Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-04 / 233. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1980. október 4. HARMINCÖT ÉVES A SZAKSZERVEZETI VILÁGSZÖVETSÉG Ünnepi ülés Moszkvában események sorokban MOSZKVA ___________________ B efejezte moszkvai látogatását és Leningrádba utazott pénteken Nilam Szandzsiva Reddi, az Indiai Köztársaság elnöke, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. Reddi elnök a szovjet fővárosban megbeszélést folytatott Leonyid Brezs- nyevvel, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa- Elnökségének elnökével. Az elnök a látogatás hátralévő részében Leningrádba, Volgog- -rádba és Tbiliszibe utazik (MTI) OTTAWA ____________________ R omán részről elhalasztották Nicolae Ceausescu elnök október 6. és 10. közt esedékes hivatalos kanadai látogatását — jelentette be pénteken Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök sajtóirodája. A közlemény szerint román részről tájékoztatták a kanadai hatóságokat, hogy Ceausescu a jelzett időpontban „az iráni—iraki konfliktus miatt nem hagyhatja el a román fővárost". A látogatás későbbi időpontját diplomáciai úton tűzik ki. (MTI) NEW YORK A délkelet-ázsiai békét, biztonságot és stabilitást fenyegető fő veszély a mai kínai vezetés provokatív és agresszív irányvonala — hangsúlyozta New York-i sajtóértekezletén Nguyen Co Thach, a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztere. Kína minden módon akadályozza a problémák békés tárgyalások útján történő rendezését, s állandóan a feszültséget élezi a térségben. A vietnami csapatok kambodzsai ál- lomásoztatását éppen az indokínai országokat fenyegető kínai katonai veszély indokolja. Kína az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel együttműködve hiába fáradozik a Pol Pot-rezsim feltámasztásán, állapította meg Nguyen Co Thach. prAga ~ Nemzetközi szeminárium kezdődött csütörtökön Prágában. „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása a világirodalomra” címmel. A tanácskozást a prágai Károly Egyetem és a cseh műfordítók társasága szervezte. A külföldi vendégek Bulgáriából, Magyarországból, az NDK-ból, Romániából és a Szovjetunióból érkeztek. ROMA Arnaldo Forlani, a csütörtökön kijelölt olasz miniszterelnök hétfőn fog hozzá hivatalos konzultációihoz a pártok vezetőivel. Ma állami főtisztviselőkkel tárgyal, köztük az olasz állami monopoltőke központi pénzintézetének, a Banca d’ Italiának az elnökével. Hétfőig kidolgozza a tervezett kormánykoalíció programjának főbb pontjait, amelyeket a pártok elé terjeszt. MOSZKVA A Szakszervezeti Világszövetség létrejöttének 35. évfordulóját köszöntötték pénteken az SZVSZ főtanácsa 31. ülésszakának résztvevői. Délelőtt a szakszervezetek házának oszlopcsarnokában . tartottak ünnepi ülést, délután pedig a szovjet főváros szakszervezeti aktívájával találkoztak a világ számos országából érkezett vendégek. Az ünnepi ülést délelőtt Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke, a SZOT főtitkára nyitotta meg. Visszatekintett a világszövetség három és fél évtizedes munkájára és hangsúlyozta: az SZVSZ becsülettel teljesítette kötelezettségeit, harcolt a békéért, a demokráciáért, a szakszervezetek, a dolgozók jogaiért. Gáspár Sándor szeretettel köszöntötte az ünnepi ülésen részt vevő veterán szakszervezeti harcosokat, akik közül többen részt vettek az SZVSZ megalakításában, az első tanácskozásokon. A főtanács ülése üdvözletét tolmácsolta a szovjet szakszervezeteknek, a Szovjetunió dolgozóinak, akiknek nagy szerepük volt a világszövetség tevékenységében. Alekszej Sibajev, a Szovjet’ Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke köszöntötte ezután a jubiláló világszervezetet. Kijelentette, hogy a szovjet szervezett dolgozók mindig kötelességüknek tartották az aktív részvételt az SZVSZ munkájában, szolidárisak a világ munkásosztályának a báBONN Nagy érdeklődés kísérte és nagy csalódás fogadta csütörtökön a nyugatnémet parlamentben képviselt pártok vezetőinek választási tévévitáját. Helmut Schmidt szociáldemokrata kormányfő, Hans-Dietrich Genscher szabaddemokrata külügyminiszter, Franz-Josef Strauss, az ellenzéki CDU—CSU kancellárjelöltje és Helmut Kohl, a Kereszténydemokrata Párt elnöke három és félórás szócsatáját a felnőtt lakosság 84 százaléka nézte végig. A polgári politikusok megismételték a választási kampányból már ismert álláspontjukat és érvelésüket az alapvető kül-, bélés gazdaságpolitikai kérdésekben. A rendező két tévétársaság, az ARD és ZDF által előirányzott témák java részét azonban még csak nem is érintették, mert az adásidő tekintélyes részében személyeskedő hangnemű, a sértegetések határát súroló veszekedés folyt a stúdióban. Külpolitikai téren ismét világossá vált az alapvető különbség a kéért, a jobb életért, a szakszervezeti és az emberi jogokért vívott harcával. Az egyes földrészek, országcsoportok üdvözletét a regionális szervezetek képviselői tolmácsolták a szakszervezeti világszövetségnek. Szót kaptak az ünnepi ülésen a szakszervezeti mozgalom veteránjai is, akik közül többen részt vettek az SZVSZ megalakításában. Nagy szeretettel fogadták a jelenlévők a ciprusi munkásszövetség főtitkára, Andreasz Ziarti- desz felszólalását — ő is az alapítók közé tartozott. Többen, akik idős koruk miatt nem tudtak eljönni a szovjet fővárosba, szak- szervezeteik képviselői útján tolmácsolták jókívánságaikat a jubileum alkalmából. A szakszervezeti mozgalomban végzett munka megbecsülésének kifejezéseként a jubileumi ülésen emlékérmet adtak át a mozgalom több veteránjának. Az alapító szakszervezeti vezetők közül többen mar nincsenek az élők sorában, az ő nevükre szóló emlékérmeket szakszervezeteiknek adták át. A kitüntetettek sorában számos ismert szakszervezeti vezető van. Emlékéremmel tüntették ki többek között Vaszilij Kuznyeco- vot, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének első helyettesét is, aki korábban a szovjet szakszervezeti mozgalomban töltött be vezető szerepet, és fontos munkát végzett a Szakszervezeti Világszövetségben is. (MTI) kormánypártok és az ellenzék között: Schmidt és Genscher azt hangsúlyozta, hogy a szocialista országokkal való párbeszéd és együttműködés nélkülözhetetlen a béke megőrzéséhez. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Bonn keleti politikáját NATO-szö- vetségeseivel, főként az Egyesült Államokkal szorosan egyezteti. ENSZ-KÖZGYÜLÉS A Közel-Kelet a vita középpontjában Ausztria elítéli Jeruzsálem izraeli bekebelezését és a 'megszállt arab területeken űzött izraeli településpolitikát — jelentette ki csütörtökön az ENSZ közgyűlésének 35. ülésszakán Willibald Pahr, osztrák külügyminiszter. Páhr megállapította, hogy az arab-izraeli helyzet „Semmilyen módon nem javult” hozzátéve, hogy Izraelnek Jeruzsálemmel és a megszállt területekkel kapcsolatos legutóbbi lépései csak tovább rontottak ezen. Izrael kísérlete Jeruzsálem bekebelezésére a' nemzetközi jog és az-ENSZ határozatainak kirívó megsértése, ezért érvénytelennek és semmisnek kell tekinteni. — Szögezte le az osztrák külügyminiszter. Pahr rámutatott: az elmúlt időszak eseményei is bizonyították, hogy az enyhülésnek általánosnak kell lennie. Reményét fejezte ki, hogy — most, amikor a nemzetközi helyzet jélen- tősen kiéleződött — a helsinki egyezmény aláíróinak madridi találkozója újabb lökést ad az enyhülési folyamat továbbfejlődéséhez. ..Nem vagyunk sem ború-, sem derűlátók az ENSZ védnökségével Ciprus jövőjéről folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban j— jelentette ki a közgyűlés előtt csütörtökön Nikosz Rolandisz, ciprusi külügyminiszter. A tárgyalófelek álláspontja egyes kérdésekben homlokegyenest ellenkező, ezért még szívósabban kell törekednünk a megoldásra. (MTI) Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az NSZK többé nem játszhat alárendelt szerepet Amerikával szemben. Strauss és Kohl az Egyesült Államokhoz és a NATO- hoz való hűségét állította a külpolitika középpontjába és a kelet —nyugati párbeszédben a számonkérést és felelősségre vonást hiányolta. Heves választási szócsata az NSZK-ban • Genscher (balra) és Schmidt a tévévitán. (Telefotó) TŐKÉS AUTÓHÁBORÚ Helycsere az élen? A TŐKÉS VILÁG gépkocsiiparában egészen 1979-ig viszonylag békés verseny folyt. Az élen álló nagy amerikai hármas (General Motors, Ford, Chrysler) 1980 közepére azonban kénytelen volt átadni vezető helyét a japánoknak. Az utóbbi évben ugyanis 30 százalékkal visszaesett az amerikai gépkocsigyártás, a japán gyárakban viszont már havonta majd egymillió autó gördül le a futószalagról. Ha ezt a tempót tartani tudják, úgy a tavalyi 6 millió val szemben Japán idei termelése 10 millió darab lesz, ami egyenlő az USA 1979-es eredményével. Milyen okok vezettek a helycserére? A válaszhoz érdemes idézni a tekintélyes amerikai üzleti hetilapot, a Business Weeket: „ötven évvel ezelőtt Henry Ford I. hibát követett el, amikor nem ismerte fel, hogy a T-modell sikerszériájának vége, s váltani kell. Henry Ford II. sem hitt abban, hogy befellegzett Amerikában a benzinfaló cirkálónak.” Jelenleg egy átlagos amerikai kocsi fogyasztása 100 kilométerenként 16 liter, egy japán autóé viszont ennek alig fele. A növekvő benzinköltségeket figyelembe véve tehát érthető, miért hódítanak teret az amerikai piacon a japán autók. Igaz, a verseny nyomására mindhárom amerikai autógyár új típusokat fejlesztett ki. A HÁROM DETROITI óriás cég közül még a General Motors tartja magát a legjobban: jelenleg itt -gyártják az amerikai autók 63 százalékát.. Ez részben annak köszönhető, hogy a GM — ellentétben versenytársaival — a kereslet lanyhulása idején nem fogta visz- sza beruházásait, hanem milliár- dokat költött olyan üzemek létesítésére, ahol már új, takarékos üzemű modellek készülnek. A GM egyik vezetője leszögezte: „elsődleges célunk, hogy a japánokkal vegyük föl a versenyt, ne pedig a Forddal vagy a Chryslerrel viaskodjunk”. Természetesen a Ford is kapcsolt. Hárommilliárd dollárt szánt az úgynevezett „világautó" létrehozására: ez a típus, az Escort, alkalmas lehet arra, hogy visszahódítsa az elveszett vásárlókat. A sorozatgyártás az NSZK- ban már július óta folyik, A száz kilométeres fogyasztási adatok impozánsak: városban 7,8 liter, országúton pedig 5,3 liter. A Chyrsler vadonatúj kocsiját, az úgynevezett „K”-autót 6—7 ezer dollárért kínálja, s ez körülbelül megfelel a GM árszintjének. Egy év alatt 600 ezer darab „K”. autót dobnak piacra. Persze sok víz folyik még le a Mississippin, amíg az amerikai autógyárak ismét visszanyerhetik régi fényüket. Van olyan elképzelés is, amely szerint legalább 80 milliárd dollárt kell befektetniük, hogy konstrukcióik megfeleljenek az új követelményeknek. A terv ugyanis az, hogy 1983-ra az autók 100 kilométerenkénti átlagos fogyasztását 9 literre, 1985- re pedig 8,5 literre szorítsák le. Most már csak az a kérdés, hogy ez a fogyasztási szint mennyire lesz versenyképes az akkori japán, illetve nyugat-európai kocsikkal. Mert lehet, hogy a jövőben sikerül visszaszorítani a japán autóipart Amerikában, illetve Nyugat- Európában, jelenleg azonban még folyamatos a távol-keletiek előrenyomulása. (1980. első félévében például 38 százalékkal több japán autó került az USA-ba, mint egy évvel korábban.) Az összes külföldön eladott japán kocsik számát 3 millióra teszik: ebből 1,2 milliót az USA-ba, exportáltak, félmilliót pedig Nyugat-Európába. így nem lehet csodálkozni azon, hogy a brit, a nyugatnémet és az olasz autógyárak is berzenkednek a japánok Közös Piac-beli terjeszkedése ellen. A Fiat vezetői, mikor meghallották, hogy az állami tulajdonban lévő Alfa Rómeó közös vállalatot akar alapítani a japán Nissan gyárral, kijelentették, hogy még a tervezettnél is több embert fognak elbocsájtani. ha szembe kell nézni a japán konkurenciával. NYILVÁNVALÓ, hogy mind az amerikai, mind a nyugat-eur.ópai törekvések a japánok további térhódításának megakadályozását célozzák. Az USA kormánya önkéntes exportkorlátozást követel a japán gépkocsigyáraktól, a nyugat-európai cégek pedig azt állítják, hogy a japán kocsik terjeszkedése ellentmond a GATT szellemének és egyre nagyobb nehézségeket okoz az EGK autóiparában. Akárhogy is nyilatkoznak azonban az illetékesek, a döntés az autóvásárlók kezében van. Ha ugyanis a japán kocsik olcsóbbak, s kevesebbet fogyasztanak, mint amerikai vagy nyugat-európai társaik, akkor nyilvánvaló, hogy mellettük szól a választás. S akárhogy is nézzük a dolgot, energiaproblémákkal küzdő világunkban mégiscsak az a legfontosabb, hogy egy kocsi ne 16 litert fogyasszon 100 kilométerenként, hanem csak hetet, vagy nyolcat. A felforrósodott autóversenyből tehát a világ csak nyerhet: ha az árak nem is csökkennek, a kocsi fenntartásának költségei biztosan. Ernőd Pál Az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja küldöttségének magyarországi látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 30—október 3. között látogatást tett hazánkban az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának küldöttsége, dr. James Jackson és Helen Winter, a politikai bizottság tagjai, a központi bizottság titkárai. Az amerikai pártdelegációval találkozott Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Fogadta á vendégeket Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Megbeszélést folytatott a küldöttséggel Gyeiies András, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a Központi Bizottság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Az amerikai vendégek látogatást tettek az MSZMP Politikai Főiskoláján és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéiben. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken a két párt képviselői tájékoztatták egymást pártjuk tevékenységéről és feladatairól. Az MSZMP képviselői kifejezésre juttatták a magyar kommunisták szolidaritását azzal a következetes és elszánt küzdelemmel, amelyet az Egyesült Államok Kommunista Pártja folytat a monopóliumokkal szemben az amerikai dolgozók érdekeinek védelméért, a demokratikus szabadságjogok általános érvényesüléséért az országban, valamint a béke megvédéséért és a leszerelésért. Á nemzetközi élet fejleményeit áttekintve a két párt képviselői hangsúlyozták az imperialista háborús törekvésele megakadályozásának szükségességét, a békéért, a társadalmi^ haladás és a nemzeti biztonság előmozdításáért folyó küzdelem jelentőségét. Teljes nézetazonosság mutatkozott annak megítélésében, hogy a Közel- és Közép-Keleten, valamint a világ más térségeiben az imperialistaellenes politikát folytató államok közötti konfliktusok veszélyeztetik az' adott térség biztonságát, és az imperialista hatalmak törekvéseinek használnak. Á két párt képviselői hangsúlyozták annak fontosságát, hogy erősödjék a kommunista és munkáspártok internacionalista szolidaritása együttműködése a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom közös céljainak valóra váltása érdekében. Megerősítették készségüket az MSZMP és az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja kapcsolatainak továbbfejlesztésére, a proletár internacionalizmus szellemében. (MTI) A BALOLDAL TÉRNYERÉSÉVEL Véget ért a brit Munkáspárt blackpooli kongresszusa A brit Munkáspárt pénteken néhány szabályzati módosítással és a konzervatív kormány elleni általános kampányra buzdító nyilatkozattal befejezte az utóbbi évtizedekben legviharosabb kongresszusát, amely a baloldal jelentős térnyerésével végződött. A blackpooli tanácskozás zárónapján Eric Heffer, az országos vég- ■ rehajtó bizottság nevében megállapította, hogy a VB minden tagja ugyanazt a hangulatot tapasztalta a párt híveinél szerte az országban : demokratizálni kell a munkáspártot, minél hamarabb megbuktatni a reakciós tory kormányt és helyébe szocialista politikát folytató munkáspárti kor1-- mányt választani. A brit Munkáspárt 80 éves történetének korszakos jelentőségű kongresszusa záfult le Blackpool- ban és vele a brit politika eddigi arculata is megváltozik. A baloldali erőknek sikerült megtörniük a párt 80 éve érintetlen tekintély- elvű vezetési struktúráit. A brit munkástömegek hétmilliós tömegpártja, amelyben a baloldali, szocialista elemek növekvő befolyást élveznek, először jut ahhoz a lehetőséghez, hogy hatékony ellenőrzés alá vonja eddig szinte függetlenül politizálgató elitjét, parlamenti képviselőit és vezérét, akik évtizedeken át annyiszor megtagadták tömegeik kívánságait. Ennek eredményeként teljes a bizonytalanság ä párt élén: Callaghan pártvezér ingadozik, hogy máris lemondjon-e, de annyi bizonyos, hogy utódját már az egész párt fogja megválasztani. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • „Figyelmeztető sztráik” Lengyelországban Lengyelországban pénteken délben több körzetben úgynevezett „figyelmeztető sztrájkot” tartottak. Az egyórás munkabeszüntetést — mint arról a lengyel rádió beszámolt — a gdanski „Szolidaritás” szakszervezet hirdette meg, arra hivatkozva, hogy állítólag túl lassan hajtják végre az augusztus 31-én a sztrájkbizottságokkal megkötött megállapodásokat, különösen, ami a bérek emelését illeti. A „Szolidaritás” szerint ezenkívül egyes körzetekben „nehézségeket gördítenek az új szervezetek megalakulásának útjába, és e folyamatról nem kielégítő a tájékoztatás”. Ugyanakkor a szczecini független szakszervezet két nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy „a megállapodásokat megfelelően végrehajtják, a tájékoztatás pedig kielégítő.” A pénteki sztrájk Gdanskban volt a legnagyobb mértékű, számos üzemre, valamint a közlekedési vállalatokra terjedt ki. Szczecinben jóval kisebb körű volt a munkabeszüntetés, Zielona Gorában pedig csak olyan üzemek sztrájkoltak, amelyek munkája nincs közvetlen hatással a piaci ellátásra. Megtartották a sztrájkot Szilézia néhány bányaüzemében, továbbá Bydgoszczban is. Egyedül a bydgoszczi leállás 24 millió zloty kárt okozott. A lengyel rádió és a televízió pénteken hangsúlyozta: az erkölcsi veszteség ennél sokkal nagyobb. (MTI) A HALASI ÁRUHÁZ rendkívüli ajánlata: Karton méteráru 80 cm széles, szovjet import 17,70 Ft Női jersey átmeneti kabát, divatszínekben, román import 894,— Ft Férfi kordbársony zakó, barna 1000,— Ft Férfi műbőr zakó, fekete 815,— Ft Férfiöltöny, divatos fazon, NDK-import 900,— Ft Férfipantalló, NDK-import 319,— Ft Ácryl női garbó, divatszínekben, román import 894.— Ft Férfi flanelt ing, divatkockás, albán import 144,— Ft Melltartó, csipkés, fehér, csehszlovák import 112,— Ft Férfi atlétatrikó 100% pamut, román import 40,50 Ft HALASI ÁRUHÁZ KISKUNHALAS 1477