Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

SPORT »SPORT «SPORT Sípszó előtt még elmondjuk Korán kell ebédhez Ulnlöík vasárnap már a labdarúgó-szurkolóknak. Az MB II-ben és a megyei bajnokságban a 13.30-kor kezdődnek a mérkőzések. Ezen a héten egy olyan találkozó lesz * megyei labdarúgó-bajnokságban, imit a „rangadók” csoportjába sorol­nak, mégpedig a Jánoshalma—Tisza- kécske találkozó, amit pedig nem a csapatok jelenlegi helyezése, hanem nikább a Jánoshalma hírneve, s a tl- jzakécskelek kílzdőképessége és jó eredménye avat igazi nagy ktlzdelem- né. Nehéz mérkőzés vár a KTE csapa­ára Fajszon, a Honvéd Mezőfl SE-re Solt vad kerten és az idén igen jól raj- oló Kkfházi Szövetkezeti SE sem me- let biztosra az utóbbi hetekben felja­vult Radnóti SE ellen. Hazai siker várható a Lajosmizse—Kiskőrös, a ionvéd Kun B. SE—Miske, a BSK— iarta, a Kalocsai SE—Izsák és a Sü- cösd—KAC-MEDOSZ mérkőzéseken. A Széktói Stadionban vasárnap dél- itán a Kossuth KFSE lesz a Kecske­méti SC ellenfele. A szentendreiek az dén valamivel halványabb teljesít­ményt nyújtottak, bár éppen mostaná- >an zárkóztak fel a középmezőnyhöz. A KSC háza táján pedig nem vala­mi rózsás a helyzet. Rákosi Gyula ed­zőnek talán még nincsenek ősz haj­szálai, de... ha tovább tart a sérü­lések és betegségek példátlan soroza­ta, hamarosan ezzel sem dicsekedhet. — Ha vasárnap 11 ép játékost és megfelelő számú cserét tudok pályára küldeni, illetve a kispadra ültetni, ak­kor minden lehetséges — mondta, az edző. — Egyenlőre azonban még sem­mi sem biztos. Sörös sérülése olyan, hogy szóba sem jöhet a Játéka. Fa- blsz a jelek szerint porcműtét előtt áll. Szabó is sérült, de talán vasár­napig annyira rendben lesz, hogy játszhat. Még szerencse, hogy Elekes és Meszlényi felgyógyult, s játékra je­lentkezett, mert különben kiesem tud­nánk állni. Az előjelek tehát igazán nem biztatóak, de talán éppen ezért küzd majd a megszokottnál is nagyobb erővel a csapat. Az utolsó bajnoki fordulót játsszák vasárnap a kézilabda NB II-ben és a megyei bajnokságban is. Kecskeméten a sakk OB I-ben és az OB II-ben ren­deznek érdekes mérkőzéseket. S. Z. TÖMEGSPORT Jeszenszki Gyula tenisz emlékverseny A Bács megyei Építőipari Vál­lalat és a Tervező Vállalat anyagi támogatásával rendezte meg a KSC teniszszakosztálya a Je­szenszki Gyula emlékversenyt, amelyen csaknem ötvenen vettek részt. Ez a teniszverseny tötnegsport- jellegű volt, nevezhetett mindenki, aki nem versenyszerűen, hanem kedvtelésből, egészségének fenn­tartása céljából űzi ezt a sportot. A BÁÉV által alapított vándor­díját a 45 év alatti korcsoportban dr. Szentkirályi László nyerte Csávás István előtt. A harmadik helyezésen dr. Szakáll Zoltán és ifj. dr. Szelei Béla osztozott. A 45 év feletti korcsoportban 1. dr. Nyi- rádi Jenő, 2. Bakonyi László, 3. dr. Kara József. Nők: 1. dr. Szentkirályiné Sza­bó Vera, 2. Szelei Lászlóné, 3. Hor­váth Gabriella. Az emlékversenyt ezentúl min­den évben megrendezik a névadó emlékére, aki lelkes teniszező volt és a halál tíz évvel ezelőtt a te­niszpályán érte. \ megye járőrcsapata az országos belügyi bajnok Három bajnoki címet nyertek a kiskunfélegyházi Lenin Tsz lovasiskolájának versenyzői I Bács-Kiskun megye BM-bajnok járőrcsapata. Évszázadokra visszanyúló nagy irodalma van az ember és a ló kapcsolatának. Germanus Gyula egyik kedvenc mondása, hogy „az ember a nő ölében és a ló nyer­gében érzi igazán jól magát.” — Gyönyörű sport a lovaglás — mondja Máchánszky Gyula mes­teredző, a kiskunfélegyházi Le­nin Tsz. kecskeméti lovasiskolá­jának „parancsnoka”. Nincs olyan gyalogos túra, vagy bármi más, ami egy jó lovaglással összemér­hető lenne. Micsoda érzés az ami­kor az EMBER egy nálánál több­szörösen nagyobb, súlyosabb élő­lény felett uralkodni tud?! A lo­vaglás a bátrak, az ügyesek sportja. — A külső szemlélő számára unalmasnak tűnik mindig ugyan­azt csinálni... — vetem közbe. A mester kedvesen mosolyog, majd végtelen türelmesen így ér­vel: — Nincsen ám két egyforma kilovaglás! A ló rendkívül érzé­keny lény, s éppen ezért mindig más — ugyanaz* a ló. Az ember a közöttük levő kontaktus alap­ján azonnal észre kell vegye az állat kedélyállapotát. Mi „lóbo­londok” ilyen esetekben szoktuk azt mondani, hogy a ló is epi- ber... Ez persze erősen túlzás. Az viszont tény, hogy nagyon in­telligens állat. Az igaz, hogy a lo­vas és a ló egy-egy lovaglás idő­tartama alatt látszatra alapjába véve ugyanazt csinálja, de rész­leteiben mást. S, ez az érdekes. A lovasnak megtalálni a megfelelő bánásmódot, a harmóniát, amely nélkül a versenyen elképzelhe­tetlen a siker. Hosszú út vezet addig, amíg a ló saját szándéká­ból együtt küzd a versenyzővel. — Apropó versenyek ... Egyes derbyken azt látja az ember, hogy agyonhajszolják a lovakat. Hol ebben a harmónia? — Mint az élet más területén, ezen is vannak túlkapások. Egy- egy „gyilkos” military versenyen sokszor megesik, hogy -a ló végig Csopakon a Veszprém megyei endőrkapitányság testnevelési és portbizottsága rendezésében ke- LUt sor.az országos belügyi jár- rversenyre. Ezen a versenyen a írületi bajnokságok 1—2. helye- ett rendőr, illetve határőr gárdái, alamint a rendező szerv csapata ehetett részt. A verseny előtti hangulatból lár lehetett érezni, hogy nagy ersenyre van kilátás, ugyanis a ázigazda Veszprém csapata ta­lly Budapesten nyerte az országos ajnokságot, megelőzve a többszö. lsen győztes BRFK csapatát, íert ez utóbbit egy ellenőrző ont kihagyása miatt kizárták a ersenyből. Így mind a két csapat izonyítani akart. Megyénk csapata az egyes rajt- zámot húzva, szakadó esőben vá- ott neki a 10 kilométeres hegyes- ölgyes terepnek, s. alig 40 perc íúlva már fel is tűntek az utolsó kadályt jelentő lőtér szakaszon, hol a 30 szerezhető pontból 20-at djesítettek. Kitűnő 49:19 másod- erces idővel értek a célba. Az tolsó csapat beérkezésekor derült i, hogy a legjobb futóidőt érték 1, tehát a külön e célra alapított erleget is elnyerték. Végeredményben a csapat a lég­ibb futóidővel 4 gránát- és 9 lő- ilálattal, valamint mindhárom cadály leküzdésével bajnok, meg- lőzve a Budapesti Rendőr-főka- itányság csapatát, 3. Forradalmi sem tud menni a pályán, a cél előtt összeesik. A ló gondolkodni nem tud. tehát az erejével gaz­dálkodni sem képes, a lovas fela­data, hogy ezt megtegye. Ahhoz azonban, hogy a lovas fel tudja mérni a ló küzdőképességét,, ere­jét, ismernie kell. A lónak nagyon jó az emlékezőképessége. Biza­lommal van az iránt, aki jól bá­nik <vele. A kölcsönös bizalom pe­dig a siker feltétele. — A lovasiskolában biztató az összhang lovas és ló között? — Nincs okunk panaszra. A kiskunfélegyházi Lenin Tsz lo­vasiskolájának versenyzőgárdája idén is kiemelkedő sikereket mondhat magáénak. A középma­gyarországi felnőttbajnokságon, az 1—3 forduló alapján, a csapat- versenyben ismét mi szereztük meg a bajnoki címet (Drahos Jó­zsef, Brem Sándor, Káposztás Ta- másj 3120 ponttal. Versenyzőink hét csapat között bizonyultak leg­jobbnak. Ezzel ismét jogot sze­• Balra: Drahos József három bajnoki címével a legeredményesebb volt. • Felső képünk:. Máchánszky Gyula mesteredző, az utánpótlás egyik képviselőjének lábához iga­zítja a kengyelt. reztek az OB I-ben való indulás­ra. Az egyéni bajnok Drahos Jó­zsef lett, aki mindhárom forduló­ban az élen végzett. Az összetett versenyt 2060 ponttal fejezte be. 2. Sáringer Pál 1930 (mindhárom fordulóban második volt) ..., 5. Brém Sándor 610 ponttal. Az if­júsági bajnoki címet szintén Dra­hos szerezte meg 570 ponttal, 2. Sáringer 500, 3. Káposztás 160 ponttal. — A lovasiskola fiataljai idén harmadszor szerezték meg az első séget (1977, 1979, 1980j, egyszer sem éltek a magasabb osztályba jutás lehetőségével... — Valóban. Ennek a magyará­zata, hogy a tizenkét tagú szak­osztályban négy versenyzőnek — természetesen a legjobbaknak — a versenyeztetési költségeit fede­zi az egyesület. A többiek saját zsebből gazdálkodnak. Tehát csak addig nyújtózhatunk, ameddig a takarónk futja... Az OB I. na­gyon költséges volt számunkra. Jövőre talán már jobban meglesz­nek a részvétel feltételei. Laczkó Gyula, a termelőszövetkezet el­nöke nagyon szívén viseli a lo­vassport sorsát. Gyakran meglá­togat, érdeklődik-és biztat ben­nünket. Ez a bizalom azt eredmé­nyezte, hogy egy egészen ügyes, tehetséges utánpótlásgárdát tud­tunk kinevelni, akik korban, szakmai tudásban jövőre lesznek majd alkalmasak arra, hogy a legmagasabb osztályban verse­nyezzenek. A feltételek egyik része tehát adott. A másik — a versenyezte­tés költsége — az egyesületen, il­letve a patrónuson, a Lenin Tsz- en múlik. Ha vállalja minden bi­zonnyal jó lóra tesz, hiszen a nemzetközileg ismert fogathajás mellett a lovasok is tovább öreg­bíthetik ä Lenin Tsz hírnevét az országban. —banczik— • Célba ér a járőr.' rendőri ezred, 4. Pest megyei RFK, 5. Somogy megyei RFK, 6. Veszprém megyei RFK. A belügyi bajnokságok soroza­tából még a röplabda van hátra. Bízunk abban, hogy a többi sportágakhoz hasonlóan ejpben is eredményesen szerepelnek. 1980. október 19. • PETŐFI NÉPE • 1 Nevezetes fák VÍZSZINTES: 1. Nevezetes fák a Kis­kunságban. 12. Becézett Aladár. 13. A budai hegyekben sokan keresték fel ezt a híres fát. IS. Kokain fele. 16. Ho- - pogósra sütött. IS. A Krisztust sirató Mária képzőművészeti ábrázolása (Szá­nalom). IS. vissza: terel. 20. Névelős fafajta. Ilyen a fél évezredes Bákóczl- emlékfa Balatonakarattyán. 22. Két névelő. 23. Január 26-án volt a név­napja. 24. A paripa. 26. Eveinek száma. 27. Yl. 29. A látóhatár. 32. Kapa fele. 33. Fordított énekszólam. 36. Szülési fájdalmat érző, névelővel. 36. Hím juh. 37. Igavonó állata. 39. Madár emésztő­szervének része, névelővel. 40. Mozi­ban vetítik. 41. világhírű autóverseny­ző (Niki). 43. Hód betűi. 44. Flrnlsz. 43. Becézett Igazgató. 47. Firenze folyója. 48. YA. 50. Tisztogatod. S3. Tova. 64. Tizenegy németül. 56. Vadászőrhely. 57. Epületmaradvány. 58. Esd betűi kever­ve. 56. Tanonc. 61. A lengyel Ország- gyűlés neve. 63. Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet röv. 64. Nyomon. 66. Alma-.... a Kazah SZSZK fővá­rosa. 67. Eldob. 68. Ez a nevezetes fa Badacsonyban, a Rózsakő alatt van. FÜGGŐLEGES: 2. Metsző. 3. Nagy folyónk. 4. Osztrák és norvég autók betűjele. 5. Jogtalanul elvesz. 6.. Szóló­ének. 7. ... morgana, délibáb- 8. Név­elős növény. 9. Klcslnyítőképző. 10. Sajnos, argóban. 11. Kinyújt. 12. A Margitszigeten találhatjuk ezeket a ne­vezetes fákat. 14. Ilyen az Erkel-fa Bé­késgyulán. Alatta szerezte Erkel a Bánk bán zenéjét. 17. Egyenletes. 19. Raktárban tárol. 21. Felelőtlen köny- nyelmű. 23. Hegedű tartozéka. 25. Sző­lőfajta. 26. vissza: ajándékozok. 28. Becézett Hona. 30. Cibáld (—'). 31. Ap­róra törő. 32. Könyvállvány része. 34. A dorong. 36. Mozi németül. 38. Női név. 40. Élesítsd. 42. Nagy tó a Szov­jetunióban. 44. Kemény fém. 46. Ige­fajta. 47. Az anyag vegyi úton nem bontható részecskéje. 49. Gálád. 51. Gyümölcsöt szárit. 52. Jegyezd. 53. Vissza: srég. 55. Régi órafajta. 58. Szél­től sodort homok. 60. Nemzetközi se­gélykérő jel. 62. Becézett Etel. 63. Oli­vér becézve. 65. MF. 67. Fordított kötő­szó. 68. Névelő. Beküldendő: a vízszintes 1., 13., 20., 68., és a függőleges 12. és 14. számú sorok megfejtése. G. Gy. Az október 12-én közölt rejtvény megfejtése: „mikor fel nem verik tu­rista-szók, / arany ruhába öltözik a táj / s a magasból megjő a halk pi­rók". Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Tüske Tamás, Nagybaracska; Bertalan Ilona, Kecs­kemét; Miskolczl Vencelné, Jánoshal­ma: Juhász Márton. Tataháza. MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.10: Tévétorna (ism.) (Színes.) 8.15: Mindenki iskolája. Mate­matika. Ami mérhető, azt mérd meg! A mérés (ism.) 8.45: Földrajz. A Föld és a Világegyetem (ism.) 9.15: óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Plim. NSZK rajzfilm­sorozat, 3. rész: Gyerünk * az állatkertbe (Színes.) 2. Hurrá, itt a cirkusz. NDK bábfilm 9.35: Reklám 9.40: Katica. Csehszlovák kis- játékfilm-sorozat, 3. rész: Háztüznéző (Színes.) í.10: Vasárnap délelőtt (Színes.) 2.10: A British Múzeum kincsei. Angol filmsorozat, XIII/2. rész: Az istenek közelében (Színes.) 3.25: Nótaszó (Színes.) 3.45: Pedagógusok fóruma. Mit csinál még a pedagógus? 4.20: Keleti Márton-sorozat. A tanítónő. Magyar film 5.35: Műsorainkat ajánljuk! 8.00: Vasas—Szpartak Kijev. Bajnokcsapatok Európa Kupája női kézilabda­mérkőzés. Közvetítés a Fáy utcai csarnokból 17.10: Reklám 17.20: Fejezetek a cirkuszlexikon' ból. XII 7. rész: Idomár (Színes.) 17.55: Lehet egy kérdéssel több? V etélkedőmflsor 18.25: Reklám (Színes.) 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Tévétorna (Színes.) 18.45: Esti mese 19.00: A HÉT (Színes.) 20.00: Hírek 20.05: A herceg és a táncosnő. Angol film (Színes.) 21.55: Sporthírek (S'zínes.) 22.05: Házigazda: Radványi Géza 23.00: Hírek KOSSUTH 6.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat. i.” 8.10: Ot kontinens hét napja 8.26: Csajkovszkij: Manfred — szimfónia 9.20: Magyar Múzsa 10.08: Budapesti Művészeti Hetek A két koldusdiák. Mi* Kálmán kisregénye rádió­ra alkalmazva II. rész 10.54: A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa Schubert- és Schumann- műveket énekel 11.14: Vasárnapi koktél 12.10: Édes anyanyelvűnk 12.15: A Vasárnapi koktél című műsor folytatása 13.00: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása 13.10: Budapesti Művészeti He- * tek. így láttam Bartókot 13.30: Rádiólexikon 14.00: Opera-müvészlemezek 15.14: Pillantás a nagyvilágba 15.34: A hegedű virtuózai 16.11: A polgármester úr. Tolnai Lajos regénye rádióra al­kalmazva I. rész 17.10: Az atomtechnika ipara. Garamvölgyi István írása 17.20: A zeneirodalom remek­műveiből 18.00: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara Kodály-kó- rusműveket énekel 18.45: Sporthírek. Totó 18.50: Diákkönyvtár^ hangszala­gon 19.35: Töltsön egy órát kedven­ceivel 20.35: Világhírű énekesek opera­kettősöket énekelnek 21.19: Népzenei Hangos Ojság 22.20: Az új magyar zene hónap­ja 23.02: Olasz barokk szonáták 0.10: Henze: Ragtime és haba­nera. PETŐFI 6.00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek 7.00: Az ortodox egyház vallá­sos órája 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Budapesti Művészeti He­tek 9.18: Zenés játékokból 9.51: Láthatatlan múzeum. Láto­gatás a Közlekedési Múze­umban 10.24: Színházi Magazin 11.51: Jó ebédhez szól a nóta 12.48: A festődoboz. Marcel Aymée meséjéből 11.33: Táskarádió 15.30: Nőkről — nőknek 16.00: Veszprém város vegyes- kara népdalokat énekel 16.35: A vasárnap sportja. Totó 17.05: Slágerek mindenkinek 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótakedvelőknek 19.25: Kazslajev: Lírai novellák 19.47: Sass Sylvia, Barlay Zsu­zsa és' Miller Lajos operett­dalokat énekel 20.20: A világlíra gyöngyszemei 20.38: Társalgó 22.35: Botrány Tahitiben. Rész­letek Bernstein zenés játé­kából 23.10: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyel­vű műsora 8.08: Az alvajáró. Részletek Bellini operájából 8.58: Ojdonságainkból 9.33: Az új magyar zene hó­napja 10.10: Oj Zenei Újság 11.06: Híres előadóművészek le­mezeiből 12.30: A Nemzetközi Rádióegye­tem műsorából 13.05: Sztárok sztereóban 14.00: Az új magyar zene hónapja 14.49: Hanglemezgyűjtőknek 15.32: Wagner: Tannhäuser. Há- romfelvonásos opera Közben: 16.33: Kis magyar néprajz 16.38: Az operaközvetítés folyta­tása Közben: 17.49: A magyar széppróza száza­dai 134. rész 18.04: Az operaközvetítés folyta­tása 19.03: Reneszánsz kórusmuzsika 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. Vásáry Tamás zongoraestje a Bu­dapesti Zenei Heteken Kb.: 21.20: Zenekari dalok 21.50: Népszerű francia előadók felvételeiből 22.36: Rádiószínház. Hétfő TELEVÍZIÓ 16.25: Kelet szeme — Damaszkusz. NSZK rövidfim. (Színes.) 17.05: Tűzgömbök. Magyar film 18.30: Reklám 18.40: 9-es stúdió. A Szovjet Televízió külpolitikai vitamüsora 19.20: Hét évtized. Vázlatok Török János portréjához 19.40: Tévétorna 19.45: Esti mese 19.55: Hírek 20.00: Petrovics Emil: Bűn és bünhődés. Opera három felvonásban. (Színes.) 22.20: Hírek KOSSUTH 8.8$: Mit üzen a Rádió? 9.00: Térek vissza már magam­hoz. Csorba Győző versei 9.10: A hét zeneműve 9.4Ó: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Cár és ács. Részletek Lortzing operájából 11.20: Bioritmus 11.40: A fakó leány s a pej legény. Petőfi Sándor elbeszélése, I. rész 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek az el­múlt hét műsorából 14.33: £n, a kajak, a gyerek és a kő. Albert Gábor novellája 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.10: Kóruspódium 15.25: Visszapillantó 16.05: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Kárpáti István nótákat énekel 16.30: Világablak 17.00: Tűnődés a „Gyorsuló idő”- ben, II. rész 17.30: Könyvpremier 19.15: Palló Imre operaáriákat énekel 19.30: Csak arra vagyok kíván­csi... Tűnődések Eckhard Sándor professzorral 20.30: Népdalest 21.30: Vonalvég 22.30: Halló, itt vagyok! 23.30: Mozart: C-dúr szimfónia * 0.10: Nagy Tibor táncdalaiból PETŐFI 8.05: Indulók, táncok fúvós­zenekarra 8.33: Nóták 9.10: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőft 12.00: Adám Jenő: Tulipán — népdalszvit 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Művészet — társadalom — közművelődés 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ismeretterjesztő előadás 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Zeneközeiben 19.35: A denevér. Részletek Jo­hann Strauss operettjéből 20.33: Társalgó 22.30: Sanzonalbum 23.15: A dzsessz a 70-es években 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 10.30: Rádiólexikon 11.05: Zenekari muzsika 12.04: Meyerbeer: A hugenották. Otfelvonásos opera 16.00: Az erkölcs állandó és változó elemei 16.30: Harminc perc beat 17.00: A hét zenemüve 17.30: Brahms: Négy dal női karra, két kürtre és hárfára 17.51: Sztereó-mustra 18.16: Zsebrádiószínház 18.35: Láttuk, hallottuk ... 19.05: Fiataloknak kortárs zenéről 19.35: Az új magyar zene hó­napja közben: kb. 20.15: Egy pálya vonzásában kb. 20.35: A hangverseny közve­títés folytatása kb. 21.15: Operaáriák 21.42: Szvjatoszlav Richter zongorázik

Next

/
Oldalképek
Tartalom