fiatalnak már egyálta? Ián nem mondható, sőt középko- rúnato-is'csupán-nagy baráti jóin­dulattal. Ezzel önmaga is tisztá­ban van, s valószínűleg tudja azt is, hogy mások, akik nála jobb indítást kaptak, akik nem arra tették fel életüket, hogy vidéken szolgálják „a szellem napvilágát”, s talán tehetségből is némileg töb­bet osztott nekik a sors, ebben a korban már az életmű összefogla­lásának gondolatával kacérkod­nak. Ilyen konstellációban lehet-e vi­gasz az a dantei kinyilatkoztatás, amely szerint valaki nem attói költő, hogy megjelennek a versei, hanem attól, mert megírja azokat. Ebben az értelemben az Intés ön­magamhoz szerzője immár húsz­harminc éve költő, de ezt csak most hiszik el neki, midőn önálló kötetet tett az asztalra. De elhiszik-e? Nálunk ugyanis elsősorban azt tekintik költőnek, akinek a versei, kötetei fővárosi kiadóknál jelennek meg. A vidéki kiadványok sorsa a visszhangta. lanság, „jobb esetben” — gyakorta függetlenül a kétségtelen értékek­től — a pályáról letörlő, a szerzőt önérzetében, emberi mivoltában sértő lebunkózás. Sajnos az is igaz, hogy Magyarországon nem első­sorban műveket, hanem neveket közölnek az irodalmi lapok, folyó­iratok — természetesen tisztelet a kivételnek. Sass Ervin kötete tehát a szer­ző sorsának eddigi legmagasabb pontja, ahová fölérve mindenkép­pen észre kell őt vennünk. Ha másért nem volna muszáj figyelni az Intés önmagamhoz verseire, legalább azért kell becsülnünk a költőt, jiogy volt ereje, kitartása, optimizmusa ahhoz, hogy eljutott idáig. Ebből is látszik, hogy Sass Ervin költő, méghozzá a tehetség minden jelével fölvértezve. Ellen­kező esetben ugyanis régen felad­ta volna, elmerülvén a vidékiség szellemsorvasztó, ám kellemesen langyos állóvizében. Ettől megóv­ta az életmódjává lett írás, az örö­kös szellemi készenlétet igénylő költészet. Verseivel jelen is volt — és van ma is — az országos és vidéki napilapokban, kilenc anto­lógiában szerepelt eddig. MOSTANI KÖTETE bizonyára harminc év termésének legjavát tartalmazza. Ha költészetének mélyrétegeibe ásunk, megtaláljuk az éltető forrásokat, mindenek­előtt a békési tájat, az otthont a hazában, s_ természetesen az em­bereket. A békési táj azonban — mégha vonatablakból, nézi is — nem jelent beszűkülést, hiszen a költő tudja: egy része ez a hazá­nak, s versben ezt így fogalmaz­za meg: „itt a legnagyobb ez az ország a fagyott kökénybókrok alatt...” (Vonatablakból) Kötetében azonban mégsem az úgynevezett tájlíra a domináns. Inkább gondolati költészet ez, no­ha nem a haza, nem is a sors nagy kérdésein töpreng a költő. Tudja, hogy a „mivégre vagyunk e, vilá­gon” kátekizmusi kérdésére senki nem a,lírikusoktól várja a választ. Az ő gondolatai emberi mérté­kűek. Figyelemre méltó például a következő strófa: „a kellő pillanatban ne tégy semmit hogy majd a keUő pillanatban dicsérjenek meg « érte...” (A kellő pillanatban) Sajátos, hogy Sass Ervinnek nincs úgynevezett nyugodt verse. A nyugalom, vagy legalábbis an­nak szomjúsága nem a szerzőből hiányzik. A nyugtalanság környe­zetéből, helyzetéből, sorsából, éle­téből ered. Mindahány verse töp­rengés, kérdés, válaszkeresés, vagy egyszerűen sztoikus megfogalma­zása, tudomásulvétele a tények­nek. Ez a tudomásulvétel nem je­lent egyben belenyugvást is. Még szerelmes verseiben is ott füstö­lög, izzik a kétkedés, öt a szere-, lemben a tartalom — és nem csu­pán a vágyakozás, a beteljesülés — foglalkoztatja, .a kapcsolat .ér­zelmi-gondolati tartalma érdekli kamaszos hevülettel. Azt vizsgál­ja, hogy az asszony, a nő tud-e társa lenni, hajlandó és képes-e csakis a belső értékekre figyelve elfogadni a másikat. Erre termé­szetesen nincs válasz, nem is le­het, mert a választ a halálig tar­tó mindennapok láncolatából le­het majd kiolvasni — utólag. NEM TERMÉSZETÉS-E tehát, hogy az Intelem önmagamhoz verseiben, a kötet vonulata 1010«? ott sistereg a kétely gömbkristá­lya? Mert bármennyire is érzi, tudja az ember alkotásai értékét, környezete bármennyire is elis­meri a tehetséget, a belső tájakon akaratlanul is kivirágzik a kétely magabiztosságot mérgező kanka­linja. Sass Ervin ezt így fogalmazza meg: „menekülni, "de miért is / megnyugodni de miért is... ” (Harmatszedő). S mintha csak er­re adna választ a következő sor: „csak a remény a fegyvered...” (Sorsom). Máshol azt írja, hogy „gyógyít a vers ha érkezik” (Vál­tozatok). Nem kétséges, hogy a reményt ez élteti a költőben, a mindent gyógyító vers. A követ­kező sorral bezárul a kétkedés kö­re: „hinni csak ennyi a titok...” Az önmagában való kétkedés­től annak feloldásáig ível a kötet és ível Sass Ervin pályája is, amelynek kétségtelenül nem a kétkedés a vezérmotívuma, ha­nem a hit. Hit önmagában és a vers gyógyító erejében. S várha­tó-e ennél több a költőtől? A kötetet a Gyulán Hő és im­már országos hírű Ki szto Rozália festőművész vonalú, kifeje­ző rajzai díszítik. G. F.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom