Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-31 / 256. szám

1980. október 31. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT LABDARÚGÁS A megye második egyesülete lett aKAC-MEDOSZ Országos ifjúsági és serdülő- bajnokság Szállunk a róka nyomában Halasi sikerek a serdülő vidéki bajnokságon szerepeltek a serdülő korcsoport­ban. A fiúknál országos elsőséget szereztek, megelőzve többek kö­zött a Győr, Dunaújváros, FTC szakosztályait. Az elnökség elismeréssel állapí­totta meg, hogy a város üzemei, vállalatai, hivatalai igen sok tár­sadalmi munkával segítik az egyesületet, karbantartást végez­nek, új felszereléseket készítenek. dik helyezést elért Csillag István előtt. A szerenkénti bajnokság­ban talajon Horváth Kálmán har­madik lett, lólengésben Tóth Ist­ván szintén bronzérmes, gyűrűn Hegyes Csaba első, Horváth Kál­mán második, ugrásban Horváth Kálmán első, korláton Hegyes Csaba első, .Horváth Kálmán má­sodik, Csillag István harmadik lett. Nyújtón Horváth Kálmán második, Hegyes Csaba harmadik lett. SERDÜLÖK: Hódmezővásárhely— Kecskeméti SC 1—1 (1—0) Kecskemét. Vezette: Miklós. KSC: Szekeres Gy. — Bencze, Pintér,. Mészáros, Modnér, Soós, Maliik, Zubor (Domokos■), Kovács F., Szabó F., Szauer. Edző: Török Tilbor. Az eddig pont veszteség nélküli áililó Hódmezé vásárhely ellen ér­tékes döntetlent; ért el a KSC. GóUövő: Szabó F. VÍZILABDA ÜTTÖRÖ I. A OSZTÁLY: Vasas—Kecskeméti SC 6—4 (0—0,' 3—2, 2—1, 1—1) Bp. SzŐnyi út. Vezette: Schlos­ser, Gera. KSC: Kovács — Nagy O., Ki­rály, Tasi (2)í Máriás (1), Berki (íj, Bán. Csere: Garay, Nyilas Z., Mészöly, Edző: Valkay Ferenc. A mérkőzést nyitott uszodában játszották, de a hideg, s Nagy Imre hiánya (betegség miatt nem játszott) csak részben lehet ma­gyarázat a gyenge játékra. ÜTTÖRÖ II. A OSZTÁLY: Kecskeméti SC—Ű. Dózsa 2—1 (0—0, 0—l, l—0,~l—0) Bp. Szőnyi út. Vezette: Ruttkai. KSC: Horváth P. — Deák, Sza­bó, Pap (2), Nagy R., Loványi, Nyilas T„ Csere: Gyenes, Mucsi, Komáromi. Edző: Valkay Ferenc. Horváth P. kitűnő védése, és Papp {»■Véget ért a női, NB II, csapait- bajinioiksáig, a megyénket képvise­lő Kecskeméti Spartacus, aiz elő­kelő negyedik helyen végzett. A Haijínioik Budapesti , Medosa-iErdónt Csapata feljutott aiz NB I-bie, miig iái 11—12. helyezettek kiesitek. |lB U. női Scihmí etil-csoport 1980. évi , végeredménye: 1. Bp, "ME.'-Er'dért ié1 lé-------216:4Ó 32 ■ 1. Egri Vörös M. 16 13 1 2 194:82 27 3. Hatvani MÁV 16 10 1 9 151:105 21 :4. Kecskeméti Sp. 18 9 2 5 139:117 20 "5. Szóin. H. Kilián 16 5 4 7 120:136 14 '6. Bp Gamma 16 5 — 11 93:160 10 7. Salgótarjáni TE 16 7 1 8 114:142 15 8. Orosházi mTK 16 6 3 7 128:128 15 jj. Borsodi Volán 16 4 4 8 99:167 12 10. Sze. KSZVSE , 16 5 2 9 122:134 12 lj. Bp. Magyar P. 16 5 2 9 102:154 12 12. Ózdi Kohász .16 1 — 15 65:191 2 Megyei férfi-csapatbajnokság I A hetedik fordulóban a Vas- kúti Bácsika csapata újból győ­zött, így gyakorlatilag már meg­nyerték a 'bajnokságot. Nagy iharc várható a dobogós helyezésekért a SoRvadkeriti TE, a Kalocsai SÍÉ, és a Kecskeméti Spartacus csapa­tai ’között A fordulóiban magabiz­tosain, győztek a kecskemétiek, a Maskútiak, a félegyháziak, küz­delmes mérkőzésen kerekeditek felül iái vadkertiek, a ikisszállásiaik és a kécskeiek. Kecskeméti Spartacus— Kiskunmajsa 13—3 |í Győz: Vad 4, Aűkerl 4, Bízó 3, Kopf ár 2, illetve Bognár 2, Kárpá­ti í, Kalocsai 0, Gyuris 0. ! SOROKBAN BIRKÓZÁS S. A BSK birkózói Budapesten a Hon­véd A-B. korcsoportos úttörő szabad­fogású versenyén vettek részt. Az A- korcsoportban 38 kg-ban 1. Jagicza f|BSK), 3 Gyuricza (BSK). B-korcso- tíort: 35 kg 1. Sasfalvi (BSK). 2., Tüske ;fBSK).-45 kg 3. Lenner (BSK). a ver­senynek egyébként 250 indulója volt. Í.ABDARÚGAS p A megyei labdarúgó-szövetség elnök- légi ülésén a Kiskunfélegyházi Szövet­kezeti SE labdarúgó szakosztályának Beszámolóját vitatták meg. A szakosz­tály nagy gonddal összeállított írásos Jók: Molnár, MáJik, Mészáros, Pintér. IFJÚSÁGIAK: Kecskeméti SC— Hódmezővásárhely 1—1 (0—0) Kecskemét. Vezette: KuLmiam. KSC: Beüier — Balogh, Csorba P., Csorba L., Virágh, Udvarhelyi, Petróczd (Fekete), Szekeres. La- hota, Varga, Felföldi. Edző: Tóth Anitail. GőJlövő: Udivarhelyi. Jók: Poller, Lehöta, Csorba P., A Kiskunhalasi AC-MEDOSZ elnökségi ülésén a szakosztályok munkáját vizsgálta az egyesület vezetősége. Kiemelten foglalkoz­tak az atlétikai és labdarúgó­szakosztályok helyzetével, tevé­kenységével. Az ülésen jelen volt László József, az MTSH csoport- ve^tője. atlétikai szakosztály beszá­molójában elhangzott, hogy Ga­ras Ildikó személyében először szerzett országos bajnoki címet K AC-MEDOSZ versenyző. Az el­nökség megállapította, hogy a szakosztály fejlődéséről tett, és tesz bizonyságot, s ebben a sport­iskola jár az élen. A labdarúgó-szakosztály hely­zetének vizsgálatánál megállapí­tották, hogy gondok jelentkeztek, amelyet az őszidény eddigi ered­ményei is mutatnak. Már az újon­nan választott szakosztályvezetés ismertette féladattervét, amit a fejlesztés érdekében dolgoztak ki, s amelyet az elnökség elfogadott. A továbbiakban még tájékozta­tó hangzott el a többi szakosztály A róka — úgy illik — ravasz legyen. A mi rókánk igazán az. Alacsonyan repül a napsütötte mezők felett, kerülgeti a fákat, ta­nyákat. Mi heten, vadászok, ipar­kodunk a nyomában maradni, de nehezen sikerül. Aki akárcsak tíz­húsz méterre felemelkedik, az lassan, ám észrevehetően elsod­ródik balra. Nekünk a HA 901-esen még, ne­hezebb a helyzetünk, mint a töb­bieknek. Gyanítom a kapitány és a másodpilóta tömondatos be­szélgetéséből. Ballonunk a legna­gyobb a mezőnyben: négyezer köbméter. Nagyobb felület — gyorsabb, mint amazok. A róka, az MHSZ Budapesti Ifjúmunkás Repülőklubjánaik ballonja fele ekkora sincs. Közeledünk hozzá, pedig legalább két kilométeres előnye volt a startnál. Ha meg­előzzük, Soha többé nem tudunk .mögéje kerülni, pedig ott kell le- szállnunk. ahol ő. Kapitányunk kellemetlen harc­modorra szánja el magát. Egészen közel engedi ballonunkat a föld­höz, s amikor már majdnem oda- ütődik, kinyitja a gázcsapot, öles láng vág az égőfejből a ballonba, de mielőtt megállna a süllyedés, még odakoccanunk a talajhoz. A fejünk fölött a nagy gömb előre­lendül, a felbillenő kosárban né­gyen egymáshoz szorulunk, az­után a ballon visszaléndül, s újra emeli a kosarat. A földetéréskor észrevehetően lefékeződtünk. Ez megismétlődik négyszer-öt- ször. A róka kissé távolodott. Kapitányunk, Polgár László, a MALÉV TU 154-es hajózó mér­nöke, hallatlan biztonsságal végzi ezt a nehéz műveletet. Óriási gyakorlata van, ő az egyik leg­első magyar hőlégballon-pilóta. Másodpilótája, H. Fenscher Fe­renc is tapasztalt ballonvezető. De az utasnak, megvallom, kis­sé meghökkentő ez a taktika. Pe­dig én sem vagyok .mazsola; ballo­non most utazom először, de már vagy negyedévet töltöttem eddig a levegőben. A földet azonban még sohasem vettem igénybe a kormányzáshoz. A föld repülőgé­pen, ejtőernyőn mindig a repülés befejezését jelentette. Most itt, a ballonon, afféle vésziék lett. Eleinte hajmeresztőnek találom, de hamarosan már szórakoztat is. Ugyanígy Vörös Lászlót, a félegy- hazi repülőklub tapasztalt ejtő­ernyősét, aki sportbiztosnak szállt be a kosárba. Azt mondja, ez lesz az új hobbija. A róka előttünk most új trükk- be kezd. Idelátni a hosszú láng- nyelveket a csíkos gömb ‘ alatt. Gyorsan emelkedik. munkájárSl, valamint a napokban az OTSH által kiadott sportegye- sületi rangsorról. A 300 pontot szerzett sportegyesület között a KAC-MEDOSZ a 34.. lett a szer­zett 113 pontjával. A fentiek alap­ján a megyei rangsorban a KSC után. a második helyezést érték el a halasi sportolók. Sportágak, szakosztályok vonatkozásában a legeredményesebben a tornászok A hét végén bonyolították le Budapesten a serdülők országos vidéki egyéni bajnokságát, ame­lyen szép halasi sikerek születtek. Az első napon a kötelező gyakor­latokat mutatták be a verseny­zők, ahol Evetovits Tamás került az élre. Sajnos, másnapra megbe­tegedett, így a szabadon válasz­tottban már nem tudta folytatni a versenyt. Az egyéni összetettet végül is Horváth Kálmán nyerte meg, Hegyes Csaba, és a hato­Polgár László még vár. Tovább kell mennünk, hogy lehetőleg ugyanott kezdjünk emelkedni mi is, ahol a róka. Percek múlva hatszáz méteren járunk. Fönn a szél erősen fordul,' a róka egészen jobbra került. Ala­posan szétrázta a mezőnyt. Há­rom kilométeres körzetben min­denütt ballonok. Az ifjúmunkás repülőklubnak még egy ballonja van itt, az versenyzőket visz, a MÉM Repülő Szolgálatának ket­tő, a vidéki városok közül első­ként Szolnoknak is van egy bal­lonja, s a MALÉV-től rajtunk kí­vül még itt lebeg kettő. Valósággal szikráznak kéken, pirosán, sárgán lebegve a tündök­lő égen. A késő délutáni nap ol­dalról süt, meleg van. A fejünk felett fel-fellobbanó láng ránk is sugároz némi hőt, s itt a szél sem hűt, hiszen'együtt mozgunk vele. Semmit sem'érzünk a sodró szél­ből, számunkra a léggömb kosa­rában tökéletes a csend, rezzenet- len a levegő. A szél- csak a földetérésnél kel­lemetlen, ha erős. Épp ezért szi­gorú elővigyázatossági rendsza­bályokhoz van kötve a repülés. Nekem is bukósisakot, vastag zub­bonyt és kesztyűt adták, hogy ha földetérésnél felborulna a ko­sár, védve, legyek. A szemüveget is vegyem le, figyelmeztettek, ha kedves a szemem világa. A róka most gyors merülésbe fog. Ott akar leszállói az út mel­lett!... De pilótája még átemeli a fasoron, s túlnan a mezőn eresz­kedik le. Szép látvány a levegő­ből, amint aláterül hosszú árnyé­ka, s az összecsukódó' színes le­pel lassan lehanyatlik a zöld me­zőn. Választanunk kell: vagy mara­dunk még magasan, akkor sikerül egészen a róka mögé kerülni, de leszállásig túlsodor majd rajta a szél, vagy ereszkedni kezdünk máris, akkor nem sodródunk túl, de a rókától balra érünk földet. Az utóbbi jobb. Négy-Ötszáz méter távolságban fogunk földet- érni. Ez még elég jó helyezés le­het. A leszállás az előbbi fékező földetérések után már nem új dón-, ság. Letarolt kukoricatábla van alattunk. Nyulak futkosnak ben­ne rémülten. Puha huppanás, a ballon még egyszer megemelked­ne, de a másodpilóta a kapitány szavára meghúz egy kötelet, rés nyílik a kupola tétjén, kiömlik a forró levegő, s mi a földön mara­dunk. Tizenöt óra negyvenhat perc! Negyven perces repülés után a MALÉV HA 901-es ballonja be­fejezte az első nemzeti hőlégbal­lon-bajnokságon az ötödik ver­senyszámot. Visszaérkezés után otthon, a Városföldi Állami Gazdaság if­júsági építőtáborában mindenki azt kérdezi: hogy tetszett? Kér­dezi Buckmüller József, aki a ballonrepülés vezetője az MHSZ- nél, Gulyás Géza, a MÉM Re­pülő Szolgálatának pilótája, aki az első magyar ballonvezető jo­gosítvány tulajdonosa, s kérdezi Kasza József, a MALÉV ballon­szakosztályának vezetője. Őszintén érdekli őket. Fizetség nélkül, a repülés szeretettből csi­nálják ezt, s nagyon fontos ne­kik, hogy hívet, barátot szerez­tek-e a ballonsportnak, vagy kö­zömbösen hagyta-e az új utast a kaland. A verőfényes égbolton ragyogó gömbökre emlékezem, az -álom­szerűén könnyed lebegésre,' az alattunk tátongó mélység varázsá­ra, amikor kihajoltam a kosárból, hogy vajon szédülök-e fél kilomé­ter magasan, de semmi viszolygást nem éreztem... A taktikázásra, a verseny izgalmára, meg arra a rengeteg munkára is, ami a fel­szállást megelőzte és a leszállást követte, mígnem minden összecso­magolva, rendben felkerült a szál­lítókocsira. Hogy tetszett? Attól tartok, nem feleltem jól. Mert az élmény friss volt, mert nem találtam az illő szavakat. Vagy mert elmondhatatlanul szép volt... Mester László Az első nemzeti hőlégballon-bajnok­ságon már hat szám lezajlott. Az első három szám eredményeit közöltük. Szerdán reggel a kiskunfélegyházi vá­rosi futbailpályárói startolt a mezőny, a cél Városföld volt. A számot a MA­LÉV 60i-es léggömbjén Cseraljai István nyerte, aki a legkisebb, 1600 köbméte­res ballonon versenyez ezért másodpi­lóta nélkül repül. Délután a Tiszaalpár irányába indított rókavadászatot js ő nyerte. öt versenyszárp után az összesített versenyben Cseraljai István került az élre 4628 ponttal. Második 4360 ponttal a MÉM repülőszolgálat 802-es ballon­ján Vajner Barna, Jávor Pálné másod­pilótával. A harmadik helyen is MEM-esek állnak: Jávor Pál és Békési József a 803-as számú ballonnal, pont­számúk- 4254. Tegnap az időjárás miatt csajc dél­ben startolt a mezőny. A feladat: re­pülés Pusztaszeri vonaláig. Itt a távon elért sebességet értékelték. Az erős szélben kissé szétszóródott a .mezőny, és sötétedésig nem ért visz- sza mindenki. A szám értékelése lap­zártakor még tartott. Az első nemzeti hőlégballon-bajnok­ság a vártnál sikeresebb. Három szám esetén már értékelhető lett volna, de* remélhető, hogy a maximálisan terve­zett nyolc versenyszámot is megtart­hatják.- Ha az idő engedi, szombaton még lesz versenyszám. Az eredmény- hirdetést és ünnepélyes zárást vasár­nap rendezik. Csorba L. Győzött a fiatalabb úttörőcsapat ASZTALITENISZ jó játéka mellett az egész csapat a lelkesedéséért dicsérhető. • Kecskeméten á fedett uszodá­ban november 7-ép és 8-án ismét megrendezik a már hagyományos Budapest—Vidék úttörő vízilabda­válogatottak mérkőzéseit. Novem­ber 7-én délután 16 órakor lesz az első mérkőzés, majd a vissza­vágóra november 8-án, délelőtt 10 órakor kerül sor. Budapest válo­gatottjának edzői Czapkó Miklós és Kunos Gyula. A csapat a BVSC, a KSI és az FTC úttörő- csapataira épül. A vidéki váloga­tott edzői Kácsor László (Eger), Baranyai Géza (Tatabánya) és Valkay Ferenc (KSC). Az együt­tesben 2 tatabányai, 4 egiri, 2 szentesi, 2 szolnoki, egy szegedi, valamint három kecskeméti fiú, Király, Attila, Berki . Tibor és Nagy Imre kapott helyet. Dunavecsei SE—Soltvadkerti TE 6—10 Győz: Sóder 2, Zvailó 2, Vajda 1, Gaóil 1, idileitive Ambrus 4, Vár­szegi 4, Fozt 2, Májer 0. Kiskőrösi Petőfi—Kisszállás 7—9 Győz: Sebestyén 4, Matuslk 2, Kelemen 1, Áttó’rLO, ílűewé’ Bács­almási 3, Farkas 3, Sörös 2, Kúti 1. Kalocsai SE—Vaskúti Bácska 5—1 Győz: Pásti 2, Seilasi 1, GiiiLLdh 1, Zeller 1, illetve Tóth 4, Szaibó 4, Kovács1 3,. Biámóozikii 0 Kiskunfélegyháza 11.— Szabadszállás 16—0 Győz: Laiczkó 4, Csányi 4, Kor­pánál 4, Temesvári 4, illetve Göinczöl 0, Kovács 0, Köhler 0, Bíró 0. Tiszakécske II.—Kiskunhalasi AC 10—6 Győz: Petőfi 4, Szentendrei 3, Goibtschaiil' 2, Gengielyfi 1, illetve Szöillőssy 3, Ambrus 2, Gennar 1, Lakos 0­A bajnokság állása: 1. Vaskúti. Bácska 18 18 — — 228:60 36 2. Kecskeméti 'Sp. 19 14 1 4 184:120 29 3. Soltvadkerti TE 18 13 3 2 189:99 29 4. Kalocsai SE 19 12 .7 171:133 24 5. Kisszállás 18 10 1 7 163:125 21 6. Kiskőrösi Petőfi 19 9 3 7 184:120 21 7. Kiskunh. AC 19 10 — 9 142:162 20 8. Kkf.háza II. 18 8 1 9 156:132 17 9. Tiszakécske II. 18 8 1 9 134:154 .17 10. Dunavecsei SE 19 6 3 10 150:154 15 11. Solti KSE 18 4 — 14 100:188 8 12. Szabadszállás 19 1 1 17 52:252 3 13. Kiskunmajsa 18-------18 K irály 67:221 Béla 0 jelentéséhez Némedy Imre szakosztály- vezető, Klincsok Pál edző és Pácsonyi Vilmos sportköri elnök fűzött szóbeli kiegészítést, s válaszoltak a feltett kér­désekre. Á beszámolót az elnökség el­fogadta, s a kiskunfélegyházi sport­egyesület munkáját igen jónak sőt követésre méltónak ítélte. . KOSÁRLABDA Hat-hat női és férficsapat részvé­telével október 29-én kezdődött és dé- cember 4-ig tart Kecskemét város fel­nőtt női és férfi kosárlabda-bajnoksá­ga. A felnőtt férficsapatok közt indul Dunavecse együttese is. MAI MŰSOR fTELE.VlZIÖ p 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. (Színes) 18.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk 8. oszt.). A súrlódás, közeg­ellenállás §8.55: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). A bajnok. (Színes) 2 9.15: Magyar irodalom (ált. isk. 1—4. oszt.) A három kíván­ság. Népmese-feldolgozás. »9.50: Lottósorsolás — 44. hét. Közvetítés az RTV .Keres­kedelmi és Propaganda Iroda Hargita Stúdiójából *10.05: Fizika (ált. isk 7. oszt.) M0.35: Deltácska. Az időjárás biro­dalmában EI4.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk 8. oszt. — ism.). 94.40,: Orosz nyelv (ism.). (Színes) 05.00: Magyar irodalom (ism.). $15.35: Fizika (ált. isk. 7. oszt. — 116.20: Hírek 16.25: filet a homokban (algériai rövidfilm, ism., színes) 16.45: Pedagógusok fóruma (ism.) 17.20: Természetbarát. A Tele­sport turisztikai magazinja. 17.40: Csali. Horgászötperc. 17.45: Reklám 17.55: Ot perc meteorológia. 18.00: Pannon krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 18.30: Piaci jelentés. — Riportfilm 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik Tévétorna (Színes) 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó. (Színes) 20.00: Terefere. Szórakoztató mű­sor felnőtteknek. (Színes) 21.15: Szép magyar tánc. Mezősé­gi táncok. '(Színes) 21.20: Buffalo Bili hagyatéka. Ri­portfilm. (Színes) 22.25: Delta. Tudományos híradó. 23.05: Tv-híradó 3. (Színes) 2. MŰSOR: 20.00: Nyilvántartó hivatal. Ma­gyarul beszélő, jugoszláv filmsorozat IX/6. rész: A visszatérés. (Színes) 20.56: Ot perc meteorológia (ism.). 21.00: Egészségünkért! Az Orszá­gos Egészségnevelési Inté­zet műsora a légzőszerv! megbetegedésekről. (Színes) 21.10: Tv-híradó 2. (Színes) 21.30: Természetbarát. (Színes) A Telesport turisztikai ma­gazinja. (ism.). 21.50: Police Együttes. Helyszíni közvetítés az esseni (NSZK) Rock-palotából. (Színes) KOSSUTH 8.27: A tamtam-dobtól a képmagnóig 8.37: Operafelvételek 9.30: Száll az ének 10.05: Képek és jelképek 10.35: Jékely'Zoltán verse „Táltos volt” 10.40: Richard Strauss: Öt zenekari dal 11.00: Gondolat 11.45: Népdalok. 12.35: Hétvégi Panoráma 13.54: Donizetti: Boleyn Anna — Jelenet és a II. felvonás fináléja 14.16: Kóruspódium 14.44: Magyarán szólva ... 15.10: Maurice André felvételei­ből 15.28: Tudod-e? 16.05: Magyarország kicsiben 17.121 Láttuk, hallottuk 17.37: .Daloló, muzsikáló tájak 18.00: Előadja a szerző 19.15: Homo ludens 19.35: Liszt: Tasso — szimfonikus költemény 20.00: Kilátó. A Rádió világ- irodalmi folyóirata 20.45: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 21.30: „Kinek orvosság, kinek a jó szó ...” 22.20: Elnökválasztás előtt. Kulcsár Istvánnal beszélget Vértes Éva II. rész. 22.30: Mahler: IV. szimfónia 23.28: Beethoven: Esz-dúr trió 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Filmzene 8.20: Elnökválasztás előtt. Kulcsár Istvánnal beszélget Vértes Éva I. rész 8.33: Slágermúzeum 9.23: Az ég törvényhozója 9.38: Juhász Frigyei—Kövesdy János: A másik Amerika — amerikai dal 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvűnk 12.38: Nótamuzsika 13.15: Gyermekeknek 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Nem tudom a leckét! 17.30: ötödik sebesség 18.33: Válogatott felvételek 19.25: Nyírtass! szüret. Zala Simon Tibor műsora 20.00: Fél óra népzene 20.33: Varsói melódia. Közvetítés a Katona József Színházból 21.59: A csavargók. Részletek Ziehrer operettjéből 23.15: Balogh Elemér cimbal- mozik 23.30: Bródy Tárnáé szerzemé­nyeiből 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Zenekari muzsika 10.20: Operaáriák. Geszty Szilvia , és Jan Peerce énekel 11.05: Rózsavölgyi Márk: Első magyar társastánc 11.14: A kamarazene kedvelőinek 13.07: Szimfonikus zene 14.00:. Tip-top parádé 14.30: Orosz muzsika 15.33: Händel: Aleina. Három- felvonásos opera Közben: 16.28: Könyvszemle Közben: 17.45: Versenyben 19.05: Iskolarádió 19.35: Éjjeli zene — Versek 19.40: A dalirodalom remekei Közben: kb. 20.20: Modern világjárók kb. 21.10: Dzsesszfelvételeinkből 21.35: Beethoven-művek. Herbert von Karajan ve­zényel a Berlini Filharmo­nikus zenekar élén 22.20: Rózsaméz. Gion Nándor regényének rádióváltozata III. rész: Rózsaméz először 22.46: Operafelvételek. Teresa Woytaszek Kubiak és Vlagyimir Valajtisz énekel. MA: TÖMEGSPORT Városi tömegsportnap Kecske­méten, a város felszabadulásának évfordulója tiszteletére négy szín­helyen: Járták** spontdóluitáin óvo­dások és állt iskola alisótagozato- siad részére, 14 óráitól az Alföld Áruház előtti parkolóban. Üzemi csapatok nőd kéznlabdaitamája 14 óráitól a Városi pályám Férfi kispályás labdarúgótorna vál­lalatok, ámítézmények csapatai maik részvétedével ai Molnár E. a Lánc­híd utcai és ai Fonradiailom uitcai ált. iskolák pályáin, 14 éráitól. Fu­tóverseny, kocogás és kerékpár­verseny a Szédhenyivárosbam, 14 óráitól. TEKE Megyei bajnokság: BÁCSÉP B—ZIM Vasas B. MÁV-pálya, 18 óra. Területi labdarúgó­bajnokságok BAJAI CSOPORT Honvéd Kinizsi SEr-Vaskút 1—2, Ga- ra—Bácsalmás 1—1, Honvéd Szamuely SE—Bácsbokod 8—1, Bajai Tsz SK— Madaras 0—1 Bácsborsód—Hercegszán­tó 1—1. Katymár—Tataháza 1—0, Ér- sekcsanád—Dús nők l—0, Csátalja— Nagybaracska 4—1. A bajnokság állása 1. Honv. Szamuely 12 10 2 — 51—10 22 2. Bácsalmás 11 8 3 — 28—7 19 3. Vaskút 12 9 1 2 25—9 19 4. Érsekcsanád 12 7 2 3 32—24 16 5. . Tataháza 12 7 1 4 24—15 15 6. Bácsborsód 12 4 6 2 25—16 14 7. Bajai Tsz 12 6 1 5 30—17 13 8. Katymár 12 5 3 4 17—16 13 9. Hercegszántó 11 3 4 4 14—14 10 10. Gara 12 4 2 6 16—21 10 11. Bácsbokod 12 4 2 6 21—28 10 12. Madaras 12 2 3 7 6—18 7 13. Nagybaracska 12 4 1 8 12—32 7 14. Csátalja 12 3 — 9 11—49 6 15. Honv. Kinizsi 12 1 3 8 13—27 5 16. Dusnok 12 1 2 9 8—30 4 Ifjúságiak: BSK II—Vaskút 0—0, Ga- ra—Bácsalmás 4—0, Bajai Tsz AK—Ma­daras 3—3 Bácsborsód—Hercegszántó 0—2, Katymár—Tataháza 3—1, Érsek- csanád—Dusnok 0—2, Csátalja—Nagy­ba racska 2—3. Az élcsoport állása Vaskút 12 11 1 — 54—6 23 2i -Gara - < i 12 9 1 2 25—-1018 3.. Katymár 11 8 1 2 28—11 17 47 Bajai Tsz SK 11 7 2 2 41—12 16 5. Dusnok 11 6 3 2 31—12 15 KECSKEMÉTI CSOPORT K. MFSC—Fülöpháza 6—2. Kkfházi Vasutas—Helvécia Petőfi 2—l Tass— Kerekegyháza 2—0, Kiskunmajsa—La­kitelek 4—5. Hetényegyháza—Tiszaal­pár 0—1, Helvécia MEDOSZ—Kkfházi Húsos 2—2, Kunszentmiklós—K. MÁV 4—4. A bajnokság állása 1. Tass 11 8 1 2 23—10 17 2. Lakitelek 11 7 1 3 24—14 15 3. Helvécia MED. 11 6 3 2 22—16 15 4. Kkfh. Húsos 11 6 2 3 19—15 14 5. Kunszentmikl. 11 5 3 3 34—21 13 6. K. MÁV 11 5 3 3 23—21 13 7. Kerekegyháza 11 4 3 4 16—22 11 8. Tiszaalpár 11 5 — 6 25—17 10 9. Helvécia Petőfi 11 4 2 5 19—17 10 10. Hetényegyháza 10 4 2 4 16—15 10 11. Kkfh. Vasutas 10 3 — 7 15—26 6 12. Kiskunmajsa 11 3 — 8 23—40 6 13. MFSC 9 2 1 6 17—21 5 14. Fülöpháza 11 2 1 8 17—38 5 Ifjúságiak: KSC II—Fülöpháza 12—0, Kkfházi Húsos—Helvécia Petőfi 0—4, Tass—Kerekegyháza 4—1, Kiskünmajsa —Lakitelek . 3—4, Hetényegyháza—Ti­szaalpár 1—3, Helvécia MEDOSZ—Kkf.- házi Húsos ' 3—4 Kunszentmiklós—K. MÁV 0—4. Az élcsoport állása 1. KSC II. 9 9 — — 50—7 18 2. Tass 11 8 2 1 36—11 18 3. K. MÁV 11 8 2 1 35—12 18 4. Tiszaalpár 11 8 — 3 22—15 16 KISKUNHALASI CSOPORT Dunapataj—Szakmár 1—1, Csengőd— Tompa 2—3. Kelebia—Kkhalási Sparta­cus 2—2. Mélykút—Homokmégy 4—2, Császártöltés—Kecel 0—8 Hajós—Har- kakötöny 2—1. Honvéd Gábor A. SE— Kisszállás 0—2. Akasztó—Rém 2—0 (0—0) Akasztó. 200 néző. Vezette: Csóti. Gl. : Supka. Szmutka. A bajnokság állása 1. Tompa 11 8 2 1 30—13 18 2. Kisszállás 12 7 3 2 21—11 17 3. Kecel 12 7 2 3 34—13 16 4. H. Gábor A. 12 7 1 4 37—12 15 5. Dunapataj 12 6 3 3 23—20 15 6. Rém 12 5 3 4 19—18 13 7. Csengőd 12 4 4 4 15—13 12 8. Akasztó 12 5 2 5 15—18 12 9. H. Spartacus 12 4 3 5 25—24 11 10. Mélykút 11 4 3 4 19—20 11 11. Szakmár 12 3 5 4 14—16 11 12. Kelebia 12 3 3 6 15—26 9 13. Császártöltés 12 3 3 6 9—36 9 14. Hajós 12 3 2 7 23—27 8 15. Homokmégy 12 2 3 7 16—39 7 16. Harkakötöny 12 1 4 7 12—21 6 Ifjúságiak: Dunapataj—Szakmár 1—1, Csengőd—Tompa 0—0 Kelebia—H. Spartacus 2—1, Mélykút—Homokmégy 0—4, Császártöltés—Kecel 0—2, Hajós— Harkakötöny 0—10, Akasztó—Rém 7—0. Az élcsoport állása 1. Kecel 11 10 — 1 29—6 20 2. Csengőd 11 9 1 1 36—8 19 3. Akasztó 12 8 2 2 32—12 18 4. Szakmár 12 .8 2 2 30—H 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom