Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-19 / 42. szám
PÁLYAVÁLASZTÁSI TALÁLKOZÓK A KECSKEMÉTI JÁRÁSBAN Vonzó lesz-e a mezőgazdaság? PETI NÉP Fémmunkások az iskolásokért Kecskeméti vetélkedő Három megyeszékhelyi általános iskola felső tagozatos tanulóinak a részvételével négy versenyből álló műveltségi vetélkedőt rendez az üzemi klubban a Fémmunkás Vállalat kecskeméti A vetélkedő első fordulóján tegnap, szerdán délután a Béke téri, a Petőfi Sándor és a széche- nylvárosi Általános Iskola hatvan nyolcadik osztályos tahulója indult a jó helyezés reményében, őket három további alkalommal a hetedikesek, a hatodikosok és az ötödikesek követik a vetélkedőn, amelytől a rendezők azt is remélik, hogy a fiatalok közül később mind több visszatérnek a gyári klubba szabad idejük hasznos eltöltése végett. A verseny befejeztével, a győztes csapat iskolájának 5000 forintot ad könyvvásárlásra a Fém» munkás Vállalat kecskeméti gyáBács-Kiskun közismerten mezőgazdasági megye, ahol a nép- gazdasági ágak között meghatározó jelentőségű a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. Az innen származó termékek sok embernek biz- tositották és biztosítják a megélhetést. Fontos ma már, hogy a szövetkezeti tagok és szakemberek utánpótlását az érdeképviseleti szerv — sajátos eszközeivel — segítse, hiszen a mezőgazdaság igénye a magasabb iskolai végzettségű, jól felkészült elméleti és gyakorlati szakemberek felé fordul. Ezt a célt szem előtt tartva — új munkamódszerként — a Kiskunsági TESZÖV kezdeményezésére a Bács-Kiskun megyei Tanács Művelődésügyi és Munkaügyi Osztályával, s a Megyei Pályaválasztási Intézettel közösen a kecskeméti járásban mezőgazda- sági pályaválasztási találkozók megszervezésére került sor. Célunk az volt, hogy a korszerű mezőgazdaságot — életszerű képekkel, közvetlen környezetünkkel együtt — bemutatva segítsük a pályaválasztási szervek munkáját. Az említett szervek — az általános iskolák közreműködésével — nyolc községben osztály- főnöki órák keretében a VII. és VIII. osztályos tanulókkal, szülői értekezleteken pedig a tanulók szüleivel — február hónapban mintegy ötszáz fővel — találkoztak. Ezeken a találkozókon levetítették a Kiskunság tagszövetkezeteiről készült színes filmet, amely bemutatta a szövetkezetekben élő embereket, munkájukat, a szövetkezetek gazdálkodási területeit, az emberi munkát helyettesítő és segítő gépeket, valamint az eddiginél korszerűbb technológiák perspektíváit is. Ez a film nem pályaválasztási céllal készült, de felöleli a mezőgazda- sági szakmák szinte teljes skáláját, bizonyítva azt, hogy a jövőben számtalan > munkalehetőség, sokféle jó megélhetést nyújtó szakma várja a fiatalokat a mezőgazdaságban és az élelmiszer- iparban. A tanulókat különösen érdekelték a növénytermesztő gépész, a mezőgazdasági gépszerelő szakmák, de az állattenyésztés és növénytermesztés munkálatai nagy érdeklődést keltettek a felnőttek körében is. A találkozón részt vettek a helybeli szövetkezetek elnökei, képviselői, akik részletesen ismertették a szövetkezetük tevékenységi körét, s az ott kínálkozó konkrét elhelyezkedési, továbbtanulási lehetőségeket és kereseti viszonyokat. A közvetlen hangulatú találkozókon a Megyei Pályaválasztási Intézet munkatársai felvilágosítást adtak a továbbtanulás /konkrét formáiról, beiskolázási lehetőségekről, iskolatípusokról. Ogy véljük, hogy a szövetségi munkamódszerben új elemként jelentkező pályaválasztási találkozók hasznosak voltak; a figyelemorientálás és szemléletformálás céljait szolgálták. Alkalmasak votak arra is, hogy a szövetkezetek megismerhessék a tanulók érdeklődési körét, mindez pótolta az iskolai pályaválasztási munka esetleges hiányosságait is. Hasznosak voltak azért is, mert a szülőknek támogatást nyújtottak ahhoz, hogy segítsék gyermekeiket a pályaválasztásban a gyermekek képességeinek és a lehetőségek ismeretében. Egyöntetű vélemény alakult ki arról, hogy ezt a munkát a jövőben folytatni kell az egész megyére kiterjedően, hogy minél több fiatal találja meg azt a mezőgazdasági szakmát, amely leginkább kedvére való, s amelynek művelése során megelégedett tagja lesz megyénknek és társadalmunknak. Szentirmal Zoltánná dr. . a Kiskunsági .TESZÖV fömunkatársa FELÚJÍTÓIT ÉLELMISZERBOLT • Kellemes meglepetés éri Kecskeméten a Kossuth téri élelmiszer- boltba téró vevőket: az egész üzletet újjávarázsolták, olyan szerencsésen, hogy bár alapterülete a valóságban nem növekedett, hatásában tágas, szellős lett. Mindez két ügyes fiatal BÉK-dolgozónak, a Kinizsi szocialista brigád tagjainak, Baranyi Kálmánnak és Királyház! Jenőnek köszönhető! Mintegy hétezer forint értékű társadalmi munkával alakították ki az új üzletbelsőt, készítettek hangulatos magyaros sátortetőt a töltelék- és pékárut kínáló pult fölé. A paprika-. fokhagyma-, és kolbászfüzérekkel díszített bolt immár pontosan illeszkedik a megyeszékhely sétálóutcájába, a Kéttemplom közbe. (Tóth Sándor felvétele) VÁLASZ CIKKÜNKRE Szigorú megrovás a Petőfi Népe IMI. Január 9-1 számában megjelent, Nesze neked emberség című cikkben foglaltakat kivizsgáltattam. a panaszt Jogosnak találtam. Az ÄFOR töltőállomáson akkor szolgálatban levő Magyar Istvánná csoportvezető ellen fegyelmi eljárás mellőzésével . szigorú megrovás fegyelmi büntetést szabtam ki* A vállalati előírás szerint a vállalati távbeszélő készüléket magánjellegű helyi beszélgetésekre csak nagyon indokolt esetben és rövid időtartamra szabad Igénybe venni. Temyák Benő AFOR Asványolajforgalmi Vállalat, Budapest Azonos tartalmú válaszlevelet kapott a panasztevő, az SZMT Munkavédelmi Felügyelőségén. Gurul a busz, három keréken Kalandos élet az ingázóké. Mi történt például február 16- án, a Kecskemét—Tiszaalpár közötti autóbuszjárat utasaival? Kis híján „megtapasztalták”, gurul-e a busz három keréken ? Indulás a megyeszékhelyről öt perccel délután öt óra előtt. Félúton az egyik megállóban feltűnik az utasoknak, hogy a bal hátsó kerék rettenetesen füstöl. Szólnak a vezetőnek. Az kiszáll, s vele a 9-es Volánnak ezen a járatán bejáró gépkocsivezetői közül néhá- nyan. Megállapítják, hogy még ötszáz—ezer métert kellett volna tovább menni, s a kerék leesik ... Már alig egy menetnyire voltak fönn a tartó csavaranyák... Ebben az órában a 44-es út még elég forgalmas. Nem nehéz elképzelni a tömegszerencsétlenséget. Családok tucatjai hiába várják haza az iskolás lányt, az apát, az anyát, a fiút a munkából... A fűthetetlen kocsihoz semmi szerszám. Lestopolnak egy teherautót, s annak az eszközeivel felerősítik a bal hátsót. Háromnegyed óra elteltével indulás tovább. A Volán-sofőrök elmondják, hogy ezt a kocsit 14-én javították a szerelőműhelyben. Bizonyára nem ellenőrizték az anyákat. Az is lehet, hogy a vezető a hibás. A lényeg az, hogy a 9-es Volán Vállalatnál az alapos műszaki ellenőrzés nem tartozik az erények közé. Vagy ezzel a negyedikkel nem is érdemes diblődni, gurul a busz három keréken is?! —ats— Postaládára várunk... * Kecskeméten, a Széchenyivá- rosban esztendők óta türelemmel várják az ottani lakók, hogy néhány postaládát szereljenek fel az arra illetékes szakemberek. Sajnos úgy látszik ez csupán azoknak jut eszébe, akik nem a városközpontban dolgoznak, hanem munkahelyük is az új városrészhez köti ókét, vagy nyugdíjasok, netán gyermekgondozási segélyen otthon levő kismamák, ök ugyanis nagyon nehezen jutnak be a központba, nemcsak a fáradság miatt, hanem, mert sok nyugdíjasnak már néhány száz méter is sok, nem beszélve az autóbuszköltségről. Igaz, van egy postaépület a városrészben, az úgynevezett lakótelepi központban, de ma már olyan nagy a Széchenyiváros, hogy a távolabb lakóknak majdnem mindegy, hová indul a levéllel: a városba, vagy a postára. Néhány piros postaládával megoldható lenne ez a gond, hiszen a megdrágult postai dijakat is beleszámítva az esetleges utazási költséghez, igencsak meggondolja az ember kinek, milyen ügyben és hányszor írjon az ember. A. R. NAPTÄÄ IMI. február 19.. csütörtök Névnap: Zsuzsanna /Napkelte: 6 óra 43 perc. 'Napnyugta: 17 óra 14 perc. Holdkelte: 17 óra 49 perc. Holdnyugta: 7 óra 08 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős, párás idő. Többfelé havazás, hószálllngózás. Időnként megélénkülő, főként a Dunántúlon helyenként megerősödő északkeleti, keleti szél. Kisebb hófúvások. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, mínusz 7, legmagasabb napipali hőmérséklet mínusz 3, plusz 2 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 17-én a középhőmérséklet mínusz 0,1 (az 50 éves átlag minusz 0,1), a legmagasabb hőmérséklet plusz 2,7 Celslu.-fok volt. a nap 2 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,7, 13 órakor mínusz 3,1 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet minusz 4,7 Celsius-fok volt. FOLYTATÓDIK A SZÁRAZ, HIDEG Az elmúlt na- noikban egy nagy kiterjedésű anticiklon helyezkedett el Nyugat- és Közép-Európa felett, Így az időjárást anticikloné lLs hatások irányították a Kárpát-medencében is. Az elmúilt időszakban általában kevés volt a felhő, az országban mindenütt 7—8 órás napsütés volt. Viszont a napos idő ellenére sem haladta meg a hőmérséklet az átlagnak megfelelő értékeket. általában néhány foklkai az átlag alatt maradt. A nappali legmagasabb hőmérséklet o fok körül volt. a hajnali minimumok pedig —5. —10 fok. Jelenleg komolyabb hóréteg csak az Északi-hegyvidéken van. A Dunántúlon Vas és Baranya megyében 1—2 cm vastagságú hó, és a Körösök vidékén, illetve Szabolcsban van 1—2 cm-es hóréteg. Az elkövetkező időszakban hazánk időjárását továbbra is antlclklonálls hatások Irányítják majd. A reggeli órákban sokfelé lesz köd, napközben párásság. A köd feloszlása .után né— A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1981—82-es tanévre zongora-, hegedű- és gordonkaszakra 8—14 éves rendkívül tehetséges gyerekek részére. Jelentkezési lap igényelhető a Zeneművészeti Főiskola tanulmányi osztályán (Budapest, VI., Liszt Ferenc tér 8.). Beküldési határidő: április 30. — A párád! víz, a gyomor és a légutak bánta Imainak természetes gyógyszere — gyakran hiánycikk. Ennek oka, hogy a forrás hozama az elmúlt hónapokban megcsappant. Most azonban ismét bővebben buzog a forrás, naponta hathétezer üveget tölthetnek meg. GEPKOCSIATVETELI SORSZÁMOK IMI. FEBRUAR 1S-AN Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 10312 Trabant Lim. (Bp.) 2638 Trabant Lim. (Debrecen) 859 Trabant Lim. Special (Bp.) 3871 Trabant Lim. Special (Debrecen) 2792 Trabant Combi (Bp.) 137á Wartburg Lim. (Bp.) 3324 Wartburg De Luxe (8o.) 2456 Wartburg De Luxe tolótetős (Bp.) 760 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1174 Skoda 105 (Bp.) 3478 Skoda 105 (Debrecen) 2066 Skoda 120 (Bp.) 2339 Skoda 120 (Debrecen) 1021 Lada 1200 (Bp.) 9078 Lada 1200 (Debrecen) 8993 Lada 1300 (Bp.) 5517 Lada 1300 (Debrecen) 4387 Lada 1500 (Bp.) 5203 Lada 1500 (Debrecen) 4376 Lada Combi (Bp.) 1637 Lada Combi (Debrecen) 635 Lada 1600 (Bp.) 1940 Lada 1600 (Debrecen) 1015 Moszkvics (Bp.) 10420 Polski Fiat 126 (BP.) , 4336 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) ' » 1296 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (Debrecen) 1229 Zaporozsec (Bp.) 31902 — Galambkiállítás. A kiskun- halasi áfész galambtenyésztő szakcsoportja február 20-tól 22-ig galamb- és kisállat-kiállítást rendez a Szatmári Sándor utca 2. szám alatt. A tenyésztés iránt érdeklődőket szaktanáccsal Is ellátják ez alkalommal. — DÍJÁTADÁS. A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének kecskeméti helyi csoportja szakmai előadással ösz- szekötött rendezvényt tart pénteken délután három órakor a megyei tanács földszinti termében. Az előadást követően kerül sor az 1980. évi dolgozói verseny megyei helyezettjeinek díj- és ok- levélkiosztójára. — Szoborparkot alakítanak ki a nagyforgalmú üdülőhelyeken: Harkányban. Tizenkét híres embernek állítanak szobrot: a történelem és a kultúra olyan kiemelkedő alakjainak, akik valamilyen módon kötődnek a tenke- si tájhoz. IDŐ hány órás napsütésre lehet számítani. A felhőzet csak Időnként növekszik meg. számottevő csapadék nem valószínű. Egy-egv napon néhány helyén gyenge havazás kialakulhat. A szál északi irányú, mérsékelt, helyenként élénk, a hajnali minimumok —-3, —10 fok között, a nappali maximumok —I. plusz 4 fok között várhatók. Bács-Kiskun megyében a talajnedvesség 0,5 m mélységben 00—»3 százalék, 50—100 cm mélységben 90—100 százalék. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. február 19. 18 órakor: nr.ni Néprajzi szabadegyetem A népmesék és a csillagos ég II. Előadó: Jankovics Marcell A mai napra hirdetett dunaújvárosi Bemutató Színpad előadása betegség miatt elmarad. Jegyek febr. 23-ig az MMK pénztárában válthatók vissza. Előzetes: 23-án, 19 órakor: A kecskeméti Vámosi Szimfonikus Zenekar hangversenye Vezényel: Kemény Endre Közreműködik: Kodály né Péczely Sarolta, illetve Failoni Donatella KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. február 19. csütörtök este 7 óra: FEKETESZARÜ cseresznye Bérletszünet MOZI 1981. február 19., csütörtök KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor S. O. S. CONCORDE in. helyárú! Színes olasz kalandfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: ílf. fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor START KÉT KERÉKEN Színes, magyarul beszélő amerikai film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor v PETI ÉS A BAROMETER Színes magyar mesefilm-összeáilitás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! 1 * 1— XX & mmw&i 15 10 IMj m HMR2AS 5 IB SE" Q05 n max. Imi FELHŐS 5 m $7HFS 10 min. EE ■HŰD SZMAZ-fi RW aum 20 ■1 mos —i a ( »—5 • S a r 9 Ha r rakás Nem lehet megakadályozni? 41 Megyénk útjait járva újabb és újabb szeméthalmok bukkannak elő az útszéli bokrok közül. Az elmúlt hónapok alatt a megye talán -legnagyobb szeméttelepe alakult ki Nemesnádudvar határában több- száz méteren tönkretéve . a környezetet, a szőlődombok lábalnál '(pásztor Zoltán felvétele) j SZÜLŐK, NEVELŐK FIGYELMÉBE ■ ' \ Két nap alatt négy gyermekbaleset A megyében két nap alatt négy, a kecskeméti járásban egy nap alatt három gyermekszerencsétlenség történt. Annak ellenéig, hogy ezek vizsgálata még nem történt meg, kijelenthetjük, hogy a balesetek megtörténtéért nem a járművezetők, hanem azok a felelősek, akik nem oktatták kellő súllyal: hogyan kell átkelni a forgalmas úttesten. Már az első baleset is ezt pédázza. Kecskeméten a Szolnoki úton Hangyái Attila 6 éves, Kecskemét, Szolnoki út 20. szám alatti lakos, körültekintés nélkül lépett az úttestre, a kijelölt gyalogosátkelőhelyre. Át akart szaladni az úttest másik oldalára, de eközben már féktávolságon belül oda érkezett egy személygépkocsi, s a gyermeket elütötte. Hangyái Attilát súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Ugyancsak Kecskeméten az 52- es számú úton, az Alsószéktó 107. számú ház előtt Olajos Csilla 11 éves, Kecskemét, Ciklámen utca 10. szám alatti lakos a városba induló, de még álló autóbuszhoz szaladt. Figyelmetlenül ugrott le az úttestre, s a féktávolságon beliül érkező tehergépkocsi elütötte. A gépkocsivezető az ütközést elkerülendő, balra rántotta a kormányt, fékezett, átcsúszott az út bal oldalára és ott nekivágódott Barna József, szentistváni lakos álló személyautójának. A gyermeket súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A Tiszakécske és Tiszabög közötti úton Fa kan Szilvia 8 éves, Tiszakécske, Kisföld 34. szám alatt lakó kislány kerékpárjával Tiszabög irányába haladt. Az út jobb oldaláról irányjelzés és körültekintés nélkül balra kanyarodott, s összeütközött az őt már előző személygépkocsival. A gyermek megsérült. Kecskeméten a Széchenyi téren, az Aranyhomok presszó és a Tejbár közötti útszakaszon Schrauf Csaba 13 éves, Kecskemét, Akadémia körút 3. szám alatti lakos társaival az úttesten játszott, kergették egymást. A fiú át akart szaladni az úttesten, de ekkor már féktávolságon belül oda érkezett egy személygépkocsi, és a fiút elütötte. A gyermek megsérült. A megyeszékhelyen az Irinyi utca és az Akadémia körút kereszteződésében Polauf András 20 éves, Kecskemét, Magyar utca 20. szám alatti lakos személygépkocsijával úgy hajtott ki az Irinyi útról, hogy figyelmen kívül hagyta az Állj, elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát. Emiatt összeütközött a védett útvonalon tehergépkocsival haladó Prankhauser József kecskeméti lakossal. Á személyautó vezetője súlyosan megsérült. Apostagon a gátőrházhoz vezető úton Ungrischpek János 22 éves budapesti lakos, Barkas kis- tehergépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, áttért a bal oldalra, s ott egy villanyoszlopnak ütközött. Á gépkocsivezető megsérült. G. G, PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napüapja. Főszerkesztő: _■ dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-610, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h «* Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 103,— forint, egv évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemet, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-730. Igazgató: Ablaka látván Index: 33 065 HU ISSN 0153—333X.