Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-11 / 264. szám
1980. november fl. • PETŐFI NÉPE • 5 KATONA JÓZSEF ÉS MÓRA FERENC „A fiúi jogcím” A szűcsmester fia nagy tisztelője vól't a takácsmester élte delén elhunyt fiának. A Bánk bán szerzőjéről tervezett Móra-regény sohasem készülhetett el, a kiskunfélegyházi diák Katonáról elzengett költeménye is talán feledésbe merül, ha Bodócs Gyula nem hívja föl rá a figyelmet az 1960-ban megjelent Biztató hasábjain. Ö talált rá a Kecskeméti Lapok 1897. június 27-i számában közölt, Katona József emlékezete című ódára, és a publikációhoz fűzött megjegyzésekre. Ennek alapján tudatta a változatos pályafutású, a két világháború közötti svindli kurzus helyi hatalmasságait szüntelenül bosszantó, maceráló újságíró, hogy egy országos tornaverseny kapcsán rendezett ünnepélyen lépett „Móra Ferenc gimnáziumi tanuló az emelvényre”, és adta elő a régi Katona-szobor előtt „lendületteljes költeményét”. így fejeződik be a 12. szakaszos ifjúkori zsenge: „Örök nagyságodnak kicsiny jeléiül — Nevedre ím szobor emelkedők — És hálaadó koszorút reája. — Folyton fűz újabb, újabb nemzedék. — És fürge évek százain keresztül — Ad mesterműved ihletet nekünk.” A minap jöttem rá, hogy Móra sem feledkezett meg első közszerepléséről. 1933 januárjában válaszolt a kecskeméti Árpád irodalmi önképzőkörtől kapott írói működésének harmincadik évfordulóját köszöntő díszes üdvözlésre. A dr. Fodor Jánosnak címzett, a Kecskeméti Lapok 1933. január 26-i számában közölt levél elején „öreg vidéki írnoknak” mondja magát, majd kedvesen menti késését. Töméntelen gratulációt kapott, és előbb a távoliakat, a hivatalosakat nyugtázta. Csak ezután jöhetett „a család”. „Természetesen Kecskemét deákjait ide kellett számítanom. Egy kicsit fiúi, egy kicsit apai jusson. Félegyházi diákkoromban, tán 1896-ban a Katona-szobor előtt olvastam föl első-utolsó ódámat, melyet azóta se láttam nyomtatásban, pedig nyomtatásban is megjelent akkor valahol. Ez a fiúi jogcím. Az apai jogcímet pedig az önök pergamentje adja nekem.”' Az önképzőkört vezető tanárnak szánt gesztussal tudatta levele végén, hogy Katonáról készül írni. A Kecskeméti Lapok egyik szorgos munkatársa föllapozta az újság régi évfolyamait, és az 1933. február 12-i számban tudatta a diáksereglésen előadott vers pontos lelőhelyét. Ez még eljutott Móra kezeihez, de őt hiába várták itteni barátai, hívei. 1934. február 8-án meghalt. A ma 189 esztendeje született főfiskálisról, az ihlető mestermű alkotójáról szövődő regény gondolatait is magával vitte a sírba. Heltai Nándor Ha azt a szót hallja valaki, hogy fórum, legelőször bizonyára az ókori Róma, s annak vitatkozó kedvű, harcias polgársága jut az eszébe. Nyilván nagy hirtelen maga elé képzel a töprengő ember egy valamikori piacot, vásárteret, ahol az egybegyűltek megvitatják javaslataikat, gondjaikat, a közös tennivalókat. Nos, kétezer évnél több idő elteltével sem „ment ki a divatból” ez a régen elterjedt fogalom — és szerencsére az a gyakorlat se, amelynek lényegét, tartalmát jelzi a fórum szó. Hogy mennyire így van ez napjainkban, elég csak utalni arra, hogy a legkülönfélébb összefüggésben és helyeken gyakorta halljuk ezt a szót. Ilyen és hasonló összetételben: brigádvezetők fóruma, kritikusok, fóruma, fiatalok fóruma stb. Valljuk be, hogy kissé már-már divatnak is tarthatjuk a különféle fórumok naponkénti emlegetését. Ami önmagában nem lenne 'baj. Inkább azt kifogásolhatjuk jogosan, hogy nemegyszer csupán formális. Természetesen vannak — talán többségben, néhéz lenne eldönteni — másfajta, igazi fórumok is. Ezekről érdemes néhány mondatot, néhány gondolatot, észrevételt elmondani, felvetni. Azt sokan jól tudják, hogy az írónak a könyv, a folyóirat, a képzőművésznek a tárlat, a bemutatóterem, a színésznek a színpad a legeslegelső és alapvetően legfontosabb fóruma. Ám — a jelek azt mutatják — ez nem bizonyult elegendőnek. Kellettek később az író—olvasó, a művész—'közönség találkozók, mint az eszmék, művészeti irányzatok stb. fórumai. S az egymás életének és törekvéseinek jobb megismerését célzó lehetőségek. Talán nem meglepő, ha azt állítjuk: még ezek sem bizonyultak elegendőknek. Kellett valami még, ami más is és több is, mint az összes előző forma, lehetőség. Így jöttek létre — és jönnek még napjainkban is — az olyan szervezeti formák, amelyek lényegüknél fogva a fórumlehetőségek bővítését szolgálják. Ezek közül itt most csupán példaként említünk meg néhányat. A megyei pártbizottság kezdeményezésére a TIT és a megyei tanács létrehozta Kecskeméten a művészek akadémiáját, úgy jó három esztendővel ezelőtt. Ennek keretében, az ismétlődő rendezvényeken alkalmuk van a színészeknek, képző- és iparművészeknek az • írókkal, filmesekkel és építészekkel stb. együtt megvitatni korunk égető ideológiai, gazdasági és művészetpolitikai kérdéseit. Bevált ez a fórum. És bevált az a másik is — a színház Kelemen László Színpadán —, amelynek az a célja, hogy az egyes — legtöbbször kísérleti jellegű — darabok bemutatása után lehetőség legyen a rendezői törekvések és a színészi munkák, a művészi teljesítmények megvitatására. Tehát egyfajta — nem is akármilyen — fórummá vált immár ez is az alkotók és a művészetpolitika irányítói számára. Más módon, eltérő formában működik ugyan a tervek szerint, de azért ide sorolható a nemrégiben megalakult Fiatal Alkotók Köre. A fórum — legyen az bármilyen célzatú és összetételű — elsősorban a megnyilvánulások, a jelenlétek, a beleszólások, a különféle javaslatok felvetésének a lehetősége. Márpedig ez egyáltalán nem kis dolog. Olyasvalami, amit manapság lehetetlen nélkülöznünk. Többek között a demokratizmus további erősítése érdekében. V. M. A Szovjet Kultúra Napjai rendezvény- sorozat keletében nyílt meg a Műcsarnokban — és tart nyitva november 23-ig — a mai szovjet iparművészetet bemutató kiállítás. Reprezentatív tárlat ez az iparművészeinek abból az ágából, amely a lakás- és épületdíszítést tűzte célul. Arról tanúskodik, hogy a szovjet iparművészet mélyen ember- központú céljában, és ábrázolásainak témájául is gyakorta választja az embert. Az üveg szovjet mesterei elbűvölő gazdagsággal próbálgatják ennek az esetleges, igen nehezen formálható, színezhető anyagnak a lehetőségeit. A Susakov- pár hutaüveget színez és formáz, Borisz Fedorov pedig matt kristályüveg gömböket állított ki. Mai szovjet iparművészet • Goncsarova: Balett című csiszoltüveg kompozíció. A kiállítás'egyik reprezentatív darabja Borisz Migal Főútvonal című textilje kétszer három méteren valóságos ódát zeng a hazaszeretetről. A többféle technikát felvonultató textil középen elválasztott, jobb és bal felső oldalán mély távlatot nyitó fenyőerdőt mutat be. A két erdő formailag azonos, ám egyik a másik negatívja. A kép előterében két sínpár fut, amelyek között állunk. Azáltal, hogy a horizont nem a kép közepén, hanem felső negyedében van, s a sínek végtelenben való találkozása a textil mértani középpontjában, még inkább tággá, monumentálissá teszi a látványt. A textil a sokféle, népművészetből is eredeztetett technika alkalmazásával — pl. a gobelint keveri a hímzéssel —, a többféle anyag felhasználásával — a gyapjút együtt használja a spárgaszerű szizállal — is a monumentalitást, a táj változatosságának gazdagságát húzza alá, úgy, hogy mindez tökéletes egységben, közelről és’ távolról egyaránt erőteljes szépséggel jelenik meg. A textilek közül lima Ausztri- nya Nyári méz című faliszőnyege a méz érett sárga színének, s a lép geometrikus formájának variációiból épít motívumvilágot. Rudolf Hejmrat hétköznapi témát dolgoz fel nagy formai gazdagsággal: szaunázó asszonyokat sejtet szelíd színű faliszőnyegén. Raz- mene Genoratae három ünneplő nőalakot ábrázol, végletekig leegyszerűsítve, de ezzel még inkább kiemelve alakjukat, ünnepi virágcsokraikat. A kerámiát ugyancsak különböző dísztárgyak képviselték. Az igazi meglepetést azonban a bőr hozta, ami ritkán szerepel ipar- művészeti kiállítások dekoratív tárgyainak anyagaként. Szép • Migal: • Zadorin: Főútvonal. Kerámia fejek. Eri'ksz Priedkalnsz dekoratív csoportja Bach-témára. A bőrtárgyak egyaránt felkeltik az orgonasípok de akár zenei motívumok tárgyiasított képét. Köztük egy bőrbevonatú tál Bach arcképével ... Obgusszar Urmasz dekoratív kompozíciója a bőr for- málhatóságát dombormű alkotására használja. Finoman színezett bordó elemei egyetlen vonal mélyülését, magasodását, játékát ígérik, és arra is alkalmasak, hogy megsokszorozva falra kerüljenek, s kiváló előterül szolgáljanak kőnek, betonnak. A szovjet iparművészetnek a Műcsarnokban látható kiállítása annak a gazdag tárgykultúrának a hírnöke, amely a szovjet ember mindennapjainak környezetét hivatott széppé tenni. T. A. „AZ ÍRÁSTUDATLANSÁG FÖLSZÁMOLÁSÁNAK ÉVE” Tanító voltam Nicaraguában HAZAI TÁJAKON Sállá Hiába is nézi meg az ország térképét, kedves olvasóm, ezt a helységnevet nem találja hazánk földjén. Pedig itt van. S még e névből is kisillabizálható, mely vidéken. Csak próbáljuk meg „külföldiül” kimondani ezt a szót. A kezdő hangja mindjárt „sz” lesz vagy „z” ... a többit már nem is kell betűzni. Zala. De hát a Zala vidékén, Zala megyében ilyen kezdetű helynév sok van. Közülük azonban csak egyet neveztek Sallának — az időszámításunk kezdetét követő négy évszázadban a rómaiak —: Zalalövöt. A mai 86-os útnak a vonala — amelyik észak—déli irányban metszi a Dunántúl nyugati szegélyét — a Római Birodalomban is fontos útvonal volt. Légiók masíroztak rajta és kereskedők járták -L az utóbbiak fő szállítmányairól nevezték el utóbb borostyán- kőútnak. A Balti-tenger partvidékéről erre szállították a birodalom belsejébe a már akkor* is divatos és keresett ékszeranyagot. Az ősi fenyők megkövesedett gyantája meleg színeivel, áttetsző, gyakran érdekes zárványokat, buborékokat, olykor foglyul esett rovarokat . őrző és könnyen munkálható anyagával ezen az úton jutott délre. S azok közül, akiknek erre vezetett az útja, bizonyára sokan megpihentek Sallában, ott, ahol á Mócsy András professzor, majd Redő; Ferenc vezette ásatások nyomán feltárult az utóbbi évtizedekben a kophatatlan kőlapokkal fedett út egy szakasza egy hatalmas, csatornázott és központi fűtéses épület alapfalaival. Ez év október 24-én új múzeum nyílt Sállá Múzeum néven a zalalövői régi patika épületében, a Kossuth utca 3. szám alatt azzal a céllal, hogy Zala megye római kori emlékeit mutassa be. Az időszámításunk első évtizedeiben hódították meg ezt a vidéket a rómaiak. Legkorábbi emlékeik az időszámításunk kezdete körül uralkodott Augustus, majd az őt követő Tiberius császár pénzei. Edények, amforák, üvegek, istenszobrocskák, ékszerek, szerszámok ' tanúskodnak életükről. Térképek mutatják be a Pannónia provincia kiterjedését, útjait, településeit. Láthatjuk a sallai katonai tábor alaprajzát is. Városi rangra Hadrianus császár emelte az akkor már mintegy százéves római helységet. Legnagyobb fényét a IV. században érte el — az akkori fejlődés tanúi a patika udvarának végén feltárt falak, amelyek a környező építmények alatt folytatódnak. Itt, közvetlenül e nagy épület falai előtt haladtak a kereskedők, meneteltek a katonák, utazott egy- egy tisztviselő. S talán éppen itt szállt meg, ebben a — mai szóval — közművesített, központi fűtéses házban. Mielőtt a rómaiak nyomán elhagynánk Zalalövöt, érdemes szétnézni a későbbi múlt emlékei között is. Két műemlékjellegű temploma van, érdekesebb a Petőfi utcában levő mindszenti. Ez a templom a XIII. század derekáról ered. A román építészetet őrzik déli ablakai. Ugyancsak a Petőfi utcában áll egy múlt századi zsúppal fedett ház is a népi építészet megőrzött tanújaként (egy részében még a régi tulajdonos lakik, s vigyáz rá). N. F. Nicaraguában alig nyolc hónappal az 1979. július 19-i győzelem után, újabb forradalom kezdődött. Kulturális forradalmát is megvívta a sandinista mozgalom 1980 márciusában bezárták az iskolákat. A diákok és tanárok elindultak az ország erdőségeibe, távoli falvaiba, hegyekbe, mezőkre, hogy elvigyék a betűvetés tudományát, és felszámolják a mintegy hetvenszázalékos írástudatlanságot. Az alig két és fél millió lakosú közép-amerikai ország hatalmas vállalkozását széles nemzetközi szolidaritás segítette. A világ minden tájáról jöttek a haladó gondolkodású emberek, forradalmárok, hogy kivegyék részüket a nemes feladatból. A Nemzetközi Diákszövetség 19 ország fiataljait tömörítő huszonkét fős brigádot küldött Nicaraguába. A Nemzetközi Brigád tagjai 1.4 amerikai országból, Angolából, Vietnamból jöttek, Európából négyen voltunk. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Magyarországot én képviselhettem. Márciusba'n tíznapos előkészítő tanfolyamon vettünk részt. Megismerkedtünk a helyi szokásokkal, az ország előtt álló feladatokkal, megtudtuk, hogy még mindig 30 százalékos a munkanélküliség, nagy az infláció és az ínség, de megismerkedhettünk a Sandinista Front vezetőinek eddigi erőfeszítéseivel is. Az árakat maximálták, a minimális béreket fölemelték, földet osztottak stb. Nemcsak a tanítás módszertanával foglalkoztunk, hanem forradalmi indulókat, dalokat is tanultunk és sokat hallottunk a forradalmi ellenállás történetéről. Március végétől augusztusig a fővárostól mintegy 40 kilométerre levő paraszti településen tanítottunk. Nyolcszáz méter magasságban fekvő hegygerincen harminc, harmincöt család tengette nyomorúságos életét. A nyolc-tíz gyerekes nagycsaládoknak naponta egyszer jutott ennivaló, mondhatnám, hogy asztalukra, de .még asztaluk sem volt. A nyolcvan földműves emberből ketten tudtak csak olvasni, ők is csak a Bibliát. A százhúsz gyereket négy csoportra osztottuk. Egy iskolának kinevezett szérű alatt tanítottunk huszonöt 5—10 éves gyereket. Játékosan, daltanulás közben sajátították el az írás-olvasás tudományát. Az egykori indiánok unokái mezítláb, de mindig mosolyogva jöttek az iskolába. Brigád társaimmal 11 órától már a földeken dolgoztunk, a völgyben gyomot irtottunk,' faekével szántottunk, fát vágtunk, és rozsét hordtunk. "Sötétedés előtt még volt egy-két óránk a felnőttek tanítására. A foglalkozások előtt a nicaraguai nemzeti himnuszt énekeltük, a végén pedig a sandinisták indulóját. Esténként cigarettát szívtunk az éhség ellen és mindig fáradtan aludtunk el a függőágyban. Júliusban tanítványaink már újságból olvastak. Mielőtt elváltunk volna, meghívtak bennünket evangélikus házi miséjükre. Nevünket imába foglalva köszönték meg, hogy a „Nagy Vízen” (Atlanti-óceán) túlról eljöttünk. I.evél ben köszönték meg a Sandinista Front vezetőségének, hogy megtanulhatták a betűvetést, és már nincsenek kiszolgáltatva ja tudatlanságnak. Augusztus 26-án a hegyekből és távoli mezőkről visszatérő al- fabétizátorokat nagy tömeggyűlésen köszöntötte a Sandinista Front vezetősége és a főváros lakossága. Humberto Ortega, a hadsereg főparancsnoka büszkén mondhatta: „kivívtuk , politikai függetlenségünket és nemzeti szabadságunkat (ötvenezer halott és százezer sebesült árán), most pedig öthónapos áldozatos munkánk által kivívtuk kulturális szabadságunkat is. Ezt a népet már többé nem lehet félrevezetni, sötétségben tartani.” Nicaraguában 1979-et a „szabadság évé”-nek hívták, és most joggal nevezhetik 1980-at „az írás- tudatlanság fölszámolása évé”- nek. Örülök, hogy élményeimről, tapasztalataimról élőszóval és diafilmekkel is beszámolhatok november 13-án este 6 órakor a Megyei Művelődési Központban. Ez a kis nép megérdemli a figyelmet, a tiszteletet. Simon János Művészek fórumai • A római út és mellette « a kiterjedt épületmaradványok (Cservcnka György felvételéi — KS) • A zalabak- sai sírkő részlete.
