Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-21 / 273. szám

1930. november 21. • PETŐFI NÉPE • 5 Negyvenöt év a pedagóguspályán ÚTTÖRŐÉLET Milyen, a történelem mint átélt valóság? Milyen emlé­keket, élettapasztalatokat őriz egy ember, visszatekint­ve hat-hét évtized táviatá- ra? Azt hiszem nekünk, a szocializmus konszolidáltabb időszakában felnőtté vált huszonéves nemzedéknek ez ma az élet, a • tudás, a ta­pasztalni akarás egyik legiz­galmasabb kérdése. Annál inkább az, ha olyan ember­rel beszélgethetünk, mint Barabás János nyugdíjas tánító, aki pedagógusként és közéleti emberként is cselek­vőén, sokoldalú munkálko­dásban élte végig az elmúlt évtizedeket. □ □ □ Beszélgetésünk kezdetén csak annyit tudtam róla, hogy négy és fél -évtizednyi pedagógiai munká­jának eredményeként megkapta — a többi között — az Oktatás­ügy Kiváló Dolgozója címet, és a Munka Érdemérem ezüst fokoza­tát. Több mint harmincöt éve páittag, jelenleg a városi pártbi­zottság aktivistája. Ám őriztem róla egy személyesebb, emberkö- zelibb információt is. Azt, amit Anyám mesélt, mint valamiko­ri mezítlábas falusi tanítvá­nya, hogy a mélykúti szabómester fia ifjú tanítóként nagy-nagy sze­retettel és odaadással foglalkozott a tompái cselédek, zsellérek, nap­számosok gyerekeivel. — 1931-ben végeztem el a ba­jai állami tanítóképzőt — emlék­szik a pályakezdés éveire. — Az oklevél megvolt, de állás még az azt követő évben sem. tgy ingyen helyettesítgettem a mélykúti ele­miben, magántanítványokat vál­laltam, aratáskor cséplőgép mel­lett ellenőrködtem, vagy éppen otthon segítettem apám műhelyé­ben. Mígnem 1933-ban kineveztek a tompái, úgynevezett betyársori iskola helyettes tanítójának. Ide hat-nyolc gyerekes, nincstelen pa­rasztcsaládok fiai-lányai jártak. Volt olyan kis tanítványom, aki hidegebb időben napokig nem jö­hetett iskolába, mert a cipőt fel- felVáltva használta a testvéré­vel ... — Mennyi volt akkoribah egy falusi tanító fizetése? — Ha jól emlékszem, hetvenhat pengő. Két év múlva,' a segédta­nítói kinevezésem után nyolcvan- hatot kaptam, összehasonlításkép. pen: egy pengő yolt a napszám. — Mit vásárolhatott a harmin­cas évek közepén a havi fizeté­séért? — Vehettem például három pár cipőt. Egy ebéd körülbelül nyolc­van fillérbe került a falusi ven­déglőben. Én az első években koszt-kvártélyért laktam egy tom­pái asszonynál, havonta negyven pengőért. A koszt napi egy ebé­det jelentett. — Mekkora tekintélynek örven­dett akkoriban egy falusi tanító? — Az elismertebb emberek kö­zé tartozott, a jegyző, az orvos, a gyógyszerész, a bíró után, vagy velük egy sorban. „Vasalt nadrá- *gcs” volt. Hogy az Utcán melyik süvegei te előbb a másikat? Ezt inkább az életkor döntötte el. Én igen fiatal voltam, örültem, hogy hamar befogadott a falu. A leg­gazdagabb ember, a környékbeli nagy földek birtokosa báró Pod- maniczky, különleges ünnepeken kezet fogott a tanítókkal is. — Milyen tevékenységet végzett még a faluban az oktatási mun­kán kívül? — A tánítványaim szülei egy, vagy két elemit végzett parasztem­berek voltak, írni-olvasni alig tud­tak. Gyakran jöttek hozzám segít­ségért, hogy írjak meg nekik egy- egy levelet, vagy kérvényt. Így aztán nagyon jó kapcsolatban vol­tunk. Az „íródeákság” mellett fel­nőttekből meg gyerekekből szín­játszó csoportot és énekkart szer­veztem. — Hogyan emlékszik a felsza­badulásra? — A háború alatt végig taní­tottunk. 1944 őszén a szovjetelle­nes propaganda hatására több kollégám elment a faluból, de így is maradtunk négyen, és össze­vont tanulócsoportokkal dolgoz­tunk. Megjegyzem, 1945-ben csak­nem valamennyi pedagógus visz- szatért. — 1945 áprilisában tagja lett a kommunista pártnak. Mi volt ak­koriban a legfontosabb megbíza­tása, pártfeladata? — Agitáció a kommunisták mellett. Hármas-négyes csopor­tokban jártuk a házakat. Akik vállalkoztak erre a munkára, mind iskolázott emberek voltak. Így a Kaszás Kálmán, vagy a Slefanovics Dániel. Ha jól emlék­szem, mindkettő iparosmester volt. A későbbiekben a pártfel­adat és a pedagógusmunka még inkább összefonódott az életem­ben. 1951-bep kineveztek a járási, majd hamarosan a megyei tanács művelődési osztályának vezetőjé­vé. — Az oktatás-nevelés területén mik voltak akkoriban a legsürge­tőbb feladatok? — Az iskolák rendbehozatala, a zsúfoltság megszüntetése, új osztályok építése, az oktatás szín­vonalának emelése, a nyolc osz­tályos iskola kiteljesítése.... — Hogyan emlékszik 1956 októ­berére? — Fegyveres készültségben véd- tük a megyei tanácsot. — Az ezt követő években mi- ifién funkciót töltött be? — Továbbra is a megyei mű­velődési osztály vezetője voltam, egészen 1960-ig. Akkor lemond­tam. — Miért? '— Jobban csábított a gyakorla­ti oktató-nevelő munka. Kinevez­tek a Táncsis Kollégium igazga­tójává. Itt dolgoztam 1978-ig, nyugdíjba menetelemig. Nagyon szerettem a kollégiumi nevelő munkát. Sok volt itt is a falusi gyerek. A környékbeli községek­ből jöttek be a gimnáziumokba. Nehéz volt megszokniuk a vá­rost, a kollégiumi közösséget. Úgy érzem, ebben is sikeresen segítet­tem őket. Nagy örömömre, több tanítványomból pedagógus lett. □ □ □ Délelőttönként gyakran látom, ahogy fürgén felszáll a Széchenyi- városból induló buszra. Talán a marxista középiskolások beszámo­lóját készíti elő, .vagy instruktort munkáját indul végezni? Remél­jük még sokáig teszi... Posváncz Etelka így élnek a Soltiak... •-aSér ­^5-' >>•: ' %v ^ ,-f - ■ p&pf; *■ víIlii '-•»•í/-; .>• • Az iskolaudvar csinosításán dolgoznak a Vécsey Károly úttörő- csapat szorgalmas tagjai. (Tóth Sándor felvétele) Az olvasó véleménye a kiskőrösi térplasztikáról Lapunk november 5-i számában látott napvilágot Varga Mihály: Egy szobor kálváriája című cikke, mely a jelek sze­rint sokak érdeklődését kiváltotta. Lapunkhoz szóban és írás­ban érkeznek azóta a hozzászólások, észrevételek. Az aláb­biakban ezek közül idézünk két kiskőrösi levélből. "Valóban kálváriáról kell be­szélni. A térplasztika elkészült, az elhelyezési huzavona azonban to­vább tartott, mint ameddig a szobrot faragták. A cikkíró az ol-1 vasók válaszát várja ezzel kapcso­latban. A lektorátus értékelése azonban inkább elmarasztalni valóbb, mintsem Csikós Nafey Márton al­kotása. A fiatal, tehetséges fafa­ragó szobrász Kiskörösön nagy sikert aratott kiállításával; nem véletlenül bízta meg Kiskőrös egy térplasztika elkészítésével. Az vi­szont érthetetlen, hogy köztéren csak képzőművészeti alaptag al­kotását szabad elhelyezni. Tudo­másul vesszük a művészeti ren­delkezéseket, ennek megfelelően az illetékesek meg is tették a szükséges intézkedéseket. A lektorátus, talán azért, mert nem kérték ki előzőleg vélemé­nyét, ugyancsak befeketítette a fiatal kaposvári szobrászművészt. Ilyen jelzőkkel illették: „Petőfi szellemétől idegen”; „gondolatsze­gény”; ..önálló kifejező erőt nem mutat”. S a legrosszabb, amit csak el lehet képzelni: „akadémista unalom lengi körül.” Ezek után mit gondol majd Csikós Nagy Márton, aki lelkesen • faragta éjjelente is az alkotást? Sok példát tudnék felsorolni, hogy számos neves művész alkotását marasztalták el a korabeli kriti­kusok, akikre az utókor ugyan­csak rácáfolt. Az viszont helyes, hogy nem a Petőfi-szü'löház előtt helyezték el végleg. Én is éreztem, amikor ott felállították, hogy nem illik oda. így a Petöfi-iskola udvarára ke­rült. Valóban, nem szabad a szü­lőház előtt, zsúfolni az alkotáso­kat. Mi kiskőrösiek, úgy látjuk, a Petőfi-parkban elhelyezett Pe- tőfi-szobor és Bem-szobor oda illik. Noha a lektorátus kifogásol­ta. Hiszen hova is lehetett volna tenni Bem szobrát, ha nem a Pe- tőfi-szo'bor és a Petőfi-szülőház közelébe? Hiszen Petőfi és Bem egyek voltak a történelemben. Mi szépnek tartjuk a Petöfi-parkot és ízlésesnek is. A lektorátus értékelésével nem mindenben értek egyet. Főleg azért, mert egy fiatal, kibontako­zó tehetséget marasztal el, holott finomabb indoklással is lehetett volna értékelést adni. Ilyen véle­mény után viszont érthető a me­gyei intézkedés: a szobrot el kell távolítani a szülőház elől! Ismét­lem,-ez helyes intézkedés a szülő­ház előtti tér rendezettsége szem­pontjából, de az elmarasztalás igazságtalan.« Suba György "Ma jutottam oda. hogy elol­vassam a „Petőfi Népe” novem­ber 5-i számában közölt „Egy szo­bor kálváriája” című cikket..Vá­laszul az alábbiakat közlöm: A Kiskőrösi Művelődési Ház­nak gyakori vendége vagyok. Meghívnak minden kulturális megmozdulásra, kép- és szobor- kiállításra. Rajongok a képzőmű­vészetért. s mivel időm van — sajnos 6 éve már rokkantsági nyugdíjas vagyok —, mondhat­nám: „törzsközönségnek” számí­tok a művelődési házban, mely­nek igazgatóját, Sinkovicz Lászlót, közvetlen munkatársait nagyon nagyra becsülöm. . Csikós Nagy Mártonnak egy kiállítását láttam Kiskőrösön. Szerintem ő jó művész. Jóleső érzéssel nyugtáztam magamban, amikor őt, a művelődési ház előtt nagy munkában láttam, örültem előre, hogy egy szép térplasztika díszíti majd a város főterét. A cikkből értesültem a „huza­vonáról”. Nagyon csodálkozom azon. hogy Csikós Nagy Márton nem tagja a Képzőművészeti Alaipnak. Egyáltalán nem értek egyet a- lektorátus tagjainak a véleményével. ..A műtárgy . több szempontból is kifogásolható.” Tudhatnám, hogy konkrétan me­lyek azok a szempontok? Majd: „Mint plasztika, a közepesnél gyengébb.” Én azt írom: Láttam már ennél ..gyengébb” térplaszti­kákat is. „Egyike a közhelyszerű térformáknak”! Szerintem na- gyonis aktuális térplasztika lett volna a Petőfi-ház közelében. To­vább idézve a cikket Petőfi szellemétől idegen”, „akadémis­ta unalom lengi körül”, „önálló kifejezőeröt nem mutat”, „gon­dolatszegény” stb. Az én szerény véleményem az. hogy a fentiek nem felelnek meg a valóságnak. Igaz, egyszerű há­ziasszony vagyok, nem végeztem képzőművészeti főiskolát, józan . paraszti eszemre hallgatva írom ■a sorokat. Szabad időmben na­gyon sokat olvasok, főleg a kép­zőművészet érdekel. S a cikket olvasva eszembe jutnak az s1 el ük­ben meg nem értett nagy festők, művészek. S önkéntelenül össze­hasonlítom sorsukat Csikós Nagy Mártonéval. Szocialista államunkban na­gyobb teret és segítséget kellene kapnia a fiatal művésznemzedék­nek. Jobban oda kellene figyel­ni rájuk.« Kamasz Istvánná A kalocsai járásban, vagy máshol a megyében a solti úttö­rőcsapat nevének hallatán szinte mindenkinek a KRESZ-park jut eszébe! Az, a társadalmi összefo­gással. nagyon rövid idő alatt elkészült úttörő-létesítmény, ami­nek értéke mintegy félmillió fo­rint. — Az iskola épületével csak- , nem szemben egy elgazosodott telek volt — emlékezik Németh Domokos, a KRESZ-szakkör ve­zetője. — Ezt kértük és kaptuk meg a helyi tanácstól a tanpark céljára. A mintegy kétszáz négy­zetméteres területen először a feltöltés nagy munkáját végeztük el. Szerencsénk volt: megkaptuk a solti adó felvonulási épületé­nek már másra nem használható betonalapját. És akkor egy cso­dálatos munka kezdődött! A já­rási és a helyi közlekedésbizton­sági tanács, a Szikra Tsz, a ve­gyesipari szövetkezet, a szülői munkaközösség, és természetesen a csapat tagjai összefogtak, dol­goztak. A terveket az iskola haj­dani diákja, Németh Gyula -mér­nök készítette el. összesen mint­egy háromszázezer forint értékű társadalmi munkával készült el a járás első KRESZ-parkja, a miénk. — Jelenleg hogyan hasznosít­ják? — KRESZ-szakköri tagok előbb a gyalogos, majd a kerékpáros, később a kismotorral való köz­lekedést gyakorolják itt. A szak­kör befejezéseként vizsgát tesz­nek, kismotorvezetői kategóriá­ban. Részt veszünk valamennyi közlekedéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati vetélkedőn ... — Milyen sikerrel? — Sás Éva, Kis Erika, Papp József és Grőb Henrik első lett a járási versenyen. A solti ,1332. Vécsey Károly út- ‘ törőcsapat vezetője. Vajda Györgyné. és gazdasági felelőse. Németh Domonkosné. a mozga­tni tevékenységről, táborozásaik­ról számol be. — Talán azzal kezdhetem — mondja a csapatvezető —, hogy a mozgalmi munkát értő, azt szere­tő rajvezetőink vannak. A taní­tást sikerült olyan módon ötvöz­nünk a mozgalmi tevékenységgel, hogy abban kisdobosainknak és úttörőinknek öröme teljen. Hét iskolai szakkörünk van, igazán KONCZEK : Mi ez a vacogás? (4.) Megebédelünk. Előtte pár percet várunk Piroskára. Be kell látni, hogy egy anyuka addig nem ülhet asztalhoz, amíg meg nem etette a gyerekeit ott kinn a folyosón, Zoli bohócot, a szőke Zsuzsikát, Ivánt, Katikát, a négy ikret, a kosárbabát, és. az állato­kat is ráadásul. Mielőtt behív­nám, még visszadugdosom a tu­lipánhagymákat. Csendben kanalazzuk a levest, s én azon töröm a fejemet) hogy honnan tudta meg Bálint, hol va­gyok. Odajött a pincébe. Valaki­nek el kellett őt igazítania. Ez nem lehetett Anna, hiszen ami­kör együtt jöttünk fel a pincéből Bálinttal, úgy köszöntötték egy­mást, mint először találkoz­nak. Ha pár perccel előbb Anna megmondta volna neki, hol ke­ressen, akkor utalt volna rá vi­selkedésük. Anna ügyesen tálal. Céklái is lesz a savanyú uborka, meg a fejes saláta mellé, külön kistá­nyérokra. A saláta minden fajtá­ját szeretem. Amikoc Bulgáriában jártam, elcsodálkoztam, milyen nagyszerű salátákat készítenek ott. Az a sok jó íz biztosan nagy szerepet játszik benne, hogy nyu­godtak, figyelmesek, segítőkészek, nem idegeskednek. Mi alig várjuk, hogy új autó, új bútor, új ez, az jelenjen meg, máris igyekszünk beszerezni. Mit' bizonygatunk ezzel? Kinek? Ma­gunknak? Hogy lám, milyen jól élünk? Annyi,- de annyi ,tárgy vesz körül bennünket. S ezek a tárgyak, mintha csak pótolnának valamit. Piroskával is kevés időm jut beszélgetni. Dobozokba cso­magolt ajándékok, játékok, fel-, húzhatós ez-az, távirányítású amaz, mi minden gyűlik már a lakásban. Néha félek ettől a sok tárgytól. Nem veszik el a helyet valami mástól? , Ez a saláta nagyon finom. Volt a télen egy üveg savanyított zöld­dinnye is, de sajnos, eb,ben a köz­ponti fűtéses lakásban felforrt. Majd kinn a telken, ha meg­épül a házikó, lehet eltenni ezt is. Amikor már az embernek van egy elfogadható városi lakása, azonnal elkezd menekülni a- ké­nyelemtől. Eszébe jut, hogyan, mint volt ez, vagy az, még a nagy­anyjáénál, mi volt az a varázs­latos dolog, hogy más íze volt még a kenyérnek is. Talán csak a gyerekkor? Nem, nem teljesen. Bennünk ne volna meg a tudás, a tehetség, az erő ahhoz, hogy valamit egészen jól csináljunk? Megvan. Mégis gyakran vajúdnak | hegyek, egér születik. Vglami más, valami időleges foglalja el a helyét annak, ami fontosabb len­ne. Hogy ml is ez, kitalálni kel­lene sok idő, sok munka. Közben az álmegoldások az ember sarká­ba érnek, kiszorítják. Mennyi erőt, munkát, pénzt pocsékolunk el vele. Mert a megoldás azonnal kell, a megoldás nem tud elég jó lenni. Bevallom, elég furcsa helyzet ez, hogy itt van a lakás, de min­dent elkövetek, hogy el mehessek belőle pihenni. Valami szerzés­vágy téteti ezt velem? Nem hin­ném. A gyerek ösztönösen fogja fel, csak azt tudja, hogy jó a te­lek, mert ott lehet lepkét is lát­ni,, meg madáréneket hallani, s annyiféle virág meg fű, meg bo­kor nő, hogy annyit az összes tan­könyvbe sem tudunk belerajzolnl. tgy mondta. És még azt, hogy azok ott igaziak. Igaziak. Ha én építész lennék, nem attól töltene el elége'dettség, hogy a szűk lakáshoz kaputelefon van. Ügy tervezném meg a városokat, hogy egybefolyjék a ház, az utca­sor a természettel. Még meré­szebbet mondok — miért ne en­gedhetnénk be a fákat, a füvet, a virágokat a házakba? Nem hor­dóban, mint a citromfát, a pál- ‘ mái, hanem a betonelemekből építhető nagy "felületeken termő­földbe ültetnénk' akár egy egész margarétás rétet. A kertes ház, ami pillanatnyi­lag még a legjobb megoldás. Ez, hogy kényelmes komfortos lakás itt, telek ott — közben a gépko­csik füstje, a rohanás hétvégén ide,' meg oda — ez csak pótlék. Kettészakadt valami. Aki egyik formában él, no nem a telken, hanem valami tanyafélén, az á városba törekszik, aki már elérte, vissza a telekhez, pedig ezt a fur­csa önkergetést összegezni lehet­ne. A távolabbi jövőben így is, lesz, mert nem lehet másként. De hogy valakit egy kaputele­fon ilyen elégedetté tegyen? Ez legalábbis naivitás. Magunk köré kellepe telepíteni a természetet, ha már ennyire kiszakadtunk be­lőle. Nem egyszerűen nagyobb la­kájok kellenének", hanem a termé­szethez közelebb álló otthonok. Aztán itt van az egész szolgálta­tás is. Gyakran ábrándozom ezen. — Hát te, mit hallgatsz? — Én, semmit. Arra gondoltam, honnan tudta olyan jól Bálint, hogy a pincében talál? — Onnan, hogy felszólt a kapu­telefonon, és én megmondtam neki. Igenám, csakhogy a kaputelefo­nunk rossz. Beköltözésünk óta. És ezt éppen Annától tudom. (Folytatjuk) népes tagsággal. A tanulmányi tevékenységünkről úgy érzem el kell mondanom, hogy az elmúlt tanévben csapatunk három nyol­cadikosa — Köbér Csilla. Ballal Béla és Bíró Anikó — első lett a megyei orosz nyelvi vetélkedőn. Kórusunk a megye legjobbjai kö­zött szerepel, az Éneklő rajok versenyén pedig bejutottunk az országos, döntőbe is. , Fontosnak tartjuk a munkára nevelést. Itt nem csupán az őszi mezőgazda­sági munkára gondolok, hanem arra is, hogy a tantermek, a fo­lyosók rendjére, tisztaságára, az iskola környékének rendben tar­tására is időt szakítunk. Termé­szetesen ettől függetlenül járunk a Szikra Termelőszövetkezetbe dolgozni, kukoricát, paprikát szed­ni, szóját gyomtalanítaní. — Tudom, hogy gyakran men­nek kirándulni, táboraikat is gon­dosan megszervezik. — 1956 nyarán szerveztük meg első táborunkat — mondja Né­meth Domonkosné —, és azóta minden nyáron útrakelünk. Hogy csak a legutóbbiakat említsem: táboroztunk Esztergomban, Vö­röslődön, Baján, Kőszegen, Szo- kolyán, és az elmúlt nyáron De­recskén. Mindig iskolákban al­szunk, és magunk főzünk. Egyéb­ként a táborozásokhoz csapatun­kat nagyközségünk mindkét ter­melőszövetkezete, a vegyesipari vállalat, a Dunatej, az áfész is hozzásegíti. Megnyugtató az is. hogy esztendők óta kísér bennün­ket a fözőbrigád is: Vajda Juci néni. Török néni és Lang néni. — A jövő esztendei táborozás előkészítése milyen szakaszban van? — Gödöllőre megyünk, június. 29-től július 10-ig, tehát tizenkét napra. Természetesen most is két programot készítünk: egyet bo­rús-esős, és egyet napfényes idő esetére. De biztosan eljutunk Egerbe, Balassagyarmatra, Szé­csénybe. Vácrátótra. Isaszegre és Galgamácsára. A kirándulásokat sem céltalan sétával töltjük, Gal- gamácsán például Vankóné Du­dás Julit keressük meg. Vácrátó­• ton a botanikus kertet. Eger meg­ismerésére pedig szabályosan fel­készülünk. hogy az építészeti és történelmi nevezetességek közül mind többet megismerhessünk. Fazekas Béla igazgatót a rend­hagyó mozgalmi évkezdésről fag­gatom. — Hagyományos nálunk’, hogy az úttörőket öt-hat ■ autóbusszal elvisszük egy történelmünkben nevezetes helyre, és ott tartjuk meg az ünnepélyes megnyitót. Az utóbbi, években így jártunk Pá- kozdon. Ópusztaszeren és az idén Mohácson, az Emlékparkban. En­nek azért tulajdonítunk jelentő­séget, mert az ünnepséghez kap­csolódó műsorban mindig az adott hely jelentőségét, az ott történt eredményeket méltatjuk, így tesszük azt emlékezetessé a részt­vevőknek.­Selmeci Katalin REJTVÉN Y FEJTÜKNEK Az elmúlt hé­ten közölt va- rázsnégyzet he­lyes megfejté­se a következő: 6 10 Könyvjutalmat nyert: H. Szabó Piroska. Kiskunfélegyháza; Ár­vái Zsolt, öregcsertö; Dezső Gá­bor, Baja; Mogyorósi Béla. Bács­almás; Varga Zoltán, Solt; Szi­geti István, Izsák; Dobos Erika, Lajosmizse; Bosák Dániel, Vas­kút; Bohács Ibolya, Jakabszállás- Berényi Zita. Kecskemét. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom