Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-13 / 215. szám
VALÓS ÁG KÖZELBEN Dulity Tibor képei előtt őszinte érdeklődés kíséretében nyílt meg a Szak- szervezetek megyei Tanácsa Művelődési Központjában Dulity Tibor kiállítása. A mintegy kétszáz érdeklődő figyelemmel hallgatta Ürbán Pálné bevezető szavait, melyekben a festő közéleti szerepéről, emberi kapcsolatairól, népművelői teljesítményéről szólt. Hangulatossá varázsolta a megnyitást az SZMT Művelődési Központjának kamarakórusa, mely Sipos Károly karnagy vezetésével szerencsés indítást adott a müvek szemléléséhez. Az olajfestményeken az a világ nyert maradandó formát, amely Dulity Tibort eddigi élet- útján körülvette. Különös hangsúlyt kapott a figurális paraszti világ; közülük is elsősorban az öregek, akiknek hangsúlyozott megjelenítése a humánum jegyében volt látható. Ezeken a műveken a világos és sötét színek kontrasztja, de az alakok megtörtsége, kemény szijcársága, vagy elesettsége Dulity Tibor elsődleges mondanivalója. E munkák között remekül sikerült kompozíció tartja össze kisebb méretű asszonycsoportját, a Várakozókat. Nem egy műve jelzi a művész groteszk ábrázolásra való hajlamát, expresszív erejét, az élet sokféle oldalának különös szemszögből tehetséget megjelenítését. Legjobb példánk erre a háromszögbe komponált, s a kiállítás főfalán függő öregember alakja; mely az előadásmód dacára is együttérzésre tudja hangolni a nézőt, s ez nem kis művészi teljesítmény. Dulity nem kolorista festőként indult. Az előbb említett képek, régebbi munkái, erről vallanak; de nem idegen előtte a színek felbontottabb,' oldottabb világa sem. Erre az érettebb színvilágra lelhetünk, ha a főfalon bemutatott két tájképét nézzük, melyekben atmoszférikus hatásokat ér el; sa valóságnak ezt a líraibb, festőibb kifejezését választja a fentebb leírtak helyett. Ezekben a művekben is realista; de nem a képmezőben leírt tárgyak azonossága, „leltári” helye által, hanem a látvány lényegének festői megfogalmazása által. Néhány alakot is felvázol ebben a nemrég megtalált, az előző ábrázolásnál sokkal nemesebb leleményt jelentő előadásmódban. Ilyen a jobb oldali oldalfalon kiállított groteszkbe hajló női portré. Dulity Tibor, ha rövidebb ideig szemlélte is egy-egy mester alkotásmódját, valójában autodidakta festő. Mint ilyen küzdötte előre magát a rajzolás mesterségében, a színek kezelésében, az olajfestés technikájában — amiben nem egy főiskolát, művészképzőt végzett kollégája megbukott. Dulity előnye a rendszeres képzésben részt vett művésznövendékkel szemben az, hogy sohasem került olyan hatás alá, ami alól később ki ne „menthette” volna jmagát. Hátránya, hogy minden buktatót egyedül kellett megjárnia. — Kiállítását szemlélve azt mondhatjuk, ez sikerült 9 Asszonycsoport I. (A reprodukciókat Lakos Kálmán készítette) neki; hiszen a bemutató legjobb darabjai, melyek a színességet is célul tűzték ki, szabad utat jelentenek számára a reményteli folytatásra. Művészete, mely a társadalommal a társadalomért szólal, szükséges java a társadalomnak. Igazi elhivatottsággal teheti ezt „hivatásos” és „nem hivatásos” művész egyaránt Dulity Tibor festői szava hiteles, őszinte, szuggesztív beszéd. Ezért van az, hogy figyelnünk kell rá, igazodnunk kell hozzá akkor is, ha a festőnek nincs „hivatalos papírja” (de soknak nem volt) arról, hogy művész, vagy tagja valamely céhnek. Goór Imre • Párás táj II. Jobbra: Egyedül. Új évad, új arcok Mint minden színházi évad kezdetén, ez alkalommal is szeretnénk röviden-bemutatni olvasóinknak a Katona József Színház új tagjait. Ezúttal öten nyilatkoznak eddigi pályájukról, valamint az új évadhoz, a kecskeméti színházhoz fűződő elképzeléseikről. Dinnyés István — Budapesten az Állami Bábszínházban dolgoztam hét évig. Ez idő alatt elvégeztem a kétéves bábszínészképző stúdiót. Most valami újat szeretnék kipróbálni. Itt Kecskeméten első ízben játszom majd úgynevezett „élő” színpadon. Annyit még hadd mondjak el magamról, hogy Bács-Kiskun megyei vagyok. Kiskunfélegyházán születtem, ott is érettségiztem. Mit várok az új évadtól? Minél több munkát. Azt hiszem ebben talán nem is lesz hiány. Az első kecskeméti szerepem előreláthatóan Bródy Sándor Tanítónőjének járási orvosa lesz. Garay József — A kaposvári Csiky Gergely Színházból szerződtem át Kecskemétre. A színészpályán eltöltött harmincnégy év alatt több város színházát bejártam. Hosszabb ideig játszottam Egerben, Szegeden és Győriben is. Ez idő alatt több mint százhatvan szerepben láthattak a nézők, és hadd dicsekedjek egy kicsit; két ízben Bajor Gizivel is volf szerencsém egy színpadon gyakorolni a mesterséget. Mit játszom szívesen? Mindent. Az operettől a drámáig, mindenféle műfajt. A kecskeméti évadkezdésemről annyit tudok, hogy a Sarkadi-darabban főszerepet, és Bródy Sándor Tanítónőjében a főúr szerepet játszom. Ifj. Mucsi Sándor — Én is Kaposvárról jöttem. Hosszabb ideig ott látszottam. kivéve az 1975 76-os évadot, amikor Debrecenben voltam. Színészcsaládból származom. Nem mintha ezt meghatározónak érezném, de a színházhoz való kötődésem talán itt kezdődött. Kedvenc szerepek? Felsorolás helyett inkább írja le azoknak a nevét, akiket mestereimnek érzek. Ma ős szívesen emlékszem vissza a Komor István, Zsámbéky Gábor és a Babarczi László rendezte darabokra, az általuk teremtett művészi, alkotói légkörre. Kaposváron megértem ugyan jóné- hány kitűnő színházi évadot, de erről az a véleményem, hogy pontosan ez az a mesterség, ahol a múltból nem lehet megélni. A színészet a jelené. Kecskemétén elsőiként a Tanítónőben játszom olyan szerepet, melyet valamikor nagy színészek játszottak. Németh László — Filmszínész szakon végeztem a főiskolán. Két évig volt szerződésem a filmgyárban, majd 1980. júliusától egy évadot a győri Kisfaludy Színháziban töltöttem. Szívesen emlékszem vissza a filmgyári időszakra. Szerettem együtt dolgozni .például Rényi Tamással, Zsombolyai Jánossal, Gábor Pállal, és még említhetnék néhány rendezőt. A példakép pedig mindenek előtt Várkonyi Zoltán volt. Szerettem a filmet, de úgy éreztem, végre a színpadon kell kipróbálni magam. Kecskeméttől sok munkát és játéklehetőséget várok. Sípos László — Most végeztem el a színház- és filművészeti főiskolát, Kazimir Károly osztályában. A kecskeméti lesz az első okleveles évadom. Egyébként szegedi születésű vagyok, ott érettségiztem a textilipari szakközépiskolában. Ezt követően csak annyit tudtam: színpadközeibe akarok kerülni. 1976-ban kezdtem el dolgozni a Budapesti Nemzeti Színházban zsínőrösként. Azzal a szándékkal mentem oda, hogy készülök a főiskolai felvételire, figyelek, tapasztalok, tanulok. Mi az elképzelésem a jó színházról? Csak annyi: dolgozni és dolgozni hagyni. A kecskeméti évadom első szerepe Sarkadi Elveszett paradicsomának Jóskája lesz P. E. DÉKÁNY KÁLMÁN: Mindig keresnek valakit SITKÉI BÉLA: Hetven évedet... Homokot hord a szél, apám. Homok-forrók a lábnyomok. Rángat a teher, a kenyér. Perzsel a dűlő. A homok. Homokot hord a szél, apám. Sorsod porzik naponta itt. Tanyasi boltos — tanyák népe... Parasztok álmát el ne vidd! Homokot hord a szél, apám: A bolt. A bolt. A bolt. A bolt! Háromszor négy méter az élet. Elmúlt, apám. Igaz se volt. Homokot hord a szél, apám: Verítékes a homlokod. Pult mögötti álmaidban hetven évedet árulod. BOTÁR ATTILA: Csak mint a tűzkő Ebben a lakhatatlan nyárban • nem volt igazam s nem is hibáztam csak mint a tűzkő dörzsölődtem virágok lobbantak fölöttem s csíkosán ejtöernyőselymek — de boldog aki kibicelhet! igazával elüldögélve piros borokhoz hül a vére s tesped tudatában: ő a nyertes kirándul szőke gleccserekhez nem tőle fröccsen szét a tükörkép Vénült szimmetriákat ő nem sért a Nap-keréktől, nem ő szikrázik fényesülten az elkopásig Ha már madara sincs a nyárnak gyullasztók felhő-térképvásznat ha már fogyton-fogyás a nyár csak színre lobbantok minden fákat ha már a nyárnak nyara sincsen szerelmetes hazám csak intsen s csillagot szikráztatok éjjel molekuláim melegével. A gyerekek sorra odatartották a tányérjukat. Az asszony, talpig feketében, porciózta a levest. Aztán megszokott mozdulattal várt még, egy pillanatig, merőkanállal a kezében. A negyedik tányérral senki sem jelentkezett. Magának már nem is szedett. A torka összeszorult. Lehunyta a szemét. „Miklós, hol vagy? Ugye, csak elbújtál?” Már éjjel sincs nyugta a fiú zaklató hangjától. Zápor dobol az ablakon. A szeme nyitva, éjjel örökké nyitva. Azóta csak nappal tud aludni. A sötétség azonnal megtelik a hiányával. Pedig a másik három, a testvérei itt vannak... Miért nem lép tovább a fiú? Miért nem barátkozik velük? Miklós... „Ne, ne!” — kulcsolja könyörgésre a kezét De mintha ő ott sem volna, egyre hallja éjszakánként. Részt követel belőle, osztozkodik hiányában. Hogy lehet egy ilyen hangot kitiltani? A gyerekek mohón szürcsöltek. Nyúlánk, vékony fiú volt mind a három. Termetre az apjukat formázzák. De még másban is. Élnek-halnak a sportért. Miklós, a bátyó vitte közülük legtöbbre. Még csak első gimnáziumba járt, és már állandó helyet kapott az iskolaválogatottban. Ördöngős cselező volt, g£ors, szemfüles és izmos. Ha birkózott, lekötötte a bal karját, fél kézzel teperte le ellenfelét A kicsinek, Attilának mindenben a pártját fogta. A gomb- focibajnokságban neki engedte át a csapatválasztás jogát. A gombok hátára ragasztott keskeny, zöld- fehér színű papírszeletkékre apró bolhabetűkkel írta rá a játékosok nevét: Mátrai, Albert, Dalnoki és ígv tovább. Attiláé a Fradi. Épp most telt le az egyhetes gyászszünet Bekapták ebédjüket, s mint rendesen, egymás után kezet csókoltak édesanyjuknak. Elsőnek Attila, utoljára a legidősebb. Aztán bevonultak a szobájukba. Az asszony csak tilt, ült mozdulatlanul, egymagában, levegőben felejtett kézzel, egy hiányzó kézcsókra várva. A fiúk játékra éhesen kezdték fölszerelni az asztalukra festett, futballoályát. A falon házi sportújságjuk. Ormótlan fekete betűkkel rajzolták föl a nagv eseményt, hogy ma folytatódik a bajnokság, amely szeretett bátyjuk hirtelen halála miatt megszakadt. Az iskola sportújságja külön kiadásban, vastag gvászkerette! emlékezett meg a halott fiúról. Attilától nyilatkozatot hoztak hőstetteiről: hányszor védte meg a Verekedőktől, hogyan vágta ketté zsebkésével a barátjától kapott stolverkot, hogy megfelezhessék, s amikor már nagyon lázas volt, ráhagyta a sok fordulót nyert MTK gombcsapatot. Most Attila két garnitúrával szerepelt a bajnokságban. Az első mérkőzésen Kristóf „Dózsa” csapata yolt az ellenfél, Norbert bíráskodott Megindította a meccset. A sípszó behallatszott az ebédlőbe. Az asszony ösz- szerezzent. Már majdnem elbóbiskolt ott az asztal mellett Ebben az elmerítő ködgomolygásban hallani vélte a Miklóstól megszokott „Hajrá!” kiáltást. Belülről szívta az elhagyatottság. Az ura ma utazott vissza a csapatához. Szívós, öreg játékos. Jövőse már edző lesz. Megy tovább az élet. A fiai folytatják az ebéd utáni játékot Mindenki folytatja. Valójában még ő is, végzi a megszokott dolgát lemegy az utcára, beszél a szomszédasz- szonnyal, főz, ebédet oszt... De az övé mégsem ugyanaz. A folytatásban mozdulatlan, a szavaiban néma. A halál elvitte a holnapot, a holnapok fényét. Az álmot az álmok melegét. A szive halkabban ver azóta. Kisfiam, kisfiam! — Gól! — A rikkantás, a játékszoba hangja bele- nyillalt. A fiúk először játszanak nélküle. egrándult. Valahol bent ütés érte. Egy másik kiáltás az árnyék lopakodó révületéből. ..Miklós, gyere elő! Ugye. csak elbújtál?”... Sötét, ellenséges indulat áradt szét benne. Megnevezni nem tudta, csak részben hasonlított az ismerős anyai féltéshez, amely lelkének élő másaival forrasztja össze. De ez egy emléket zárt így magába, egy sebet, egy elvesztett álmot — a legsajátabb fájdalmát. S a legbenső tulajdonának, gyászának szentélyébe tolakszik be az a kölyök. Nap nap után beállít. Mindig ugyanabban az órában, mint a régi délutánokon, ugyanabban a javított, elszürkült térdnadrágban. Nem szól, nem kérdez, csak leül a sarokba. Ott gubbaszt, a szeme ide-oda jár. Aztán egyszerre, mintha kábu- lathól ébredre, elkéri Miklós zsebkését, a tenyerén tartja, s nézi: ..Igen, Nelli néni. Ezzel vágta ketté azt a karamellát”. Sípszó hasított a csöndbe. Nem bírta hallgatni, most semmit, ami fölfűtött izgalmukból odaátról be- szüremlik. Azelőtt mosolygott rajtuk. Fütyülnek — a gomboknak; min*- az igazi meccsen. Betapasztotta a fülét. — Sutt! — kiáltott Attila a balösszekötőre, a tizenhatoson, s a gombot leszorított körömmel nekipattintotta a labdának. A lövés elsuhant a jobb felső kapufa mellett, az emeletes bekkek fölött Hajszálon múlt az egyenlítő gól. A kapus valóságos gombtorony, de az ellenkező sarokban állt. Norbert az órájára pillantott, majd hosszan sípolt, s vigyázállásba merevedett. A testvérei azonnal követték példáját, ahogy megállapodtak, hogy egyperces néma tiszteletadással adóznak a bátyjuk emlékének. Norbert már fogalmazta gondolatban a tudósítást a gyászszünet utáni első játéknap eseményeiről a legközelebbi lapszámba. Az anya egyre elkínzottabb lett. Minden érzése^ minden idegszála tiltakozásra ingerelte. Ki ellen? Mi ellen? Erről azonban nem tudott magának számot adni. Elborult lélekkel a bensejébe zárva kiáltozott: — Azonnal hagyjátok abba! Megértettétek? Nincs folytatás! Ekkor csöngettek. Fölpattanva nyitott ajtót. A térdnadrágos fiú volt Talán erre várt? Ilyenkor szokott beállítani. Csak az önkívület, az agyve- lőláz tartotta itt éjjel-nappal a betegágy mellett, haza se lehetett kergetni. Most rebbenetlen tekintete ráakaszkodik. 17 iszakadt belőle a tiltakozás: pjm — Mit akarsz?! A fiú megzavarodott. — Miklós ... — Nincs! — csattant a hangja. — Te is tudod! A fiú összerezzent. Megnyirkosodott tenyerét a nadrágszárába törölgette. — Nelli néni, ne tessék haragudni — hebegte. — Az a három nap. Semmi baja sem volt... Nem lehet elhinni. Elmozdult, be akart lépni, de az asszony már-már sikoltozva föltartóztatta. — Nem, nem, nem! — és becsapta előtte az ajtót. Bent ledobta magát a díványra, arcát a díszpárnába fúrva rángatódzott. Már megbánta és visszahívta volna a fia barátját. Sírás fojtogatta a torkát, de a könnyei nem eredtek meg. A dívánvrugó tompán megpendült a párna, az arca alatt. Fölült, ölbe ejtett kézzel, kiégetten, rettenetes fáradtan meredt maga élé. Attila jött, s ő képtelen mozdulni. A kisfiú az asztalfiókban kotorászott. — Édesanya, jött valaki? — Senki, kicsim. — Csengetést hallottam. — Attila pótgombot halászott dó a fiókból. j — Igen — mondta az asszony bágyadtan. — Kerestek valakit. A kisfiú kipróbálta a gombot. — Miért tévednek annyiszor? — mondta csak úgy odavetve. — Nagyon furcsa. Mindig keresnek valakit.
