Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-15 / 242. szám

1981. október 15. I PETŐFI NÉPE • 5 CSALÁD ES KULTÚRA A legnagyobb ajándék Műveltnek és boldognak lenni: nem ugyan­az, ar művelt ember is lehet boldogtalan, ám .sohasem annyira és nem oly tartósan, mint az, aki nem talál örömet, megnyugvást, .vigaszt, feledést művészetben és tudományban. Aki vi­szont szenvedélyesen érdeklődik saját szemé­lyén és hétköznapi gondjain túli dolgok iránt, az megtalálja a látszólag „hasznot nem hozó­iban” a szellem gyönyörűségét, és sohasem is­meri ímeg az unalmát. Gyermekeinket mindenképp ilyen unalmat nem ismerő, széles látókörű, önálló gondol­kodású, szakadatlanul művelődő, és a művé­szetekben gyönyörködni képes emberekké szeretnénk nevelni. De hogyan? Miként kezdjünk hozzá és mikor? A bölcsődaltól a versekig | Kodály Zoltánt egyszer megkérdezte egy édesanya, mikor kell elkezdeni a zenei neve­lést? — „A születés előtt kilenc hónappal!” fe­lelte a.mester. Ez az útbaigazítás érvényes a művelődés valamennyi ágára. A könyveket, zenét, képzőművészetet ked­velő fiatal lány vagy fiú már nem csak ma­gának, hanem jövendő gyermekének gyűjtö­geti a szellemi éléstárat. A kisgyermek kul­turális nevelései már az a szellemi légkör ala­pozza, amelybe beleszületik. E nevelés- első eszköze a bölcsődal (lehetőleg igazi legyen: de halk, megnyugtató hatású zenét lemezről vagy rádióiból is adagolhatunk számára): az alapozás a gondos, figyelmes beszédtanítással folytatódik, s a szavak fontossága egyre r'ő. Nagy kérdés: átadjuk-e édes anyanyelvűnk minies szókincsének gazdag örökségét, az ár­nyalt/ szép kifejezésmód egész kincstárát, vagy kifosztjuk őt, s csupán kopár, színtelen, agyoncsépelt szó-morzsák silány étkével táp­láljuk?. Nyelvünk teljes gazdagságát azonban senki nem árasztja magából szüntelen, ahhoz csu­pa Arany Jáflosnak kellene a járókák fölé hajolnia; De a legnagyobb költőinket sűrűn lapozgató fiatal szülők képesek arra. hogy úgy hordják gyermekeiknek az anyanyelv gyöngy­szemeit, mint fecske az eledelt éhes fiókái­nak. A nyelvi alapozás a legfontosabb kulturá­lis ténykedés: a nyelv kölcsönhatásban van a gondolkodással, minél nagyobb egy gyenm'ek szókincse, annál több és bonyolultabb gondo­lat kering a fejében, annál több fogalmat is­mer és annál érdeklődőbb. (Hiszen csak az érdekel bennünket, amiről már tudunk vala­mit!) Sütő András'ezt így fejezi ki: „Csak az a miénk alvilágból, amit névvel illethe­tünk ...” Olvasni gyönyörűség Az irodalmi, nyelvi nevelés további útja a mesén át vezet. A mesélő szülők, nagyszülők életre szóló ajándékkal látják el utódaikat. Gép nem pótolhatja ezt: a mese megszerelé­sében benne van a közös élmény, a szülőkkel töltött órák bensősége, boldogsága is; a mese­kedvelő gyermek a mesélőt is szereti, az ő lé­nyének emlékét is felidézi, amikor később a költészet tájaira indul. Az ilyen gyermek alig várja, hogy megtanuljon olvasni, eleve vonzó­dik a könyvhöz, és szívesen megbirkózik a betűvetés nehézségeivel. De a kezét még nem szabad elengedni. A panaszkodó szülő („már másodikos és még mindig nem olvas, hiába biztatom, pedig mennyi könyve van”) ilyenkor azt is elront­hatja, amit jól kezdett el. Olvasni: gyönyörű­ség. élvezet. Nem kényszer, nem robot, nem büntetés. De kezdetben — sokaknál — nehe­zen megy. Az olvasás képességének elsajátí­tása szinte olyan minőségi ugrás az egyén éle­tében, mint volt az emberiség számára a tűz felfedezése. A gyakorlást úgy könnyíthetjük meg, ha a már addig is könyveken nevelt ér­deklődő gyermek számára megédesítjük a meg­erőltetést: — „Olvass egy oldalt, én olvasok hármat!” Ha érdekes a könyv, szívesen rááll, s egyszer csak eljut oda, hogy egyedül foly-- tatja... Egymást erősítő élmények Műveltségünk alapja a könyv, a gyermek­nél is innen kell elindulnunk. De már a kis­iskolást elvisszük színházba, s ha tetszett a darab, szívesen elolvassa otthon a szövegét, s ha nagyon tetszett, olvas mást is az írótól, megkeresi az életrajzát a lexikonban (lexi­konban lapozgatni, a betűrendben eligazo­dást gyakorolni külön öröm!), olvas a korról, melyben a darab lejátszódott, ajánlhatunk ne­ki hoz^á történelmi művet, szépirodalmat, s még útleírást is a tájról, ahol az esemény tör­tént. A könyvek így kapcsolódnak és különö­sen vonzzák egymást. Szintúgy a látványok. Aki már ismeri az Egri csillagokat, az érdeklődik a régi várak iránt, s aki a népdalt, népmesét szereti, an­nak sokat mond egy ódon falusi ház vagy fa­lumúzeum. A gyermek a sztorit, a történetet szereti. A múzeumokban is azt keresi. Ezért vonzódik eleinte a történelmi festészethez. Ha elmond­juk neki, hogy kit ábrázol a kép, s milyen tör­ténet. kapcsolódik hozzá, vagy ha például a Nemzeti Galériába magunkkal visszük Arany János balladáit is, és a képeknél felolvassuk a témához kapcsolódót, már el is indítottuk a komplex műélvezés felé. (Ha múzeum nincs a közelben, reprodukciós albumok is pótol­hatják, ez esetben lemezén korabeli muzsi­kát is játszhatunk, megteremtvén a műélve­zet összetettségét, és ily módon ráébresztjük a stílusjegyek felismerésére is,) A családi kirándulás is ragyogó alkalmakat teremt: a visegrádi várba például magunk­kal vihetjük a Toldi szerelmét, a Margitszi­getre az Isten rabjait, és így tovább: a szín­hely fölerősíti az irodalmi élmény hatását. Az ötnapos tanítási hét bőséges alkalmat ad majd á családi kirándulásokra, és éppúgy, mint a kezdeti mesénél, ezekben is benne lesz a családi összetartozás melege, amely a ké­sőbbi művelődésnél is mindig újra felújul az emlékezetben. A tévé nem nevelőnő Sajnos sok szülőnek nincs kedve és türel­me a gvermeke kulturális neveléséhez. (Ami­hez persze állandó önképzés és felkészülés is kívántatik.) Azt hiszik sokan: a tv mindent pótol. Szó sincs róla! A tv egyes műsorai ki­egészítik; gazdagítják: amit már mezismert. De az ömlesztett, parttalan tv-nézés csak egy­bemosódó képek zűrzavarát, ad'a. meg nem értett, meg nem emésztett dolgok kusza ösz- szev'sszaságát. A védekező értelem a káoszt kiveti magából, a nem érett dolgokat ellepi a feledés, csak a zaklatott idegek jjrzik meg nyugtalanságukat. A tv nem nevelőnő! A gon­dosan kiválasztott műsorokat viszont nézze meg eavütt a család, részben a közös élmény" kedvéért, no meg azért is. hogy utóbb meg­beszélhessék a. látottakat, és a' szülők meg­magyarázhassák. ami még homályos maradt. Nincs olyan gyermek, akit a művelődés fe­lé ne lehetne elindítani.- Csak olyan szülők vannak, akik ezt nem tartják fontosnak. Pe­dig életre szóló nagy ajándékot adhatnának gyermekeiknek, soha el nem veszíthetőt, min­denkor boldogítót. A kultúra gazdagságával nevelő szülőt sohasem lehet elfelejteni: je­len lesz minden verssorban, minden dallam­ban, míg csak gyermeke él, s még azon túl is: unokáiban és dédunokáiban is ott munkál a hatása. B. É. BÁCS-KISKUN MEGYE MŰEMLÉKEI A kalocsai magtár iBozsó Ferenc, néhai kalocsai városi főmérnök kéziratban ma­radt kitűnő helyismereti tanul­mánya szerint már az 1773-ban készített térképen is megtalálha­tó a mostani Micsurin utca 16-os számú épület. A hajdani magtár „beépített alapterülete 1095 négy­zetméter. A több mint százezer holdas érseki nagybirtokhoz mé­retezték. Négyszintes, amelyek közül kettő téglafalak között, ket­tő korábban fazsindellyel, mcst eternit paláiéval fedett tetőszé­ken, a padlástéren van”, olvas­ható az idézett m lankáiban. Az egykori tiszttartó sori, a rö- vtdebb „alsó rész” kivételével ke* resztet' idéző alaprajzú mezőgaz­dasági épület hajdanán jól illesz­kedett a közeli „parádés istálló­hoz”, a majorsági, az udvari em­berek szolgálati lakásaihoz. A ka­locsai tanács és a Műemlékvédel­mi Felügyelőség megbízásából Kerényi József Ybl-díjas építész foglalkozott a hűbéri gazdálko­dásra emlékeztető magtár továb­bi hasznosítási lehetőségeivel. A jó állagú, kétszáz vagon ter­mény befogadására alkalmas épület egy évtizede üresen áll. A készülő tanulmányterv figyelem­be veszi a pécsi Pollack Mihály főiskolára beadott, hasonló témá­jú diplomamunka javaslatait is. Szükség lenne a. paprikakultúrát bemutató múzeumra, nagyon hiányzik nagyobb társadalmi ese­mények, kulturális sereglések lebonyolítására alkalmas te-em is a Vajas-parti városban. Fő­ként a népművészeti találkozók idején szűkösiködnek a vendéglá­tók és a vendégek. A müemlékjellegű épület orszá­gosan is számon tartott agrártör­téneti emlék. Heltai — Pásztor VENDÉGÜNK VOLT: Fajszi Károly Honnan vette az erőt a csak-, azért is igazmondáshoz ez a kö" zéptermetű, inkább alacsony, őszes, halk szavú férfi? Szüntelenül ezen törtem a fejem (bocsásson meg), amíg a Megyei Művelődési Központ művészklubjában az esz­perantómozgalom nagyjait • mél­tatta. Az 1936. március 15-i kecske­méti díszünnepség szónokaként ígéretes karriert dobott el. Tárt ajtók várták volna a legszőnyege- sebb hivatalokban az ősi jogaka­démia retorikapályázatának győz­tesét, ha nem sajnált volna ér­vényesüléséért néhány frázist. „Kedves uramöcsém, mivel áll­hatok rendelkezésedre?”, így szí- vélyeskedett volna a méltóságos úr, ha ... De az ifjú főiskolás mit se törődve a piros lampaszos tábornok úr rosszalló pillantásá­val, a díszmagyaros kormányfőtar nácsos fölháborodásával, „a ható­ságok, a Vitézi Szék, az egyházak, a frontharcosok, a rokkantak, a cserkészek kiküldött képviselői­vel”, csak sorolta, sorolta, hogy mi bántja az ifjúságot, hiába csi­tította a főkapitány úr személye­sen. niint sajnálkozva közölte an­nak idején az egyik helyi lap. .Jé mai ifjúság nehéz helyzetéről szóit, amit a közönség a témához illő * megértéssel hallgatott egészen ad­dig. amíg hangja túlzásba nem csapott át.” Még örvendezhetett, hogy elta- nácsolással megúszta. Tanulhatott volna tovább, ha segít az országos visszhangú ügy elsimításában, ha bokacsattogtató megalázkodással elrebegi a meg­bánás szavait. A fülöpszállási Fai- szi Károlyt más fából faragták. A fölismert igazságtól se kalács, se korbács nem tántorította el. így volt az eszperantóval is. Negyvenöt esztendővel később, az „incidenstől” négyszáz méterre a nemzetközi nyelvvel kapcsola­tos dokumentumok között beszél­gettünk. Kis példányszámban megjelent kötetek egy-egy példá­nya sorakozott a Megyei Művelő­dési Központ művészklubjában. Könyvészeti szenzáció az első esz­perantó nyelvű Petőfi-kötet! Ba­rabás Ábel nyelvkönyve a. mozga­lom becses dokumentuma. 1A. hu­szonöt számozott példányban ki­adott eszperantó Ember tragédiá­ját is láthattam. 1919. augusztus elsején éjszaka kezdték nyomni a Zamenhof leleményességét dicsé­rő nyelven Kun Béla: Mit akar­nak a kommunisták? című köte­tét. összesen négy példány ké­szült el. Azä egyik itt volt. A Kecskeméten bemutatott mintegy négyszáz tárgy külön em­lítést érdemelne, majd mind­egyikhez érdekes történet fűző­dik. Nehéz harcokról szólhatnának a spanyol polgárháborút megjárt eszperantó kiadvány lapjai, hosz-j szú utat tettek meg egy vietnami gyűjtőtől a budapesti Népköztár- ság úti magánmúzeumba eljutó dokumentumok. Egy élet munkája, fáradhatat­lan és szakavatott kutatásainak eredménye lehet egy ilyen remek gyűjtemény, így hittem. Mintha kitalálta volna.gondola­taimat: „.ötvenéves elmúltam, amikor megvetettem gyűjtemé­nyem alapjait. Akkoriban hatá­roztam el fiam javaslatára: meg­tanulom ezt a mesterséges nyel­vet. hogy megértethessem magam mindenütt, megértsenek távoli em­bertársaim. Mintegy tízezer da­rabból áll gyűjteményem, amely­nek segítségévéi válaszolhatok a sokfelől érkező kérdésekre. Meg­keresnek • magánosok, intézmé­nyek, tudósok és reklámszakembe­rek, filmgyári berendezők és for­dítók. Szeretném ha minél többen vennék hasznát annak, amit itt lát. amit lakásomban őrzök.” Több érdekességnél, megbámul­ni való szenzációnál Fajszi Ká­roly könyv- és dokumentumtára. Társadalmi méretekben is érzé­kelhető igényeket szorgalmaz, elé­gít ki. 1959 óta kétszázezernél több eszperantó tankönyvet vásároltak az érdeklődők. A kulturális kor­mányzat is „elismerte”. Egyes is­kolákban tanítható, és tanulható, tanári diplomát szerezhetnek a jövendő oktatók a pesti egyete­men. A kiállításon feljegyzett ada­tokkal és a nemzetközi nyelv je­les népszerűsítőjének kérésével távoztam. Akkori ígéretemet azon­ban csak részben teljesíthetem. Erről a kiállításról egyszerűen nem írhatok Fajszi Károly sze­mélyének mellőzésével, hiszen ép­pen az ő akaratereje, rátermettsé­ge. ügybuzgalma hozta létre ez.t a gyűjteményt. Szívesen tudatom viszont a Bács-Kiskun megyei eszperantistákat dicsérő vélemé­nyét. Erős, fejlődő csoportokat ala­kítottak ki. Különösen a Bányai Gimnáziumban tevékenykedők ér­tek el — nemzetközileg méltá­nyolt — sikereket. Örülök a jó híreknek, mert ez a nyelv kaput nyit a világra, mert egyik jelmondatuk: Ni laboras por la paco. Aki tanult valaha latinul, vagy franciául, vagy spanyolul, érti: Mi a békéért harcolunk. Még annyit: a Fajszi' Károly- gyűjtemény kecskeméti bemutató­ján tizenketten jelentkeztek a meghirdetett nyelvtanfolyam ra. H. N. BÉNYEI JÓZSEF MAGYAR ÍRÓK PEREI 8. Noé galambja Kétszer szenvedett börtönbüntetést a régi magyar irodalom legna­gyobb prózaírója, aki első” ízben írt magyarul szubjektív, vallomásos prózát, a kiváló erdélyi államférfi és kancellár, Bethlen Miklós. Igaz, jószerint pör nélkül. Mindkétszer ártatlanul, politikai meggyőződése, elvei miatt. S a háttér mindkét esetben az a hatalmi harc, ami egy­részt a Habsburg-ház és az erdélyi fejedelemség, másrészt az erdélyi urak között dúlt. A Béldi-ügy Először 1676-ban fogják el. A háttér: Erdély hatalmi harcai a gyengekezű Apafi Mihály fejede­lemmel, s Teleki Mihállyal, aki türelmetlenül tört a hatalomra, s aki pedig — Bethlen Miklós sza­vai szerint — jó állartifárfi lehe­tett volna, ha „az elméjéhez a jó cultura, tanítás és eyperientia já­rult volna”.‘Teleki (először a nagy tekintélyű Bánfy Dánést intézi el, majd a másik legjelesebb erdélyi 'személyiség, Béldi Pál ellen for­dul. S közben már figyel Bethlen­re is; aki „még akkor ifjú ember vala ... de már is nagy tekintet­ben vala az egész ország előtt az ő nagy tudományáért, i esziért és sok országokban való járásáért, s expeiuentiájáért” (tapasztalat). Szövetségeseket keresett, s talált Bethlen rokonaiban (vagyoni ügyek!). Célja az volt, hogy a fe­jedelem előtt- vádolja, elfogassa \őket. s olyan feltételekkel bocsás­sa szabadon, ami után befolyásu­kat, cselekvési lehetőségeiket el­vesztik. önéletírásában Bethlen így ír elfogatása okairól: ..Először min­den dolog csak Béldi ellen 'Volt, engem nem forgattak először, de midőn osztán a nyavalyás, erőt­len fejedelmet Béldire felinditot- ták. engem is. mellé rántanak a vádban, és azt állíták, hogy vala­mint a Bánffi Dienes dolgában (melyben is hazudtaki és így a • többiben is), úgy minden gonosz­ban, fejedelem, fejedelemasszony, es a fejedelmi kisasszonynak, Te­lekinek és több uraknak megöle- t-ésére való conjuratióban és va­gyok Béldinek esze, pennája, kardja, mindene. Azt is állították, hogy én a kománai perekben harminc lovassal lestem a fejedel­met, hogy magát, feleségét, leá­nyát, Naldezit, Székely Lászlót le­vágassam”. „Concludálják azzal: Béldit fogni vagy ölni ,semmi, ha Bethlen Miklós szabadon marad, felveszi a székelységet, Béldit, ha eleven lészen, megszabadítja, ha megöljük pedig, bosszúját állja”. A letartóztatás az alábbiak sze­rint zajlott le. Bethlen parancsot kapott:"menjen Fogarasra a feje­delemhez, mert követ lesz. A fe­jedelem vacsorán fogadja, de na­gyon mogorva. Bethlent szállásán: — Gyulai Tamás házábah —p jó­akarói figyelmeztetik: Apafi pa­rancsa, hogy addig ne menjen el, míg bizonyos dolgokról számot nem ad. Nyugodt lélekkel várhat­ja a számadást, de közben — 1676. április 23-án este 7—8 óra között száz-százötven német és magyar gyalogos vette körül a házat, a né­met kapitány letartóztatta, s a várba vitték Cs.erey János vice­kapitány házába. Ott töltötte bör­tönbüntetését, előbb viszonylag szabadon, aztán hat-hét hét múlJ* va sok mindent megvontak tőle, júliustól novemberig szigorú va­son szenvedett. Nem volt vádirat, nem volt tár­gyalás sem. Csak arra biztatták rendre az urak, hogy adja ki pél­di Pál viselt dolgait. De hát nem volt mit kiadnia. Nyilvánvaló, megtörni, megalázni akarták őket csupán: eltávolítani a hatalom környékéről. Mikes Kelemen (nem a zágoni!) és Bethlen Ger­gely tanácsára a fejedelem meg akarta öletni, de végül 1677 már­cius utolján „tízezer tallér kezes­ség és erős reverzális alatt” sza­badon bocsátották. Szabadulása után apjával nyomban Szebenbe megy: „A szász sem ki nem ád. sem meg nem fog, sem magyar­nak ott megfogni nem enged ta­nács nélkül”. Aztán már jobb idők következ­tek. Bethlen fokozatosan emelke­dett a politikai ranglétrán, s sza­badulása után közel húsz évvel, 1692. április 9-én kancellárnak ik­tatták be. Erdély most a Habs- burg-birodalom guberniuma (lé­nyegében kormányzóság), külön katonai parancsnokság is felügyel rá az önkormányzásnak tűnő fő­kormányszék mellett. Bethlen ti­zenkét évig marad kancellár.*',de, ebből csak az első négy esztendő nyugodt. 1696. április 29-én Rabu- tin generális lesz Erdély katonai parancsnoka, s „ezután az én éle­tem az ő véle való veszekedéssel •ingattatik és kísértetik”. Az áruló görög Rabutin idején Bécs lábbal ti­porta Erdély alkotmányát, sérel­mek sorozata érte a függetlenséget is ismert erdélyieket: „A min­den hatalomtól megfosztott gu- bernium fogoly volt Szebenben” — állapította meg Gyárfás Ele­mér, Bethlen biográfusa. 1704-re az ország eljutott a polgárháború szélére, s Lengyelországban már felfénylettek II. Rákóczi Ferenc szabadságot ígérő zászlai is. Ebben a helyzetben írja Beth­len „Olajágat viselő Noé galamb­ja” című munkáját, s erre a haza romlása indította. Az eredeti — jóval hosszabb — cím többet el­árul: „Olajágat viselő Noé ga­lambja, avagy a magyarországi és erdélyi gyulladásnak eloltására és a németekkel, magyarokkal, tö­rökökkel. oláhokkal és moldvaiak­kal való örökös és tökéletes bé­kesség megszerzésére készíttetett korsó víz, amely a felséges Leo- poldus római császárnak, Anná­nak, Nagy-Brifannia királynéjá­nak és több keresztyén királyok­nak, fejedelmeknek, republikák- nak. népeknek és nemzeteknek bemutattatik...” A7 írás lényegében javaslat: miivon legyen Erdély.. Bethlen önállóságot akart külföldi protes­táns fejedelem alatt, s adózást töröknek is, császárnak is. Az írást Bethlen rábízta egy Pano Stepan nevű görögre hogy az vi­gye fel Bécsbe, az ott tartózkodó protestáns angol uraknak. A gö­rög azonban Rabutinhoz vitte a könyvecskét,' aki el is olvasta, s nyomban le is tartóztatta a kan­cellárt. Egyúttal „megparancsolja a guberniumnak, hogy törvényt tegyenek rája”. A7 erdélyi urak — megint az irigység, hatalmi, vagyoni harc! — törvényt is tet­tek. Hiába ír gyönyörű szép kö­nyörgést fogságából Bethlen a rendekhez, akik Szebenben ösz- szegyültek, s a gubermumnoz. nem mentették fel. 1708 májusáig Bethlent Szeben­ben tartották fogságban. Házi őrizetben. Fegyverrel állt őrt két strázsa a szobájában, az egyik az ágy fejétől másfél singre (kb. 90 centiméter), az őrök óránként vál­tották egymást. „Azt is tiltották, hogy könyvolvasásban az ablak felé arczczal ne forduljak”. Szót senkivel nem válthatott. Közben azonban a gubemium ítélete el­len a császárhoz apellált, aminek az lett az eredménye, hogy 1708.' május elsején szekéren , őrizet alatt Bécsbe vitték. Az utazás közben Eszéken öt hetet töltöt­tek, itt az eszéki börtönben kezd­te el írni önéletírását, a magyar próza remekművét. Bécsben fogadott szállásra vit­ték (jülius 18-án éri oda). A to­vábbiakról kevés adatunk van. Azt tudjuk csupán, hogy végül ö*°vi börtönt kaoott. ugyanakkor viszont csak 1716-ban szabadult Közben emlékiratokban védeke­zett a vádak ellen. 1710-ben be­fejezte önéletrajzát. Szabadulása­kor in?v e'-o'-H hetvenéves, sze­retett Erdélyébe nem mehetett, az ítélet szerint Bécset nem hagy­hatta el. Álma. az örökös béke e földön mindig álom maradt, s 1716. október 17-én örökre le­hunyta szemeit. '■ (vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom