Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET 9 Nagy Vince linómetszete: Petőfi Sándor. Nem tudom, akadt-e eddig mű- velödéstörténész, szociológus, irodalomtudós stb., aki felmérte volna — avagy megkísérelte volna ez• —, hogy miként él, menynyire van jelen mindennapjainkban, az utókor mai embereinek emlékezetében mindmáig utolér- heietlenül legnagyobb költőnk, Petőfi. Gondolom, hogy bárki is nehezen adhatna erre az egyébként lényeges kérdésre választ, hazánkfiai közül. Miért fontos ez? Először, mert akár így, akár úgy, de tudomásul kell vennünk: százharminckét évvel Petőfi Sándor halála után eddig még senki emberfiának mm sikerült őt népszerűségben túlszárnyalnia. A másik: tudomásom szerint egyetlen költőnk körül — talán Ady Endre a kivétel? — sem bontakozott ki olyan sokirányú, eleven, indulatos sőt harcias vihar, bonyodalom, mint az Alföld, a Kiskunság szerelmese, a világszabadság költője körül. S a harmadik, ami cseppet sem nélkülözhető: nem volt alkotónk, lírikusunk még eddig, akinek hatása oly roppant méretű lett volna a későbbi nemzedékek költőire, mint az övé. Sorolhatnánk még tovább, jó ideig, hogy mi mindenért irányul rá a figyelem törvényszerűen ma is még. Ha róla van szó, senkit nem érdekel az emlékezéskor a kerek évforduló. Mert minden évben emlékeznünk kell, belső kényszerből reá. Mert ez így van rendjén. Mert ő a példánk, a zászlónk. V. M. Képzőművészeti nevelés Van grafikus, aki gyermekillusztrációi legfőbb bírálójának fiát, lányát kéri fel, és a' minőséget, a közérthetőséget illetően nem is csalatkozik. Az sem meglepő, hanem friss megújulásra vall, hogy Bihari Sándor legújabb „Rajzok a levegőre” című verseskötetét fia, Bihari Márton kedves firkájával népesítette be a címlapon, egy négyéves gyerek rajzi álmodozásával. Különösen a hangban és színben inger* szegény lakótelepi környezetiben igénylik az iskolások a színek vitaminját. Nagy Előd festményeit igy minősítették a rákos* palotai gyerekek a Lila Iskolában: Szép, mert nagyon színes. A mozgástér is szűkebb a mai gyerek számára. Szűkült a rét, a vízpart, sok a bekerített rész, azért van nagy jelentősége annak, hogy a játékokat készítő formatervezők az Iparművészeti Főiskolán fokozott gondot fordítanak a mozgást igénylő közösségi és egyéni gyermekjátékok tervezésé* re, melyhez élénk színeket használnak. Ép* pen a mai életformából adódó sok passzivitás, túlzott televíziónézés ellenpontjaként helyes az a gyakorlat, melyet a Magyar Nemzeti Galéria valósít meg. Itt Várnagy Ildikó és Szabados Árpád'szobrász* és gra* fikusművészek vezetésével olyan gyermekfoglalkozások szerveződtek az elmúlt években, ahol a sok ide érkező gyerek szabad elhatározásból, saját képzelete alapján fest, rajzol, készít játékot és plasztikát. így a képzőművészet üzenete ötvöződik játékos elemekkel, belső örömmel. Ilyen kezdeményezés a Szépművészeti Múzeumé is. Vá* cott, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten aszfalt-rajzversenyeket rendeznek, és igen szép Szentendrén az a betonkerítés a Pest megyei Művelődési Központ közvetlen szomszédságában, mely a mesevilágot eleveníti fel egyetlen színes panorámában a gyermekfantázia közreműködésével. Sok helyen batikok készülnek az általános iskolában. Évek óta hirdet pályázatot a Mezőgazdasági Múzeum, évek óta rendez országos rajzkiállításokat a mezőgazdaság témaköréből. Egyéni munkák váltakoznak kollektív fali festményekkel, s itt kiderül az is, hol kiemelkedő a rajztanítás — a ke* celi, szokolyai, gyáli gyerekek évekre visz* szamenően remekelnek. Egyes iskolákban, így Dunakeszin és Csepelen rendszeresen tartanak képzőművészeti bemutatókat, s ez az egész lakótelep köz- művelődését szolgálja, hiszen a szülők is bekapcsolódnak a tárlatlátogatásba. Kis* kunlaoházán a Munkácsy Mihály Általános Iskola nemcsak arról nevezetes, hogy fel* avatták névadójukról Domonkos Béla szobrát, hanem arról is, hogy százával viszik a nevelők erről a helyről tanítványaikat az ország nevezetes múzeumaiba. Általában a kiállítóhelyiségek vendégkönyvei tanúskodnak arról, hogy szívósan és rendszeresen növekszik a diákok múzeumlátogatása, milliós az évi nézőszám. Az is vonzó példa, hogy a gödöllői gyermekkönyvtár felavatásával egyidőben. helyezték el Szekeres Erzsébet ajándékát, egy nagy méretű faliképet az égigérő fáról. Sok helyen gyakorlat, hogy a művészek minden ellenszolgáltatás nélkül ajándékoznak. Uhrig Zsigmond egész sorozat festményt adott egy gyermekkórháznak, Szup* pán Irén íaliszönyegekkel lepte meg a du* nakeszi iskolásokat. Sokat tehet a társadalom, ha az egyes oktatási intézményekbe monumentális méretű alkotásokat rendel meg a művészettől, s az örvendetes, hogy az új iskolák általában élnek ezzel a lehetőséggel. Szemet gyönyörködtető az egyik új kecskeméti általános iskola, ahol a külső homlokzaton Csik István mozaikja fogadja reggelenként színes vizuális köszöntéssel az érkezőket. Gyönk is gazdagodott azzal, hogy 1980-ban az iskola új részébe került Vecsési Sándor seccója — hozzájárul az esztétikum itt is a neveléshez, a harmóniához. Budapesten, a XX. kerületben működik a Kisduna Galéria. Nyolc esztendeje váltják egymást a magyar, német, lengyel, japán, indiai, egyiptomi kiállítások, és nyolc esztendeje tartanak egy lelkes rajztanár vezetésével a művek között inspirativ rajzórákat. Ez is egyik formája a képzőművészet és az iskola alkotó kapcsolatának, mely időtől és embertől függően számtalan va* riációt és elmélyülési fokozatot eredményez. így például Tápiószentmártonban ötven, hatvan kisiskolás készít kerámiát Vá- rallyai Béla vezetésével, szemet, szívet gyönyörködtetően. L. M. ANTALFY ISTVÁN: Adriai emlék Játszik a fény az Adrift vizén. A vihar elmúlt, az eső elállt. Tarkállik ismét, nyüzsög a világ, ellepik újra a csöppnyi bazárt; árul a sarki képárús. Szivart füstöl a cipőpucoló gyerek, polipot fogott egy öreg halász. ,.. Meglengenek a pálmalevelek. 9 * • „Itt soha nem esik a hó, s ha esni kezd, máris elolvad” „Itt egyforma a tél, a nyár” (A tegnap, a ma, és a holnap!) Itt pihennek az emberek, itt mindig mindent megcsodálnak akik messziről idejönnek, oázisára a világnak. „Itt a citrom is megterem”. Itt a tenger csodásán kéklik. De én tudom;;; a cédrusok, s a pálmák sem nőnek az égig. * * * Nem hallom mostan szavadat... Zúg, egyre morajlik a tenger. Csapja a partot a hullám, felszabadult fegyelemmel. Öreg halász alszik a parton ... Neki a tenger csak kenyér. Nekem egzotikus e zúgás, mely már örökké visszatér... A pálmafák, a luxusszállók között én idegen vagyok. A Kvarner sziklái remegnek, s most születnek a csillagok. * * * Csónak a parton kikötve pihen. Cédrus alatt feketét hoz a pincér. Azt mondják, felúsznak a cápák ide is, ha a nyár majd ideér. „Temperatura maré” tizenhat fok. Magasból néz a vitorlásokra s a visszakéklő tenger vizére a Katedrális és a Szlávija. T J nalmas délután volt. A nap. '**' sütés már nrtelengetett is valamelyest, de ez a tény Wurm Dezsőt kevéssé érdekelte. Az ablakban könyökölt, figyelmét az elrobogó autók rendszámára összpontosította, és örült, amikor végre felfedezte a szerencseszámát, amit évek óta rendszeresen megjátszott. Ekkor szólalt meg a telefon. — Jó napot — mondta egy kellemes női hang. — Nem lenne kedve velem tölteni az estét? — Éppen ezen gondolkozom vagy fél órája — mondta töprengve Wurm —, hogy töltsem, vagy ne töltsem. Egyébként kit tisztelhetek önben? — Nem fontos. Egyelőre érje be azzal, hogy a bennem rejlő értékeket még nem tárta fel senki. Talán azért, mert nincs lila ruhám. — Látja, nekem sincs. De azért még élek. — Tudtam. — Ismer engem valahonnan? — Nem, de pontosan ilyennek képzeltem. Ha valakit Wurm Dezsőnek hívnak, az akkor is remél, ha nincs lila ruhája. Bizonyára papagája sincs. Ebben a városban kevés a papagáj. Nem vette még észre? — Nem figyeltem. Mondja, miért pont engem hívott? — Véletlenül. Tetszett még a Szépmicsicsák Vince, de a Dezső miatt maga mellett döntöttem. A nagyapámat hívták Dezsőnek. Tudja, unatkozom és lapozgattam a telefonkönyvben. Maga .nem unatkozik? .— Most nem — mondta Wurm őszintén. — Amióta felhívott, nem. — Ne udvaroljon, mert belém Tavaszi telefon szeret, és itt állunk a legnagyobb bajban. Hová tette a szövegét? Inkább kérdezzen! — Hány éves? — Számítsa ki. Három éve, hogy utoljára őszinte voltam a szüléimhez. Még náluk lakom, ők meg mindenáron nevelni akarnak. — Szűz? — Képzelje. De emiatt legfeljebb jövőre fogok szégyenkezni. — Tizenhatra saccolom. — Ne nevettesse ki magát. Persze, annyiban igaza van, hogy a neveltetésem az egész jövőmet determinálja. Erre csak nemrég jöttem rá. És, amennyiben nem tudná, az ember élete a neveltetése elleni harc jegyében folyik. — Kellemetlen lehet. — Ne gondolja. Lázadni jobb, mint i'ohadni. — Akkor húszéves. — Maga meg elmúlt harminc. -Sok nője volt? — Nem számoltam. — Hazudik. — Mit sérteget, maga taknyos! — Legfeljebb nem találkozunk. És nem is sértegettem. — Milyennek képzel? — Magas, széles vállú, dús hajú, kis pocakkal. És szőrös a melle. Természetesen vastag keretű, sötét szemüveget visel. Wurm Dezső vigyorogva nézett a tükörbe. Alacsony, enyhén kopaszodó férfi volt, meglehetősen keskeny váltakkal. A jellemzés csak a kis pocakban nem tévedett. — Nem viselek szemüveget — mondta a kagylóba. — Baj. Akkor sajnos a többi sem stimmel. — És-maga milyen? — Jelentéktelen kis szürke pont vagyok. / Ezért fázom. / Mindig fázik az / ki oly kicsiny, / hogy nem találja meg / önmagát. — Ez mi volt? — Vers. Én írtam, mit szól hozzá. — Semmit. — Akkor ért hozzá. Mit csinál, amikor dolgozik? — Művezetek. Még mindig akar randevúzni velem? — Hát persze. Kapcsolja már ki a kisebbségi komplexumát! Tavasz van, nem? — Hát... — Ne dadogjon. Jogunk van a játékhoz. - Magának is. Félóra múlva várom a cukrászda előtt. — De... Miről ismerem meg? — Farmerban leszek. Hosszú lábak, rövid haj, nagy mellek. Maga meg vegyen egy csokor ibolyát és fogja a jobb kezében. — Tudja, én nem vagyok egészen olyan, mint amilyennek leírt ... — Tudom hát. Bizonyára golyvája is van. — Nem,, az nincs.'.. — Akkor meg mit akar? Felteszem, hogy nem az a kimondott férfiszépség, de mint tudja a belbecs is fontos. Az pedig van magának. Azt mondja, elmúlt negyven? Nem számít! A hangja egészen fiatalos, és hogy úgy mondjam: tud fiatalul. Szóval hét órakor várom, ne felejtse el az ibolyát.' , Wurm Dezső tiszta inget keresett és fütyörészve állt a tükör elé. Lám, gondolta, és még azt mondják rám, hogy nem értem a fiatalokat. Igyekezett keskeny csomót kötni a nyakkendőjére. Másodszorra sikerült, ez újabb örömet jelentett a számára. Más valószínűleg elítélné ezt a kislányt, aki ismeretlenül felhívta, a kollégái egészen biztosan tisztességtelennek tartanák, pedig egyszerűen csak unatkozott. Persze, ő is tisztességesen fog viselkedni, nem, az erőszakoskodás mindig is idegen volt tőle. Nevetett. Így felöltözve egészen elfogadható volt. Igen. Az ilyen embert, mint ő, megbecsülik a nők. Érthetetlen, hogy eddig miért nem volt sikere. Igaz, még sohasem beszélt ilyen nyíltan, ilyen könnyedén, mint az előbb a telefonba. Majd most. Beülnek a cukrászdába, megisznak egy konyakot, vagy kettőt, természetesen az ő számlájára. Még a kezét is csak akkor fogja megérinteni, ha a kislány is akarja. Azt látja az ember. A sarkon vásárolt egy csokrot, és fiatalos léptekkel indult a cukrászda felé. Lehet, hogy elveszem feleségül, gondolta. Nem várta senki. Tétován forgolódott. A cukrászda teraszán fiatalok ültek — fiúk és lányok vegyesen. Hangosan nevettek. Wurm Dezső válla egy csöppet megereszkedett és azt suttogta: — Szemetek. Mire hazaért, az ibolyacsokor felismerhetetlen péppé aszalódott a markában. Adél Gábor • Anya gyermekével. (Diószegi Balázs rajza) Az élő Petőfi
