Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-25 / 96. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. április 25. A Fogyásztási Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Szövetségének küldöttközgyűlése (Folytatás az 1. oldalról.) elszámolása máig sem történt meg. Ezek és hasonló, például a törvényes működéssel kapcsolatos gondok, sajnos, visszatérően kísérő jelenségei az e területen végzett munkának — hangoztatta az előadó. Azt is hozzátette, hogy az alacsony taglétszámú lakás- és garázsszövetkezetekben fogyatékos a szervezeti élet, amelyen csak a nagyobb szövetkezeti közösség és a tulajdonosi szemlélet erősítése segíthet. A küldöttközgyűlés elé terjesztett beszámolókhoz fűzött gondolatai sorát a megye mintegy tízezer szövetkezeti dolgozójának mindennapos áldozatkész munkája, helytállása méltatásával folytatta, majd a szövetkezetek, s a megyei szövetség különböző szervekkel fenntartott kapcsolatainak, együttműködésének értékelése után a mozgalom előtt álló feladatokat vázolta fel a MÉSZÖV elnöke. Felidézve a párt XII. kongresszusának a kiegyensúlyozottabb áruellátásra, a kereskedelmi munka kulturáltabbá, korszerűbbé tételére vonatkozó határozatát, így folytatta: — Ebben a kongresszuson elhangzott néhány mondatban sokminden benne van: üzletpolitika, ármunka, magatartás, szemlélet, hozzáállás és így tovább. Megyei- leg egyeztettük a feladatokat. A szövetkezetek megkapták a terv- készítéshez szükséges ágazati és megyei információkat. A legfontosabb kérdésekben azonos vélemény alakult ki az országos tanács, s a megye párt és állami vezetőivel. Megtörtént a fejlesztési elgondolások egyeztetése a városi, járási szervek vezetőivel is. Alapvetőnek tartjuk a megye terület- és településfejlesztési terveinek figyelembe vételét, ehhez szükséges igazítani .munkánkat. Az áruellátási feladatokat taglalva megemlítette, hogy ezek megoldásához szükséges hálózati és egyéb feltételek általában rendelkezésre állnak. Minthogy a szinten tartás alapvető feladat, fontos, hogy az áfész-ek a korábbiaknál nagyobb összeget fordítsanak a készlettel töltésre, a mezőgazdasági termeltetés, felvásárlás, s az Ipari termelés alapjainak bővítésére, fejlesztésére. Fokozott politikai jelentőségűnek mondotta, hogy az áfész-ek valamennyi településen és szükség szerint a tanyákon is fenntartsák, lehetőség szerint bővítsék az élelmiszerek és napi közszükségleti cikkek kínálatát. A vendéglátásban a lakosság közétkeztetési igényeinek kielégítésére, az előfizetéses és munkahelyi étkeztetés bővítésére, s új feladatként a gyermek- és diák- étkeztetés bővítésére hívta fel a figyelmet. Az étlap szerinti étkeztetésnél pedig a rugalmas árpolitika, s a megfelelő minőségű szolgáltatások előmozdítását mondotta kívánatosnak. Az iparcikkek forgalmazásában a lakosság különböző rétegei igényéhez való jobb alkalmazkodás mellett mind a beszerzési politikában, mind az értékesítési tevékenységben, az áru útjának rövidítését jelezte fontos követelményként. Külön hangsúlyozta a • A küldöttek egy csoportja. vásárlók közérzetének javításával összefüggő feladatokat, így a szakképzettség növelését, a munkafegyelem javítását stb. Kitért az ötnapos munkahét bevezetésére való felkészülés tennivalóira is. Ezután így folytatta: — Változatlanul fontos feladat a háztáji és kisgazdaságokkal való jobb törődés. Fejleszteni szükséges a szakcsoport tevékenységet, javítani a szervezeti életet, a termelési és értékesítési biztonságot. Éljenek a szövetkezetek a szakcsoporti szervezés új lehetőségeivel, ahol indokolt és szükséges, alakítsanak ki ipari és szolgáltató jellegű szakcsoportokat. Tagsági, egyben üzletpolitikai érdek is, hogy a szövetkezetek erőteljesebben fejlesszék a lakosságnak, a tagságnak nyújtott szolgáltatásaikat. A takarékszövetkezetek tennivalód között, működési területükön a szövetkezetekkel, vállalatokkal való együttműködés fokozását emelte ki a megyed szövetség elnöke. Ezután az életszínvonal-politikánk egyik legfontosabb célja megvalósítását elősegítő lakásszövetkezetek feladatairól szólva, így folytatta: — Fontos, hogy továbbra is segítsék a munkásokat és fiatalokat az új otthon megteremtésében. Ennek érdekében szélesíteni kell a dolgozók lakásépítését támogató vállalatok körét, anyagi, szellemi és kivitelezői közreműködését. Lényegesen előbbre kellett lépni a csoportos, korszerű szövetkezeti családi házak építésében, a lakosság új lakásépítési formája térhódításában. Szorosan együtt kell .működni a tanácsokkal a rendezési terv, a telek és a közművesítés biztosítása céljából. A lakásvagyon megóvása, a felújítási és fenntartási munkák végzése is nagyobb figyelmet követel az eddigieknél, számos helyen a sürgősen elvégzendő munkák közé tartozik. Folytatni szükséges tehát az e feladatokat eredményesen segítő, megfelelő nagyságú szervezetek kialakítását. A vitaindító befejező részében mindhárom ágazatot érintően, a vezető, irányító munka színvonalának növelését, a hatékonyság, f Az azonos célokért való együttműködést Is jelzi néhány szövetkezet és állami vállalat, Illetve gazdaság közös árubemutatója, amelyet a közgyűlés szüneteiben érdeklődéssel szemléltek a küldöttek, ■ a vendégek. (Méhes! Éva felvételei) termelékenység, s a gazdaságosság fokozását emelte ki az előadó, mint elengedhetetlen követelményt. Ezután a mozgalom további fejlődését magba tározó tennivalókat, közöttük a jó módszerek általánossá tételének, az érdekeltségi rendszer továbbfejlesztésének, a dolgozók jóléti, kulturális és szociális ellátottsága javításának feladatait taglalta. Befejezésül a megyei szövetség elnöke kifejezte azt a meggyőződését, hogy a szövetség szervei és az ügyintéző szervezet dolgozói maradéktalanul megfelelnek a megnövekedett feladatoknak, eredményesen teljesítik azt. A továbbiakban dr. Bozsó Ferenc elnök terjesztette elő a felügyelő .bizottság jelentését tevékenységéről, egyben véleményét a küldöttközgyűlés elé terjesztett beszámolókról, közöttük a megyei szövetség múlt évi költséggazdálkodásáról és az idei költségvetési tervjavaslatról. Az utóbbiakat a bizottság nevében elfogadásra ajánlotta. A felügyelő bizottság jelentésének, illetve a .beszámolók véle- . ményezésének elhangzása után, a beterjesztett dokumentumok feletti vitával folytatta munkáját a küldöttközgyűlés, s ..a ■; szünetig három küldött fejtette ki véleményét. A szünet után elkülönülten tanácskoztak az ágazati — áfész, lakásszövetkezeti, takarékszövetkezeti — választmányok. Megvitatták a küldöttközgyűlés elé terjesztett beszámolókat, s kialakították az azokkal kapcsolatos állásfoglalásaikat. Egyben áttekintették a választási1 ciklusban végzett saját munkájukat is, különös tekintettel a feladatokra. Mindhárom választmány öt évre szóló megbízatással újjáválasztotta elnökét, akik tisztükből adódóan tagjai a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetsége elnökségének. Kora délután ismét plenáris ülésen folytatta munkáját a küldöttközgyűlés. Az elnöklő Hrebik Ferenc bejelentette, hogy áz ágazati választmányok elvégezték feladatukat, s azt is, hogy az áfész- ek választmánya dr. Bordós Lajost, a kecskeméti U.niver Szövetkezet elnökét, a .takarékszövetkezeteké Veres Mihályt, a fülöp- szállási takarékszövetkezet elnökét, a lakásszövetkezetek választmánya pedig dr. Hegedűs Istvánt, a kecskeméti szédhenyivárosi lakásszövetkezet elnökét 'bízta meg az elnöki tisztség ellátásával. Ezután az újjáválasztott vá- 1 aSztfoán yelmöJcök számoltak be a választmányi ülések munkájáról és a küldöttközgyűlés elé terjesztett dokumentumokkal egyetértő állásfoglalásáról. Ezt követően ismét a küldöttek kaptak szót. A vita. során felszólalt Su- hajda István, a megyei pártbizottság osztályvezetője, aki egyebek között főleg azokra a szövetkezeti feladatokra, irányította a figyelmet, amelyek a lakosság jó ellátásával, a községek népességmegtartását szolgálják. Dr. Szaszkó László, a SZÖVOSZ főosztályvezetője pedig időszerű szövetkezetpolitikai feladatokra tért ki felszólalásában. . A fogyasztási szövetkezetek sokrétű munkájának számos területét érintő, sok javaslatot is tartalmazó vitát Ispánovits Márton összegezte, majd a határozathozatalra került sor. A küldöttközgyűlés jóváhagyólag határozattá emelte a beterjesztett dokumentumokat, közöttük a megyei szövetség alapszabályának módosítására vonatkozó előterjesztést, s jóváhagyta a megyei közös alapok szabályzatát. A küldöttközgyűlés befejező részében a megyei szövetség szerveit és td'sztsésiviselő.it választották újjá. A Fogyasztási Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Szövetsége elnöke ismét Ispánovits Márton, a felügyelő bizottság elnöke pedig dr. Bozsó Ferenc lett. P. I. TANÁCSKOZÁSOK LENGYELORSZÁGBAN Erősödnek a mérsékelt és józan csoportok VARSÓ A Lengyel Egyesült Munkáspárt kilencedik kongresszusára való előkészületek jegyében folytatódik a vajdasági pártplénumok sorozata. Mint a pénteki sajtó beszámolt róla, legutóbb Elblag- ban, Legnicában, Nowy Saczban és Wlocklawekben tartott ülést a LEMP vajdasági bizottsága. A tanácskozások közös vonása, hogy mindenütt részletesen megvitatják az érintett vajdaságok társadalmi-gazdasági helyzetét, és a pártszervezetek politikai munkáját Sok sző esik a közelgő tizedik KB-ülésről is. A wloclaweki vajdasági párt- bizottság ülésén a többi között azt hangsúlyozták, hogy „szembe kell szegülni az olyan jelszavakkal, amelyeknek semmi közük a szocializmushoz, s amelyek aláássák a párt ideológiai egységét, cselekvő képességét”. Ugyanezen az ülésen hangzott el az is, hogy a fölösleges feszültségek elkerülése végett minél előbb be kell jegyezni az egyéni parasztok „Szolidaritás” szakszervezetét, amely amúgy is több hónapja létezik már. Szerepelt ez a kérdés a nyár végi megállapodások végrehajtását ellenőrző rendkívüli szejm- bizottság ülésén is. A testület tagjai egyértelműen helyeselték, hogy a kormány képviselői húsvét előtt Bydgoszczban megálla- , podást írtak alá a parasztok szak- szervezetének legalizálásáról, azt azonban többen kifogásolták, LIBANON BEJRUT Bejrútban és Zahléban egyaránt nehézségekbe ütközik a szerda este elrendelt tűzszünet megszilárdítása, mert a falangista milíciák a feszültség mesterséges fenntartásával igyekeznek' javítani tárgyalási pozícióikat, alátámasztani megalapozatlan követeléseiket. Mint a sziriai sajtó rámutat, a jobboldal az Egyesült Államok, Izrael és Egyiptom politikai-katonai Támogatásából merít erőt és bátorságot á -libanoni válság kiélezéséhez. A Camp David-i partnerek nemcsak fegyvereket szállítottak a falangistáknak, hanem negyven amerikai katonai szakértő is csatlakozott a jobboldali milíciákhoz. A libanoni KB lapja, az AnKiváló vállalati, szövetkezeti ünnepségek (Folytatás az 1. oldalról.) Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Számos Kiváló Munkáért, illetve Kiváló Dolgozó kitüntetés átadása jelezte még a jó teljesítmények elismerését. Most vették át megérdemelt jutalmukat a gyár szocialista brigádjai is. Ünnepi beszédet a Kiváló cím átvétele után dr. Judák Imre, a kiskunhalasi gyár igazgatója mondott, kiemelve a jövő eddigieknél is nehezebb feladatait. A Papíripari Vállalat a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját érdemelte ki 1980. évi eredményeivel. A kiskunhalasi gyára az egyre hatékonyabbá váló munkájával a Kiváló Gyár cimet vívta ki a vállalati szocialista munkaversenyben. A címátadó ünnepséget szintén tegnap tartották meg. A munka közelgő ünnepéről, május 1-ről Molnár István gyári szb-titkár emlékezett meg, s értékelte a brigádok tavalyi teljesítményét. A Kiváló Gyár oklevelet Juhász Mihály vezérigazgató nyújtotta át Bodrogi Tibornak, a. kiskunhalast igazgatónak. A munkában 'kitűnt brigádokat és egyéneket kitüntetésben részesítették. Irodának alkalmas helyiségeket KERESÜNK BEKBE Kecskemét területén kb. 60—70 négyzetmétert. Ajánlatokat „Telefonnal rendelkezfik előnyben”' jeligére a kiadóhivatalba kérjttk. 708 hogy az egyezményben rögzített határidő rövid. A szejm gazdasági-költségvetési és pénzügyi bizottsága az idei népgazdasági terv teljesítésének lehetőségeiről tanácskozott, Az állami tervbizottsáig elnökhelyettese és a pénzügyminiszter egyaránt szükségesnek- mondta a népgazdasági, illetve a költségvetési terv módosítását, tekintettel a tovább romló termelési körülményekre. A LEMP központi lapja, a Trylbuna Lud-u egy írásában a „Szolidaritás” szakszervezeten belüli polarizálódással foglalkozik. Megállapítja, hogy a szakszervezeten belül változatlanul léteznek olyan szélsőséges erők, amelyek számára szükek a nyár végi megállapodásban rögzített szakszervezeti keretek, vagyis politikai igénnyel és tervekkel lépnek fel. Ugyanakkor „a Szolidaritás szakszervezetben megkezdődött választási kampány során egyre határozottabban jutnak szóhoz a mérsékelt és józan csoportok”. A másik oldalon pedig, a hatalmi apparátusban, fokozódik a megértés a szakszervezeti mozgalomban zajló változások iránt. Ez a folyamat a belső egyensúly legfontosabb előfeltétele — írja a Trybuna Ludu. Hozzáteszi: az országos általános sztrájk elhárításához vezető március 30-i megállapodás „új szakasz megnyitásának lehetőségét teremtette meg a kormány és a Szolidaritás közötti kapcsolatokban”. (MTI) Nida, emlékeztetett arra, hogy az arabközi békefenntartó erők a libanoni államfő parancsnoksága alatt állnak, s felszólította Szár- kisz elnököt: határolja el magát’ a falangistáktól, szakítson azzal a torz szemléletével, hogy a jelenlegi válság Szíria és- a falangista párt konfliktusából fakad, s az arab békefenntartó erők ellen irányuló támadások szükségszerűen a törvényes libanoni hatóságok ellen irányulnak. Nabatíjéh és más települések csütörtök- - esti' izraelí—jöbboldafl ágyúzása néhány órán belül' leleplezte, nevetségessé tette Begin izraeli miniszterelnök és Haddad őrnagy „megállapodását”, miszerint a jövőben elkerülik a déllibanoni polgári lakosság elleni támadásokat. (MTI) Reagan bejelentette a gabonaembargó feloldását Reagan amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy feloldja a Szovjetunió elleni amerikai gabonaszállítási embargót. A döntést választási ígéretének teljesítéseként állította be. A bejelentést tartalmazó közleményt Larry Speakes ügyvezető sajtótitkár olvasta föl a sajtó képviselőinek. (MTI) Válságos napok Észak-írországban Válságos napokat élnek át Észak-l-rország lakosai, katolikusok és protestánsok. A pattanásig feszült helyzetben Írország négy legnagyobb felekezetének vezetői az éhségsztrájk és az utcai zavargások befejezésére szólították fel Ulster lakosságát. Esza-k-lrország protestáns szélsőségesei pénteken készültségibe helyezték félkatonai szervezeteik tagjait. Az „Uisteri Védelmi Szövetség” azzal kérkedik, hogy ötezer felfegyverzett tagja van, s becslések szerint a protestáns szélsőséges szervezetek több mint 15 ezer embert képesek mozgósítani. Közismert, hogy a protestáns terrorszervezetnek tartoimányszerte titkos fegyverraktáraik vannak. Az IRA ideiglenes szárnya szintén készülődik és fi-gyelmeztet: Bobby Sands halála esetén terrorhullám söpörhet végig a tartományon. A teljesen legyengült, halála előtt álló Sands csütörtökön kijelentette, hajlandó fogadni az emberi jogok európai bizottsága (Európa Tanács egyik intézménye) elnevezésű szervezet küldöttségét, ha a hatóságok engedélyezik, hogy a delegációihoz csatlakozzanak az IRA képviselői is. Brit tisztségviselők közölték, hogy hajlandóik együttműködni a küldöttséggel, ha az ellátogat a börtönbe. Ez azonban — tették hozzá — csak akkor lenne lehetséges, ha Sands hivatalos panasszal élne börtönkörülményeit illetően. Emlékezetes, hogy az IRA-tag Sands — akit április 9-én egy észak-írországi pótválasztáson a londoni parlament alsóházának .tagjává választottákrftriöpolitikai fogoly státust követel az IRA bebörtönzött tagjainak. Az IRA hívei Ulster városaiban immár több mint egy hete tüntetnek Sands mellett — a megmozdulások során véres összetűzések robbantak ki a tüntetők és az ellenük kivezényelt rendőrség között. (MTI) KSzületek, magánosok, FIGYELEM! A Rács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat versenytárgyalást hirdet a következőkben felsorolt lakóépületek bontására: KECSKEMÉT irányár Horváth Döme u. 4. 20 000,— Ft Horváth Döme u. 6. 35 000,— Ft Horváth Döme u. 8. 30 000,— Ft Horváth Döme u. 12. 30 000,— FtHorváth Döme u. 14. 15 000,— Ft Takács György u. 2. 25 000,— Ft Egressy u. 1. 8 000,— Ft Egressy u. 3. 10 000,— Ft Horog u. 14. 15 000,— Ft Horog u. 14/a. 15 000,— Ft A VERSENYT ARG Y ALAS HELYE: Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat Kecskemét, Villám István u. 4 földszinti tárgyalóterme. A VERSEN YTÄRGYALÄS IDŐPONTJA; 1981. május 4-én de. 10 óra. Ajánlatot lehet tenni írásban a tárgyalás időpontjáig a BACSBER Vállalat Jogi és Igazgatási Osztályán, valamint szóban, a versenytárgyaláson. A kikiáltási árat a meghirdetett irányárak és a beérkezett ajánlatok figyelembevételével alakítjuk ki. A versenytárgyaláson a megvásárolt épületekért óvadékként az eladási ár 10%-át, de minimum 5000,— Ft-ot azonnal, a további összeget a szerződéskötést megelőzően kell befizetni, A szerződést az értesítéstől számított 10 napon belül kell megkötni. Ennek elmulasztása jogvesztő hatályú. Bontásra csak azok vállalkozhatnak, akik ugyanolyan nagyságú épttlet építésére való műszaki felkészttltségttket (mesterlevél, építésztechnikusi, mérnöki oklevél) tudják igazolni. Törékeny tűzszünet