Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1980. december 85. • Pék Lőric: — Tizennégy éves koromban kezdtem el dolgozni. Nemzedékek Siikösdön több mint harminc évvel ezelőtt alakult az első termelőszövetkezet, 1949-ben Vörös Zászló néven. A község mezőgazdasággal foglalkozó lakossága azonban 1959 őszén és 1960 elején lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Ebben az időben három közös gazdaság létesült, amelyek később egyesültek Május 1. néven. Az 5500 hektárnyi területet felölelő gazdaság az utóbbi években sokat lépett előre. Leszinger Mihály üzemgazdász szerint azonban még korántsem használták ki tartalékaikat, önkritikusan megállapítja, hogy a közepes termelőszövetkezetek közé tartoznak. Beszélgetés közben szóba ke- rill egy érdekes téma. A gazdálkodás fejlődésével biztonságosabbá vált a kereset is. Egyre több olyan család van a községben, ahol az apa, fia vagy a lánya, sőt még az unokák is szövetkezeti tagok. Tehát három nemzedék találja meg boldogulását a közösben. Az üzemgazdász javasolja: — Nézzünk meg egy ilyen „családmodellt”. Látogassuk meg Pék Lőrincet, aki kezdettől fogva a szövetkezetben dolgozik, most már nyugdíjas, de leszármazottai is a mezőgazdasági nagyüzemben keresik meg mindennapi kenyerüket. □ □ □ A takaros ház középső szobájában beszélgetünk. Pék Lőrinc kissé heves vérmérsékletű. Lelkesen magyarázza, hogyan lehetne még jobban gazdálkodni a sükösdi határban. Jószándékkal, a dolgos emberek szemével né- , zi a szövetkezet életét. Elmondja, hogy feleségével együtt 14 éves kora óta dolgozik. — Vagyis hatvankét esztendeje — hangoztatja nyomatékkal. Most már nyugdíjas, de nem tud tétlenül lenni. — Mikor megalakult a szövetkezet, a gyűléseken mindig munkára biztattarh tagtársaimat, mert bizony kezdetben nem valami nagy kedvvel dolgoztak. Azt mondtam: — Emberek csak akkor lesz mit enni, ha termelünk. Majdnem megvertek a gyűlés után. Sokan ugyanis nem hittek a szövetkezet jövőjében. Azóta persze nagyot változott a világ. Emlékszem, volt olyan év, amikor 770 munkaegységet teljesítettem, csak sajnos, nem sokat ért akkoriban egy munkaegység, tizenegy forint volt csupán. Pék Lőrinc beszédes ember, szívesen emlékezik és megígér• Petras Istvánná megérkezett a munkából. (Méhes! Éva felvételei.) teti velem, hogy legközelebb több napra jövök el hozzá, hiszen annyi mesélni valója lenne. □ □ □ A szomszédban — paprikafüzérekkel díszített házban — lakik Lőrinc bácsi lánya, aki Petris Istvánhoz ment férjhez. Mind a ketten termelőszövetkezeti tagok. , A férj éppen most érkezett haza, lejárt a műszak. A tehenészeti telepén 1 takarmányos. — Először másutt.: próbálkoztam, de aztán ahogy a szövetkezet feljött, vagyis jobban gazdálkodott, több lett a kereset, havi fizetést kapnak a tagok, mint az ipari üzemekben, érdemesnek találtam itthon maradni. En is beléptem. A feleségem szintén itt dolgozik, tavasztól őszig a kertészetben, ilyenkor télen a paprikaszárítóba*. A községben hagyományai vannak a fűszernövény termesztésének. Mi is vállaltunk 800 négyszögölnyit a háztájiban. Nemsokára letelik feleségem munkaideje is, rövidesen jön haza. Alig fejezi be a mondatot, máris megérkezik az asszony. — Szeretem ezt a munkát. Legalább télen is van elfoglaltságom. A paprikaszárítóban ilyenkor három műszakban dolgozunk. Némi büszkeséggel hozzáteszi: — Már 2400 munkaórám van, mi ugyanis versenyben dolgozunk. Száz munkaórával több van, mint amit az alapszabály előír a nőknek. Petráséknak három felnőtt gyermekük van, közülük kettő szövetkezeti tag. Az egyik gépkocsivezető, a másik adminisztrátor, de jelenleg gyesen van. Nem sikerült velük taálkozni. Az ifjabb Petrás István a termelő- szövetkezet napraforgóját szállította a bajai vasútállomásra, sürgős volt a munka, mert a mag eXőortraí >Then t. A szövetkezet a ..bábolnaiak által kezdeményezett TparázSíu"^' K ukoríca tér mésztes i Rendszernek — az IKR-nek — tagja. A rendszer közvetítésével exportálják a szocialista országokba az . értékes olajos növény magját. A gyesen lévő fiatalasszonyt pedig azért nem találtuk, mert Baján volt. □ □ □ Y Leszinger Mihály még elmondja: — Ilyen család, ahol három nemzedék dolgozik a közösben, mintegy hatvan van Sükösdön. Jó ez, hogy a fiatalok érdeklődnek a termelőszövetkezetek iránt, hiszen a jelenlegi nyolcszázas taglétszámnak több mint fele már nyugdíjas, járadékos, ha nem lesz utánpótlás, elöregszik a szövetkezet. Kereskedő Sándor A HALASI NEHÉZGÉPES BRIGÁD A milliárdos terv megvalósítói # Kovács Tibor és Vida Imre körzeti szereld gyorsan kijavítja a Amikor ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, Erki János, Juhász László, Rádi István, Sza- mosfalvi Sándor és munkatársai már elutaztak Kiskőrösről. Otthon, a családi körben töltik jól megérdemelt szabadságukat. Egész esztendőn át erre alig volt módjuk, mert sürgetett a munka, az ültetvénytelepítés. A föld-, gyaluval, Sz—100-as traktorra Szerelt' munkaeszközökkel dolgozó, kiskunhalasi nehézgépes brigád ugyanis a telepítésre készítette elő a talajt. Az év első felében a sokhetes szárazság, majd a temérdek csapadék nemcsak a szántóföldi növénytermesztőket, kertészeket hátráltatta mindennapi munkájukban, hanem a nehézgépes brigádot is. Ha valamennyire felszikkadt a talaj, kora reggeltől késő estig, megszámlálhatatlan fordulóban gyalulták a dombos, lankás terepet, egyengették a felszínét, s vízjárta mélyedésekbe hordták össze a homokrónázás közben kitermelt százezernyi köbméter földet. Asztallap simaságú táblák alakultak ki a mezőgazdasági üzemek eddig alig művelhető területein, ahová gyökeres szőlővesz- szőt, facsemetét ültettek a szövetkezetek gazdái. Az egykori Kiskunhalasi Állami Mezőgazda- sági Gépállomás volt szakvezetőjének, Csorba Bernátnak az irányítása alatt, immár két évtizede működik, együtt a kiskun- halasi Vörös Szikra Tsz húsztagú, nehézgépes munkabrigádja. Olyan nagy tapasztalatú, képzett gépkezelők, körzeti szerelők dolgoznak a brigádban, mint az írás elején említett szakemberek és Vida Ferenc, Kovács Tibor, Baranyi Miklós, Bleszák István, Molnár Benő, vagy a fiatalabbak közül Árvái László, aki gépészeti szakközépiskolát végzett és Nagy József. A többségük kiskunhalasi, de van közöttük, aki Majsán, Kecelen, Kiskőrösön vagy Harkakötönyben lakik. Pontosabban hetenként, kéthetinként hibás erőgépet. oda tér haza, mert a közbeeső időben a városoktól, falvaktól távol, esetleg egy elárvult tanya szomszédságában telepített néhány lakókocsi a szállásuk. — Mikor Fényeslitkén, a záhonyi határállomás leendő teher- pályudvarának rendeztük a terepet — mondja Csorba Bernát üzemvezető — a traktorosok, gépkezelők a több száz kilométeres távolságból legfeljebb háromhetenként tudtak hazajönni, annyira sürgős volt a munkájuk. A nehézgépes brigádunk bejárta szinte az egész országot. Ott voltunk Solton, a Kossuth-adóállo- más építésének előkészítésénél. Dolgoztunk állami gazdaságokban, szövetkezetekben a lebontott tanyák helyének elegyengeté- sénél, legutóbb Bácsalmáson. Kisteleken kitermelt erdő fáinak visszamaradt gyökérzetét emeltük ki és gyűjtöttük össze az Sz—100-as -traktorokkal, szkré- perekkel. A legnagyobb munkánk mégis a szőlő-, gyümölcstelepítést megelőző melioráció volt, és jelenleg is az. Itt, a kiskőrösi határban, ahol most dolgozunk néhány esztendő alatt, hatszáz hektáron végeztük el az ültetvénytelepítést megelőző tereprendezést. Korábban a keceli Szőlőfürt, most pedig a Kossuth Szakszövetkezet földjét készítettük elő. A brigád néhány tagja egy másik mezőgazdasági nagyüzem földjén a megye déli felében úgyszintén hasonló munkát végez. A évek, évtizedek során a nehézgépen töltött időszak bizony eléggé megviselte a traktorosokat. A rendszeres vizsgálatok alkalmával egy, két munkatársamat tartósabb pihenésre, gyógykezelésre rendeli az orvos. Ketten jelenleg is táppénzes állományban vannak. A többi helyettük is dolgozik, mert szeretnénk teljesíteni a tervet, amit magunk elé tűztünk. Tulajdonképpen igen szép munka a nehézgépes brigádé. Megyeszerte szőlő-, gyümölcsültetvény hozza termését ott ahol korábban a földgyaluval jártak. Bács-Kiskun megyében 1976 óta napjainkig hatezer hektár szőlőt telepítettek a mezőgazdasági üzemek. Az ötödik ötéves terv egy- mílliárd forintot érő programjának teljesítésében a maguk módján, erejük és képességeik szerint a kiskunhalasi Vörös Szikra Tsz nehézgépes brigádjának tagjai is részt vettek. Méltón megérdemlik az elismerést. 1 Kiss Antal • Már csak a tábla közepén lévő gúla jelzi, hogy hol volt a terep eredeti felszíne. 120 ezer köbméter földet szállított el innen a halasi nehézgépes‘‘brigád. (Straszer András felvételei.) NAPOKBAN, reggelikészítés közben, kezemben egy lekváros üveggel és egy kanállal, hirtelen megálltam a konyha közepén, s fölütöttem a fejem, hogy jobban halljam a szekrény tetején elhelyezett rádiót: nagyon is természetes, hogy az eke néhány éven belül kimegy a divatból, nem fogják használni a mezőgazdaságban, a mert a tudomány szerint tulajdonképpen felesleges, sőt nagy romboló hatása a talajban kimutatható ... Jól hallóm? Elmegy az eke? Igen, elmegy és ez természetes — érvel tovább a rádióban a megkérdezett szakember. Elmondja, hogy helyette sokkal célszerűbb és gazdaságosabb lesz a tárcsa és különféle kultivátorok használata. Az okfejtés bármenynyire tudományos és ésszerű, engem a nagy meglepetés erejével ér, megdöbbent és töprengésre késztet. Tudom, el kell fogadnom a törvényszerűt, azt, hogy elmegy az eke, mint ahogyan elment a kézikasza, a traktor, vagy gőzgép hajtotta cséplőgép, a lóvontatású aratógép, az óriási tarlógereblye, á kínnal, verejtékkel „üzemeltetett” szecskavágó... Felsorolni is lehetetlen, hogy mi minden ment el az utóbbi évtizedekben csupán a mezőgazdaságból. Talán innen a legtöbb. De mennyi mindent — amire korábban esküdtek, amit örök életűnek tartottak — menesztett már a korszerűbb technika az iparból. Gondoljunk az építkezésekre, a bányászatra, a közlekedésre. De én csak a mezőgazdaságot ismerem. Annak is múlt idejét, gépeit, szerszámait, emberi erő mozgatta alkotmányait: darálókat, kapákat, gereblyét, sorhúzót, magtisztítót, préseket' köszörűket. A télen is ve- rejtSkomlasztó szecskavágót például én ■ hajtottam tízévesen; az alkonyaiban, vagy immár holdvilágnál húzott tarlógereblye nekem má’r-már azonos volt Pilinszky-versben leírt, foglyok által vonszolt növekvő óriás kocsijával (Harbach 1944). Igaz, bennünk, akkori serdülő parasztgyerekekben egyáltalán nem a fogolytudat dolgozott. Én például ezer és ezer társamhoz hasonlóan — 1945 után láttam közelről ekét, szántottam vele, megcsodáltam praktikus részeit, szétszedtem, kovácshoz vittem, ott segítettem az öreg mesternek legalább a tüzet szítani. Megy az eke fújtatni, s kiélezve óvatosan vittem haza a tűzben meghomályosodott, de kiélesített ekévasat HÁNYSZOR BALLAGTAM a barázdában a két ökör után, markolva az ekeszarvat és szédületig nézve-bámulva a kormánylemezről leforduló fekete- zsíros bácskai földet, majd a fordulónál láttam vékony lábam elhajlott párhuzamosát a kormánylemez vastükrében. Akkor tudatosult bennem minden paraszti szerszám, eszköz neve, formája, használatának lehetséges joáltozatai. Mert azelőtt — legfeljebb egy ásó, lapát és balta volt a család szerszámkészlete. No és a kubikostalicska. Tudtuk, persze, hogy tudtuk: a mezőkön, az uradalmakban szántavai is szoktak. Akkor csak hírből ismert anyai nagybátyám például uradalmi gépész volt. Több áttételben hallottam róla, s arról, hogy gőzgéppel húzatja az ekét, de maga a gőzgép, a masina a föld végén áll — mindkét végén egy-egy, s így húzzák oda-vissza a szántógépet, így mondták akkor az ekét — szántógép. A SODRÓ IDŐVEL azonban eltűnt a gőzgép vontatta szántógép, később már megismert nagybátyám is, s elmentek — és nekem ’ elsősorban ez természetes — az uradalmak bérlői; gazdái, tulajdonosai is. Persze elment minden akkori paraszti szerszám, talán csak a kasza elvonulásának látjuk még utolsó kanyargásait. Mindezek eltűnését, történelmi elszivárgását azonban természetesnek vettük-vesszük. A parasztszekeret ma már — ha elvétve látunk egyet- egyet — jobban megcsodáljuk, mint a visszatért űrhajóst. Jobban megnézzük, esetleg a magamfajta negyvenesek még mosolyognak is keveset, netán megdöbbennek, ha valamely skanzen udvarán látjuk, mint múzeumi tárgyat, mint régi idők megőrzésre érdemes ,furcsa alkotását. A parasztszekerek egy nagy történelmi „dúlás” kilőtt harckocsijai. A HAJDANI — noha csak gyerekfejjel — „harckocsizok"^ azonban máig pontosan tudják, ismerik a szekér valamennyi alkatrészét, annak nevét, rendeltetését. Ma is képesek lennénk a virtusra: szétszedni és éjszaka a ház tetején összerakni, külön felhordva a, lőcsöket, a saroglyát, az aljdeszkákat, a felhércet, az első- és hátsótengelyt, a forgót, a nyújtót és a rudat. De tudjuk, mi volt a járom, a hajtószár, a zabla, az istráng, a kötöfék, s akár ökröt, akár lovat ma is szakszerűen tudnánk a kocsi elé fogni. Ez a „tudás" persze nem dicsekvésre méltó, hanem természetes. Mint ahogyan az is törvény- szerű, hogy elmentek, elmenőben vannak az ökrök, a lovak, a szekerek. S hogy most az ekéről mondják-mondjuk ezt, nekünk, az öntudatra, ember mivoltunkra ébredés, esz- mélés idejét a mezőkön töltött mostani középnemzedéknek — hihetetlenül hangzik. Mert az eke évszázadokon át az volt a földművelésnek, mint kovácsnak a kalapács, péknek a kemence, borbélynak a borotva, az olló, szakácsnak a fakanál — hogy méltatlan hasonlatokkal éjfele. Mert az eke szimbólummá nőtt, mint a vállára akasztott zsákkal a földön akkurátusán lépkedő magvető. Egy életforma, sőt az Élet jelképévé. Legújabb korunkban — hogy példát is említsek — az eke szimbóluma egy, a világot bejárt szoborban testesült meg. J. V. Vucse- tics: Kovácsoljunk ekevasat a kardból című alkotására gondolok (1958).' Hallgatom a rádiót pizsamában, kezemben a lekváros üveggel, s belül némi konzervatív, nosztalgiával. Talán nem is az eke miatt érzem ezt a nosztalgiát, hanem az elviharzott ifjúság, az akkor elképzelt, tervezett-óhajtott, de az' idő bonyolult váltórendszerén másfelé kanyarodott önmegvalósítás miatt. De van-e valaki, akinek ifjúkori terveit nem térítette el a sors Integra dominója? Talán szégyellnem kéllene ezt a nosztalgiát? Az eke történetim kisodródása miatt érzett, belül pezsgő, hangyaboly- szerű fájdalmat? ösztöneim azonban olyan mélyen hordozzák a megrázó és fölemelő emlékeket — bizonyára dramatizálva, vagy megszépítve — hogy nem lehetek racionálisan objektív, mégha a rádióból újra és újra hallom is, hogy a; eke eltűnik, kimegy a divatból, elegendő lesz a tárcsa, a gyűrűshenger, a kultivátor... MÁSNAP nyílt tanítási nap az iskolában. Kérték a szülőket, hogy minél többen legyenek ott. Ülök a tanteremben. Történelemóra van. Téma a feudalizmus korai szakasza, a jobbágy—földesúr viszony, a jobbágytelek, a hűbériség, a földművelés. S. mintha csak valaki szándékosan így rendezte volna, hamarosan szóba kerül a borona, az eke. A tanító néni egy rajzot tesz a táblára: — Így nézett ki az eke. Na, ki tudja elmondani, hogyan szántottak vele? Szőke, aszfaltvirág-kisfiú megy a táblához, s bizonytalanul mutogatni, magyarázni kezdi: ló, vagy ökör húzta, ez itt beleakadt a földbe és fölszántotta. Ezt a kettőt — mutatja az eke szarvát — fogta a jobbágy... A rajz azonban — állapítom meg egyszeri ránézésre — elhibázott. Aki rajzolta, aligha látott ekét. A taliga mindkét kereke egyforma a rajzon, noha a valóságban az egyik — amely a barázdában haladt — nagyobbra készült, hogy vízszintesben maradjon a szerkezet. A rajzon a szarvak már-már függőlegesen állnak a gerendelyen. Így, ilyen állásban képtelenség lett volna tartania a „jobbágynak". Az igazi ekén erősen hátra, kézbe hajoltak. Tudom azonban, hogy itt a nyílt órán nem szólhatok semmit: a vendég ne legyen okosabb a házigazdánál. Otthon sem szólok a fiamnak a rajz fogyatékosságairól. Lehet, hogy rosszul teszem? Rajtam is múlik, hogy nem marad hiteles kép ezekben a lurkókban az ekéről? De szüfcsépps-e, hogy hiteles kép maradjon? ESTE A FIAM jön a kérdéssel: annak idején mi is tanultunk-e az ekéről?' Elmondom, hogy nem tanultunk, mert mi szántottunk az ekével, ismertük, talán jobban, mint a tanító bácsi. Sőt a láncboronát, a gőzekét, a cséplőgépet és a cséphadarót is. Viszont tudok egy nagyon szép verset az ekéről — kanyari- tom el a beszélgetést. Majd ti is tanufni fogjátok ... s kezdem mondani Illyés Gyula történelmi sorait: „Megy az eke, szaporodik a barázda, mintha egy nagy könyv íródnék olvasásra .. ■" Gál Sándor J. A • Petrás István: — Hazajöttem a szövetkezetbe.
