Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-19 / 66. szám

2 • PETŐFI Nf PE • 1981. március 19. TOVÁBB CSÖKKENT A TERMELÉS LENGYELORSZÁGBAN Véget ért a Demokrata Párt kongresszusa Kádár János a Magyar Néphadsereg parancsnoki értekezletén események sorokban DAR ES SALAAM A hosszan tartó aszály követ­keztében súlyos éhínség fenyege. ti Tanzániát — figyelmeztetett Julius Nyerere köztársasági el­nök. Nyerere szerint súlyosbít­ja a helyzetet a valutatartalékok kimerülése és a felelős hivatal­nokok nemtörődömsége is. Tan­zániának mintegy 200 ezer. tonna élelmiszersegélyre lesz szüksége az éhínség leküzdéséhez. TRIPOLI Líbia az év végéig valamennyi magánvállalkozást felszámol és úgynevezett népi gazdasági bi­zottságokkal helyettesíti őket — jelentette a JANA líbiai hírügy­nökség a kormányfőre hivatkoz­va. A jelentést megerősítették a magáncégek és az állami válla­latok képviselői is. Líbia külke­reskedelme már eddig is teljes egészében, állami kézben volt, az üzletek egyharmadát felszámol­ták. PÁRIZS Nyolc nyugati ország részvéte­lével kedden Franciaországban légi hadgyakorlat kezdődött. Ka­tonai források, szerint a NATO integrált katonai . szervezetéből 1966-ban kivált Franciaország kérte a nyugati szövetségeseket, hogy bocsássanak rendelkezésére olyan gépeket, amelyek egy Fran­ciaország elleni légitámadást szi­mulálnának, míg a gyakorlat alatt a franciák a védekező fél szere­pét gyakorolják. A légi gyakor­latban Belgium F—16-os harci gépekkel vesz részt. Belgium az első európai ország, amelynek F—16-os van a birtokában. CATANIA Ismét működik Szicília 3264 méter magas tűzhányója, az Et­na. Szakértők folyamatosan fi­gyelik a tűzhányó működését, s véleményük szerint jelenleg sem­milyen veszély sem fenyegeti a környék lakóit. BOGOTA Az „M—19” elnvezésű kolum­biai gerillaszervezet 48 tagja át­lépte a kolumbiai—ecuadori ha­tárt, és San Lorenzo ecuadori te­lepülés közelében védelmet kért a helyi rendőrségtől. Az elmúlt héten ez a csoport hajtotta végre a kolumbiai Mocoá település el­leni nagyszabású támadást, majd a kormánycsapatok nyomására visszavonulásra kényszerült. PHNOM PENH Phnom Penh-ben Heng Samrin elnök fogadta a hivatalos baráti látogatásra Kambodzsába érke­zett nicaraguai küldöttséget, ame­lyet Humberto Ortega, a Sandi­nista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezetősége Poli­tikai Bizottságának tagja, nem­zetvédelmi miniszter vezet. A kambodzsai elnök tájékoztat­ta vendégeit a Pol Pót vezette népirtó rezsim megdöntése óta eltelt időszak eredményeiről, a kambodzsai nép hősies erőfeszí­téseiről, az újjáépítés nehéz fel­adatairól. A nicaraguai küldöttek felkeresték Pen Sovant, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi 'Tanács elnökét, nemzetvédelmi minisz­tert és baráti, testvéri légkörű beszélgetést folytattak vele. Varsóban szerda hajnalban vé­get ért a Lengyel Demokrata Párt XII. kongresszusa. Az eredetileg háromnaposra tervezett, de egy nappal meghosszabított tanácsko­zás utolsó ülésén megválasztották a párt vezető testületéinek tag­jait. A szavazás eredményeit csak a délutáni órákban hozzák nyil­vánosságra, egyelőre — a varsói rádió jelentése alapján — csak annyi ismeretes, hogy az új, 120 tagú Központi Bizottságba csak hárman kerültek be aZ előzőből. A kongresszus több dokumen­tumot fogadott el. A Lengyel De­mokrata Párt nyilatkozata egye­bek között hangsúlyozza, hogy a politikai, gazdasági és erkölcsi válságból való kijutás érdekéiben a demokrácia széles körű fejlesz­tésére van szükség a szocializmus építésének keretei .között „A Lengyel Demokrata Párt a szocialista rend talaján álló radi­kális demokraták pártja és a ha­ladó lengyel értelmiségiek, kisipa­rosok és kereskedők törekvéseit képviseli”. A párt semmilyen vi­lágnézeti követelményeket sem támaszt tagjaival szemben. A párt programját a LEMP-pel és a Lengyel Egyesült Paraszt­párttal való szövetség, együttmű­ködés keretében valósítják meg, betartva „a partneri öntevékeny­ség szabályait”. A Lengyel Demok­rata Párt elismeri a munkásosz­tály pártjának vezető szerepét a szocializmus építésében. A nyilatkozat rámutat: a Szov­jetunióval és a többi szocialista országgal való szövetség, barát­ság és partneri együttműködés je­lenti a lengyel külpolitika alap­ját, az ország függetlenségének és szuverenitásának garanciáját. A párt arra fog törekedni, hogy az alkotmányban és a törvények­SALVADOR SAN SALVADOR A salvadori hadsereg légiereje kedden az esti órákban ismétel­ten bombázta a Morazan tarto­mánybeli polgári településeket — mutat rá a Farabundo Marti nem­zeti felszabadítási front által San Salvadorban közzétett nyilatkozat. A polgári települések elleni bom­bázásoknak főleg gyerekek, nők és öregek estek áldozatul. A ha­zafiak jelentése szerint immár ti­zedik napja heves harcok van­nak a fővárostól SO kilométerre északkeletre a felkelők és a kor­mány csapatai között. A nyilatko­zat felhívja a Nemzeti Vöröske­reszt és a haladó szervezetek fi­gyelmét, tiltakozásukkal segítsék a Morazan tartomány városaiból Dél felé haladó menekülőket, mert azok a hadsereg állandó bomba­támadásainak vannak kitéve. A hadsereg dinamittal felrob­bantotta a keleti tartományt át­szelő magasfeszültségű vezetéket, és így gyakorlatilag az egész ké­ben „kifejezésre jussanak a Len­gyelországiban végbemenő demok­ratikus változások”. Ugyancsak szükségesnek tartja, hogy jöjjön létre alkotmányos bíróság, amely a törvények és az alkotmány össz­hangja fölött őrködik, alakuljon állambíróság, amely azt ellenőrzi hogy az állami vezetés legfelső posztjain nem lépik-e túl a veze. tők jogkörüket. Fontos lenne visszaállítani a népköztársaság el­nökének intézményét, ezt a tiszt­séget áz államtanács elnöke tölte­né be, aki politikailag és alkot­mányjogilag felelősséggel tartoz­na a parlamentnek. A párt sze­rint meg kell változtatni a parla­menti képviselőválasztás jogrend­szerének alapelveit. A kongresszus végül több hatá­rozatot is elfogadott, amelyek kö­zül az egyik leszögezi: a Lengyel Demokrata Párt igyekszik nagyobb szerepet biztosítani az értelmiség számára az ország ügyeinek ala­kításában, „a szocializmushoz ve­zető lengyel út koncepciójának és módszereinek formálásában”. Varsóban Mieczyslaw Rakowski miniszterelnök-helyettes fogadta a radomi regionális Szolidaritás szervezet vezetőit, akik több, mint egy héttel ezelőtt sztrájkkészült­séget hirdettek meg körzetükben. A megbeszélésen a radomi vajda­ság társadalmi-gazdasági helyze­téről, valamint az 1976. júniusi összetűzésekkel kapcsolatos kér­désekről volt, szó. Megállapodtak abban, hogy Rakowski egy héten belül bizott­ságot küld Radomba a helyi prob­lémák és a regionális Szolidaritás kívánalmainak kivizsgálására. A lengyel hadseregből szolgá­lati idejük lejárta előtt, a közeli napokban leszerelik azokat a sor­leti országrészen szünetel az áramszolgáltatás — jelentette a San Salvador-i áramszolgáltató társaság szóvivője. Támadás' érte az Egyesült Ál­lamok San Salvador-i nagykövetsé­gét. Jelentések szerint az akció­ban személyi sérülés nem tör­tént. Az amerikai kongresszus egyik - tagja, a demokrata párti Clarence Long síkraszállt amellett, hogy az Egyesült Államok ne küldjön több katonai tanácsadót Salva­dorba. Long elnöke a képviselő­ház megajánlási bizottságá egyik albizottságának, amely „a külföl­di műveletekért” felelős, s ebben a minőségében kulcsszerepet tölt be a külföldi segélyek odaítélésé- .ben. Mint mondotta: ellenzi azt, hogy a Salvadornak előirányzott ötmillió dolláros segélyből akár egyet is katonai célokra fordít­sanak, mert „nem akarja, hogy Salvador az Egyesült Államok számára újabb Vietnammá vál­jon”. katonákat' és tiszthelyetteseket, akik behívásuk előtt a mezőgaz­daságban, illetve a közvetlenül mezőgazdasági célú iparágakban dolgoztak. Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter azért döntött így, hogy ezzel is elősegítsék a tavaszi me­zőgazdasági munkák eredményes­ségét. 1 Az év első két hónapjában 10 százalékkal csökkent a termelés Lengyelországban, ezen belül az exportra szánt termékek volume­ne egynegyedével esett vissza a tavalyi év hasonló időszakához ké­pest. A legsúlyosabb a helyzet a szénbányászatban, ahol az idén a tervezettnél valószínűleg 10 mil­lió tonnával lesz kevesebb a ki­termelt szén mennyisége. * i Lengyelország, az NDK. a Szov­jetunió és Csehszlovákia területén „Szojuz—81” fedőnévvel tervsze­rű. közös törzsvezetési gyakorlat folyik a szövetséges hadseregek és hadiflották kijelölt egységei­nek részvételével. Ebből az alka­lomból Varsóban Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára és Woj- ciech Jaruzelski hadseregtábornok, miniszterelnök. nemzetvédelmi miniszter fogadta Viktor Kuliko- vot, a Szovjetunió marsalliát. a Varsói Szerződés tagállamai egye­sített fegyveres erőinek főparancs­nokát és Anatolij Gribkov had­seregtábornokot. az egyesített fegyveres erők törzsének főnökét. A baráti, szívélyes légkörben le­zajlott találkozón hangsúlyozták, hogy a Lengyel Néphadsereg a szovjet hadsereggel és a Varsói Szerződés többi tagállamának had­seregeivel együtt szilárdan szol­gálja a béke és a szocializmus vé- delmezésének ügyét. Mitterrand Rómában Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt elnökjelöltje szer­dán, az Olasz Szocialista Párt meghívására, egynapos látogatás­ra Rómába érkezett. Mitterrand tiszteletére az OSZP vezetősége szerdán, Craxi főtitkár elnökletével, rendkívüli ülést tar­tott. A testület tanácskozásán részt vettek a kormánykoalícióban helyet foglaló szocialista párti mi­niszterek is. Megfigyelők vélemé­nye szerint a találkozó fő célja Mitterrand támogatása volt a kü­szöbön álló francia elnökválasztá­son. A francia politikus megbe­szélései után újságíróknak kije­lentette: az elnökválasztási kam­pányban ösztönözni fogják jelen­legi római megbeszélései. KÖZÖS PIAC Eredmény nélküli tanácskozás A Közös Piac mintegy harminc minisztere — külügy-, a mezőgaz­dasági, a pénzügy-, valamint a gazdasági miniszterek — hét ele­jei tanácskozásaikat úgyszólván minden konkrét eredmény nélkül fejezték be. Vita folyt számos problémáról, a gazdasági helyzet súlyos gondjairól, a devizaárfolya­mok területén jelentkező zavarok­ról, a külkereskedelmi kapcsola­tokról, amelyek az EGK szem­pontjából deficitesek, a mezőgaz­dasági termelői árak megállapítá­sáról 1981—82-re, Spanyolország közös piaci felvételéről és azokról az ellentétekről, amelyek miatt öt év óta képtelenek közös halászati politikában megállapodni — ám megoldást egyetlen kérdésre sem találtak, és a gondokat a jövő heti csúcsértekezlet elé utalták. Mint egy közös piaci diplomata ironikusan megjegyezte, a szoká­sos játék folyt: a miniszteri taná­csok feltárják a bajokat és azokat az állam-, illetve kormányfők elé terjesztik, azok aztán visszautal­ják a problémákat konkrét javas­latok elkészítése végett a minisz­teri tanácsokhoz. Azok viszont az Európai Közösségek Bizottságát kérik fel a javaslatok kidolgozá­sára. Konkrét határozatokat már csak azért sem vár úgyszólván senki a március 23—24-i maastrichti csúcsértekezlettől, mert Francia- ország elnökválasztásra, Hollandia parlamenti választásokra készül, és egyébként is minden tagállam kormánya várja, hogyan alakul a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok viszonya. A La Libre Belgique című lap ezt a címet adta a közös piaci ta­nácskozásokról szóló tudósításá­nak: „A tízek berendezkednek Nyugat-Európa betegágyánál.” Ha ebben a címben van is némi túl­zás, kétségtelen, hogy az EGK so­hasem állt olyan nehéz problémák megoldása előtt, mint most. A Magyar Néphadsereg parancs­nokai számára a Honvédelmi Mi­nisztériumban szerdán vezetői ér­tekezletet tartottak. Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter értékelte a legutóbbi öt évben végzett munkát, a kiképzé­si és harckészültségi feladatok végrehajtását, a gazdasági építő­munkában való részvételt, az esz­mei-politikai nevelőmunka ered­ményeit, majd ismertette azokat a feladatokat, amelyek a követke­ző évékben állnak a Magyar Nép­hadsereg előtt. Az értekezleten részt vett és felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Magyar-iraki Lázár Györgynek, a Miniszter- tanács elnökének meghívására hi­vatalos látogatásra, szerdán Buda­pestre érkezett Taha Jassin Ra- madhan, a forradalmi parancsnoki tanács tagja, az Irald Köztársaság első miniszterelnök-helyettese, A Ferihegyi repülőtéren Lázár György és állami életünk más ve­zető képviselői köszöntötték az iraki vendéget, s a kíséretében le­vő személyiségeket. Jelen volt Gonda Lajos, a Magyar Népköz- társaság bagdadi,'és Ismail Ham- mudi Hussain, az Iraki Köztársa­ság budapesti nagykövete. Taha Jassin Ramadhan délután a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét;, ezt követően u Parlamentben megkez­dődtek a hivatalos megbeszélések. A magyar tárgyaló csoportot Lázár György vezeti: tagjai: Mar­jai József, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Veress Péter kül­kereskedelmi miniszter, Hoós Já­nos Országos Tervhivatali állam­titkár, Garai Róbert külügymi­niszter-helyettes és Gonda Lajos. Az iraki tárgyaló csoportot Ta­ha Jassin Ramadhan vezeti; tag­jai: Hassan Ali, a forradalmi pa­rancsnoki tanács tagja, a magyar —iraki gazdasági együttműködési állandó bizottság iraki tagozatá­nak elnöke, kereskedelmi minisz­ter, dr. Taha Ibrahim Al-Abdul- lah tervezési miniszter, Ahmad Hussain Al-Samarrae külügymi­niszter-helyettes és Ismail Ham- mudí Hussain. Bizottságának első titkára. Jelen volt Korom Mihály, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, Bor-, bándi János, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Rácz Sándor, a, Központi Bizottság osztályvezető-' je, a KB tagjai. Ott volt Nyikolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője. Kádár János felszólalásában el­ismerését fejezte ki a Magyar Néphadsereg személyi állományá­nak, a különböző területeken dol­gozó kommunistáknak a végzett munkáért és tájékoztatást adott időszerű bel- és külpolitikai kér­désekről. tárgyalások A fejlődő országok közül Irak a legjelentősebb kereskedelmi part­nerünk. Árucsere-forgalmunk 1972 óta dinamikusan fejlődik, az ér­téke tavaly megközelítette a 240 millió dollárt. A legutóbbi hóna­pokban 160 millió dollár értékben írtak alá szerződéseket a két or­szág képviselői, s tárgyalások folynak jelentős, újabb ajánlatok­ról is. Olajkútfúrási bérmunkát végeznek Irakban a CHEMO- KOMPLEX és az OKGT szakem­berei, s az 1974-tő.l működő autó­busz-összeszerelő üzemben ugyan­csak sok magyar munkás tevé­kenykedik. A mezőgazdasági együttműködés előmozdítására 1973-ban vegyes bizottságot hívtak életre. Az utób­bi évtizedben több, mint félezer iraki szakember bővítette ismere­teit magyar mezőgazdasági Intéz­ményekben. Szintén vegyes bi­zottság szolgálja a vízügyi együtt­működés elmélyítését. A műszaki­tudományos kapcsolatokat — az 1971-ben aláírt egyezmény alapján — két évre szóló munkatervek szabályozzák, s ugyancsak szerző­dések biztosítanak lehetőséget a légiközlekedési, az egészségügyi, valamint a kulturális együttmű­ködés bővítésére. Az 1981—83-as évekre szóló kulturális munkater­vet néhány héttel ezelőtt Buda­pesten írták alá. Főként az pkta.- tási kapcsolatok jelentősek: eddig több mint 60 iraki állampolgár ver. hette át hazánkban az egyetemi, illetve a főiskolai diplomát, a fel­sőoktatási intézményeinkben je­lenleg is 55 ösztöndíjas tanul. • Beszáll a helikopter. A texasi Corpus Christi katonai repülőtéren helikoptert tolnak be egy C—130 Herkules szállítógépbe. Cticél: Sal­vador. Dunavidéki Vendéglátó Vállalat szerződéses üzemeltetésre átadja (bérbe adja) a következő üzletet: 367. MUSKÁTLI VENDÉGLŐ 2. OSZTÁLYÚ, ZAMÄRDI-FELSÖ. A pályázatokat 1981. április 5-ig kell benyújtani a vállalat központjába: Dunaújváros, Vasmű út 41. A versenytárgyalás 1981. április 15-én, 13 órakor lesz a dunaújvárosi Hangulat presszóban. A tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a vállalat közgazdasági osztálya ad. (Dunaújváros, Vasmű út 41. fszí 20.). 456 Bolt|Mri(ban könyvböngészde százalék s . .......... . ..... . v .;. Ritka alkalom Ritka könyvek Ritka áron FÉLIDŐ A KÖNYVVÁSÁRON Műveli Nép Könyvterjesztő Vállalat könyvesboltjaiban március 28-ig 1177 Polgári településeket bombáznak f

Next

/
Oldalképek
Tartalom