Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-12 / 109. szám
NAPKÖZBEN • TAVASZ A HATÁRBAN. Struzer András felvétele. Átalány Műszaki hetek Kétkedést kelt, ha azt olvassuk: gyakorlatilag megoldottak valamit. Gyakorlatilag. Azaz, voltaképpen igen, de azért mégsem teljesen, mert itt-ott még hiányzik, vagy hibás valami ama bizonyos munkán. Nem csupán a tévében látott csípős, igencsak elgondolkoztató film jut erről az eszünkbe. Ebben, emlékezhetünk rá, a hamar és hanyag munkát végzők húzták kötéllel a liftet, támogatták a kies bedőlni készüllő ajtókat és az erkélyt addig az ideig, amíg a miniszter átveszi a szállodát, hogy ezzel „megszolgálják” a prémiumot Megyei, közelebbről egy keceld példa is azt igazolja, hogy a látszat, néha igen lényeges dolgokban, csal. Az energiatakarékosságot sem lebet csak úgy általában — adott esetben átalányban — értelmezni. Erről váltottunk szót nemrég a megyebeli nagyközség tanácsának vb-titkárával, Lógat da Józseffel, aki a közterületi villa- mosenergia-felhasználással, -gazdálkodással elégedetlen. Miért? A tanács átalányt, meghatározott összegeit fizet a DEM Asznak, amely ennek fejében ellátja árammal a nagyközség 1660 utcai lámpáját. Átlagárat, lámpahelyenként 20 forintot számolnak fel havonta az áramszolgáltatók. Ez nagyjából (gyakorlatilag) rendben is volna, ha... Ha a valóság nem mondana ellent ennek egyben másban. Arra,' hogy évente a csúzlis gyerekek itt is „megteszik” a magukét, ezúttal ne vesztegessünk szót. Máshol is előfordul, hogy 10—12 égő egy évben emiatt nem szolgálja meg az árát. A gond inkább az, hogy míg például a keceli Nyíriesberi, az egyik utca két hónapig esténként sötétben maradt, sok helyütt már világosban kapcsolt a DÉMÁSZ esti, éjszakai közvilágításra, és nappal, reggel 7-kor még mindig világított az összes lámpa. Logaida József szerint a DÉMÁSZ a közvilágításiban elmarad a Naptól. Nem figyel kelésére, nyugvására, pedig ha figyelne, nem kevés pénzt, energiát takaríthatna meg. vb-titkár, ha rajta múlna, legalább kéthetenként állítana azokon a szabályozóberendezéseken, amelyeken a kibekapcsolás múlik. Megérné ez, hiszen így nem fogyasztanának napi egy-másfél óráig feleslegesen a keceli közvilágítási lámpák. Még ha átalányt is fizet utánuk a tanács. A „Kevesebb is elég!” Kecelre éppúgy vonatkozik, mint bármely más településünkre. Ezért lenne tanácsos az energiát ott megfogni, ahol most még kicsúszik a kezünkből. Az átalány, az átlagár nem lehet kárpótlás a veszteségekért. Se gyakorlatilag, se elvileg. K—I A béke- és barátsági hónap eseménysorozata keretében tegnap Kis. kunhalason magyar—vietnami barátsági, szolidaritási napot tartottak a megyei népfrontelnökség és a város párt- és állami szerveinek rendezésében. Az egész napos programon részt vett Ngo The Vuong. a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének titkára és Le Khac Luu. a budapesti nagykövetség attaséja. A vendégeket Tánczos Sándor városi tanácselnök fogadta, s Kiskunhalas társadalmi, gazdasági fejlődéséről adott tájékoztatást. Ezután a vietnami elvtársak felkeresték a Semmelweis kórházat, ahol dr. Makay László igazgató mutatta be az intézményt. Délután a Kiskunhalasi Papíripari Vállalatnál nagygyűlést tartottak. Dr. Farkas Ödönnek, a városi népfrontbizottság béke- és barátsági munkabizottsága elnökének beszéde után a nagygyűlésén felszólalt Ngó The Vuong. Látogatóban a hármas ikreknél Baja, Sirály utca 3., második emelet. A csengő gyakran megszólalt az elmúlst hetekben Vörös Béláék lakásálban. Ismerősök, rokonok, munkatársak, jó barátok jöttek el, hogy gratuláljanak a nagy családi eseményhez, a hármas ikrekhez. Vörös Béla, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóságon, felesége pedig a bajai rendőrkapitányságon dolgozik. 1977-ben költöztek új, kétszobás lakásukba. Az „első” újszülöttet az idén tavaszra várták. Vörösné — mint a többi várandós kismama — rendszeresen eljárt orvosi vizsgálatra, ahol megállapították, hogy minden a legnagyobb rendben. Az első „meglepetés” két héttel a szülés előtt érte, amikor közölték vele, hogy nem egy, hanem két gyermek válható. Az orvos azonban még most sem tudott biztosat, ezért elküldték Szekszárdra, ahol egy speciális készülékkel megvizsgálták, s az eredmény meglepő volt. Kétséget kizárva, a műszer kimutatta, hogy Vörösnének nem egy, nem is kettő, hanem három kisbabája lesz. A műszer nem tévedett. Előbb Tamás, aztán Tímea, majd Krisztina látta meg a napvilágot. Bár előre nem tudhatták, hogy fiúk vagy lányok lesznek, ezért 3 fiú- és 3 leánynevet választottak, s mind a hat nevet odaadták a szülészorvosnak. Amikor megkérdezték, milyen nevet adjanak az újszülötteknek, Vörösné csak annyit válaszolt: olyan sorrendben, ahogy felírtam. Az öröm nagy volt a családban, de a'szülők munkahelyén is. A vízügyi igazgatóság 10 ezer forintos takarékbetétkönyvet adott a gyerekeknek, a BM pedig automata mosógépet ajándékozott a boldog szülőknek, s Budapestről már megérkezett a háromszemélyes babakocsi is. A kicsik már elérték a koruknak megfelelő súlyt, jól esznek, s anyuka szerint nagyon jó alvók, jó gyerekek. Ezúton mi is sók-sók boldogságot, örömet kívánunk felnevelésükhöz. Sz. F. Ballószögi csalogató Tegnap folytatódott a megyében a XVI. műszaki hónap esemény- sorozata. A Gépipari és az Építőipari Tudományos Egyesület közös rendezvényére került sor Baján a Kismotor- és Gépgyár Szegedi úti telepén, „BT acélszerkezetű csarnok és POROBETON panelek gyakorlati bemutatója” címmel. A Magyar Élelmezési Tudományos Egyesület Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete és a Magyar Kémikusok Bács-Kiskun megyei csoportja a IX. vegyésznapot rendezte meg hétfőn Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában. Délelőtt Biotechnológiai lehetőségek; mint a vegyipar és az energia forrása címmel dr. Holló János akadémikus, a MÉTE társelnöke tartott előadást. Délután szekcióülésekkel' folytatódott a program, este pedig szakmai találkozót tartottak a vegyészek. MŰSOR: i MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. május 12. 15 órakor Lengyel József: Igéző című novellájából készült film vetítése Filmvetítés után: vita 18 órakor „Galeri” Előadó: Dr. Verők István, pszichológus Előzetes: 14-én. 18.30 órakor Banner Zoltán esszéíró estje (Ajándékműsor az irodalmi- bérlet-tulajdonosoknak, helyfoglalás érkezési sorrendben.) MOZI 1981. májul ÍZ., kedd VÁROSI MOZI fél 5 és fél 8 órakor! VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT Dupla, n. helyárúi 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kétrészes, színes amerikai westernfilm ÁRPÁD MOZI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakort EZÜSTNYEBEG II. hely áru? Színes olasz westernfilm iMESEMOZI Háromnegyed S órakor I HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZLÁNT Színes magyar mese film-összeállítás A Városi Mozi épületiében a Mesemozi gyermekmegórzó jelleggel tart előadást 1 STÜDIOMOZI: 8 órakor a Városi Mozi épületében 1 OK KETTEN Magyar film Németh Lászlóra emlékeztek Németh László születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából Hódmezővásárhelyen hétfőn felavatták az író tiszteletére létrehozott irodalmi emlékházat. ‘Ugyancsak hétfőn avatták fel a Bethleni Gábor Gimnáziumiban Németh László domborművét, Szeryátiusz Tibor alkotását. Az íróra emlékeztek a Petőfi Művelődési Központban is, ahoi a debreceni Csokonai Színház művészei Németh László drámáiból adtak elő részleteket. (MTI) NAPTAR 1881. május 12„ kedd Névnap: Pongrác Napkelte: 9 óra 11 perc. Napnyugta: 28 óra 11 perc. Holdkelte: 18 óra 25 perc. Holdnyugta: 2 óra 48 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: átmenetileg sokfelé erősén megnövekvő felhőzet. Hétfőn nyugaton, délnyugaton, kedden már többfelé zápor, zivatar, a Dunántúlon helyenként csendes eső. Elénk, időnként erős délkeleti, déli szél. Főleg délnyugaton, nyugaton gyengülő fölmelegedés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton, nyugaton 15—20, keleten, északkeleten még 20—25* fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: nappali gomolyfeihő- képzodésből az időszak folyamán bármikor kialakulhat futó zápor, zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10—15 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 10-én a középhőmérséklet 15,1 (az Ötvenéves átlag 19,6), a legmagasabb hőmérséklet 21,1 Celslus-fok volt és a nap 12 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 14,9, 14 órakor 29,7 Celslus-fokot mértek, s a legalacsonyabb hómérséklet 7,9 Cel- slus-fok volt. — ÉLET ÉS TUDOMANY-AN- KÉTOK a megyében. Május 12-én, kedden 18 órai kezdettel Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában Kulin György csillagász az ember és a világ- egyetem kérdéseiről, 14-én, csütörtökön, 19 órakor pedig a ti- szakécskei művelődési házban Horváth András, a lap jelenlevő szerkesztőivel válaszol a közönség kérdéseire. Mindkét helyen bemutatnak egy színes kisfilmet a Voyager űrszondának a Satwr- nus bolygó gyűrűiről készített felvételeiből és az űrrepülőgépről. — HOLNAP NYÍLIK a Kecskeméti Fotóklub kiállítása a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központban. A május 28-ig nyitva tartó kiállítás a Művészklubban délután 5 órától látogatható. Könyvek féláron Az 1980-as kiadást megelőző kötetekből félárú vásárlást kezdeményez az UNIVER ÁFÉSZ kecskeméti könyvesboltja, szerdán. A kedvezményes lehetőséget addig tartják fenn. amíg a készlet tart. Húszéves fennállásuk alatt ez ígérkezik a legnagyobb szabású áruleszállítási akciónak: 150 ezer forint értékű könyv vár gazdára a Petőfi Sándor utcai üzlethelyiségben. — REKLÁM ES GAZDÁLKODÁS címmel a Magyar Hirdető szakmai találkozót rendez május 13-án, 14 órakor a kecskeméti Megyei Művelődési Központban. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. — BARTÓK-DÉLUTAN A MUNKAHELYEN. A napokban a megyei Zöldért Vállalat közművelődési bizottsága, a Kereske- delmi és Vendéglátóipari Szak- munkásképző Intézettel és a zeneiskolával közösen Bartók-dél- utánt rendezett Kecskeméten, a vállalat kirendeltségének ebédlőjében, százötven dolgozó számára. Az Este a székelyeknél című zongodarabot Horváth Agnes adta elő. Ezenkívül Bartók Béla kórusműveiből, önéletrajzából és levelezéseiből hangzottak el részletek a fiatalok tolmácsolásában. Három baleset — Ilyen még nem volt Ballószög történetében: jelenleg ötvenegy építkezési engedély van kint! És zömmel kecskemétiek, a megye- székhely üzemeiben dolgozók építkeznek, gyarapítják közösségünket újságolja örömmel Szabó Sándor, a községi tanács vb-titkára. Aztán egyik szavát a másikba öltve, hol az elmúlt évekre pillant visz- sza, hol meg napjaink, s a közeljövő terveit említi. A városkörnyéki kisközség évek óta — amikor a népességmegtartás fogalma nem volt még olyan sűrűn használatos, mint manapság céltudatosan törekedett lakói jó közérzetének biztosítására. Ennek egyik jele például a megyeszékhely több üzemi kollektívájának önzetlen segítségével létrehozott ötvenszemélyes, szép, új óvoda. S a helybeliek közérzete és — többnyire kecskeméti üzemekben dől-, gozó, szabad idejükben a ház körüli kiskertben foglalatoskodó, vagy éppen kisállattartó kedvtelésüknek hódoló emberek — életformája vonzó hatású Is. A most építkezők az 1975-ben kialakított 110 házhely gazdájaként Balló- szögön raktak, raknak családi fészket. — Az eddigi érdeklődésből ítélve, bizonyos, hogy sokaknak jelent jó hírt, ha megemlítem: további 120 porta kialakításával igyekeztünk elősegíteni a községünkbe vonzódók letelepedését. A belterületen, víz- és villanybekötési lehetőséggel 230—320 négyszögöles telkekkel szolgálunk az építkezni szándékozóknak. Az értékesítést szögölenként 80—100 forintért a jövő hónap közepén kezdjük meg — sorolja Szabó Sándor. Es máris hozzáteszi, hogy megalapozott a kis szolgáltatóház létrehozását célzó tervük is: az Or- govány és Vidéke Takarékszövetkezet kirendeltséget nyit majd a tanácsi beruházásban megépülő házban, amelyben a férfi-női fodrászat mellett egy további, a lakosság által legjobban igényelt szolgáltatásra is lehetőség nyílik. Aztán elismeréssel méltatja a ballószögi dolgozóik révén érdekelt munkáltatók — a "Helvéciái Állami Gazdaság, Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat, a Kossuth Tsz, 9. sz. Volán, s a Fémmunkás Vállalat — megértését, támogatását. Mondandója végére is tartogat újságot a kisközség vb-titkára: — Ballószög nem marad hálátlan. Tudatosan törekszünk arra, hogy kicsalogassuk a természetbe a jó szellemű munkahelyi közösségek tagjait. Nagyon is odafigyeltünk például az óvodaépítésben segítő dolgozók szavára, érdeklődésére. Rokonszenvesnek találták szűkebb pátriánkat, s azt tudakolták, hogy zártkerthez hozzá lehetne-e jutni nálunk. Nos, megtaláltuk a módját! Harmincegy hektárnyi, alkalmas területen 111 kiskertet alakítottunk ki. Nyolcszáztól—háromezer négyzetméterig terjedő nagyságúak. Harminc évre szóló tartós használatra két forintért adjuk négyzetméterét. S hogy mennyire komolyan gondolták az ötletadó kecskeméti munkások, azóta bebizonyították. A 111 kiskertből már csak 41 vár gazdára. P. L Május 9-én, szombaton délután Kecskeméten, az Izsáki úton kerékpározott Kalocsai Pál, 63 éives, Kecskemét, Bethlen körút 9. szám alatti lakos. Közben hátratekintett, emiatt egyensúlyát vesztette, és tetért az útpadkára. Azért, hogy az elesést elkerülje, a kerékpárról leszállt, s az úttest közepe felé lendült. Ekkor érkezett oda féktávolságon belül egy személygépkocsi. A kocsi első ajtajának a kerékpáros nekivágódott és az úttestre esett. Az ütközés következtében Kalocsai Pál nyolc nlapon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Csávolyon, május 8-án éjszaka Véget' András 21 éves, Bácsbokod, Rákóczi út 19. szám alatti lakos Ittasan és figyehnetlenül motorkerékpározott, és összeütközött az ugyancsak részeg másik motor- kerékpárossal, a bácsfookodi Léget utca 47. szám alatt lakó 21 éves Farkas Lajossal. Végei András nyolc napon túl, Farkas Lajos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. DunatetéUen külterületén szombat délután, az 53-as számú út egyik kereszteződésében Bagilé Béla 50 éves, budapesti lakos személygépkocsijával nem adott áthaladási elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő Zsdkla György 44 éves, Soltvadkert, Május 1. utca 23. számú ház alatti lakos személygépkocsijának. Összeütköztek. A két gépkocsivezető, továbbá az utasok közül Zsikla István 50 éves, solltvadkerti, Fejes 'István 40 éves, soltvadkert!, és Müller Gyömgyné 22 éves, budapesti lakos nyolc napon túl gyógyuló, míg Müller Beatrix másfél1 éves, budapesti, és Zsikla Györgyné 36 éves, sdtvadkertl lakosok nyolc - napon belül gyógyuló sérüléssel kerültek orvoshoz. | — ÖT ALLÁNDÓ FOGLALKOZÁST tartanak hétfőnként a tiszaalpári Árpád Művelődési Házban. Ilyenkor a fotó-, a páva- és a rajzkör, valamint a német nyelvtanfolyam és a KRESZ-tan- folyam foglalkozásain tanulnak a 'résztvevők, akiknek 22 óráig ad otthont a művelődési ház. — A japán Sony-cég bejelentette, hogy sikerült egy olyan videoberendeaést kifejleszteni amely a képmagnószalaggal egyidejűleg filmszalagot is gyárt. A Sonynak sikerült „összeházasítania” a televíziót és a filmet, ugyanis a videoszalagokra felvett képanyagot eddig filmvetítőn nem lehetett levetíteni. A találmány költségmegtakarítást tesz lehetővé és esetleg teljesen helyettesítheti majd a filmezést is.' A jó termésért 1980-ban a Bácska és Duna-mel- léki 58 szövetkezeti gazdaság közül a fajszi IKék Duna Tsz-ben termesztettek legtöbb búzát: hektáronként 6309 kilogrammot. A 931 hektár gabona-vetésterületről hektáronként az idén is legalább ugyanennyit szeretnének betakarítani. Ezért szervezetten végzik a vegyszeres gyomirtást a gabonaföldek .fölött. Képünkön: munkában ki növényvédő repülőgép. (Pásztor Zoltán felvétele.) — HARMINC KÍSÉRLET elvégzésére alkalmas elekrotechni- kai taneszközt szerkesztett Szabó Antal, a jászberényi 606. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára, akit ezért az országos fizikai taneszköz-kiállításon kitüntettek. Az új kísérleti eszköz olcsóbb, mint a hasonlók, és alkalmazásával a villamosipari pályára készülő fiatalok — általános és középiskolások — megismerhetik a villamosság alaptörvényeit, tanulmányozhatják az/ elektrokémiai jelenségeket és a galvanizálás technikáját. Kiadvány a népzenéről Mint ismeretes, Kecskemét város Tanácsa ebben az éviben is megrendezte — a zened hetek keretében — a már hagyományos népzenei napot, elsősorban az iskolák fiataljai számára. Ezen' a napon — május hatodikéin — rendhagyó iskolád énekórákon népművészek és az őket bemutató 'népzeneikutatók szólaltak meg. A Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézetben rendezett délelőtti és délutáni népzenei műsoriban találkoztak és tanácskoztak a népzene ügyének országos és megyei vezetői, szaktekintélyek^ Állásfoglalásukat, mely főként a népdaléneklő mozgalom eseményeit elemezte, hamarosan külön füzetben- szándékoznak nyilvánosságra hozni. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. weither Dániel Kiadja: a Bács megyei jfl Lapkiadó vállalat. Felelős kládó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség: ■ Kiadóhivatal: I Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-810, 12-816 (központi) 11-700 Telexszám: 28 216 bmlv h h Terjeszti a Magyar Peata Előfizethető ™ a hlrlapkézbealtö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 94,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, oflszet rotációé eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 9001. Telefon: 19-720. Igazgató: Ablaka István Index: 29 049 HU ISSN 0131—MIX. é