Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-04 / 259. szám

1980. november 4. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT .SPORT Sportvezetők kitüntetése • Borszéki Lajos, az MTSH elnöke köszöntötte a • Dr. Major Imre adja át a kitüntetést Soltész megjelenteket. Dezsőnek. MEGYEI LABDARŰGÓ-BAJNOKSÁG Az élen a helyzet változatlan Fajszon győzött a Harta Hat mérkőzésen nyertek a pályaválasztók ■ i Kecskeméten a megyei tanács épületében: hétfőn délelőtt 'került sor a 'testnevelés és sportmozga­lom területén kiemelkedő (min­ikét végző ■társadalmi aktíváik, va­lamint a jól dolgozó sportvezetők kiiitüimtetéseimiek átadására. A meg­jelenítőket Borszéki Lajos, a me­gyei tanács vb testnevelési és sporltihi vatalánaik elnöke köszöntöt­te, .majd dr. Major Imre, a me­gyei tanács elnök helyettese adta át a ikiltün tetőseket. A „Kiváló társadalmi munká­ért” kitüntetést kaipták: Czéh László, a megyei ifjúsági labdarú­S'zélkesfehérváír, 400 néző. Vezet­te: Si mon J. KSC: Erdei — Beles, Csordás, Elekes, Gaca — Lakatos, Szabó (Tapasztó a 89. peroben), Ki&z- nyér — Meszlényi, Horváth, Sö­rös (Tar a 62.'percben). Enző: Rá­kosi Gyuiá. MÁV Előre: Pauilúsz — Rába­közi, Szabó, Meggyes, Tóth — Pa- iaineki, Geiger, Bodor (Brúder a aziteitiben) — Szőke (Litviik az 56. perében), Nagy, Deák. Edző: Szőke Miklós. Az élénk szél a hazat csapatot segítette az első félidőben. Az első negyedóra nem hozott különösen érdekes eseményt, mindkét együt­tes nagyon ügyeit a védekezésre, s csak óvatos játékkal .teltek a percek,' A 15. percben a kecskemé­tiek előtt adódott az első gólhely- zeitm A .székesfehérvári Szabó el­csúszol, s a labda Mesziényi elé teeirüit, aki Horváth elé csúsztat­ta, a csatár azonban egy gondo­latnyit késett, s a védők 'köabe- tudtak lépni. . A 20.. percben a hirtelen előre­törő Kiszniyént buktatták a vé­dőik) de a 20 m-es szabadrúgást Kisznyér magasan a léc fölé lőt­te.­A 24. peroben a KSC térfelén, az oldalvonalnál Kisznyér szabály­talankodott Palanekikel szemben. A belőtt szabadrúgást Lakatos fe­jelte ki a mezőny bér A 30. perc­ben egy gyors hazai támadás vé­gén Geiger éles szögből küldött lövését védte Erdei. A 35. peroben ismét az előretörő Kisznyért vág­táik fel A szabadrúgást most jobban irányította Kisznyér, s a lövést Paúíufiiz a léc alól ütötte szöglet­re. ,Ä 38. percben Elekes csípett el <egy hosszan elörevágott lab­dát) majd kicselezte a rá futó Sző- tkét^láiki csúnyán felvágta. A já­tékvezető ezért sárga lapot adott Szőkének. A 40. percben Elekes szabálytalanságáért járt szabad­rúgás a kecskeméti kaputól alig 20 m-re. Tóth lövése a sorfalról szegletre perdült. A 43. percben Meggyes lökte el Honváthot, s ezií-ir.t kapott sárga lapot. A szünet után Szabó lövését Paulusz mentette, majd a másik i í'Ifflt£SíttdQri- is'! gó-válogatott edzője, dr. Dezsőfi Ferenc, a megyei labdarúgó-szö­vetség elnökségi tagja, Jónás Je­nő, a megyei ökölvívó-szövetség főtitkárai, Kanász Imre, a tiszaai- póri labdarúgó-szakosztály veze­tője, Kóta György, a Kunszent- imiklósi SK elnöke Lovász László a keceli lovas szakosztály vezető­je, Lőrincz Antal, a Kecskeméti MÁV SE elnöke, Marosi Tibor, a megyei saikkszöivetség elnöke, Máté Ferenc, a megyei labdarúgó- szövetség mellett működő edző- hizottság elnöke, Miskolczi István, a. Kiskunfélegyházi Vasutas SE Oldalon Erdei hárította Nagy 18 mn-es csavart labdáját. A 60. perc­ben Geiger ugrott iki a tétovázó kecskeméti védőik közül, majd 12 méterről kapura lőtt. Erdei ezt a labdát is biztosan • hárította. A 66. percben egy rosszul sikerült csel1 után Kis.znyértől Nagy elé pattant a labda, aki azonban ki­várt, s Gara szögletre mentett. A 68. peroben Kisznyér 30 m-’ rcil, szabadrúgásból, megcélozta a kapuit. A csavart lövést Paulusz kiejtette, s a labda a gólvonalon gurult végiig, amikor Tóth a me­zőnybe rúgta. A 71. percben Kisznyér pontos labdával ugratta ki a balszélen Tart. A szélső az alapvonalról visszatette a labdát Lakatos elé, aki laposan lőtt a hálóba. 1—0. A 73. percben Meggyest ismé­telt durvaságért kiállította a já­tékvezető. A 75. percben ismét Tar húzott el remekül a szélen. Pontos be­adását Kisznyér kapásból, mint­egy 14 m-ről a hálóba zúdította. 2—0. A 80. percben Litviik beadását el­hibázták a kecskeméti védők, de a .befutó Rábaközi alig 5 m-ről a 'kapu mellé gurított. A 84. percben. Rábaközi rövid hazaadására Tar rajtolt, s közben összefutott a 'kapujából . kórontó Paulussizal. A kapus ezután csú­nyán belerúgott a kecskeméti csa­tárba. A közelben álló játékvezető jól látta a szabálytalanságot, s li­est ítélt, majd a magáról megfe­ledkezett kapust is kiállította. A büntetőt Kisznyér élesen lőtte a hálóba. 3—0. A látottak alapján a KSC tel­jesen megérdemelten, nyert ide- genibeni a tavaly még NB I-es MÁV Előre ellen. A hazaiak nem tudták megismételni az elmúlt héten mutatott jó játékukat. A sikertelenséget idegeskedés, sza- bálytalamkedásoik követték, majd sárga lapclk és két kiállítás kö­vetkezett. A KSC-védők most isimét fegyel­mezetten, jól fogtak embert, s nem hagyták ikiibonitakoznd a ha­zaiak támadásait. Döntő volt a elnökségi tagja, id. Molnár Károly, a 'bajai 'labdarúgó-szövetség elnö­ke, Ribárszki László, a Kiskőrösi Petőfi Spartacus SE elnökihelyet­tese, Si/mon Lajos, a Vaskúti Tsz SK elnöke, és Soltész Dezső, a Kiskunfélegyháza városi atlétikai szövetség elnökihelyettese. A „Kiváló munkáért” kitünte­tést Horváth György, a Bajai SK atlétikai szakosztályának edzője és Szecsei Ambrus, a BÁCSÉP SC ügyvezető elnöke vehette át. Az OTSH elnökének dicsérő ok­levelét Bogdanovics Endre és Nagy Imre kapta. mérkőzés alakulása szempontjá­ból Tar 'becserélése, akinek két pontos beadásából 5 perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa, a végig nagy igyekezettel játszó KSC ja­vára. .Egyénileg Erdei a kevés dolgát hibátlanul látta el. A hát.védsor- ban mindenki fegyelmezetten és jól küzdött. Talán, egy árnyalat­tal Beles emelkedett a többi fölé. A középpályán Lakatos az elején gyengén játszott. Később feljött, bátrain kezdeményezett, s ő volt a szerzője — a Népsport tévesen Honváthot nevezte meg — az első gólnak. Szabó is sokai volt játék­ban, de lényegében a tudása alatt játszott. Kisznyér vall a csapat mo­torja és. legjobbja'. Minden, moz­dulata céltudatos, gólratörő volt, s élményszámba menő kapáslö­vésből növelte az eredményt. Na­gyon. sókat mozgott elöl Horváth is, aki igyekezett megszabadulni őrzőitől. Sajnos a kapu ellőtt most nem találta fel maigát. Sörös ke­veset volt játékban. A helyére beállt Tar mindhárom gólban je­lentős érdemeket szerzett. Simon játékvezető jól, és na­gyon. határozottan '.vezette a mér­kőzést. Kerpesics Béla NB II. Középcsoport 1. Budafok 14 8 4 2 33—22 20 2. Ganz-M. 14 8 3 3 31—18 19 3. SZEOL AK 14 6 5 3 22—16 17 4. DÉLÉP SC 14 € 5 3 25—20 17 5. Pénzügyőr 14 5 7 2 21—16 17 6. Kecskemét 14 , T 3 4 20—17 17 7. B.-gyarm&t 14 6 3 5 21—24 15 8. Szegedi D. 14 7 — 7 28—22 14 9. Bem J. SE 14 4 6 4 21—20 14 10. MÁV Előre 14 5 4 5 20—21 14 11. Váci Izzó 14 3 7 4 27—23 13 12. Dorog 14 5 3 6 16—20 13 13. BVSC 14 5 3 6 14—21 13 Építők SC 14 4 5 5 14—21 13 15. KKFSE 14 5 2 7 19—20 12 16. Oroszlány 14 4 4 6 15—16 12 17. 22. Volán 14 3 5 6 19—24 11 18. Bp. Spartacus 14* 4 3 7 16—22 11 19. BKV Előre 14 3 4 7 11—23 10 20. D.újv. Építők 14 3 2 9 16—23 8 BKV Előre—H. Bem J. SE 1­-3 Oroszlány—Pénzügyőr 0—0 Ganz-MAVAG—Balassagyarmat 4—0 Bp. Spartacus—Kossuth KFSE 1—2 DÉLÉP—Szegedi Dózsa 3—1 22. Volán—Dunaújvárosi Építők 3—1 SZEOL AK—Váci Izzó 1—1 Dorog—BVSC 1—1 Budafok—Építők SC 3—2 Lajosmizse—Miske 3—1 (2—0) Lajosmizse, 200 néző, vezette: Karácsonyi (Németh, Dobos). Lajosmizse: Papp — Tóth, Abel, Kovács, Bende, Csima, Lukács, Kucsera, Márkli, Mányoki, (Vaj­da), Kocsis, (Unger). Edző: Gerő- házi Tihamér. Miske: Domokos — Pákolicz, Illés, Dohai,. Hayerbacher, Czár, Dézsi, Baranyai, Petrecz, Horváth, Kákonyi. Edző: Gacs Tibor. 35. perc: A szögletből begurított labdát Bende csavarta a kapu elé és Csima 4 m-ről a hálóba fejel­te. 1—0. 43. perc: Az ellenfél kapujától 20 m-re szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. Ábel a szétnyíló sor­fal között a kapu jobb sarkába bombázott. 2—0. 50. perc: Márkli jobb oldalról ívelt szabadrúgásából Bende 5 m-ről fejelte a labdát a hálóba. 3—0. 63. perc: Petrecz lesgyanús helyzetben kapta a labdát. A vé­dők leálltak. A középcsatár* sza­badon vezette kapura és nem hi­bázott. 3—1. A y mérkőzés első negyedórájá­ban a könnyelműsködő lajosmi- zsei védők „jóvoltából” kétszer is gólhelyzetben hibáztak a vendé­gek csatárai. Ezután a hazaiak fö­lénybe kerültek és különösen az utolsó félórában több gólhelyze­tet hagytak ki. Jók: Márkli, Kucsera, Csima, Papp. illetve Petrecz, Domokos. Ifjúságiak: Lajosmizse—Miske 2—0 (0—0). Vezette: Németh. Gól­lövők: Bódis, Helik. Jók: Treiber, Sánta, Radics, illetve Sörfőző, Kohl. Honvéd Kun Béla SE—Honvéd Mezőfi SE 1—0 (0—0) Kiskunfélegyháza, 400 néző, ve­zette: Francziskovics, (Sárközi L. Kazinczy). H: Kun BSE: Vadon — Fronebl (Agócs), Földeák, Pavelkó, Csé- ve, Fuksz, Széli, Evanics. (Vitá­lis), Somogyi, Szenthy, Janicsák. Edző: Kurucz István. H. Mezőfi SE: Czvianó (Tasná- di) — Szívós, (Kovács I.) Egyed, Domonics, Rózsa, Kormos. Szől- lősi. Magyar. Kovács J.. Lantos, Boldizs. Edző: Krivy Ottó. 12. perc: Szőllősi két ügyes csel után lerázta magáról a védőket és-14 m-ről megcélozta' a kaput, a labda a megdermedt Vadon fe­je felett a felső kapufáról vágó­dott vissza a mezőnybe. 28. perc: Cséve bal oldali be­adására Somogyi és Czvianó ug­rott fel az ötösön belül. A labda kettőjükről a gólvonal felé oat- tant. a kapus utánavetődött és a vonalon belül megfogta. A nézők gólt kilátottak. Francziskovics já­tékvezető azonban az ötösről adott szabadrúgást a vendégek javára. 44. perc: Pavelkó a félpályánál „eladott” egy labdát. Kovács I. kiugrott, már a II-es pontnál járt, amikor a lövés pillanatában el­csúszott és a berohanó védők fel­szabadították. 65. perc: Agócs 8 mt-ről küldött fejesénél a nézők már gólt kiál­tottak, de Czvianó szögletre ütöt­te a labdát a bal felső sarok elől. A beívelt szöglet után a kivetődő kapus a földön maradt, a védők pedig ismét szögletre rúgták a labdát. A sérült kapuvédőt kivit­ték a pályáról és nem sokkal ké­sőbb a mentők szállították a kór­házba. Az első szakvélemény izomszakadást állapított meg a kitűnően védő kapus combjában. A szögletnél a hazaiak sportsze­rűen visszaadták a labdát a ven­dégeknek. 72. perc: Szívós a labda nélkül felugró Agócsot 8 m-re a kaputól testtel feltartotta, s a hazaiak já­tékosa nagyot esett és így a felé ívelt labda akadálytalanul gurult ki az alapvonalon. 74. perc: Cséve partdobása után Széli kapta meg a labdát a bal oldalon az alapvonal közelében. A jobbszélső egyből kapu elé lőtte, Tasnádi az ötösön felugrott, de pontosan Agócs fejére tenyerelte a labdát, ahonnan az akadályta­lanul hullott az üresen maradt kapuba. 1—0. A gól után a Mezőfi SE meg­próbált kiegyenlíteni és több tá­madást vezetett, de gólveszélyes helyzetet nem tudott teremteni. Vadon kapuja előtt. Jók: Janicsák, Somogyi, Pa­velkó, Széli, illetve Czvianó, (a mezőny legjobbja), Egyed, Bol­dizs, Rózsa. Farkas Tibor Soltvadkert—Tiszakécske 6—0 Soltvadkert, 200 néző, vezette: ifj. Molnár, (Papp, Trisz). ' Soltvadkert: Mayer — Eifert, Eiler, Frittmann, Magyar, Szabó F., Oláh, Bohács, (Szekér), Cseh, Szűcs, Kárász, (Viszkok). Edző: Fábián Dezső. Tiszakécske: Szélesi — Ezsiás, Kurucsal, Kecskés, Sántha, Var­ga, Oskolás, Katona, Kisjuhász dr., Tóth. Mari, (Józsa). Edző: Bánhi- di József. A hazai csatárokat a kapufa, a vendégeket pedig a jól alkalma­zott lestaktika akadályozta meg a góllövésben. • Agócs fejelte a kapuba a Kun Béla SE győztes gólját. (Farkas Tibor felvétele) Jók: Frittman, Cseh, illetve Ku- rucsai, Sántha. Ifjúságiak: Soltvadkert—Tisza­kécske I—0 (0—0). Vezette: Papp. Góllövő: Somogyi. András István Kecskeméti TE—Kiskőrös 2—1 (0—1) Kecskemét, 500 néző, vezette: Kokavecz (Andó, Orodán). KTE: Varga — Seres, Érsek, (Magyar), Nagyhegyesi, Petényi, Virágh, Tóth, (Gyulai), Tánczos, Vági, Porhanda, Leskó. Edző: Ve­réb István. Kiskőrös: Vass — Szentgyörgyi, Szávai, Dusnoki, Pál, Fábián, Far­kas, (Ba), Pruczkner, Tóth, Török, Kiss. Edző: Meskó István. 9. perc: Bal oldali támadást in­dított a Kiskőrös. A labda a jól rajtoló Kiss elé került, aki a ki­futó Varga mellett a jobb sarok­ba lőtt. 0—1. 55. perc: A kapu előterében a labda ide-oda pattogott, végül Leskó a hálóba küldte. 1—1. 59.. perc: A KTE az egyenlítő gól után még erősebben támadott. Ennek meg is volt az eredmé­nye. Vági jól indította Tánczost, gld futtából hatalmas gplt. lőtt .a. jobb felső sarokba/ .2—1. A két csapát közölt kémény, iz­galmas mérkőzés alakult ki. A Kiskőrös bátran, lendületesein és sokkal jobban játszott, mint ahogy azt a tabellán elfoglalt he­lyezése mutatja. ' A KTE többet támadott, mint ellenfele, de ismét kiütközött a kapu előtti határozatlanság. A góllövés változatlanul nem eré­nye a csapatnak. Jók: Petényi, Tánczos, illetve Szávai, Dusnoki, Fábián, Kiss. Ifjúságiak: KTE—Kiskőrös 0—»0. Vezette: Orodán. Jók: Gál, Ma­kai, Kovács, illetve Csávári, Si- piczki, Petznyik. Kristóf Tibor Bajai SK—Izsák 3—0 (3—0) Baja, 500 néző, vezette: Kiliti (Kút man Németh). BSK: Majzlinger — Pintér, Pri- kidánovics, Petresevics, Pesti, Ta­kács, (Németh), Radics, Szabó T., Szabó G., (Csincsák), Harsányi, Csehok. Edző: Rónai Sándor. Izsák: Szabó (Antal) — Né­meth, Bogdány, Jakus, Bőthi, Nagy, Tóth, (Trecskó), Losonczi, Molnár, Hajnal, Szélpál. Edző: Szász Sándor. A BSK ragadta magához a kez­deményezést, és mezőnyfölényt harcolt ki. A 20. percben az Izsá­ki védőkről lepáttanó labdát Cse­hok szerezte meg, és 13 méterről védhetetlenül lőtte a hálóba. 1—0. 40. perc: Csehok ívelt kapura, az ártalmatlannak látszó labdá­hoz az izsáki kapus rosszul ért hozzá és háta mögött hullott a hálóba. (Nagy kapushiba volt). 2—0. 43. perc: Az izsáki kaputól kb. 17 méterre szabadrúgáshoz jutott a BSK. A labdának Prikidánovics futott neki, aki cselesen átlépte a labdát és a mögötte érkező Ra­dics a sorfal mellett a kapu bal oldalába lőtt. 3—0. A második félidő meddő BSK- fölényt hozott, de a bajai csatá­rok a kínálkozó lehetőségeket rendre „elpuskázták”, egyetlen említésre méltó eredmény: a 44. percben Hajnal sárga lapos fi­gyelmeztetést kapoft. Jók: Csehok (a mezőny leg­jobbja), Prikidánovics, Pintér, Radics, illetve Jakus, Nagy. Ifjúságiak: BSK—Izsák 4—1 (2—0). Vezette: Kulmann. Góllö­vők: Lőrincz 3, Pastró, illetve Tóth. Jók: Lőrincz, Poszlancsek, Márton, illetve Rőfi, Csendőr, Tóth. Csányi László Jánoshalma—KAC-MEDOSZ 2—1 (0—1) Jánoshalma, 500 néző, vezette: Jármai dr., (Laczkó, Lengyel). Jánoshalma: Balogh — Faddi, Bátyai, Maráczi, Nagy O., Giesin- ger, Liliom, (Bényi), Józsa, Laki, Kovács, Szuhanek, (Farkas). Ed­ző: Zag József. KAC-MEDOSZ: Pintér — Kiss R., Szabó, Halász, Dobra, Mészá­ros, Kocsis, Körösi, Vörös, (Bog­dán), Karsai, Ficsor, (Jójárt). Ed­ző: Virágh István. 15. perc: Halász mintegy negy­venméteres labdavezetés után 20 méterről kapura lőtt, s a labda a jobb oldali kapufáról vágódott a hálóba. 0—1. 67. perc: Gyors bal oldali ak­ció után a keresztbelőtt labdát Faddi vágta a hosszú sarokba. 1—1. 75. perc: Lakit szabálytalanul akasztották a kaputól 20 méter­nyire, a megítélt szabadrúgást Szuhanek lőtte a bal felső sarok­ba. 2—1. Az első félidőben a rutinos ha­lasiak akarata érvényesült a pá­lyán. A második játékrészben a hazaiak gyorsítottak, s a lőtt gó­lokon kívül több helyzetet is el­szalasztottak. Jók: Kovács, Laki, Faddi, Nagy, illetve Mészáros, Kiss F., Dobra. Ifjúságiak: Jánoshalma—KAC- MEDOSZ 2—0 (0—0). Góllövő: Hegyi 2. Kalocsai SE—Kiskunfélegyházi Szöv. SE 1—0 (0—0) Kalocsa, 250 néző, vezette: Ká­vai (Berta, Czenczik). Kalocsai SE: Niezner — Szabó I., Illés I., Kerek, illés II., Ne­mes, Szalóki, Mohácsi, Szabó II., (Dinnyés), Lakatos, (Jenei), Pécsi. Edző: Farkas András. Kkfh. Szöv. SE: Endre — Zs. Juhász, Vidéki, Horváth, Kókai, Majoros, Szabó, Jókai, Dongó, Ku­rucz, (Kürti),. Iványi, (Kopasz). Edző: Klincsók Pál. 6Ó. perc: Szöglet után Szabó I-hez került a labda, aki 25 mé­terről lőtt, a labda egy védőn irányt változtatott és a jobb felső sarokban kötött ki. 1—0. A két egyforma képességű csa­pat közül a hazaiaknak kedvezett a szerencse. A vendégek nagyon sportszerűen és végig lelkesen játszottak. Jók: Illés I., Szabó I., Szalóki, illetve Majoros, Jókai, Zs. Ju­hász. Ifjúságiak: Kalocsa—Szövetke­zeti SE 4—0. (0—0). Góllövők: Papp 2, Király* Kovács. Jók: Papp. Vörös;- Vén, illetve Szabó, Cseh.' v Kőszegi Ferenc Harta—Fájsz 2—1 (1—0) Fájsz, 200 néző, vezette: Hor­váth (Vereb, Zsigó). Csapkodó, unalmas játékot lát­hatott a közönség. A játék alap­ján nem lehetett észlelni, hogy a hazai csapat a bent maradásért küzd. Góllövők: Garamvölgyi, Soós, illetve Csupor. Ifjúságiak: Fájsz—Harta 4—0. Góllövő: Soós 4. Hegedűs Sándor SUkösd—H. Radnóti SE 1—1 (1—0) Szabadszállás, 100 néző, vezet-- te: Farkas (Layati, Sendula). Síi kösd: Szente — Bada, Kollár, Faddi, Szabó A., Reich, Lógó A., Sudár, Kovács, Marusa, Lógó Z. (Bajai). Edző: Varga Imre. H. Radnóti SE: Pásztor — Ke- menczei, Kiss, Bódi, Mari, Kroh, Sebők, Pallagi, Csovcsics, Thurzó, (Frőlich), Baróczi (Kövesdi). Ed­ző: Veres István. 9. perc: Thurzó á kapufát tar- lálta el. 14. perc: Sudár megszerezte a vezetést. 1—0. 62. perc: Csovcsics került nagy helyzetbe, s nem hibázott. 1—1. A Radnóti SE fölényben ját­szott, helyzeteit azonban nem tud­ta értékesíteni. íók: Szente (a mezőny legjobbja), Szabó, Sudár illetve Kroh, Mari, Pásztó). Karakas Ferenc A MEGYEI LABDARC Gó-B AJN OKS AG Állasa 1. Bajai SK 14 10 3 1 29—8 23 2. H. Kun B. SE 14 9’ 2 3 35—15 20 3. KTE 14 8 4 2 27—10 20 4. Tiszakécske 14 5 7 2 23—12 17 5. Kalocsai SE 14 6 5 3 22—20 17 6. Lajosmizse 14 „5 6 3 24—16 16 7. H. Mezőfi SE 14 '!íT' 2 5 21—16 18 8. Kkfh. Szöv. SE 14 5 5 4 20—17 15 9. Jánoshalma 14 5 5 4 18—21 15 10. Harta 14 5 3 6 20—21 13 11. Kiskunmajsa 14 5 3 6 11—25 13 12. Soltvadkert 14 3 6 5 18—20 12 13. Sükösd _ 14 5 2 7 14—22 12 14. .Miske 14 3 4 7 16—23 10 15. Kiskőrös 14-3 4 7 15—27 10 16. Izsák 13 2 5 7 15—25 9 17. Fájsz 14 2 3 9 10—22 7 is: H. Radnóti 14 1 5 8 11—29 7 A MEGYEI IFJCSAGI BAJNOKSÁG ALLASA 1. Kalocsai SE 13 10 1 2 48—13 21 2.. BSK 12 10 — 2 52—7 20 S. Jánoshalma 13 9 2 2 49—16 20 4. Lajosmizse 13 8 1 4 40—10 17 5. Soltvadkert 12 8 1 3 45—19 17 6. H. Kun B. SE 12 6 4 2 39—20 16 7. Tiszakécske 12 7 1 4 34—22 15 8. KTE 13 5 3 5 32—18 13 9. Kiskőrös 13 5 3 5 21—22 13 10. KAC-MEDOSZ 12 4 * 2 6 21—25 10 11. Kkfh. Szöv. SE 12 4 2 6 24—29 10 12. Sükösd 12 4 — 8 25—33 8 13. Izsák 12 1 4 7 11—39 .6 14. Fájsz 13 3 — 10 15—63 6 iá. Miske 12 2 1 *9 13—78 5 16. Harta 12 — 1 11 11—66 1 • A kitüntetett társadalmi aktívák és sportvezetők egy csoportja. (Tóth Sándor (elvételei) ' Megérdemelt, szép győzelem Kecskeméti SC—MÁV ELŐRE 3—0 (0—0) 1 É a

Next

/
Oldalképek
Tartalom