Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-19 / 220. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1981. szeptember 19. KISKUNSÁGI KEZDEMÉNYEZÉS Ültetvénytelepítés olcsóbban • A Homokhátság két járásának néhány szakszövetkezetében, a fenti ültetvénynél sűrűbb tőkeállományú szőlőt szándékozik telepíteni a tagság. Az Országos Kertészeti Napok rangos rendezvénye volt az a tanácskozás, amelyet a Megyei Művelődési Központban szeptember 3-án. a Hírős Napok megnyitója után tartottak. Az ország minden részéből idesereglett szakemberek közül több százan hallgatták meg az előadást, a hozzászólásokat, és vettek részt a szakágazatok ülésein, nyilvánítottak véleményt a vitában. Kecelen a Szőlőfürt Szakszövetkezetben megtartott szekcióülésen,, szakmai bemutatón a telepítésre ajánlott fajtákon, ültetési módon, szaporítóanyagelőállítási, beszerzési lehetőségeken kívül, a szőlőágazat közgazdasági tényezői is szó. ba kerültek. A termőhely szerepe a kertészeti termelésben című előadásnak a szekcióüléseken is élénk visszhangja volt. Ennek kapcsán írta meg hozzászólását dr. Bognár Károly, a megyei Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyelőség nyugalmazott kertészeti csoportvezetője, írását az alábbiakban közöljük: „Az Országos Kertészeti Napok tanácskozását köszöntő Romárty Pál, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, többek között a jó hagyományok, a bevált termelési eljárások jobb megbecsüléséről beszélt. Dr. Dimény Imre, a kertészeti egyetem rektora, aki a bevezető előadást tartotta, az ismert termőhelyi tényezők — az éghajlat, a terület fekvése, a talaj stb. — mellett, az emberre, mint központi szerepet vivő termelési tényezőre hívta fel a figyelmet. Józan ésszel ma már senki sem vitatja a termőhely fontosságát. Bár húsz esztendővel, vagy legalábbis öt évvel ezelőtt már így láttuk volna fezt a kérdést Akkor sovány futóhomokon, lefolyástalan fagyzugokban ma sokkal kevesebb szőlő lenne Bács-Kiskun megyében. Üdvözlendő az a MÉM-kezdeményezés is, amely az egyes kertészeti kultúrák számára a legalkalmasabb helyek kiválasztását tűzte célul. E munka befejeződött, s minden jelentősebb szőlős község lakói ismerik, hogy a falu határának melyik fele, dűlője alkalmas beépítésre, hol vannak meg a belterjes termesztés feltételei. A hivatalos szervek elképzelései szerint, állami támogatással csupán az arra alkalmasnak minősített területre szabad szőlőt ültetni. Az ám, de mi történik azokkal a helységekkel a Homokhátságon és másutt, ahol a szőlőtermesztésnek jó hagyománya van, az ott lakók telepíteni is szeretnének, mert a szőlőből akarnak megélni, de nincs betelepítésre alkalmasnak minősített földjük? Ki fogja nekik megmondani, hogy ti ugyan nem telepíthettek, sőt hagyjatok fel teljesen a szőlővel, és nézzetek más elfoglaltság után? Ki vállalhatja ezért a gazdaságpolitikai szempontokon túlnyúló kérdésért a felelősséget? A napokban ugyanis a kecskeméti járás egyik kisközségének szakszövetkezeti vezetősége keresett fel. Közölte, hogy tagsági telepítéssel szeretnék folytatni az eddigi üzemi telepítést, de a szakszövetkezeti tagság csak úgy vállalja ezt a munkát, és a vele járó anyagi áldozatot, ha hagyományos módon, apáik, nagyapáik jól bevált szőlőtermesztési fogásaival csinálhatják azt. Csakhogy az állami támogatás elnyerésének jelenleg igen szigorú feltételei vannak a szőlőfajta, az ültetvény térállása, művelési módja, tám- rendszere tekintetében. Az érdekelt szakszövetkezet tagságának elképzelése pedig, úgyszólván minden lényeges pontban ütközik az említett feltételrendszerrel. Izsáki • s árfehért szeretnének ugyanis telepíteni, és azt a tagsági ültetvényben 3 méter sor- és 80 centiméter tőketávolságra. Ezt a szőlőt egyszerű támrendszer mellett, amelyet kis költséggel állítanak fel, alacsony műveléssel gondoznák, télre szokás szerint betakarnák, tavasszal nyitnák, mint annak idején. Gépeikkel ugyanis a 3 méteres sorközökben jól tudnak dolgozni, s minden talajmunkát, még a fedést, nyitást is gépesíthetik. Az említett térállással hektáronként 4200 szőlőtőkét tudnak elhelyezni, ami. már megközelíti a legjobbat. A közös gazdaság tagjainak számítása szerint, ez a szőlőültetés az államilag támogatott, nagyüzemi telepítés költségénél lényegesen kevesebbe kerülne. A támrendszer csupán a harmadába, a telepítés és az ápolás a felébe. Mindemellett egy hektár szőlőnek kézimunka-igénye nem lenne több 35—40- napnál, és biztosan számíthatnának a hektáronként legalább 6 tonnás szőlőtermésre. Nos, a kertészeti napok szakmai tanácskozásain elhangzottak, sőt az időközben foganatosított különböző intézkedések, amelyeket a kormányzati szervek tettek annak érdekében, hogy szabad utat teremtsenek minden ésszerű kezdeményezésnek, amely a gazdaságosabb termelést szolgálja, mind, mind azt bizonyítják, hogy a mostohább adottságokkal szemben, az ember milyen döntő tényezővé vált napjainkban. Akkor hát én sem állok egyedül azzal a meggyőződésemmel, hogy lehet, és érdemes szőlőt gazdaságosan termeszteni, kevésbé alkalmas termőhelynek minősített területen is. Csak az eddiginél nagyobb bátorsággal kell támaszkodni a jól bevált eljárásokra, az azokat alkalmazók szakmai tudására, tapasztalataira. Több és jobb minőségű szőlőtermés várható mindezekből, s versény- képesebb késztermék." — Ezzel a hozzászólással a vita még nincs lezárva. Mások is kinyilvánították véleményüket a termőhelyi tényezőknek a kertészeti termelésben betöltött szerepéről. Többek között arról, hogy Bács-*Kiskun, minit hazánk legnagyobb mezőgazdasági megyéje, kiemelkedő szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztő tája, milyen termőhelye a kertészeti ágazatoknak az ország többi megyéjének sorában. K. A. • Megkezdődött a szüret. Gyorsan telik a szállítójármű az érett szőlőfürtökkel. (Straszer András felvételei) A telepvezető egy napja Bánfalvi Béla vegyészmérnök, az Akkumulátor- és Szátazelem- gyár kunszentmiklósi telepének vezetője korán kelő ember. Reggelente hatkor, de legkésőbb fél hétkor már a munkahelyén tartózkodik. A munkahely alatt persze nemcsak a telepvezetői iroda értendő. — Megszokott reggeli programom — mondja —, hogy végignézem, ellenőrzőm a műszakkezdést a műhelyekben. Ilyenkor a művezetőkkel, csoportvezetőkkel a termeléssel összefüggő kérdéseket is megbeszéljük. Ezt követően az információk rendszerezése, az adatok összesítése következik, ami valójában felkészülés a budapesti gyár üzemvezetőségével, koordinációs osztályával folytatandó telefonbeszélgetésre. A készülék minden reggel fél nyolc tájban csörren meg, hogy azután a telefonkábel fél órára összekapcsolja a kunszentmiklósi telepet a budapesti gyárral. — Ez a mi „köldökzsinórunk". Ezen két irányban futnak az információk. Kunszentmiklós jelent, tájékoztat, Budapest utasít, felvilágosít. Hetenként egy alkalommal munkaértekezletre jönnek össze a munkaterületek vezetői. Ezek a megbeszélések rövidek, hatékonyak. Mindenki fel- készülten érkezik, egy-egy témára csak annyi szót vesztegetnek, amennyi feltétlenül szükséges. Rövid úton születnek meg a döntések. — Sokat értekezik? — Azt hiszem, nem többet, mint amennyire a munkámhoz szükség van. Vezetői értekezletek, négyszögülések,. pártvezetőségi ülések, olykor egy-egy rendkívüli termelési tanácskozás, röpgyü-* lés ... Minden jelentősebb technológiai, termelési, munkaügyi és egyéb változást ezeken a fórumokon jelentünk be, és kikérjük a tervezett intézkedéssel kapcsolatban a dolgozók véleményét. Bánfalvi Béla azonban még ennél is jobban kedveli a spontán, kötetlen beszélgetéseket. Erre a munkaközi szünetek nyújtanak leginkább alkalmat. — Az egészségre ártalmas munkahelyeken dolgozók számára délelőtt és délután rövid szünetet adunk. Ezeket a perceket használom ki arra, hogy szót váltsak a munkásokkal. Magánélet, közélet, munka egyaránt szóba kerül. Nagyon szeretem, és igen fontosnak tartom ezeket a beszélgetéseket, mert az emberek jóval őszintébbek, feszélyezetlenebbek ilyenkor. Az itt hallottak a valójában közvetlen," értékes információk. A telepvezetőnek természetesen időnként Budapestre is kell utaznia, más alkalommal viszont őt látogatják meg a gyár vezetői, szakemberei. Tűzvédelmi, munkavédelmi szemlék, polgári védelmi törzsgyakorlat teszi teljesebbé — de korántsem teljessé'— a felsorolást. — Hogyan marad ideje mindezek mellett a műszaki problémák megoldására? — Ezekre mindig jutni kell elegendő időnek. Végül is abból élünk, amit megtermelünk, és fontos feladatok minejig akadnak. Most például azon töprengünk, hogy a meglevő gyártóberendezéseinket kevés költséggel, praktikus ötletek, újítások segítségével hogyan tudnánk termelékenyebbé tenni. Erre azért is szükség van, mert az üzem legkeresettebb termékéből, az R—1'4-es tranzisztoros „bébi” elemből a tavalyi 3,5 millió darabbal szemben 5 milliót kell az idén készíteniük. Ez azt jelenti, hogy a megszokott 300 ezer helyett több mint 400 ezer elemnek kell lefutnia havonként a gyártószalagról. (Tavaly félévi riportot közöltünk a Petőfi Népében, s azt tapasztaltuk, hogy Bánfalvi Béla telepvezetőn kívül nem igen hízott senki sem a megemelt terv teljesíthetőségében. <5 volt az egyedüli, aki határozottan kijelentette: „Ki fogjuk elégíteni a kereskedelem igényeit.” Az idei első félévben gyártott 2 millió 350 ezer darab elem a bizonyíték ; neki lett iga?a a tamáskodók- kal szemben.) Maradék idejében még átnézi a postát, a közlönyöket, ismerkedik az új rendelkezésekkel, szabályozókkal. Háromnegyed négy után indul haza az üzemből. — Gyors bevásárlással kezdődik a délutánom, majd hazasie- tek, lerámolok, várom haza a gyerekeket a napköziből. Balázs harmadik, Barbara második osztályos. Reggelente a feleségem indítja útba őket, aki munkás- ellátási előadó. Bevásárlás, takarítás, gyerekekkel való foglalkozás — mindebből fele rész az enyém. Szórakozás? Üjságolvasás, könyv, tv, hobbykert... Jelenleg kocsira gyűjt a család, ha saját járművünk lesz, sokat fogunk majd kirándulni. Sitkéi Béla A. SZTRUGACKI3 - B. SZTRUGACKI3 Nehez istennek lenni (31) — Ne menj, Rumata — kérlelte Kira. — Ne menj. Maradj itthon. — Mennem kell, kicsim. — Félek, maradj... Megölnek. — Ugyan mit beszélsz? Miért ölnének meg? Hiszen mind félnek tőlem. , Kira újra sírva fakadt. Halkan sírt, mintha attól tartana, hogy a férfi megharagszik. Rumata a térdére ültette, és simogatni kezdte a haját. — A legszörnyűbb már elmúlt — mondta. — Meg aztán mi el akarunk menni Innen ... A lány hozzásimujt és elcsendesedett. — Előbb azonban sok elintéznivalóm' van dtt — folytatta Rumata. — Ma éjszaka sok embert megöltek. Meg kell tudnom, ki maradt életben, és ki halt meg. És segítenem kell megmenteni azokat, akiket1 meg akarnak ölni. — És neked ki segít? — Boldog az, aki másokra gondol ... Meg aztán nekünk hatalmas emberek segítenék. — Én nem tudok másokra gondolni — felelte a lány. — Félhol- tan jöttél haza. Unót agyonverték. Hová tették a szemüket a te hatalmas embereid? Miért nem akadályozták meg a gyilkosságot? Szabadulni' próbált, a férfi azonban erősen tartotta. — Mit lehet itt tenni — szólt Rumata. — Ez alkalommal kissé elkéstek. De most újra figyelnek bennünket, és vigyáznak ránk. Miért nem hiszel nekem? Magad is láttad: félholtan jöttem haza, és nézz meg most!... — Nem akarlak nézni — mondta a lány, és elrejtette az arcát. — Nem akarok megint sírni. — Nahát! Néhány karcolás! Semmiség ... A legszörnyűbb már elmúlt.- Legalábbis mi kettőnk- számára. De vannak igen derék, nagyszerű emberek, akik számára ez a rémség még nem ért véget. És nekem kötelességem segíteni rajtuk. Kira nagyot sóhajtott, megcsókolta a férfi nyakát, és szelíden kiszabadította magát. — Jöjj haza ma este — kérte. — Hazajössz? — Okvetlenül! — felelte hevesen Rumata. — Korábban jövök, és valószínűleg nem egyedül. Ebédre várj. A lány félrevonult, leült egy karosszékbe, kezét térdére tette, s nézte, hogyan öltözik Rumata. Ö pedig, arósz szavakat mormolva, felhúzta csengettyűs nadrágját, újra felvette az áldott páncélinget, és végül kétségbeesve mondta: — Kicsikém, értsd meg hát, hogy mennem kell! Mit tehetek?! Feltétlenül mennem kell! Kira váratlanul, elgondolkozva így felelt: — Néha nem fér a fejembe, miért nem versz. Rumata, aki már begombolta dús csipke-nyakf odros ingét, mozdulatlanná meredt. — Hogyhogy miért nem verlek? — kérdezte zavartan. — Hát lehet téged verni? — Te nem egyszerűen jószívű, derék ember vagy — folytatta a lány, aki oda sem figyelt —, hanem nagyon különös is. Valóságos arkangyal... Melletted bátor vagyok. Most is bátor vagyok ... Rumata odalépett hozzá, felsebzett ajkával erősen szájon csókolta, azután levette kezéről a 'vas karperecét, I átnyújtotta. — Tedd fel a bal csuklódra. Ma bizonyára már senki sem jön hozzánk, de ha mégis jönnének, mutasd meg ezt. Kira utánanézett, és Rumata pontosan tudta, hogy mit gondol: „Nem tudom, talán ördög lehetsz, vagy az isten fia, de ha nem térsz vissza, akkor én meghalok.” És a lány hallgatásáért Rumata végtelenül hálás volt, mert most roppantul nehezére esett elmenni, mintha napsütötte,. smaragdzöld partról bűzös pocsolyába ugrana fejest. 26. Rumata lopakodva igyekezett az arkanari püspök kancelláriája felé. Városi polgárok szűk kis udvarain settenkedett keresztül, krumplisorok között mászott négykézláb. Mégsem sikerült elkerülnie a fekete hadnép éber szemét. Miután kiért a szemétlerakóhoz vezető keskeny, szűk sikátorra, két komor szerzetesbe ütközött. Megpróbálta kikerülni őket, a barátok azonban kihúzták kardjukat, s útját állták. Rumata kardjai markolatához kapott, mire a szerzetesek három ujjúkat fájukba dugva füttyentettek, segítséget hívtak. Rumata lassan hátrált, de hirtelen egy jelenték-- télén arcú, kicsiny, fürge emberke ugrott jki elébe. 'Nyilvánvalóan a figyelésemmel megbízott besúgó, gondolta Rumata. És még nem is leplezi magát túlságosan. Körültekintő az arkanari püspök. Kíváncsi vagyok, vajon inkább tőlem fél vagy engem félt? A mellékutca kihalt volt. De már halkan megcsikordultak a spaletták, csapódtak az ajtók, félénk sugdolózás hallatszott. Égy félig elk<jrhadt kerítés mögül kihajolt egy elcsigázott, sovány arc. — Bocsánatot kérek, nemes dón, még egyszer bocsánatot kérek. Nem árulná el, mi történik a városban? Kikusz kovács vagyok, a műhelybe kellene mennem, de félek ... — Ne menj — tanácsolta Rumata. — A szerzetesek nem ismerik a tréfát. A király nincs többé. Don Reba uralkodik, a Szent Rend " püspöke. Ügyhogy maradj veszteg. A kovács minden szóra bólintott, szeme bánattal és kétségbeeséssel telt meg. — Szóval a Rend... — düny- nyögte. — Ó, a dögök ... Bocsásson meg, nemes dón. A Rend ... No és ezek mifélék, szürkék vagy másmilyenek? — Dehogy — válaszolta Rumata, miközben kíváncsian mustrálta a kovácsot. — A szürkéket alighanem lemészárolták. Ezek szerzetesek. — Hű, az áldóját! — mondta a kovács. — Szóval, a ■ szürkéket is... Hát ez a Rend! Az nem rossz, hogy a szürkéket lemészárolták. De rólunk, nemes dón, mi a véleménye? Be tudunk illeszkedni, ugye? — Miért ne? — mondta Rumata. — A Rendnek is kell enni- innl. Be tudtok illeszkedni. A kovács megélénkült: — Nekem is az a véleményem, hogy beilleszkedünk. Az a fő, hogy senkit se bánts, akkor téged se bántanak, ugye? Rumata a fejét csóválta. — Azt már nem. Aki nem bánt, azt kaszabolják leginkább. — Az is igaz — sóhajtott fel a kovács. — De hát mitévő legyek ... Hisz egyedül vagyok, mint az ujjam, ráadásul nyolc kölyök kapaszkodik a nadrágomba. Ej, Szűzanyám, legalább a mesteremet lekaszabolnák! Tiszt volt a szürkéknél. Mit gondol, nemes dón, lekaszabolhatták? öt arannyal tartozom neki. — Nem tudom — mondta Rumata. — Lehet, hogy lekaszabolták. Inkább a következőt fontold meg, kovács. Te egyedül vagy, mint az ujjad, de ilyen ujj jó tízezer van a városban. — No és aztán? — kérdeztp a kovács. — Hát gondolkozzál — mondta mérgesen Rumata, és faképnél hagyta. Korai még neki a gondolkodás. Pedig azt lehetne hinni, mi sem egyszerűbb: tízezer efféle pörölyforgató, ráadásul, ha feldühödik, bárkit ízzé-porrá zúzhat. De. ők még nem dühödtek fel. Csak félnek. Ki-ki önmagáért, az isten mindenkiért. A háztömb szélén levő bodzabokrok hirtelen megrezdültek, dón Tameo bújt ki a mellékutcába. Amikor észrevette Rumatát, felkiáltott: — Nemes donomr! Mennyire öiülök! ön is a kancelláriába tart? (Folytatjuk.)