Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-16 / 165. szám
Megkérdeztük — Milyen Bács-Kiskunról szóló- tájékoztató prospektusokat, kiadványokat talál a hozzánk érkező hazai és külföldi turista? Válaszol Kovács István, a Bács- Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője: — Kezdeném az úgynevezett szóróanyagokkal, amikhez ingyen juthatnak hozzá. Kecskemétti, bajai, irodánkban, valamint a kalocsai és a tiszakécskei kirendeltségünkön kaphatnak az. érdeklődők négy nyelvű szöveggel, vagy betétlappal készült színes, képes, a Dél-Alföldet, Bács-Kiskunit, Kecskemétet, Baját, Kalocsát és a Magony-tanyát bemutató leporellót, kifejezetten a turisztikai célpontokat feltüntető megyei és bajai térképet, továbbá *— szintén több nyelvű — szórólapokat Ti- szakécskéről, Bugacról és Porbás- pusztáról. Pénzért adjuk a megye köz- igazgatási térképét (4,50 forintj, Kecskemét várostérképét (11 Ft), a kecskeméti képeskönyvet (120 Ft), a Kecskemét és a kecskeméti puszták (60 Ft), illetve a Nemzeti park a Kiskunságban (80 Ft) című köteteket, valamint a Tudomány és Technika Házát és a Kodály Intézetet bemutató füzeteket (20 és 7,50 Ft.), hamarosan megjelenik három új, fotók, kai bőségesen illusztrált hajtogatott prospektusunk Bugacról (100 ezer példány), Kalocsáról (50 ezer), és a Kiskunsági Nemzeti Parkról (25 ezer). Várjuk már a jól ismert Kecskemét. útikönyv átdolgozott, bővített kiadását is. Egyébként ezek a propagandaanyagok keresettek, fogynak is nagyon. Olyannyira, hogy egyikmásikból már alig van tartalékunk. Meg kell mondanom: sok bajunk van az utánnyomással. Hiába rendeljük meg jó előre, hasztalan leveliezgetünk, egyezkedünk a Petőfi Nyomdával, nemigen akarják a kért határidőre vállalni. Ha viszont nem tudjuk vendégeinket megfelelően' eligazítani, az mindenkinek kellemetlen ... (Az újságíró megjegyzése: Jóllehet, az ide utazó turisták útbaigazítása, helyi programok ajánlása elsősorban az idegenforgalmi hivatal feladata, ám az mindenképp elgondolkodtató, hogy az Európa-szerte ismert IBUSZ irodáiban — ahová különben rengeteg külföldi tér be pénzt, menetjegyet váltani, szállást ren-. delni stb. — semmilyen prospektus, jóformán egyetlen tájékoztató, ajánló sor meg nem található, ami megyei vonatkozású volna. És sajnos hasonló „kínálattal” rendelkezik a Cooptourist, a Volántoui ist és az Expressz kecskeméti irodája is.) K. F. Sátortábor a csemetekertben Á kiskunfélegyházi tanács a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal rendelkezésére bocsátja a Parkerdő melletti csemetekert területét, hogy ott sátorozóhelyet alakítsanak ki. A tervek szerint jövőre már az ottani kempingben fogadhatják a Félegyházára érkező turistákat. Nyaralni jól jó I Az üdülés komfortjának is vannak megkülönböztethető fokozatai. Ki tagadhatná, hogy legkényelmesebb a terített asztalhoz ülni, a készre menni, ámbátor- mások esküsznek a nomád élleit tes- tet-lelket frissítő hatására. Végeredményben eldönthetetlen ez, mindenki úgy tölti a megérdemelt pihenés szűkre szabott heteit, ahogy kedve tartja, illetve amint a pénztárcája megengedi. Akik nem szánják magukat az ország, a nagyvilág járására, Bács-Kiskun megyében is találnak helyet az üdülésre, a kikapcsolódásra. A Szelidi-, a Vadkerti-tó partján, a -Holt-Tiszánál a Duna partjain, szinte minden «osztásra kerülő hétvégi telek gazdára talál, gombaként nőnek a nyaralóházak. Az üdülőterületek kereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatásainak kialakítása egyre fürgébben követi nyomon ezt a fejlődést, hisz nem mindegy, hogy a pihenni szándékozó — akár „letelepedettek”, akár. hétvégi kirándulók — hogyan tudnak gondoskodni magukról, milyenek a bevásárlási,, az étkezési lehetőségek. Különösen fontos az ellátás színvonalának emelése most, amikor már „nyakunkon” az ötnapos munkahét, s az emberek jó része nemcsak a háztáji munkálkodás' ra, „a másodlagos népgazdaság fejlesztésére” fordít majd gondot, hanem a pihenésre, a kikapcsolódásra is több idő juit majd. Az idén csendes jubileumot ért meg Tőserdő. Húsz esztendeje, hogy a Tősfürdőt átadták a nagy- közönségnek. A két évtized alatt üdülőváros nőtt a homokbuckákon. A megyeszékhely lakói közül ezrek és ezrek töltik szabad idejüket a közkedvelt fürdőhelyen. Meg kell hagyni, egyre kényelmesebb, kulturáltabb körülmények között. Hol van már az az idő. amikor a tej beszerzése gondot jelentett, és kisgyermekkel nem lehetett ott üdülni! Az UNIVER ÁFÉSZ tavaly megnyitott boltjában a megyeszékhely-színvonalú árubőség (mirelittől a karamellás tejig), a praktikus nyitvatartási rend. ' a Tiszaalpárról átjáró bolti kollektíva szolgálatkészsége szinte külön felüdülést jelent. A szomszé-' dós kifőzdében 'olcsón ebédelhet, akinek nincs kedve a főzőcskéhez. A polgárjogot nyert magánkereskedelem megjelenésével szerencsére nem a gátlástalan szerencselovagok kaptak szabad rablás! lehetőséget. Jószerint azért sem, mert a szerényebb üdülőterületeinkre nem a pénzszóró milliomosok, hanem a kis pénzű dolgozók járnak. így azután az idegenforgalom honi gyermekbetegségei sem a Vadkerti-tó táján ütik föl fejüket. ^. • • Pihenni, nyaralni nemcsak kellemes, hanem szükséges is. S amíg a nekkenő hőségben a szabadságukéit élvezőknek a regenerálódás a „feladatuk”, az üzletekben, boltokban, fabódékban dolgozók a bőrbarnító napsugárnak csak a melegét érzik. Gondoljunk néha így is azokra, akik a pihenésünket teszik’szolgálataik- kal kényelmesebbé. Mert meg kell hagyni, egyre kevesebb a felsőbbrendűség jegyeivel ékesített felszolgáló,, több a vendéget szívesen látó, vendéglátóipari dolgozó. A jó értelemben alkalmazott kereskedelmi szellem felvirágzásának okkal és joggal örülhetünk. Főképpen a szabadságunk ideje alatt, amikor nem rohanunk, és ilyen apróságokra is oda tudunk figyelni... (N. m7) Képünkön: hétvégi házak a Tős- erdőbe n. Új közúti létesítmény • Tiszakécske határában elkészült az új közúti híd, amely a Pejcsik- csatornát szeli át. A kecskeméti Közúti Igazgatóság megrendelésére a Közúti Építő Vállalat Torma Lajos és huszonegy tagú brigádja egy hónap alatt készítette el ezt a két és fél millió forintos munkát. Képünkön: Torma Lajos és három társa a padkarendezést, illetve a szegélykoszorút készíti. Az új híd műszaki átadására júUus 20-árt kerül sor. Intézkedések a-kistermelői zoldseg-gyumolcs értékesítésére Az idei jó zöldség- és gyümölcstermés miatt szükségessé vált, hogy a mezőgazdasági kistermelők (háztáji és kerttulajdonosok) minél szélesebb körben kapjanak lehetőséget a maguk termelte zöldségnek és gyümölcsnek a lakosság részére történő közvetlen értékesítésére. Ennek érdekében a Belkereskedelmi Minisztérium, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalával egyetértésben felhívta valamennyi megyei (fővárosi) tanács v. b. kereskedelmi szakigazgatási szervét, hogy a már kijelölt piaci árusítóhelyeken kívül is haladéktalanul gondoskodjon nagy számú értékesítési hely kijelöléséről (különösen idegenforgalmi területeken, a forgalmi csomópontokon, a strandok, vasút- és hajóállomások közelében stb.), ahol a kistermelők — a saját termelésű zöldséget és gyümölcsöt kiskereskedői jogosítvány nélkül — a lakosságnak és egyéb felhasználóknak közvetlenül eladhatják. Ez az intézkedés nem érinti a MfiM-nek a mezőgazdasági termék- forgalmazás, valamint a SZÖVOSZ- nak a zöldség- és gyümölcskereskedelmi szervezet felügyeleti ellátásában kifejtett tevékenységét. A Belkereskedelmi Minisztérium megismételte azt a korábbi felhívást, mely szerint a zöldséget és gyümölcsöt forgalmazó kiskereskedelmi hálózatnak, valamint a fogyasztási és értékesítési szövetkezetek üzletelnek is változatlanul feladatuk a kistermelők által felkínált zöldség és gyümölcs egyszerűsített módon történő bolti felvásárlása. A Belkereskedelmi Minisztérium rendelkezett arról, hogy az állami kereskedelmi felügyelőségek ezt a gyakorlatot folyamatosan figyelemmel kísérjék. (MTI) Dániel József AZ ATOMBOMBA REGÉNYE A történelem nagy katasztrófái között is a legpusztítóbb volt 1945 augusztusában a hirosimai atomrobbanás. Míg ember él a Földön,! emlékezni fognak rá. Nemcsak szörnyűsége miatt, hanem azért is, mert ezzel megkezdődött az emberiség történetének önveszélyes korszaka. Az ember tudása révén megszerezte a hatalmat az anyag mélyén működő titokzatos erők fölött, s ettől fogva képessé vált soha nem remélt bőséget és boldogságot teremteni a Földön, de módjában áll elpusztítani is önmagát, s minden életet ezen a bolygón. Azok a tudósok, akik ezt a hatalmat megszerezték, s a kezünkbe adták az atomtitok kulcsát, nem szándékoztak visszaélni vele, nem akarták pusztításra felhasználni. Védekezésül alkották meg az atombombát, hogy legyen mivel elhárítaniuk a történelem eddigi legkegyetlenebb fenyegetését, a fasiszta agressziót. Nem rajtuk múlott, hogy az események másként alakultak. Világosan megmutatkozik ez abban az izgalmakban bővelkedő, ám valóságos történetben, amelyet Dániel Józsefnek, a Bajai Vízügyi Főiskola tanárának pénteken kezdődő cikksorozatából megismerhet az olvasó. Több kegyeletet! Kecskeméten a Kerámia Stúdió előtti épület szanálása után régészeti kutatást folytattak. Lapunkban is hírt adtunk arról, hogy egy hajdani kápolnát keresvén, régi sírokat bontott meg a földmunkagép. Az ásatás „nagyüzemi” módszereiről most már csak néhány tövestői kidöntött fa tájékoztatja az arrafelé járódat. Am aki közelről is megnézi a megbolygatott földet, szétszórt bordacsontokat, tört koponyát, combcsontokat lelhet. Méltán fölvetődik a kérdés, hogy a sírokban háborgatott eleink maradványainak ilyen szemlére bocsátása nem ke- gyeletsértő-e? Hiszen a kegyelet az utódok kötelessége. Az emberi koponya nem lehet szemét, sem ásatási melléktermék. Még akkor sem, ha jeltelen, régészetileg érdektelen sírban nyugodott... n. m. naptár IMI. Július IS, Csütörtök Névnap: Valter Napkelte: 5 óra 03 perc Napnyugta: 20 óra 37 perc Holdkelte: 20 óra 07 perc Holdnyugta: 4 óra 13 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: lassan keletien is felszakadozó felhőzet, majd országszerte változóan fehős ég. Szórványos eső, zápor, egy-két helyien esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. Mérsékelten meleg idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 13, 18 tok köteti A legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között, A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 22 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 14-én a napi középhőmérséklet 22,8 fok (az 50 éves átlag 22,0 Celsius-fok), a legmagasabb hőmérséklet 29,3, a nap 7 órát sütött. A csapadék mennyisége 1,8 milliméter volt. Tegnap reggel 8 órakor 17,4 fokot, 14 órakor 25,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,2 fok volt. — Régi kecskeméti újságokról, újságírókról is szó esik a Gondolatjel új „számában”, a vasárnap, 14.05 órától a Kossuth-adón hallható népszerű műsorban. A Vita, interjú, jegyzet a kultúráról alcímű sorozatban ezúttal a hajdani és a mostani tömegkommunikációs eszközökről, ezek hatásáról nyilvánítanak véleményt a megkérdezett szakemberek. — RÉGÉSZETI LELET. Három sor evezős, öt méter hosszúságú karthagói hadihajót állítottak ki a szicíliai Marsalában. A példátlan régészeti lelet teljesen épén maradt a tenger mélyén. Az archeológusok ritkát kincseket is találtak rajta és rábukkantak egyebek között a legénység táplálékának, ruházatának maradványaira is ,valamint a harcosokat ,,feldobó" hasist tartalmazó edényekre. Plinius feljegyzései szerint a rómaiak 320 ilyen típusú hajóval uralták a tengert. mérséklődik a felmelegedés Az elmúlt hét második felében az ország nyugati részén kellemes, nyári időjárás volt. A kelet-európai síkság fölött ciklon örvénylett, ennek hátoldalán nedvesebb légtömegek érték el az ország keleti részét. Beborult az ég, sok helyről záporokat jelentettek. Később a ciklon kelet felé helyeződött át, á hét végén már nem játszott szerepet Időjárásunk alakításában. Erősödött. a nappali fel- melegedés, a maximumhőmérséklet 30 fok körül alakult. A következő Időszakban gyengébb lesz a felmelegedés, mint az elmúlt napokban volt. Időnként megnövekszik a felhőzet, és Ilyenkor elszórtan záporok, futó esők várhatók, néhány helyen zivatarok Is kialakulhatnak. Főleg ezen a héten mérsékelt. Illetve erős északnyugati, északi szél várható. A hőmérséklet legmagasabb értékel általában 22, 27, a legalacsonyabb értékek pedig 12, 17 fok között alakulnak. Bács-Kiskun megyében a talajnedvesség 0—50 cm mélységben 60—63 százalék, 50—100 cm mélységben 45— 50 százalék. — SZÁZESZTENDŐS fülöphá- zi asszonyt köszöntött tegnap délután a községi tanács, a Zrínyi Szakszövetkezet és a Katona Józsefről elnevezett KlSZ-alapszet- vezet. Szappanos-Szabó Sándorné (Furkó Anna) a Fülöpháza, II. kerület 188. szám alatt levő lakásában hálásan fogadta a község lakosságának megemlékezését — Tutaj a Tiszán. Száz év után először tutaj úszik a Felső- Tiszán. Tiszabecstől Tokajig halad majd az expedíció, melyet néhány vállalkozó kedvű fiatal kezdeményezett. A Népművelési Intézet Tokaji Alkotóházának fafaragói régi, máramarosi tutajok mintájára készítették el fenyőfából a vízijárművet. A tutajon kilenc nap alatt 210 kilométert kívánnak megtenni. — INTÉZMÉNYEK ÖSSZEVONÁSA. A művelődési miniszter utasítása szerint összevonhatók a tanácsi óvodák, egyes alsófokú nevelési-oktatási, közművelődési intézmények, valamint az alapfokú, nem versenyzést szolgáló sportintézmények azokon a településeken, ahol a tárgyi és személyi feltételek ehhez adottak. Az összevont intézmények feladata hatékonyan szolgálni az ifjúság műveltségének gyarapítását, javítani a kulturális szolgáltatást. — „Edzett vagyok”. Kispályás labdarúgó-bajnokságot hirdetett a KISZ Központi Bizottsága. A jövő év tavaszán zajló Magyar Ifjúsági Kupa több fordulós versenyein tízből a három legjobb csapat vehet részt majd a spanyolországi labdarúgó-világbajnokságon. Az „Edzett vagyok”pró- bázások címén, vagy az „Aranyjelvényes ötpróba” keretében induló sportprogramot a helyi sport- hivatalok és KISZ-bizottságok tartják kézben. GÉPKOCSI-ÁTVÉTELI SORSZÁMOK: Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 11179 Trabant Llm. (Bp.) 3202 Trabant Llm. (Debr.) . 1722 Trabant Llm. Spec. (Bp.) 5314 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 2959 Trabant Combi (Bp.) 0 1976 Wartburg Lim. (Bp.) 3652 'Wartburg de Luxe (Bp.) 4119 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 795 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 429 Wartburg Tourist (Bp.) 1900 Skoda 105 (Bp.) 3647 Skoda 105 (Debr.) 3707 Skoda 120 (Bp.) 3230 Skoda 120 (Debr.) 2521 Lada 1200 (Bp.) 10879 Lada 1200 (Debr.) 9355 Lada 1300 (Bp.) 5800 Lada 1300 (Debr.) 4611 Lada 1500 (Bp.) 6878 Lada 1500 (Debr.) 5406 Lada Combi (Bp.) 3289 Lada Combi (Debr.) 1184 Lada 1600 (Bp.) 2476 Lada 1600 (Debf.) 1063 Moszkvics (Bp.) 10697 Polski Fiat 126 (Bp.) 5822 Polski Fiat 126 (Debr.) f. 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1766 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (Debr.) 2106 Zaporozsec (Bp.) 32367 — VÁROSRENDEZÉS PÁLYÁZATTAL. Győr városának egyik legrégibb külső települése, Újváros a XVI. század folyamán alakult ki. A lassan pusztuló, ám műemlékekben gazdag vátosrész átépítésére, korszerűsítésére központi források igénybevételével nem kerülhet sor. Éppen,, ezért az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Győr megyei Tanács más szervekkel együtt tervpályázatot hirdetett. Kiírását Budapesten, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben találhatják az érdeklődők. MŰSOR: MOZI 1981. Július 16., csütörtök VÁROSI MOZI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! MACKENNA ARANYA ' II. helyárú! Színes amerikai westernfilm ÁRPÁD MOZI: . fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! MODERN ROBINSON ES CSALÁDJA II. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! DIÖBEL királyfi Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! KERTMOZI: (Forradalom u. Alt. Isk. udvarán) KI ÖLI MEG EUROPA NAGY KONYHAFONOKEIT7 II. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő nyugatnémet—amerikai bűnügyi film víg játék ' A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániai Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András lgazgatö Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 I (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő I , postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában oDszet rotációs eljárással. 'Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6901. Telefon: 13-729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—MIK. \