Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-20 / 298. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek: AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXV. évi. 298. szám Ám* 1,20 Ft 1980. december 20. szombat Leonyid Brezsnyev köszöntése Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára táviratban köszöntötte Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtit­kárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökét 74. születésnapja és az Októberi For­radalom Érdemrenddel történt kitüntetése alkalmából.' (MTI) Mondja meg őszintén .. . 3. oldal Karácsonyfa-történet 3. oldal Közérdekű értesülések kecskemétieknek 4. oldal Heti rádió- és televízióműsor 5. oldal MUNKAHELYI KÖZÉRZET ÉS A TERMÉKSZERKEZET-VÁLTÁS Az SZMT elnökségének ülése A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának elnöksége tegnapi ülé­sén a kecskeméti MEZŐGÉP Vállalat vezetőit számoltatta be arról, hogy a termékszerkezet- váltás milyen hatást gyakorolt dolgozóinak helyzetére. Dr. Csa­tári Lajos, igazgató arról tájékoz­tatta a testületet, hogy a vállalat­nál 1969 óta szinte folyamatosan változik a termékösszetétel. Ek­kor álltak át ugyanis a mezőgaz- 'dasági gépek javító szolgáltatásá­ról a gépgyártásban való koope­rációra. 1972-től fokozatosan a sa­ját szerkesztésű gépek készítésé­vel foglalkoztak. 1977-től pedig a Kohó- és Gépipari Minisztérium döntése alapján a kombinátorok mellett a konzervipari gépek gyártására tértek át. Ettől kezd­ve a vállalat termékszerkezete egyre inkább kialakult. Á kecskeméti MEZŐGÉP Vál­lalat eközben jó gazdasági ered­ményeket ért el. Ebbgn része volt annak, hogy a piaci igények­nek megfelelő gyártmányössze­tételt alakított ki, s a belső tar­talékok feltárásával, a dolgozók mozgósításával egyre hatéko­nyabbá vált a termelés. Már nem­csak hazai, hanem külföldi meg­rendeléseknek is eleget tett. Különösen nagy figyelmet for­dítottak a minőség javítására, s a műszaki fejlesztési bázis kiépí­tésére. A vállalatnak 178 felső­fokú és 509 középfokú végzett­séggel rendelkező szakembere van. A termékszerkezet tovább­fejlesztésére külön intézkedési tervet dolgoztak ki, amellyel a VI. ötéves tervidőszak feladatai­nak végrehajtását kívánják elő­segíteni. Az intézkedési progra­mot a szakszervezeti szervek is megtárgyalták, elfogadták, és a bizalmiak a dolgozókkal megbe­szélik. Sok értékes javaslat érke­zett a bizalmiak útján a vállalati kollektíváktól a munka színvona­lának emelésére. A megváltozott feladatokat és gazdasági körülményeket figye­lembe véve ez év elején sor ke­rült az improduktív létszám csök­kentésére, s a konzervipari gép­gyártásban jártas fizikai és mű­szaki állomány megerősítésére. A létszámleépítést a szakszervezet­tel és a munkahelyi kollektívák­kal megbeszélve hajtották végre. A beszámolót az SZMT elnök­sége igen sokoldalúan vitatta meg. Arra a kérdésre, hogy a MEZŐGÉP Vállalatnál miért ma­gas — 28 százalékos —, az ad­minisztratív létszám, az igazgató elmondta, hogy a statisztika nem tükrözi már a valódi képet, ezért elavult, változtatni kellene rajta. Ugyanis az új gazdásági körül­mények között megnövekedett a jelentősége a műszaki fejlesztés­nek. A licencek alkalmazása, a termékszerkezet-váltás nélkülük elképzelhetetlen, s mégis még mindig az adminisztratív létszám­ba sorolják a mérnökök, techni­kusok többségét. Az SZMT elnöksége a termék­szerkezet-váltással kapcsolatban arra hívta fel — és nemcsak a MEZŐGÉP Vállalat, hanem a többi vállalat — figyelmét is. hogy .már a döntéselőkészítés idő­szakában gondoskodjanak a dol­gozók átképzéséről, ezáltal jobb munkahelyi közérzetéről. Ebben nyújtsanak segítséget az üzemi szakszervezeti szervek is. Az el­nökség ezután az 1981. évi költ­ségvetését tárgyalta. N. O. Átadták a Petőfi Népe vándorserlegeket Szerkesztő- • ségünk a ko­rábbi hagyo­mányt folytat­va fogadta a megye 1980. évi legeredmé­nyesebb spor­tolóit. Tegnap Kecskeméten, a . Sajtóháaban köszöntöttük Bács-Kiskun legjobbjait; Kincses Ti­bort, a Kecske­méti SC olim­piai bronzér­mes cselgáo- csozóját, a megye leg­eredménye­sebb felnőtt sportolóját, Mészáros Csa­bát, a Kiskun- halasi AC ifjú­sági válogatott tornászát, a me­gye legeredményesebb . ifjúsági sportolóját, aki a magyar mester­fokú bajnokságon bronzérmet szerzett, valamint Kónyári Antalt, a KSC NB I-es, bronzérmes férfi röplabdacsapatának kapitányát, aki együttesét képviselte. A sportolók, edzőik, egyesületi résztvevőit. vezetőik, a meghívott sportfel­ügyelők fogadásán jelen volt dr. Posváncz László, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Borszé­ki Lajos, a megyei sporthivatal elnöke és Bata Zsuzsa, a KISZ megyei bizottságának titkára. A bensőséges ünnepség kereté­ben F. Tóth Pál, lapunk főszer­kesztő-helyettese elismeréssel szólt a sportolók kimagasló telje­sítményéről, edzőik eredményes szakmái munkájáról. Majd át­nyújtotta a Petőfi Népe, vándor­serlegeket Kincses Tibornak, Mé­száros Csabának és Kónyári An­talnak, a KSC röplabdacsapata kapitányának. A megyei Testnevelési és Sport- hivatal nevében Borszéki Lajos tárgyjutalmakat adott át a megye legeredményesebb felnőtt sport- tolójának, Kincses Tibornak és edzőjének, Varga Andrásnak, va­lamint a férfi röplabdacsapatnak és Beregszászi Szabolcs edzőnek'. Bata Zsuzsa a KISZ megyei bi­zottságának ajándékát nyújtotta át a megye legeredményesebb if­júsági sportolójának, Mészáros Csabának és edzőjének, Paczolay Gyulának. Külön kifejezte elismerését Fe­kete Béla, a kecskeméti városi sportfelügyelőség vezetője js, aki Kincses Tibornak, a város első olimpiai érmes sportolójának adott át egy díszes serleget. A kimagasló teljesítményt el­ért sportolókat és edzőiket, a meghívott sportvezetőket köszön­tötte dr. Posváncz László is. A bensőséges ünnepség, a sport­élmények felelevenítésével, bará­ti beszélgetéssel ért véget. 9 A legeredményesebb sportolók edzőikkel. 9 F. Tóth Pál köszöntötte az ünnepség Megindult a forgalom a Cegléd— Kiskunfélegyháza—Kiskunhalas villamosított vasútvonalon Pénteken délben Cegléden ünnepélyes ke­retek között adták át rendeltetésének a Ceg­léd—Kecskemét—Kiskunfélegyháza—Kiskun­halas villamosított vasútvonalat. Az avatá­son ott volt Pullai Árpád közlekedés- és pos­A MÁV vezérigaz­gatója ünnepi beszé­dében hangsúlyozta, hogy a Budapest— Kiskunhalas—Kele- bia vasútvonal villa­mosításának befeje­zése után alig egy évvel, rekordidő alatt és határidőre elké­szült a Cegléd—Kis­kunhalas közötti vasútvonal villamo­sítása is. A MÁV V. ötéves tervi program­jában eredetileg nem szerepelt ennek a vonalnak a villamo­sítása. Az ésszerűbb energiagazdálkodás azonban indokolttá tette a terven felüli beruházást. A dízel­ről a villamosvonta­tásra való átállással ugyanis évente 10 ezer tonna gázolaj takarítható meg. A beruházás költ­ségelőirányzata 356 millió forint volt. ehhez az állam 200 millió forinttal járult hozzá, a KGST-bank pedig 1,3 millió transzferábilis rubel hitelt nyújtott. A költségek két és fél év alatt tel­jesen megtérülnek. Ezen a vona­lon bonyolítják le egyébként a Szovjetunió és Jugoszlávia között a tranzit forgalmat. Nagy jelen­tőségű a vasútvonal villamosítása azért is, mert ezentúl Budapest érintése nélkül közlekedhetnek a két ország között a tehervonatok. Az elmúlt 20 hónap alatt el­készült 191 kilométer felsőveze­ték. A hazai szakemberek mellett csehszlovák műszakiak is részt vettek a munkában. Jelentős sze­repe volt a kivitelezésben a Bács- Kiskun' megyei Építési és Szere­* Megérkezett a kecskeméti vasútállomásra szerelvény. (Straszer András felvétele) az első villamosmozdony vontatta lőipari Vállalatnak tartóoszlopok és kereszttartók gyors és kifogás­talan minőségű legyártásával, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat­nak pedig a felépítményi munkák kivitelezésében. Az új villamosított vasútvonal csaknem 90 százaléka Bács-Kis­kun megye területén halad ke­resztül. Hatása kedvezően mutat­kozik majd meg a megye gazda­sági életében is. A szállítás gyor­sabbá, a személyszállítás kultu­ráltabbá válik ezen a vonalon. A munka ezzel nem fejeződött be. A jövő évben a most átadásra kerülő villamosított vasútvonal kiszolgáló létesítményei készül­nek el, ugyanakkor megkezdik a Kiskunfélegyháza—Szeged közöt­ti vonalszakasz villamosítását. Ezután Pullai Árpád közleke­dés- és postaügyi miniszter át­vágta az új villamosított vasút­vonalat képletesen elzáró nemze­tiszínű szalagot, és útjára indítot­ta az első villamosmozdony von­tatta teherszerelvényt, amely Ceglédről Kelebiára indult. A mi­niszter végül kitüntetéseket ado­mányozott a vasútvonal villamo­sításában kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak. S. B. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel módosította a társadalombiztosításról szóló tör­vény .egyes rendelkezéseit. Esze­rint az öregségi nyugdíjra a 60. életévét betöltő férfi és az 55. életévét betöltő nő akkor jogo­sult. ha 20 évi szolgálati időt szer­zett. A végrehajtási jogszabály szerint azonban, aki a nyugdíjkort 1990. december 31-ig betölti, ak­A küldöttközgyűlés a párt XII. kongresszusa határozatainak vég­rehajtásából adódó feladatokról, valamint a nőpolitikái határozat­ról tanácskozott. Az előterjesztés­ben, amelyet ■ előzőleg írásban megkaptak a résztvevők, vala­mint Magony Imrének, a szövet­ség titkárának szóbeli kiegészíté­sében legjelentősebb helyet a kongresszus, a megyei pártérte­kezlet által megbatározott felada­tok kaptak és ezek alapján azok a tennivalók, amelyek a követ­kező öt esztendőben, vagyis a ha­todik ötéves tervidőszak alatt megvalósításra várnak. Hangsúlyozta az előadó, hogy a Kiskunság termelési adottságai eddig sem kényeztették el a me­zőgazdasági vezetőket. A mosto­ha természeti körülmények miatt az átlagosnál többet kellett szá- molniok ahhoz, hogy a szövetke­zetek gazdaságosan termeljenek, né legyenek veszteségek. A követ­kező esztendőkben arra kell ké­szülni. hogy a jelenlegi teljesít­mények is kevesek ahhoz, hogy tovább lépjenek az üzemek. Jól dolgozni mindinkább azt jelenti, hogy tudjunk szakítani mindaz­zal. ami túlélte magát eay adott gazdaságban. Sok olyan fogalom­mal, jelenséggel, kategóriával fa­kor is megszerzi az öregségi nyugdíjra való jogosultságot, ha addig az időpontig 20 évnél ke­vesebb, de legalább 10 évi szol­gálati időt szerez. így a jelenleg dolgozó idősebb korosztályok az új rendelkezés következtében nem kerülnek hátrányos helyzet­be. Felhatalmazta az Elnöki Tanács a Minisztertanácsot, hogy a bal­eseti táppénz mértékét a napi át­lagkereset teljes összegében álla­lálkozunk. amelyeket el kell vet­nünk még akkor is, ha valamikor értelmes célokat szolgált. A veze­tőknek lépést kell tartani a vál­tozásokkal és azzal is számolha- ' tunk, hogy a jót, a korszerűt nem lehet.ellenállás nélkül megvalósí­tani. Körültekintően, alaposan kell tanulmányozni a gazdasági szabályozók különböző hatásait. Az ágazatok jövedelmezőségét fi­gyelemmel szükséges kísérni, a munkabérezésnél alkalmazzák az ösztönzőbb módszereket. A kiegészítő ipari és más mel­léküzemági tevékenység eddig is sok segítséget jelentett az alap- tevékenység feltételeinek javítá­sához. Különösen fontosak az olyan ipari kooperációk, ame­lyeknél a dolgozók a mezőgazda- sági csúcsmunkák elvégzésébe bevonhatók. Az egyre kisebb fejlesztési for­rások indokolják, hogy egy-egy gazdaság a lehetőségeit meghala­dó, nagyobb befektetéseket igény­lő beruházások megvalósításához bővítse együttműködését más gaz­dálkodási szervezetekkel. Jelen­tős gazdaságossági tartalékok vannak például a szomszédos üze­mek termelési szerkezetének, fej­lesztésének egyeztetett alakitásá­pítsa meg. Az új rendelkezés tnentesíti a dolgozókat attól, hogy a táppénz és a munkabér közötti különbözetet külön eljárás kere­tében kelljen érvényesíteni. A törvényerejű rendelet a végre­hajtási jogszabállyal együtt 1981. január 1-én lép hatályba. Az Elnöki Tanács bírákat vá­lasztott meg és mentett fel, to­vábbá egyéb folyamatban lévő ügyeket tárgyalt. (MTI) .<# i ban. a géphasználat, javítás ás" más szolgáltatások szervezett együttműködés keretében történő végzésében. A kiskunsági szövetség körze­tében speciális helyzetet teremt, hogy jelentős számú szakszövet­kezet gazdálkodik. Ez utóbbiak­nál a földterület 60 százalékán már közös termelés folyik. Több helyen az élenjáró állami gazda­ságokéval azonos színvonalú sző­lő- és gyümölcstermesztést való­sítottak meg. Ezekben a szövet­kezetekben az életszínvonal is az átlagosnál magasabb. Egyre javulnak a szövetkezeti tagok szociális körülményei, de még sok a tennivaló., A szervezett üdültetésbe való bekapcsolódást a szövetség szorgalmazza. Bár még kifejezetten mezőgazdasági szö­vetkezeti üzemorvosi státusz nincs a körzetben, de tizenkét gazda­ság már fenntart központjában orvosi rendelőt, ahol rövidebb- hosszabb munkaidőben tizenhat orvos rendel. A következő évek­ben megvalósul kiskőrösi szék­hellyel a szövetkezeti üzemorvosi rendelő. Az előterjesztések felett élénk vita alakult ki. Ä felszólalók be­számoltak saját gondjaikról és számos javaslatot tettek. Szó esett a gazdálkodás tartalékainak gon­dosabb feltárásáról, sr nők mun­kájának fokozottabb megbecsülé­séről, a munkaerő-gazdálkodás további javításáról. A küldöttközgyűlés Selyem Zsigmondnak, a kunszentmiklósi Egyetértés Termelőszövetkezet elnökének, aki húsz éve van már ebben a beosztásiban, kimagasló munkájának elismeréséért arany­gyűrűt adományozott. K. S. A kiskunsági mezőgazd .........tközgyűiése a SaSl iiifiíi Lg 8 Vj A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szö­vetségének elnöksége tegnapra összehívta a körzetéhez tar­tozó közös gazdaságok .második félévi küldöttközgyűlését. Az eseményre Kecskeméten, a Tudomány és Technika Háza kongresszusi termében került sor, ahol Pesir István, a terü­leti szövetség elnöke köszöntötte a hetvennyolc mezőgazda- sági szövetkezet és a nyolc közös vállalat küldötteit, üdvö­zölte dr. Matos Lászlót, a megyei tanács elnökhelyettesét, valamint a szövetség körzetéhez tartozó városi, járási párt- bizottságok, tanácsok, intézmények vezetőit. taügyi miniszter, Szűcs Zoltán, a MÁV ve­zérigazgatója, Lovász Lázár szegedi vasút- igazgató, dr. Gajdócsi István, a Rács-Kiskun megyei Tanács elnöke, Márton Lajos, a me­gyei pártbizottság osztályvezető-helyettese.

Next

/
Oldalképek
Tartalom