Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-19 / 271. szám

1980. november 19. • PETŐFI N£PE • 5 Bizony tanulhat! ÍRHATTUNK édeset, keserűt termelőszövetkezeti kiadványokról. Szívesen lapoztunk körültekintően összeállított, mértéktartó eleganciával kivitelezett téesz-történeteket, tájékoztatókat.' Bosszankodhat­tunk méregdrága, kutyaólat több színű nyomással „létesítményként” tálaló, a megbízókat gusztustala­nul babérozó, hivalkodóan pazarló fércművek miatt. A sikeres és kudarcos könyvek mecénásai egya­ránt a közös gazdaság érdekeire hivatkozva szavaz­tatták meg a szükséges tíz-, olykor százezreket. Ok­kal, hiszen egy-egy gondos, pontos, a figyelmet tar­talmával és nem fényűző küllemével felkeltő kiad­vány növeli a termelőszövetkezet -tekintélyét, új is­meretekkel gyarapítja a tagságot. Forintban is ki­mutatható közvetve-közvetlenül a haszna. A heve­nyészett, hamis, haszontalan irományok pénzelőit is a közérdekkel érvelve győzték meg könnyű kereset­re vágyó kufárok és tolakodó, a nyomdafestéktől el- csábuló dilettánsok. Az utóbbi években szerencsére alig-alig kerül a kezünkbe „kár volt a pénzért" kiadvány. Okosan, a ráfordított szellemi és anyági energiával arányo­san, a munka céljának, jellegének megfelelően te­remtik meg a krónikák, az ismertetők fedezetét. Számítsunk arra, hogy a megnehezült gazdasági vi­szonyok ellenére néhány újabb, alaposan előkészí­tett, ellenőrzött téesz-történet segíti a honismereti mozgalmat, örökíti meg a falvak átalakulásának tör­ténelmi évtizedeit. Ki gondolta, ki remélte a mezőgazdaság átszerve­zésekor, hogy nagyon rövid idő alatt egy-egy közös gazdaság állapota határozza meg a falu közérzetét, sok tekintetben kulturális és sportéletének színvona­lát. A termelőszövetkezetekben felhasználható anya­gi és szellemi energiák növekedésével arányosan nő a közös gazdaságok községi felelőssége! Joggal vár­ható tőlük, hogy egyre inkább magukénak érezzék az egész települést. TANÁCSOK, ISKOLÁK, sportegyesületek, műve­lődési otthonok bizonyíthatnák, hogy gyakorlati ügyekben mind biztosabban számíthatnak a közös gazdaság támogatására. A netán elzárkózó, befelé forduló téesz-Vezetőket is a segítő együttműködés­re késztetik praktikus követelmények. Ha fűthetet- len, elkoszolódott, szegényes a kultúra hajléka, ak­kor mégúgy sem maradnak meg a fiatalok. Ha nem kapja meg az iskola a gazdaság autóbuszát, akkor legközelebb az igazgató sem engedélyezi diákjainak a ráadás- mezőgazdasági munkát. Ha megtagadja az útjavításhoz szükséges fuvart az elnök, akkor tag­jai dünnyögnek a sár, a gödrök miatt. A kölcsönös előny, a kölcsönös hasznosság, a ke­vésbé nyilvánvaló egymásrautaltság felismerésének szép példája a kunszentmiklósi Egyetértés Mező­gazdasági Termelőszövetkezet követendő döntése. „Vállaljuk Illyés Bálint XVIII. századi helyi kéz­iratok című kötetének kiadását.” Vállalták, mert — mint az előszóban írta Selyem Zsigmond elnök, or­szággyűlési képviselő: „községünk határában szilár­dan megvetette lábát termelőszövetkezetünk. Mind­ez bizonyítéka annak, hogy élni tudunk atyai örök­ségünk nyújtotta anyagi lehetőségeinkkel... De van nekünk olyan erkölcsi-szellemi örökségünk, a múl­tunk, amely megkülönbözteti Kunszentmiklóst má­soktól.” A közreadott öt fontos dokumentumban „őseink szólnak hozzánk, hogy megismerhessük gondjainkat, bánatainkat, örömeinket... Az elkö­vetkezőkből bizony tanulhat Kunszentmiklós, a Kis­kunság, mindenki. Itt köszönjük meg kiadói gond­jaink enyhítését" a nagyközségi tanácsnak, az áfészr- nek, a TEMAFORG Vállalatnak, „melynek együt­tes erkölcsi-politikai nyeresége éppen a közösségi ügy támogatásában leli értelmét... eszünkbe jut­tatja az áldozatkészséget, mely annyira jellemezte múltunkban Communitásunkat, közbirtokosságun­kat, Szentmiklós dolgozó társadalmát”. Csodálható, ha Illyés Bálint kutatói pályája leg­szebb elismerésének tartja a téesz Selyem Zsig­mond magatartását. „Oskolák elvégzése után ugyan­azt a földet túrta apám, nagyapám, mint Zsiga ba­rátoméi. Minden kitüntetésnél többet ér az ö bizal­muk.” EBBŐL az esetből is tanulhat mindenki. Heltai Nándor ESZTERGOMI HANGULATOK, GONDOLATOK '„Komoly édes dombok muzsikája” A nagy áttöréshez készülődő Duna és füstölgő bányavidék ka­réjában nézi a tájat Esztergom. A Budapest, Szentendre, Ko­márom felől kígyózó utakon vi­szonylag gyér a forgalom. A vá­ros látogatóinak zöme jó időben, a szomszédos üdülőkörzetekből vagy a fővárosból érkezik néhány lócára, fél napra. ;g],Több időt, több törődést, fi­gyelmet érdemelne a hangulatos település, a 'hajdani székváros, ahol Balassi török láncosgolyótól találva vesztette életét, ahol szi­kesen időzött Janus Pannonius, ahol Ariosto dedikálta híres mű­vét, aihol Petőfi az egyik esküvőn .bemutatott Pató Pálról megalkot­ta a lomha magyar nemes típu­sát, ahol Babits Mihály, évtize­deket töltött és hallgatta a kör­nyező „Komoly édes dombok '.muzsikáját!” Itt, az Előhegyen tűnődött város, haza sorsán. Jftpssz föld, de megterem itt légalább a csend / virága, nyug­tató lótuszom, s odalent / kertem üz egész táj, hol óriás csiga / két- szarvú dómjával e bölcs bazilika." ~ Ma múzeum is idézi egykori Sétáit, „az agg papok városában” elpergett éveit. Van csodálnivaló régiség bőséggel. A Bibliothéka 740 ősnyomtatvánnyal, a Balassi- múzeum, a főszékesegyházi kincs­tár, a páratlan Keresztény Mú­zeum — féltve vigyázott értékei közül a garamszentbenedi szár­nyas oltár és MS passiósorozata világszerte ismert. A településen kevéssé látszik, hogy a világ egyik legnagyobb egyházmegyéjének volt a székhe­lye. A megszámlálhatatlan jöve­delmet, dézsmát, járadékot, adót jócskán lefölözték a kanonokok, ad egyházi adminisztráció: köz­célra kevés maradt. Mi tagadás új rendünkben so­káig mostohának számított az egy­kori királyi székhely, az új Ipar­vidékek vitték el a pénzt. Ojabban némely termékek is terjesztik Esztergom jó hírét. A Szerszám­gépgyár aranyérmet kapott a brüsszeli világkiállításon, mosó­gépei keresett cikkek külföldön, A helyi lakosság jobb ellátása és a lassan növekvő idegenforgalom érdekében új üzleteket nyitnak. Ottjártunkkor az utolsó simításo­kat végezték egy' hatalmas áru­házon. Több pénz és energia jut műemlékvédelemre, régi házak csinosítására. Harangszó permetelt, torony- daru füttyögött, diákcsapat tár­gyalta „a kosármeccset”, hegesz- tőkészülék villogott valahol a Ví­zivárosban amikor hazaindultunk. —I —r (Straszer András felvételei) TÁRLATNÉZŐBEN Szegvári Károly kiállítása Egy sokol­dalú, világot- járt művész­szel, Szegvári Károllyal is­merkedhet­tünk meg közelmúltban Dunapatajon, aki nemcsak nagyméretű táblaképeken, hanem az er­dei fák és vi­rágcsendéle­tek hosszú so­rában bizonyí­totta, hogy mindent, amit megörökített, sajátos lelki­séggel, olykor romantikus . nosztalgiával telített, s mind­ezt • nemes ér­telmű, egyedi virtuóz tech­nikával való­sította meg. Szegvári Ká­roly festmé­nyeit minden­ki azonnal megérti, akár járatos a festé­szet berkeiben, akár nem. Az em­berek tömegeihez szóló ‘ képek ezek. bármennyire is különös technikával: rongydarabokkal, az ujja hegyével vagy más eszközök­kel készíti, azonnal megragadja a nézőt, aki egyszeriben beleéli magát az erdők csendjébe, az öreg fák háncsainak, ágainak a misztikumába, a tanyavilág múl­tat idéző Romantikájába. S mind­ezek ihletését gyermekkorából merítette, hiszen ez volt legifjabb éveinek a környezete, s már ek­kor nagyon megszerette a fákat, a tanyákat. □ □ □ Ki kel! emelnünk, hogy egyedi értékeket tudott adni a fáknak, amelyek "egyszeriben főszereplők­ké léptek elő: nem díszek, nem dekorációk, nem hátterek, hanem egyéni életet élnek, egymástól hol élesen, hol finom árnyalatokban különbözve. A magányos vagy' csoportokban élő fák: szilfák, bükkök, kőrisfák. villámsújtotta tölgyek — csupa egymástól elha­tárolható. jegyeket hordoznák, háncsaik, ágaik, mikrovilága nagy technikai tudást is bizonyít. Szegvári Károly Tószegen szü­letett. 1920. január 9-én. Már gyermekkorában elkötelezte ma­gát a művészetnek. Ékkor készült rajzai megörökítik a múltból megőrzött élményeit, az erdőkkel, a tanyákkal való kapcsolatait, amelyeknek lelki ráhangoltságát később mind hazai,-mind olasz és francia földön készült műveiben megtalálhatjuk. Alig 14 évesen már rendszeres stúdiumokba.kezd. eleinte Krivácsi Szűcs István irá­nyításával. Később a főiskolán Burkhardt Rezső és Bencze Lász­ló mélyítik tudását. Pesti műter­me Zuglóban található, a Zichy Géza utcában, /abban a régi ház­ban. amelyet 1897-ben a nagyhí­rű László Fűlőp építtetett magá­nak. Szegvári éveket töltött Párizs­ban és Olaszországban, s kiállí­tott Varsótól Fermóig és Sapporó- ig, a Moszkvai Hadtörténeti Mú­zeumtól Jokohamáig és a Vatiká­nig. Mindenütt szerették és értet­ték műveit, mert — mint ezt ars poeticaként hangoztatta —, „csak az a mű lehet magasrendű, amely közérthető". Nemes érzületét, hu­mánumát, a szenvedőkkel való együttérzését bizonyítja, hogy Tó­szegnek nagy összegű készpénzt és képeket adományozott, s 1970- ben kiállítást rendezett a Szabol­csi árvízkárosultak javára. Né­hány napja valamennyi fővárosi és vidéki napilap hírül adta. hogy Szegvári Károly 50 ezer forintos alapítványban ‘segíti az arra ér­demes, tószegi VIII-os diákok to­vábbtanulását. Az elmúlt évben pedig 20 festményének forint­értékét adta át a fóti gyermekvá­rosnak. Ojabban már nem hasz­nál ecsetet, s ez a technika gyors és tévedhetetlen kezét kíván, nem várhat a festék megszáradására. Rómában megjelent a kiállításán VI. Pál pápa is, aki két képet vá­sárolt a vatikáni gyűjtemény szá­mára. Egy értékes szakaszt emeljünk most ki festőnk művészeti életé­ből. Párizstól alig negyven kilo­méterre van Senlis, melynek az ősi múltban egy királyi kápolna volt az ékessége. A századok so­• A művész a képei előtt. rán elhagyatott, kincseitől meg­fosztott gótikus templomra 1973- ban figyelt fel Cziffra György, Párizsiban élő világhírű zongora- művészünk. Előrelátással ’ saját pénzén, s käs részben a francia állam segítségével megvásárolta ezt a templomot, amely restau­rálva nemcsak a zeneművészet, hanem a festészet templomává is vált. A Művészetek templomának üvegablakait a szürrealista Miró. s az álomvilágot elővarázsoló Chagall festette. A korábbi fres­kók elpusztultak, s a helyükre há­rom nagy táblakép megfestésére Cziffra György Szegvári Károlyt kérte fel. Szegvári művészete különöskép­pen a táj reális, részletekbe ha­toló megörökítésénél bontakozott ki. Gondosan merül el a fák ágai­nak szerkezetében, az öreg töl­gyek háncsainak mikroszkopikus világában, arabeszkjeiben. Gyer­meki éveinek világát visszaidéző szeretettel boncolgatja a már-már eltűnő tanyavilág elhagyatottnak látszó dinamizmusát, feszülő csendjét. De ért az arcok, a moz­dulatok anatómiájához, hitelesen bizonyítva, hogy tudja ábrázolni a szenvedés döbbenetét is. A se­besült katonát ábrázoló nagy mé­retű festményét ez év áprilisában Moszkvában is bemutatták, több más Szegvári-festmény együttesé­ben. Ez a hatalmas, antimilitaris- ta vízió messzehangzóan szól a béke ügye mellett, nagy visszhan­got keltve elismerést és újabb hí­veket toborzott Szegvári piktúrá- jának. T. E. KONCZEK JÓZSEF: Mi ez a vacogás? (2.) Hogy Bálint elment, még egy ideig nézegetem a fény­képeket. Tulajdonképpen nem so­kat változott. Magabiztos, jóked­vű ember volt. Felismerte, hogy jó kiállása van, s lassan arra is rájött, hogy ez valamiféle érték. Az emberek örömmel látják azt, aki mosolygós, figyelmes, hálásak érte, hogy valaki meghallgatja szavaikat, megkedvelik. Akkoriban gyanakvóbb szem­mel nézegettük az ilyesmit, sok és sokféle gonddal viaskodó tár­saság ott az egyetemen, az új környezet, a nagyváros hallga- tagjai. Az a fajta könnyedség, amibe kezdett, ismeretlen, szo­katlan volt. Nem azért,'- mintha eleve elzárkózó lenne az ember, hanem talán, mert Bálint a kel­leténél is jobban elébe ment mindannak, ami javára válhatott. Feltűnt, vagy nem tűnt fel ez? Mindenesetre nem vált annyira külön, mint most, utólag, vissza­tekintve. Itt vannak ezek a fel­vételek az építőtáborból. Kemé­nyen dolgozott ő is, csak talán szótlanabb volt. Nem rá, inkább az egész bri­gádra emlékszem arról a nyárról. Használt katonaruhában, sapká­ban állunk a sátor előtt. A képen nem látszik, hogy a tábori hang­szóró ilyenkor ebéd után a Can- táré ó-ó, voláré, o-ho-ho-ho-hó! megunhatatlan dallamával árasz­totta el*a sátorvárost, viszont jól látszik a háttérben a sátor, ame­lyet a vihar elvonultával megja­vítottunk. Magunknak tehettünk szemrehányást a rossz munkáért, hogy amikor kitört a vihar, s egy-kettőre annyi víz zúdult be. amitől a matracok is átnedvesed­tek. nem árkoltuk gyorsan'körül. Ha már elmulasztottuk az elején. Lekváros üvegek, kofferok, ba­kancsok, még féloldal szalonnák is úsztak elő, meg egynéhány egyetemi jegyzet — dicső jele a nyáron sem nyugvó szorgalom­nak : utóvizsgára készülődvén. Állunk, fogjuk a bőrcsatokat, amelyekkel jól megerősítettük a most már rendbehozott sátort. Ez a kutya itt a, kép szélén nem sejti még, hogy á masina elkat- tanása után nemsokára^egy far­kára kötött nagy melltartóval bo­lond iramban fog átszaladni a parancsnoki sátor előtt, a kultú- rös sátra felé, ahová a levesből még délben elkért velőscsont el­hajítása csábítja. Ott. a kultúr- sátorban, ahonnan a Cantáré o-ó ... származik a hangszóróba, a keret nélküli szemüvegét viselő, szoknyás „közpohti felügyelet" ellenőrzi hosszasan — alapos munkának idő kell —, hogy a kultúros srác a művelődéspoliti­kai szempontok figyelembevéte­lével helyezi-e a tűt a lemezre, mielőtt felordítana újra felhőtlen boldogsággal, hogy Cantáré o-ó ... Egyikünk sem tudta megmon­dani később, hogyan került a sát­runkba az a melltartó. Minden­esetre a brigád közös tízórai adag­ját — vekni, kenyér, nagy szalon­na — hordtuk ki benne a munka- területre. Tisztességes darab volt. fodrok, szalagocskák, tán még halcsont is ... A parancsnok, ha nem szívta is mellre a dolgot, azért megbüntetett a melltartós akció miatt. Húsz százalékot vont le az aznapi teljesítményünkből. Na és, másnap, két órával koráb- ' ban kezdtünk, s még rá is ver­tünk. Ismét a miénk lett a má­sodik hely. Ez itt... micsoda fotó! Valami filmstatisztálás lehetett, elöl fran­cia bányászoknak öltözött isme­rős arcú fiúk, hátul, távlati rö­vidülésben, a dombon egy tele­pülés házai. Ez pedig... ez Anna. Szoknya van rajta, fehér blúz, a kezében virágcsokor. Szemében huncut jó­kedv, tekintete ismerősen kedves. Telt, asszonyos karja, erős melle. Lakkövvel összefogott karcsú de­reka, szép állású lába. Bal oldalt én állok mellette, itt pedig, a má­sik oldalon, ki lehet? Kezét fel­emelte az exponálás pillanatában, elmosódott alsókarjának sávja átszeli a képet. Takarja az arcot is. • És megint Anna. Fény esik az íróasztalára, előrehajolva ír, el­mélyültem hajában csillog a nap­fény, és egészen jól látszik egy kinyitott ceruzás doboz az ár­nyékban, az asztal első részén. Virág is van az asztalon, de- ezt majdnem elfedi a vállával Forgatom a képeket, egyiken- másikon dátum is van. és a fel­vétel helye. Bár ezen a két utób­bi képen nem látok semmit. Lehet, hogy volt rajtuk va­lami ceruzával irt feljegyzés? Nem lehet kibetűzni. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom