Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-28 / 23. szám

1981. Január 28. • PETŐFI NÉPE • 5 „Meg kellett teremteti stúdiónk dél-alföldi arculatát” * Kb Beszélgetés Regős Sándorral Otthonosan érzi magát Szegeden Regős Sándor. Gyorsan hozzá kell tennem; a Tisza-parti városban mű­ködő stúdió vezetője. Kevesen is­merik ilyen minőségében. A tévé ,népszerű külpolitikai riportereként, kommentátoraként tartják számon. Sűrűn váltakoztak a munkatér- ' sak kinevezése előtt, zűrzavaros állapotok kérdőjelezték a stúdió létjogosultságát. Ma tempósan, nyugodtan dol­goznak. Joggal elégedett a pécsi szár­mazású tévés-újságíró. Csendesen, csinnadratta nélkül dol­gozik a sportcsarnokban működő tö­megkommunikációs intézményben immár két és fél éve. Munkájának hatása közvetve érződik: jobbak az itt, az általuk készített műsorok. finvl MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY Budapest 1975. november 24. A helyiről és az országosról — Sikerült a legfontosabb. Tisztáztuk, mi a szegedi, általá­ban a vidéki stúdiók feladata. Az oly szükséges decentralizálás, a gazdaságirányítás változtatásán kívül az információ decentralizá­lását is megköveteli. A befogadók — az olvasók, a rádióhallgatók — részéről ez a folyamat már ré­gen megkezdődött. A vidéki lapok növekvő népszerűsége, a vidéki rádióstúdiók mind nagyobb tekin­télye szinte parancsolóan előírta, hogy a televízió is adjon regio­nális műsort. Ez persze a távolabbi jövő, mert feltételezi, hogy a pécsi, a szegedi és esetleg más stúdió a központi műsorról naponta vagy hetente leválva rendszeresen su­gározzon saját, elsősorban műkö­dési területét érintő programot. Lengyelországban — ahol évekig dolgoztam — nyolc ilyen stúdió működik. Amíg megteremtődnek a helyi lakosság kiszolgálásának feltételei, az itteni, országos ér­deklődésre számot tartó esemé­nyek, jelenségek hiteles bemuta­tásával adhatunk többet. Néhány óra alatt bárhová el­juthatnak a fővárosi riporterek, végül is Pestről megcsinálhatnák ^valamennyi vidéki műsort. •' Ezek X) i c»vv f*-íí. A személyi és technikai feltételek A Magyar Televízió szegedi székhelyű, 1976 november 24-én műszakilag kész állapotban átadott körzeti stúdiójának a műsorok gyártására és sugárzására vonatkozó MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYT megadom. X-fi' Nlt7y Richird a MagyarUevUód tinót* (Straszer András felvételei) azonban csak a legritkább eset­ben lehetnek olyan hitelesek, mint amit a helyben élők, a dol­gokat átélők készítenek. Kezdet­től arra törekszünk, hogy úgy mutassuk be a jelenségeket, ahogy azokat egy pesti műsor nem' tudná bemutatni. Meg kell, kellett teremteni stú­diónk dél-alföldi arculatát. Ez nemcsak azon múlik, hogy a ri­porterek őznek-e — amit szíve­sen hallgatok munkatársainktól —, hanem az összefüggések, a helyi sajátosságok alapos ismere­tén. Ha már itt tartunk: viszoly- gok a „körzeti”, eleve leszűkítő megnevezéstől. Nyilván azért kapta ezt a nevet, hogy ne bánt­sák a kecskemétiek, csabaiak ér­zékenységét. A tevékenység dönti el, hogy valóban e három me­gyéé-e a stúdió! Erre törekszünk. Bács-Kiskunnal jó a kapcsolat, a ,csabaiakkal pgy<elpre, ritkábban találkozunk. kilencszázhatvanas évek elején, amikor mindenki boldog volt, hogy tévét csinálhatott. Egész életre szóló hivatásnak tekintette, nem szakmának. Itt is megfogja mindenki a munka végét, mind­egy, hogy szerkesztő vagy vilá­gosító. A szakmai alapszabályokat munka közben ismerik meg ala­posabban — tanulták meg! — az ifjú kollégák. Szerencsére döntő többségük született újságíró, ez a legfontosabb. Szívesen kísérletez­nek. — amiket a népköltészet egyik ágának tartok — a naiv festésze­tig. Szegeden adják ki a Kincs­keresőt, természetes, hogy átvesz- szük szerepét nyáron, amikor szü­netel Általában figyelünk a gye­rekirodalomra. Nincs műfaji megkötöttség az Alföldi antenna összeálításánál. Mivel a kettesen megy, nem kell „törődnünk” a miskolci, a soproni nézőkkel. Így lokálisabb lehet ez a minden harmadik szerdán je­lentkező műsor. Szeretnénk rendszeresebben kapcsolódni a központi rovatok­hoz. Az új belpolitikai magazin minden számában ott leszünk. Négy műsortípus a kapcsolatokról — Hozott-e valami újat a ma­gyar televíziózásban «a szegedi stúdió Regős Sándor szerint? — Mielőtt válaszolnék kérdésé­re, utalnom kell nyomorúságos helyzetünkre. Már az alapításkor megkaptuk könyvjóváírással a volt úttörőházat. Készülgetnek az átalakítás tervei. Ma is itt tar­tunk. Az újabb határidő 1983 jú­nius. Nem tudom, sikerül-e betar­tani. Az már egy elfogadható provizórium lesz. Van egy mon­dás, miszerint semmi sem állan­dóbb a provizóriumnál, de ez majd mindenképpen hosszú időre fedezi a műsorkészítés igényeit. Nagy könnyebbség, hogy a mű­szakiak saját fejlesztésiben stúdiót hoztak létre, így már készen ad­hatjuk át műsorainkat. Ezek után elmondható, hogy önmagában többletet jelent egy új alkotóközösség létrejötte. A Szabadság téri taposómalomban mindenki csinálja a dolgát. Meg­jegyzésem nem annyira a mun­ka tartalmi vonatkozásaira; ér­zelmi részére érvényes. Most, itt érzem ugyanazt, amit az ezer­— Változik-e feladatkörük? — 1440 percet adunk, mint 1980-ban, .Hetente egy műsort, az eddigiek Szerint; f i A Dél-alföldi krónikában 'havonta visszatérünk a három megyében történt ese­ményekre. Másképpen persze, mint a tévé-híradó. A megnyitás­ról, az átadásról ők tudósítanak továbbra is. Mi akkor foglalko­zunk vele, ha valami ezt külön is indokolja. Politikai, gazdasági, társadalmi ripbrtműsorok alkotják munkánk másik csoportját. Olyan helyi sa­játosságokat dolgozunk fel, ame­lyek országos kérdésekre adhat­nak választ. A kulturális, tudományos jelle­gű produkcióink széles skálájúak. Különös gondossággal igyekszünk az e tájon gazdag néphagyomá­nyokat föltérképezni a babonáktól — További sikereket kívánva a hetventagú stúdió tevékenysé­géhez, azzal o kérdéssel búcsú­zom, hogy van-e elegendő infor- mációjuk műsoraik. hatásáról,..fo­gadtatásáról? — A hivatalos szervekkel jó a kapcsolatunk. Apró jelekből kö­vetkeztetve elmondható, hogy a lakosság előtt is nőtt a tekinté­lyünk. Sajnos, kevés levelet ka­punk, hiányzik a rendszeres „visz- szajelzés”. — Bizonyára elégedettek műso­raikkal! —* Hízelgő vélemény, de létér­dekünk az aktív, sokoldalú kap­csolat. Ezért a Petőfi Népe ha­sábjain is kérem nézőinket, hogy észrevételeikkel, javaslataikkal keressenek föl bennünket. Cí­münk: Magyar Televízió körzeti stúdió, 6701 Szeged, pf. 431. Heltai Nándor Nemsokára meggyógyul, és (47.) De Rác György nem jött visz- sza. Csak üzenetet küldött. Az éjjel hozta ki egy szökevény. Ezt az üzenetet akarom csak elmon­dani neki, ha fölébred. Nem vol­tak hamisak a hírek. Az őrség csakugyan lázadozott Globitz ka­pitány ellen, mire ez elfogatta Jurinácz Pétert, aki talán a lá­zadók vezére volt, négyfelé ha- síttatta, és kitűzette a testét a kapukra. De az elégedetlenség csak növekedett. Fogytán volt az élelem, kifogyott a só is, tele volt menekülttel a vár. Rác György elvégezte a dolgát, már indult volna vissza, amikor felismerte valamelyik katona. Mindjárt elfogták, és a város fő­terén kivégezték, elrettentő pél­daként. feácsmegyei elhallgatott. — Akkor ezért emlegeti min­dig, mikor lázas, és álmában be­szél — mondja Jancsi. — Azért mondtam el neked, hogy tudjad: nem volt áruló az apád. Majd elmondom másnak is. A szökevényt már elvezették a tisztekhez. Azok is megtudják az igazságot. Itt most ez a fontos. — Igen — mondta a fiú, sírás szorongatta a torkát. Nem jött ki több szó rajta. hazamegyünk. Közelebb hajolt az öreghez, hogy meghallgassa a lélegzését. Egy ideig hallgatnak, aztán Jancsi megjegyzi: — És lova sincsen. Szorongatja a csizmát, zavar­ban van, nem akar sírni, de érzi, hogy nem bírja tovább. Bácsmegyei fölnéz, valahova a távolba mereng, a Tisza túlol­dalán megint barmokat hajtanak. Messziről tér vissza a gondolata, mikor megszólal: ■ — Pedig mindig mondta: „Ka­tona lovon jár, gyalog csak a kutya.” Emlékszel rá? Alighogy kimondja, mintha máris megbánta volna. Fürké- szőn néz a fiú szemébe, nem sér­tette-e meg. • Jancsi könnyei közt elmoso­lyodik. Aztán mintha csak most, utó­lag ébredne rá Bácsmegyei sza­vainak igazi értelmére: — Akkor a szerbek ki akartak jönni? — kérdezi. — A szegedi szerb katonaság igen. Lázadást szerveztek az oszt­rák kapitányuk ellen. — Ej, ha ez sikerült volna — mondja a fiú, együtt vettük volna be a várat, együtt űztük volna ki az osztrákokat — olyan szépnek tűnt ez neki, hogy álmodni se tudott szebbet. S Bácsmegyei még hozzáfűzte: — S népi is csak a szegedi várból! Az öreg Balogh fájdalmas nyö­gése szakította félbe ábrándozá­sukat. Mindketten fölé hajoltak, várták a pillanatot, amikor el­mondhatják neki, hogy Rác György nem volt áruló. Aztán visszaültek a fűzfa alá. Sokáig hallgattak. — Az anyám is beteg volt — szólalt meg később a fiú elárul­va. merre kalandoznak a gondo­latai. — A bátyámról sem hallot­tam semmit — fűzte még hoz­zá, aztán nagyot ásított. — Aludj egyet — mondta ne­ki Bácsmegyei —, majd én vir­rasztók most helyetted. — Nem vagyok álmos! — Nem? — Úgyse tudnék aludni! Bácsmegyei elmosolyodott a ba­jusza alatt, eszébe jutott, hogy aludt a fiú akkor is, amikor ő idejött, de nem akarta emlékez­tetni erre. Csak annyit mondott: — Pihenj egyet, ki tudja, mi ^vár ránk holnap. A fiú nem válaszolt, s ő még hozzáfűzte: — Okosan kell bánnunk az erőnkkel. Ne pocsékoljuk el azt, amire még szükségünk lehet. Amíg a fiú Bácsmegyeivel szo- morkodik, a fejedelmi sátor előtt élénk mozgolódás észlelhető. A fejedelem jobban érzi ma­gát. A forró augusztusi nap után jólesik az éjszakai Tiszáról ára­dó hűs levegő. Föláll a szénával kitömött szalmazsákról, bizonyta­lan mozdulatokkal a sátor elé lépked. Gyürky Pál, Vay Ádám, Török András, Pap Istók meg a többi ácsorgó, tárgyaló ’ főtiszt 'mind­járt vigasztalni próbálja. Örülnek, hogy Rákóczi felépül, hogy talán már holnap ő fogja irányítani a vár ostromát. Mutat­ják is neki — az augusztusi éj­szaka világánál jól látni — a palánk elfoglalásával mekkora kárt okoztak az ellenségnek, a barmokat elhajtották, a házakat felgyújtották. Nem győzik di­csérni a kuruc katonák hősiessé­gét, a győzelem jelentőségét. 'Rákóczi némán hallgatja őket. Hiába várják a tisztek, a feje­delem egy elismerő szót ki nem ejt a száján. Fölnéz a kirabolt, felégetett városra, nem tud örül­ni a győzelemnek. Arca nyugtalan. A tisztek azt hiszik, betegsége gyötri még. Ot inkább a lelkiismerete bántja. Visszaemlékezik a hadjárat kez­detére, a példás hadirendbe állí­tott seregre, a büszkeségre, amit akkor, az induláskor érzett, s egy­re csak azt ismétli: nem így képzeltem el, én nem így akar­tam ... A tisztek csak mondják tovább, mesélik az ostrom egy-egy jele­netét. mintha összebeszéltek vol­na. hogy mindenáron jókedvre derítik. Hiába azonban az igyekezetük. A fejedelem egv ideig némán né­zi a leégett várost, aztán végig­tekint • tisztiéin. Azok elhallgat­nak. feszült figyelemmel várják a szavát. — Ez a hadjárat bizony nem válik a becsületünkre — mondja mélyet sóhajtva, fájdalmasan, mintha a sok dicsekvés nem a kedvét, hanem éppen a keserű­ségét fokozta volna. (Vége.) VITA ZENEI NEVELÉSÜNKRŐL... Hibás-e a Kodály-,.módszer’ ’? Csaknem egy évig tartó vitaso­rozatot zárt le a Muzsika című folyóirat decemberi száma. Szabó Helga az elmúlt év februárjában megjelent „Torzulások a kodályi zenei nevelés általános iskolai al­kalmazásában" című cikkét fel­kért és spontán hozzászólók sora követte a vitaindítóhoz hasonló, szenvedélyes hangnemű írások­kal. Ám ének-zene oktatásunk gondja, problémája nem csupán a zenésztársadalom ügye. A neve­lés, a művelődés jövőjével az ed­digieknél is többet foglalkozott például az MSZMP XII. kong­resszusa. S úgy érezzük, még in­kább Ugye ez a kecskemétieknek és a Bács-Kiskun megyeieknek. Nálunk szinte az ország vala­mennyi tájékát megelőzve első­ként próbálták a gyakorlatban al­kalmazni Kodály zenepedagógiai elképzeléseit. részleteket nem zenei korszakok és stílusok szerint válogatják ösz- sze, hanem egyvelegként, ■ mely­ben megtalálható induló és nép­zene, szimfóniarészlet és roman­tikus dal. így aztán nem csodál­ható, hogy a diákok nemhogy szerzőket, de még zenei korsza­kokat sem ismernek fel. Alapvető hiba az is, hogy a középkor és a reneszánsz rendkívül gazdag kó­rusirodalma, kitűnően énekelhető, ízlésfejlesztő és hangképző dal­lamtermése korántsem szerepel olyan mértékben, mint az kívá­natos lenne. A vita több hozzászólásából az is kitűnik, hogy szükség lenne rugalmasabb, regula nélküli tan­tervre is, valamint nagyobb ének- óraszámra, mely a közhiedelem- j mel ellentétben, nem a tanulók túlterheltségét növelné, épp ellen­kezőleg, felfrissülést, pihenést, feloldódást eredményezne. Hírünk és a valóság 1979-es országgyűlési interpel­lációjában zenei életünk egyik kiemelkedő egyénisége, Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerző híivta fel a figyelmet ének-zene oktatásunk ellentmondásaira, s ál­talában esztétikai nevelésünk ko­moly gondjaira. 0 volt az, aki el­sőként mondta ki, hogy zenei vi­lághírünk, s a mindennapi való­ság között bizony óriási szakadék van. Ezt követően kezdődött el a már régóta időszerű kritikai vizsgálat és helyzetelemzés a Mu­zsika, a KÖTA, a Magyar Nem­zet és több más folyóirat, napilap hasábjain. Először írták le, hogy ne tévesszenek meg bennünket a külföldi zenei szakemberek dicsé­retei. Mert bár nagyra tartják a magyar gyerekek zenei olvasó­készségét, a Kodály-koncepcióban rejlő tervszerűséget, a tananyag magas színvonalát, a zenei alap­ismereték népdal által való meg­közelítésének módját, kiemelkedő kóruskultúránkat és még sorol­hatnánk. Ám ne felejtsük: ezeket a tapasztalatokat javarészt min­taiskoláinkban szerezték. Ezek az úgynevezett énekes osztályok va­lóban a Kodály-módszer világsi­kerének hordozói. Mégis — jó ha tudjuk — magyarországi iskolák csupán 3 százalékában találha­tunk ilyen osztályokat. A tanulók többsége — talán fájó kimondani — zenei analfabéta. Még a gimnazisták nagy része J sem tud kottát írni, olvasni. A nem ének-zene tagozatos ‘iskolák és osztályok diákjainak fogalma sincs arról, milyen a felszabadult, örömteli éneklés. Nem rendelkez­nek a zenei ízlés minimumával sem. Kocsóh Pongrácz írta le 1910-ben: „Az ifjúság végigéli életét a kupiék és nóták árnyé­kában." Ma sem sokkal jobb a helyzet. Cél-e a szolmizáció ? A hibák, torzulások taglalása előtt célszerű néhány alapvető dolgot tisztázni, mely hozzásegít a részletek megértéséhez. A köz­nyelvben gyakran használjuk a Kodály-„módszer” kifejezést. A szakemberek véleménye szerint ilyen — a szó szoros értelmében — nem létezik. Kodálynak óriási szellemi hagyatéka, s ezen belül zenepedagógiai koncepciója van, melyet tanárainknak kell előre­mutató eszközökkel, módszerekkel kitölteni. Szabó Helga azonban azt is leírta: „A kodályi elgondo­lás az ország valamennyi iskolá- . jában sem Kodály életében, sem azóta nem valósult meg mara­déktalanul." Nézzük, melyek a legalapvetőbb torzulások. A Kodály-koncepció- hoz szorosan hozzátartozik az úgynevezett relatív szolmizáció. Ez azonban nem cél, mint azt so­kan oktatói munkájuk során ér­telmezték, hanem eszköz. A gyors és könnyű daltanulás, a készség- fejlesztés és a zenei elemzés esz­köze. A zenetudós kandidátus, Dobszay László erről ezt írta: „Kodály alapélménye nem a szolmizáció és a nyolcadszünet volt, hanem a népdal, a gregorián ének, . Palestrina, Bach, Mozart zenéje. Ma a zene szentjei he­lyett a készségfejlesztés bálvá­nyait tiszteljük." A népdal tanítása Kodály sze­rint alapvető jelentőségű. Ám nemhogy más népek zenéjét, de még a sajátunkét sem ismerjük, szeretjük eléggé. Az általános is­kolában tanított kevés népdalt nem kedveltetik meg, inkább megutáltatják. A gyermekdalok egy részét .például játékos mozgás nélkül tanítják. (Ez pedig szoro­san hozzátartozott eredeti előadá­sához.) A magyar népzene leg­szebb, legősibb dallamait legtöbb­ször archaikus hajlítások nélkül közük és mutatják be. Ezáltal „tandalt” csinálnak belőle. Unal­mat eredményez a népdalok agyonszolmizálása is. Ha a kotta­olvasás elemeit a magyar népdal­ból „kivonatoljuk”, úgy azok el­vesztik eredetiségüket, üde szép­ségüket. Az énektankönyveinkben talál­ható dalkincs meglehetősen ve­gyes és kétes értékű. A műzenei Pedagógusképzésünk hibái Kodály többfelé elmondta: a zene üzenetének továbbadására csakis a hivatástudattól átfűtött, idejét, s erejét nem kímélő mu­zsikus alkalmas, akinek értelme és szíve, hallása és keze kimű­velt a muzsikálásra ... Ha ezt a követelményt minimumnak te­kintjük, bizony van még tenni­valónk pedagógusaink képzése, továbbképzése dolgában. Több hozzászólás arra .utal, hogy a bajok forrása elsőként a hazai tanítóképzésben keresendő. Lukin László ezt írja a tanítók tevékenységéről: „Az ő kezükben van a zenei anyanyelv kialakítá­sának lehetősége. Éppen azért, mert az alsó tagozatos oktatás az osztálytanító egyszemélyes irá­nyításán alapszik." Ám a frissen diplomázott tanítók többsége ze­neileg képzetlen. Főiskolai felvé­telüknél nem tartják fontosnak a tiszta hallást, az alapvető zene- elméleti tudást, jártasságot. így előfordul, hogy az óvodák ma igen kitűnő, kreatív zenei nevelése után a kisdiák kénytelen tanítója alacsony színvonalához igazodni. Az óvodai zenepedagógia kivá­ló szakértője, Forrai Katalin, na­gyon frappánsan így ír erről: „Az óvodában naponta énekelnek a gyerekek. Az első osztályban he­tenként egyszer, negyvenöt per­cet. A zeneileg igénytelenebb ta­nítók ezt is gyakran írásra, szá­molásra használják fel. Az óvo­dában a gyerekek énekelve be­szélgetnek a bábokkal, visszhan­got és kérdés-feleletet játszanak, új dallamfordulatokat találnak, ki. Az első osztályban ez nem folytatódik..." .■ A vita szinte valamennyi részt­vevője foglalkozott még az álta­lános iskolai énektanárképzés színvonalának szükségszerű eme­lésével, s a • diplomás pedagógu­sok továbbképzésének fontossá­gával. Kemény kritika érte ez utóbbit is. Amíg például a kecs­keméti Kodály Intézet nyári tan­folyamának elvégzéséért a külföl­diek — saját kérésre — minősí­tést kapnak, a magyarok erre nem tartanak igényt. A munka­helyek sem anyagilag, sem erköl­csileg nem méltányolják a négy- . hetes munkát. A diploma megújí­tása nálunk ismeretlen fogalom. Elgondólkodtató az is, amit a magyar zenei élet kettészakadásá­ról olvashattunk. Hogy például a kóruséletnek szinte semmi köze nincs a zenei élethez. A „Kodály- követők" és a hangszeres, úgyne­vezett zenei nagykultúra kép vise-’ lói egymásra hatás nélkül, sőt sokszor kölcsönös gyanakvással élnek egymás mellett... Kodály-koncepciót, korszerűen! Ének-zene tanításunk további útjának, lehetőségeinek taglalá­sakor nagyon sok mindent kell mérlegelni. A legfontosabb, hogy zenepedagógiánk nyitottá vál­jon, mégpedig olyan módon, hogy kizárjuk a szakmai dogmatizmus és a konzervativizmus minden válfaját. A neves zenetörténész, Papp Gábor ezt írja: „Nem tar­tom véteknek, ha valaki nem osztja mindenben Kodály néze­teit." Ám a vitából, s az ezt kö­vető összefoglalóból az is kide­rül, hogy a hiba nem Kodály el­gondolásaiban, hanem azok alkal­mazásában van. Az általa meg­fogalmazott célok értelmezése, s így megvalósítása évtizedek alatt eltorzult. Ezen lehet, s kell is vál­toztatni. A kodályi koncepció kor­szerű megvalósítását egy már születőben lévő nagyszabású ne­velési program' segíti majd elő, melynek első és legfontosabb lé­pései lesznek: a vokális és instru­mentális zene egyenrangú társí­tása, a tanítási eljárások, tnód- szerek szabadabbá, rugalmasabbá tétele, a tanterv, a tankönyvek módosítása, az énekóraszámok növelése, a tanárképzés javítása, s a szakfelügyelői gárda felfris­sítése ... Csak ezáltal valósíthatjuk meg az eredeti kodályi programot: „Legyen a zene mindenkié.” Posváncz Etelka Burány Nándor \ HADJÁRAT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom