Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
Egy erdélyi művész könyve Véletlenül került nemrégen a kezembe ez a könyv. Az utolsó oldalak fényképei szobrokat és karikatúrákat ábrázolnak. A szobrok egy része első pillanatban majaszobrokra emlékeztetett A kíváncsiság la- poztatta ve. lem az alkotásokról készült, évszám nélküli képeket. Így is kiderült, hogy a -szobrász munkája során elfordult az embert hőssé merevítő ábrázolástól, - a paraszti életet övező hamis nosztalgiától és a hiteles népi kultúrához viszonyulva teremtett hiteles jelenkori szob- rászatot. Igazi felfedezés volt ez a vallomásokat, tanul, mányokat és esszéket is felsorakoztató könyv. Ugyanis — szégyen, nem szégyen — számomra nem mondott semmit Markos András ne-1 | vigasz. °yhogy • A művész Petőfi-szobra. akiket megkérdeztem, azok többsége is udvariasan kijavított. „Talán Márkust, Markost... stb. akartál mondani” — szóltak enyhe szemrehányással. Ismét rá kellett jönnöm, hogy keveset tudunk egymásról itt Középkelet-F.urópában. Márkos András 1919-ben született Kolozsvárott. Művészi tanulmányait olyan mesterek irányították, akik a művészet emberközpontúságát hangoztatták és élték. Medgyessy Ferenctől a mesterség fogás'ái mellett megtanulta a népművészet tudatos alkalmazását, az újból és:'újból íelíakadó tiszta forrás megismerésének és saját művészetébe való beépítésének parancsoló szükségességét. Rajztanár lett, amolyan művészeti mindenes, majd szülővárosa művészeti líceumának kerámiatanárá. Kora- ifjúságának örök témáját, Petőfi szobrának székelykeresztúri avatását már nem élhette meg. ötvenhárom évet élt. Nem Márkos volt az egyetlen, akit a népművészet és a „magas művészet” kapcsolata érdekelt. Fülep Lajos már a század elején azt hirdette szenvedélyesen, hogy az igazi művésznek nem lehet más gyökere, mint a népművészet. József Attila pedig 1932-ben vetette papírra: „A proletárművészet, ősét a népművészetben látja, hiszen a népművészet hagyományosan kollektív. A népművészet a felgyülemlett, jelenlevő múlt, hatékony emlék, mely irányítja a jövőt.” Márkos írásai mégis mon. danak újat. Elsősorban azért, mert mint szobrász „belülről” — az alkotó művész, a népművészet tárgyi emlékeit ismerő, kutató értelmiségi oldaláról közelít a népi alkotásokhoz. A kászoni kapukról, de különösen a homorúdalmási szállásokról írt tanulmányában jó példát mutat arra, hogy az egyre pusztuló népi emlékeink megőrzése, lényegének átmentése a néprajzi gyűjtés fontos feladata. A népművészet és közművelődés kapcsolatát vizsgáló, esszéjében így szedte pontokba a népművészet alapvető sajátosságait: 1. Elő, változó, fejlődő, s mint minden, ami él, a népművészet is elpusztulhat, sőt meg is ölhető. 2. Tömegeket átfogó kiterjedtsége, ami föltétlenül demokratikus jelleget biztosít számára. 3. A tömegekkel való aktív, alkotó jellegű kapcsolata. .4. A nép ízlésbeli sáját- ságait tartalmazza. Érezhetően foglalkoztatta a népművészetről alkotott végletes vélemények visszaszorítása. A népművészetet konzerváló erőkkel szemben a nyitottságot, a megújulás képességét, a kozmopolitákkal vitatkozva pedig a nemzeti-közösségi tulajdonságot hangsúlyozta. A népművészet- lényegét nem a külsőségekben, a díszítésben, hanem a szerkezetben, formában, funkcionális tulajdonságokban kereste. Érdekes gondolatai — most a házgyárak korában is — figyelemre méltóak. Véleménye szerint az építészeknek nem a népi díszítőművészetre alapozva. hán-em elsősorban a népi építészet szerkezeti elemeit, „gondolkodásmódját” figyelembe véve lehet tovább lépni akkor, amikor ösztönözni, elevenen tartani akarják salát művészetükben a nemzeti hagyományokat. Fontosnak tartotta a művészetek minden ágából kiirtani a népművészetet megfojtani szándékozó „műnépies gyomokat”, a hivalkodó és cifrálkodó, álnépies giccs-árukat. Láthatóan kötelességének érezte a kritika, á mű. vészeti szakírók munkájának segítését is. . Több esszét írt művésztársairól. A színek és mázak kémiájával és égetésével kísérletező, a népi kultúra és egyéniség átmentésén fáradozó Bandi Dezsőről írtak 1ó példái lehetnek a művésztárs megbecsülésének is. Benczédi Sándor kjsszobrairól megfogalmazottak alkalmat adnak arra. hogy ezzel az emberi kultúrával egvidős műfajjal is megismertesse olvasóit. Az „Alkat és alkotói típus” című esszésorozata a mesterség oldaláról bemutatott alkotói nrckéoek szép példái. Az öninterjú az önvizsgálat művészi-emberi őszinteségének tisztességét viszonyítja. Ez a tudatosság, a mesterség, művészet gyökereit és lényegét kereső magatartás volt az, amit felfedezésnek neveztem e rövid írás elején. Tehetségét. etikai tisztességét nemcsak a székelykeresztúri főtér bronzba öntött Petőfije, hanem — immár sajnálatosan véglegesen lezártan — ez a könVve is hirdeti. Komáromi Attila MEGYEI MŰVÉSZETI DÍJAS Matolcsy György A tenisz nélkül talán sohasem került volna Matolcsy György a filmszakmába. Már kecskeméti diák korában nagyszerűen játszott. Tóth Lacival. Szörényi Tibivel, Szelei Bélával a Lovcsányi-iskola legjobbjai közé tartozott Szívesen fogadták érettségi után az akkor ÉDOSZ-nak keresztelt FTC-ben. Nagy tehetségnek tartották. Gulyás Istvánt is többször legyőzte. Közben három egyetemre járt. Beiratkozott a jogira, a közgazdaságira — akkoriban engedélyezték a halmozást — és a bölcsészkaron meghallgatta a számára különösen vonzó előadásokat. Ifjú korától érdekelte az irodalom, a művészet. Az egyik tejipari vállalatnál helyezte el egyesülete, de csakhamar döntenie kellett: sportol vagy dolgozik. Fájó szívvel hagyta abba az aktív versenyzést. Hamarosan újabb választás elé került. A szinkronfilmgyárba áthelyezett volt főnöke hívta. Ment, tetszett a munka. 1954. január 1-én újból döntenie kellett, mert kettéosztották a vállalatot. Létrejött a rajzés bábfilmgyártó stúdió. Matolcsy György több fantáziát látott az animációs — azaz a mozgást különböző technikai eszközökkel létrehozó — műalkotásokban. 1959-től kizárólag rajz- és bábfilmekkel foglalkozott. A műfaj nagy fellendülésének éveiben kezdte munkáját. Animációs filmjeink nagy sikerrel szerepelnek a fesztiválokon. Világszerte megkezdődött a sorozat- gyártás. Noha a művészetet nem rőffel mérik, jó tudnunk: többszörösére növekedett az elkészített filmek száma. Több lehetőség nyílt a kezdeményező emberek számára. A mindig szerény Matolcsy György nélkül aligha sorolnák a világ legjobb és legnagyobb műtermei közé a Pannóniát. A hozzávetőlegesen egy évszázada kikísérletezett műfaj valamennyi földrészen meghonosodott. Több mint 70 országban foglalkoznak valamifajta animációs filmkészítéssel. Három évtizede került a közönség elé. A kiskakas gyémánt félkrajcárja, az első. magyar rajzjátékfilm. Ez alapozta meg a magyar animáció nemzetközi tekintélyét. A megnagyobbodott feládatok- kal nőtt a stúdióvezető szerepe. Filmvezetőnek tartja magát, ő irányítja a munkát, nagy szava van a munkatársak megválasztásában, a műhely tevékenységi körének meghatározásában, közvet- ve-közvetlenül a „végtermék” ‘minőségében. Nincs könnyű dolga, ■ huszonöt- tervező, huszonöt rendező, kétszázötven munkatárs dolgozik a nyolc műteremben. Tavaly mintegy 900 percnyi filmet készítettek, csaknem négyszeresét, mint tíz esztendeje. Aligha kell bizonyítani, hogy a fesztiválsikerek, a közönség „szavazatai” — Dar- gay Attila Lúdas Matyijára 1 millió 400 ezren váltottak jegyet idehaza — nemcsak ösztönzik a pannóniásokat, hanem a már elért színvonal megtartására, meghaladására késztetik a filmek alkotóit. Ez bizony nem könnyű feladat. A magyar műhely jó hírének és Matolcsy szaktudásának köszönhető, hogy immár negyedszer választották meg a Nemzetközi Animációsfilm Szövetség (ASIFAJ főtitkárának. Az 1960-ban alakult szervezetnek a Pannónia Filmstúdió vezetőjének első főtitkári megbízásakor hatszáz tagja volt. Ma ezerháromszázat tartanak nyilván. Kilenc bizottság működik a szövetségben, valamennyi az animációs műfaj előrehaladását szolgálja. A kutatási és fejlesztési bizottság — például — az elektronikus forradalommal teremtődött lehetőséget vizsgálja. A főtitkárság a világ minden részén tevékenykedő szervezetekkel tartja a kapcsolatot, előkészíti az igazgatósági üléseket, a nemzetközi tapasztalatcserét, kiadványok megjelenését szorgalmazza. A stúdióvezető-főtitkár hivatalból is ellátogat Kecskemétre. Itt működik első vidéki műtermük. Létrehozásában, - fejlesztésében szerzett érdemeiért is jutalmazták megyei művészeti díjjal. „Nagy megtiszteltetésnek érzem”, mondta legutóbbi .találkozásunkkor. — Ha valaki tehet valamit közeli pátriájáért, vagy szülővárosáért, hálás lehet a kornak és a körülményeknek. Ha ezt a szolgálatot észre is veszik, az pedig érthető örömet okoz az illetőnek, így vagyok én is. Kevés olyan boldog pillanat volt az életem-- ben, mint amikor, meghallottam a kitüntetés hírét. Ugyanakkor mindenféle álszerénységet elkerülve szeretném megjegyezni, hogy ez a díj másoknak is szól, mindenekelőtte is a Mikulás Ferenc vezette kecskeméti animációs művészkollektívának, amely (Straszer András felvétele) 1981-ben ünnepli eredményekben gazdag fennállásának 10. esztendejét. Jelenleg a népszerű Vízipók- csodapók sorozat II. 13. epizódjának a befejezésén munkálkodnak. Rövidesen Üjváry László, Haui József és Hegedűs László kezdeményezésére újabb sorozatok következnek. A műterem tagsága a moziközönséget sem hanyagolja el. Horváth Mária Weöres Sándor Az éjszaka csodái című versének animációs változatán dolgozik. Molnár Péter pedig Változások címmel készít animációs filmkölteményt. Szó van arról, hogy kooprodukciós formában itt rajzolják meg Kodály Zoltán Háry János című operájának filmváltozatát. Dolgoznak Kecskemét város történetének bemutatásán is. Várhatóan, idén megkezdődik az új műteremszárnyban a munka. hála a megye művészetpártoló segítségének. Lassanként időszerűvé válik az alapító nemzedék fellépése után tíz évvel új tehetségek fölkutatása, kiképzése és munkába állítása. Az animáció nemzetközileg is érvényes műfaj, minden műteremnek azonban mindenekelőtt is saját környezetében kell ízes, művészi táplálékot nyújtania. Kívánjuk, hogy a kecskeméti műterem esetében is így legyen. Ehhez szeretnék a magam részéről a budapesti központtól is megfelelő inspirációt, segítséget adni. A megyei művészeti díjas Matolcsy Györgyöt ismerve, biztosak vagyunk abban, hogy a kecskeméti VI. számú műterem az egész magyar animációs filmgyártással együtt fejlődik a jövőben is. H. N. A csoda- transzformátor ÜGY TÖRTÉNT MINDEN, ahogyan az öreg Mikó megjövendölte. A meó valóban nem vette át az elkészült transzformátort. — Szó sem lehet róla! — tiltakozott a minőség ellenőre. — Hogyan is képzelhetett ilyet? Mi szigorúan ragaszkodunk a tervekhez és az előírásokhoz! Balogh Ambrus megsemmisül ten állt a műhely- csarnok közepén. — Mi a nem jó? — faggatta a meóst. — Azt mondja meg, mi a nem jó rajta? A minőségellenőr a maga részéről már befejezettnek nyilvánította a vitát. — Csak az, szakikám — vetette oda egykedvűen —, hogy nem a tervrajznak megfelelően készült. Balogh segítségkérőén nézett körül. A szóváltásra már elég sokan gyűltek köréjük, és a munkások többsége Balognak szurkolt, mert nem igen szívelték az izgága meóst. _ Segíteni azonban egyikük sem tudott, még az öreg'Mikó sem; ő is csak lehajtott fejjel álldogált társai között. De Balogh Ambrus még nem adta fel. — Itt a tervrajz, látja? — lobogtatta a minőség- ellenőr orra előtt a saját készítésű vázlatot. — Mivel különb az a másik? — Mindent kiszámítottam, aprólékosan megterveztem! — győzködte kis idő múlva a művezetőt is. Ám vele sem volt szerencséje. A műhelyfőnök is azon a véleményen volt, hogy azért van a tervrajz, hogy aszerint kell dolgozni. Mi is lenne, ha mindenki csak úgy a saját feje után kezdene el fabrikálni! LEHORGASZTOTT FŐVEL távozott Balogh Ambrus a művezetői irodából. — Ez hát nem sikerült — gondolta keserűen. — Ugye, megmondtam — csóválta szomorúan a fejét az öreg Mikó. — Kárba veszett a fáradsága. Pedig mennyivel könnyebb volt ezt így megcsinálni! Az öreg Mikó hamar megszerette Balogh Ambrust. — Meguntam az ingázást — vallotta be a fiú amikor az első napon bemutatta a művezető a csoport tagjainak. — Négy éven át nap mint nap hajnalban kelni, vonaton törődni, ázni, fázni... Elég volt! . Az öreg Mikó megértőén bólogatott. — Meglátja, megszokik majd nálunk — mondta barátságosan. Csupán Tímár, a csoportvezető idegeskedett az új fiú megjelenése miatt. így okoskodott: „Ha szorgalmas, jó munkaerő lesz ez a fiú, egykettőre a fejemre nő. Ha meg csak afféle haszontalan fráter, akkor is nekem gyűlik meg a bajom vele. Na meg különbért is: szakmunkás létemre hogyan dirigáljak egy technikusnak?” — Nyugalom, Tímár szaki — intette le végül a művezető. — Nem eszik olyan forrón a kását. Majd meglátjuk, mit tud ez a fiú. HAMAR KIDERÜLT, hogy jólképzett, sokoldalú munkatárssal egészült ki a csoport. Balog'h rövid idő alatt elsajátította a munkafogásokat, valamennyi szükséges műszaki ismerettel együtt. Nemsokára a gyártmányok korszerűsítésére vonatkozó ötletek egész sorával állt elő. Javaslatait azonban — bár valamenyit udvariasan meghallgatták — végül is nem valósították meg. Balogh Ambrus egy idő után elhatározta, maga hasznosítja elképzeléseit. Ekkor már önállóan dolgozott az öreg Mikóval párban, aki a fiú belépése után néhány nappal így szólt Tímárhoz: — Rendes gyerek ez a Balogh, nem gondolod? A csoportvezető kapva kapott az alkalmon. — Ha így megtetszett neked, al^ár viheted is. Párban fogsz dolgozni vele. Az öreg Mikó csak somolygott a bajusza alatt. Hiszen ő éppen ezt akarja. A munka, amit végeztek, nem volt könnyű. Az volt a feladatuk, hogy a lakatosműhelyben gyártott acélvázakra fölszereljék a súlyos vasmagokat, tekercseket, villamos megszakítókat és más készülékeket, majd vastag alumínium- és rézrudakból elkészítsék azt a bonyolult vezetékhálózatot, amelyen a több ezer voltos áram kering majd, a transzformátorok üzembe helyezése után. Nehéz, nagy figyelmet igénylő munka volt ez! A vaskos rudakat mindenféle ívben meghajlítani, vágni, fúrni, reszelni, hegeszteni!... S a tervrajzok a lehető legkomplikáltabbak voltak. — Tudnánk mi ezt másképp js csinálni — mondogatta egyre Balogh Ambrus. HÁROM ÉJSZAKÁN át görnyedt odahaza a konyhaasztalra kiterített tervrajzok fölé, mire megszületett fejében a megoldás. Az utolsó hajnalon elkészült az új, minden ízében módosított tervrajz. A transzformátor műszaki és biztonsági jellemzői mit sem változtak, ám az alumínium és réz- rudak tarka dzsungele meglepően leegyszerűsödött; fegyelmezett, szigorú alakzatokba rendeződve, a lehető legkevesebb hajlattal és elágazással futottak az áramvezetők kiindulási helyüktől végcéljuk felé. Az öreg Mikó meglepve bámulta az új tervet. Tetszett, nagyon tetszett neki a fiú elképzelése. Már az első ránézésre megállapította, hogy jóval kevesebb anyagból, az eddiginél könnyebb munkával lenne így elkészíthető a berendezés. Ám Mikó arcáról mégis elpárolgott a jókedv. — Nem fogja átvenni a meó — dünnyögte gondterhelten. De Balogh Ambrust már nem lehetett tervéről lebeszélni. Elkeseredetten védte az igazát még akkor is, amikor tapasztalnia kellett, hogy nem csak a meó, de még a saját művezetője is ellene fordul. — Én tudom, hogy jó — hajtogatta. — Jónak kell lennie! A kudarc után napokig szavát sem lehetett venni. Javaslattal többé nem állt elő, végezte csendben, gépiesen a dolgát, mint a többiek. Mígnem egy reggel Tóni bácsi, a gyári kézbesítő, becsoszogott a műhelybe. Egyenesen Balogh Ambrushoz tartott. — Ez itt a magáé! — nyújtotta át a szürke, hivatali borítékot. — Itt tessék aláírni. RÓZSA ENDRE: Ha ki valakit megszeret Ha véget ér a szerelem, az élet múlik el — gondoltam zöldfülűn. Te nem? Nos: holtig, élni kell! Ha elmúlik az életem, hány szerelmem halott! Lényegük: enyém. S a tetem — övék ... Már így vagyok! Játszani jó. Körhinta száll: népes egyedüllét. Forgása, ha el is kaszál — ilyen hintára ülnék. Ha ki valakit megszeret; olyan régtől szerette, nincs módja, ha már így szeret, hogy többé ne szeresse! TÁRNÁI LÁSZLÓ: Teli (egyugyu) oromok íme a megterített téli asztal, rogyadozik rajta minden téli enni- és innivaló, jég-oldalas, jég-kolbász, jég-hurka, puhára fagyott jég-máj, jég-feje-füle-farka, de előzetesen jég-pálinkának szalutál a gyomorfgörcs), jég-bor, bor-jég következik mindezek után, hogy méginkább fogyjon, hadd fogyjon az elárvult jég-disznó és hizlalhassuk óljainkban jég-malacainkat — tovább. GYŐRI LÁSZLÓ: Nyelvtagozat Szegény emberhez illőn egy szegény. kis szabóhoz vittem el a levetett ajándék-kabátot. Kifordította, újraszabta. Viseltem, akár a tűnt világot. Tíz évem öltözött bele, most egy szegen lóg, és cigányul tanul. MEGLÓDULT A MŰHELY Balogh Ambrussal, amint az írást elolvasta. A satupadba kellett fogódzkodnia, hogy ki ne forduljon reszkető lába alól a talaj. „Selejtkártéritési határozat" — olvasta döbbenten. Az írás az ő nevére szólt! Szeme előtt táncoltak a betűk: „Balogh Ambrus munkavállalót, aki... költséghelyen, mint szerelő dolgozik... az MT 57 §. alapján, selejtkár-okozás miatt... Ft kártérítésre kötelezem. A kártérítés összegét az MtV 95 § alapján.... keresetéből levonatom.” A fiú csak állt szélütötten, és nem merte elhinni, hogy ez igaz lehet. Kártérítésre kötelezem! Keresetéből levonatom! Zúgó fejjel, szédelegve botorkált a műhely végében álló irodához. Az ajtófélfába kapaszkodva suttogta: — A munkakönyvemet.., még ma... meg akarom kapni! MÁR A DÉLUTÁNBA hajlott az idő, s lassan közeledett a műszak vége, amikor a gyár főnöke — aznap már másodszor — belépett a szereidébe. Mögötte kék.köpenyes férfiak igyekeztek: néhány tervezőmérnök és a minőségellenőrzési osztály vezetője. A kis csapat egyenesen ahhoz a munkapadhoz tartott, ahol Balogh Ambrus és az öreg Mikó dolgoztak. A műhely hirtelen elcsendesedett, a munkások, akik már mindenről tudtak, izgatottan várták a fejleményeket. — Balogh szaktárs — állt meg a satupad mellett a főmérnök —, szeretném, ha megmutatná nekünk azt a transzformátort, amelyet ak ön tervei alapján készítettek. Balogh Ambrus fel sem fogta azonnal a szavak értelmét. Csak bámulta a számára ismeretlen embereket, és nem értette, mit akarnak tőle. Hiszen egy óra múlva lejár a munkaidő, s akkor véget ér az ő pályafutása is ebben a gyárban ... Honnan tudhatta volna, hogy délelőtt, amíg őt a hirtelen rosszullét után az üzemorvosi rendelőben ápolták, a főmérnök már járt a műhelyben, látta az új berendezést. s nem sokkal utóbb konzultációra hívta össze munkatársait... — Nos, nem mutatja meg nekünk? — kérdezte mosolyogva a főmérnök. — Tudja, sok újítást láttam már életemben, de ez a magáé, azt mondják, a legeredetibbek közé tartozik. Balogh Ambrust ismét szédülés környékezte. Tekintete a főmérnökről a jókedvét leplezni alig-alig bíró öreg Mikóra rebbent: — Űjitás?... — Hát persze! — harsogta a főmérnök. — És nem is akármilyen! . A fiú tekintetében apró kis fények gyúltak. Kezdte megérteni, mi folyik körülötte. — És a kártérítés?... — kérdezte izgatottan. — Kártérítés? Na, még csak az kéne! — A főmérnök már majdnem kiabált. — Egy szót se többet erről! Érti? És most menjünk. Látni* szeretném végre azt a híres, Balogh-féle „csodatranszformátort”. Sitkéi Béla
