Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-11 / 161. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1981. július 11. Alkalmazkodnak a piac igényeihez Új „lámpások” falun Teljesítette tervét a soltvadkerti MEDICOR-üzem Május elsején a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tün­tették ki a MEDICOR Műveket, s ezenkívül a SZOT vándor- * zászlaját is kiérdemelte a vállalat kollektívája az V. ötéves tervi munkájával. Az Elektronikai Készülékek Gyára Kiváló címet kapott, amely elismerés a soltvadkerti üzemének is szólt. Ugyanis a MEDICOR megyei üzeme a szóban forgó gyár termelésének egyharmadát adja, s pontos, jó munkája javította az eredményeket. Keresztes László, az üzem ve­zetője elmondta, hogy 1980-ban minden vonatkozásban teljesítet­ték a tervüket. Feladataik az idén tovább nőttek: hatékonyabb termeléssel még több gyártmányt kell készíteniük mint tavaly. Ebben az évbeh 2 600 hagyomá­nyos, kórházi inkubátor előállítá­sát tűzték ki célul, de ehhez még legalább 200—300 darabot vállal­niuk kell menet közben, mert nagy a kereslet erre a termékük­re.'Ezenkívül 300 darab IKH 11 és 12 típusú hordozható és 100 darab klinikai inkubátort készítenek. Ez utóbbit tavaly fejlesztették ki, s a vadkerti szakmai-műszaki • Bozorádi József inkubátorszekrényeket szerel. (Méhes! Éva felvételei.) t Mészáros Ferenc elektroműszerész az inkubátorok fiókjait helye­zi be. színvonal emelkedésére vall, hogy a nullszériát náluk gyártották. A szinte kizárólag export célú inkubátorkészítés mellett más MEDICOR-tenmékekhez alkatré­szeket és részegységeket állítanak elő az elektromedikai gyár solt­vadkerti üzemében. Ezek közt található például a röntgenrend- szerekhez és ‘szívmonitorokhoz szükséges transzformátor. A MEDICOR Művek azok közé a hazai vállalatok közé tartozik, amelyek versenyképességüket a piacért való harc fokozódása kö­zepette is meg tudták őrizni. Termékei iránt élénk az érdeklő­dés a szocialista, a fejlődő és a fejlett tőkés országokban is. Jól értékesíthetők többek közt az inkubátorok: az elfogadható áruk és a szolgáltatásaik színvonala révén nem szorulnak ki a világ­piacról. A legnagyobb megrende­lők egyike a Szovjetunió. De szállítanak Kínába, Irakba, Peru­ba, Portugáliába és más orszá­gokba is. Egy mintadarabot az USA-ba is rendéltek, jó lenne, ha sikerrel járna a „'bemutatkozás”. Jelenleg a vállalat konstruktő­rei egy új inkubátortípus megal­kotásán dolgoznak.' A piaci keres­lethez rugalmasan alkalmazkod­va a hagyományos és a klinikai „között” helyet foglaló készüléket terveznek kibocsátani. Céljuk az, hogy azrüj típust a meglévő ket­tő alkatrészeit felhasználva lehes­sen gyártani, vagyis a mostani technológiai háttérrel elő lehessen' állítani az új cikket. Az új fajta inkubátort szintén Soitvadkerten gyártják majd, ahol az idei első félévi tervet teljesítették a dolgozók. Kötele­zettségeiknek határidőre és jó minőségben tettek eleget. A. T. S. • HÁZUNK TÁJA £ Ahhoz, hogy ilyen paradicsomtermést szüretelhessünk, dolgozni a kertben. sokat kell Irtsuk a gyomokat! A július eleji esőzések hatásá-"' ra a buján zöldellő kis-; gs.,uagy- . kertekben nem ülhetnek ölhetett kézzel a tulajdonosok. A gyom nedvességet kapva, hamar felüti a fejét. Ugyanekkor ez a páradús időjárás kedvez a peronoszpóra terjedésének. A GYÜMÖLCSÖSBEN a cse­resznye- és meggyfákon elvétve találunk pirosló termést. A követ­kező év gyümölcseit védjük, ha a ! szüret után a fákat „elsősegély­ben” részesítjük. A famászgs és a létratámasztás következménye­ként letört hajtások, ágak talál­hatók a fák alatt. A sebkezelés során először fű­résszel vágjuk le a csonkot úgy, hogy a heg a törzzsel párhuzamos legyen. Éles bicska, vagy kacor segítségével faragjük simára a sík felületet, és kerekítsük le a szé­lét. ‘A fertőzés kapuját mintegy lezárva, kenjük be Santarral, vagy ha nincs a háznál, akkor valamilyen fémmentes olajfesték- kei A szamócatöveken képződött indákat távolítsuk el, mert meg­gyökeresedve gyengítik az anya­tövet. A regenerálódást segíti, ha sarlóval eltávolítjuk a tő teljes lombozatát. Rendszeresen kapáljunk, vagy használjunk gyomirtó szert, mert ebben az időszakban gyorsan fej­lődnek a konkurrens növények, amelyek a gyümölcsfák elől el­szívják az életet jelentő vizel'. A SZŐLŐBEN továbbra is vág­juk az árnyékoló, hosszúra nőtt hajtások végét, mert így szabad­dá tehetjük a napfény útját a fürtökig, siettetve a fürtök éré­sét is. A kedvező dőjárás meggyorsí­totta a hajtások növekedését. Ép­pen ezért folyamatosan igazítsuk a kötéseket. Az elhanyagolt szőlőben, ahol megjelent a gyom, nagy gond a növény megvédése a kártevőktől, és a gombabetegségektől. Az esős időjárás kedvezett a gyomnövé­nyek elterjedésének, ezért érde­mes jobban odafigyelni a tőkék aljára. A kiskertekben is hasz­nálhatunk Gra.moxohe-t, 100 negyzetméterre fél deciliternyit, amit két liter vízzel juttassunk ki. Mivel a permetezést a terelőle­mezek felszerelése — az árnyéko­lás —valamint a tartály több­szöri átmosása nehézkessé teszi, célszerű megragadni a kapa vagy a saraboló nyelét. Az alföldi szőlőkben gyakran sápkórosak, vashiányosak a tőkék. Ilyenkor Sequestren 330• Fe le­véltrágyát keverjünk a permete­zőszerhez: 100 négyzetméterre 10 dekát. A ZÖLDSÉGES KERTBEN már sok növény beért. Folytassuk a tojásgyümölcs szedését, szedjük a bokorbab zsenge hüvelyeit, sőt már a karóbab betakarítása is időszerű. A felszabaduló ágyááokat az ősei borsó vetésére használhat­juk. Az előkészített talajra rövid tenyészidejű fajtákat vessünk, 25 centiméteres sortávolságra, és 6—7 centiméter mélyre. Ugyanígy nem késő vetni a rövid tenyészidejű gyökérzöldségeket, sem. A futó záporok ellenére öntöz- • zük a paprikát és a paradicso­mot 40 milliméter, az uborkát pe­dig 30 milliméter vízzel. A nyári karalábé száraz dőben vízhiány­tól fásodhat. A DISZKÉRT növényei is igénylik a vizet, ezért a kora reg­geli vagy az alkonyati órákban öntözzünk. Legtöbben júliusban mennek szabadságra. Ilyenkor nagy gondot jelent a szobanövé­nyek öntözése. Nem kell szíves­séget kérni senkitől, mert egysze­rűen megoldható a kéthetes „automata” locsolás. A nagyobb cserepes növényekre helyezzünk valamilyen 1 liternyi űrtartalmú — gondosan - kimosott — mű- anyagflakont, és az aljába szúrt forró tűvel beállíthatjuk a házi kivitelezésű csepegtető öntözést. Akkor sikerült a megfelelő lyuk­átmérőt eltalálni, ha egy gyűszű egy óra alatt telik meg vízzel. Július elején .szedjük fel a tu­lipán hagymákat,' és pihentessük az őszi kiültetésig. Elérkezett az ideje a kényt díszcserjék szaporításának is. A„ idei hajtásaikból most készíthe­tünk zölddugványokat, ezek üveg alatt, homokban, párás környe­zetben hamar meggyökeresednek. A NÖVÉNYVÉDELMI MUN­KÁT se hanyagoljuk el. A bogyós gyümölcsök szedése után legfon­tosabb teendő a lisztharmat, a kaliforniai pajzstetü és a levél­foltosság elleni védekezés. A kombinált hatású permetlébe ke­verjünk kontakt hatású szereket: Thiovitot vagy Karathane-t 0,1 százalékos töménységben, a ro­varkártevők ellen pedig Rogor L 40, illetve Sinoratox készítmény­nyel védhetj ük meg a bokrokat. Az őszibarackfákon elsősorban a gyümölcsmolyok kártételét kell megakadályozni. Ez a védekezés alapos körültekintést igényel. A korai fajtáknál csak irövid vára­kozási idejű szereket használjunk, például az Unifosz 50 EC-t, 0,1 százalékos töménységű oldatban. A későn érő fajtáknál permetez­hetünk Bi 58 EC-vel, Sinoratox 40 EC-vel, 0,1 százalékos oldattal. A lisztharmat meg jelenésekor Karathane FN 57-et keverjünk 0,1 százalékos töménységben az ol­dathoz. Az almáskertben befejeződött az intenzív növekedési szakasz, ezért váltsuk fel kontakt szerrel a felszívódó gombaölő szereket. Az ajánlható kombinációk: Dithane M—45, 0,2 százalékos oldata, Ka­rathane FN 57, 0,1 százalékos ol­data^ illetve Polyram-Combi 0,2 százalékos oldata, Thiovit 0,3 szá­zalékos oldata. A szőlőben a fürtök és a bo- ; gyók növekednek. Az előrejelzé­sek figyelembevételével védekez­zünk a peronoszpóra, á liszthar­mat és a szürkepenész ellen. A fürtzáródás előtt feltétlenül ke­rítsünk sort a szürkepenész el­leni megelőző védekezésre. Ebben az időszakban használható az Ortho-Phaltan 0,2 százalékos, és a Mycodifol 0,2 százalékos kombi­nációja. /Ha a Chinoin Fundazolt, vagy a Topsin Metilt használjuk lisztharmat ellen, kombinálni kell kénkészítménnyel is. Paradicsom- és b urgonj/avész ellen újból Dermetezzünk Zineb- bel, vagy Dithane M-45-tel; 0.2 százalékos oldatot készítsünk. A paradicsomnál ajánlatos atka­ölő szert is keverni a permetléhez. A védekezések során fokozoitat gonddal ügyeljünk az élelmezés­egészségügyi várakozási idő be­tartására! Cz. P. Tudományos hírek VÁLTOZÓ NAP Az emberiség évezredeken át abban a hitben élt, hogy -a Nap mindig azonoä ménnyi- ségű energiát sugároz felénk, s hogy felszíne is tökéletesen homogén, állandó fényességű. Jóllehet már az első távcsö­ves megfigyelések elárulták, hogy ez utóbbi nem igaz ;— gyakran láthatók sötét foltók csillagunk felszínén —, mégis évszázadokon át úgy vélték a csillagászok, hogy nagyobb vál­tozások' nem következnek be az égitest, fizikai jellemzői­ben. Napjainkban egyre nyilván­valóbbá válik, hogy fel kell adnunk a nyugodt-Nap mo­dellt, mert az optikái tarto­mányban megfigyelhető vál­tozásokon kívül hihetetlen mértékben ingadozik az égi­testről felénk tartó korpusz­kuláris sugárzás is, amelynek hatására megváltoznak az in- terplanetáris tér mágneses tulajdonságai, és ennek követ­keztében Földünk időjárása is. HIDEG MŰTÉT Nyugatnémet statisztikai, adatok szerint a csecsemők­nek körülbelül egy százalé­ka szívfejlődési rendellenes- seggekkel jön a világra. Or­vosi beavatkozás, műtét nél­kül ezeknek az újszülöttek­nek a fele meghal. A megelő­zésre olyan operációs mód­szert dolgoztak ki a münche­ni kutatók, amellyel nagy biztonsággal végrehajtható a sebészi beavatkozás, nyugod­tan végezheti munkáját az or-, vos. Á csecsemő vagy kisgyer­mek testét először hűtőtaka­rókkal és jégtömlők segítsé­gével 30 Celsius-fok körüli hőmérsékletre hűtik le, majd a kisgyermekeket, rákapcsol­ják a szív-tüdő gépre, miköz­ben 20—22 fokig tovább hű­tik a testet, hógy csökkentsék annak oxigénszükségletét. A szív-tüdő motor leállítása után végrehajtják az elernyedt és vértelen szíven az operációt, majd fordított sorrendben el­végzik az említett művelete­ket, vagyis megindítják a vér­keringést, és visszaállítják' a normális testhőmérsékletet. Lehűtött állapotban körülbe­lül egy óra tartamára szakít­ható meg a szívműködés, a vérkeringés mégpedig az agy és a szervek legkisebb káro­sodása nélkül. A müncheni orvosok 20 hónap i leforgása alatt 140 sikeres műtétet vé­geztek a csecsemőkön e mód­szer segítségével. Beszélgetés Micsuch Lászlóval, a ME DO SZ-titkávával az agrárértelmiség szerepéről Talán van ogy kis túlzás abban, hogy a jórészt falusi környezetben letelepedett agrárértelmiségiek — akárcsak annak idején a falusi ta­nítók Gárdonyi szavaival élve — a falu lámpásai legyenek. Minden­esetre a nagyüzemi mezőgazdaság szervezeti kereteinek bővülését, sok tekintetben a falvak fejlődését, kulturálódását nem lehet elválasztani -attól a ténytől, hogy ma 45 ezer okleveles mezőgazdasági szakember él és dolgozik Budapest határ&in kívül az országban. Közülük a leg­többen agrármérnökök (több mint húszezren!), akik a gépész-, üzem-, vegyész-, kertész- és erdőmérnökökkel, közgazdászokkal, állatorvo­sokkal együtt rendkívül nagy potenciális értéket képviselnek lakó­helyük szellemi életében. Hogy mennyire kisugárzó az értelmiségiek­ben rejlő tudás és gondolkodási készség, nagymértékben függ a hely­zetüktől. Erről beszélgettünk Micsuch Lászlóval, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének titkárával. — Véleménye szerint mi­lyen szerepe van a mai agrár- értelmiségnek a vidék szelle­mi életének formálásában? — A MEDOSZ megkülönbözte­tett figyelmet fordít a mező-, er­dő- és vízgazdálkodásban foglal­koztatott értelmiségiek. tevékeny- ^ ségére. Nemcsak az én vélemé­nyem, hanem adatokkal is igazol­ható tény, hogy az utóbbi évek­ben 'tovább növekedett a szerépük, mind a felső vezetésben, mind középszinten és munkahelyi szin­ten is, ahol közvetlen kapcsolat­ban állnak a fizikai dolgozókkal. Részt vesznek a tudományos is­meretek alkalmazásában, nagy ré­szük van' a gazdálkodás haté­konyságát növelő helyi intézkedé­sekben és jelentős szerepük az el­múlt évek jó mezőgazdasági ered­ményeiben : a korszerű technológia alkalmazásában, az új növényfaj­ták elterjesztésében, a termésátla­gok növelésében, az állattenyész­tés hozamnövelésében. Mindez a megbecsülésüket, s egyben a gon­dolataik iránti igényt is növeli. — Mennyire vesznek részt a közéletben? — Kétségkívül növekedett az agrárértelmiségiek közéleti akti­vitása, üzemen, falun belül és országos arányokban is. Példaként említem, hogy a legutóbbi válasz­tások alkalmával a korábbinál jó­val többen kerültek a szakszerve­zeti vezetésbe, ahol kiválóan meg­állják a helyüket. Mindennapi munkájuk mellett sokat tesznek az adott körzet, község, falu kul­turális életének alakításáért, fej­lesztéséért. A legtöbben felismer­ték és vállalják is azt a fontos po­litikai szerepet, ami a falu és vá-i ros közti különbségek csökkenté­sét szolgálja. Különösen növek­szik az agrárértelmiség szerepe ott, ahol például az iskolakörzete­sítés folytán hiányzik a pedagó­gus. Hiszen például a háztájival rendelkező mezőgazdasági és ipa­ri dolgozóknak természetes szö­vetségesévé vált a gépi munka­eszközök, a takarmány beszerzé­sében őket segítő agrárértelmisé­gi, aki szaktanácsokat ad a jobb gazdálkodáshoz, s közel kerülve az emberekhez, egyben politikai és pedagógiai munkát is végez. — Mindehhez szükséges, hogy az agrárértelmiségi ott­honának is tekintse azt a kör­nyezetet, ahol él. — Talán a legfontosabb, hogy a mainál nagyobb mértékben von­ják be az értelmiségi dolgozókat az ágazat, a vállalat, az adott üzem fejlesztésével, a gondok megoldásával kapcsolatos kérdé­sek megvitatásába, a különféle koncepciók 'kialakításába. Ezt egyébként igénylik is. A törekvést támogatva a szakszervezet nem­csak a személyes érdeket szolgál­ja, hanem a népgazdasági és tár­sadalmi érdeket is szolgálja, hi­szen akiknek szavuk van a dön­tések1 előkészítésében, feltétlenül nagyobb kedvvel végzik a mun­kájukat, ami mindenkinek hasz­nos. — Az agrárértelmiségiek bizonyos rétegét érzékenyen érintik a különféle átszerve­zések. Ezekről mi a szakszer­vezet álláspontja? — Éppen az értelmiség otthon­érzetének, alkotókedvének növelé­se érdekében a szakszervezet csak­is az átgondolt, a következmé­nyekkel is számoló, a dolgozók­kal megbeszélt, az időben nem el­húzódó és a szocialista törvényes­séget betartó átszervezéseket tá­mogatja. — A falun élők helyzetét ismerve, milyen további fel­adatok várnák a szakszerve­zetre? — Valóban vannak olyan, az értelmiségieket joggal foglalkozta­tó kérdések, amelyek egyben megoldandó leckék is mind a szakszervezetek, mind az állami irányító szervek nem utolsósor­ban az adott termelő üzemek, in­tézmények, költségvetési szervek számára. Az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítani 'például a pályakezdő agr’árértelmiségiek be­illeszkedésének segítésére, továb­bá arra, hogy végzettségüknek megfelelő munkakört kapjanak. Emellett fontos, hogy anyagilag is érdekeltebbé váljanak a jobb mi­nőségű munkában. Feladatot je­lent a női agrárszakembereknek a mainál méltányosabb anyagi, erkölcsi elismerése; beleértve, hogy bátrabban kell megbízni őket vezetői feladatokkal. Az értelmi­ségieket kevéssé vonzó, tehát bi­zonyos tekintetben fehér foltok­nak nevezhető területeken olyan lakás-, anyagi és foglalkoztatási lehetőségeket kell teremteni, ame­lyek -révén mind a fiatal, mind a tapasztalt diplomás szakemberek-, nek érdemes lesz ott letelepedni. A szakszervezet természetesen minden rendelkezésére álló esz­közzel támogatja ezeket a törek­véseket, hiszen hosszabb távon e feladatok megoldásával lehet mind a gazdálkodás eredményes­ségét javítani, mind pedig az adott helység kulturális-társadal­mi felemelkedését szolgálni. A. G. AUTÓBUSZOK AFRIKÁBA 9 Több mint kétszáz IKAR.US-Scanla 259,20- típusú autóbusz készül iraki megrendelésre az IKARUS székesfehérvári gyárában. A tizen­két méter hosszú, légkondicionált, ivóvíztartállyal felszerelt, negyven- nyolc személyes autóbuszt a fehérváriak a svéd Scania céggel koope­rációban készítik; tervezése kivitelezése teljességgel alkalmazkodott az afrikai klímához. Az első negyven autóbusz útnak indult Afrikm vfelé és rövidesen követi a többi is. Á képen: hosszú útra sorakoznak az autóbuszok. (MTI-fotó.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom