Petőfi Népe, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-15 / 216. szám

1981. szeptember 15. • PETŐFI NEPE • 5 VENDÉGÜK VOLT: A TANÁCSELNÖK ÉS ADY ENDRE ROKONA Miért jön össze Solton 15-20 fiatal hetente? NYELVŐR Most tizenöten ülnek a karos­székekben. Elégedett Nyúl Mar­git, a solti művelődési ház igaz­gatója. Igazgatója? Egyebek kö­zött az ifjúsági klubban heten­ként összeverődő kis közösség kovásza, Romsics Margit klubve­zetővel közösen időnkénti meg­újító ja. Minden évben elmaradnak né- hányan. A Bajára, Kecskemétre fölvett főiskolások, a Dunaújvá­rosban dolgozók még vissza-visz- szatémek olykor. A másutt lete­lepülők csak sátoros ünnepeken néznek körül ifjúságuk színterén. A családosokat meg a gyerek, az új otthon berendezése, az autó megszerzése, utána a fenntartá­sa, majd a mittudoménmi köti le. Van akinek a háztáji falja föl a szabad idejét, másokét az esti, a levelező iskola követeli magáé­nak. Űjak is jönnek. Egészen pon­tosan be- vagy átjönnek, mert többségük korábban is tagja volt a művelődési ház valamelyik kö­zösségének. Szükségét érezték a sűrűbb találkozásoknak. Jóízű beszélgetésekre vágytak. A nép­tánccsoport legfőbb utánpótlásuk. (Érdemes volna megvizsgálni, hogy mi ragasztja össze ilyen tar­tósra a népi együtteseket.) Életerős, magamagából táplál­kozó csoport. Még közművelődé­sünk csüggesztő formalizmusa sem tudta — eddig — elíonnyasz- tani. Hajdanán csak úgy egysze­rűen összejöttek az egyivású em­berek a társaskörben. Az „igény­szint” előzetes tisztázása nélkül, „a kapcsolatrendszerek beterve­Bemutatkoznak a klubtagok Közös kirándulások zése” nélkül, jókedvűen, tájéko­zottabban mentek hazS. Félreértés ne essék: az idéze- tes kifejezéseket nem a solti mű­velődési ház klubjának terveiből vettem. 'Bizonyára csináltak, csi­náltattak velük is programokat. Előre beprogramoztatták velük is, hogy mit csinálnak majd jövő decemberben. Kevéssé ismerem ezt a társaságot. De az az egy­két találkozás is meggyőzött ar­ról, hogy nem a „tervteljesítés szándéka” hozza össze ezt a kis társaságot. Az együttlét vágya, a közös tudásgyarapítás örömének a reménye toborozza össze időn­ként a fiatalokat. Érdekes társaság, összetételük a nagyközség társadalmi rétegző­dését és Solt kiskörzeti vonzását egyaránt tükrözi. Mátyás Judit és Poós Mária Kalocsán, Karsai Erzsébet és Huber Ágnes Duna- földváron jár középiskolába. Vé- csi (?) János a paksi atomerőmű- építkezésen villanyszerelő. Má­tyás István Kiskőrösön dolgozik, Németh József Kunszentmiklós- ra utazgat. Az óvónő, Vajda Ju­dit, a dekoratőr klubvezető, Rom- sics-lány és Sás Julianna, a ta­nító Lang Mária, a gyógyszertári asszisztens Romsics Ildikó Solton él, dolgozik. A 'harmadik Rom- sics, László: katona. Velük ta­lálkoztam. Róluk a tapasztalat hitelével mondhatom: érdeklő­dők, tudnivágyók. (Straszer András felvétele) A TIT-előadások után általá­ban ezért marasztalják a meg­hívottat. Ezért szeretnének tájé­kozódni a solti ügyekről. Szíve­sen látogatott körükbe Fehér György, a helyi pártbizottság tit­kára, Prohászka János tanácsel­nök. Űti-élménybeszámolók révén is közelebb 'kerül hozzájuk a nagyvilág. Maguk is fölkereked­nek a közeli kirándulóhelyekre. Jól bevált a „Mi lenne, ha Te lennél a ...” sorozat. Időnként ér­dekes embereket is vendégül lát­nak. E sorok írója tőlük tudta meg, hogy a nagyközségben él Ady Endre egyik rokona, akit ha­marosan bemutatunk lapunkban is. Saját maguk is bemutatkoz­nak, ki így, ki úgy. A szavak rokonértelmüsége Tervezik a Soltról elszármazot­tak meghívását. Számítanak Mol­nár Margit tévé-riporter, Fábián Márta világhírű cimbalomművész és mások közreműködésére. Az is lehetséges, hogy éppen szü­reti mulatságra kerekedik kedvük az ősszel, összehozzák, mert ép­pen az igényekhez alkalmazkod­va erősödött meg ez a kis közös­ség, mert a tagság aktív közre­működésének köszönhetik jó hí­rüket. Mi tagadás, kevéssé fog­lalkoztatja őket, hogy miként vélekednek róluk beküldött je­lentéseik alapján a közművelő­dés félhivatalos és egészen hi­vatalos fórumain. Tudják: Solton, körükben, általuk dől el a rokon­szenves közösség holnapja, jö­vője. Heltai Nándor BACS-KISKUN MEGYE MŰEMLÉKEI Az alpári templom Interpress-filmek sikere Tíz éve működik az INTER- PRESS Sajtóügynökség film­szerkesztősége, amely évente 250 lengyel filmet, illetve film- riportot forgalmaz. Az 1NTER- PRESS-filmek többsége aktuá­lis eseményekről tudósít, de számos érdekes, kulturális jel­legű, tudományos filmet is for- ' gatnak. Ilyenek például a „Ne­ves művészek, tudósok”, vagy a „Lengyel családportrék”, „Lengyel arcok” című filmso­rozatok. A filmek nemcsak Lengyelországban, de külföl­dön is sikert aratnak. Közülük nem egyet díjaztak már eddig is, például a krakkói rövid­film-fesztiválon. A filmtudósí­tások között nagy figyelmet ér­demelnek a lengyel kulturális életet feltérképező alkotások. Franciszek Kuduk „Tavasztól őszig" című sorozata például az év legfontosabb, kiemelkedő kulturális eseményeit fűzi mesteri kézzel csokorba. To­rnász Pobog-Malinowski „Ins­pirációk” című filmje a lengyel gobelin-művészet gyökereit, népszerűségének titkát kutatja és tárja fel. Zbigniew Sza- niawski a czestcchovai búcsú­járóhely kolostorának szakrá­lis művészetét ismerteti „A fekete madonna kincsei" című filmjében. A forgatónak meg­engedték, hogy betekintsen a kolostor zárt világába, felvil­lantson néhány képet kamerái segítségével a klauzurából. Wi­told Zadrowski alkotása „A lángokból kimentve” című film a lengyelországi zsidó kul­túra örök értékű relikviáit mu­tatja be, azokat -az egyházi műtárgyakat, amelyeket annak idején, a II. világháború alatt sikerült megmenteni. (BUDA- PRESS—INTERPRESS) A rokon értelmű szavak hasz­nálatával is foglalkoznunk kell. Jelentéskörüknek és jelentéseik, árnyalati különbségeinek ismerete határozza meg használatukat. Az ál — hamis szópár több je­lentésben szorosan érintkezik vagy megegyezik egymással: a) nem igazi, nem valódi, talmi (ál- tört — hamis ékszer); to) mester­kélt, nem természetes (álszakáll — hamis fogsor); színlelt, tette­tett (álszemérem — hamis köny- nyek). Néhány szókapcsolatban föl is lehet őket cserélni. Pl. álokosko­dás — hamis okoskodás, álpátosz — hamis pátosz, álromantika — hamis romantika. Sokszor azon­ban nem cserélhetők fel a szó- kapcsolatok. Pl.: álbölcsesség, ál- hazafiság, álszemérem és a szak­szók többsége: álborda, áltört, hamis ékszer, hamis igazolvány — hamis pénz. Jelentéstartalmuk szerint el­különülnek. Az ál melléknév megtévesztő szándékú személy jelzője (álhírlapiró, ál-Petőfi) és az eredetit utánzó, megtévesztő szándékú dologé (álarc, álkulcs, álnév). A hamis a gazdagabb jelentés­tartalmú. Jelentései: az igazság­tól eltérő, téves (hamis általáno­sítás, hamis tanok), másokat meg­tévesztő (hamis ember, hamis lel­kű), huncut, kacér (hamis gyer­mek, hamis tekintet), szeszélyes, alattomos (hamis kutya), rosszul hangzó, disszonáns (hamis hang, hamis akkord). Helyesírás szempontjából is el­különül a két melléknév. Az ál melléknevet összeírjuk a jelzett szóval (álhazafiság), a hamis mel­léknevet pedig különírjuk (hamis tanok), csak néhány sűrített ér­telmű kapcsolatban indokolt az egybeírás (hamisgultyás, hamis­kártyás). Az ál előtagú összetett szavak gyakran rosszalló, elítélő jelentésűek (álokoskodás, álsze­mérem). Használatúkat sokszor csak a nyelvszokás határozza meg (álnév — hamis név, álpró­féta — hamis próféta). A fokoz, növel, emel, sőt a hi­vatalos nyelvben újabban nagyon használt fejleszt igéknek is közös a jelentésük: nagyobbá tesz. Hasz­nálatuk azonban jelentős eltéré­seket is mutat. A fokoz mérték­beli, minőségi nagyobbodást fe­jez ki, a növel mennyiségben, ha­tásfokban való gyarapodásra-utal, - az emel magasabb szintre hozást, fejlesztést fejez ki. A fejleszt a ‘ hivatalos nyelv kedvelt szava. Ezeket a rokon értelmű igéket nem lehet egymással korlátlanul felcserélni. Az emel használata a leggyakoribb, a hivatalos és sajtónyelvben ma már divatos szó. Ennek a magyarázata a gra­fikonszerű ábrázolás, a mérőmű­szerek állásán és a hőmérő hi- ganyszálának emelkedésén és süllyedésén alapuló szemlélet. Ma már az emel kiszorítja a fokoz és növel igét. Nem növelik, hanem emelik a bevételt, a forgalmat, a létszámot, fokozás helyett emelik a termelékenységet, a hangulatot, és a növelés vagy fokozás helyett emelik a termelést. Az ár- és bér­emelés szavak annyira átmentek a köztudatba, hogy már nem is érdemes mást ajánlani helyettük, pedig az ár- és bérnövelés kife­jezőbb lenne. A fejleszt ige szár­mazékai, a létszám- és a bérfej­lesztés a hivatalos nyelvben any- nyira meggyökereztek, hogy sajá­tos műszóként el kell fogadni őket. Az emel sok terpeszkedő kife­jezésnek igei eleme. Pl. kifogást, óvást, vétót, panaszt emel. Ezeket köznyelvi igékkel is ki lehet fe­jezni: kifogásol, helytelenít, (meg)óv, bepanaszol, felpana­szol, panaszkodik. A vádat emel jogi kifejezést nem lehet a köz­nyelvi be-, vagy megvádol vala­kit szerkezettel helyettesíteni. A kissé régies választékos szót emel szerkezet helyett meglepőbb a felszólal, nyilatkozik, beszél va­lamilyen ügyben, valakinek az érdekében. Nem helyettesíthetők az ilyen kifejezések: hatásköri ki­fogást, bűnvádi panaszt emel va­laki ellen. Sőt a hivatalos nyelv­ben el kell fogadni a törvény­erőre emel kapcsolatot is. Az ápol és gondoz igék jelen­tésköre is sokban egyezik. Az ápcló-é a gazdagabb. Elsősorban beteg embert, állatot gyógyulás­hoz segítve ápolunk (a tüdőgon­dozó neve a másik igével kap­csolódott össze). De növényt, pad­lót is ápolunk. A gépápoló és az autóápoló tanúsága szerint még gépeket és autót is. Szellemi te­vékenységre és elvont fogalmak­ra is vonatkoztatjuk: barát­ságot, emlékeket, hagyományo­kat, művészetet is lehet ápolni. Választékosán azt is kifejezi, hogy valamit egészségesen fejlőd­ni, gyarapodni segítünk. Ezért be­szélünk nyelvápolásról is. A gondoz ige jelentésköre sző­kébb, de érintkezik vagy azonos az ápol igével. Gondozni vagy ápolni lehet a rászoruló gyerme­ket, öreget, beteget, magatehetet­lent, de állatot, növényt is. Ápol­hatjuk vagy gondozhatjuk ma­gunkat, körmünket, hajunkat, bő­rünket. A két ige használatának vagylagossága bizonyos intenzi­tásbeli különbségre utal. Az ápol-ban nagyobb a rendszeres­ség, alaposság. Csak így mond­hatjuk: ápolt haj, kéz, külső, test; nő; arcápolás, haj-, lábápolás. Származékokban és összetételek­ben még feltűnőbbek a különb­ségek: az ápolónő betegek­kel foglalkozik, szakszerű beteg­ápolásra van képesítése, a gon­dozónő csecsemőket, gyermeke­ket gondoz; nemcsak betegeket, hanem egészségeseket is. A gondoz igének újabbjelentés- változása alakult ki ilyenféle mondatokban: a könyvet ez és ez a kiadó, ez és ez a szerkesztő gondozta. Sajátos jelentés ez, de már elfogadták. A szó ilyen hasz­nálatát a szóismétlés elkerülésé­re való törekvés magyarázza, (pl. a kiadó kiadásában, a szerkesztő szerkesztésében). Ha nincs szóis­métlés, lehetőleg ne használjuk (kiadja, szerkeszti). Kiss István mwmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmMsmmmm A. SZTRUGACKI3 - B. SZTRUGACKIJ Nehez istennek lenni Okirat 1075-ben említi először Alpár nevét. I. Géza két apátság­nak; és a váci püspökségnek adományozta a községet és javadalmait. Déli része került az egyházmegyéhez. A középkorban ezért nevezték Pispekalpárnak. Fekete János és Szent-Andrássy Tibor kutatásaiból is tudható, hogy mindig templomos, tehát nagyobb hely volt. A török alatt yált lakatlanná. A XVIII. század második harmadában népesítették be újra vállal­kozó szellemű családok. A templom Althann Mihály Károly püspök kezdeményezésére 1752—1755 között épült. (Címere a bajáratnál lát­ható.) A História domus (a ház története) szerint tizenkét ökrössze­kér húsz napig szállította az alapokhoz, a falakhoz szükséges köve­ket (vagy azok egy részét). Valószínűsíthető, hogy a még az árpád­házi királyok alatt épített első váci székesegyház köveiből került jó­kora mennyiség a Tisza mellé. Feltételezéseink szerint egy kecske­méti kőműves irányította a munkákat. A barokk stílusú műemlék-templom szépségét növeli, hogy belső berendezésének java az építéssel egyidőben került helyére. Méghozzá kalandos úton, külföldről. (Olaszországból?, Ausztriából?) Az oltáro­kat, a szószéket, a szobrokat ugyanis kecskeméti templomuk részére rendelték az alpári plébániát is ellátó ferencesek. Fölöslegessé vált számukra, mivel időközben felújították régi épületük berendezését, így kerültek a faragott szobrok az ősi, újjáéledő településre. Az I. Istvánt, Imrét és Máriát ábrázoló, a mellékoltárt díszítő paiasztba- rokk stílusú szobrok későbbi alkotások) Művészettörténeti érdekességű a bizánci hatásokat mutató, Kelet­ről Firenzén át hazánkba hozott kegyképe. Említésre méltó, hogy az orgonakarzatra felvezető lépcsőrendszert egy-egy tölgyfából faragták ki. Ma is zöldell egy, a templom avatásakor, 1755. novemberében elül­tetett hársfa. Heltai — Pásztor (27 ) — Tudja ... Én valahogy J.. — Aba testvér szórakozottan elmo­solyodott, és széttárta kurta kar­ját. — Nekem, tudja, valahogy mindegy. De talán mégse kössük fel... vessük máglyára. Mi a vé­leménye, dón Reba? — Igen, talán — felelte elgon­dolkodva dón Reba. — Tudja — folytatta Aba test­vér, és rámosolyodott Rumatára —, a söpredéket szokás felköt­ni ... Nekünk vigyáznunk kell arra, hogy a nép körében meg­maradjon a tisztelet a rendek iránt. Mégis ősi nemzetség sarja, jeles irukani kém... — Felka­pott az asztalról egy lapot, és szemügyre vette. — Ö, még szoa- ni is ... Annál inkább! — Akkor véssük máglyára — bólintott Cupik atya. — Jól van — mondta dón Re­ba. — Megegyeztünk. Máglyára vetjük. — Különben, úgy gondolom, dón Rumata könnyíthet a sorsán — jegyezte meg Aba testvér. — Ért engem, dón Reba? — Megvallom, nem egészen ... — A vagyon! Nemes donom, a vagyon! A Rumata-család me­sésen gazdag!... — Igaza Van, mint mindig ■— mondta dón Reba. Cupik atya ásított, és az asztal­tól jobbra levő lila függönyökre sandított. — Nos, kezdjük el annak rend- je-módja szerint — jelentette ki dón Reba sóhajtva. Cupik atya egyre a függönyök­re sandított Nyilvánvalóan várt valamit, s nem érdekelte a ki­hallgatás. Miféle komédia ez? — tűnődött Rumata. — így hát, nemes donom — fordult dón Reba Rumatához —, rendkívül kellemes volna, ha vá­laszolna néhány bennünket ér­deklő kérdésre. — Oldozzák ki a kezemet — mondta Rumata. Cupik atya kétkedőén mozgat­ta az ajkát. Aba testvér bőszen csóválta a fejét. — Vagy úgy? — mondta dón Reba. — Megértem önöket bará­taim. De tekintettel azokra a kö­rülményekre, amelyeket dón Ru­' i mat a valószínűleg sejt... — So- katmondóan végigtekintett a mennyezet alatti szellőzőnyílás­sorokon. — Oldjátok ki a kezét — jelentette ki. Valaki nesztelenül Rumata mö­gé állt. Rumata érezte, amint a furcsán puha, ügyes ujjak meg­érintik a kezét, hallotta, hogy nyikorog a kötél a kés alatt. Aba testvér előhúzott az asztal alól egy hatalmas harci íjat, és letet­te maga elé. 23. — Akkor hát kezdjük — mond­ta frissen dón Reba. — Neve, családja, rangja? — Rumata, az Esztori Rumaták nemzetségéből. Huszonketted- íziglen nemes. Rumata leült a pamlagra, és masszírozni kezdte a kezét. Aba testvér izgatottan szuszogva ne­kiszegezte a kérdéseit — Apja? — Nemes atyám birodalmi ta­nácsos, az uralkodó hűséges szol­gája. — Él? — Meghalt. — Régen? — Tizenegy éve. — ön hány éves? Rumata nem válaszolhatott, mert a lila függöny mögül zaj hallatszott. Aba testvér elégedet­lenül hátranézett; Cupik atya pe­dig vészjósló mosollyal felemel­kedett — Nos, hát vége, uraim!... — kezdte kárörömmel. Az ajtófüggöny mögül három olyan ember ugrott elő, akire Ru­mata legkevésbé szíámíthatott. Nyilván Cupik atya sem. öles termetű szerzetesek voltak, feke­te csuhában. Gyorsan odaugrot­tak Cupik atyához, és megfogták a könyökénél. — Á... n-na... — motyogta Cupik atya. Arca halottsápadt lett. Kétségtelenül valami egé­szen mást várt Don Reba bágyadtan intett. A barátok felemelték Cupik atyát, és ugyanolyan nesztelenül lépve, kivitték a függönyök mögé. Ru­mata fintorgott. Aba testvér meg­dörzsölte puha kacsóját, és fris­sen mondta: — Remekül sikerült, ugye. dón Reba. — Igen, tűrhetően — helyeselt dón Reba. — De folytassuk. Nos, hány éves, dón Rumata? — Harmincöt. — Mikor érkezett Arkanarba? — öt évvel ezelőtt. — Honnan? — Eddig Esztorban laktam, a családi várban. — És mi volt ennek az átköl­tözésnek a célja? — Körülményeim arra kény­szerítettek, hogy elhagyjam Esz- tort — Mégis, milyen körülmények voltak azok? — kérdezte dón Re­ba. — Párbajban megöltem a fel­séges család egyik tagját. — Vagy úgy? És név szerint kit? — Az ifjú Ekin herceget. Olyan érzése támadt, hogy mindezek a kérdések semmit sem jelentenek. Hogy ez ugyan­olyan játék, amilyen a kivégzés módjának megvitatása volt. De a szerzetesek, a szerzetesek! Hon­nan kerültek az udvarba a szer­zetesek? Ráadásul ilyen ügyes, fürge legények... — Volt-e alkalma Irukanban járni? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom