Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-16 / 294. szám

ItM. december II. • PETŐFI HCK • f

AMI A TUDÓSÍTÁSBÓL KIMARADT

Még egyszer a pedagógus újítókról

A megye pedagógus újítóinak részvételével konferenciát rendezlek a közelmúltban Kecskeméten. Az ott elhangzottaknak csak a töredéke fért bele a gyors eseménytudósításba. Csupán utalhattunk az újítómozgalommal kapcsolatos néhány fontos kérdésre, megállapításra, javaslatra.

Am az ügy ennél sokkal több szót érdemel. Az oktatáspolitikai párthatározat végrehajtásának, az új nevelési és oktatási dokumentumok előkészítésének és bevezetésének az időszakában élünly. Mondani se kell, milyen nagy szükség van e korszerűsítési folyamatban a pedagógus társadalom aktív közreműködésére, az újszerű pedagógiai ’ módszerek kidolgozására és alkalmazására, a tanulók ismeretszerzéséhez szükséges új taneszközök megtervezésére, az iskolások tanítási időn kívüli hasznos tevékenységének a megszervezésére, és így tovább. Az oktatási reform nagy lehetőséget kínál az újítómozgalomnak is. Pedagógusaink mégsem élnek eléggé e lehetőségekkel. Kezdeményezésekben, ötletekben nincs hiány, mégis túl kevés a bejegyzett újítás.

Mi ennek az oka? Miként lehetne változtatni ezen a helyzeten ? E kérdésekre próbáltak Választ keresni az említett konferencián. E problémákat feszegette az egyik előadó, Schvób Péter, a megyei Pedagógus Továbbképző Intézet igazgatója, az újítómozgalom irányításával 'megbízott intézmény vezetője is, aki részletes áttekintést adott a mozgalom jelenlegi megyei helyzetéről. Egyebek között elmondta, hogy a megye oktatási intézményeiben nagyon sok újjal találkozhatunk. Vannak, akik szíver sen átadják ötleteiket másoknak, sokan viszont elrejtik azokat, szerénységből, vagy azért, mert talán félnek az esetleges bírálatoktól. Ez az egyik fő oka annak, hogy sok jól hasznosítható módszert nem lehet elterjeszteni. Kirívó példaként említett még néhány be nem jegyeztetett újítást, amelyek ennek ellenére elterjedtek. íme:

A legnagyobb erkölcsi elismerést érdemelte ki az a megoldás, amellyel az osztatlan kis iskolák önálló tanóráinak egy részét magnetofonnal vezérelhető, feladatlapos rendszerű oktatási formára dolgozták fel. E kitűnő módszer sok gyereket érintett, s érint ma is a megyében, és más megyékben is, amelyek átvették és alkalmazzák a magnetofonos oktatást. Az UNESCO is felfigyelt erre: a világ minden tájáról jönnek a szakemberek a módszert tanulmányozni, mégsem szerepel a bejegyzett újítások között.

.Magnetofonos vezérléssel oldották meg a negyedik osztályosok idegennyelvi tanítását, s ugyanilyen módon a 'gimnáziumok és szakközépiskolák első osztályosainak az úgynevezett felzárkóztató tanítását. Hivatalosan ebből sem lett újítás. A továbbképző intézet egyik munkatársa annak idején kikísérletezett egy olyan festéket, amellyel — közönséges nyomdagép segítségével — írásvetítő fóliákat lehet készíteni. Az eljárás iránt igen nagy volt az

érdeklődés, mégis több év eltelt, míg újítás lett belőle.

Többen szóvá tették, hogy a pedagógus újítók meglehetősen magukra hagyatva szülik ötleteiket, nem ismerik eléggé egymás eredményeit. Más megyékkel is kapcsolatot kellene tartani annak érdekében, hogy az igazán jó új módszereket kicseréljék. Akadnak az újítómozgalomban sérelmes esetek is. Ezek közül csupán egyet említünk meg, elrettentő példaként. Valaki egyszer, egy bizonyos országos tanácskozáson jóhiszeműen részletesen előadta legújabb ötletét. Újítás, sőt gyártás lett belőle, csak éppen a babért másvalaki aratta le. Ez természetesen kirívó példa, mégis figyelmet érdemel, mert alaposan elvették az ötlet gazdájának a kedvét a további újításoktól.

. A kecskeméti konferencia igen hasznos volt. Természetesen még nem tudni, mit sikerül majd „aprópénzre váltani” az ott elhangzott javaslatokból. Abból például, hogy a jövőben kapjanak sokkal több erkölcsi, anyagi megbecsülést és nagyobb nyilvánosságot az újító pedagógusok. Biztassák és támogassák őket az eddigieknél jobban az iskolák vezetői, a pedagógus kollégák. Ne nézzenek rájuk ferde szemmel, mint valami csodabogarakra, hiszen amit csinálnak, szabad idejük feláldozása árán csinálják, s nem önérdekből, s nem elsősorban anyagi ellenszolgáltatásért, hanem egyszerűen az oktatásügy fejlesztése érdekében. Bizonyosság erre, hogy eddig sok igazi újítást be sem nyújtottak újításnak. R. M.

A műemlékek hasznosítása

i NEMRÉG a televízió sorozata hívta fel a figyelmet pusztuló műemlékeinkre. De bárki körülnéz szűkebb pátriájában, sajnos maga is tapasztalhatja, egész sor műemlékünk, műemlék jellegű épületünk sorsa a pusztulás.

Mert vannak ugyan példásan karbantartott műemlékegyütteseink, kastélyok, templomok, utcasorok, amelyek valamilyen funkciót is betöltenek — múzeumot, képtárat rendeznek be bennük, hangversenyeket, vagy más kulturális rendezvényit tartanak falaik között. Az Országos, Műemléki Felügyelőség csak 1960-ban is száznyolc épület felújításá- ■val foglalkozott — több mint 100 millió forint értékben.

De sok az omladozó falú egykori várrom, a gazdasági épületnek, szociális otthonnak, iskolának használt kastély, a gazdátlan zsinagóga. S ott pusztul a szemünk láttára román kori építészetünk gyöngye, a jaki templomrom; a helyi költségvetési keretet terhelné karbantartása, védelme.

PEDIG a magyarországi műemlékvédelem több mint százéves múltra tekint vissza. Első megnyilvánulása, az 1858-ban létrehozott Archeológiái Bizottmány. S alig néhány év múlva (1872-ben) megalakult a műemlékek védelmével intéménye- sen foglalkozó szervezet, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. Az 1881-ben hozott műemléki törvény elrendelte a Műemlékek Országos Bizottságának felállítását — és a műemlékek szervezett védelmét.

1957 óta a műemlékvédelem gazdája az Országos Műemléki Felügyelőség, és a fővárosban illetékes elsőfokú hatósági szervezet, a Budapesti Műemléki Felügyelőség.

E szervezetek az elkövetkező évekre kidolgozták a műemlékvédelem távlati fejlesztési elképzeléseit.

Melyeik közt szerepel a műemlékek hasznosítása is. Számba vették száz legjelentősebb, gazdaságilag hasznosítható műemlékünket — kastélyokat, kúriákat, volt megyeszékházakat. Olyanokat, amelyeket most egyáltalán nem, vagy funkciójuktól idegen célokra használnak. A felmérés kiterjedt a gazdasági mérlegelésre is. Megvizsgálták, ,mennyibe kerülne ezen épületek helyreállítása, és hogy milyen célra lennének alkalmasak. S mennyivel kerülne többe, ha új épületet kellene emelni. A különbség félmil- liárd forint,

JAVASOLJÁK, ajánlják, hogy a hasznosítható műemlék épületeket vegyék igénybe a helyi hatóságok, az újat építeni szándékozók. A közművelődés, az idegenforgalom; az államigazgatás céljaira könnyen alkalmassá lehet lenni egy-egy volt kastélyt, kúriát. Mint ahogy tették már Simontornyán (bár még az Országos Műemléki Felügyelőség és a megyei tanács költségére), a helyreállított várban könyvtárat, múzeumot és művelődési házat rendeztek be. Ráckevén, a volt Savolyai-kastélyban építészeti alkotóházat helyeznek el. A sárvári vár is a kultúra otthona — könyvtárral, művelődési házzal, házasságkötő teremmel. A szerencsi várból szálloda lett, a budavári palotából múzeum, a dunaföldvári várból kiállítóterem

Ahol nem veszik igénybe a műemlék épületeket — közös pénzből kell fedezni az állagmegóvás költségeit, a társadalmi segítséget is igénybevéve.

NYÍLT VÁROSPOLITIKÁRA, olyan társadalmi háttéré, olyan építészeti légkörre lenne szükség országszerte, amely mellett az ott élők beleszólása döntene közös történelmi értékeink megóvásáról, felkutatásáról, hasznosításáról.

K. M.

Deák Ferenc szülőföldjén

A haza bölcsének — ahogy Deák

Ferencet még a maga korában elnevezték — köztudomás szerint Zala „vármegye" volt a pátriája.

Onnan került az országgyűlésbe, s oda is ment vissza, amikor nem akart részt venni a politikai életben, őrizte is emlékét a megye — egyebek közt a megyeszékhely sokáig egyetlen főgimnáziumát róla nevezték el. De vajon mit láthatunk még mindennapi élete környezetéből?

Az iskolai olvasmányokból, ha felrémlik Deák neve kapcsán Zala megye, akkor valószínűleg Kehidá- ra emlékeznek. Ebben a Zala folyócska melletti faluban hosszabb ideig élt Deák.

A kehidai kúria

Az azóta a Zala túlsó, keleti oldalán épült Kustánnyal közös községgé lett Kehidán ma is áll az a kúria, ahol Deák lakott. Kedvelt pihenőhelyét emlékkő örökíti meg a parkban, tartózkodását emléktábla az épületen, előtte pedig a politikus szobra.

Az L alakú földszintes házat 1770 körül építette a Hertelendy család egy hajdani vár helyén. Később a Deákok örökölték. Deák Ferenc azután a Széchenyieknek adta el 1854-ben. Addig is olyan jeles férfiúk osztották meg a társaságát e helyt, mint a Csongor és Tünde költője, Vörösmarty Mihály, vagy a már említett Zala- csányban lakó Csány László, a szabadságharcban Erdély kormánybiztosa, korábban a liberális ellenzék Zala megyei vezéralakja.

A kehidai ház azonban csak lakóhelye volt Deáknak, nem a szülőhelye. De az sincs nagyon

A söjtőri szülőház, ma könyvtár és * KISZ-szervezet otthona.

messze onnan! Ha visszamegyünk Zalacsányba, s ott a 76-os utat keresztezve folytatjuk utunkat délre, hamarosan Zalaapátiba érünk. Ott forduljunk jobbra a 75-ös úton, s menjünk majdnem Bakig, keresztezve a szépen kiépült új 75-ös utat. Lekanyarodva e keresztezés után, forduljunk balra, a Letenyére vezető útra, s hamarosan az enyhe dombsorok közötti hosszanti völgyben elnyúló Söjtörbe érünk.

A hosszú Söjtör

Sajátos falu! Egy-egy kanyarban még elő-előbukkan egy jellegzetes régi ház, parasztház vagy kis kúria. Mikor aztán a hosszúhosszú utca (egyetlen utca erre a falu) keresztutcához ér. ahonnan már bal felől a templom is látszik, nem járunk messze a szülőháztól. Utána nem sokkal balról feltűnik a lejtős oldalon a park fölső végében a vaskos emeletes- épület. 1

Az igen egyszerű, szinte gazdasági épületre emlékeztető — emeletén hat-, földszintjén négyablakos — terebélyes udvarház közepén a félköríves bejárati ajtó

B Bent egy szobormás őrzi Deák Ferenc emlékét.

fölött kő emléktábla: „Zalavár- megye hálás kegyelettel örökítette meg 1897. augusztus 8-án e táblával annak emlékét, hogy itt született a haza bölcse, Deák Fe- rencz 1803. október I7-én”.

<1 Emléktábla a szülőház falán.

Puritán udvarház

Ma palatető fedi a házat, amelynek csupasz tűzfalát csak két kerek padlásablak bontja meg a le- konyultan záruló tetővég alatt. Valaha e tűzfal előtt, hozzátapasztva féltetős fészerféle épületrész volt, még az 1905-i söjtöri képeslap is így ábrázolja. Akkor a Tarányi-Oszterhuber családé volt, ahová Deák nővére házasodott be. Egy régebbi képen a ház előtti park, akkor udvar, jobb oldalán egy földszintes, boltíves tor- nácú nádfedeles parasztbarokk ház is volt, cselédház talán. így nézhetett ki az idő tájt, amikor Deák szülőháza volt — viszonylag új korában, hiszen Deák apja építette 1785 körül.

Ma a falusi 'könyvtár és a KISZ-szervezet honol a házban, s az előtérben néhány tábla őrzi Deák emlékezetét. . N. F.

(13.) Csönd. Mukkanni se mer senki!

Megint Rákóczi szólal meg:

— A legjobb katonáim voltak. — Keserűség reszket a hangjában. — A török ellen harcoló bátor vitézek!

Keze ökölbe szorítva fekszik az ásztalon:

— Hej, tábornokok, mit csináld tok a vitézeimmel!... Ti voltatok fölényben, azt hittem, For- gách igazi hadvezér. S ott álltok ... Mit csinált Károlyi, meg Bercsényi serege? ...

A tehetetlen düh tenyerébe vési a körmét.

.— Kezünkben volt a Dunántúl. — Fáradt, levert. Rekedtségében a változtathatatlanba váló beletörődés érződik. — S most mi maradt a terveinkből...

Ekkor lép be Vay Ádám.

Széttekint, felméri a sátor -hangulatát. s elég pár szó tájékoztatás, látja már, hányadán áll a dolog.

A vitézek szerették, a köznemesek szívesen vették a szavát, s Rákóczi is nagyra becsülte a bölcsességét.

Családi hagyományok fűzték a fejedelemhez, apja már I. Rákóczi György kamarása volt, ö pedig már 1675-ben a kurucokkal tart, ezért az udvar személyében és vagyonában ismételten háborgatja. Rákóczival együtt őt is elfogják, Bécsújhelyen raboskodnak. Innen vitte a halálba a hóhér Rákóczi anyai nagybátyját, a császár ellen lázadó Zrínyi Rétért is. Raboskodásuk közben sokat gondoltak rá, nem várja-e őket is hasonló tragikus sors. De sikerült kiszabadulniuk.

A volt rabtárs mindjárt a szabadságharc kitörése után, 1703 őszén csatlakozott a mozgalomhoz, s Rákóczi fontos megbízatásokkal tisztelte meg. Egyik legbecsületesebb főemberének tartotta, legtitkosabb, legbizalmasabb ügyeit vele beszélte meg.

— Mit .szól ehhez, főkapitány uram? — tárja szét segélykérőn a karját a fejedelem. — Milyen sors vár édes hazánkra ha vezérlő tábornokaink marakodásáért ilyen drágán kell megfizetnünk, vitézeink kifolyt vérével?

Vay Ádám pár pillanatig némán néz rá. Aztán csak ,annyit mond:

— Ez rettenetes. Mind a legjobb vitézek!

Rákóczi megint látja, hogy minden rossznak a főurak közötti ci- vakodás az oka. Nem a haza ügyét nézik ezek, csak a szerzésen jár az eszük. Az asztalon fekszik Bonfinius könyve a régi magyarok viselt dolgairól. Ahogy ránéz, eszébe jut a nagy humanista egyik megállapítása a magyar állapotokról. Lám, milyen igaza van. A belháborúkat, melyek az ausztriai ház uralkodása előtt zaklatták Magyarországot, többnyiire nagyravágyó urak támasztották.

Megkérdi a követeket, ván-e még mondanivalójuk, aztán elbocsátja őket;

— Súlyos ez a vereség, mély seb. Csak sokára gyógyulhat be — mondja Vay Ádám halkan.

— Csak vér, csak vér mindenfelé, pusztul a vitéz. — Rákóczi nem tud szabadulni attól a képtől, amit a követek szava idézett elé. Lehunyja szemét, maga előtt látja a véres harcmezőt.

Úgy- remeg a . hangja, mintha lelkiismeret-furdalást érezne a ko- roneói csatatéren maradt katonák halála miatt.

Vay Ádám némán hallgatja. Arra gondol, hogy bizony itt nagyon gyorsan és okosan kell cselekedni. Mért ez a seb halálos lehet. „Nem a halottakon kell most siránkoznunk, de az élőkre gondoljunk” — fogalmazza magában a véleményét, de hát ezt

így kimondani istenkáromlásnak számítana. Ám szólni csak kell. Most érzi igazán, hogy Rákóczinak szüksége van a tanácsára.

— Mit csináljunk most, főkapitány uram? — kérdi tőle még mindig kétségbeesetten, miután néhányat lépve, ismét felé fordul.

— Gyorsan kell határoznunk.

— Oda a Dunántúl.

— Nem vesztegelhetünk itt tovább.

— Hiába volt a nagy előkészület az átkelésre.

— Majd kérőbb hasznát Vesz- szük.

— Mennyit dolgoztunk ezen a hídon, a sáncokon, s most mondjunk le a terveinkről...

— Kegyelmed jól tudja, e vereség után a dunántúli seregekre nem számíthatunk.

— Ezzel a sereggel nem vállalhatjuk az átkelést.

— Sokat gyakoroltak itt, de még képzetlenek a mezei hadak.'

— Hiányos a fegyverzet is.

— Nem lehet ütközetbe vinni őket.-=- Akárhogy nézzük, a Dunántúlról le kell mondanunk, pedig az szabadságunk kulcsa.

A főkapitány úgy gondolja, előhozakodhat a többi ügyes-bajos dologgal. Amelyekért tulajdonképpen idejött.

— Nem is akarnak ezek az alföldiek átkelni a Dunán — kezdi —féltik a családjukat. — Látja,' hogy szavai Rákóczi szemében új győzelmek lehetőségét lobbantják fel.

— Ügy van. Az a legjobb most: megyünk a szegedi várra.

— Kegyelmed megígérte már

nekik a bácskai hadjáratot. Csak ez a remény tartja itt őket. .De már soknak elveszett a bizakodása. »

— De Bercsényi levelei meg arra sürgetnek — emlékezik visz- sza Rákóczi —, hogy hagyjam Szegedet, siessek inkább fel hozzá.

— Igen. de az utóbbi' levelében már ő is megváltoztatta a véleményét, — emlékezteti a főkapitány.

— Akkor menjünk le Bácskába?

Leül, majd fölkel, lépked, megáll. Nem tudja leplezni nyugtalanságát.

Alig két órával ezelőtt még úgy érezte, nyitva az út győzelmes hadai előtt a szabadság felé, most mindennek vége. Még szerencse, hogy itt van Vay Ádám uram.

— Katonáink harci kedvét az adná vissza legjobban. Táborunkban mindannyian csak erre a parancsra várnak.

— Hazaszökdösnek. mondja?

— Minden éjjel egynéhányan. — S még hozzáteszi: — A családjukat féltik. — Meg tudja érteni az embereket, ez bölcsességének a titka.

— Mindent megprößaltam, hogy fegyelmezzem, hadakozásra tanítsam őket. s ők hazaszökdösnek! Hogy lehet így háborút folytatni? Azt sem tudja az ember, holnapra hány katonája marad — mondja keserűen, aztán határozottan hozzáteszi: — Haladéktalanul el

kell készíteni a tábori főstrázsa- mesterek és az alattuk való tábori mesterek kötelességeit megszabó instrukciókat.

— El lesz készítve.

— Az a fekete hadsereg! — Sokat álmodozott egy jól képzett, jól felszerelt és fegyelmezett zsoldos seregről, mint amilyén Mátyás király fekete serege volt. Mennyivel jobban állhatna már a szabadság ügye.

A zsoldosok állítása érdekében tárgyalt a török udvarral. Ferriol, a portán levő francia követ támogatta törekvéseit, s május 25-én meg is érkezett Michel nevű titkára a dunapataji táborba, magával hozva a kedvező üzenetet: a szultán kész Rákóczi háborúját támogatni az osztrákokkal szemben, tízezer janicsár máris a haláron áll. s még újabbak érkeznek.

Akkor ez kellemesen meglepte Rákóczit, bár kissé tartott is attól. milyen visszhangra talál majd a magyar nép és az európai országok körében a hír. hogy seregeiben harcolnak a nemrég kiűzött török hadak i$.

Tépelődésre azonban nem jutott idő. Tudomást szerzett róla. hogy az osztrák udvar is meg akarja nyerni ellene a törököt. Lám. a bácskai hadjárat arra is jo lesz, hogy tárgyaljon a temesvári basával a janicsárok toborzásáról.

Megbeszélte ezt már a főkapitánnyal, de most megint kikéri a véleményét.

(Folytatjuk.)

V%