Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-23 / 249. szám

1980. október 23. • PETŐFI NÉPE • 5 b 1 M i n lí í 5 [ f Kis gimnázium nagy eredményekkel Alma mater Bácsalmáson Mindenkinek van egy álma és egy régi iskolája. Az enyém Bács­almáson van, és Hunyadi János Gimnázium a neve. Akadnak, akik időközben kis gimnáziumnak igyekeztek kikiáltani. Nekünk, akkori Í4—18 éveseknek éppen elég nagynak tűnt. Újabb tizennyolc év telt el, és nem először veszem az irányt a ré­gi falak közé. Hiába, valami fontosat kell hogy jelöljön ez a keskeny kapubejárat, mert a pulzusom mintha szaporábban kezdene lüktetni. Ennyi idő és ennyi kilométer után, amennyit a felnőtt érettségi fo­kozatokért mindenki bejár, föltámadhatnak a régi reflexek? Talán nem készültem valamelyik tantárgyból? Még mindig nem tudom eléggé a leckét? Vagy valamilyen fórum lesz, és jól oda kellene mondogatni ennek-annak, hogy történjen valami? Egyébként már nagyon sok minden történt ebben az iskolában. A „kis” gimnáziumnak nagyok az Az igazgató naplója Slachta István a nagyközség tanácsi testületéinek, valamint a megyei pártbizottságnak, illetve az agitációs és propagandabizott­ságnak a tagja már korábban igazgató volt, mint amikor az el­ső dicséreteket és figyelmeztetése­ket megkaptam. Sőt, tanította az osztályfőnökömet, és néhány hó­napig kollégákká is váltunk, ami­kor itt töltöttem a pedagógus jelöl, tek kötelező gyakorlati idejét. A nemzedéki lánc azóta egyre na­gyobb kört ölel át. Az igazgató íróasztalának fiók­jában lapul egy füzet. Szélén az ábécé betűi, könnyen felüthető a kívánt helyen. S benne mind­azoknak a neve, végzettsége, akik a Hunyadi Gimnáziumba jártak. Imponáló a statisztikai összesí­tés: 1170-en érettségiztek, 196 fiú és 230 lány főiskolán, illetve egye­temen folytatta, folytatja a tanul­mányait. Az orvostudományi egyetemekre hatvanhatan, a ta-. nárképző főiskolákra ugyaneny- nyien jutottak be... Nincs ebben a füzetben semmi líra. Ha úgy tetszik, dokumentumokat, ténye­ket rögzít. Mégis: a legszebb pe­dagógiai naplók egyike! * Harminchatból harmincegy Az elmúlt tanévben negyven­négyen érettségiztek, közülük harminchatan jelentkeztek to­vábbtanulásra. Es harmincegyet fel is vettek. A műszaki, állatorvosi, közgaz-' dasági, orvosi és jogtudományi egyetemeké tanár- és tanítóképző* eredményei. főiskolák küldték el a visszaiga­zoló értesítéseket: Megfelelt. Bácsalmásról és a környékbeli falvakból, elindultak szeptember­ben mindazok, akiket majd mér­nökként, orvosként, pedagógus­ként és jogászként vár vissza a nagyközségi gimnázium, az első érettségi találkozóra. Huszonhét éve kezdődött meg az általános gimnáziumi tanter­vű oktatás az alma materban. Időközben a helybeliek mellett madarasi, katymári, kunbajai, mélykúti, csikériai, bácsszőlősi, bácsbokodi, tataházai, jánoshalmi, mátételkei és kunfehértói fiatalo­kat segített tovább a felsőfokú oktatási intézményekbe a gimná­zium. Ügy látszik, ennyi idő kel­lett hozzá, hogy az iskola elérje eddigi történetének legjobb felvé­teli arányát, bár korábban sem kellett szégyenkeznie. Az értéke annál nagyobb, mert nemcsak ön­magukhoz viszonyítva érdemel figyelmet. Biológusok a dobogón A tavalyi negyedikesek közül ketten is eljutottak a biológiából rendezett tanulmányi verseny or­szágos döntőjébe. Bárki átérez- heti az esemény nagyszerűségét, aki elindul a válogatón, és végig bírja, s aki olyan szinten foglal­kozik a fiatalokkal, hogy ennyire ki lehessen ugrani a soraikból. Első helyen Borbás Zoltán, a madarasi termelőszövetkezetben dolgozó szülők gyereke végzett. Immár az állatorvos-tudományi egyetem első éves hallgatója, s a 0 Rékásl József szaktanár és tanítványai egy kísérleti megfigyelésen, nevelés erejére vall, hogy to­vábbtanulási választása szerint nem akar kiszakadni abból a kö­zegből, ahol eszmélkedett. Tanulmányi versenyek országos döntőjébe nem túl sok tanuló szokott eljutni egy-egy megyéből. A bácsalmási biológusok részvé­telének viszont hagyománya van. Az előkeld helyezettek tablóján szerepel Borbás Zoltán és Skri- banek Zoltán első, Horváth Mag­dolna hatodik, és Zsunyi Ferenc nyolcadik helyezett. Valameny- nyiüket Rékási József készítette fel. De a bácsalmási biológiata­nár tábora sokkal nagyobb a nyerteseknél: szakköri tagok, fő­iskolások és egyetemisták, orvo­sok, pedagógusok, állatorvosok köszönhetik neki fölkészültségük­nek a legfogékonyabb korban megszerezhető alapjait. Először bizonyítottak Búcsúzóul benézek a földszinti termekbe. Megváltoztak, már nem a régiek: biológiai előadót, szertá­rat és laboratóriumot rendeztek be a falak között. A tantárgy ok­tatója és tanulói először bizony!-' tottak, s aztán sikerült megterem­teni a további munka feltételeit. Kilépve az épületből, nem lá­tom magam előtt az egykori sportudvart a futópályával. De fölépült egy fedett sportcsarnok, és balra versenyekre is alkalmas, bilutnenes kézilabdapálya terül el. A létesítményeket közösen használják az iskola és a község sportolói. Feltűnik, hogy a közeli futballpályán új lelátó építésére toborzott segítő közreműködőket a Hazafias Népfront helyi bizott­sága. Jó a szervezés, nem hiány­zik a társadalmi segítség, meg­mozdult a lakosság. Ez a lelátó elő’egezése a sportélet föllendü­lésének. Miközben feljegyzem az össze­fogásnak ezt a jelét, azon mor­fondírozom, hogy vannak, akik­nek előbb kell országos szinten bizonyítani, és utána sikerül meg­szerezni a szaktantermi és egyéb feltételeket, másutt pedig előlegbe ajándékozzák a bizalmat. Szép, szép ez is. Reméljük, hogy az eredmény sem marad el. Jó tanulást és fel­készülést továbbra is — minden­kinek az álmok valóraváltásához! Halász Ferenc A mozdulat anyanyelve Két rendezvénysor pöröl egy­mással a mozdulatok nyelvén. A beattánc meg a néptánc. Pöröl? Az egyik nem érti a másik sza­vát; hiába szólna szép anyai szó­val a néptánc, ha a „beat” vála­sza csupa dadogás. Mondhatni, az anyja sem érti szavát: minden mozdulata egy-egy nyelvibotlás. A két rendezvénysor: az isko­lák diszkós vigadozása, meg a megyei gyermektáncok, néptán­cok bemutatói. Mindkettőt ma­gyar iskolásoktól láttuk. Érzé­kelhették szülők és szakemberek a szakadékot, amely tánckultú­ránkban tátong. Több alkalommal úttörőházban és klubban néztem az iskolai táncrendezvényeket. A színpadon üvöltött a diszkó, a táncparketten ráztak a gyerekek; ki-ki a maga módján, a maga ízlése-tudása sze­rint. Mert a társasági táncban íz­lésnevelésről, modem tánctudás­ról kevés városban, községben beszélhetünk. A mai divatos tán­coknak nincs tanítója; csak úgy „belerázódnak” a gyerekek. Nos, mit hiányolok? Sok min- - dent. Először is azt, miért nem tanítják (akár az iskolában, akár a közművelődésben, akár az ifjú­sági mozgalomban) a modern táncokat? Hogy legyen stílusa a mozdulatnak! Hogy legyen két ép taktusa (szótagja), mely egymás­hoz illesztve értelmes lépésrit­must (érthető táncszót) képez. Másodszor miért marad csupán az amatőr csoportok ügye a nép­tánc megismerése-megtanulása?! A tánctémákban az utóbbi lé­nyegesebb. Ez már nem lépés csu­pán — sokkal inkább ugrás! Ama minőségi ugrás a tánckultúrában. derült, hogy kevés helyen van is­kolai táncpedagógia. S ahol van, elsősorban néptáncban, ott-több­nyire néhány megszállott pedagó­gus érdeme. Es még jó, ha az is­kolavezetés támogatja. Mert ez sem olyan egyértelmű. A mi­nisztérium képviselője annyit fű­zött a témához: nincs a tanrend­ben a néptánctanítás. Semmilyen tánctanítás. Ám tanrenden kí­vül? Fiatalok számára a szórako­zás „lélegzete” a tánc, nélküle ki­fullad vagy elposványosodik a fiúk-lányok társalgása. Mert tánccal is lehet szépen szólni, úgymond magyarul be­szélni. A mozdulatok anyanyel­vén. S ez értendő minden nép táncnyelvére; valamennyi egy­formán szép. A táncház immár évtizedes nó­ta. Vitányi Iván, a Népművelési Intézet igazgatója az egyik leg­szebb és leghasznosabb kezdemé­nyezésként említette a táncházi mozgalmat. Idézem: „Olyan moz­galomról van szó, amely valami gyökeresen újat próbált megte­remteni. Nem egy másfajta ama­tőr művészeti csoportot, hanem olyan új formát, amely társadal­mi-közösségi szempontból széle­sebb az amatőr mozgalomnál, a szórakozás és a művészet fonódik benne össze. A helyzet az, hogy intézményes lehetőségek híján a táncházmozgalom is lassan ön­maga köreibe záródik. Hol lehetne másutt?- Ügy gon­dolom, mindent az iskolásoknál kellene kezdeni. Egy-egy város­ban a gyermektánccsoportok tag­jait összehívni táncházi mulatság­ra, havonta 1—2 alkalommal. Minden megyében évről évre megrendezik a kisdobos és úttörő- tánccsoportok fesztiválját. Nép­táncos és népzenei együttesek vonulnak fel a szakemberek örö­mére és elismerésére. Mondjuk, ezer vagy kétezer gyerek szólal meg a „mozdulat anyanyelvén”. A néptánc anyanyelvén. Es a többi 10—20 ezer gyermek? ... Ért-e, tud-e ebből valamit? Korábban a televízió egyik mű­sora faggatóra fogta a pedagógu­sokat, táncszakembereket az isko­lák tánckultúrájának okán. Ki­Szóval, nem lehetetlen ügy. Csak szeretni kell. Érezni az ügy közművelődési, politikai, pedagó­giai, s nem utolsósorban — em­beri jelentőségét. Lám, a két rendezvénysor tán­cos „nyelvének” pörlekedése így kívánkozik a művelődéspolitika pörlekedő fórumára. Persze, nem olyanformán, hogy a tánckultúrá­nak csupán rázós szövege legyen. Témánkban elsősorban maga — táncos mozdulat — a kimondott „szó”. A mozdulat anyanyelve végső soron a lábra tartozik: lép­ni kell vele. Előrelépni. B. O. "' AMERIKÁBAN VETTE ÁT A DÍJAT ITóth István „Az évszázad kiváló fotósa” Nyársapátiba készülődött Tóth I István, amikor becsengettem a | Zöldségtermesztési Kutatóintézet ] főépületének alagsorában kialakí- I tott műtermébe. Már rég az egyik I kísérleti táblán forgatja az intéze- I tét bemutató kisJilmet, ha nem I olyan átkozottul igényes. Majd leült a meglepetéstől a I nemesített magvak fotózását kérő I kutató, amikor közölte vele, hogy I megismétli a felvételeket. A jó I minőségű képek maradéktalanul I megfeleltek céljainak, de a Ba- I lázs Béla-díjas művész mások 1 előtt rejtett hibákat fedezett föl. I Inkább ráhúz egy-két órát, de ilyet I nem adhat ki a kezéből. Egyforma ji ambícióval dolgozik munkahelyén ■i és saját laboratóriumában; nincs 9 számára kis és nagy,' mutatós I vagy tehetségéhez méltatlan fel­adat. Kéthetes amerikai útjáról ha- I zatérve úgy állt munkába, mint- I ha mi sem történt volna, noha zúgott a feje a sokféle benyomás­tól, tele volt élménnyel. Vendég- I látói, a The Fotographic Society of New York vezetői szívélyesen fogadták. Két nappal „Az évszá­zad kiváló fotósa" díj átadása • A világhírű Lee Wellington társaságában a díjátadás után. előtt érkezett, hogy kicsit kipihen­je a hétezer kilométeres út fára­dalmait. Fiatalabbak is nehezen viselik a hatórás időkülönbözetet, kell egy kis idő, amíg hozzászok­nak az amerikai életstílushoz. Másodpercnyi pontossággal, vi­szonylag frissen lépett be az elő­kelő klubba. Elismerő tapssal fo­gadták az új díj első kitüntetett­jét. Az alapítványi bizottság el­nöke ismertette a magyar „fotó­diplomata” immár negyedszázados nemzetközi pályafutását, sorolta megszámlálhatatlan sikerei ja­vát. %A meghívott pályatársak nemcsak szaklapokból tudtak ki­váló felkészültségéről, a legtartal­masabb pillanatot, legkifejezőbb gesztust megragadó fogékonyságá­ról. Jó néhány felvétele szerepelt az európai fotóművészetet bemu­tató észak-amerikai vándorkiállí­táson. (Az ünnepséget követő emelkedett hangulatú, 12 fogásos banketten a pekingi kacsa aratta a legnagyobb sikert...) Gyorsan elrepült a 14 nap. Millfordi — tengerparti — szál­láshelyéről naponta kiröppent. Szinte borzongott az autópályák szédítő forgatagában, félt a ti- zenegynéhány milliós metropolis éjszakáitól, ámult a beton-üveg felkiáltójeleken, élvezte a légkon­dicionált életformát, érzékelte a szétszivárgó aggodalmat: mit hoz a holnap? Fényképezte a felhő­karcolókat és fekete árnyékukat. Megrettenve, megdöbbenve járkált Harlemben. Szemétkupacok, fel­égetett lakóházak, ideszorult, fe­kete munkanélküliek és innen ki­rajzó prostituáltak, tolvajok, a zavarosban halászó üdvhirdetők és megszállott jobbítók furcsa ka- valkádja! Még rosszabbul érezte magát az előkelő üzletekben, amikor megfigyelte, hogy rejtett kamerák figyelnek minden belé­pőt, fénykép készül minden ajtó- nyíláskor. „Az évszázad kiváló fotósa” a Megyei Művelődési Központban diusorozatok segítségével számol be részletesen a .magyar kultúrát, fótóművészetet is megtisztelő ki­tüntetését követő utazásai tapasz­talatairól. H. N. # A nagy találkozás: André Kertész és Tóth István, • Lány New Tori felett. • Ilyennek I látta Tóth István I I A City-t... 1 ..és Milltordnál az Atlanti-óceánt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom