Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-11 / 213. szám
1981. szeptember 11. • PETŐFI NEPE 9 5 Dutka Ákos „kallódó dallamai” Dutka Ákoc IpvpIp > %t"4 s ■•€%■ C '< ( z^) Száz évvel ezelőtt született Dutka Ákos, aki 1908-ban részt vett a modern magyar költészet nagy újrakezdésében, forradalmi zászlóbontásában: a Holnap antológia megjelentetésében. Ez az irodalomtörténeti jelentőségű pillanat ott Nagyváradon, szülővárosában kapcsolta össze a fiatal Dutka Ákost merész, újat akaró társaival, Ady Endrével, Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Balázs Bélával, Ernőd Tamással és Miklós Jutkával. Á régivel való szakítás és az új hangon való megszólalás főleg Ady Endre nevéhez fűződött. De mellette mások is voltak, a hol- naposok, a nyugatosok, akik ugyanúgy az „új idők új dalait” akarták megszólaltatni. Dutka Ákos költői sorsa igen érdekesen alakult. Fiatalon Ady társaként indul, de már korán támadások érik Adyhoz hasonló hangja miatt. Kosztolányi és mások kemény ütéseit alig feledtették a harcostárs, Ady meleg szavai: „Valóság és ismerni való tény, hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem volna más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, akit be es le kell jegyeznünk. „Nem vitás, hogy Dutka Ákos költészetének egyik csúcspontja Nagyváradhoz, a Holnap antológiához, Adyék irodalmi forradalmához kapcsolódik. S ehhez mé^tó, ehhez mérhető korszaka nincs későbbi munkásságának. 0 maga is később mindig a fiatalságra gondolt, regényes korrajzban meg is írta nagyváradi1 éveinek történetét A Holnap városa címmel. Dutka Ákos egyik vallomásában azt fejtegeti, hogy Reviczky Gyula és Vajda János költészete mutatott neki utat fiatalkorában, s mindenekelőtt, mindenek- felett: Ady. És hozzáteszi: „talán vesztemre.” Mert az Ady-ha- tás túlzottan erős volt, és egy életre szólt. Költői hangja kezdettől fogva impresszionista, .teli zeneiséggel, fátyolos ábrándokkal, sejtelmes elmosódott hangulatokkal. A tűnő pillanatokat akarja megragadni (Ha tűnt a perc), az első tavaszi virág nyílását (Hóvirágok). Az első világháború „vérszagát” hozzá is elviszi a szél. A váradi esték hangulatát, a Kőrös-parti séták perceit, amerikai útjának pillanatait rövid versekben örökíti meg. Olykor úgy érezzük, hogy a költő-barát, Juhász Gyula lírai hangjához áll közel Dutka Ákos egy-egy alkonyati hangulatképe, Nirvána- sejtelme. Az elmosódott hangulatok ábrázolása sikerült talán legjobban a költőnek. A reggel „opálos, hamvas”; a város ;,párás uszályban áll”; Velence „hosszú hűvjs árkádok árnyával” fogadja; a szőnyegen „tűzszélű árnyak” pompáznak. A fegyelmezettséget követelő szonett-formát nagyon kedvelte, épp úgy, mint juhász Gyula. Eredeti életképszerű verset ír szonett formában (A csorda), máskor a világháború gondja nyomasztja (1916), s az alföldi katona arcképét rajzolja meg szonettjében (A közkatona). A felszabadulás után Mária- remetén élt. Sokáig hallgatott, majd új versekkel, válogatott versgyűjteményeivel. jelentkezett. Kallódó dallamok címmel rendezte sajtó a>lá verseit. Az volt az érzése, hogy versdallamait elfelejtik. Szerencsére e jóslata nem vált be. Az öreg költőt a békéscsabai nyomdásztanulók válogatott verseinek új kiadásával lepték meg, A Holnaptól Remetéig cíművel (250 példányban). A csaknem 90 éves költő verseit a Magvető tette közzé. Születésnapján nem volt egyedül, barátai, olvasói kopogtattak be remetei házának kapuján. 1970. szeptember 11-én jártunk nála a kecskeméti Forrás folyóirat „képviseletében”. Derűsen fogadott kis házában. „A versírás született betegség. Úgy látszik, én nem gyógyulok ki belőle soha" vallotta meg az ekkor készült interjúban. A vénség balladájában bölcs rezignáltsággal tekint végig életén. Nem lázadozik, nem panaszkodik. A megértés derűje járja át. Lámpája ég, a költészet tüze is világít még. Balzac zsugorodó „szamárbőrét" emlegeti, meg-megáll az őszi kertben, eltűnődik a múlton. Mintha ezt a kései Dutka-lírát nem becsülték Volna eléggé. Igaztalanul csak a fiatalkor fényeire figyeltek, s a kelleténél kevesebbszer vették észre a költő „őszikéinek” varázsát. Kallódó dallamok Dutka Ákos versei? Reménykedem, hogy nem. Egy-egy évforduló, így ez a mostani — a költő századik születésnapja — jó alkalom a számvetésre. A költő emlékét az irodalomtörténet és művei őrzik. ö maga a Végrendelet című versében ezt írja: „Hogy voltam, éltem, sokszor lelkesülve / Hirdesse néhány árva verssorom. / S ha i\em lenne szív, hol visszhangra lelne, / Szórjátok kertemben szét marék porom. / Feltámadok, színként, illatként lebegve, / Az esti szélben bókoló virágokon.” Szekér Endre A. SZTRUGACKIJ - B. SZTRUGACKIJ Nehéz istennek lenni (24.) Újabb vereség, gondolta Rumata. Elkésett. — Ide hallgasson, Reba — mondta hirtelen a király. — Hol az orvos? Ebéd utánra ígérte. — Itt van, felség — válaszolt dón Reba. — Behívassam? — Hivassa! Persze! Ha önnek annyira fájna a térde, úgy visítana, mint egy disznó!... Azonnal hozzák ide! 20. Rumata hátradőlt a karosszékben és figyelt. Don Reba feje fölé emelte a kezét, pattintott az ujjaival. Az ajtó kinyílt, és egy görbe hátú, idős ember jött be hosszú köpenyben. Hóna alatt hosszúkás, lapos táskát tartott. Rumata meghökkent: egészén másnak képzelte Budahot. Egy bölcsnek és humanistának, a „Tanulmány a mérgekről” szerzőjének nem lehet ilyen savószí- nú szemecskéje, félelemtől remegő ajka, hízelgő mosolya. Fülön kellene fogni ezt a Rebát, gondolta kéjesen Rumata, levinni a kínzókamrába, és azt mondani a hóhéroknak: „Itt egy irukani kém, aki a mi dicső miniszterünknek álcázta 1 magát. A király megparancsolta, szedjük ki belőle, hol az igazi miniszter.” — Nosza, jöjj csak ide, orvos — szólt a király.'— Milyen nyamvadt vagy, barátocskám. Nosza, guggolj le, ha mondom! Budah leguggolt. Arca eltorzult a rémülettől. — Még mélyebbre — mondta a király. — Még egyszer! Még! A te térded nem fáj, tehát meggyógyítottad a saját térdedet. Mutasd a fogaidat! Ü-úgy, a fogaid megjárják... Meg a kezed is megjárja, erős. Egészséges vagy, bár nyamvadtnak látszol... No, rajta gyógyíts meg, mit állsz itt... — Fe-lség,.. kegyeskedjék megmutatni a lábát... Á lábát __ A z orvos térden állt a király előtt, és óvatosan gyúrta a lábát. — Hé! — szólt a király. — Mit csinálsz? Ne nyúlkálj! Ha vállaltad, hogy meggyógyítasz, akkor gyógyíts! — Értem, felség — dünnyögte az orvos, és sietve turkálni kezdett a táskájában. A vendégek abbahagyták a rágást. Az asztal távoli végén ülő kis arisztokraták a kíváncsiságtól hajtva még fel is emelkedtek kissé, nyújtogatták a nyakukat;. Budah néhány üvegcsét szedett elő táskájából, kihúzta a dugójukat. megszagolta őket, és sorba állította az asztalon. Azután fog- a a király serlegét, és félig töltötte borral. A serleg fölött mindkét kezével bűvös mozdulatokat tett. s miután elsuttogta a va- rézsigéket, gyorsan a borba ürítette valamennyi üvegcse tartalmát. — Ezzel kell bedörzsölni? — kérdezte a király, és fejével a serlegre bökött. — Dehogy, felség — válaszolt Budah. Már kissév' összeszedte mngát. — Igya meg. —r Megigyam? — A király sértődött arcot vágott. — Nem iszom meg. Dörzsöld be vele. — Ahogyan óhajtja, felség — mondta Budah. — De bátorkodom figyelmeztetni, hogy a be- döizsölésnek nem lesz hatása. —Mindenki bedörzsöli — jegyezte meg a király —, te pedig belém akorod diktálni ezt akoty- yalékot. — Felség — jelentette ki Budah büszkén —, ezt az orvosságot csak én ismerem! Ezzel gyógyítottam meg az irukani herceg nagybátyját. Ami pedig a bedör- zsö’őket illeti, azok nem gyógyították meg felségedet... A király dón Rebára nézett. Az együttérzően elmosolyodott. — Gazember vagy — mondta a király kellemetlen hangon az orvosnak. Mindjárt a pofádba vágok ezzel a serleggel... — Belenézett. — És ha kihányom? — Akkor meg kell ismételni, felség — jelentette ki bánatosan Budah. — Jól van, no, velünk az isten! — mondta a király, és már- már szájához emelte a serleget, de hirtelen olyan hevesen tolta el, hogy a bor kiloccsant. — Nosza, előbb igyál csak magad! Ismerlek én benneteket, irukania- kat, eladtátok Szent Mikát a barbároknak! Budah sértődött arccal felvette a serleget, és néhányat kortyolt belőle. — Nos, milyen? — kérdezte a király. — Keserű, felség — felelte Budah. — De meg kell inni. — Ke-ell... dohogott a király. — Magam is tudom, hogy kell. Add ide. No lám,-a felét megittad. Egy szuszra felhajtotta. Az asztal mentén együttérző sóhajok szálltak — és hirtelen mindenki elcsendesült. A király mozdulatlanná dermedt. Szeméből patakzott a könny; lassan bíborvörösre vált, azután elkékült. Az asztal fölött kinyújtotta a kezét, görcsösen pattintott ujjaival. Don Reba sietve odadugott egy sós uborkát. A király szó nélkül dón Rebához vágta az uborkát, és megint a kezét nyújtotta. — Bort... — nyögte rekedten. Amikor a kancsó kiürült, a király Budáhhoz vágta, de elhibázta. — Te szemét! — dörögte. — Miért öltél meg? Nem eleget akasztottak fel közületek? Elhallgatott, és megérintette a térdét. — Fáj! Mégis fáj! — Felség — szólt Budah. — A teljes gyógyuláshoz legalább egy hétig naponta kell innia ezt az orvosságot... — Kifelé — kiáltotta a király. — Kifelé innen! Mindenki! Az udvaroncok a karosszékeket feldöntve rohantak az ajtóhoz. — Kifelé-é-é!... — ordította a üirály, s leseperte az edényt az asztalról. 21. A herceg ágyasháza előtt éjfélkor kellett átvenni az ügyeletet. és Rumata úgy határozott, hazamegy és megnézi, minden rendben van-e, s átöltözik. Az esti város képe megdöbbentette. Az utcák síri rendbe merültek, a kocsmák zárva voltak. Az utcakereszteződéseknél rohamosztago- sok álltak csoportosan. Az előszobában együtt voltak a cselédek, mindenkinek a kezében fegyver. Kiderült, hogy már néhányszor megpróbáltak bejutni a házba. Rumatának ez nem tetszett. — Hol van Pampa báró? — kérdezte. Unó azt válaszolta, hogy „a báró már délben felébredt, megitta a házban található összes sóslevét, és elment mulatni". Azután közölte, hogy Kira nagyon nyugtalankodik, és már nem egyszer érdeklődött a gazdáról. — Rendben van — mondta Rumata, és megparancsolta a személyzetnek, hogy sorakozzon fel. A szakácsnőt nem számítva, hatan voltak, egytől egyig utcai Verekedéshez szokott, dörzsölt fickók. A szürkékkel természetesen nem mernek ujjat húzni, felnek a mindenható miniszter haragjától, az éjszakai hadsereg toprongyosaival szemben azonban helyt tudnak állni. Két kéz- íj, négy csatabárd, nehéz mészároskések, vaspántos ajtók Vagy talán mégse menjen el? Rumata felsietett az emeletre, s bement Kira szobájába. Kira ruhástul aludt a vetetten ágyon. Rumata kis ideig mellette állt a mécsessel. Menjen, vagy ne menjen? Semmi kedve sem volt elmenni. Betakarta a lányt a pléddel, megcsókolta, és visszatért a dolgozószobába. Mennie kell. Bármi történjék is, a felderítőnek az események középpontjában kell lennie. Meg a történészeknek is hasznára válik. Levette fejéről az abroncsot, puha szarvasbőrrel megtörölte az ob- jektívet, s újra feltette az abroncsot. Azután hívta Unót, és meghagyta, hozza be katonai öltözékét, és fényesre tisztított rézsisakját. Így szólt Unóhoz: — Ide hallgass. Benned mindenkinél jobban bízom. Bármi történjék itt, Kirának sértetlenül kell maradnia. Leéghet a ház, széthordhatják az összes pénzt Kilát azonban őrizd meg nekem. Vidd a háztetőkön, a pincéken át, ahogyan akarod, de őrizd meg. Megértetted? — Megértettem — felelte Unó. — Nem kellene ma elmennie ... (Folytatjuk.) PÁLYAKEZDÉS FŐSZEREPEK ÖRÖMÉVEL ÉS GONDJÁVAL Bemutatjuk Ábrahám Editet Még szerencse, hogy hétfő szünnap. Ábrahám Edit fájó szívvel hiányzott volna a Fekete rózsa hivatalos budapesti ősbemutatójáról. Mira lesz- a kecskeméti társulat i évadnyitó előadásában, a kibontakozó szerelmében teljes emberré magasztosuló Sarka- di-hős. Gyönyörű szerep, iszonyatosan nehéz szerep. A szinte megfoghatatlant, a szinte érzékelhetet- lent kell a közönségnek tudtára adni: a bimbó virággá, gyümölccsé, hiába pompázó virággá, hasztalan illatozó virággá érlelődésének folyamatát. Küzd, harcol a figuráért; szereti. Akkor is örülne a negtisztelő feladat, nak, ha nem ez lenne a diploma megszerzése utáni első szerepe. Egy percet sem mulaszthat a próbákról, még első filmfőszerpének premierjéről és az ezt követő ankétjéről is lemondott volna, ha ütközik a kétféle kötelesség. Bármilyen nagy élmény volt a Cseres Tibor regényéből Sző- nyi G. Sándor rendezésében készült, a Horizont moziban szeptember 7-től vetített Fekete rózsa, mégiscsak a színház a fontosabb számára. Noha a rövidesen képernyőn is látható filmet legalább százszor annyian megnézik majd, mint a kecskeméti előadást, mégis ezt a most összeálló, most formálódó színpadi alkotást érzi élete egyik nagy ügyének. Beszélgetésünkben ezért csak érintőlegesen említődött a hamarosan a mozikban is látható Kettévált mennyezet (a kígyóravasz- sygú Romana szerepében igazán kiváló, láttam a fűzfői ősbemutatót). Csak fölsorolásszerűen ejtettünk szót szinkronszerepeiről. Most egy hatrészes olasz sorozatot fejezett be. Bizony félelmetesen nagyívű pályakezdés. Bíznak, nagyon bíznák a rokonszenves Ábrahám Editben. A színházi próbatábláról tudható: Bródy Sándor Tanítónő című drámájában ő lesz a kedves, derűs, az élettől megcsúfolt Flóra. Nagyon bánná, ha a pályára kerülés első sikertelen kísérletei után föladta volna. A pesti kislány ugyanis már középiskolás korában elhatározta, hogy színésznő lesz. Elhatározta? Ösztö(Méhesi Éva felvétele) nősen tudta, érezte, hogy a nyelv- tagozatos szakközépből a színművészetire kell jelentkeznie. Rábeszélésre, biztos, ami biztos alapon, a bölcsészkart is megpályázta. Fél ponttal kevesebbet szerzett a szükségesnél — így mondja — másodszor, harmadszor is felvételizhetett. Harmadszorra sikerült. Közben fél év egy külkereskedelmi vállalatnál, meg gyakorlás, tanulás a Nemzeti Színház Stúdiójában. A főiskola ? Többet, kevesebbet adott, mint amit várt? Hagyjuk, ne firtassuk, kéri. Kállai Ferenc volt az osztályfőnöke. Igen hálás Szirtes Tamás rendező-tanár úrnak. Kitűnő^ színésznevelő pedagógusnak tartja. Színházkc- zelben volt, ez a legfontosabb. Pesten is maradhatott volna. Ha az általa különösen tisztelt két fővárosi társulat egyikébe hívják, talán nem mond igent azonnal Szőnyi G. Sándornak, aki egy szabadtérin látta. Szeretne itt maradni legalább néhány évig. Tisztában van azzaL hogy nem mindegyik évad ajándékozhat meg egy művészt ilyen szerepekkel. Mellékes, nem amit: .a. hogyan a fontos számára. Meg a közönség bizalma. Végül is az a vágy hozta erre a pályára, hogy másokat megörvendeztessen. Örül, hogy a nagymúltú kecskeméti társulatban ilyen szép szerepekkel köszöntheti a nézőket. H. N. BÁCSALMÁSI GYŰJTŐ — TŰZOLTÁS DOKUMENTUMOKBAN A honismereti munka megszállottja 9 Patocskai Sándor a „tűzoltómúzeum" gyűjteményét mutatja. (Fotó: Somos László) (Tudósítónktól.) Bácsalmáson, a Rákóczi utca egyik kis házában él Patocskai Sándor, aki nyugdíjas napjainak legszebb óráit azzal tölti, hogy lankadatlan szorgalommal gyűjti a nagyközség életével kapcsolatos helytörténeti dokumentumokat. Csillogó szemmel és nagy büszkeséggel mutatja kedvenc gyűjteményét. A fényképek, hivatalos okmányok, újságcikkek a bácsalmási tűzoltók történetét fogják át egészen napjainkig. Az egykori és újabb felvételeket szöveges magyarázatokkal látta el. Talán érthetőbbé válik a szenvedély és igyekezet, ha tudjuk, hogy a felszabadulás előtti és utáni tűzoltó munkának hosszú-hosszú évtizedekig a mai rendszerező-feldolgozó is aktív résztvevője volt. Nem feledkezett meg az úttörő tűzoltókról sem. Örömmel újságolja, hogy a környező községek tüzoltótestüle- teinek története szintén készen áll, és az utóbbi időben sokan keresték fel anyagért egy-egy környékbeli évforduló alkalmából. Az alaposság és körültekintés jegyében megkezdte a tűzoltással kapcsolatos törvények felkutatását, a tűzoltás fejlődésének bemutatását. Egyre többet foglalkozik mostanában a közművelődési anyagok összegyűjtésével is. Mint a helyi honismereti bizottság tagja, hasznos és jó javaslatokkal jelentkezik rendszeresen. Szeretné — mint elmondotta — ha Bácsalmáson megfelelő és méltó helyet kapna a helytörténeti anyag. Ehhez már sok minden elkészült, de ha nem foglalkoznak megfelelően az igénnyel, értékek semmisülhetnek meg. Szavaiból a honismereti munka iránti szeretet csendül ki. Szívesen mutatja meg az érdeklődőknek írásos és fényképes anyagait. Büszkén említi a tűzoltó laktanyában berendezett „múzeumot” is. Magáról keveset beszél. Inkább azokról szól — többek között a Gallai családról — akik az ő helyébe lépve, élen járnak e nemes munkában. A nagyközség látná hasznát, ha még sok hasonló helytörténész dolgozna Bácsalmáson. Molnár József
