Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-30 / 100. szám

TANÁCSÜLÉS KISKUNFÉLEGYHÁZÁN A város elmúlt évi gazdálkodása Tegnap dr. Dobos Ferenc elnökletével együttes ülést tartott a kiskunfélegyházi Városi Tanács és a Hazafias Népfront városi bi­zottsága. A két testület — amelynek tanácskozásán részt vett Far­kas József, a HNF megyei titkára — megvitatta, majd jóváhagy­ta a város elmúlt évi zárszámadását és a lefolytatott pénzügyi el­lenőrző vizsgálatokat. Nyers Rezső előadása Baján Két nap alatt tizenöt előadás hangzott el a megyei műszaki hó­nap rendezvényein. Magas szintű szakmai tanácskozásra hívta tag­jait a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület, z Építőipari, a Hír­adástechnikai, a Gépipari Tudo­mányos Egyesület, az Agrártudo­mányi Egyesület. Tegnap Baján, a Szervezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság rendezvényén tar­tott nagy érdeklődéssel kísért elő­adást Nyers Rezső, az MTA Köz­gazdaságtudományi Intézetének igazgatója ■ Gazdaságpolitikánk hosszú távú fejlesztésének problé­mái a VI, ötéves tervvel össze­függésben címmel. Amint azt az előterjesztés meg­állapítja, Kiskunfélegyháza 1980- ban, a nehezebb gazdasági felté­telek közepette is fejlődött, an­nak ellenére, hogy a tanácsi fej­lesztésre fordítható összeg tavaly csökkent. Az ipar és az építőipar négy százalékkal növelte az előző évi termelését, a mezőgazdasági egy­ségek is teljesítették a kitűzött feladataikat. Terven felül elkészült a Cegléd —Kiskunhalas vasútvonal villa­mosítása, amely Félegyházát is érinti. A kereskedelmi és vendég­látó üzletek alapterülete 1196 négyzetméterrel nőtt, átadták az új kórházi pavilont és a hatvan- helyes lakótelepi bölcsődét. Száz­ötvennel töibb lett az óvodai he­lyek száma, és a nyolc tantermes iskolába is beköltöztek a diákok. Elkészült 394 lakás, valamint több kilométernyi gáz-, víz-, szennyvíz- és elektromos vezeték. A tanya villamosítási program ke­retében újabb épületeket láttak el elektromos energiával. A költségvetési keret felhasz­nálásáról elmondható, hogy a ta­nács és intézményeinek gazdáikon dása zavartalan volt. Az ésszerű takarékosság szem előtt tartásá­val az alapellátás színvonalát, ha kis mértékben is, de mégis sike­rült növelniük. Az 1980-ban végzett ellenőrzé­sek — melyeket harminc helyen és több témában folytattak le — tapasztalatai azt mutatják, hogy súlyos mulasztások nem történtek, de a társadalmi tulajdon védel­me nem mindenütt megoldott. Az előforduló hiányosságok egyik oka, hogy jó pár helyen alacsony színvonalú a belső ellenőrzés. Az ülés résztvevői ezután a vá­rosi tanács és a helyi népfront­bizottság együttműködésének ta­pasztalatait értékelték, majd elő­terjesztés hangzott el a lakásel­osztásról és a piacok, vásárok rendezéséről szóló tanácsrendelet megalkotására. A tanácsülés bejelentésekkel és interpellációkkal ért véget. Óvoda lett az egykori tsz-irodából r ■>- |íÉ — #1 ft® fi' m 1 «fi# 8* A napokban adták át a kiskun­félegyházi Lpnin Termelőszövet­kezet egykori irodájából kialakí­tott, száz kisgyermek foglalkozta­tására alkalmas óvodát. A közös gazdaság építőrészlegének dolgo­zói lendületes, gyors munkát végeztek, mindössze fél év kel­lett ahhoz, hogy az épületet a gyermekek fogadására alkalmas­sá tegyék. Az óvodaátadási ünnepségen Bozó Lajos, a tsz párttitkára Gal- ló Józsefnére, a vezető óvónőre, bízta az új létesítményt, majd az építésben példamutató munkát végzett Dobos Imre és Sándor Jó­zsef szakmunkásoknak a közös gazdaság elnöke, Laczkó Gyula jutalmat adott át. A május 1-i forgalmi rend Kecskeméten A május 1*1 felvonulás zavartalan lebonyolítása érdekében korlátozással módosul a megyeszékhely forgalmi rendje. A Petőfi Sándor utcai szalag­ház és a fűrészfogas épületek előtti parkolókban április 30-án 15 órától má­jus 1-én 12 óráig megállási tilalom lép hatályba. A városi tanács ezúton kéri a gépkocsivezetőket, hogy a jelzett időpontban a szalagház, illetve a fűrész­fogas épületek mögött parkoljanak gépjárműveikkel. Május 1-én 8.30 órától a felvonulás befejezéséig — előreláthatóan 12 óráig — lezárják a gépjárműforgalom élői akövetkező utakat: a Kuruc és Bethlen körútnak a Szolnoki úti aluljáró, illetve a Ceglédi út közötti szakaszát, a Rákóczi út mindkét oldalát, valamint a Petőfi Sándor utcát és a Dózsa György utat. Az előbbieken kívül kiterjed a forgalomkorlátozás az E 5-ös út Puskin utca és Küküllő utcák közötti szakaszára is. Az E 5-ös út terelő útvonala a következő: Budai út — Akadémia Körút — Sport utca - Izsáki út — Mező Imre utca — Bajnok .utca — Szentgyörgyi Ferenc utca — Búzakalász utca — Szélmalom Csárda, vissza pedig ugyanez az útvonal. A helyi autóbuszok május 1-én 9 óráig közlekednek, kivéve a 9, 10, 14, 16 és 20-as jelzésűeket, amelyek a felvonulás időtartama alatt is szállítják az utasokat. A felvonulás után ismét közlekedik a város valamennyi autóbusz- járata. A helyközi autóbuszok menetrendjüknek megfelelően közlekednek, termé­szetesen a felvonulás időtartama alatt a lezárt szakaszokat elkerülve, a tere­lőként kijelölt útvonalon. mm »» i M Önkéntes tűzoltók versenye Első ízben rendezték meg Solt- szentimrén a kiskőrösi járás út­törő, önkéntes és vállálati tűzol­tóinak versenyét. Az első napon két, leányokból és hat, fiúkból álló raj vetélke­dett három versenyszámban el­méleti és gyakorlati tudnivalók­ból. A,lányok köziül I. helyezést ért el tabdi általános iskola út- törő-tűzoltóraja, míg a fiúknál a soltvadkerti általános iskola ta­nulói szerezték meg az elsőséget. A verseny második napján a kismotorfecskendő-szerelésben .Csengőd, Akasztó, Kiskőrös sor­rend alakult ki a férficsapatok versenyében. Soltvadkert csapa­ta lett első a nők versenyében. A fiúk versengéséből Csengőd csa­pata került ki győztesen, a solt- szentimrei és az imrehegyi csapa­tot megelőzve. A vállalati csapatoknál az el­ső a Kisikőrösi Állami Gazdaság, a második kiskőrösi IGV csapa­ta lett. A fiúknál a Kiskőrösi Ál­lami Gazdaság csapata győzött, a nők között elsőséget a kiskőrösi IGV szerezte meg. Az úttörő-tűzoltóverseny győz­tes csapatai május 17-én Kiskő­rösön vesznek ■ részt az úttörő honvédelmi versenyen, az önkén­tes és vállalati verseny nyertesei június 25-én Jánoshalmán, a me­gyei önkéntes és vállalati tűzoltó­versenyen mérik össze tudásukat a megye legkiválóbb csapataival. Mentesítő vonatok és buszjáratok A MÁV és a Volán az átlagos­nál jóval töibb — a Volán példá­ul 70—80 ezerrel több — utassal számol május elsejére és a sza­bad szombatos víkendre. A vasút a következő napokra mintegy 50 mentesítő vonatot ter­vez azokon felül, amelyek egyéb­ként is már többletként közle­kednek a menetrend szerint a szabad szombatos hétvégeken. Csütörtökön több kocsival meg­erősítik a menetrendszerű vona­tokat, mindössze öt mentesítő szerelvényt indítanak. Pénteken viszont már, a felvonulás után, a hétvégi forgalommal számolva 14 mentesítő vonat közlekedik, közülük például négy megy Sá­toraljaújhelyre, kettő-kettő pe­dig Zalaegerszegre és Tapolcára. Az utasok visszaszállítására a ter­vek szerint vasárnap 17. hétfőn 11 mentesítő vonat áll készenlét­ben. A Volán országszerte 1200—1300 kisegítő távolsági buszjáratot ál­lít forgalomba, s gondoskodik csatlakozásról valamennyi men­tesítő vonathoz. Nagyüzem lesz az Engels téri buszpályaudvaron, ahonnan csütörtökön 40—50 má­sod-, szükség szerint harmadjá­ratot is indítanak a legforgalma­sabb vonalakra. (MTI) NEM ADTAK ELSŐBBSÉGET Közlekedési balesetek Értesítjük megrendelőinket, hogy Kecskeméten a Petőfi Sándor utcai és Széchenyi városi szalonjainkban a tisztításra leadott felsőruhákon az alábbi javítási munkák elvégzését vállaljuk: Koptatócsere Nadrágzseb javítás Feslésjavítás Vjjabéléscsere Húzózárcsere Gomblyukjavítás A vállalási határidőre vonatkozóan a felvevők adnak felvilágosítást. Reméljük, hogy új szolgáltatásunkkal meg^önnyítjük ezzel kapcsolatos gondjaikat. kéCéfcémétJ ruvesz Szalkszentmárton határában, az 51-es számú út és a Dunához vezető út kereszteződésében Ko­sa Domonkos 70 éves nyugdíjas dunaújvárosi lakos személygép­kocsijával nem adott áthaladási elsőbbséget a védett úton ugyan­csak személygépkocsival haladó ifjú Gál József Solt, Felszabadu­lás útja 28. szám alatti lakosnak, és összeütköztek. Kosa Domonkos gépkocsija megperdült és nekivá­gódott egy a kereszteződésben ál­ló személyautónak. If jú Gál Jó­zsef súlyosan, Kosa Domonkos könnyebben megsérült. A három személygépkocsiban mintegy 90 ezer forint anyagi kár keletkezett. Császártöltés határában, az 54-es számú úton Bolvári József 27 éves, Sükösd, Üj utca 20. szám alatti lakos a Hosszúhegyi Álla­mi Gazdaság pótkocsis tehergép­kocsijával előzés közben nem tar­tott megfelelő oldaltávolságot, s emiatt nekiütközött a Lentner István, Császártöltés, Kossuth utca 29. szám alatti lakosra bí­zott vontatónak. A vontató az utána kapcsolt vetőgéppel együtt az árokba -borult. Lentner István megsérült. Baján a Szamuely és a Dimit­rov utca kereszteződésében Ri-. bity Miklós 46 éves jugoszláv állampolgár személygépkocsival nem adott elsőbbséget a védett útvonalon ugyancsak személy- gépkocsival közlekedő Csampiszt Zoltán, Baja, Komarov utca 28. szám alatti lakosnak és összeüt­köztek. A baleset következtében Bedekovics Csaba, Baja Komorov utca 28. szám alatti lakos megsé­rült. Kecskeméten a Hock János és a Lugossy utca kereszteződésében Szedő Mihály 57 éves, Kecske­mét, Zalka Máté utca 7. szám alatti lakos kerékpárjával a Szé­chenyi tér irányában kívánt ha­ladni, a külső forgalmi sáviban. A tilos jelzésre a kerékpáros a már ott álló tehergépkocsi mellé sorolt be úgy, hogy azt a teher­autó vezetője nem láthatta. A zöld jelzésre egyszerre indultak el, s a kerékpáros a jobbra ka­nyarodó tehergépkocsinak haj­tott. Szedő Mihály megsérült. Baján a Lökért sor 35. számú ház előtt Horváth János 16 éves, Baja. Komarov utca 6. szám alat­ti lakos motorkerékpárjával sza­bálytalan előzés miatt összeütkö­zött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival. Hor­váth János megsérült. Több milliós tűzkár Miskén 724 A Kalocsai Fűszerpaprikaipari Vállalat Miske, Marx utca 46. szám alatti telepén kedden dél­ben az egyik raktárépületben fel­tehetően nyílt láng használata miatt tűz keletkezett. A hússzor hatvan méteres, egyemeletes, la­pos tetejű raktárépületben tárolt 26 vagon előszárított, félkész pap­rika gyulladt ki, amelynek 10 szá­zaléka teljesen elégett, a többi pedig a füsttől szennyezetté vált. A kalocsai és a bájai állatni .tűz­oltók a honvédség segítségével mintegy kétórás munkával fékez­ték meg a lángokat. Az előzetes adatok szerint az anyagi kár több millió forint. A rendőrség a tűzoltóság szakértőinek bevoná­sával vizsgálatot indított. G. G. HÍREK HÍREK NAPTÁR 1981. április 30., csütörtök Névnap: Katalin Napkelte: 5 óra 29 perc. Napnyugta: 19 óra 54 perc. Holdkelte: 3 óra 57 perc. Holdnyugta: 15 óra 02 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Szórványo­san kisebb eső, záporeső. Időn­ként megélénkülő, néhány helyen megerősödő nyugati, északnyuga­ti szél. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: általában 0; plusz 5 fok között, néhány helyen gyenge fagy. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 13, 17 fok között. (MTfy A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 28-án a középhőmérséklet 7,8 (az 50 éves átlag 13,3), a legmagasabb hőmérséklet 14,5 Celsíus-fok volt, a nap 8 órát sütött, 0,7 milliméter csapadék hullott. Teg­nap reggel 8 órakor 5, 14 órakor 11,9 Celsius-fokot mértek, a reggeli legala­csonyabb hőmérséklet 2,2 Celsius-fok volt. HCVOS, SZELES IDŐ — CSAPADÉK NÉLKÜL Az elmúlt hét elején az északi irányból érkező t Bill* Jt PW1 hideg levegő ha­tározta meg ha­35 Az éjszakai órák­ban sok helyen 30 volt fagy, a talaj iközedében 0, —5 25 fokos hőmérsék­leteket mértek. 20 részéről erős szél­lökéseket jelen­15 tettek. Számotte­vő csapadék nem 10 hullott. A hét vé­ge felé délnyugat 5 felől nedves lég- hullámok érték el a Kárpát-meden­ce területét, így változékonyabb 0 Mi Lám M HU >BB Mi jellegű időjárás alakult ki. Változóan felhős volt az ég. sok helyről jelen­tettek esőt, záporesőt. A hét végén át­menetileg felszakadozott a felhőzet, a hőmérséklet néhány fokot emelkedett. E hét elején egy újabb felhő- és csa­padékzóna borult, esős időjárást okoz­va országszerte. Ezen a héten változóan, felhős időre számíthatunk, időmként futó záporok kialakulhatnak. Általában erős lesz az — Együttes tanácskozást tart ma délután az MSZMP Kalocsa vá­rosi végrehajtó Bizottsága, a váro­si tanács végrehajtó bizottságá­val: az ülésen azt az intézkedési tervet vitatják meg, amely rész­letesen foglalkozik az alkoholiz­mus megelőzését szolgáló sokrétű tevékenységgel. . — Gyermekrajzok tár­lata. \Hetényegyházán a'műve­lődési házban ma déli fél. 12-kor nyitják meg az általános iskolá­sak rajzaiból rendezett tárlatot. — A Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakközépiskola dzsessztan- szaka felvételt hirdet érettségi­zett fiatalok számára zongora, ének, szaxofon, trombita, harso­na, gordon, ütő- és gitárszakokra. A korhatár: 24 év. A képzés há­rom éves. Jelentkezés május 20-ig az iskola tanulmányi irodáján 10—15 óra között- (Budapest, VI. Nagymező utca 1.) Anyanyelvi vetélkedő Kecskeméten, az Egészségügyi Szakiskolában rendezték meg teg­nap a megye szakmunkástanulói és a Szakiskolások nyelvi vetélke­dőjét, Édes anyanyelvűnk — cím- mgl. A tizenöt résztvevő először írásban tett bizonyságot felké­szültségéről, majd kötelező és sza­badon választott szöveget olva­sott fel. A bíráló bizottság tag­jai, élükön Szilágyi Lajosné szak- felügyelővel gondos mérlegeléssel döntött. Első helyezett a Kisfái Mezőgazdasági Szakmunkáskép­zőből érkezett Kovács Ildikó lett. A második az Egészségügyi Szak­iskola tanulója, Széli Anikó. Ber- ta-Somogyi Lajos, a kalocsai 619. számú Szakmunkásképző Intézet­ből jött, teljesítményével a har­madik helyet nyerte el. DDD ODD □ □□ □ □□ □ DQ m Joan ann$ OOP □ PD DD □ Drf északi szél. egyes széllökések a viha­ros fokozatot is elérik. A jövő hét ele-1 | jén száraz, napos időre lehet számíta-l II ni. A hőmérséklet hajnalban plusz 1, plusz 6 fok (között lesz, helyenként ta­laj menti fagy kialakulása- valószínű. A nappali maximumok 10, 15 fok között lesznek. A talajnedvesség Bács-Kiskun megyében 0—50 cm^ mélységben 40—45] [ | százalék, 50—100 cm mélységben 55—60 | százalék. GÉPKOCSIATVÉTELI SORSZÁMOK 1981. ÁPRILIS 27-ÉN Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 10644 | Trabant Lim. (Bp.) 30181 j| Trabant Lim. (Debrecen) 987 J Trabant Lim. Special (Bp.) 4831 j ,j| Trabant Lim. Special (Debrecen) 27921 | Trabant Combi (Bp.) 16131 D Wartburg Lim. (Bp.) 3470 !H Wartburg De Luxe (Bp.) 31901 | Wartburg De Luxé tolótetős (Bp.) 760 8 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 377 ||K Wartburg Tourist (Bp.) 158111$ Skoda 105 (Bp.) 3478 1 Skoda 105 (Debrecen) 3348 . 1 Skoda 120 (Bp.) 3055 R Skoda 120 (Debrecen) 2076 n Lada 1200 (Bp.) 9534 j h Lada 1200 (Debrecen) 9351 8 Lada 1300 (Bp.) 5763 B Lada 1300 (Debrecen) 4562 [ Lada 1500 (Bp.) 63991 Lada 1500 (Debrecen) 5406 | •Lada Combi (Bp.) 1716 Lada Combi (Debrecen) 785 í [ Lada 1600 (Bp.) 2049 Lada 1600 (Debrecen) 1063 I Moszkvics (Bp.) 104201 i[ Polski Fiat 126 (Bp.) 4336 [ Polski Fiat 126 (Debrecen) I042i<| Polski Fiat 1500 (Bp.) 1674 ' I Dácia (Bp.) 3124 Dácia (Debrecen) 1512! I Zaporozsec (Bp.) 32367! I MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. április 30. 19 órakor Az Országos Filharmónia műsora A Szlovák Kamarazenekar hangversenye MOZI fél 4, 1981. április 30., csütörtök VÁROSI MOZI háromnegyed 6 ^s 8 órakor! 5 ^s PIEDONE EGYIPTOMBAN III. helyárú! Színes, olasz kalandfilm ÁRPÁD MOZI négy, negyed 7 és 8 órakor! PIEDONE EGYIPTOMBAN III. helyárú! Színes olasz kalandfilm MESEMOZI háromnegyel 6 órakor! PETI ÉS A CSODAGYEREK A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániai Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizéthető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj; egy hónapra 34,— forint, negyedévre 192,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, , Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-729. Igazgató,: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—238X. j (Bajusz Pál rajza.) ____

Next

/
Oldalképek
Tartalom