Petőfi Népe, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-03 / 258. szám

1981. november 3. • PETŐFI NEPE • 5

IDEGEN NYELVEN

Kísérlet a moziban

Rövid volt az információ, amely lapunkban jelent meg elsőnek. Arról adott hírt, hogy a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat elősegíti a maga eszközeivel az idegen nyelvek megértését, tanulását.

S itt álljunk meg egy pillanatra! Sem többről, sem kevesebbről nincs szó, mint arról, hogy az oktatással összefüggő feladatokat nem csak oktatási intézmények láthatnak el. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat különböző tanfolyamai közismertek. De a hagyományos kör most tovább tágul: belép a filmszínház. Hasonló kezdeményezésekről már korábban lehetett hallani a déli nemzetiségi körzetben. Az ötletből most viszont valóság lesz!

Legalábbis erre engednek következtetni az előkészületek. A kísérlet beépül a műsorrendbe. Kecskeméten az ötven személyes stúdiómoziban minden szerdán és csütörtökön 15 óra 30 perces, . illetve 20 órai kezdettel orosz, angol és német filmeket vetítenek november közepétől. A gyerekeknek meséket és ifjúsági alkotásokat, a felnőtteknek játékfilmeket. A készülő plakátok, szórólapok és hirdetmények ilyen címeket ígérnek: A cigánytábor az égbe megy, Egy csepp méz, Zöldségkereskedő. Egy ideig mindenképp megjelennek a fordulatok követését segítő magyar feliratok, aztán alkalmanként talán el is maradhatnak.

Természetesen nem csak a megyeszékhely kiváltsága lesz az idegen nyelvtudás ápolásának, fejlesztésének ez a vonzó, könnyedebb módja. Baján még az idén megindul az állandó sorozat. A választék jugoszláv alkotásokkal bővül a nemzetiségiek kérése szerint. S várhatóan az igénynyel jelentkező nagyközségek sem maradnak ki az áldásos vetítési körből.

Az előre eltervezett műsorrend nem szentírás. Kisebb-nagyobb csoportoknak, ha időben érkezik a jelzésük, külön is lejátsszák a filmeket. A rövidesen végleges formát öltő programra pédig bérletek is válthatók.

A kínálatot megismeri a lakosság, és

megismerik az iskolák. Új és régi kópiákat, tekercseket rejtő dobozok kerülnek elő a raktárakból — attól függően, hogy mennyire képesek aktivizálni a szókincset, gyarapítani az ismereteket, kifejezési fordulatokat. Igazán jó lehetőség kínálkozik az általános iskolai szakkörök foglalkozásainak, rendkívüli óráknak, illetve a középiskolásoknak, akik idegen nyelvi tudást feltételező hivatásra készülnek.

De hol nincs szükség arra, hogy valaki értsen, beszéljen legalább egy világnyelvet? A műszaki, közgazdasági, vagy agrár-' értelmiség, amely üzleti tárgyalásoknál, vagy a közvetlen tapasztalatszerzési alkalmakkor lépten-nyomon érzi a mai kor igényeit, a Tudomány és Technika házában is berendezkedhet például az ilyen jellegű tudásgyarapításra. Bár minél hamarább és minél nagyobb tömegbén megtennél Filmekben, életszerű helyzeteket pergető kép. és „hangkockákban” nincs, s nem is lesz hiány.

Tény-, hogy a mozi megteszi a maga kezdő lépését. Nyitottabbá válik az iskolák és az idegen nyelvek - iránt érdeklődő felnőttek száma is. Rövidesen a diákokon, pedagógusokon, úttörőházakon és a várható közönség többi részén lesz a sor, hogy ki-ki éljen a lehetőséggel.

Halász Ferenc

Zrínyi Miklós zászlótartója

9 A szigeti veszedelem 450. évfordulóján Szigetvár városa szobrot állított Juranics Lőrincnek, Zrínyi Miklós zászlótartójának, Juranics Lőrinc hadnagy 'társával Radivoj vajdával együtt arra vállalkozott, hogy áttörnek a törökök blokádján és a király győri táborából segítséget hoznak a végveszélybe került bajtársaknak. A merész vállalkozás már-már sikerül, amikor felismerik és lekaszabolják a törő. kök. A szobrot Trischler Ferenc Bolyban élő szobrászművész készítette. (MTI-fotó; Kálmándy Ferenc felvétele — KS)

MEGÖRÖKÍTETT PILLANATOK

Az első

félegyházi „festész és fényképész”

Lyukak a világűrben

R ' Ä ’ szovjet lapok is — éppúgy, mint a magyarok — közölték a hónap elején azt a jelentést, amely szerint az amerikai csillagászok újabb, minden eddiginél nagyobb méretű „lyukat” fedeztek fel a Világegyetem rendszerében, olyan méretűt, amelyben akár kétezer tejútrendszer is elférne. A jelentés úgy fogalmazott, hogy ez a felfedezés „egészen új alapokra helyezheti az anyag világméretű szerveződéséről vallott nézeteket”,

A Szocialisztyicseszkaja In- dusztrija című lap a felfedezéssel kapcsolatban két vezető szovjet tudóst szólaltatott meg, I. Zeldovics akadémikust — aki a Világegyetem „lyukairól” szóló elmélet egyik megteremtője és elméletét még azt megelőzően kidolgozta, hogy az első ilyen lyukakat felfedezték — és Sz. Sandarin kandidátust. A két szovjet tudós jelentősnek tartja ugyan a felfedezést, de korántsem szenzációsnak és egyáltalán nem olyannak, amely megváltoztatná a Világegyetem szerkezetéről kialakult, és egyébként egymással is vitázó nézeteket.

Mint elmagyarázták, a Világegyetemben eddig feltárt hasonló lyukak olyan óriási kiterjedésű térségek, amelyekben nincsenek csillagok, tej- útrendszerek. Ezeket csak az elmúlt években fedezték fel és a róluk ismeretes adatok is hiányosak. A „ lyukak” létezése kétségkívül megcáfolta azt a korábban elterjedt nézetet, amely szerint a Világ- egyetemben a csillagrendszerek nagyjából egyenletesen helyezkednek el. Bármilyen elképzelés azonban arról, hogy a Világegyetem e részei „üresek” — a végtelenségig, minden bizonnyal hibás.

A tudósok szerint a Világ- egyetem „porózus” szerkezetű, „lyukacsos” — és ahogy a feltárás eszközei tökéletesednek, a lyukak „mögött” — tőlük távolabb — újabb csillagrendszerekre lehet majd bukkanni. így ezek a rendszerek mintegy mélységben ta- gozottak és a köztük lévő' térség az, amit lyukakként ismerünk.

A lyukak felfedezése természetesen sokban módosította a korábban fennálló elképzeléseket az anyag elterjedéséről a világűrben. Nagyon valószínű, hogy a lyukak sem teljesen „üresek”, azokat több ezer fokos hőmérsékletű ionizált gáz tölti ki. Ugyanakkor a felfedezés nem dönti el a tejútrendszerek keletkezésé- séről a tudomány képviselői között folyó vitát sem.

Szőke Antal rajztanár volt a múzeumi gyűjtés adatai, szerint az első fényképész „mester” Félegyházán. A csongrádi tanítóképző Félegylházára 'költözésekor, il 876-ban került a városba, s eddigi tudomásunk szerint 1900-ig tanított a Tanítóképzőben.

□ □ □

A 80-as években készült fotói hátlapján mint „festész és fényképész” jelzi a tanári munkához éppen csak érintőlegesen' kapcsolódó mesterségben való jártasságát, elhivatottságát. Érdekes adalék, hogy a csongrádi működésekor készített fotóin egyszerűbb, házi készítésű (vagy kisipari) ovális bélyegzőnyomat szövege olvasható (Szőke Antal rajztanár), a Félegyházán készült képek díszes kartonlapjainak nyomtatott, aranybetűs feliratai olykor bécsi nyomdában készültek. A műterméből gyűjtött képek között találunk olyanokat is, amelyeken ez a felirat: Szőke Antal rajztanár K. Félegyháza, Kecskemét és Tátrafüred. Munkája különös elismertségét, nagyobb hatását is jelzi ez a változás. Joggal feltételezzük, hogy volt saját műterme a felsorolt helységek mindegyikében.

A Kiskun Múzeum alapítása — 1902 — óta gyűjti a fotóemlékeket, jóllehet, számon kell tartanunk e munka esetlegességeit, egyoldalúságait. A képanyag jelentős részének szakszerű nyilvántartása, azonosítása is hiányos. Szőke Antal műtermében minden bizonnyal Szalay Gyula, a Kiskun Múzeum alapítója (1934-ig igazgatója) gyűjtött mintegy 150 darab különböző méretű képet. (Némelyik felvétel hátlapján Szalay ceruzás kézírása olvasható, a legtöbb kép azonosítása hiányzik.) Valószínű, hogy a fotózással rendszeresen foglalkozó rajztanár halála után kaphatta meg Szalay a Kiskun Múzeum számára ezeket a képeket, s csak rögtönzéssel azonosíthatott néhányat. Pesti fotósok által készített, félegyházi tárgyú képeket is gyűjtött Szalay, így őrizhetünk felvételt a század- forduló városképéről, az új városháza építéséről.

□ □ □

Tudunk pesti, szegedi fotósok gyakori félegyházi megbízásairól. Néprajzi és történeti gyűjtőútjaink során törekszünk a családi tulajdonban megőrzött képemlékek gondos azonosítással megvalósítható gyűjtésére is.

9 Fotó- és művelődéstörténeti jelentőségű felvétel: Falu Tamás.

Tudunk arról, hogy az ezerki- ienszáztízes, -húszas évek elején Szalay Gyula múzeumigazgató — talán a jeles vásárhelyi barát, Kiss Lajos példájára — Wesel Hugó, egy tehetséges fotós mellé szegődött, igyekezett elsajátítani a fényképezés tudományát, hogy Wesel Szalay irányításával több száz néprajzi tárgyú felvételt készített. Negatívlemezeit (üvegnegatívok) gondos számontartással őrzi a múzeum.

fi Kiskun Múzeum gyűjteményében őrzött legrégebbi fotó az egykori algimnázium tanári karát örökítette meg. A kép szélére írt kéziratos felirat igazít el a felvétel időpontjáról, a tanárók nevéről. Ném tudjuk, ki készítette a felvételt (alig hihető, hogy Szőke Antal, mert ő ekkor még Csongrádon dolgozott, s minden képét monogrammal látta el). Szőke Antal fotói közül Osza György tanító portréja feltehetően a 70- es évek közepén, végén készülhetett.

□ a I

Egészen' friss gyűjtéssel került a Kiskun Múzeum tulajdonába a Falu Tamás-hagyatékból a költő gyermekkori képe. A gondos szülői kézvonás megőrizte számunkra a felvétel időpontját: az 1882. június 18-án készült kép bizonyítja, hogy a költő szülei ekkor még Félegyházán laktak, csak néhány heftet vagy hónappal később költözhettek ÍMonorra. A múzeumi gyűtőmunkához ezúttal gyors népszerűsítés, ismertetés társul, nemcsak ezzel a közléssel. A Kiskun Múzeumban kiállításon a látogatók találkozhatnak az első ismert félegyházi fotós felvételével.

Fazekas István múzeumigazgató

• Az első fennmaradt kiskunfélegyházi felvétel. (Zalatnay Pál reprodukciói)

A művész és közönsége

Elrettentő példa Csontváry sorsa. öt ugyanis csak évtizedekkel a halála után kezdték felfedezni, érteni és igazából értékelni. Kevésbé lehangoló, ám elgondolkoztató, hogy a megyénkben Tóth Menyhértről valójában túl a hatvanadik életévén derült ki széles körben, és a szakma előtt egyértelműen, megalapozottan, "hogy milyen jelentős, nagy alkotó. Más ■kérdés, és enyhíti az ügyet jócskán, hogy a megyei vezetés — igazi mecénásként — pótolta a régebbi mulasztást.

Azért kezdtem ilyen sötéten- súlyos gondolatok felvetésével ezt a cikket, mert sietve akartam jelezni, hogy véleményem szerint egyetlen művész sem nélkülözheti az értők és befogadók táborát, a szerető, ragaszkodó közönséget. Hányszor és hányszor tapasztaltuk már, hogy egy-egy alkotó ideig-óráig elkeseredett, amiért fagyos közönnyel, érdektelenséggel, meg nem értéssel találta szembe magát. Különösen azokra vonatkozik ez, akik állandóan keresik az újabb és újabb kifejezési formákat, akik szenvedélyesen kísérleteznek, hogy minél egyénibben, mennél inkább sajátosan tárhassák mások elé átélt élményeiket.

Az igazi művésznek olyan a közönség, mint bárki élőnek a levegő, a mindennapi táplálék. Elsorvad az a tehetség, kiszárad az az alkotói igyekezet, amelyiket nem táplál naponta a kíváncsiság, az érdeklődés. Akinek az ön-kifejező tevékenységére nem figyelnek fel, akinek nem adatik meg az, hogy elkészült műveiben mások gyönyörködjenek, az egy idő után rájön: hiábavaló az egész törekvése, munkája. És ilyen esetben zsugorodni kezd a tehetség.

S mindennek az ellenkezője is igaz. Ha a művészi kitárulkozást fokozódó figyelem, értő szeretet kíséri, akkor szárnyal az alkotói kedv, ösztönzést kap a rajzok, képek, szobrok stb. létrehozója. És ez újabb és újabb kezdeményezésekre újabb kísérletezésekre serkenti a művészt. Ilyen esetben — ha igazi s tehetségről van szó —, a siker nem várat magára sokáig.-Egyre több művész döbben rá napjainkban, hogy az igazi, élő kapcsolathoz nem elegendőek csupán a tárlatok. Sok egyéb módja is van annak, hogy a régebbi szakadékot sikerüljön áthidalni, s hogy az egyes művészekre annyira jellemző bezárkózás, befelé fordulás megszűnjön. Szép példáit láthatjuk időnként az ilyesfajta törekvésnek. Sokaknak nyújtott éveken - át maradandó élményt, amikor egy-egy alkalommal az őt körülvevő emberek gyűrűjében elfogultan, szenvedélyesen magyarázta képeit, törekvéseit Tóth Menyhért. S magam is nem egy alkalommal láttam, amint egy-egy'' fiatalabb alkotó érdeklődő tekintetektől kísérve vallott szavakkal is önmagáróL Ez nagyban elősegíti a művek befogadását.

A másik oldalról közelítve a kérdést, hamar szemünkbe tűnik egy olyan dolog, aminek nem örülhetünk. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy még jó két évtizeddel, negyedszázaddal ezelőtt gyakorta láttunk az utcákon, tereken rajzolgató, festegető képzőművészeket, akik állványuk, rajzlapjaik fölé hajolva, semmi mással nem törődve belemélyedtek munkájukba. Ilyenkor körülöttük csendesültek a mondatok, halkabbá váltak a léptek. És megnövekedett a kíváncsiság. Még az is oda kezdett figyelni a művészre, műre, alkotói tevékenységre, aki addig nagy ívben elkerülte a múzeumokat, kiállítótermeket. Nyilvánvaló, hogy a felgyorsult élettempó, a zajosabbá vált környezet, a rohanás is belejátszott, hogy ma már ritka jelenség ez. Mégis, nagyon nehéz belenyugocr- ni ebbe.

„ön-megnyitás” ekkor meg ekkor itt és itt, hirdette az egyik tárlat plakátja nemrégiben, amikor az a festőművész mutatta be a' nyilvánosság előtt műveit, aki a betűvetésnek is mestere. Nos, akkor ezt egyesek megmosolyogták, pedig egyáltalán nem volt igazuk. Mert igenis egy érdekes és követendő kísérletnek lehetünk a tanúi. Annak a próbálkozásnak, hogy az alkotó saját szavaival is igyekezzen híveket szerezni művészetének. S ez esetben ez sikerült is. A merész kiállás, az első pillanatban meghökkentőnek tűnő módszer bebizonyította életrevalóságát.

Ha ugyanis az alkotó mintegy hangosan gondolkozva elmondja örömeit és kételyeit, művészi elképzeléseit, s például azt is, hogy milyen akadályokba ütközött művészi törekvéseinek fokozatos megvalósítása közben, ha részletesen szól a módszereiről, az anyagformálás formáiról, eszközeiről, akkor a néző közelebb kerül hozzá és természetesen alkotásaihoz is. És Így válik «bárki fokozatosan egyre inkább igazi nézővé, befogadóvá. A művészek és a művészet ihletforrásává.

V. M.

Helytörténész

Jánoshalmán

Magyar szakos tanár, helytörténész es kozgazdasagi doktor az 58 éves jánoshalmi Karsai Ferenc. Csaknem három évtizednyi munkálkodása eredményeként 1974-ben jelent meg Jánoshalma történetéről írt munkájának első kötete, mely az őskortól 1849-ig terjedő időszak eseményeit foglalta magában. Nyomdakész állapotban van, s a nagyközségi tanács támogatásával hamarosan megjelenik a tőkés gazdálkodással foglalkozó második kötet is. Energia, kitartás és megszállottság kellett ahhoz, hogy a tanári munka gyakran idegfeszitö mindennapjaiban még alkotásra is maradjon ideje. Lelkes lokálpatriótaként, és a szó legjobb értelmében alkotó értelmiségiként élte végig az

elmúlt évtizedeket.

— Meghatározó volt életemben maga a falu, Jánoshalma. Itt születtem, szoros szálakkal ide kötődtem világéletemben. Csupán a diákévek alatt kerültem el a községből, néhány évre, először Bajára, a Líceumba, majd Budapestre, közgazdasági egyetemre. 1948- ban hazajöttem, bár a fővárosban is lett volna egyéni és szakmai fejlődési lehetőségem. Egy darabig gazdálkodással foglalkoztam, segítettem a családnak, majd rövidesen Rémen kaptam tanítói állást. Kis iskolában, de kitűnő tantestületben dolgoztam. Gyönyörű volt az a négy év, de lehet, hogy csak a fiatalság emléke hat még most is meg. Ekkor kezdtem el egyébként néprajzzal és helytörténettel foglalkozni. Népdalokat, népi játékokat gyűjtöttem. Ezekből ma is található néhány az Országos Széchenyi Könyvtár néprajzi adattárában.

— 1955-ben visszaköltöztem Rémről Jánoshalmára. Egyre nagyobb kedvvel vetettem magam bele a helytörténeti kutatómunkába. Jártam a községi, a plébániai irattárat, a megyei, és az országos levéltárat, mert a régebbi, a több száz éves dokumentumok egy részét bizony rendkívül nehéz volt megtalálni. Ahogy a barátaim, a családom

tagjai mondják némi iróniával: én koptattam ki a Széchenyi Könyvtár egyik lépcsőjét... Rengeteg szépség van ebben a munkában. Hogy mégis mi volt a legbosszantóbb? Ha elindultam egy rossz nyomon, és végül kezdhettem mindent elölről. Idegesített az időhiány is, hiszen a napi hat órámat évtizedeken keresztül letanítottam. Valamiből élni kellett, a fiaimat iskoláztatni.

— Tudom, nem hálás dolog a helytörténeti kutatómunka. A tanulmányokat sok pénzért adják ki, s csak kevés példányban kelnek el. Hogy mégis miért csinálom? Valamivel tartozik az ember a saját falujának, de önmagának is. Csak így bizonyíthatja, hogy valóban' alkotó, értelmes életet él. De hadd mondjam el, a legnagyobb segítőm a családom volt. A feleségem türelme és bizalma fontos volt számomra, meglehet, ha a kutatómunka helyett a földdel, vagy állattenyésztéssel foglalkozom, ma új házban laknánk.

— Mire vagyok a legbüszkébb?

A két fiamra. Az egyik kitűnő agronómus, a másik tehetséges karvezető. Kötöm őket a faluhoz. Itt születtek, eszüket, tudásukat adják ennek a községnek. Én sem tettem másként, és ez nekem elég volt... P. E.