Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

Ot év tevékeny, alkotó munkája 9 A szünetben a fiatalok nagy érdeklődéssel szemlélték a búvár- felszereléseket. (Tóth Sándor felvételei) Tegnap Kecskeméten a Tudomány és Technika Házának kongresszusi termében rendezte meg a Magyar Honvédelmi Szövet­ség megyei aktívaértekezletét. Az elnökség­ben helyet foglalt dr. Posváncz László, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Pentz János alezredes, az MHSZ repülőfőnöke, dr. Árvay Árpád, a megyei tanács vb-titkára, dr. Boza József országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tag­ja, Szemők József, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának alelnöke. Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára megnyi­tójában köszöntötte az aktívaülés résztvevő­it, s hangsúlyozta, az MHSZ aktivistái a vezetők országos tanácskozására készülnek, ahol megvitatják az elmúlt öt év feladatait és megszabják a feladatokat. Mint mondot­ta, a jelenlevők több mint tízezer MHSZ- tagot, pártoló tagot és aktivistát képvisel­nek. Bognár Fe­renc alezre­des, az MHSZ megyei titká­ra tartotta meg ezután referá­tumát. Elöl­járóban kije­lentette, a me­gyei aktíva­értekezlet fő célja az eltelt öt év munká­jának értéke­lése, és a kö­vetkező terv­időszak fel­adatai megha­tározása. Az elmúlt öt év­ben az MHSZ tevékenysége minden vo­natkozásban előbbre lépett. Ehhez jelen­tős segítséget nyújtottak a pártszerveze­tek, pártbizottságok, az érdekelt állami és társadalmi szervek, a Magyar Néphadsereg alakulatai és intézményei. A szövetségben szervezett és végzett eszmei, politikai nevelő- munka jól szolgálta a honvédel­mi oktatásban és képzésben, va­lamint a technikai sportokban elért eredményeket. Céltudato­sabbá vált az a törekvés, hogy a szavak helyett a tettek kerülje­nek előtérbe. A klubok egyre jobban hozzájárultak ahhoz, hogy elmélyítsék a szocialista haza iránti szeretetet, a munkás nem­zetköziség eszméinek erősítését. Az MHSZ által szervezett rendez­vények a lakosság körében ked­veltek és látogatottak. A honvédelmi törvény kötele­zően írja elő a sorkötelesek álta­lános honvédelmi oktatáson való részvételét, ugyan is a - sorkatonai szolgálati idő csökkentésével to­vább növekedett az előképzés je­lentősége. Ez a feladat az MHSZ számára nem volt új. Az elmúlt öt év során sok fiatal szerzett a megyében gépjárművezetésre jogosító engedélyt, és különböző szakelőképzést. Kielégítették a társadalom igényeinek megfele­lően a lakossági szolgáltatást, s majdnem tizenkilencezren kap­tak különböző jármű vezetésére jogosítványt. Sokat tettek a klu­bok és a területi vezetőségek az iskolai honvédelmi nevelés, vala­mint a KISZ Ifjú Gárda honvé­delmi felkészítő munkájának ér­dekében. A sportról szólva, az előadó el­mondta, hogy a legnépszerűbb tömegsport a Honvédelmi Kupa lövészverseny, amelynek egy-egy fordulójában 1976-ban 4360-an, 1980-ban pedig már 55 500-an vet­• Az úttörők és ifjúgárdisták köszöntötték a résztvevőket. 9 Bognár Ferenc alezredes referátumát tartja. tek részt. A fiatalabb korosztály főleg az összetett honvédelmi versenyt kedveli, csupán 1979- ben egy fordulón 42 ezren indul­tak. A minőségi sportágakban növekedett a munka színvonala, javultak az eredmények és a technikai feltételek. Az elmúlt évben az MHSZ-nél 271 minősí­tett sportolót foglalkoztattak. Ezek közül öten nemzetközi mi­nősítést szereztek. A legdinami­kusabb a könnyűbúvár sportág volt, s a megyéből kerültek ki az elmúlt három évben a Magyar Népköztársaság legeredményesebb ilyen sportolói. A klubok bizo­nyították, hogy képesek nemcsa k magas sporteredmények elérésé­re, de nagy tömegeket vonzó ren­dezvények megtartására is. A ki­képzés, a tömegsport és a minő­ségi sport kölcsönös hatásának érvényesítése fontos tényező volt a szövetség munkájában. A szervezet életéről szólva megállapította az előadó, hogy a tagság száma az elmúlt öt év alatt 91 százalékkal, a klubok száma 15 százalékkal növekedett. A honvédelmi klub életrehívásá- val megfelelőbb kereteket nyúj­tanak a mozgalmi, a kiképzési és sportfeladatokhoz, a társa­dalmi és politikai célok megvaló­sításához. A klubokon belül ja­vult a vezetés és a nevelés sze­mélyi feltétele. Az elmúlt öt év­ben bővültek a tanintézeti klu­bok, s ma már a megyében 22 ilyen klub segíti a tanintézeti honvédelmi oktatást. A klubok közül tíz megkapta az MHSZ Ki­váló Munkáért Érem arany foko­zatát, öt pedig a főtitkár elisme­rő oklevelét. A klubok számának növelése és erősítése továbbra is központi feladat marad, hiszen az itt folyó munka adja meg a szövetség igazi erősségét. Beszédének befejező részében Bognár Ferenc alezredes vázolta az MHSZ megyei szervezetei, klubjai előtt álló feladatokat. Az aktívaértekezlet hozzászó­lásokkal folytatta munkáját, ame­lyek során dr. Posváncz László tolmácsolta a megyei pártbizott­ság és a megyei tanács. üdvözle­tét. A vita összefoglalását köve­tően az MHSZ megyei titkára kitüntetésekét és elismeréseket adott át. MHSZ Kiváló Munkáért Érem kitüntetésben részesült Csuhaj Mihály alezredes és Gulyás Ist­ván. Az MHSZ-főtitkár ajándé­kát dr. Boza Józsefnek nyújtotta át. Elismerő oklevélben részesült a 609-es számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet KlSZ-bizottsá- ga és Termózes János. MHSZ Ki­váló Munkáért Érem ezüst foko­zatában részesült dr. Alpári Gyu­la, Fodor Lászl'óné, Frontó And­rás alezredes, Kovách Tamás, Csorba Ferenc, dr. Szabó István és Rédai József né. E kitüntetés, bronz fokozatát kapta Alács Ti­bor, Gulyás Sándor, Horváth Ist­ván, Iványi Imre, Jakab István, Karatav Mihály, Kristóf Klára, {Lábát János, Mata József, Modok Jenő, Németh János, Pintér Lász­ló és Szögyi Pálné. Az MHSZ megyei aktívaérte­kezlete az Internacionálé hang­jaival ért véget. G. G. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA ~ XXXVI. évf. 97. szám Ára: 1,40 Ft 1981. április 26. vasárnap Szerdán ülésezik a megyei tanács Bács-Kiskun megye Ta­nácsa április 29-én, szerdán székiházának nagytermé­ben üllést tart. A végrehaj­tó bizottság az ülés napi­rendjére javasolja: a megye tanácsainak V. ötéves pénzügyi terve és az 1980. évi költségvetési és fejlesztési alap gazdál­kodás végrehajtásáról szó­ló jelentést; előterjesztést a megyei tanács és szervei szerveze­ti és működési szabályza­tának felülvizsgálatáról, az új szabályok megállapítá­sáról; a megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság 1981. évi ellenőrzési tervének jó­váhagyását, továbbá kü­lönfélék, interpellációk el­fogadását. MUNKASIKEREK ELISMERÉSE Kiváló vállalatok, szövetkezetek Szombaton is több vállalatnál, szövetkezetnél tartották meg a kiváló cím átadásával kapcsolatos ünnepségeket. A MÁV . Kecskeméti Körzeti Üzemfőnökségének és a Pálya­fenntartási Főnökségének dolgo­zói a kiskunfélegyházi vasútállo­máson gyűltek egybe a kitüntetés átvételére. A pályafenntartási főnökség az­zal érdemelte ki a kiváló cím el­nyerését, hogy átlagon felül tel­jesítette a pályaminőségi szintet, s ezzel jelentősen növelte a vasú­ti közlekedés biztonságát. Munka- közben betartották a vágányzá­rási időket és jól kihasználták azt a felépítmény karbantartására, a gépláncok teljesítményének nö­velésével. A körzeti üzemfőnök­ség dolgozói az áruszállítási ter­veik teljesítésével, gondosabb kocsi terheléssel, a rakodási idő csökkentésével értek el jó ered­ményeket. A Kecskeméti Körzeti Üzemfő­nökségnek és a Kecskeméti Pá­lyafenntartási Főnökségnek Egri István, a MÁV Vezérigazgató­ságának üzemviteli szakosztály- vezetője adta át a MÁV vezér- igazgatója és a Vasutas Szakszer­vezet Elnöksége által adományo­zott Kiváló Főnökségről szóló oklevelet. Lovász Lázár szegedi MÁV igazgató Élenjáró Szolgá­lati hely kitüntetést nyújtott át több állomásfőnökségnek és szer­tárfőnökségnek. Ezen az ünepségen adta át az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bi­zottsága által adományozott Kong­resszusi Oklevél kitüntetést a munkaversenyben elért kimagas­ló sikereiért a kecskeméti üzem­főnökség Ánpád szocialista bri­gádjának dr. Kőrös Gáspár, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a kecskeméti városi párt- bizottság első titkára. Ezenkívül a brigádot a KPM Kiváló Brigád­ja címmel is kitüntették. A MÁV Kiváló Brigádja címet kapta a kecskeméti Jedlik Ányos villanyszerelő, a Kossuth forgal­mi, a Petőfi pályamesteri, a kis­kunfélegyházi Kossuth forgalmi szocialista brigád. Ugyancsak ezen a napon tartot­ták az ünnepséget a kiskunhala­si vasútállomáson, ahol a MÁV vezérigazgatója és a Vasutas Szakszervezet Elnöksége által adományozott Kiváló Főnökség oímrő.1 szóló oklevelet a vezér- igazgató képviseletében Gyenge Károly osztályvezető adta át a Kiskunhalasi Pályafenntartó Fő­nökség dolgozóinak. A Kefe, Seprű, Fa és Vasipari Termékeket Gyártó Ipari Szövet­kezet 574 dolgozója tavaly, az előző évi 217 millió forint értékű termelés után 222 millió forintos árbevételt ért el. Külön elisme­rést érdemel a kollektíva azért, mert évről évre több terméket gyárt tőkés exportra. A múlt év­ben termelésük mintegy 40 száza­lékai, 84,7 millió forint értékű ke­fe, seprű és más termékük ju­tott tőkés megrendelőkhöz. A 'lajosmizsei Kakukk étterem­ben szombaton tartott ünnepsé­gen az Ipari Minisztérium és az QKISZ által adományozott Kíván- ló Szövetkezet- címről szóló ok­levelet Németh Ferenc, az OKISZ elnökhelyettese adta át. Ketten kapták meg a Kiváló Munkáért, egy dolgozó pedig a Szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetést. A tavalyi munkasikereket mél­tató ünnepségek sorozatát teg­nap Kiskunhalason az ÉPFA­gyár dolgozói folytatták. Az Épü­letasztalos-ipari és Faipari Vál­lalat halasi üzemének kollektívá­ja 1980-ban második alkalommal vívta ki a Kiváló Gyár címet, amit a szombati összejövetelen Pajor Ferenc műszaki vezérigaz­gató-helyettes adott át Király István igazgatónak. A vállalati vezető ünnepi beszédben érté­kelte az utolsók közül az elsők közé került gyár takarékos gaz­dálkodását, a minőség javítására irányuló törekvéseit és az elért jó eredményeket. Az Asztalos János brigád a Vállalat Kiváló Brigádja címet érdemelte ki 1980-ban, A gyár dolgozói közül többen részesültek egyéni elismerésben, pénzjuta­lomban. Varga Sándor szakszer­vezeti bizalmi a mozgalmi tevé­kenységéért vehette át Szakáll Jánostól, az ÉFÉDOSZ megyebi­zottságának elnökétől a Szak­szervezeti Munkáért oklevelet. (Egymást követő éviben másod­szor nyerte ed a Solti Rádióállo­más a Kiváló Üzem címet , Az Országos Rádió Felügyelőség igazgatóságához tfartozó hat adóál­lomás üzemei között a négy éve működd soilti adóállomás kollek­tívája ismét bizonyított jó szak­mai munkájával. A pénteken tartott ünnepségen az Országos Rádió Felügyelőség igazgatója, Betz Sándor adta át a Kiváló Üzem címről szóló ok­levélét Huber Istvánnak, az adó­állomás üzemvezetőjének. A dol­gozók köziül többen kaptak Ki­váló Munkáért kitüntetést és pénzjutalmat. Az ünnepségen részt vettek a járás pórt-, állami és Solt nagyközség vezetői és a környező mezőgazdasági üzemek képviselői. Jó munkát, küldöttek! Kétszáz ünneplőruhás fia­tal népesíti ma ,be a kecske­méti Tudományos és Technika Háza kongresszusi termét. Mégsem mondhatjuk, hogy ünnepelni fognak a drapériák­kal díszített tanácskozóhelyen: harmincnégyezer Bács-Kis­kun megyei KISZ-tag képvi­seletében veszik sorra az el­múlt három év ifjúságmoz­galmi eredményeit és hatá­rozzák meg a következő idő­szak tennivalóit. Az ünnep­lőruhás küldöttekre tehát munka vár, méghozzá■ olyan nagy munka, amelyet felfoko­zott várakozással kísér a me­gye közvéleménye. E várako­zás természetesen összhang­ban van azzal, hogy májusban összeül a KISZ X. kongresszu­sa, és azzal, hogy mostanában megint sok szó esik az ifjúsá­gi szövetségről. Divat a 'KISZ-ről vitatkoz­ni, szokás olyasmit mondogat­ni, hogy vesztett tömegbefo­lyásából, hogy nem eléggé fia­talos. Ez utóbbi véleményt il­letően ,maguk a KISZ-tagok sem tagadják, hogy olykor bi­zony több időt fordítanak egy- egy jelentésre, mint ameny- nyit mondjuk egy kirándulás szervezésére. A városi és járá­si küldöttértekezleteken so­kan síkra is szálltak a bürok­ratikus vonások száműzéséért. Az viszont aligha igaz — lega­lábbis a számok nem ezt mu­tatják — hogy csökkent vol­na a KISZ tömegbefolyása. Soha ennyi KISZ-tag nem volt Bács-Kiskunban mint most, három év alatt kerek ötezerrel nőtt a létszám, ami — és erre az elért eredmények a bizo­nyítékok — nem egyszerű mennyiségi növekedés. A me­gyei pártértekezlet joggal ál­lapíthatta meg, hogy Bács- Kiskun fiatalsága — KISZ- tagok és KISZ-en kívüliek egyaránt — cselekvő részese a politikai, gazdasági és tár­sadalmi életnek; tervszerűen és tudatosan dolgozik céljaink megvalósításáért. Abban, hogy Bács-Kiskun eredményesen teljesítette V. ötéves tervfela­datait, nagy szerepe volt pél­dául a 24 és fél ezer szocialis­ta brigádtag fiatalnak. KISZ- védnökség illetve építőtábor segítette a Bajai Húskombi­nát, az új megyei kórház befe­jezését, a postaépítést. Sok­milliós értéket létrehozva 75 személyes óvoda építésével já­rultak hozzá a gondok meg­oldásához a kecskeméti fiata­lok — és a példákat tovább sorolhatnánk. Jól betöltötte a KISZ azt a nemes feladatát is, amely a párt utánpótlásának nevelésében hárul rá: 2427 KISZ-tag lett párttag az el­múlt években. Csak érintőlegesen: ezek1 azok az eredmények, ame­lyekre alapozva meg kell ha­tározni a jövő tennivalóit. Mit vár a megye közvéleménye az ifjúsági szövetségtől? Azt, hogy az eddigi úton haladjon to­vább, tagjait cselekvő egység­be tömörítve vegye ki részét a közös célok eléréséből. Az elég általános forgalmazás sok­rétű, kemény munkát jelent, hiszen köztudott, hogy bonyo­lultabb, nehezebb politikai és gazdasági körülmények kö­zepette kell helytállni. Ez a nehezebb gazdasági helyzet például — és ez elsősorban a fiatalokat érinti — a VI. öt- ves tervidőszakban a korábbi­nál kevesebb, mintegy 18— 20 ezer lakás felépítését teszi lehetővé. Sok fórumon hang­zott el, a fiatalok is gyakran javasolták: segítsen a KISZ. Az ifjúsági szövetség arra a jö­vőben sem vállalkozhat, hogy megteremtse a lakásépítés anyagi fedezetét, s hogy átvál­lalva a beruházó és a kivitele­ző szerepét, nagyszabású épít­kezésbe kezdjen. Abban viszont az eddiginél jóval nagyobb a szerepe — és épp ezért fele­lőssége is! — hogy érdekvédel­mi, érdekképviseleti jogosítvá­nyát következetesen érvénye­sítse, hatékonyan képviselje a fiatalok jogos érdekeit. Több lakást a KISZ sem tud tető alá hozni, de abban segíthet, hogy a meglevőket igazságo­sabban osszák el, hogy a telek­árak ne kússzanak az égig, hogy a falun élők kedvezőbb feltételű hiteleket kapjanak. Szót emelhet — és szót is kell emelnie — azért, hogy min­den pályakezdő jogosult le­gyen lakásépítési támogatás­ra, függetlenül attól, hogy ter­melőszövetkezetben, állami gazdaságban, állami vállalat­nál vagy hivatalnál, esztergá­lyosként, üzemmérnökként vagy épp tanárként dolgozik, hiszen minden kéz munkájára szüksége van a társadalomnak s e munka akkor igazán haté­kony, ha a munkásnak lehető­sége van alkotóereje regene­rálására. A KISZ-tagság csaknem fe­lét a 14—18 évesek tábora al­kotja. Az ő gondjuk az, hogy kevés a kulturált, olcsó szó­rakozóhely. Amikor tehát a KISZ-nek továbbra is meg kell teremtenie az ön- és köz­művelés, a szabadidő eltölté­sének szervezeti feltételeit, arra is gondot kell fordítania, azért is szót kell emelnie, hogy meglegyenek e lehetőségek ki­használásának konkrét felté­telei: az ifjúsági klub, az ifjú- gi park. ‘ A megyei KlSZ-küldöttérte- kezlet csupán egynapos tanács­kozás. Jelentősége mégis évek­re szóló. Annak a nemzedék­nek kell cselekvési programot adnia, amely úgymond már beleszületett a szocializmusba, amelynek forradalmiságát a hétköznapi jelzővel illetjük, s amely nemzedéknek éppen ebből következően hétközna­pi, ugyanakkor azonban tör­ténelmi feladata a szocializ­mus felépítése. Ma fiatalon, holnap felnőtten — de min­denképpen a jövőért érzett fe­lelősséggel. B. J. AZ MHSZ MEGYEI AKTÍVAÉRTEKEZLETE • ; C. 0 ;:

Next

/
Oldalképek
Tartalom