Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
1980. november 23. • PETŐFI NÉPE • t # SPORT - SPORT • SPORT Huszonöt éves a Honvéd Kun Béla SE *iv.r Megalakulásának 25. éves ^fordulóját ünnepelte pénteken a Honvéd, Kun Béla SE. A jubileumi ünnepség Kiskunfélegyházán a kora délutáni órákban a sportpályán i kezdődött. ahol az egyesület névadójának emléktábláját avatták. Először Bányai Ferenc, a József) Attila A,l- talaáos Iskola igazgatója mohdott beszédet^, jnajd dr. Simon Sándor vezérőrnagy adta át az emlékművet, amelyre az egyesület nevében Fuksz Ferenc labdarúgó sportoló helyezett el koszorút. É&te a helyőrségi művelődési otthon színháztermében ünnepi közgyűlést tartottak több mint 150 meghívott vendég részvételével." Dr. Belényi István üdvözlő szavai után Kelemen József alezredes. a sportkör elnöke az egyesület életében eltelt 25 év jelentős WMm i mm« m Ki* sremtnmm mmnumi n tmmtm i ■ O Dr. Simon Sándor vezérőrnagy leplezte le a sportpályán az egyesület névadójának. Kun Bélának emlékművét. • A Honvéd Kun Béla SE jubileumi közgyűlésén kör elnöke tartott beszámolót. eseményeit elevenítette fel. Tisztelettel emlékezett meg az alapító elődökről. Az elmúlt 25 év sok szép eredményt hozott a sportegyesület életében, s bár viszonylag kevés szakosztályt működtettek, rangos helyet vívtak ki az ország sportegyesületei között. Az atléták között Szalma László volt a legsikeresebb, aki az 1978. évi fedettpályás Európa-bajnok- ságon távolugrásban aranyérmet nyert. Sorolhatnánk még Mocsári Károly, Kónya Mihály, vagy Kiskirály Ernő nevét is, akik több alkalommal húzták magukra a címeres mezt. A város iskoláiból mintegy 80 tehetséges fiú és lány tagja az atlétikai szakosztályban működő sportiskolának. A szakosztályok közül kezdettől fogva a labdarúgó- és az ökölvívó-szakosztály volt a legnépszerűbb. A hatvanas évek során nem volt ritka a 3 ezres nézőszám a bajnoki mérkőzéseken. A labdarúgócsapat 1966-ban megyei bajnokságot nyert, s NB Hiba jutott, ahol négy éven át szerepelt. Később — a közvélemény ösztönzésére — a labdarúgócsapat a Vasas együttesével fuzionált. Ez a „házasság" sajnos mindmáig’nem hozta meg az eredményt, a magasabb osztályba jutást,'pedig az együttesben a jó képességű labdarúgók egész sora játszott, akik ma is magasabb osztályú csapatok tagjai, s megállják a helyüket. Kelemen József alezredes, a sportA szakosztályok közül az ökölvívók voltak mindvégig a legeredményesebbek. Tófo György edző tanítványai a két és fél évtized alatt 26 különböző korosztályú egyéni bajnokságot nyertek, s az ökölvívó CSB-n is gazdagították az egyesület eredménylistáját. A legszebb sikert 1978-ban érték el, amikor a Bp. Honvéd mögött ezüstérmes volt a félegyházi honvéd együttes. A versenyzők közül a Borbély-testvérek voltak a legismertebbek, s közülük Borbély István ma is válogatott. Sok neves ökölvívó töltötte katonaidejét Kiskunfélegyházán, s érett igazi versenyzővé. Az ugyancsak Félegyházán tanult Molnár László edző kezei alatt pedig már bontogatja szárnyait az utánpótlás. A beszámolót követő vita során Dodek Rudolf alezredes elmondta, hogy az eddigi eredményeik alapján a Bp. Honvéd után a félegyházi szakosztályt kívánják második nagy bázisnak kiépíteni, s ez a nemzetközi kapcsolatok tér rén is több lehetőséget rejt. A szakosztály a felsőbb szervektől minden támogatást megkap. A továbbiakban a meghívott vendégek tolmácsolták jókívánságaikat, s adták át ajándékaikat a sportkörnek. Végezetül Kelemen József álezredés jutalmakat és elismerő okleveleket adott át az egyesület legjobb sportolóinak, edzőinek. társadalmi munkásainak. Négy győzelem sötéttel a második napon / , A BÁCSPRIM '80 nemzetközi nyílt sakkverseny pénteki második fordulójának jellemzője, hogy az első táblákon a sötét színnel játszók kerüllek fölénybe. Az NSZK-beli Ostermeyer már a második győzelmét aratta, s értékes pontot szerzett az amerikai Donaldson, a nemzetközi mesteri cím várományosa, a csehszlovák Gross ellen. A BÁCSÉP SC versenyzői ebben a fordulóban is megállták a helyüket. Kormányos és Lovas döntetlent ért el. Salánki pedig győzött a román Radulescou ellen. Az egyetlen váratlan vereség. Varasdy vesztett a bolgár Orev ellen. * A csütörtöki függőjátszmák eredményei: Zsinka—Hausner 0:1. Dosztán—Gross döntetlen. Loyass—Színes 0:1, M. Kovács—Ábel 1:0, Geleta— I.iangow döntetlen, Sinkovics—Perényi döntetlen. A 2. forduló eredményei: ^ausner—dr. Eperjesi. Kormányos—M. Kobács. Somogyi—Dosztán. Vukovics—dr. Perecz, Pintér— drí Erdélyi, Ernst—Bajovics, Geleta—Holst, -Forgács—Balogh, Glatt—Lovass játszmák döntetlenül végződtek. Színes—Ostermeyer 0:1, Varasdy—Orev 0—11; Gross—Donaldson 0:1, Perényi—Havelko 1:0, Dobrovolsky—Sinkovics 1:0, Salánki—Radulescou 1 :ft. A Bánás—Gyntár, ifj. Károlyi—Filep, Liangow • Folyik a BÁCSPRIM ‘80 nemzetközi sakkverseny. —Kluger és az Ábel—Zsinka játszma függőben maradt. A szombati harmadik forduló után .vasárnap délelőtt érdekes villámversenyen vesz részt a teljes mézőny, s.a versenyen nemcsak a BÁCSPRIM résztvevői, hanem bárki elindulhat. Shakespeare Rejtvényünkben tizennégy Shakes« peare-i figura nevét találják. VÍZSZINTES: 1. Shakespeare egyik tragédiájának címszereplő főalakja. 9. A vízsz. 13. rendíthetetlen híve 13. s. egyik király alakja. 14. Reno része! 15. Az elhagyott hazából való. 17. Község Heves megyében. 18. Pecsenyét készíteni. 20. Alaszkához tartozó szigetcsoport. 21. s. egyik tragikus hős. 23. Verne egyik kapitánya. 25. Szovjet gépkocsik jelzése. 26. Az Északi-sark felfedezője. 27. Dél-afrikai tartomány. 29. ..... újság” (politikai napilap 1887— 1952). 30. „Pro../' (Művészeti kitüntetés). 31. Írország ír neve. 32. Elbeszélő költészet. 33. Kettőzve: Heyerdahl egyik könyvének címe. 34. Mesterséges akadály. 36. Tanítás. 37. Régi iskolatípus nevének rövidítése. 39. Név- elős hal. 41. Ijed. 42. A legvastagabb ütőér. 43. Latin és. 44. Tíz — angolul. 45. Napszak. 47. Lószerszám.' 48. A mo- libdén vegyjele. 49. A „velencei kalmár** lánya S.-nél. 52. Félig ember, félig szörnyeteg S. „Vihar** című művében. 54. Úrnak szólítás. 56. .,... tavak” (Lengyelországban). 57. A költészet egyik ága. 58. Egyfajta burgonya. 61. Konok ellenszegülés. 62. Becézett Ilona. 63. Haydn 3 felvonásos operája. 65. Hozzányúlni tilos. 66. .........Timon” s. e gyik tragédiájának főalakja. 67. A függ. 16. kardja vetett véget életének FÜGGŐLEGES: 1. A függ. 6.-tal tragikus főhősök. 2. A súlydobás amerikai olimpiai bajnoka Tokióban. 3. Helyezhető. 4. Európai nép. 5. Helyet foglal. 6. A függ. l.-gyel tragikus főhősök. 7. .... plus ultra*’. 8. Ételízesítő. 9. Színművész (Flórián). 10. Két mutató névmás. 11. Alkinoosz phaiak király lánya a görög—római mitológiában. 12. Tragikus alak a nevét viselő s. tragédiában. 16. s. legismertebb tragédiájának főalakia. 18. Hangtalan súly* 19. Kariával jelez. 22. Zöldpaprikának van 24 EA. 28. Az argon vegyjele. 29. ízeltlábúak külső váza. 31. Földművelő szerszám. 33. Község Komárom megyében. 35. Akkor szép. ha dús lombo/.atu. 38. A vízsz. U. egyik lánya. 39. Petőfi Sándor verse. 40. A német ábécé utolsó betűjének neve. 4L Kocsiszín. 44. Asztalra teszt az ételt. 45. ,.... lakodalmas”. 46. Súlyarány rövidítése. 47. Sonka angolul..48.''Húsevő gázlómadár. 49. S. egyik tragikus végű szerelmese. 50. ... Bernhardt (nagy színésznő volt). 51. Csacsi beszéd. 53. .........Krónika”, az első magyarországi nyomtatvány. 55. Tojásos szeszes ital. 69. Elem! 60. Állami bevétel. 63. an. 34. Rangjelző. 55. ^Tunéziai gépkocsik jelzése. Beküldendő sorok: vízsz.: L, 49., 52.. valamint a függ. 1., 12. és 38. sz. A november 16-án közölt rejtvény helyes megfejtése: Puszta a föld sárgán dereng / Az éj, a holdfény meg se moccan. Nagyobb feladatok, nagyobb lehetőségek Kiskunfélegyházán 1952 óta működik a Magyar Honvédelmi Szövetség Bács-Kiskun megyei Repülő-Ejtőernyős Klubja. A klubnak három évtizedes története során számos nehézséggel kellett •megküzdenie. Mindig hátrányban volt a nagy ipari központok, például Miskolc, Dunaújváros, Győr repülőklubjaival szemben. Ennek ellenére sikeres munkát végeztek. A repülés propagandájában, s a kiképzésben felvették a versenyt a nagyobb klubokkal és T Magyar Népköztársasági Kupa versenyein is éveken át a legjobb helyeken szerepeltek. Mindenekelőtt igyekeztek teljesíteni egyik legfontosabb feladatukat, az utánpótlás nevelését. Volt növendékeik, tagjaik ott szolgálnak ma a néphadsereg repülőalakulataiban, dolgoznak volt félegyházi repülőnövendékek a MALEV-nál. a repülőgépes növényvédő szolgálatnál és oktatók az ország különféle repülőklubjaiban. A legtöbbet talán az árulja el a Kiskunfélegyházán folyó nevelőmunkáról, hogy egyik növendékük eljutott a repülésben ma lehetséges legmagasabb fokra: Ma- gyari Béla őrnagy, kiképzett űrhajós Kiskunfélegyházán született, itt ismerkedett meg a repüléssel, nemcsak szépségeivel, hanem azokkal a kötelességekkel is. amelyek a néphadsereg pilótáira hárulnak. Az MHSZ klubjában kapott kiváló felkészítésnek is eredménye. hogy Magyari Béla a legkiválóbb vadászpilóták egyikeként az űrhajósok sorába léphe- j tett. □ □ □ • Ám igen nehéz helyzetbe képűit a klub 1968-ban. amikor a Magyar Honvédelmi Szövetség mint ipari bázissal nem rendelkező . klubot, a kiskunfélegyházit a kisebb feladatúak közé sorolta. Az új helyzetben a klub csak a tagok áldozatos munkájával és a helyi lehetőségek maximális kihasználásával folytathatta működését. Az MHSZ megyei vezetősége és mindenekelőtt a kiskunfélegyházi Városi Tanács és a pártbizottság a repülő és ejtőernyős fiatalok segítségére sietett. Megértőek voltak és támogatták őket a kiskunfélegyházi üzemek és gazdaságok vezetői is. Szerényebb viszonyok között, kisebb lehetőségekkel a klub továbbra is igyekezett. teljesíteni feladatait. Mindenekelőtt az utánpótlás neveléséről nem mondtak le. Minden évben jelentkeztek a kiskunfélegyházi és a Bács-Kiskun megyei fiatalok a néphadsereg tisztiiskoláira, a MÉM nyíregyházi növényvédő pilóta főiskolájára. s a klub teljesítette a honvédelmi szövetségben reá háruló feladatokat is. Ezért az MHSZ Országos Központja érdemesnek ítélte őket arra. hogy felülvizsgálja a korábbi döntést és ismét nagyobb támogatásban részesítse a Bács megyei repülőklubot. □ □ □ Pénteken délután a kiskunfélegyházi városi pártbizottság székházában ünnepi közgyűlést tartott a megyei repülő- és ejtőernyős- klub. A gyűlésen megjelent Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára, Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára, dr. Dobos Ferenc. a kiskunfélegyházi Városi Tanács elnöke. Ormándi János, a városi pártbizottság titkára, dr. Simon Sándor vezérőrnagy magasabb egységparancsnok és a megyénkben állomásozó repülőalakulat képviseletében Káli Lajos alezredes. A jugoszláviai Vajdaság testvérszervezetét Rade Kacsanszki. a vajdasági repülőklub titkára képviselte. A megjelenteket Lajos Ferenc. az MHSZ kiskunfélegyházi városi titkára köszöntötte, majd * A nyáron Kiskunfélegyházán tartották az országos vitorlázó- repülő válogatóbajnokságot. Bognár Ferenc alezredes, az MHSZ megyei titkára ismertette az MHSZ főtitkárának 255. számú intézkedését a klub feljebb sorolásáról. Bognár Ferenc alezredes megemlékezett az eddigi eredményekről. Beszélt azokról az érdemekről, amelyeket Kiss Imre. a repülőtér építője és első parancsnoka. majd Miklóssy Sándor, a klub elnöke szerzett az utóbbi évtizedben végzett áldozatos munkájával. Méltatta az MHSZ korábbi megyei titkárának Balabán Sándor alezredesnek és Kiskunfélegyháza vezetőinek, mindenekelőtt dr. Dobos Ferenc tanácselnöknek érdemeit is, amikor a nehéz helyzetben felelősséget vállaltak a klub fennmaradásáért és ehhez minden segítséget megadtak. Dr. Dobos Ferenc köszönetét mondott az intézkedésért az MHSZ főtitkárának, hangsúlyozva. hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok között ez ig^n nagy elismerésnek és áldozatnak. A továbbiakban felszólalt Miklóssy Sándor, a klub elnöke. Sze- lfér József repülötérparancsnok. Terescsényi Endre társadalmi oktató és Rade Kacsanszki. Befejezésül Kiss Lajos vezérőrnagy mégegyszer elismerését fejezte ki a klubtagok jó munkájáért és sok sikert kívánt a továbbiakhoz MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. 8.É0: Mindenki iskolája: Földrajz. Éghajlat, vízrajz, mezőgazdaság (ism.) 9.45: Biológia. Anyagcsere 9.20: óvodások fi lm műsora. Kis- f ilm-összeállítás: 1. Pllm. NSZK rajzfilmsorozat. (Színes) 8. rész:' s A játék öröme. 2. Mindenütt jó, de legjobb otthon. Csehszlovák bábfilm. Színes 9 10: Egy kis kirándulás. Lengyel klsjátékfilm-sorozat 2. rész: Tudsz-e tehenet fejni? (Ism.) 10.Ó5: Hírek 10,|0: Röpsuli. 3. rész: Színes 10.25: Aprók tánca. Nyírség. 10.45: „Ki lesz a főnök?** Vidám tanácsok örvezetőknek és örsi tagoknak 11.30: A British Múzeum kincsei. Angol filmsorozat XIII/7. 1 rész: Meghitt részletek. Színes 13.25: Pedagógusok fóruma. Radnai Béla-emlékműsor 14.00: Reklám 14.10: Keleti Márton-sorozat: Magvar film 16.05: Reklám 16.10: Műsorainkat ajánljuk. 16.35: Fejezetek a cirkuszlexikonból. XII/I2. rész: A cirkusz társművészetei. 17.10: Ritmikus Sportgimnas Etika Intervízlós Kupa. Közve- 18.25: Reklám. Színes 18.35: Idősebbek is elkezdhetik, 18.45: Esti mese. Színes 19.00: A HÉT 20.05: Vidám gazfickók. Francia filmvígjáték. Színes 21.30: Kapcsoltam. Társasjáték. 22.10: Sporthírek 22.20: Hírek. KOSSUTH 6.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Kopogtató 8.10: Ot kontinens hét napja 8.25: A Magyar Népdal Hete. 9.00: Kulturális Magazin 10.08: A vadon szava. Jack London regénye rádióra 10.53: Kórusok. ii.05: Hangverseny Közben: 11.50: Ady Endre versei 11.54: Édes anyanyelvűnk 12.40: Operaáriák 12.57: Tudósítás a Bp. Honvéd- Nyíregyháza labdarúgó- mérkőzésről 13.00: Egy koirtv tenger. Fekete Gyula írása 13.10: A rock and roll csillagai 13.52: Rohanunk és ráérünk. Beszélgetés az „Időgazdálkodásról** i 14.12: Így láttam Bartókot. A mikrofonnál: Engel Iván 14.40: A takarékosságról. Kerek- asztal-beszélgetés külföldi tudósítóinkkal 15.14: A gerolsteinl nagyherceg- nő. Részletek Offenbach operettjéből 16.00: üdvözlet az olvasónak — 17.10: Beszélgetés az urbanisztikáról 17.40: Magyar előadóművészek. 18.50: A Rádiószinház bemutatója 20.00: A Magyar Népdal Hete. Találkozásom a népzenével. A mikrofonnál: Szoko- lay Sándor 20.40: Filmsztárok énekelnek 20.52: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét 23.03: .Századunk kamarazenéjéből 0.10: Alpár Git+a operettfelvételeiből. PETŐFI 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Bach-müvek. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Szívesen hallgattuk! 10.33: Pesti házak titkai 11.03: Farkas Ferenc daljátékaiból 11.41: Reklámparádé. 11.51: Jó ebédhez szól a nóta 12.48: A csendháborító. Leonvid Szolovjov regénye rádióra 14.05: Híres zenekarok albuma 14.33: Táskarádió 15.30: Vendégek 16.00: A vasárnap sportja. Totó 16.20: Kéler Béla: Csokonai- nyitány 16.40: A Magyar Népdal Hete. Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. „Tiszán innen — Dunán tűi... ** Nyilvános hangverseny 17.20: A világlíra gyöngyszemei 17.30: Szellemi térképolvasás. Boldizsár Iván Írása 18.20: Könnyűzene hangszerszólók 18.33: Slágerek mindenkinek 19.31: Üj lemezeinkből 20.01: Sanzonok 20.38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 21.38: Magnóról — magnóra 22.23: Kellemes pihenést! 2 MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-hoévát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.08: Operakórusok 8.40: Kamarazene. A Collegium Aureum játszik 10.10: Üj Zenei Üjság 11.06: Rádiószinház 12.07: Hi-Fi varieté 13.05: Ü) lemezeinkből 13.51: Opera-mflvészlemezek 14.54: Kis magyar néprajz 14.59: A kamarazene kedvelőinek 15.54: Üj Hungaroton-lemezek 16.20: Beethoven-műveld 17.40: Slágerlista 18.15: Montserrat Caballé opera- felvételeiből 19.03: Világhírű előadóművészek felvételeiből 19.44: A magyar széppróza századai 19.59: A Világhírű előadóművészek felvételeiből című műsor folytatása 20.52: A dzsessz történetéből 21.32: A Magyar Népdal Hete. Népszokások dalaiból, táncaiból 21.56: Szimfonikus zene. Hétfő KOSSUTH 8.25: Operaáriák. Virgina Zea- ni és Eberhard Wächter énekel 9.00: Atlantisz. Verselt elmondja: Kormos István 9.10: A bét zeneműve 9.40: Ki kopog? Levente Péter műsora óvodásoknak 10.05: Nyitnikék 10.35: Romantikus zene 11.39: Jósika Miklós: Emlékirat. . Rádióra alkalmazva 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.44: Kosztolányi Dezső két kar- colata 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.10: Operettmuzsika. 15.29: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyerekeknek 16.05: A hírnév árnyékában. Tokaj 16.54: Francia madrigálok 17.13: Magyar előadóművészek 17.40: Van ül a Nap alatt 17.55: Népdalok. Mazsaroff Mária énekel, Szőllős Beatrix clmbalmozik 19.15: „Humorban önkiszolgál- juk** 4 20.15: La)tha László: Vas megyei kurucképek 20.25: „ ... magányosan és boldogan**. Székely Magda versei 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.30: Vonalvég 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A Rádió lemezalbuma Közben: 22.59: Meditáció — hazai vezetőképzésünk mai állapotáról 0.10: Csuka Mónika tincdálai- ból. PETŐFI 8.05: Népi zene. Mészáros Tivadar zenekara játszik, Herr Olivér nótákat énekel 8.33: Cseh fúvósmuzsika 9.00: Slágermúzeum 9.50: Munkvédelem. Riport a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetében 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Népek zenéjéből 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13,25: Kórusok. A Magyar Rádió és Televízió gyermek- kórusa énekel 14.00: Kettőtől ötig ... v 17.00: Sokoldalú szakmunkás holnap, vagy olcsó munkaerő ma? 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Zeneközeiben 19.30: Zenés beszélgetés Hajdú Júliával 20.33: Senki többet? Harmadszor! 21.50: Népi zene. 22.30: Az Apostol együttes félórája 23.15: Szirmai Albert operettjeiből. 3. MŰSOR 9.00: Iskolaridió 9.30: Operafinálék 10.30: Billie Jo Spears énekel 11.05: Ének Pannóniáról. A Magyar Rádió és a Stúdió Burgenland kétnyelvű irodalmi műsora a kőszegi Művelődési Központban 11.53: A századforduló muzsikájából 13.07: Szimfonikus zene » 14.57: Láttuk, hallottuk 15.22: Napjaink magyar kamarazenéjéből 16.00: iskolarádió 16.30: Harminc perc beat 17.02: Verdi operáiból 17.55: Csajkovszkij müveiből 19.05: Emlékirat és valóság. Kemény János emlékiratai 19.35: Mozart-művek. Közben: 20.35: Bányász-emlékek a Palotában. 21.30: Dzsesszfelvételeinkből 22.03: A hét zeneműve.