Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-15 / 242. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1980. október 15. X Az Új ötéves tervről A VILÁG MÁSODIK LEGNAGYOBB OLAJFINOMÍTÓJÁNAK OSTROMA MWszter,Záiet Az iraki csapatok körülzárták Abadant Az 1981—85-ös terv tervezetét vizsgálta meg hétfői ülésén a Szovjetunió Minisztertanácsa. Ezzel lényegében befejeződött a következő időszak társadalmi és gazdasági fejlesztésével kapcsolatos feladatok kijelölésének legutolsó előkészítő szakasza. A tervet az SZKP XXVI. kongresszusa fogadja majd el. Mint az ülés résztvevői megállapították, a szovjet népgazdaság az 1976—80-as időszakban az SZKP XXV. kongresszusán elfogadott alapvető irányzatokkal összhangban fejlődött. Jelentős mértékben növekedett a nemzeti jövedelem, dinamikusan fejlődött az ipari termelés, fontos intézkedéseket tettek a mezőgazdaság anyagi-műszaki bázisának megszilárdítására, s mindez lehetővé tette a lakosság életszínvonalának további növelését. A következő, XI. ötéves terv tervezete az utóbbi évek eredményei alapján előirányozza a szocialista gazdaság további, következetes fejlesztését, a társadalmi termelés hatékonyságának növelését, a munka minőségének javítását, s a szovjet nép jólétének folyamatos emelését. A Szovjetunió Minisztertanácsa megbízta az állami tervbizottságot, a minisztériumokat és a hivatalokat, a szövetséges köztársaságok minisztertanácsait, hogy folytassák az ötéves terv terv- egyeztetésével kapcsolatos munkát. Az ülés további részében megvizsgálták az idei év első kilenc hónapjának tervteljesítését, és határozatot hoztak az éves terv sikeres végrehajtása érdekében. (MTI) Rendkívüli állapot Sri Lankában Rendkívüli állapotot hirdettek ki kedden Sri Lankában. A kormányszóvivő az intézkedést azzal hogy a Bandaranaike asszony vezette ellenzéki Szabadság Párt kormányellenes összeesküvést készít elő. A szóvivő szerint a párt arra szólította fel híveit, hogy keltsenek fegyveres zavargásokat, „rendezzenek vérfürdőt”, s öljék meg az ország elnökét és miniszterelnökét. A rendkívüli állapot kihirdetésének közvetlen előzménye, hogy a jelenlegi elnök, Junius Richard Dzsajavárdene bizottságot alakított Szirinamo Bandaranaike. asz- szony 1970—1977-es miniszterelnöksége idején végzett tevékenységének kivizsgálására. A vizsgálat eredményeként a volt kormányfőt — a legerősebb ellenzéki párt vezérét — valamint unoka- öccsét visszaélésekkel és korrupcióval vádolják. A bizottság javasolta, hogy mindkettőjüket fosz- szák meg polgári jogaiktól. A colomból parlament csütörtökön ül össze Bandaranaike asszony ügyében. Szirinamo Bandaranaike még hétfői sajtóértekezletén közölte, hogy óvást emelt a bizottsági javaslat ellen. A Sri Lanka-i főyárosban, Co- lombóban katonák és rendőrök őrzik a legfontosabb létesítményeket, az utcán járőrök cirkálnak, a rendőrség kihallgatás céljából őrizetbe vett több személyt. (MTI) Teheránban kedden hivatalos jelentésiben ismerték el, hogy az iráni hadseregnek újabban a kurd felkelőkikel isi fel kell vennie a küzdelmet. A Pars Űrügynökség eggy tudósításából derül tó, hogy az Irak és Irán közti háború kitörése óta először okoznak komoly gondot Teheránnak a kurd lázadók. A hivatalos hírügynökség jelentése arról számol be, hogy az iráni hadsereg alakulatai az ország északi vidékén, a török határ közelében lecsaptak a kurd Az NDK-beli Eisenachban hétfőn este megkezdte ötnapos tanácskozását a keresztyén béke- konferencia választmánya. A tekintélyes egyházi béke&zenvezet ülésén Európa, Afrika, Ázsia, Ausztrália, Észak- és Dél-Ameri- ka 50 országának 250 vezető egyházi személyisége tanácskozik a „Keresztyének a bizalom építéséért, az enyhülésért, a leszerelésért és az igazságosságért” témájáról. A tanácskozást dr. Tóth Károly református püspök, a keresztyén A szövetkezetek fejlődésének lehetőségeivel, az évezred végéig tartó időszak távlataival foglalkozott kedden, a XXII. kongresszus tanácskozásának második napján a szövetkezetek nemzetközi szervezete. A Moszkvában megrendezett kongresszuson erről a kérdésről két referátumot terjesztettek a tanácskozás elé. A referátumok vitájában a magyar szövetkezeti mozgalom álláspontját dr. Szlameniczky István, a SZÖVOSZ elnöke fejtette ki. Az előterjesztett referátumok közül az egyik főként a tőkés országok és a fejlődő államok szövetkezeteinek perspektíváit elemezte. A jelentés összeállítója, a kanadai A. F. Laidlow szerint a felkelőikre, és „a kétnapos harcban' megsemmisítettek nyolcvan lázadót”. A Bagdadban kiadott haddjelen- ttVsek. szerint a középső fronton az' iraki fegyveres erők erőteljes támadásban vannak, vadászgépeik iránti katonai és gazdasági célpontoka a mérnek csapásokat. Az INA iraiki hírügynökség egyebek között a Di.zful váróét Teheránnal összekötő vasiútvonal egy állomása és egy tCbuzdsztám tartományi katonai repiülőtér lerombolását jelentette. békekonferencia elnök e nyitotta meg. Hangsúlyozta: a bonyolultabbá vált nemzetközi helyzetben alaposan elemezni kell, melyek azok az erők, amelyek valóban felelősek a kelet és ny ’ugat közötti kapcsolatok rossza ibbodásá- ért. Utalt rá, hogy a fes ■•zültebbé vált nemzetközi politikai légkör ellenére továbbfejlődnek . a gazdasági, kulturális, tudomái nyos és egyházi kapcsolatok, ami r\ eményt ad arra, hogy meg lehet ő. rizni a 70-es évek enyhülési politik ája és Helsinki eredményeit. szövetkezeteknek továbbra is fon - tos szerepe lesz, a fejlődés pontot ’> útját azonban a jelenlegi bizonytalan gazdasági körülmények, a nemzetközi politikában minden bizonnyal bekövetkező fordulatok miatt nehéz meghatározni. Szlamenicky István felszólalásában rámutatott: az elmúlt három és fél évtizedben Magyarországon a szövetkezeti mozgalom elismert társadalmi-gazdasági tényezővé vált, korszerűen és dinamikusan fejlődik. A magyar népgazdaságban betöltött szerepüket bizonyítja, hogy a nemzeti jövedelemnek több mint 25 százalékát adják, az egységes szövetkezeti mozgalom az összes keresők egyharmadát foglalkoztatja. A mezőgazdasági Az AiPP Teheránból megbízható forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az iraiki csapatok körbezárták Abadan, iráni városit, ahol a világ második! legnagyobb olajfinomítója áll. A helyszínről küldött nyugati hírügynökségi jelentések szerint Abadan lakosságának jelentős hányadát már elszállították. Ugyanezen források szerint az iráni erők helikopterekről támadják az előrenyomuló iraki harckocsikat és tüzérséggel próbálják mégakadályozni a város 'bevételét. Véget ért a Koreai Munkapárt kongresszusa A vezető szervek megválasztásával kedden Phenjanban befejezte munkáját a Koreai Munkapárt- VI. kongresszusa. Az új központi bizottság a párt főtitkárává ismét Kim ír Szent választotta. A pártkongresszus — mint Kim ír Szén zárszavában hangsúlyozta — kijelölte a szocializmus építésének további irányát a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. E nagyszabású fórum demonstrálta a párt erejét és egységét, valamint a népnek a pártba vetett bizalmát. A koreai nép továbbra is határozott szolidaritást vállal a világ forradalmi erőivel — jelentette ki Kim ír Szén. (MTI) Fizikai Nobel-díj Két amerikai tudós megosztva nyerte el az idei fizikai Nobel-di- jat. James W. Cronin, a chicagói egyetem, valamint Val L. Fitch, a princetoni egyetem professzora a Svéd Tudományos Akadémia indoklása szerint „A semleges K- mezonok bomlásánál az alapvető szimmetriák megsértésének felfedezéséért” érdemelte ki a tudományos élet legmagasabbra tartott kitüntetését. (MTI) termelés mintegy 70, az ipari termelés 7,5 százaléka szövetkezeti termék, a kiskereskedelmi forgalomból a szövetkezetek 37 százalékkal részesednek, a takarék- szövetkezetek kezelik a lakosság betétállományának több mint 12 százalékát. — Hazánk kormánya a szocialista társadalom és gazdaság egyik alappillérének tekinti a szövetkezeti mozgalmat — mondotta Szla- r nenicky István. A magyar szövetkezetek képvi- stüője leszögezte: ahhoz, hogy a sz övetkezeti mozgalom hazánkban és másutt is megfelelően valóra vái '.thassa lehetőségeit, mindenek- elő tt békére van szükség. (MTI), OLASZ KORMÁNYVÁLSÁG Forlani folytatja tárgyalásait RÓMA Amaldo Forlani kijelölt olasz miniszterelnök kedden egész nap folytatta tárgyalásait a leendő koalíció négy pártjának vezetőivel. Bettino Craxi szocialista, Giovanni Spadolini republikánus, Pietro Longo szociáldemokrata és Fiami. nio Piccoli kereszténydemokrata főtitkárral a kormány programjáról egyeztették nézeteiket a Chigi palotában, a miniszterelnökség épületében. A kormányalakítási tárgyalások menetéről derűlátóan nyilatkoztak az érintett pártvezetők, bár utaltak a még leküzdendő nehézségekre. Értesülések szerint a keddi megbeszélések ogyik központi témája a Fiat-ügy \ 'olt. A kormánykoalíció. tagjai s zeretnék a szociális konfliktust megoldani, mielőtt bizalmat kérnének a parlamentben. Attól tartanak , hogy a torinói feszültség .éleződi ésével megrendülne még meg sem alakított kormányuk helyzete. A torinói Fiat- műveknél kedden újból éleződött a feszültség. Különböző üzemrész!'egek főnökei, vezető beosztású mérnökök és technikusok az utcára ' vonultak és tüntettek azért, mert a kapuknál álló sztrájkőrség nem ei igedte meg nekik, hogy elfoglaljál t mun kahelyü- ket és munkába álljanak. Keresztyén békekonferencia Magyar felszólalás a szövetkezetek moszkvai kongresszusán NDK Huszonhat évesek városa • Kút a központban. Félmillió fa, 700 ezer bokor és 210 ezer rózsa- tó díszíti a várost. (Fotó: ADN/ZB—KS.) Húsz esztendeje még nem szerepelt a térképen. 1964-ben helyezték el az első épület alapkövét, hoigy otthont adjanak a szomszédos vegyipari kombinát, a LEUNA és BUNA művek dolgozóinak. Haliétól, az NDK egyik legjelentősebb ipari és közigazgatási központjától nyugatra azóta felépült és nagyvárossá fejlődött Halle-Neustadt (Halle-Üjváros). A város lakosainak száma az idén elérd a százezret — 70 százalékuk munkáscsalád. És a főpolgármester egy asszony: Liane Lang. (Egyébként minden negyedik NDK városnak és községnek nő a vezetője.) Liane Lang traktoristaként kezdte pályáját, majd az ifjúsági szövetségben (FDJ) tevékenykedett. Emellett tanult, tanult, és végül az Állam- és Jogtudományi Akadémián fejezte be tanulmányait. Tanácstaggá választották. A csinos, energikus asszony 1970-ben költözött Halle-Neu- stadtba, s ma már alig van család a városban, amely valamilyen módon ne ismerkedett volna meg vele. Az egyik polgár tőle kapta meg új lakásának kulcsait, másokkal az üzleteket, az ipari üzemeket, vagy az építkezéseket ellenőrizte együtt. Sokan a tanács- házán hetenként megtartott fogadóóráiról ismerik. A főpolgármesternő 43 éves, a férje jogász, két gyermekük van. Feladatáról így beszél: „Amikor beköltöztem a halle-neustadti tanácsházára, tisztában voltam azzal, hogy olyan feladatot vállaltam, amely egész embert követel. Arra törekszem, hogy ennek a felelősségteljes feladatnak a tanácstagokkal, a hivatali dolgozókkal, és a város polgáraival együttműködve minden tekintetben eleget tegyek.” A fiatal városnak pedig ezernyi a problémája. Még naponta érkeznek a bútorszállító kocsik, és az új lakók meg kell hogy szokják új lakóhelyüket. A város lakóinak többsége nagyon fiatal: az átlagéletkor 26 év. „Ezért sok bölcsődét, óvodát, iskolát és játszóteret kellett építenünk — mondja a főipolgármesternő. — Ehhez sok segítséget kaptunk a nagyüzemektől'. A LEUNA-művek például ezerszemélyes óvodát és bölcsődét rendezett be. így a legtöbb fiatalasszony gond nélkül végezheti munkáját." Az első, 1964-iben elhelyezett alapkő egy iskoláé volt,, ami jelképnek is tekinthető. A nép képviselői ma valóban szép eredménnyel büszkélkedhetnek: 16 év alatt 31500 lakás épült. (Egy-egy lakás területe átlagosan 55 négyzetméter, valamennyi távfűtéses.) Az állandó lakókon kívül mintegy nyolcezer egyetemista vagy főiskolás is tartózkodik a városban, akik 4—5 évig laknak a diákotthonokban. A város, hat kerületre tagozódik. Valamennyi kerületnek megvannak a maga iskolái, óvodái, bölcsődéi, áruházai, vendéglői, szolgáltató műhelyei,-rendelő- intézetei, gyógyszertárai, .postahivatalai és takarékpénztárai. Tíz percnél többet senkinek nem kell gyalogolnia, 'hogy a közintézmények valamelyikét elérje. Kiterjedt a buszhálózat. Ezek kötik össze a várost, Haliéval, ezeken járnak bevásárolni, színházba vagy hangversenyre. Buszokon utaznak a halle-heustadtiak hétvégekim a közeli üdülőterületekre. A gyorsvas úit két állomásának bármelyikéi ~ől Leuniát húsz, Dunát tíz perc sílatt lehet elérni. A város 920 hektáros területéből 360 hektár park és szabad terület. Ám nemcsak a tarka színekben pompázó rágok és bokrok, a selymes pázsitok, hanem a neves haliéi szobráiszok érdekes kútjai és plasztikái is sétára csábítják a látogatót. Egy rátermett assaony a tanács élén, az előrelátó, gondos város- tervezés és várospolinl'.ika eredménye, hogy Halle-Neus tadt lakosai elmondhatják: jól érzik magukat. V Gáti István NAPI KOMMENTÁR Egy mandátum margójára Az ENSZ-közgyülésen lezajlott a nagy érdeklődéssel várt szavazás a kambodzsai delegáció mandátuma ügyében. Ebben az esetben az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése nem tükrözte pontos szeizmográfként az adott térség történéseit és így nem is járult hozzá a probléma rendezéséhez. A processzus során egy tizenhat országból álló csoport követelte: vonják meg végre a tömeggyilkos Pol Pot-csoport mandátumát és adják oda a kambodzsai nép igazi képviselőinek. Harmincöt ország helyeselte, hetvennégy delegáció ellenezte, harminckettő pedig tartózkodással fogadta ezt a logikus és igazságos indítványt. A számok felemás, változó, jellegzetesen átmeneti helyzetet tükröznek. Kiderül belőlük: az az erjedési folyamat, amely az amerikai diktátumpolitikával és a kínai mesterkedésekkel szembeszegülve minden jel szerint egyre közelebb hozza a kambodzsai helyzet nemzetközi jogi rendezését, folytatódik, de végleges diadalához még idő kell. Ennek a folyamatnak volt jelentős állomása néhány hónappal ezelőtt a világ második legnépesebb országának, Indiának az a bejelentése, hogy elismeri a Kambodzsai Népköztársaságot. A várakozásnak megfelelően, Űj-Delhi lépése számos követőre talált, de ez — legalábbis pillanatnyilag — még nem bizonyult elegendőnek a frontáttöréshez. Az áttörendő front tengelye Washingtonon, Pe- kingen és az úgynevezett ASEAN- országok fővárosain át húzódik. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy a tartózkodók között a hagyományosan semlegesek mellett ezúttal van egy nyugati nagyhatalom, Franciaország, valamint további három európai NATO-ország: Izland, Hollandia és Norvégia. És nem kell matematikai bravúr annak kiszámításához, hogy a nem szavazók (tizenkét állam), a tartózkodók (harminckettő) és a Pol Poték ellen voksukat leadók (harmincöt) összege túlszárnyalják azoknak a számát, akik még mindig a bukott tömeggyilkos rezsim mandátumának prolongálását akarják. Mind többen ismerik fel, hogy a Pol Pot- féle Kambodzsát Peking afféle hídfőállásnak szánta és hogy Ki± na azóta sem tud napirendre térni e stratégiai nagyságrendű kudarc felett. Egyelőre azonban az a helyzet, hogy — mint erre Rácz Pál, hazánk állandó ENSZ-képviselője felszólalásában rámutatott — „A bukott Pol Pot-rezsim jogtalanul bitorolja Kambodzsa helyét a világszervezetben". H. E. Brezsnyev-Hammer találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, a szovjet—amerikai kapcsolatok jelenlegi alakulásáról folytatott beszélgetést kedden Moszkvában az ismert amerikai üzletemberrel, Armand Hammerrel, az Occidental Petroleum Corporation elnökével. Brezsnyev igen határozottan figyelmeztetett a kapcsolatok megromlásából származó veszélyekre. „Az Egyesült Államok politikai irányvonala, amely a nemzetközi feszültség növelésére, a fegyverkezési verseny kiszélesítésére irányul, a nemzetközi kapcsolatok további megromlását eredményezi” — hangoztatta a 'beszélgetés során Leonyid Brezsnyev. — Ahhoz, hogy véget vessünk az események ilyen alakulásának, amíg még nem késő, arra van szükség, hogy az Egyesült Államok realista politikát folytasson, újítsa foil a konstruktív együttműködést a Szovjetunióval a kiéleződött nemzetközi kérdéseknek, mindenekelőtt a fegyverzetkorlátozás és -csökkentés kérdéseinek a megoldásában. Armand Hammer is aggodalmának adott kifejezést amiatt, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok kedvezőtlenül alakulnak, és az olyan lépések fontosságát hangsúlyozta, amelyek arra irányulnak, hógy megakadályozzák a további romlást, fordulatot hozzanak létre a két ország kapcsolatainak megjavítása érdekében. JOGERŐS ÍTÉLET: Életfogytig tartó fegyházbüntetés Kedden döntött .a Legfelsőbb Bíróság a többszörösen börtönviselt Sólymos Gyula ügyében, aki tavaly nyáron a belvárosi templomhoz tartozó egyik papi lakásban kioltotta Szalópzi Elek nyugalmazott templomigazgató-helyettes életét. A Legfelsőbb Bíróság az első fokon eljáró fővárosi bíróság ítéletét helybenhagyva a vádlottat előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettéért életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A 45 éves Sólymos Gyula — aki valamikor teológiai tanulmányokat folytatott, de a lelkészi hivatástól eltanácsolták — az utóbbi két esztendőben jobbára abból tartotta fenn magát, hogy az ország különböző részein egyházi személyeket keresett fel, és tőlük különféle ürügyekkel pénzt csalt ki. így jutott el 1979 tavaszán Sza- lóczi Elekhez, papi nevén Pelbárt atyához. A 72 esztendős, súlyosan beteg embertől több tételben ösz- szesen 5500 forint kölcsönt vett fel. Sólymos tartozásaitól szabadulni akart, ezért elhatározta: megöli Pelbárt atyát. Július 14-én a déli órákban lépett az áldozat otthonába, azt állítva, hogy törlesztésül háromezer forintot hozott magával. Az asztalról felkapott üvegvázával fejbesújtotta az idős embert, majd a nyakára tekerte az asztali lámpa vezetékét, s a zsinórt az íróasztal lábához kötötte. Szalóczi Elek halálát — a szakértői megállapítás szerint — a néhány percen belül bekövetkezett fulladás okozta. A Legfelsőbb Bíróság az ítélet indoklásában rávilágított: az életfogytiglani szabadságvesztés büntetése arányban áll a bűncselekmény súlyával, ebben is kifejeződik a társadalom önvédelme a Sólymos Gyulához hasonló megrögzött bűnözőkkel szemben. (MTI) A pályaválasztási hónap megnyitója (Folytatás az 1. oldalról.) beszélt jelenlegi kutatási területükről, a pályaválasztási érték- orientáció pszichológiai problémáiról. Szólt a modern pályalélektan törekvéseinek sokoldalúságáról, s felhívta a figyelmet a szovjet pszichológia által e témakörben feltárt újabb információkra. Utána dr. Ritoók Pálné, a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense mondott néhány érdekes gondolatot a hetvenes évek közepén befejeződött, hétszáz - fiatal felnőtt körében végzett pályaorientációs vizsgálatok tapasztalatairól. Ez az érdekes tanulmány a pályaválasztási szaktanácsadó intézetek munkájának mérlege is egyben — mondotta. Bár a szaktanácsadás nem varázsszer — hangsúlyozta — a pszichológus szakemberek által javasolt pályát elfogadók közül tíz év után is csaknem húsz százalékkal több elégedett, munkájá- val'azonosulni képes, felelősséggel dogozó embert találtak. A rendezvény további részében még három előadótól hallhattak beszámolókat az érdeklődők. P. E.