Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-21 / 44. szám

/ 4 # PETŐFI NÉPE • 1991. február 21. BÚZANEMESÍTÉS MARTONVÁSÁRON • Az elmúlt tiz esztendőben mezőgazdasá­gunknak kilenc búzafajtát adott a Magyar Tu­dományos Aka­démia Mező. gazdasági Ku­tatóintézete. A búzanemesítés egyik fő terü­lete Marlon- vásár, ahol évente ezer ne­mesítés! kom­binációval dol­goznak a szak­emberek. Eze­ket a kombi­nációkat kü­lönféle mester, ségesen előál­lított éghajlati viszonyok mel­lett vizsgálják. ....... .................. J*;íí N emcsak a papír fontos Fura históriát hallottam nemré­giben. Lefokoztak egy művezetőt. No nem azért, mert kiderült ró­la, hogy alkalmatlan a műszak vezetésére. Az ok sokkal egysze­rűbb: nincs meg a nyolc osztálya. Helyére pelyhedző állú techni­kust állítottak, akinek bizonyít­ványai a legszebb reményekre jo­gosítottak. Telt, múlt az idő, aztán egy- szercsak újra elővették a régi em­bert, s bújtatva bár, de őt he­lyezték megint a műszak élére. A technikus sajnos, csődöt mondott, keze alatt megvadultak az embe­rek, s már-már veszélybe került az éves terv teljesítése. A rehabi­litált művezető zokszó nélkül állt régi helyére. És a rákövetkező héten a műszak teljesítményei visszakúsztak az éveken át meg­szokott magasságba. A művezető — bár nem keres rosszul — általában kevesebbet visz haza a borítékban, mint leg­több munkása. Mindent elkövet ugyanis, hogy emberei megtalál­ják számításukat. Titka, ha van egyáltalán, legfeljebb az, hogy „vertikumban" gondolkodik. Tud­ja, hogy a technológiában elég egyetlen meggyengült láncszem, s kész a baj. Ezért arra törekszik, hogy műszakjában alkalomadtán mindenki tudjon helyettesíteni mindenkit, s ha mégsincs erre szükség, akkor műszakról műszak­ra a legjobb összeállításban „fut­hassanak ki”. Vagyis mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért. Mondhatni, nincs ebben semmi rendkívüli. Csakhogy manapság nem terem minden bokorban ilyen művezető. S mégis: egy rosszul alkalmazott rendelkezés elég volt ahhoz,, hogy két évtized után meggondolatlanul elmozdítsák a helyéről. Hasonló példa kínálkozik nem is egy. Panaszolta például egy vezető, hogy két darust „földre” kellett parancsolnia, mert kide­rült, hogy csak hat osztályuk van. Pedig jó ideje daruznak már, s ‘‘kiválóan látták el a feladatukat. Most téblábolnak lent a műhely­ben, nem találják helyüket s a fel­kínált munka se ínyükre való. Már az is megfordult a fejükben, hogy odébbállnak, hátha máshol nem betűről betűre értelmezik a rendelkezéseket. Tanulni nincs kedvük, de még ha lenne bennük hajlandóság, akkor is csak két esztendő múlva gyakorolhatnák választott mesterségüket. ’ Nem azt akarom mondani, hogy félre minden papírral, éljenek az autodidakták, akik maguktól jön­nek rá mindenre. Ellenkezőleg: nagyon is üdvözítő lenne, ha kép­zett, művelt fők sokasága dolgoz­na mindenhol az iparban. Ám ez nem megy egyik napról, sőt egyik évről a másikra, ha mégoly szigorú rendelkezések lépnek is életbe. A régebbi dolgozókban — nyugodtan nevezhetjük derék­hadnak őket —, szóval ezekben a tapasztalt, meglehet kevésbé pal­lérozott emberekben jelentős szakmai tudás halmozódott fel, amiről végzetes és tisztességtelen lenne lemondani. K. P. Jó kollektíva, csak kevesen vannak a kecskéi habselyem-telepen MT tagjai. Tiszakécskén 1967-ben a Hab­selyem Kötöttárugyár félegyházi gyáregységének jogelődje létesí­tett konfekciókészítő üzemet. Kor­szerűtlen körülmények közt kezd­ték meg a munkát a helybeli lá­nyok és asszonyok, de ígéretet kaptak, hogy már a következő év­ben megkezdik egy új telep épí­tését, ahol 120 dolgozót lehet majd foglalkoztam. Az új üzemet csak a habse­lyemtől kapta meg a varrónő­kollektíva, pár évvel ezelőtt. Az­óta jó munkával bizonyítják, hogy kis üzemben is lehet határidőre, hibátlan minőségű termékeket előállítani. A Gárdos Mariska és a Dobó Katalin nevét viselő szo­cialista brigádot erre prémiummal is ösztönzi a gyáregység. A telep dolgozói miatt még egyszer sem kellett kötbért fizetni a vállalat partnereinek. Nemcsak, a szociá­lis és a munkakörülmények mo­dernek, nincs baj a szaktudással sem. Ezt bizonyítja, hogy zömmel exportfeladatokat bíznak a tisza- kécskei közösségre. Tavaly pél­dául NSZK-beli megrendelőknek sinadrágokat és gyermeknadrágo­kat varrtak, s tervüket teljesítet­ték. i Sántha Győző telepvezető el­mondta, hogy ebben az évben folytatják a gyermeknadrágok ké­szítését. Havonta 3—4 ezer da­rabot állítanak elő. Sajnos, a lét­szám kicsi ahhoz, hogy a korszerű üzemet jól ki lehessen használni. Ehhez meg kellene duplázni a je­lenlegi létszámot. A gondon ta­Egt!I nulók^pzéssel igyekeznek segíte­ni. Jelenleg 33 tanulót oktatnak a konfekciós szakmára, helyben. A szakmai színvonal emelkedését várják attól, hogy a felnőtt dol­gozók közül tízen tanfolyamon szerzik' meg az idén a szakmun­kás-bizonyítványt. A kécskei habselyem-telep dol­gozói arra törekednek, hogy tel­jesítményük ne maradjon el a vá­rosi üzembeliektől.' Erre képesek­nek érzik magukat, ha a termelés feltételei azonosak lesznek. A. T. S. Legfontosabb takarmánynövényünk a kukorica Bács-Kiskun megyében a kultúrnövények közül a kukoricát termesztik a legnagyobb területen. A szántó több mint 30 százalékát foglalja el, ez önmagában is indokolja, hogy mélyrehatóan foglalkozzunk termesztésével, felhasználásával. No meg az is, hogy a most induló középtávú tervidőszak alatt a gabona jelentősége rendkívül megnő. A mezőgazda- sági terv azzal számol, hogy 1985-re a tava­lyihoz képest 13—14 százalékkal többét ter­melünk, országosan összesen 15 millió tonna felett. Az egy személyre jutó 1500 kilo­gramm nemzetközi mércével mérve is tekin­télyes értéknek számít. A gabonaneműek 42—44, a szemes takarmányok 80—82 szá­zalékát a kukorica teszi ki, tehát a legfonto­sabb abrakféleség. A tizenharmadik helyen liács-Kiskun megyében termő- területe az előirányzatokkal va­lamelyest ellentétben 1975-től kez­dődően évről évre csökken. Bár így is az elmúlt évi 122 ezer hek­tárnyi területtel a megyék rang­sorában első helyet foglaltuk el, de ez természetes, hiszen a leg­nagyobb megye vagyunk az or­szágban. A mérséklődés ütemét jelzi, hogy míg a negyedik öt­éves tervidőszak alatt évente át­lag 138 ezer, addig az elmúlt tervidőszakban csak 130 ezer hek­táron vetették. A hozamok értékélése a terület alakulásánál is nagyobb figyelmet érdemel. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Sta­tisztikai és Gazdaságelemző Köz­pontjának kiadványéban nem túl jó érzéssel olvasom, hogy a me­gye a kukoricatermesztésben él­éit 4750 kilogramm hektáronkén­ti terméseredményével a tizenki­lenc megye közül a tizenharma­dik helyet foglalta el 1980-ban. Bátran állíthatjuk, hogy az itteni termesztési, közgazdasági adottsá­gok, emberi és tárgyi feltételek, lehetőségek ennél sokkal jobb eredményre köteleznek bennün­ket. Ez a terméshozam 600 kilo­grammal marad el az országos át­lagtól, és csaknem 2 tonnával a legmagasabb hozamot produkáló Tolna megyétől. Pedig végül is Tolna megyével szomszédok va­gyunk. Nem a *2 tonnás különb­séggel, csupán az országos közép­szinttől való 600 kilogrammos el­maradással és a 122 ezer hektár vetésterülettel számolva a nagy- és kisüzemi gazdaságok a megyé­ben összen 73 ezer tonnával ke­vesebb kukoricát takarítottak be az elmúlt évben. A legrosszabb takarmányértékesülés mellett is ez a mennyiség 160—170 ezer ser­tés felneveléséhez elegendő. Indokolt mindezt azzal össze­függésben is vizsgálni, hogy az állatsűrűség éppen az abrakot fo­gyasztó állatfajoknál nálunk jóval magasabb, mint másutt. Száz hek­tár mezőgazdasági területre 168 sertés jut, míg országosan 139. Ezzel a mutatóval a megyék kö­zött Bács-Kiskun a harmadik he­lyen áll, a kukoricatermesztésben pedig a tizenharmadikon. Nem a sertésállományt kell apasztani, hanem a kukorica terméshoza­mait növelni. Az igazsághoz tartozik, hogy az alacsonyabb termésátlagok kiala­kulásában minden évben közre­játszott: a kukorica vetésterületé­nek egynegyede a háztájiban, a szakszövetkezetek tagi gazdasá­gaiban és az egyéni termelők tu­lajdonában van. Itt a hozamok sajnos, 30—40 százalékkal szeré­nyebbek. Emellett a Homokhátság sem kifejezetten kukoricatermő körzet. *Ez azonban nem lehet mentség, mert másutt is vannak kedvezőtlen adottságú területek, kisüzemek, gyengébb eredmé­nyekkel. Az említett megyei átlag meg­lehetősen nagy szóródással, az üzemek közötti terméskülönbsé­gekkel alakult ki. A sükösdi Má­jus 1. Termelőszövetkezetben a hektáronkénti 3748 kilogramm, vagy a solti Szikra Termelőszö­vetkezetben produkált 4184 kilo­gramm — hogy finoman fogal­mazzak — nemigen emelte a me­gyei átlagot. Az okokat nyilván­valóan mélyrehatóan kell vizs­gálni, annál is inkább, mert a tőlük nem nagy távolságban levő Borotán, több mint 8, Felsőszent- ivánon 7,6, Miskén 7,1 tonnát ta­karítottak be ugyanakkora terü- . létről. Döntő tényezők 1975-től kezdődően az átlagter­mések lényegében nem emelked­tek és az egyes évek között erő­teljes hullámzás mutatkozott. Két­ségtelen, hogy az időjárás nem mindig kényeztette el a mezőgaz­dákat. Ügy vélem azonban, hogy a stagnálás összefüggésben áll az­zal is, hogy 1975-től kezdve nem emelkedett lényegesen a megyé­ben a műtrágya-felhasználás. öt évvel ezelőtt a nagyüzemek 105 ezer tonna hatóanyagot szórtak ki, 1979-ben alig valamivel töb­bet, mintegy 110 ezer tonnát. Megfelelő agrotechnikával, fajtá­val kombinálva pedig a műtrá­gyázás a leghatékonyabb ráfordí­tás. Hozamnövelő hatása egyér­telmű. Rosszul értelmezett taka­rékosság, kevesebb műtrágyát fel­használni. Tudunk olyan üzemről. amely hektáronként 82 kilogramm műtrágyát szórt ki évente, ez még egy hobbikertre sem ele­gendő. A műtrágya mellett a legdön­tőbb tényezők: a fajta és a veté­si idő helyes megválasztása. Még mindig magas a hosszú tenyész­idejű (500-as FAO éréscsoportú) hibridek aránya. 1980-ban például több mint 40 százalék volt. En­nek veszélyére éppen az elmúlt év hívta fel a figyelmet, a- lerö­vidült vegetációs időszakban a fajták többsége nem ért be idő­ben. December elején még 10 ezer hektár kukorica állt lábon, illetve többségében feküdt a földön. Az elhúzódó betakarítás gondolhat­juk, mekkora veszteséggel járt együtt, illetve mennyi többlet energiát és munkát igényelt. Mindig számítani kell a tava­lyihoz hasonló kedvezőtlen időjá­rásra. Ehhez kell alkalmazkodni a fajtaösszetétellel és a vetésidő­vel is. Néhány üzem a vegetá­ciós időt önmaga számára rövidí­tette le azzal, hogy még május 10-e körül is vetettek gépei. Két­ségtelen, hogy a kukorica vetése az egyik legnagyobb tavaszi mun­ka. Éppen ez indokolja azonban, hogy körültekintően, jól szerve­zetten kell felkészülni rá. Még mindig a fajtáknál marad­va: a korábbiak előnye, hogy gyorsabb, biztosabb érésük miatt kevesebb szárítási energiát igé­nyelnek. Ez a mai helyzetben egy­általán nem elhanyagolható kö­rülmény. Örömmel adhatunk szá­mot arról, hogy a megyében egy­re több követője van a csávolyi és a hozzá hasonló energiataka­rékos nedves tárolási módszerek­nek. Országosan 400 ezer tonna szemes kukoricát tároltak így, en­nek egynegyedét területünkön. Az üzemek tehát fogékonyak az új­ra, a jóra. Sajnos, az alacsony átlagtermés miatt a megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalat nem teljesí­tette elmúlt évi felvásárlási ter­vét kukoricából. Olyan termelési szintre és mennyiségre van szük­ség, amely fedezi a vállalat és az üzemek igényét is. Sok a szántatlan terület A megkésett betakarítás, a ko­rán érkezett fagyok, a gyorsan le­hullott hó miatt, jelentős terület maradt műtrágyázatlan, szántat­lan az ősszel. Most a legfontosabb feladat, hogy amint az idő enge­di, az elmaradt munkákat az üze­mek gyorsan elvégezzék. A me­gyei AGROKER tájékoztatása sze­rint szükséges mennyiségű műtrá­gya rendelkezésre áll. Az elmúlt években alkalmazott adagok egy­értelműen azt bizonyítják, hogy a talajokat nem töltötték fel ható­anyaggal. A növényzet a tartalé­kokból táplálkozott-. Pótoljuk te­hát a hiányt, és adjuk még a ta­valyinál nagyobb terméshez szük­séges mennyiséget. A talajok szerkezete megsíny­lette a nehéz betakarítást. Az idő­ben végzett őszi szántás és a téli fagy rendszerint eltünteti a talaj­hibákat. Sok helyen az alapyető művelet, a szántás elmaradása miatt ez nem következett be. Sajnos, arra kell számítani, hogy a talaj és a magágy előkészítési munkálatait sokkal több eszköz, energia igénybevételével lehet el­végezni, mint máskor. Erre kü­lönösen a nagy gépek időbeni lei- javításával szükséges felkészülni. Említettem már a fajtaösszeté­tel helyes megválasztását. Egyet­len gazdaság sem teheti ki ma­gát annak a Veszélynek, hogy a hosszú tenyészidejű fajták indo­koltan magasabb aránya miatt, azok érésének elhúzódása követ­keztében késve, nagy veszteség­gel takarítsa be, a sok keservvel megtermelt takarmányt. A Vető­magtermeltető Vállalat szerint van elegendő korai és középkorai szaporítóanyag. A géppark egyen­letes kihasználása miatt nem le­het kizárni az említett 500-as éréscsoportú fajtákat sem, de ve­tésük csak megfelelő arányban szükséges. A mai gépellátottság színvonala mellett nehezen magyarázható a május elseje utáni vetés. Az üze­mek ne csak a betakarításnál, ha­nem a vetésnél is nyújtsanak se­gítséget egymásnak. A megyében helyenként találkozunk kis táb­lákkal, amelyeken feltüntetik, ki mikor vetette a gabonát, ki vé­gezte a műtrágyázást, vegyszere­zést. Ez jó módszer, terjesztésre vár. Régről ismert mondás: Ki mint vet, úgy arat. A búza és kukorica együtt Az őszi búza és a kukorica ve­tésterületét manapság együtt ke­zeljük. Országosan, de a megyé­ben is az a cél, hogy a két nö­vény összetett vetésterülete érje el, sőt haladja meg az előző évit. Az üzemek az ősszel 2 százalékkal többet vetettek búzából a megyé­ben. A hosszan tartó kemény tél után azonban számítani lehet ki­pusztulásokra. A kiszántott őszi vetéseket lehetőség szerint kuko­ricával indokolt pótolni, és ezzel elérjük, hogy az együttes vetés- terület nagyobb lesz. A mezőgazdasági dolgozók előtt ismételten igen nagy feladatok állnak. Nagyon sok munka áthú­zódott az őszről. Nem áriról van szó, hogy hanyagságból nem vé­gezték el azokat, hanem arról, hogy nem tudták befejezni. Ezzel a cikkel nem az volt a cél, hogy figyelmeztessünk: jön a tavasz, vetni kell! Ezt a nagy­üzemek és a kisgazdaságok dol­gozói mindenfajta felhívás nél­kül is megteszik. Csupán rá akar­tuk irányítani a figyelmet a sok munkára, és legfőképpen arra. hogy a kukorica, mint legfonto­sabb takarmánynövény termesz­tésében rendkívül sok tartalék, kihasználatlan lehetőség rejlik még. Dr. Horváth Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa • Pálinkás Gáborné másodéves tanulókat oktat. • Jobbra: Nagy Erzsébet betéteket vasal rá az alapanyagra. (Tóth Sándor (elvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom