Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-08 / 236. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. október 8. az ENSZ napirendjén ,, ELLENTÉTES VÉLEMÉNYEK A MERÉNYLETRŐL Nyilatkozat a nukleáris háború elkerüléséről Szovjet és magyar felszólalás Népszavazást tartanak Egyiptomban „Szadatot a Camp David-i megállapodások ölték meg” Jövő kedden népszavazást tartanak Egyiptomban az új államfő megválasztására — jelentette szerdán a kairói AI- Ahram. Szadat utódja mihden jel szerint alelnöke, Hoszni Mubarak lesz. Kedden az ideiglenes államfő — a parlament elnöke — megerősítette őt tisztében, majd az esti órákban a kormányzó nemzeti demokrata párt politikai bizottsága egyhangúlag Mubarak jelölése mellett döntött. A jeruzsálemi rádió híre szerint az egyiptomi hadseregnél riadókészültséget rendeltek el — a líbiai határ mentén állomásozó erőknél fokozott készültséget. A merénylet napján egy évre rendkívüli állapotot hirdettek ki az országban. Keddtől negyvennapos gyász kezdődött, az elnököt szombaton temetik. Nabavi Iszmail belügyminiszter kedd este felszólította a lakosságot, hogy tartózkodjon bármilyen célú tüntetéstől, s tartsa magát szigorúan a rendkívüli állapot előírásaihoz. A szélsőségesek uralják a Szolidaritás kongresszusát Nyugat-európai kommunista újságírók magyarországi látogatása' összefüggésben Szadat elnök meggyilkolásával. A Fehér Ház az Egyiptomnak szánt fegyverszállítások felgyorsításáról is döntött. Kedden este Washingtonban bejelentették, hogy a Pentagon utasította a közel-keleti amerikai katonai erőket, köztük a hatodik flotta hajóin tartózkodó mintegy négyezer tengerészgyalogosát: „fokozzák a biztonsági óvintézkedéseket”. A Pentagon szóvivője szerint csak „normális békeidőbeli készenléti állapotról van szó”,, az amerikai fegyveres erők öt készültségi fokozatának első fokáról. De más jelentések is , arról számolnak be, ,hogy Washington katonai eszközökkel próbálja biz- tosítani az elhunyt egyiptomi elnök nevéhez kötődő, különbéke- politika folyamatosságát. Az ABC televízió magas kor- mányfonr ásókból szerzett értesülése szerint 'a Fehér Házban máris döntés született az Egyiptomba irányuló fegyverszállítások fel- gyorsításáról. Az amerikai „óvintézkedéseket” a nyugat-európai szövetségesekkel is megpróbálják összehangolni. Kissinger, volt amerikai külügyiminiszter azzal vádolta meg Líbiát, hogy köze lehetett a merénylethez. Az amerikai politikus nem tudta alátámasztani feltété-, lezését konkrét tényekkel. Sem erre, sem a többi amerikai vádakra nincsenek bizonyítékok. Washingtonnak az a félelme diktálhatja őket, hogy az arab államok túlnyomó többsége által ellenzett izraeli—egyiptomi kü- lönalku Anvar Szadat halálával meghiúsuilhat. ■Nyugat-Bejrút, az Egyiptomból száműzött nasszerizmus fellegvára fülsiketítő, szűnni nem akaró fegyverropogással fogadta Szadat halálhírét. A haladó pártok mili- cistái és a palesztin gerillák ily módon adtak kifejezést örömüknek, hogy „elhyerte méltó büntetését az arab nép, a palesztin nép legfőbb árulója”. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet rádiója kommentárjában jeliképesnek minősítette, hogy a halálos lövéseket az októberi háború évfordulóján annak az egyiptomi hadseregnek a katonái adták le, amely nyolc évvel ezelőtt átkelt a Szuezi-csatörnán és szétzúzta a bevehetetlennek vélt Bar—Lev-vonalat. Szadat mérhetetlen károkat okozott gz egyiptomi és a palesztin népnek, az egész ahab nemzetnek — folytatódik a kommentár. A egyiptomi— izraeli külőnlbéke aláírásáyal 1979-ben szabad kezet adott Izraelnek a libanoni és a palesztin nép ellen indított, máig is tartó terrorhadjánatához. A kairói lövések remélhetőleg súlyos csapást mérnek a Szadat-féle ügynökökre építő amerikai politikára, s aria kényszerítik Izraelt, hogy csapatainak egy részét vonja ki a megszállt Ciszjordániából, a szíriai Golan-fennsíkról és a libanoni határ térségéből — állapította meg a palesztin rádió kommentárja. vezető tőkés nemzetközi gazdasági szervezetekhez való csatlakozás terve. Szerdán délelőtt a kongresszus ultimátum jellegű határozatot fogadott el, amelyben még az igazságszolgáltatás jogkörére is igényt formálva azzal fenyegetőzik, hogy ha a kormány „nem vonja felelősségre az 1956. és 1970. évi eseményekben bűnös személyeket idén december 31-ig, akkor a „Szolidaritás” nyilvános népi bíróságokon ítéli el az illetőket”. Ezzel kapcsolatban Gdanskban többen emlékeztetnek aura, hogy a „Szolidaritás” e követelése mögött nem más rejlik, mint általános Ihajtóvadászat kezdeményezése a Lengyel Egyesült Munkáspárt valamennyi vezetője és tagjainak többsége ellen. A „Szolidaritás” kongresszusán szerdán hivatalosan bejelentették, hogy a nap folyamán mindenképpen be kell fejezni a tanácskozást, mert tovább nem biztosítható a küldöttek szállodai elhelyezése és étkeztetése a Gdanskban e célra kibérelt diákotthonokban. A kongresszust eredetileg ötnaposra tervezték. (MTI) Az ENSZ-közgyűlés általános ügyrendi bizottsága kedden úgy döntött: 135. pontként felveszik a jelenlegi ülésszak napirendjére azt a szovjet javaslatot, hogy a közgyűlés ülésszaka fogadjon el egy nyilatkozatot a nukleáris katasztrófa elkerüléséről. Az általános ügyrendi bizottság ülésén felszólaló Oleg Troja- novszkij, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője leszögezte: a nyugtalanító nemzetközi fejlemények nyomatékosan szükségessé teszik, hogy halaszthatatlan intézkedéseket hozzanak a nukleáris háború megelőzése érdekében. Az erőfölényre törekvő államok politikájának következtében a fegyverkezési verseny egyre veszélyesebb méreteket ölt. Ugyanakkor „befagyasztották” a fegyverzet korlátozásának legfontosabb irányairól folytatott tárgyalásokat. A fegyverkezési verseny jelenlegi szakasza együttjár a háborús hisztéria szításával, különféle doktrínák megjelenésével, amelyek a nukleáris háború „megengedhetőségét” és „alkalmazhatóságát” hirdetik. Ezen doktrínák célja', hogy hozzászoktassák a népeket a gondolathoz, események sorokban BUDAPEST Az Olasz Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének (CISL) meghívására szerdán szakszervezeti küldöttség utazott Rómába. A magyar küldöttség részt vesz az olasz szakszervezeti központ október 7—11. között sorra kerülő IX. kongresszusán. A küldöttséget Gál László, a SZOT főtitkár- helyettese vezeti. BANGKOK Az országgyűlés Péter János áléinak vezette küldöttsége október 3. és 6. között hivatalos látogatást tett Thaiföldön. A delegáció megbeszéléseket folytatott Boontheng Thongszoasszal. a képviselőház elnökével. A küldöttséget fogadta Kamol Dedzsatungka, a szenátus „ első elnökhelyettese, Pramarn Adirekszan ügyvezető miniszter- elnök és Árun Panupong ügyvezető külügyminiszter. A parlamenti küldöttség Thaiföldről Indonéziába utazott. RÓMA Szerdán elhunyt Lulgi Petro- selli. Róma város kommunista polgármestere. Petroselli, aki az OKP Központi Bizottságának ülésén vett részt, felszólalását befejezve rosszul lett. Nyomban kórházba szállították, de már nem lehetett segíteni rajta. Halálát szívroham okozta. Petroselli 30 éve tagja az OKP-nak'és alig három hete, hogy másodszor is megválasztották Róma polgármesterének. (MTI) BRÜSSZEL Karl Carstens, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke szerdán hivatalos látogatásra Brüsszelbe érkezett. A nyugatnémet államelnök elsősorban a Közös Piac és a NATO vezetőivel folytat megbeszéléseket, de találkozik Baudouin belga királlyal és a belga kormány képviselőivel is. KHARTOUM A szudáni fővárosban szerdán bejelentették, hogy a Kadhafi- ellenes csoportok „frontot” alakítottak a líbiai elnök megbuktatására és „Líbia megmentésére”. A szervezet főtitkára Mohammed el-Makrif, aki „elővigyázatosság-, ból” nem közölte az alapítók és a vezetők nevét, kijelentette, hogy a front tagjai között egyaránt találhatók a líbiai forradalmi tanács egykori tagjai, volt miniszterek. diplomaták, katonatisztek, egyetemi tanárok és diákok, akik Líbiában és annak határain túl egyaránt tevékenykednek. (MTI) LUANDA Dél-afrikgi csapatok namíbiai területről újabb támadást indítottak Angola déli tartományai ellen — jelentette be szerdán az angolai nemzetvédelmi minisztérium. A fajüldöző rendszer egységei benyomultak a namíbiai határtól 50 km-re északra fekvő Kunene tartományba, több falut elfoglaltak és ellenőrzésük alá vonták Shangong repülőterét és több összekötő utat A jelentés aláhúzza, hogy a pretoriai rendszer légiereje szeptember 18. és október 2. között harminc alkalommal sértette meg az ország légterét hogy a korlátozott nukleáris háború nemcsak lehetséges, hanem megengedhető — állapította meg a szovjet diplomata. A Szovjetunió véleménye szerint ilyen körülmények között a legcsekélyebb, amit a világszervezet tehet az, hogy határozottan és egyértelműen állást foglal a nukleáris fegyver elsőként történő alkalmazása ellen, és az emberiség elleni legsúlyosabb bűntettként bélyegzi meg ezt a cselekedetet. Mindenkit — aki a nukleáris háború kirobbantásáról sző veszélyes terveket — figyelmeztetni kell arra, hogy soha nem lesz igazolás és elnézés ázon vezetők számára, akik döntést hoznak a nukleáris .fegyver elsőként való alkalmazásáról — hangoztatta Oleg Trojanovszkij. A TÄSZSZ szovjet hírügynökség New York-i jelentésében rámutatott arra, hogy az általános ügyrendi bizottság ülésén egyedül az Egyesült Államok képviselője szólalt fel a szovjet javaslat ellen. Ez is azt példázza — állapította meg a szovjet hír- ügynökség —, hogy az amerikai kormány nem érdekelt olyan konkrét intézkedések meghozatalában, amelyek célja a nukleáris konfrontáció veszélyének csökkentése. Az amerikai fél negatív hozzáállásának indoklására nem talál mást, minthogy a nukleáris fegyverek kérdésének „bonyolultságát” hangoztatta. Mindenki jól ismeri az okot, miért nem akar Washington gyakorlati lépéseket tenni a nukleáris veszély csökkentése érdekében. Mert ezek a lépések szöges ellentétben állnak az Egyesült Államok által hirdetett „korlátozott” nukleáris háború doktrínájával — szögezte le a hírügynökségi jelentés. • Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakán a gazdasági bizottság keddi ülésén felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar küldöttség tagja. Á többi között rámutatott, hogy bár feltétlenül folytatni kell a hazájukból elűzött palesztin menekültek segélyezését — amiből a magyar kormány is erejéhez mérten kiveszi részét —, a palesztin problémát csak az általános közel- keleti rendezés keretében lehet megoldani. A közgyűlés szociális, kulturális és emberi jogokkal foglalkozó bizottságának keddi vitájában felszólalt Nagy Lajos, a magyar küldöttség tagja. Ismertette Magyarország aktív ^észvételét abban a nemzetközi küzdelemben, amelyet az emberiség haladó erői folytatnak a fajüldözés és a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolása érdekében. Az emberi jogok érvényesítésének alapvető feltétele a gyarmati rendszer teljes felszámolásét, és a népek önrendelkezési jogának biztosítása — hangsúlyozta a magyar képviselő. Hírügynökségi jelentések szerint nyugodtan telt el az éjszaka Egyiptomban. Kairóban megerősített rendőr járőrök biztosítják a rendet. A szerda reggeli egyiptomi napilapok gyászkei^etben jelentek meg. Az újságok beszámolnak a keddi merényletről és vezércikkekben dicsőítik a meggyilkolt elnököt. Az Al-Ahram című kairói lap szerdai számában megerősítette, hogy a merénylők közül egyet megöltek, négyet pedig elfogtak. A merénylet körülményeiről írva a lap úgy tudja, hogy a tettesek egészen közel mentek a díszemelvényhez és a tribün pereme fölé helyezve fegyvereiket tüzet nyitottak. A merénylők kézigránátot dobtak a hadügyminiszter lábához, de az nem robbant fel. A vezérkari főnököt arcán találta egy kézigránát, de az sem robbant fel. A korábbi jelentésekkel ellentétben, a vezérkari főnök nem halt meg, csupán megsebesült — írta ,az AFP Egyiptom párizsi nagykövetségére hivatkozva. A Reuter brit hír- szolgálati iroda hivatalos közlésekre hivatkozva azt jelentette, hogy a merényletnek II halálos áldozata és 25 sebesültje van. A halottak között sorolják fel az egyiptomi hivatalos és félhivatalos szervek az elnöki főkamarást, az elnök személyi titkárát, fényképészét, az öt kopt érsek közül az egyiket, akit Szadat bízott meg az elmozdított kopt pápa helyettesítésével. A sebesülték listáján szerepel a többi között a belga és a kubai nagykövet, egy ausztráliai diplomata, az ír hadügyminiszter, két amerikai, egy fülöp-szigeteki, egy ausztráliai katona, több más külföldi és egyiptomi polgári és katonai személy. A Kairóban kiadott orvosi jelentés szerint Szadat elnök halála kedden, közép-európai idő szerint 13.40 órakor állt be. Halálát belső vérzés és a bal tüdő szét- roncsolódása okozta. Az elnököt 5 lövedék találta el. A ‘ jelentés hangsúlyozza, hogy az elnököt a teljes kóma állapotában vitték be a katonai kórháziba, és a szakorvosok fáradozása ellenére sem sikerült már megmenteni életét. Szadat halálának híre világszerte élénk visszhangot váltott ki. Egyes országokban felháborodással és megdöbbenéssel fogadták a merénylet hírét, másutt azt emelik ki, hogy Szadattal áruló politikája miatt végeztek. Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakán egyperces felállással adóztak, Szadatr emlékének. Jeane Kirkpatrick, az Egyesült Államok ENSZ-küldötte „bátor emberként” méltatta Szadatot, aki „hozzájárult a népek egymáshoz való közeledéséhez”. Az izraeli ENSZ-iküldött kijelentette: Szadat halála fájdalommal tölti el az emberiséget. A megemlékezés idején hiányzott az. ülésteremből Irán, Irak, Libanon, Líbia, Szíria, Algéria, az Egyesült Arab "Emírségek, Mauritánia képviselője és a PFSZ megfigyelője. A brit nemzetiközösség csúcsértekezletén a negyvenkét ország képviselői nyilatkozatot adtak ki és ebben „megdöbbenésüket” fejezték ki Szádat elnök meggyilkolása miatt. A küldöttek, köztük Thatcher torit, Trudeau kanadai, Fraser ausztráliai és Gandhi indiai kormányfő néma felállással adóztak Szadat emlékének. II. János Pál pápa ■ Kairóba küldött táviratálban elítélte Szadat meggyilkolását. Kissinger, volt amerikai külügyminiszter nyilatkozatában arról beszélt, hogy nehéz idők következnek -az Egyesült Államok és a Közel-Kelet kapcsolataiban. Kissinger szerint Szadat meggyilkolása bátorítja majd a térség összes „Ame- rika-elienes, szovjetbarát, fundamentalista és radikális erejét”. , Izraelben az első sokkot követően tanácstalanság lett úrrá a politikacsinálókon. A politikusok és az izraeli napilapok első kommentárjai szerint Izraelnek a bizonytalanság korszakára kell berendezkednie. A Jerusalem Post szerint „Izraelnek most teljesen világos bizonyítékokra van szüksége arra, hogy Egyiptom Szadat nélkül is folytatja az általa megkezdett utat”. Szerdán reggel összeült az izraeli kormány, hogy megvitassa Szadat meggyilkolásának az egyiptomi'—izraeli kapcsolatokban várható következményeit. Jidhak Ratoin volt miniszterelnök, az ellenzéki Munkapárt részéről kijelentette: Washington jelentős mértékben felelős Szadat haláláért. Rabin azt vetette a Fehér Ház vezetőinek szemére, hogy barátkozásukkal Szaúd- Arátodával és azzal, hogy nem kezdeményeztek kellőképpen a Camp David-i különbéke-tárgyalások kiterjesztéséért, aláásták Szadat helyzetét. Rabin kijelentette: ő a maga részéről annak híve, hogy először néhány hónapot ki kell várni és csak azután szabad dönteni arról, hogy folytatódjék-e a Sinai-félszigetről való kivonulás. Rabin kijelentette: félő, hogy Szadat utóda egészen más politikát folytat majd. A változás nagyságrendje hasonló lehet a Nasz- szer halálát követő politikai váltáshoz. Az arab országok közül csupán Omán és Szudán dicsőítette Szadatot halála után, a „mérsékelt” arab országok ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a merénylet felboríthatja a térségiben kialakult erőegyensúlyt. Több arab országban ugyanakkor győzelemként ünnepelték Szadat halálát. • A legnagyobb visszhangot az Egyiptoimmal szomszédos Líbiában váltotta ki Szadat halálhíre. Tripoli utcáin ünneplő tömeg vonult fel és Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője rádió- és tévébeszédében kijelentette: Szadatot az egyiptomi fegyveres erők gyilkolták meg áruló politikája miatt. A merénylet büntetés mindazoknak, akik elárulták az egyiptomi népet ás az arab nemzétet. Kadhafi közölte: számos egyiptomi kormánytisztviselő és katonatiszt menekült Szadat meggyilkolását követően Líbiába, menedéket keresve. A két ország kapcsolatairól szólva a líbiai forradalom vezetője kijelentette: Szadat halálával örökre megszűnt az Egyiptom és Líbia közötti gyűlölet. Azonnal megnyitják az egyiptomi—líbiai határt és beszüntetik a határ ellenőrzését — mondotta Kadhafi, hozzátéve: visszatérhetnek Líbiába az egyiptomi vendég- munkások. Kadhafi végezetül hangsúlyozta, hogy ezután senki sem követheti Szádat irányvonalát és Líbia útjába áll mindazoknak, akik folytatni akarják Szadat politikáját. Safik El-Vazzan libanoni kormányfő kijelentette: a Camp David-i megállapodások öíték meg Szadatot. Az iraki forradalmi parancsnokság tanácsa nyilatkozatban fejezte ki, hogy az egyiptomi elnök halála történelmi lecke minden árulónak. Jordániában a tájékoztatási miniszter kijelentette, hogy a merénylet megerősíti: minden olyan rendezési törekvés, amely figyelmen kívül hagyja a palesztin ügyet, kudarcra van ítélve. A teheráni rádió jelentése szerint Szadat követte régi barátját, a hatalmától megfosztott Reza Paihlavit. Az Egyesült Államok készenléti állapotba helyezte a földközitengeri, 6. amerikai flottát — A „Szolidaritás” gdanski kongresszusa szerdán, munkája tizenkettedik napján jóváhagyta a szervezet átdolgozott programját. A küldöttek befejezték a „Szolidaritás” vezető testületé, az országos egyeztető bizottság tagjainak megválasztását is. A programtervezet elfogadásiéra a küldöttek a? eddig eltelt csaknem két hétben mindössze néhány órát fordítottak, és a kongresszus résztvevői szemmel látható sietséggel igyekeztek túllenni az egyes fejezetek jóváhagyásán. Kedden este nyolc órától szerda délig a programtervezet több mint harminc oldalát hagyták jóvá,a'gdanski tanácskozáson. Megfigyelők felhívták a figyelmet arra, hogy a hosszas vitáktól és kimerítő szópárbajoktól fáradt küldöttek szinte gépiesen fogadták el az új — az előzőnél sokkal szélsőségesebb — programtervezetet. Ez a program nyíltan politikai követeléséket hangoztat és messze túlmutat egy szakszervezet stratégiai elképzelésein. ' Szerepel benne a politikai pluralizmus, az alkotmány módosításának követelése csakúgy, mint a Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására szeptember 28-tól október 7-ig riportkörutat tett Magyarországon a belga, a dán, a görög, a finn, a francia, az NSZK-beli, az olasz, az osztrák, a portugál, a spanyol és a svéd kommunista sajtó munkatársainak egy csoportja. Az újságírók üzemekben, termelőszövetkezetekben és intézményekben megismerkedtek szocialista építő- munkánk tapasztalataival, népünk életével, találkoztak közéletünk számos vezető személyiségével. Az újságírókat fogadta Győri Imre, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője. (MTI) tr Érkeznek a küldöttségek a nők világkonferenciájára • Érkeznek a küldöttségek Prágába, a ma kezdődő nők világkonferenciájára. Képünkön: a szovjet delegáció vezetőjét, Valentylna Tyereskovát (balra) üdvözlik.