Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
A KÖLTÉSZET NAPJA, 1981. A líra jelenléte Hányán és hányán emelték fel szavukat az “lmúlt évtizedekben a költészet védelmében, féltésében-szeretetében. Milyen sokan panaszolták fel, óvatosan vagy indulatosan, keserűen és lemondóan, hogy meghal korunkban a líra, mert csökken az érdeklődés, mert a világ elgépiesedik, az ember a rohanásban elhide- gül éá elidegenül. A világ dolgaitól, egymástól, önmagától is részben. Ám voltak — s vannak, lesznek — mások is, sokan. Olyanok, akik felemelték a fejüket, és elszántan — bizakodva ezt mondták: a líra nem hal meg. Amíg ember él a földön, míg egyetlen száj ki tud nyílni, meg tud szólalni, addig dal kél a földön, addig ének, vers, költemény születik az ember által, embernek. És amíg a borúlátók egyre csak jósolták a költészet elszáradását, a lírai források, patakok, folyók kiapadását, addig sorra teremték gyönyörű gyümölcseiket a költészet fái. Sorjáztak a verseskötetek, több és tijbb polcot megtöltve. És közben lelkes szépségkedvelők, szenvedélyes versszeretők, vigaszra, bátorításra, örömre vágyók forgatták ezeket a köteteket, önnön gazdagodásukra, épülésükre. Akadnak még ma is kételkedők, akik nem hisznek a lírai termés folytonosságában, megmegújulásában, sokszínű gazdagodásában, az iránta való érdeklődés megmaradásában? Bizonyára vannak még ilyenek. De azoknak azt mondanám: nézték volna meg az érdeklődést a legutóbbi Nagy László-kötetek iránt! Azoknak felhívnám a figyelmét az évepte ismétlődő Szép versek antológia szétkapkodására! Szűkebb hazánk, Bács-Kiskun lírai termése az utóbbi időben is fokozott figyelmet érdemel. Az itt élő tucatnyi költő egyre-másra hallat magáról, s nem csak városunkban — megyénkben, de a megye- és az országhatáron túl is. Témáik sokrétűek, széles skálán mozognak. Formai eszközeiket tekintve is színesedik a kép. Nem hagy alább a kísérletező kedvük. Jelen vannak, jelen akarnak lenni korunk szépülő — ám gondoktól, aggódásoktól sem mentes — valóságában. S erről van véleményük, amit a líra rejtettebb, sokszor nehezen kitapintható eszközeivel ki is fejeznek, a nagy nyilvánosság előtt el is mondanak, Szólnak közben a régi emlékekről és az új szerelmekről, kínzó gyötrelmeikről és szelíd álmaikról, önmagukról, másokról, népünkről és a nagyvilágról. Hiszem, hogy költészet napi összeállításnak bőségesen ad ízelítőt mindebből. Bodri Ferenc grafikusművész, a versek közismert értője és szerelmese vette ezúttal a fáradságot, hogy ihletetten vetítse a verskedvelő közönség elé a költők portréit. Varga Mihály JÓZSEF ATTILA:* Nem én kiáltok Nem én kiáltok, a (öld dübörög, vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, lapulj a (orrások tiszta (enekére, ' simulj áz üveglapba, rejtőzz a gyémántok ténye mögé, kövek alatt a bogarak közé. ó, rejtsd el magad a (rissen sült kenyérben. te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a (öldbe — hiába íürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat. Légy a (űszálon a pici él s nagyobb leszel a világ tengelyénél. Ö, gépek, madarak, lombok, csillagok! Meddő anyánk gyerekért könyörög. Barátom, drága, szerelmes barátom, akár borzalmas, akár nagyszerű, nem én kiáltok, a (öld dübörög. * 1905. április 11-én született József Attila Minden évben ekkor ünnepeljük a költészet napját. GOÓR IMRE: Parancsra Már. régen látott, Kifut eléd, szagul, szúrna to lgart. Ugrál a szive, farkával csapkod, Törlészkedik, fejét kezedbe nyomja. Fülét, nyakát megsímogasd. Nyikkain, rádugrik, vakkant.' Kijön a szomszédi arca vörös hold. Pöntyög magáiba s füttyent nekij Agyagos földre leszegve a farka, Feje mozgása megáll, Vinnyogj fogait csikorítja. Neked ugrik, ikrádat tépi. Ilyen a zsoldos. Bitangolt földet, S2emöldökfát, háznak bütüjét Parancsra védeni nem rest: Válik törlészkedőlből toportyán vaddá Gazdájában kerekül ki a napja. ANTALFY ISTVÁN: Grafika Hová szállsiz, szárnyfalán madár? Tört agancsú óz, mit vigyázol? Fekete napkorong-homály; az erdő szívszorongva gyászol. A kerítés léce letörve. Korhadt a törzs. Fáradt az ember. * Vigyázná kell a temetőkre. És jcözben élni, türelemmel. Nem a szívesség ... Nem a szívesség töviskoszorúja, nem a süketülő a tomkor parázna sebesültjei, nem a feltámadás Baoh-muzsikája váltják meg a reményt, talán a hellén szerelem, talán a jó szó embersége.. ? 9 Goór Imre: „Születés és halál” (cinkkarc). RAFFAI SAROLTA: Minden elrejtezett A fürjekénél gyorsabb szíved volt egykor. Gyorsabb lábad, élesebb szemed — egykor. Ne pörlekedj, hajolj el némán, szépen, vagy cselezgess, ha épp az kelletik — de kelletik? Dehogy kell. Ennyi sem. Ajkad érző, eleven sínpár — egykor. Utaztat-e még szót valakihez? Vinni, hozni, megkötni, eltemetni — közelíteni bárkihez, mint egykor, eltávolodni bárkitől, mint egykor lehet-e? S ha kell, mivégre kelletik? Nyújtsd a kezed. Hát ez maradt Csak ennyi. Hogy fogózunk és üldögélünk rendre. Úrák, hetek, változó képek, tárgyak, a mozdíthatók úgy siklanak el mintha velünk, mintha még mi is.. befejezett múlt. S oly mindegy ma már. Fárasztanak a folyton-vonulások. Ijesztenek, mert lenyomat sehol: megőrizhető, kézbe fogható, elrejthető. Minden elrejtezett PINTÉR LAJOS: Apánk, anyánk hatalma Falum: porfészek, kecskeszag. hogy ne útálj meg, illik mondanom: arany-por, kecskéknek illata. Távoli fények: az égen koraeste pisla csillagok gyúlnak, por vagyok, hajnalra a csillagok is porig égnek. Ökölbeszorított kezem kinyújtom, visszahajlítom, nyújtom, hajlítom: így köszöngetek a mindenségnek. Ki botorkál a mezőről haza? porba ingó fiához ki siet? Apám jön, a mezőről, apám jön haza, messziről integet a keze, válla, haja. Anyám, hogy szalad! istenem, hogy szalad anyám, mosakodáshoz vizet tölteni: hogy szalad anyám, majd hasraesik. Anyám, hogy szalad! istenem, hogy szalad anyám, vacsorához az asztalra kenyeret hoz, sót hoz, kést hoz, hogy szalad anyám: hogy szalad, anyám a késsel, megvágod magad, vigyázz, anyám, vigyázz, a késsel megvágod magad. Tenyér, milyen kérges, milyen érdes, tenyér: hirdesd, lesz kenyér! Távoli fények: az égen koraeste pisla csillagok gyúlnak, hajnalra porig égnek. Állok a dőlő ég alatt, köszöngetek a mindenségnek. GRÓF JÓZSEF: Vigasztalás Húsvét reggelén — most ez a feltámadás — vedd magadhoz az álmomat, mint hivő a szentelt ostyát. E cellában, ahol élek, hidegben és némaságban, már szólni sem tudok. de nyújtsd félém a kezed, nyújtom a kezem féléd, jöjjön a feltámadás, jöjjön a szó, jöjjön a dal, zengjenek tiszta harsonáik, a cella hadd színesedjen. viharokkal és szerelemmel, ne törődj az értetlenekkéli, gonosz és ostoba szemekkel. SZILÁGYI ZOLTÁN: Nevelkedett... (A Cantata profana dallamán) nevelkedett vesszők között szikrázó csöndbe öltözködött arca mint a főnix-madár nyakszirtje tömör sárarany lép némán aszfaltkövön hegyen völgyön, vízen, gyöpön útját semmi nem állhatja se kőfal, se városkapu. tornyok trónok leomlanak iszonyú szája néma marad csak lép, lép rettenetlen szeme villám, s törvénytábla menüiben egek rendülnek poklokkal egybevegyülnek porka fagyok tekintete bűne nincs nem szégyenül '5tWm körmei közt a világ dörög s lassan föloszlanak a ködök (fekszik a földre — húsa a föld bölcseje hulló magnak TÁRNÁI LÁSZLÓ: tengerre néző arc — Nagy László idézése — megvilágosodik minden ami lesz minden ami egyszer elmúlik és szüleük megint mint ami volt mint a bizonyosság hogy viselt dalgainkra nincs de lesz magyarázat a korlátokért nincs de lesz bocsánat a kárhozatból nincs de lesz föloldozás mindezért a vétkek tovább osztódnak és mindezért újfajta glóriák szaporodnak aztán megvilágosodik minden ami újra lesz a fejek továbbra is nemet intenék a nemre és bólintanak az igenre szájak mozdulnak de a hang nem hasonlít a tiszta beszédre mint ami volt ami egyszer elmúlik és születik megint ' mint a bizonyosság hogy nincs változatlan körforgás mint ahogy nem lehet csalódott a tengerre néző arc a versben bújdosó örök-arc örök-szigony súgóra.
