Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

PETŐFI Népei Pályázati felhívás" A Művelődési Minisztérium pá­lyázatot hirdet külföldi ösztön­díjra az európai szocialista orszá­gokba, teljes egyetemi képzésre. Külföldi ösztöndíjra pályázhat az a nőtlen, illetve hajadon magyar állampolgár, aki az 1980/81res tanévben végzi a középiskola ne­gyedik osztályát, vagy aki ma­gyar felsőoktatási intézménybe előfelvételt nyert az 1981/82-es tanévre, illetve jelenleg ott foly­tatja tanulmányait az első évfo­lyamon. Pályázhat továbbá min­den érettségizett dolgozó fiatal, aki 1980. december 31-ig nem töl­ti be 25. életévét. A választható szakokat, a pá­lyázat módját, a felvételi vizsgák időpontját és témaköreit, a kül­földi ösztöndíj elnyerésének fel­tételeit tartalmazó „Pályázati fel­hívás külföldi ösztöndíjra az 1981/82 és az 1982/83-as tanévre” című füzet, valamint az annak mellékletét képező jelentkezési lap kapható Budapesten a 17. számú Pedagógus Könyvesböltban (V., Múzeum körút 5.), a 44. számú Móricz Zsigmond Könyvesbolt­ban (Budapest, V„ Deák Ferenc utca 15.) és a 4. számú tankönyv­boltban (Budapest, V. október 6. utca 8.), vidéki városokban pedig a tankönyvárusításra kijelölt könyvesboltokban. E boltok cí­méről a középiskolák igazgatói adnak tájékoztatást. (MTI) • Az országos bajnokcsapat tagjai. Budapesten - október 21—24. kö­zött rendezték meg a VII. Orszá­gos Pénztárosversenyt. A vetélkedőn — amelyen a vi­déki és. budapesti kiskereskedel­mi vállalatok, valamint az ÁFÉSZ-ek képviseletében 350-en vettek részt — á pénztárgép üzembe helyezése, 100 tétel blok­kolása, elszámolása, gépismereti tesztkérdések és pénztárelszámo- lás-készítés volt a 'feladat. Az országos döntő mezőnyébe 19 Bács-Kiskun megyei szövetke­zeti pénztáros került, akik jelen­tős sikereket értek el. Országos bajnoki címet szerzett a MÉSZÖV Anker pénztárgépen versenyző csapata. Tagjai: Bé­res Zoltánná (Kalocsa), Budavári Jánosné (Kiskőrös), Farkas Ro­zália (Kiskunfélegyháza), Farkas Istvánná (Kiskőrös). A Katus pénztárgépen ugyan­csak országos bajnoki címet sze­reztek a szövetkezeti versenyzők. A közösségért dolgoznak A- Kiskunhalasról Szegedre ve­zető út közelében néhány gazda­sági épület — műhely, gépszíj- raktár, termékcsomagoló — illesz­kedik a városszéli házak, kertek sorába. Az épületcsoport termelő­szövetkezeti major. 1948-ban itt alapította meg kilenc parasztem­ber a Vörös Szikra Tsz-t. Az ak­kori 80 holdas gazdaság 5026 hek­táros nagyüzemmé fejlődött. ötszázharmincan dolgoznak a szövetkezetben és a tagság jó ré- sze a majortól nem messze fekvő Alsóvárosban lakik. Nemcsak a munkahelyi, hanem a társadalmi tevékenységüknek is színhelye a Vörös Szikra, különösen azóta, hogy 1979. januárjában megala­kult itt a Hazafias Népfront kör­zeti bizottsága. A környékbeliek bizalmából Csáki Ferenc. lett az elnök, Barna-Kalmár Antal pe­dig a titkár. Mindketten a ter­melőszövetkezet tagjai. — Amit annak idején magunk elé tűztünk — mondja Csáki Fe­renc —, kevés kivétellel meg is valósítottuk. Amikor a múlt esz­tendőben a Vörös Szikra a Szőlős­kert Szakszövetkezettel egyesült, az volt a legfontosabb teendő, hogy ez a változás ne vesse visz- sza a közös gazdaság és a háztá­ji termelését. Sok idősebb ember lakik errefelé, aki jószágoi. :nrt, mások gyümölcsöt, kerti yete- ményt termesztenek. A népfront- bizottságok tagjai beszélgettek akkor az itt lakókkal, hogy a földingatlan tulajdonviszonyainak megváltozása ellenére se hagy­ják abba az állattartást, hiszen a szövetkezet 1 takarmányboltjában hozzá tudnak jutni a jószág ele- ségéhez. Valóban, jó szolgálatot" tesz számukra a négy üzlet, egy a városban, három pedig a kül­területen árusítja a gabonaipartól bizománybán átvett tápot, gazda­sági abrakot. A környékbeliek az idén is több ezer vágóállatot hiz­lalnak meg a háztájiban. A Vörös Szikra Tsz búzát, ku­koricát, lucernát, szőlőt termeszt, a gyümölcsfajok közül pedig fő­leg körtét. A fogyasztók azon­ban számos olyan kertészeti ter­méket keresnek az élelmiszerüz­letekben és a piacon, amit a nagyüzem gazdaságosan nem tud előállítani. A ház körüli szőlők, veteményeskertek termékeinek értékesítésére jó lehetőséget kí­nál a városi piac. Manapság 5 is igen sok árut visznek oda a Vö­rös Szikra tagjai, az alsószállási, alsóvároái tanyák, kertek lakói, akik folytatják a kistermelést. A tömegmozgalmi tevékenység is eredményes volt. A népfront­bizottság javaslatára választották meg népi ülnöknek Gyenizse Lászlónét, Dobos Jánost, Hegyes Eleket, mindhárman a Vörös Szikra tagjai. A bizottság szer­vezésében a körzetből kettőszáz­ötvenen vettek részt az augusz­tus 20—i ünnepi rendezvényen, amelyen Sarlós István, a Haza­fias Népfront főtitkára mondott beszédet. Egyéb akciókban is részt vet­tünk. — Mit szeretnénk? Hát, a hír­hedt halasi vasúti sorompó miatt, temérdek üzemanyag és idő po­csékolódik el évek óta. Közbevető megoldás lehetne az Átlós utca, amelyet szeretnénk kiköveztetni. Ez is keresztezi a vasútvonalat, de sorompója csak addig van lezár­va, amíg a vonat áthalad rajta, mert túl van a tolatási határon. A Vörös Szikra Tsz-nek tizenhat Sz—100-as földgépe van, s az anyagszállításban is tudna segí­teni. A népfrontbizottság pedig megszervezné az itt lakók társa­dalmi munkáját. Az út kikövezése a Vörös Szikra Tsz és a népfront közös programja lett. A Vörös Szikra Tsz alsószállási székházába egybesereglettek előtt pár napja számolt be kétéves ténykedéséről az alsóvárosi kör­zeti népfrontbizottság. A részt­vevők úgy ítélték meg, hogy ered­ményes volt a munkája, újból bi­zalmat szavaztak Csáki Ferenc­nek, aki elnök lett. Rigó Imréné tölti be az alelnöki tisztséget, Barna-Kalmár Antalt pedig is­mét titkárrá választották. A nép­frontaktivisták közül Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetésben részesült Rigó Imréné, a Vörös Szikra nőbizottságának elnöke, Rapcsák Tiborné tanárnő, aki , az alsószállási iskolában tanít. Díszoklevelet négyen kaptak a népfrontaktivisták közül: Bende Jenöné, Szitás Ferencné, Lentner István, Widner János szövetkeze­ti dolgozók, a Vörös Szikra szőlő- termesztő szocialista brigádjának a tagjai, K. A. CSÚCSFORGALOM — EZREDSZER Ezredik adásához érkezett a'1 rá­dió népszerű műsora, a Csúcsfor­galom. A jubileum alkalmából kedden — október 28-án — a ha­gyományos kétórás program he­lyett négyórás műsor köszönti, a hallgatókat. A műsor a Petőfi- adón 14 órakor — a Jó utat — úton, vízen, sínen és levegőben adásával — kezdődik. A Csúcsfor­galom külföldön című adásban külföldi nagyvárosokat — Athént. Berlint, Bécset, Bonnt, Londont. Moszkvát, New Yorkot, Párizst, Prágát, Rómát, Tokiót és Varsót — kapcsolják, ahonnan a helyi közlekedés helyzetéről, gondjairól tájékoztatják a haUgatókat ri­porterek és MTI-tudósítók . Kerekasztal-beszélgetést szer­veznek a stúdióban: Urbán Lajos KPM-államtitkár, Ladvánszky Károly rendőr vezérőrnagy, bel­ügyminiszter-helyettes, valamint a megyei közlekedésbiztonsági ta­nácsok vezetői a rádió nyilvános­sága előtt vitatják meg a hazai közlekedésbiztonság helyzetét. A jubileumi műsor — amely­nek első adása 1967 januárjának első keddjén hangzott el a rádió­ban — a csúcsforgalom hagyomá­nyos vetélkedőjével zárul. A ver­senyzők ezúttal a Pollack Mihály téri parkolóban találkoznak a mű­sor vezgtővel. A csapat összeállítása: Budavári Jánosné, Csvila Pálné I., Csvila Pálné II., Farkas Istvánná. Mind a négyen a Kiskőrösi ÁFÉSZ dol­gozói. Az országos egyéni bajnoki cí­met Farkas Istvánná, kiskőrösi versenyző szerezte meg, kiemel­kedő 2 perc 10,46 másodperces eredménnyel és hibátlan verseny­zéssel, Ratus géptípuson. Az An­ker gépen elért idejével pedig a harmadik helyre került. Különdíjban részesült Bene- deczki Margit, a Keceli ÁFÉSZ versenyzője, aki a pénztárgép üzembe helyezését a leggyorsab­ban, mindössze 7,02 másodperc alatt végezte el. A Ratus pénztárgépen a megyei csapat az országos bajnoki címet 1976., 1978. után most a harmadik alkalommal szerezte meg, ezzel végleg elnyerte a Belkereskedelmi Minisztérium a SZŐ VOSZ és a KPVDSZ vándorserlegét. • Laután Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes gratulál Farkas Istvánnénak, az országos bajnok­nak. (Keserű Sándor felvételei) Szovjet filmek fesztiválja hazánkban Október 30-a és november 12-e között immár hagyományosan megrendezik hazánkban a szov­jet filmek fesztiválját: ezúttal a szovjet kultúra napjai esemény- sorozatában kerül sor a filmmű­vészeti seregszemlére. A szovjet filmgyártás újabb al­kotásai közül nyolc müvei ismer­kedhet meg a fesztiválon a ma­gyar közönség. Andrej Tarkovsz- kijnak, a szovjet filmművészet egyik legkiemelkedőbb alkotóján nak két újabb produkcióját, a Stalker-t és a Tükör-t már vetí­tik. Október 31-én a fővárosi Puskin- filmszínházban díszelő­adáson mutatják be Georgij Da- nyiela „őszi maraton" című film- * jét. A mű a mai szovjet valóság­ból merítette témáját, egy tehet­séges értelmiségi életének konf­liktusát ábrázolja. A XX. század eddigi történeté­ről, egyének és közösségek sor­sának változásairól beszél, egy kis szibériai falucska fejlődését, lakóinak sorsát nyomon követve a „Szibériáda” című, kétrészes színes filmeposz. ‘ „A frontvonal mögött" című film — Igor Gosztyev rendezésé­ben — szovjet partizánok és fel­derítők életveszélyes harcáról szól. A második világháborúban játszódó fordulatos cselekmény hírszerző főhősét a hazánkban is jól ismert művész, Vjacseszlav Tyihonov alakítja. Filmtörténeti érdekességet is ki. nál a fesztivál: a szovjet film­művészet megteremtőjének, Szer- ge; EizénsteiUnek 1931-ben for­gatott dokumentumfilmje a „Viva Mexikó" kerül a közönség elé. A latin-amerikai országot és népét monumentális képsorokban bemu­tató mű annak idején befejezet­lenül maradt, s a most látható változatot a nemrég külföldről visszakerült kópiák felhasználásá­val Grigorij Alekszandrov állí­totta össze. Két ifjúsági film premierje is szerepel a programban: „A ne­gyedik akadály" című produk­ciót Igor Voznyeszenszkij rendez­te. A Vetsenyló elrablása című kalandos történet pedig Halma- med Kakabajev türkmén művész alkotása. A szovjet filmek fesztiváljára érkezett alkotásokat 13 fővárosi filmszínházban láthatják az ér-' deklődök, s valamennyi megyénk­ben is a mozik műsorra tűzik. (MTI) Téli menetrend a légiközlekedésben Világszerte egyidőben vezetik be a légitársaságok a téli menet­rendet, amelynek alkalmazását ál­talában a kedvezőtlenebb időjá­rás és a mérsékeltebb forgalom indokolja. A nemzetközi gyakor­latnak megfelelően a MALÉV tét li menetrendje is egy hét múlva, november 1-én lép életbe. I Figyelembe véve a csökkenő igényeket, az új menetrendben a MALÉV is kevesebb járatot in­dít, a mostani heti 162 helyett 113 közlekedik majd. A már koráb­ban megszüntetett dubrovniki, várnai, spiiitl és rijekai üdülőjá­ratok után november 1-től nem megy már MALÉV-gép Barcelo­nába és Kijevbe sem. Erősen csökken például a Budapest— Berlin összeköttetések száma- is, hiszen a MALÉV heti 38 helyett csak 14-et indít, s az eddiginél ke­vesebb gép megy Moszkvába, Prágába, Szófiába és Drezdába is. SZOMBATI PENTEK Az úgy volt, hogy tegnap már korán reggel keresni kezdtük az újságot. Az aznapit persze, mert mi — legalább ml — hetente hatszor a Petőfi Népével kelünk, s alszunk el. De nem találtuk. Akárhová nyúltunk, pénteki példány akadt a kezünkbe. Kicsit ősszé is zavarodtunk. Ha ma péntekét írnak, gondoltuk akkor. •. akkor megint lottóhúzás, akkor még reménykedhetünk, hogy az idő hét végére megembereli magátj akkor ma még jön egy kis hajtás, hogy hol­nap aztán félgőzzel •.. Szóval egy kicsit a naptárt is helyettesíti az újság. Nem tudjuk hirtelen milyen nap van? Kéznél a lap, ránézünk a „fejére** és látjuk, hogy: péntek, 1980. október 25. péntek. ■ Ha más nem is, ez eddig mindig bejött, a dátum pontos, megbízható volt. Eddig, mondom, mivel a tévedés mégiscsak kiderült. A gépírónők ugyanis azonnal tudomásunkra hozták: nem hajlandók minden ok nélkül 24 órával prolongálni a hetet. Szerintük október 25-e szombatra esik, vitázni legfeljebb azon lehet: szabad szombatra vagy sem... Mire aztán kajánul megjegyeztük: ha feledékeny nyomdász barátaink következetesek maradnak, akkor 26-án egészen biztosan országszerte, egyön­tetűen szabad szombat lesz. Más kérdés: mit szólna mindehhez Gergely pápa, akit annak idején nem éppen szociális szempontok, megfontolások késztették az új időszámítás bevezetésére. K. F. NAPTAR 1980. október 26., vasárnap Névnap: Dömötör Napkelte: 6 óra 19 perc Napnyugta: 16 óra 37 perc Holdkelte: 18 óra 55 perc Holdnyugta: 9 óra 09 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Ál­talában erősen felhős, vagy bo­rult idő, egyre több helyen eső, zápor. Hajnalban párásság. Elein­te élénk déli-, délnyugati szél, ké-, sőbb a Dunántúlon fokozatosan északnyugatira forduló, megerő­södő, helyenként viharossá foko- .ződó szél. Á legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 6, 11 fok kö­zött. Legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap északnyuga­ton 10 fok körül, másutt 15 fok közelében. (MTI) LOTTÓ FIGYELMETLENSÉG MIATT KÉT HALÁLOS ÁLDOZAT Súlyos közlekedési balesetek Kecskeméten, a Mártírok útja és az István király körút kérész-1 ( teződésében Markó József 51 éves kecskeméti lakos segédmotoros kerékpárjával balra akart kanya­rodni. Ezt nem jelezte, figyelmet­len volt, és összeütközött a vele szemben tartálykocsival érkező Medgyesi Mihály 25 éves kecske­méti lakossal. Markó József olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meg­halt. Mélykút határában, az 55-ös számú úton Börcsök József, Mély­kút, üregmajór 93. szám alatti lakos motorkerékpárjával figyel­metlen vezetés miatt összeütkö­zött a vele azonos irányban ke­rékpározó Mikó István, Mélykút, Magyar utca 36. szám alatti la­kossal. Börcsök József a kórház­ba szállítás után meghalt. Mikó Istvánt eszméletlen' állapotban. életveszélyes sérüléssel szállítot­ták kórházba. A Kiskőrös és Soltvadkert kö­zötti úton Csernik Miklós 22 éves kiskunhalasi lakos figyelmetlenül vezette segédmotoros kerékpárját, és nekiütközött az előtte haladó, kivilágított lovas kocsinak. Cser­nik Miklós súlyosan megsérült. Kisszállás határában Papp An­tal 20 éves, Kisszállás, Május 1. utca 58. szám alatti lakos figyel­metlen vezetés miatt összeütkö­zött a vele szemben ugyancsak motorkerékpárral érkező Tasko- vics József, Kisszállás, Táncsics utca 6. szám alatti lakossal. Tas- kovics József súlyos sérülét szen­vedett: Kiskunfélegyházán, a József At­tila iskola előtti útszakaszon gyer- mekbaleset történt. László János li éves, Kiskunfélegyháza, Daru utca 4. szám alatti lakos figyel­"i f . A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 43. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után a kö­vetkezők: 4 találatot 50 fogadó ért el, nyereményük egyenként 147 208 Ft; 3 találata 5619 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 655 Ft; a 2 találatos szelvények száma 171 509 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. (MTI) Keddtől: rendkívüli tévélottó Rendkívüli lottószelvényt bo­csát ki október 28-án,' kedden a Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság. A fehér papíron, kék szín­nyomással készült „Tv-lottó” megjelenési formája megegyezik a hagyományos játékszelvényeké­vel, s ugyanúgy öt forintba kerül. A tv-lot'tószelvények beérkezési ha­tárideje november 18., déli 12 óra, s a sorsolásra egy nappal később kerül sor a televízió kamerái előtt. A szelvények külön tárgy- nyeremény-sorsoláson is részt vesznek november 25-én, amelyen a legszerencsésebb játékos beépí­tett rádióval és televízióval ellá­tott Lada autóhoz jutihat. (MTI) — MiENTÖKOCSI ÉS ÜJ KÖR­ZET. A Jánoshalmi Nagyközségi Tanács az elmúlt héten döntött egy új betegszállító gépjármű be­szerzéséről és üzembe állításáról. A testület határozatba foglalta azt is, hogy a 'VJ. ötéves tervidő­szakban egy új orvosi körzetet szerveznek, ahová röntgen-szakor­vost keresnek és munkájához szükséges berendezéseket vásárol­nak. — PÓDIUM. Kedden este hat órakor Kiskunfélegyházán, a Mó­ra Ferenc Művelődési Központ­ban mutatkozik be Budai Ilona népdalénekes. A „Nap jegyese” című műsorában dunántúli, alföl­di, felvidéki, erdélyi népdalokat mutat be. A rendezvényen közre­működik Havas Judit versmondó. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1980. október 26. 10 órakor: Játszóház Játékkészítés kukoricából Felnőtteknek: mézeskalács-készítés 18 órakor: Táncház Közreműködik: a TÉKA Népzenei Együttes ELŐZETES:' 27-én 19 órakor : Az Állami Népi Együttes műsora 28-án 18 és 20 órakor: Irodalmi bérlet II. előadása Bánki Zsuzsa előadóestje KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1980. október 26. vasárnap du. 3 óra: SZERELEM Móra-bérlet este 7 óra: A REVIZOR Tóth László-bérlet Kelemen László Színpad este 7 óra: VÉGELADÁS Móricz Zsigmond-bérlet MOZI metlenül, körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten, s egy segédmotoros elütötte. A gyerme­ket súlyos sérüléssel szállították kórházba. Hasonló baleset történt Kece- len. az 54^es számú úton. Farkas András, Csongrád, Kossuth tér 8. szám alatti lakos át akart szalad­ni az út másik oldalára, s a már féktávolságon belül levő Fejes András 54 éves, Kecel, Űjkút dű­lő 142. szám alatti lakos személy- gépkocsijával elütötte. Farkas András súlyosan megsérült. Baján Vas István 70 éves, Ba- I ja, Szent László utca 13. szám alatti lakos körültekintés nélkül lépett az úttestre. Az idős em­bert személygépkocsijával elütöt­te dr. Valter Menyhért 42 éves,’ Sükösd, Platánfa utca 13. szám alatti lakos. Az idős ember sú­lyosan megsérült. G. G. 1980. október 26. vasárnap KECSKEMÉT ’ VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A MAGAS SZŐKE FÉRFI VISSZATÉR III. helyárú! Színes, magyarul beszélő francia filmvíg játék KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 5 és fél 8 órakor CSILLAGOK HABORÜJA Dupla, III. helyárú! Kétrészes, színes amerikai tudomá­nyos-fantasztikus film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor LOLKA ÉS BOLKA A FOLD KÖRÜL Színes, magyarul beszélő lengyel rajz-játékfilm A Városi mozi épületében a Mesemo­zi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! PAJTASMOZI: délelőtt 10 órakor INDUL AZ ŰRHAJÓ 1980. október 27.« hétfő KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor BLÖFF III. helyárú!' Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! CIRCUS MAXIMUS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! LOLKA ÉS BOLKA A FOLD KÖRÜL Színes, magyarul beszélő lengyel rajz-játékfilm A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STÜDlOMOZl: 8 órakor! Városi mozi épületében! NÉZD A BOHÓCOT! Csak 18 éven felülelknek! Színes olasz film. PE1ÖF1 NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel i Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 60001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-719 Telexszám: 26 216 bmlv n Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalodnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. . Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemet. Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-729. Igazgató: Ablaka látván Index: 25 065 HU ISSN 0133—2952

Next

/
Oldalképek
Tartalom