Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

4 • PETŐFI N£PE • 1981. január 25.

Eveken át a Halasi Kötöttárugyár életében

céltáblája volt 1 —

a hazai sajtónak a Halasi Kötöttárugyár. Negatív példája annak, hogyan nem szabad beruházni. A türelmesebbek — köztük lapunk munkatársai is — ugyan mondogatták, hogy egy „zöldmezős’’ beruházástól (termelési tapasztalatok nélküli területen telepített üzemtől) nem lehet azonnal nyereséget várni, a kétkedőknek viszont bőségesen voltak ellenérvei. A Halasi Kötöttárugyár felépítése, berendezése ugyanis 700 millió forintjába került a népgazdaságnak, s ezt még termelési veszteségekkel is tetézte, ami 1979-ben például 120 millió forintot tett ki. Tudták azt jól Halason is, hogy nincs ez így rendjén, s ‘ csendben — nem veszítve el önbizalmukat —, nagy akarással dolgoztak azon, hogy kedvező irányba fordítsák az üzem szekerének a rúdját.

Amikor decemberben az országgyűlés legutóbbi ülésszakán Jeneiné Hegedűs Zsuzsanna képviselőnővel, a gyár dolgozójával a parlament folyosóján beszélgettem, eiújságolta, hogy már nem veszteséges a Halasi Kötöttáru- gyár. Hogyan sikerült mindez? — ezt kérdeztem most a gyár igazgatójától. Szájbéli Mihálytól —, hiszen ha jól tudom, az elmúlt esztendőre is tetemes veszteséggel tervezték a termelést.

— Nem vagyunk még most sem valamiféle megdicsőült hangulatban — mondotta kesernyés mosollyal az igazgató, szeme azonban már bizakodást tükrözött. — Ta\aly ilyenkor még nem voltak valami jók a kilátásaink, főleg a piac nem kényeztetett el bennünket, ezért reális volt az 50 milliós veszteség tervezése. Csak reménykedni mertünk abban, hogy elképzeléseinket valóra is tudjuk váltani.

— Miben bíztak?

Azok után, hogy országszerte a halasi gyár létjogosultságáról vitatkoztak, tele voltunk aggodalommal. Biztató szót keveset hallottunk, annál több volt a kósza hír. Éppen ezért hálásak vagyunk a megyei, a városi párt- bizottságnak és tanácsnak, meg néhány felettes hatóságnak, mert továbbra is mellénk álltak, s buzdítottak bennünket. Őszintén szólva igen büszke vagyok üzemi pártszervezetünk, szakszervezetünk és KISZ-szervezetünk munkájára, hogy a különböző híresztelésekkel elrémitett dolgozóinkat szinte a nap minden órájában végzett politikai munkával maradásra bírták, sőt még 20 fővel növekedett is létszámunk.

— És mi lett az eredmény?.

— Az, hogy nincs 50 millió forint .veszteség, sőt mán némi .nyer reséget is értünk el. 1980-at a fordulat évének értékelem a gyár életében.

— Mégis, hogyan történt mindez? *

— Minden képzett gazdasági szakember tudja, hogy amíg a termelés egy bizonyos mennyiségi szintet el nem ér, addig veszteséges. Ugyanis a fűtés, a világítás, energia és minden egyéb általános rezsiköltség kisebb mennyiségű termelésnél is ugyanúgy jelentkezik, mint a teljes kapacitású termelésnél. Ez a gyár évi 2 millió 500 ezer darab árucikk előállítására lett tervezve. 1977-ben 760 ezer, 1978-ban

1.2 millió, 1979-ben 1,6 millió da- í ab kötöttáru készült el. Tavaly

elértük, illetve egészen megközelítettük a 2 milliót. Tulajdonképpen ezt tartottuk fő feladatunknak. Mennyiségileg ennyit kell ebben a gyárban termelni ahhoz, hogy ne legyen veszteség.

Eredményeinkhez természetesen a külső tényezők is hozzájárulta)*. Megnövekedett a kötöttáruk iránti kereslet, vagyis kaptunk elegendő megrendelést. A siker harmadik tényezője azonban ismét rajtunk múlt. Lényegesen javult termékeink minősége, ezzel együtt árucikkeink becsülete is. Raktáraink üresek, tavaly egymillió darab halasi kötöttáru kelt el a belkereskedelemben, a többit pedig exportáltuk. A korábbi években sok árut visszaküldték, ezúttal ilyesmi nem történt. Mindez azt is jelzi, hogy ma már a munkások, középvezetők kellő szakmai felkészültséggel rendelkeznek ahhoz, hogy jól és hatékonyan dolgozzanak. Nyugodt szívvel mondhatom ezek után. hogv Kiskunhalason gyökeret vert a kötöttárugyártás, nagyven éve vagyok a szakmában, elhiheti nekem.

— Milyen célokat tűztek maguk elé 1981-re?

— A fordulat nemcsak a tavalyi évre szól, tartósan akarunk bizonyítani. Az idén már 2,3 millió darab kötöttárut szándékozunk gyártani. Arra törekszünk, hogy ne készüljön nálunk sem kevesebb, sem minőségben rosz- szabb áru, mint amilyenre gépeink képesek. Márpedig gépparkunk jó, és nemzetközi viszonylatban is korszerű. Lényegében az a feladatunk, hogy az import kötöttárut pótoljuk, a hazai kereskedelemben. Ezért létesült gyárunk. Külföldtől'igényes áruk érkeznek, s. ezek színvonalát akarjuk elérni.'""

Az idén szeretnénk tovább bővíteni konfekciós kapacitásunkat. Ehhez együttműködő partnereket keresünk. Ilyen már van, a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet és a devecseri termelőszövetkezet. Most újabb .szövetkezetekkel kívánunk kapcsolatot teremteni. Mi gépeket adunk, ők épületet és munkaerőt. Tapasztalataink szerint kölcsönösen előnyösek ezek a kooperációk.

— De azért még akadnak gondjaik bizonyára?

— Tele vagyunk gondokkal, nincs még nálunk „kalapdobálós” optimizmus. Erre az évre már 10 millió forint nyereséget terveztünk, de az elmúlt esztendőkben

igen tetemes adósság gyűlt össze. Ennek még a kamatait sem futja ez a nyereség. A Gazdasági Bizottság két évre felfüggesztetee adósságaink törlesztését, de 1982- re fizetőképessé kell válnunk. Ugyanakkor azt is figyelembe keli venni, hogy évek óta üzemelő gyárunkban már el is használódtak bizonyos eszközök, amelyek pótlásáról gondoskodni kell. Adósságállományunkat tekintve nyilván fontolóra veszik, hogy adjanak-e újabb hitelt. Mi azonban jó gazdálkodással akarjuk bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk a bizalomra. A VI. ötéves terv időszakában el kfell kezdenünk adósságaink törlesztését. Ahhoz, hogy erre legyen erőnk, olyan megfelelő gyártmánystruktúrát kell kialakítanunk, amelyet a hazai és a külföldi piac kedvezően fogad. Ezért nagyon színvonalas kollekciók készítésére törekszünk, hogy minél jobb megrendelésekhez, illetve exportlehetőségekhez jussunk.

— Milyen megrendeléseik vannak,erre. az é.vre.?rt.. . ,,

— Az első félévi kapacitásunk teljesen le van kötvé. Ä‘legtöbbet a belkereskedelem rendelt, ezenkívül szállítunk a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, és az NDK-ba, s mintegy százezer darab felső kötöttárut az NSZK-ba, Franciaországba, Libériába, Norvégiába és az Egyesült Államokba.

Megrendelésekből jó előrejelzéseink vannak a második félévre is. A mi szakmánkban azonban évente kétszer kell termékszerkezetet váltani ahhoz, hogy a divattal lépést tartva piacképesek maradjunk. Még nem szoktuk meg a kedvező helyzetet, ezért nagyon óvatosan merek nyilatkozni. Annyit mégis elárulok, hogy New Yorkban bemutatunk egy kollekciót. Amerikai tervező• A kedvünkért bemutattak néhányat termékeikből, íme: Nyugatnémet exportra készült hosz- szú kötöttkabát.

nővel terveztettük a sajátos amerikai ízlésnek megfelelően. Ha sikere lesz, akkor... De ne beszéljünk előre, hiszen egy vállalkozásnak lehet is sikere, meg nem is. Kockázat nélkül nem megy. ;Aüt - ákárjuk°élérhi, hogy gyártmányszerkezetünk-' mindig jól alkalmazkodjon a piachoz.

— Vannak-e már elképzeléseik a VI. ötéves tervre?

— A vezetést megszilárdítottuk. Korábban csak ideiglenes főnökök voltak, most két olyan igazgatóhelyettes van, aki ide is költözött Halasra. A szakmai színvonal emelkedett a középvezetők és- a munkások körében egyaránt. 1983-tól megtermeljük évente a 2,5 millió darab piacképes kötöttárut. Ezáltal olyan nyereséget szeretnénk elérni a tervidőszakban, amely adósságaink törlesztésén túl a nyereségrészesedés fizetését is lehetővé teszi — mondotta befejezésül Szájbéli Mihály, a Halasi Kötöttárugyár igazgatója.

Nagy Ottó

t A gépek között járkáló fiú, kamaszok részére gyártott dzsekiben. (Straszer András felvételei.)

Fordulatot hozott 1980

II.

(45.) Jancsi egy öreg fűzfa alatt ül, törzsének támasztotta a hátát, bal kezében az egyik csizmáját tartja. Nagy baj érte, teljesen levált a talpa, s most azon töri a fejét, hogyan tudna rajta segíteni. Maga sem tudja, mióta nézi már, de hiába, csak nem lesz okosabb.

Sopánkodva fölnéz az égre, mintha máshonnan nem kaphatna segítséget. Tiszta az égbolt, egyetlen felhő sem úszik rajta. Közeleg a virradat, a csillagok nem olyan fényesek, mint az este voltak. A hold — most van elfo- gyóban — késik, s még magasan fenn trónol.

Csöndes júliusi éjszaka — gondolja. Aztán köhögést hall.

Mellette fekszik az apja. A fa árnyékot vet az arcára. Egyenletes, alig hallható a lélegzése. Nemrég aludt el. A Tiszáról kellemesen hűvös levegő áramlik be a fák közé. Megint köhög az öreg, hörögve lélegzik, aztán elcsendesedik.

Jancsi ledobta a csizmát, odafordul az apjához, a beárnyékolt arcát nézi. Kinyílik-e a szeme, akar-e valamit mondani? Három

napja, hogy az ostromnál megsebesült, azóta mellette van éjjel-nappal, szolgálatkészen, egy percre se akarja egyedül hagyni.

Az apja nem ébredt fel, s ő visszaereszkedik a helyére. Megint fölemeli a csizmát, a szárát fogja, s ahogy a talpa lelóg, mintha egy nagy hal tátott szája volna. Nézi, szemrebbenés nélkül mereszti rá a tekintetét, de gondolatban egyre azt kérdezi magától: mi lesz most velem?

Mi lesz most velem?

Hirtelen nagyon sok minden történt vele, amit nem tud megmagyarázni. Legalábbis egyedül nem. És nincs már senki, aki segíthetne. El-elbóbiskol, ' de ha felriad, csak még fáradtabbnak érzi magát.

Mikor éhesen, szomjasan Szeged alá értek, azt hitte, vége a hadjáratnak, a vele járó szenvedésnek. Most itt vannak már majd egy hete, s nemhogy teljesült volna a kívánsága, de minden reménye szertefoszlott.

Nem a Virágon töri már a fejét. Észébe se jut már a tehén, amiért pedig a táborba indult. Nem gondol az igazságtalanságra sem, ami akkor érte, amikor a földesúr megverette, s amiért itt

elégtételt remélt. A fiatal tiszt, akinek a lovát gondozta, aki védelmezte, s aki megígérte neki, hogy Szeged alatt megírja a fejedelemhez a folyamodványt, ez a bajtársa nincs többé.

Mikor a város előtt letáboroztak, mindjárt keresésére indult, de a kancellárián azt mondták neki, hogy az éjjel meghalt. Semmi többet nem tudott meg róla. Nem látott ott senkit, akivel szóba elegyedhetett volna. Nagy volt a sürgés-forgás. Egyik csoportban suttogtak, másikban kiabáltak, káromkodtak, veszekedtek.

Állt csak az emberek között, hagyta, hogy lökdössék jobbra- balra. Nem tudott magához térni.

— Nincs az orvos — hallotta, de ekkor még nem tudta, kinek van szüksége orvosra. Forgott vele a világ, szédült, fojtogatta a sírás.

— Hozzál vizet! — kiáltotta valaki, s Jancsi látta, hogy szalad a Tisza felé egy legény a kan- csóval.

— Az éjjel már jobban volt — suttogta mellette egy főtiszt — azt hittük, felépült, s az előbb megint elveszítette az eszméletét.

— Legalább az orvos itt lenne! — mondja halkan a másik —, de ki tudja, mikor jön vissza Szent- andrási Temesvárról, a török basától.

— Hozzatok tiszta vizet! — kiáltja valaki dühösen. — Mit akartok ezzel a büdös fekete moslékkal!

Jancsi lassan-lassan megérti, hogy mi történik: beteg a fejedelem, elvesztette eszméletét, nincs orvos, aki meggyógyítsa.

Mocsárszagú, sűrű, zavaros a Tisza vize. Ihatatlan. A fejedelem lázas, a vékony sátorponyván átsüt a nap, kibírhatatlan, füllesz- tő a hőség, folyton csak a vizet kéri.

— Kicsit jobban van — jön ki később a sátorból Vay Ádám főkapitány.

— Küldjünk orvosért — mondja valaki hevesen hadonászva.

— Elment már a futár — int a főkapitány. Tekintete, szavai megnyugtatóak. — Holnap talán, már meg is jön.

Jancsi hol a jobb, hol a bal lábára áll.. Nem bánja, ha lökdösik is. Nem tágít, nem akar elmenni innen.

Gyürky Pál örömhírrel jön a tábor másik végéből.

— Rác Drágulj tisztántúli szerb ezredével eskütételre jelentkezett. A szegedi ostromban ő is részt akar venni! — újságolja sietve. De kinevetik, hogy ezt már tegnap tudták.

— Az aradi várból is sokan átpártoltak hozzánk — mondja egy brigadéros, majd megtoldja: — Most jó lenne megrohamozni a palánkot.

— Majd ha megjönnek az ágyúk — néz rá Vay Ádám. A brigadéros türelmetlen:

— Oda nem kell ágyú. Nagyon mennének már a katonák!

, — Az jó is lenne — mondja a hadnagy. — Addig kell elfoglalni, amíg az élést be nem hordják á Várba!

Gyürky Pál is türelemre int:

— Lesz élés, csak ’megjöjjön Szentandrási a basától. A szultán maga ígérte meg a segítséget.

Egy öreg katona csak legyint. Nemegyszer harcolt a török ellen, tapasztalatból mondja:

— Ugyan, a törököknek hinni...

A TÁRGYALÓTEREMBŐL:

Rablók álarcban

BŰNÜGYI FILMEKBE ILL0 felszereléssel és körülmények között rabolták ki a múlt év áprilisának végén Lajosmizse határában az egyik tanyában lakó idős házaspárt. A három tettest — két nőt és egy férfit — a közelmúltban ítélte el a Kecskeméti Járás- bíróság. S amikor az ember megismerkedik az elkövetőkkel, bizony alaposan meglepődik és elgondolkozik azon, hogy vajon miként keveredhetett ilyen bűncselekménybe, s főleg miért lett annak értelmi szerzője az ötvenéves, Városföldön lakó özvegy Ácsai Lászlóné? Mert az ötlet tőle származott és ő volt az, aki kidolgozta a tervet, beszervezte két másik ismerősét. Nem kétséges, hogy a pénz után sóvárgott, mit sem törődve a következményekkel. Illetve naiv módon arra számított, hogy a csel, amely az ötlet egyik fontos része volt, megmenti őt is társait is a bíróságtól, a börtöntől. Nem mentette meg.

Acsainé jól ismerte a tanyában lakó, idős házaspárt, hiszen gyakran megfordult náluk, bizalmukba férkőzött .és azt is megtudta, hogy jelentős összegük van. Egy alkalommal az idős embertől arról értesült, hogy ki akarták őket rabolni, de a tettest elfogták és négy esztendőre becsukták. Acsainé mindezt jól megjegyezte és elmesélte szívbéli barátnőjének, a már három alkalommal büntetett Rácz Sándorné (Városföld, 2/il) született Radics Rozáliának. Kifejtette azt is, hogy a pénzt jó lenne „megszerezni”. Az ötletet Ráczné természetesen helyeselte s így került sor a részletes terv kidolgozására.

özvegy Acsainé azt javasolta, hogy a bűncselekményt úgy kell végrehajtani, mintha a korábbi rabló tért volna vissza büntetésének letöltése után, bosszút állni. Ezért harmadik személyre is szükség ván, méghozzá egy magas férfira. Ráczné tökéletesnek találta a tervet, sőt ajánlkozott, hogy szerez egy ilyen férfit. Akire gondolt és akit felkeresett az ötlettel — nem volt hajlandó részt venni az akcióban. 1

AZ ELMŰLT ESZTENDŐ április 24-ének reggelén (erre a napra volt időzítve a rablás) Acsainé átszaladt Rácznéhoz azzal, hogy most elutazik, szétnéz az öregeknél és amennyiben idegen nem tartózkodik a tanyán, az éjszaka folyamán elkövetik a bűn- cselekményt. Megbeszélték azt is, hogy délután hol és mikor találkoznak. Ráczné — miután Acsai- néval megállapodott — kölnit, borsot, harisnyát tett a táskájába, egy parókát is magához vett, s mielőtt Kecskemétre utazott volna — itt kellett beszervezni a harmadik társat, a férfit — pöty- työs nadrágba bújt, sárga pulóvert húzott és egy régi fehér ballonkabátot vett fel.

Kecskeméten a késő délutáni órákban találkozott a két asz- szony. A tanyán „minden rendben volt”, vagyis a két öregnél nem tartózkodott idegen. Hat óra lehetett már, amikor Acsainé

A brigadéros elgondolkozik Gyürky Pál szavain:

— Nem lenne rossz pedig, ha még katonát is küldene a basa. Egykettőre bevennénk a várat.

Gyürky Pál a vár felé fordul:

— Nem lesz könnyű — csóválja a fejét —, ezekkel a teraszos falakkal, erős tornyokkal elbánni.

Vay Ádám is a bástyákat nézi.

Bevesszük a palánkot — mondja —, aztán körülzárjuk a várost, úgysem bírják sokáig.

— Ezt kellene megtudni — mondja Pap Istók. — Azt mondják, nagyon elégedetlenek a vé-, dők, régóta nem kapják a zsol- dot.

Török András vicekapitány jön a fejedelem sátra felől. Gyorsan szedi a lábát, s kíváncsian fordulnak feléje: mi az a sürgős, amit mondani akar.

— A fejedelem kéreti a főkapitány urat — mondja már menet közben.

— Hogy van? Hogyan van? — kérdezik tőle egyszerre többen is.

— Jobban érzi magát — siet közölni az örömhírt a vicekapi-, tány. Azt is elárulja még, hogy Kőrössy Györgytől, a főkomornyiktól hallotta: még ebéd előtt haditanácsot tartanak á palánk bevételéről.

Mindannyian megörülnek a jó hírnek. A nagy izgalomban Jancsi is megfeledkezett bánatáról, s egy pillanatra neki is felragyog a szeme.

— Nem kell várni /a palánk ostromával — kerül elő Szegedi Kis István is —, éppen most hallottam, hogy a védők föl akartak lázadni a kapitányuk ellen.

(Folytatjuk.)

és Ráczné elmentek Kecskeméten, a Szinyei Merse-Pál utca 31. számú házba, ahol Póczó István lakott. A férfit otthon találták (mellesleg Póczó István Rácznénak a sógora), elmondták neki miről van szó, ismertették a tervet. Az ötlet megtetszett . a férfinak és vállalta a közreműködést. Azonnal öltözni kezdett, igyekezett minél inkább rablónak kinézni.

így hármasban érkeztek a taxiállomásra, ahol megkérték az éppen ott tartózkodó gépkocsivezetőt, hogy vigye őket Alsólajos környékére. A megadott helyen aztán kiszálltak a kocsiból, kifizették a tarifát, s miután a taxi eltávozott, egy- dűlőúton ők is elindultak tervezett céljukhoz. Útközben Acsainé rövid eligazítást tartott, mondván, hogy majd ő bezörget az öregekhez és ha int, kövessék. Azt is mondta, hogy az öregek előtt majd őt is sértegessék, lökjék a földre, így a házaspár nem fog gyanakodni.

A TANYÁBAN SÖTÉT VOLT, amikor Acsainé bezörgetett. A másik két rabló elbújva várta az alkalmat, az intést. A zörge- tésre az idős férfi felébredt, villanyt gyújtott, megismerte Acsainé hangját, aki azt kérdezte, nem maradt-e a tanyában az ő személyi igazolványa, mert nem találja sehol. Közben kinyitotta az ajtót a gazda s így Acsainé a lakásba jutott. Már nem az igazolj vány után érdeklődött, hanem inni kért s egy óvatlan pillanatot használt ki arra, hogy jelezzen társainak: jöhetnek!

Rácz Sándorné és Póczó István harisnyát húztak a fejükre, és bementek a tanyába. Ott azonnal az idős férfire támadtak és rövid dulakodás után megkötözték. Közben olyan kijelentéseket tett Póczó, mintha ő lenne a korábbi rabló, aki a börtönből szabadulva most bosszút áll. Miután megkötözték a férfit, az ágyban fekvő asszonyra vetette magát Póczó István s őt is összekötözték Az asszony Acsainénak kiabált segítségért, azt gondolva, hogy nincs köze a két támadóhoz. A megbeszélés szerint Póczó „biztosan te is ide tartozol” kijeleh- resser meglökte;' bÁé§áinét,M "‘aki nagy esést színleltre beésett az ágy és a tükör közé és 'ott maradt. Ekkor Póczó egy nagykéssel fenyegetve a háziasszonyt pénzt követelt. A kétségbeesett asszony elárulta, hogy a matrac alatt van a pénz. Póczó 27 ezer forintot emelt ki az ágyból. Ezután a székhez és az ágy lábához kötözött házigazdát fogta vallatóra Póczó s hamarosan há-: rom rejtekhelyről további 24 ezer forint került elő. Az így megszerzett 51 ezer forinttal Ráczné és Póczó eltávoztak a tanyából, előtte azonban még eloltották az összes villanyt. A két megkötözött ember Acsainéval maradt. Kérték, hogy szabadítsa ki őket. Acsainé azonban azt válaszolta, hogy egy darabig még maradjanak csöndben, mert hátha a közelben tartózkodnak a rablók. Várjanak, amíg jó messze mennek.

NÉHÁNY perc MÜLVA Acsainé keresett egy kést a konyhában, . elvágta a köteleket, kiszabadította az áldozatokat. Az idős asszony arra kérte Acsainét, nézzen szét az udvaron, hogy elmentek-e a betörők. Acsainé ennek eleget téve eltávozott a tanyáról, de csak órák múlva tért oda vissza. A tanyában maradt két ember nem győzte várni özvegy Ácsai Lászlónét és az idős asszony maga indult segítségért. Mire Acsainé visszatért, már a rendőrök is a helyszínen voltak. Ácsai Lászlónét tanúként kihallgatták és hazaengedték. Első dolga az volt, hogy felkeresse Rácz Sándornét a lakáséit s közölje vele: minden rendben, rájuk nem gyanakodnak. Ugyanakkor 10 ezer forintot vett át az elrabolt összegből...

Persze később elfogták Rácznét és Póczót is. Ez a később másnap, április 25-én volt. Termén szetesen arra is fény derült, hogy Acsainé egyáltalán nem’ ártatlan az ügyben.

A KECSKEMÉTI Járásbíróság özvegy Ácsai Lászlónét ötévi1 fegyházra ítélte és négy évre el-j tiltotta a közügyektől. Rácz Sándorné büntetése hat év és hat hónap fegyház és további hat év közügyektől eltiltás, s elrendelte a bíróság a vele szemben korábban kiszabott, de próbaidőre feltételesen felfüggesztett szabadság- vesztés végrehajtását is. Póczó István — aki eddig hat esetben volt hüntetve ‘— mint különös és többszörös visszaeső kilencévi: fegyházat kapott, további kilenc évre eltiltották a közügyektől és meghatározott vagyonelkobzást mondott ki ellene a bíróság. Az ítélet még nem jogerős.

G. S.