Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-20 / 246. szám

1931. október 20. © ÍETÖFl NÉPE • 5 Szlovák hagyományok ápolása Amint arról már beszámoltunk olvasó­inknak, vasárnap megrendezték Kiskőrö­sön a szlovák) nemzetiségi napot. Jó alka­lom volt ez egyebek mellett a folklór­hagyományok felelevenítésére, a nemzeti­ségi kultúra gazdagítására. A népművé­szeti vásár és kiállítás, valamint a műve-' lődési központban lezajlott műsor egy­aránt a szlovák nemzetiségi tudat erősí­tését célozta; nem is kevés sikerrel. Ugyanis az érdeklődés az átlagosnál is na­gyobb . méretű volt. Fiatalok és idősek, helybeliek és meg­hívott — illetve odatévedt — vendégek tapsoltak a szép látványnak. Az arcokon le lehetett mérni a hatást: hol az elíogó- dott elragadtatás, hol pedig a teljesen érthető elérzékenyülés kísérte az éneke­seket, zenészek és táncosok szereplését. Ismételt bizonyítéka volt Kiskőrösön ez a vasárnap annak a letagadhatatlan tény­nek, hogy hazánkban a nem magyar anyanyelvű nemzetiségi lakosság jól érzi magát, ápolhatja sajátos hagyományait, fejlesztheti kultúráját. Képriportunkban erre a sokak számára emlékezetes és je­lentős eseményre szeretnénk felhívni ol­vasóink figyelmét. Szöveg: Varga Mihály Kép: Straszer András • A kiskőrösi Szivárvány Együttes vehetője Suba Éva, az Állami Népi Együttes sokak által jól ismert tagja. A csoport jelenleg jiu- szonöt tagból áll; túlnyomóan lelkes, aktív fiatalokból. A zenekarve­zetője Filus Lajos, akinek eddig már sokszor tapsoltak a népi mű­vészet barátai. 9 Hagyományainkat híven őrző népviseletben léptek színpadra a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségű Népdalkor énekesei, akik Kelemen Pál vezetésével öt év óta sikert sikerre halmoznak. A harmincöt tagú csoportban a tízévestől a hetvcnesztendős emberig a legkü­lönfélébb életkorú és foglalkozású szereplő megtalálható. • Mindenki ál­tal érezhetően volt valami különös báj a liptószentmik- lósi népi együt­tes színvona­las szereplésé- ^ ben, akik ez­úttal teljes há­rom napot töl­töttek Kiskő­rösön. Az öt- ventagú együt­tes Ludmilla Strkolcova vezetésével működik, im­már tizenöt esztendő óta. Megyénkben első alkalommal szerepeltek, méghozzá nem is akárhogyan; fergeteges sikerrel. • Nógrád megyéből jöttek a találkozóra az erdőkürtiek. Budai Jó­zsef vezetésével most — galgamenti népviseletben — szlovák lako­dalmas táncot adtak elő többek között. Az együttesnek negyven tag­ja van. Fiatalok és idősebbek szép együttműködésben terjesztik a népi kultúra hagyományait. Autodidakták - hivatásosak A képzőművészet gyönyörű já­ték a szemnek és a széliemnek egyaránt. Hatása nagyon áttéte­lesen mérhető és — legjobb tudá­som szerint — nincs a világon olyan társulat, amely biztonság­gal kiszámíthatná, milyen szere­pe van az emberek hangulatá­nak,' magatartásának, esetleges fejlődésének folyamatában. Azt viszont tapasztalásból tudom, hogy a művészetek valamely ágá­nak művelője közvetlen környe­zetét formálj a-alakít ja. Magám is ezt tehettem, amikor — ama­tőr művészként — földművelő, gyári munkás, gépkocsikisérő, tisztviselő, vagy éppen tanár voltam. Az ilyenfajta „népműve­lésben” a hivatásosoknak közel sincs akkora szerepe, mint ne­künk, akik az élet „sűrűjében” annyi emberi kapcsolatban ör- vendtünk, keseregtünk, okítot­tunk és okultunk. Ezek a gondolatok születtek bennem, amikor a minap két amatőr művész — Herczeg Kiss Béla festő és Tóth Dezső szob­rász — kiállítását nyitottam meg Kecskeméten, a Zöldségtermesz­tési Kutató Intézet tárgyalóter­mében. Ügyesen, olyan időpont­ra (ebédidőre) tették a nyitást, amikor az ott dolgozók nagy több­sége együtt lehetett. Az étkezés és művészet ilyetén praktikus összekapcsolása — a kétféle táp­lálkozás ürügyén, valamely fan­táziadús magyarázatban — akár jelképes is lehetne; pedig csak arról van szó, hogy akik ezt a művelődést tervezik, célraveze­tőnek találják ezt a megoldást is. Igazuk van, mert akinek ma még csak kényszerű útja tart erre, az holnap, ha elég érzékeny, maga szab irányt lépteinek. A kiállítók műveinek java terméséből láthat­tak szerencsés bemutatót az in- tézetbeliek. Herczeg Kiss Béla egyre több­ször szerepel a nyilvánosság előtt kis- és közepes méretű olajfest­ményeivel. Expresszív színvilá­ga, szenvedélyes gesztusai alföldi tájakat, csendéleteket,' olykor egy-egy figurát keresnek’ az önki­fejezés külső-belső lényegi for­májaként. Képei közül. azok a leggazdagabbak, ahol színvilágát atmoszférikusra fogja vissza, egy színben — sok variánssal a rész­letekben megragyogtat ja„.; Ilyen­kor a fémek fényében pompázik, aranyban, zöldben, vörösben. Herczeg Kiss Béla autodidakta festő. Szellemi felkészültsége ré­vén ízlésének,- festői kifejezés- módjának fejlődése gyors, és lát­hatóan mentes a nagyobb zökke­nőktől. Tehetsége tehát vitatba-' tatlan. Feltehetően, külső témái sem kerülik el a változást, s ké­sőbb — a festői-rajzí eszközök teljes birtokában — arról is vall vizuálisan, ami tematikailag is megkülönbözteti festőtársaitóí. Tóth Dezső lemezdomboritásai nem újak a kecskeméti tárlatlá­togatók előtt. Szerepelt • már ilyenfajta munkákkal helyi és megyei bemutatókon — akárcsak kiállítótársa — együtt a hivatá­sosokkal. Elismeréssel szóltak ró­la a szakmabeliek, dicsérték a magyar népművészet motívum- kincsére alapozó szellemiségét, a bronzban-fában való kifejezésbe­li jártasságát, mívességét, jól rendszerező, szerkezeteket hang­súlyozó művészi tartását. Az ő példája a hasonlókra ér­vényes magatartás lehet: soha­sem igyekezett pártfogókat ke­resni, bár tudom, régen helye volna a hivatásosak között, ahol annyi művész tolong, igyekszik. S így— még a mi világunkban sem — lel oly értőre, aki tehetős és tévő is egyben; mert, mint sok­szor és sokan mondják az illeté­kesek közül önigazoló magyaráza­tul: „a tehetséghez az érvényesü­lés képessége is hozzátartozik”. Jómagam ily dolgokban nem va-' gyök illetékes, de az idézetet a művészet manipulátoraira tartom csupán érvényesnek. Életemben nem írtam eddig JEGYZET-et. Nem is jegyeztem fel írásban semmit. Mért válasz­tottam most mégis ezt a formát a két kiállító bemutatására? Azért, mert a példájuk nem egyedülálló. Gyakoriak Kecskemét üzemeiben, s kiállítóhelyiségeiben az autodi­dakta, amatőr képzőművészek be­mutatkozásai. Érdeklődésem és együttérzésem, vagy éppen a zsű­rizés feladata majd mindig ösz- szehoz velük: a környezetüket, művelődésünket sokszor eléggé meg nem becsültén, vagy el nem ismerten is alakító, jó esetben te­hetséges és áldozatkész fiatalok­kal,-idősebbekkel; akik a szó tisz­ta értelmében igazán „hivatáso­sak” — mert szívükkel és értel­miekkel a művészetért munkál­kodnak. Goór Imre Iskolatej Száz éve született Falu T amás Az iskolatejről, amelyet ma­napság már csokoládéval, kara­mellával is ízesítenek, a nagyobb kelendőség kedvéért, sőt kakaót is lehet inni helyette. De még e bő választék ellenére is igen kevés iskolás issza; egészen pontosan az ország összes általános és kö­zépiskolás tanulóinak mindössze az egynegyede. A miértre nem túl .meggyőző a válasz: nincsenek meg hozzá sem a tárgyi, sem pedig a személyi feltételek- Ez a szép megfogal­mazás azt takarja, hogy a peda­gógusok nem (szívesen) csinálják (azt hiszem jogosan), de nincse­nek meg iskoláinkban sem az előírt tárolási feltételek. Ez vi­szont azt jelentette, hogy a ta­nulók télen többnyire fagyos, nyá­ron savanyú tejet ittak. Hogy ezek a kifogások valóban csak (!) kifogások, azt az év ele­jén elinduló mozgolódás is jel­zi; végre hazánk majd minden táján megszervezték a tanulók is­kolai tejellátását. A fővárosban nem volt nehéz, gondoskodott ró­la a Gyermekélelmezési. Vállalat, Olasz polgárnak öltözve üldö­gélt a kecskeméti színház társal­gójában Szalma Sándor. Az elő­adás végére várva telepedtem le a szomszédos asztalnál. Váratlanul mellém ült a nép­szerű színész. — Nincs ez- jól. Irtok tisztesség­gel a bemutatókról, közlitek, hogy kit szerződtettek ide, ki távozott, olykor egy-egy kollégámat is be­mutatjátok. Azelőtt — még fia­talkoromban — az újságíró hoz. zátartozott a színészkompániához. Jobban megismertük egymást, ki­csit belülről látta a dolgokat. En­nek köszönhetem, hogy személyes emlékként őrzöm Hunyadi Sándor varázsos egyéniségét. Sűrűn be­tért a kolozsvári színházba — ott kezdtem a pályámat — és min­dig népes udvar vette körül./Sze- retetre méltó, rokonszenves em­ber volt. Mint legfiatalabbat, szíves sza­vakkal el-elugras?tott cigarettáért. Valamilyen külföldi márkát szí­vott, mindig két 'dobozzal hoza­tott. Az egyiket nekem adta, no­ha tudta, hogy nem dohányzom. De azt is tudta: egy hozzám ha­tejautomaták beállításával. Az eredmény nem maradt el — ahová felszerelték az automatá­kat, ott megnőtt a tejfogyasztás. Fura módon azonban most a vi­déki . iskolákban is meg tudták oldani, mégpedig azokkal a ha­gyományos módszerekkel, ame­lyeket idáig nem használtak. Vagyis a helyi áfészek, vendég­látóipari egységek segítségével. Az' eddig elért sikerek ellené­re fehér foltok még mindig akad­nak, Budapesten és vidéken egya­ránt. A tejellátást azonban eze­ken a helyeken is meg kellene szervezni. A megoldásnak többféle járható útja is lenne. Például az, hogy a jól bevált hagyományok­hoz kellene visszatérni, konkré­tan: nem a pedagógus egyébként is kevés szabad idejét elrabolni, hanem igénybe venni az Úttörő- szövetség és a KISZ segítségét. Hiszen végül is; róluk van szó! De talán az sem ártana, ha a tanácsok helyi képviselői is job­ban odafigyelnének az iskolatej­akcióra. o. e sonló pályakezdőnek akkor is meg kell szereznie az idősebb kollégák bizalmát, ha olyan ősrégi teátris- ta családból származik, mint én. Apám, anyám, nagyapám, nagy­anyám egyaránt Thália szolgája volt. A kecskeméti társulatokban mindössze három ilyen többgene­rációs színész szerepelt, a Radóék, a Miklósiék és mi. Na, de — látod ilyen nyugdíjas ráérős; mindig el­elkanyarodik, vagy talán vissza­kanyarodik a dolgok lényegéhez — akkoriban is szükség volt né­mi protekciós jóindulatra. Aligha árulok el titkot, ha elmondom, hogy jónevű művészek sem dús­káltak akkoriban a pénzben, há­lás pillantásokkal nyugtázták a körbekínált cigarettát. Érdemes volna számba venni a mi dinasztiánkat is. Elünk még néhányon. Nagybátyám, Rajz Já­nos, a közelmúltban hagyott itt bennünket. Eljössz egyszer ide a klubba, mindent elmesélek. Van időm, mi már csak kisebb szere­peket kapunk, de hát az a fontos, hogy a színpadon legyen az em­ber. Ezen nőttem fel. — Megyek, Sanyi bácsi! H. N. Örömmel beszélek arról a köl­tőről, akit nyolcadikos tanuló­ként ismertem meg. Két évtize­dig éltem abban a Budapest kör­nyéki faluban.. Öcsán, ahol Falu Tamás ötven évet töltött el éle­tének kilencvenhat évéből. Iroda­lomtanárunktól tudtuk róla, hogy az állomás mellett szép, vadszőlő­vel befutott kúria lakója — aki naponta többször végigsétált a Vasút utcán — nem egyszerű, nem mindennapi ember, hanem • költő. Áhítattal szemléltem a szép idős bácsit, aki szinte haláláig meg­őrizte magas alakjának délceg tartását, arcvonásainak finomsá­gáig, eleganciáját, kedves hang­ját. Szinte az egész falu ismerte, hiszen évtizedekig volt közjegy­ző a ma általános iskolaként mű­ködő tornyos épületben, s ilyen hosszú idő alatt sok embernek támadt hivatalos elintéznivalója doktor Balassa Lajossal — ez volt a költő polgári neve —, vagy a gyerekeket tanította a költő fe­lesége. Azt sokáig kevesen tudták ró­la, hogy írt és ír, s hogy milyen szerepe volt az irodalmi életben. Gimnazistaként mi középiskola­sok már többet tudtunk róla: büszkék voltunk rá, hogy Ady, Babits, Kosztolányi, Nagy Lajos, József Attila kortársa és szemé­lyes ismerőse itt él köztünk, meg­tisztelte néhányszor irodalmi szakkörünket is, és állandó je­lenlétén kívül szavaival is a ma­gyar irodalom, költészet szerete- tére nevelt bennünket (a gimná­zium ugyanis közel van a lakásá­hoz, így mindennap láttuk őt sé­táin). Mint sok kortársam, én is pró­bálkoztam versírással, novellák összeeszkál^álásóval, s ezekkel a zsenge, mára már rég elégedett irományokkal kerestem fel őt szép otthonában. Talán egy mai gim­nazista számára nem is érthető az az áhítat, tisztelet, amellyel én beléptem szépen berendezett ott­honába (hiszen manapság már természetessé váltak az iró—ol­vasó találkozók, televízióban gyakran láthatjuk a kortárs mű­vészeket). Lenyűgöző volt a könyvtára. A múzeumba való — s már oda is került — bekerete­zett író- és költőlevelek, fény­képek, kortársfestők neki aján­dékozott képeivel díszített falak nagy hatással voltak rám. Hát még a költő kedvessége, aho­gyan komolyan veítg egv rajongó gimnazista érdeklődését, kíváncsi­ságát, sőt még irományait is. Sokszor* jártam nála, sok kitű­nő könyvet adott a kezembe, so­kat tanultam tőle — biztosan meghatározó szerepe volt abban, hogy egész életemre az irodalmat válasszam hivatásomnak. Az érettségin Falu Tamás volt a tételem, s büszkén szavaltam ré­gi és újabb verseiből a bizottság­nak például az Én kivándorolnék című, vagy az egészen .friss Vas­út utca, Házi kenyér, Diófa című verseket,' amelyek csak 1967-ben jelentek meg Teli kikötő című kö­tetében. Alá már sajnálom, hogy nem jegyeztem le minden beszél­getésünket, a gimnáziumban tar­tott emlékezéseinek szövegét, az irodalmi életbe újra bekapcsoló­dó költő friss élményeit (az ötve­nes évek végétől járt be ismét nagyon gyakran Pestre, az Író­szövetség rendezvényeire, költői estekre, kiállításokra. folyóira­tokhoz). Jó, hogy néhány év múl­va azért a Pest Megyei Hírlap, á rádió, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársainak, Simon István. Csanádi Imre költőknek és má­soknak sikerült még szóra bírni, őt megörökíteni emlékeit, értékes adalékait, amelyekkel kiegészít­hette a századelőről, á Pesti Hír­lapról, Á Hétről, az új Időkről, a Nyugatról, a Petőfi, Társaság­ról, a Kisfaludy Társaságról, a háború előtti irodalmi életről tu­dott és. sok tekintetben a mai na­pig feldolgozásra váró iroda- lomtörtjéneli ismereteinket. Kitűnő emlékezőtehetsége volt, és szívesen mesélt. Élénken ér­deklődött az induló írók munkái iránt, figyelemmel kísért minden jelentős folyóiratot, a költői mű­vek utóéletét Bámulatosan szé­les körű ismeretei voltak az utób­bi évtizedek irodalmáról is, nem­csak a háború előttiről. Minden érdekelte, mindenről tudott örült, hogy az irodalomból sokáig kiszo­rított, elhallgatott költők, írók újra megjelenhetnek, életművük bekerül a köztudatba. Lassanként az ő versei is egyre többször lát­tak napvilágot napi- és hetila­pokban, országos folyóiratokban is, de csaknem-negyven év telt el, míg új verse"kfttetü jelenhe­tett meg 1967-ben, Téli kikötő címmel, sajnos,' nagyon alacsony példányszámban. Ez a nagy ér­deklődés is bizonyította, Hogy mi­lyen sokan emlékeznek a kilenc verseskönyv és tizenegy regény szerzőjére. Nem formai újításaival tűnt ki. hanem azzal az emberi jóságba, szépségbe, a szeretetbe vetett, éle­te végéig töretlenül hirdetett hi­tével, amely minden írásából su­gárzik Amint egész életében, hi­vatali munkájában az emberek segítésére, szolgálatára, ügyeik elintézésére vállalkozott, úgy vál­lalta írásaiban a humánum, a szépség, az örök emberi értékek védelmét, a mindennapok örömei­nek, hangulatainak megörökíté­sét, az emberi lélek belső rezdü­léseinek megszólaltatását képek­be, rímekbe, zenébe varázsólását. Költői finomsága, melegsége, megkapó szubjektivitása vonzot­ta az olvasóit régen is és ma is; jelentős olvasói réteg szerette és szereti jellegzetes rövid, legtöbb­ször csattanóval záródó, ember- szeretetröl, finom lélékrajzról ta­núskodó, nosztalgikus hangulato­kat idéző költeményeit- A „szép vers” volt az eszménye, az egy­szerűség, tisztaság, közérthetőség igézetében írta valóban szép ver­seit. Hitt a líra fontosságában, je­lentőségében, a lírának nem ked­vező századunk utolsó harmadá­ban is. Fiatal korában humoristaként kezdett írni. A bölcs, elnéző hu­mor, szelíd irónia élete végéig ott bujkált írásaiban; nemcsak sok versében, de prózájában is. Pél­dául az egyik legszebb művében, „az 1920-ban 230 pályázó között igen magas dijat nyert Küszöb című regényében, amelynek kis­fiú hősévéi olyan sajátosan láttat­ja a világot, ami Móra Ferenc és Kosztolányi egyes írásaival ro- konitja; de egye^ részletei Mik­száth modorára is emlékeztetnek. A gyerek szemével láttatni és látni — ez Falu Tamás életmű­vének sajátos vonása. Nosztalgiá­val tudja megidézni gyermekko­rát, a gyermekek tiszta hitét De ugyanilyen fontos és gyakori té­mája az öreg emberek helyzete, érzelemvilága. élettapasztalata, derűs—szomorkás—búcsúzó vi­láglátása. Verseit Csanádi Imre-, a költő- társ jóvoltából összegyűjtve ol­vashatjuk. Ám jó lenne, ha lega­lább válogatás készülne prózájá­ból is, impresszionista, finomraj- zú, az emberi tragédiákat halkan — néhol Krúdy Gyulára emlékez­tető módon j— megelevenítő re­gényeiből. Takács Olga RAJZ JÁNOS UNOKAÖCCSE „Megyek, Sanyi bácsi”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom