Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-24 / 146. szám
IDŐJÁRÁS Várható Időjárás ma estig: az ország nyugati felén erősen» máshol váltó* zó an felhős idő. A Dunántúlon sokfelé. máshol szórványosan eső. zápor» zivatar. Időnként megélénkülő» helyenként megerősödő északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12» 17. a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton: 16, 20, keleten: 20. 25 fok között. A __Balaton vizének hőm érséklete Siófoknál tegnap 18 fok volt. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ma ülést tart a Magyar Szocialista AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVI. évf. 146. szám Ára: 1,40 Ft 1981. június 24. szerda Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága ma ülést tart. A végrehajtó bizottság napirendjeként javasolja a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1981. június 18-i üléséről szóié tájékoztató meghallgatását, valamint a megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság 1980. évben hozott határozatainak végrehajtásával foglalkozó jelentést. Űjabb szezon előtt Bőven van munkájuk a tmk- soknak a Kecskeméti Konzervgyárban. A borsószezon dandárjában egy részük a működő feldolgozó gépsoroknál tart ügyeletet, s azonnal munkához látnak, ha a berendezések elromlanák. A többiek viszont azoknak a gépeknek a nagyjavítását végzik, amelyekre ezután lesz égető szükség. Ilyenek a zöldbab- és az uborkafeldolgozó-vonalak is. Az idő sürget, mert július elején már megérkeznek az első zöldbabszállítmányok a gazdaságokból. A tmk-sok tudják, hogy tőlük függ az újabb szezon sikeres kezdése. Három műszakban munkálkodnak azon, hogy időre elkészüljenek, s néhány napon belül befejezzék a zödbab- és az uborkafeldolgozó .gépsorok javításit. Megállapodás Franciaországban a kommunisták és a szocialisták között Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti: PÁRIZS Kedden hajnalban, 2 óra 40 perckor megállapodással ért végeit a Francia Kommunista Párt és a Francia Szocialista Párt csúcstalálkozója, amelyen a két párt kormányzási egyezményéről tárgyaltak. , Délelőtt 10 órára összehívták az FKP Központi Bizottságát és a szocialista párt igazgatóbizottságát, a két testület külön-külön megvitatja a nagy fontosságú szöveget. Jóváhagyás esetén Francois Mitterrand köz- társasági elnökön és Pierre Mau- roy miniszterelnökön múlik a végső döntés a kommunista miniszterek részvételéről az új kormányban. Az FKP és az SZP csúcstalálkozója hétfőn délután 4 órakor kezdődött az FKP székházában. A kommunista küldöttséget Georges Marchais főtitkár, a szocialistát Lionel- Jospin első titkár vezette.-Ez volt a második csúcstalálkozó a két párt között Francois Mitterrand elnökké választása óta: az elsőre június 3-án és 4-én került sor. A június 3—4-d találkozón megállapodás született arról, hogy a nemzetgyűlési választások második fordulójában a két párt jelöltjei kölcsönösen visszalépnek a legjobb helyzetben lévő baloldali jelölt javára. Ennek az egyezménynek teljes és korrekt végrehajtása, a két párt választóinak összefogása tette lehetővé a most vasárnap kialakult nagy arányú baloldali győzelmet, amely a szocialista pártnak egyedül is abszolút többséget biztosított az öt évre megválasztott új nemzetgyűlésben. A június 4-1 közlemény állást foglalt egy tartós és következetes új többség megteremtése mellett és leszögezte, hogy a választások után a két párt küldöttségei újra találkoznak. A tárgyalások előtt a két párt vezetői egyaránt azt hangsúlyozták, hogy tartós megállapodásra van szükség. Noha a szocialista pártiaknak a parlamentben nincs szükségük más párt támogatására a kormányzáshoz, a Mitterrand által bejelentett reformprogram- megvalósítás várhatóan ellenállásba ütközik majd a tőkések, különböző politikai erők részéről, megvalósításához összefogásra, a baloldal minden erejére szükség lesz. A kormányban való kommunista részvétel mintegy jelképe lehet annak, hogy a szocialisták a baloldalon kormányoznak és betartják ígéreteiket, a szocialista pártiak szemében pedig biztosíthatja azt, hogy nem kerül sor összecsapásra a szakszervezetekkel. az FKP-val. A megállapodás szövege csak azután lesz ismeretes, hogy a két párt vezető testületéi jóváhagyják. (MTI) CENTRUM A CENTRUMBAN Épül a megyeszékhely legnagyobb áruháza A kereskedelemről sokféleképpen beszélhetünk. Kiindulhatunk saját tapasztalatainkból, elmesélhetjük másokét. Célozgathatunk hiánycikkekre és homályos kenőpénzekre. Elemezhetjük a kínálat és 1 a kereslet arányát. Mérlegelhetjük bevételeinket és kiadásainkat. De másfajta statisztikát is segítségül hívhatunk. Ez esetben Bács-Kiskun megyét számok jellemzik: II nagyáruház, kétezer bolt, huszonkétezer dolgozó; húsz év alatt ötszörös forgalomnövekedés. (Helyesebb azonban, ha boltokról szólunk. Ezek az ismerősök, végül is, meg a boltosok. £s, ha már róluk beszélünk, ne csak a jelent emlegessük, nézzünk a jövőbe is. A számok, nekünk — laikusoknak — nem adnak erős fogódzót. Mit jelent az, hogy — például Kecskeméten — öt év alatt 3230 négyzetméterrel növekszik a kereskedelmi hálózat? Ennyiből honnan is tudhatnánk, hogy új lakótelepi üzletek, barom- fipiac épül? Konkrétabban: á városközponti garzonház földszintjén,' a széehenyivárosi 101-es és 103-as jelű házakban nyílik új bolt; a Hunyadi városban szolgáltatóház lesz. A városközpontban pedig, egész pontosan a Nagykőrösi utcában új Centrum áruház épül. Ké- 1 púnkról léolvashatóan is: tempósan. S erre. szükség is van. Csak így lehet igaz az, amit, ha a kereskedelemről általánosságban beszélünk, így fogalmazunk: az ellátás javul. %,■ , A’ ^CüKÍV\í '/X * ' CSELEKVÉST A NEMZETKÖZI BIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN A Szovjetunió békefelhívása MOSZKVA Leonyid Brezsnyev előterjesztésére, az SZKP Központi Bizottsága és a Legfelsőbb Tanács Elnökségé javaslatára a viliág parlamentjeihez és népeihez intézett békefelhívást fogadott el kedden megnyílt ülésszakán a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. A felhívás a béke megőrzése érdekében a tárgyalások támogatására, elősegítésére hívja fel a világ valamennyi törvényhozását. Az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke a javaslatot előterjesztve a következőket mondotta: — Az SZKP XXVI. kongresszusa megálllapította: „A jelenlegi nemzetközi helyzet újabb, további erőfeszítéseket követel, hogy kiküszöböljük a háborús veszélyt és megszilárdítsuk a nemzetközi biztonságot....” — Az SZKP kongresszusa óta eltelt három hónapban a nemzetközi események menete ismét meggyőző erővel bizonyította pártunk következtetéseinek helyességét. — A háborúra hangolt militarista körök, élükön az amerikai imperializmussal, soha nem látott méretű fegyverkezési versenyt indítottak. Kitérnek a fegyverkezési folyamat megfékezésére, a konfliktusok tűzfészkeinek megszüntetésére, a vitás nemzetközi kérdések békés rendezésére irányuló tárgyalások elől. Szégyentelenül bátorítják a pártfo- goltjaik által végrehajtott nyílt agressziót és nemzetközi bandi- tizmust. A nemzetközi helyzet mindinkább veszélyessé válik. — Ilyen körülmények között rendkívül nagy felelősség hárul minden békeszerető országra és népre azért, hogy szétzúzzák a kalandor terveket, ne engedjék meg jóvátehetetlen események bekövetkeztét, megőrizzék a békét. — Mi, szovjet emberek, különösen tisztában vagyunk ennek a felelősségnek a súlyával. Mögöttünk van a német fasiszta ag- resszorok szétzúzásáért vívott háború súlyos tapasztalata, azé a háborúé, amely éppen 40 évvel ezelőtt kezdődött meg a hitleri Németországnak a Szovjetunió elleni orvtámadásával. Ez volt a legsúlyosabb háború azok közül, amelyek valaha is népünk osztályrésze, bármely nép osztályrésze volt. Az agresszor elleni háborút mi nem a dicsőségért, hanem az emberiség fennmaradásáért vívtuk meg. — Valamennyien jól tudjuk: ma minden eddiginél nagyobb a potenciális agresszorral szembeszálló békés erők hatalma. De azt is tudjuk, hogy a korszerű fegyverek jellege olyanná lett, hogy amennyiben e fegyvereket bevetik, ezzel az egész emberiség jövőjét teszik kockára. — Ebből csupán egyetlen következtetés vonható le: már most, ma mindent meg kell tenni azért, hogy gátat emeljünk a korlátlan fegyverkezés és a katonai kalandok híveinek . útjába. Mindent meg kell tenni azért, hogy biztosítsuk az emberek jogát az élethez, s ebben senki sem húzódhat félre, senki sem lehet közömbös, hiszen ez mindenkit, minden egyes embert érint. Ez az ügy érinti a kormányokat, a politikai pártokat, a társadalmi szervezeteket és természetesen érinti a népek által választott, a népek nevében ténykedőd parlamenteket is. — Ezért javasolja önöknek a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Legfelsőbb Tanács Elnöksége azt, hogy a Legfelsőbb Tanács forduljon felhívással a világ parlamentjeihez és népeihez. A felhívás tervezete arra szólít fel, hogy a béke és a nemzetközi biztonság érdekében cselekedjenek aktívan, a béke és a nemzetközi együttműködés javára használják fel a parlamentek nagy tekintélyét és lehetőségeit. Brezsnyev ezután ismertette a felhívás szövegét. „A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Legfelsőbb Tanácsa a növekvő háborús veszélytől, a fegyverkezési verseny soha nem látott mértékétől nyugtalaníttatva felhívással fordul a világ parlamentjeihez és népeihez. A Legfelsőbb Tanács akkor adja ki ezt a felhívást, amikor a hazánk ellen intézett hitleri fasiszta támadás 40. évfordulójára emlékezünk. A szovjet nép fejet haijt húszmillió, a harcokban elesett honfitársa dicső emléke előtt. A második világháború felmérhetetlen nyomort és szenvedést hozott az egész emberiség(Folytatás a 2. oldalon.) Teljesítik féléves tervüket az útépítők A Kecskeméti Közúti Építő Vállalat féléves előírása 176 millió forint értékű munka elkészítése. Mint Sándor Imre műszaki osztályvezető elmondta: máris 174 millió forint értékű termelés befejezéséről adhatnak számot. A termelési terv 95 százalékban építőipari tevékenységből adódik. — A Kecskeméti Közúti Igazgatóság megrendelésére ebben a félévben elkészültek az 54-es számú út Kecel-Hajósi pincék közötti szakaszának burkolatmegerősítési és -szélesítési munkálatai. Ezen az útszakaszon néhány ívet korrigáltunk, s áthelyeztük az autóbusz-megálló öblét is. Kecskeméten az 54-es út felüljárója, valamint az út és csatorna építése jó ütemben halad, s ebben a félévben már 28 millió forint értékű munkát végeztünk. Az idei feladattervünkben a nagyobb és jelentősebb feladatok a már felsoroltak voltak, de ezenkívül mintegy száz létesítményt készítettünk el. Ezek közül is kiemelhető a téli burkolatjavítás, amelyet 9 kilométer hosszan végezitek, valamint az 53-as úti kishíd felépítése Kiskunhalas határában. Solt bevezető szakaszán, az 52-es számú úton máir végeztek a 3,5 kilométer hosszú kerékpárúttal és a hidroprovizóriummal. Az 55-ös számú úton Tataháza és Mélykút között jelenleg még folytatódik a megerősítés és a szélesítés. A befejezett munkák közül még említésre méltó az orgová- nyi Sallai Tsz másfél kilométeres, illetve a bácsalmási Petőfi Tsz 3,5 kilométer hosszú bekötőútja. A terv számainak teljesítése ellenére a két keverőtelep — Kecskemét és Kiskunhalas — csupán 85 ezer tonna aszfaltot gyártott az előirányzott 100 ezer tonnával szemben. Nem az anyag, nem a kapacitás, hanem a megrendelés hiánya okozta a kiesést. — A második félévben — tudtuk meg Sándor Imrétől — hozzákezdünk a Tiszakécske—Szolnok közötti út megerősítéséhez, kiszélesítéséhez. Ez a megyehatárig tart, mintegy 6,5 kilométer hosszan. Kecskeméten az E5- ös főútvonalon a BP-kúttól a la- dánybenei elágazásig elkészítjük a négy forgalmi sávos utat, s a ladánybenei elágazásnál kialakítjuk azt a csomópontot, amelybe később a külső körút torkollik. G. G. A szocialista munkaverseny- mozgalomnak megyénkben is jelentős a szerepe a termelés, a gazdálkodás anyagi-műszaki alapjainak bővítésében és korszerűsítésében, az életkörülmények javulásában, a szocialista termelési viszonyok erősödésében, hozzátehetjük, hogy Bács-Kiskunban még különösen nagy hatóerő u munkássá válás folyamatában is. Részletezhetnénk, hogy a munkaverseny miként segítette a vállalati tervek teljesítését, ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el: a verieny gazdasági hatása gyakran a termelésben mutatkozó nehézségek áthidalásában nyilvánul meg. Az utóbbi időben fokozódó törekvések tapasztalhatók a minőség javítására, az aifyag- és energiamegtakari- tásra, importanyagok kiváltására, a hatékonyság javítására. Ezek a kezdeményezések azonban inkább csak kezdeti eredményeket hoztak, mivel a vállalati szinten megfogalmazott minőségi, hatékonysági versenycélok — az esetek többségében — az üzemek és a brigádok vállalásaiban szándékok, általánosságok maradnák, kevésbé nyernek konkrét tartalmat. Nehezíti az előbbrelépést, hogy a vállalati tervezés és a munkaverseny tartalmában is, módszereiben is elkülönül egymástól. A vállalások tartalmát és a teljesítések értékelését egyaránt bizonytalanná teszik a munkaszervezés színvonalának fogyatékosságai. Gyakran hiányosan határozzák meg a munkahelyi versenycélokat; nincsenek meg a feltételei a folyamatos végrehajtásnak; vannak kívánnivalók az eredmények elismerése s objektív értékelése körül. Az eddigiekből is kiviláglik, hogy a jelzett gondok legnagyobb része nem a résztvevő- kön múlik, hanem azok a munkaverseny irányításának, feltételrendszerének hiányosságaiból adódnak. Márpedig a gazdálkodás külső és belső körülményeinek megváltozása, a gazdasági fejlődés intenzív útjának igénye, a szocialista tudatformálás erősítése egyaránt a mozgalom tartalmának, irányításának további tökéletesítését feltételezi. Az új követelményekhez való igazodás szellemében foglalkozott e fontos kérdéskörrel — legutóbbi ülésén — a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége. Főbb megállapításait a következőkben vázolhatjuk. Alapvető fordulatot kell elérni á munkaverseny irányításának mechanizmusában. A gazdaságvezetés tekintse gazdálkodási és politikai feladatnak a munkaverseny-szerve- zést, mégpedig a vezetés minden szintjén. A tervcélok, a munkahelyi programok alapján adjanak konkrét ajánlásokat a vállalásokhoz, s változás esetén kezdeményezzék a felajánlások módosítását, kiegészítését. A szakszervezetek és a KISZ-szervezetek felelőssége elsősorban a munkaverseny mozgalmi jellegének érvényesülésében fejeződjék ki. Karolják fel a jó kezdeményezéseket, szorgalmazzák a feltételek megteremtését, a hármas jelszó egységének gyakorlati érvényesülését. Az üzemi demokrácia fórumain véleményezzék a gazdasági vezetők ezirányú szervező-irányító tevékenységét. Igény, hogy a pártszervezetek irányító tevékenységében kapjon nagyobb hangsúlyt a verseny tartalmi elemeinek erősítése, az ezzel kapcsolatos gazdasági-vezetői beszámoltatás. Meg kell teremteni a mun- kaverseny-szervezés és a gazdasági tervezés egységét. A fejlődés egyik lényeges feltétele, hogy a gazdasági követelményrendszer mindinkább késztesse a vállalatokat tartalékaik feltárására, a munkamozgalmak igénybevételére. A munkaverseny szervezeti kereteit, formáit ugyancsak szükséges fejleszteni. Ahol a munka jellege, szervezettségi nívója megengedi, ott nagyobb teret kell engedni az egyéni versenyformáknak. Az eddiginél nagyobb súlyt kell helyezni az egyéni, a személyes kötelességvállalásra és -teljesítésre — termelőmunkában, kulturális és társadalmi tevékenységben egyaránt. A szocialistabrigád-mozga- lom növelje élenjáró szerepét azzal is, hogy a munka középpontjába meghatározó érvény- nyel állítsa a minőségi elemeket, a műszaki színvonal és az újítómozgalom eredményességének növelését — egyáltalán: a kulturáltabb munka iránti igényt. Nagyobb figyelmet kell fordítani a vállalati értelmiség, a műszakiak, a gazdasági szakemberek fokozottabb részvételére a mozgalomban, különösen á komplex brigádokba való bekapcsolódásuk révén. A társadalmimunka-akciók szervezésénél a társadalmi célok és a vállalati termelés érdekeinek együttes mérlegeléséből célszerű kiindulni. A pénzeszközök /elhasználásáról pedig rendszeresen tájékoztassák a kollektívákat! Lényeges sarkpontja a munkaverseny értékelésének és ösztönzésének a teljesítményelv eddiginél következetesebb érvényesítése. A verseny a munkaköri kötelesség átlagos színvonalát meghaladó teljesítmény elérésére irányuljon, mégpedig komplex —.mennyiségi, minőségi — értelmezésben. Az átlagos színvonalat tartósan meghaladó teljesítmény és példamutató magatartás legyen mérvadó a kitüntetések odaítélésénél is. T. I.