Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-04 / 207. szám

1980. szeptember 4. 0 PETŐFI NÉPE • S KISKUNFÉLEGYHÁZI MODELL ? — PÁRTIRÁNYÍTÁS A „VÉGEKEN” Négy község várost talált Bpp t Az egykori tanyavilág helyén létrejött Petőfiszálláson ABC-áruhá- zat tart fenn a kiskunfélegyházi központú ÁFÉSZ. DÖNTÖTT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG Vita egy pénztári bizonylat körül i. A járások átszervezésével és a járási irányítás tartalmának a megváltoztatásával némileg át- rayzolódott Magyarország közigaz­gatási térképe. Kiderült, hogy bizonyos települések közötti kö­tődések nem is olyan erősek, má­sok viszont változatlanul tartják magukat, sőt, egyre szilárdabbak. Bár a kiskunfélegyházi járás megszűnt, Gátér, Pálmonostora, Petőfiszállás és Kunszállás to­vábbra is megmaradt az egykori önálló kiskun kapitányság múlt­jára büszke város erőterében. Sőt közelebb jutottak hozzá: 1970. július 1-vel a városi pártbizottság irányítása alá kerültek, a közigaz­gatási átszervezés 'következtében. Nem mintha az évforduló in­dokolná az írás szükségességét, de egy évtized rendszerint elegendő arra, hogy kiderüljön valaminek a helyes vagy helytelen volta. A terepszemlét a városban kezdtem. Kiskun központ Eddigi ismereteim szerint a te­lepülések sorsát, akárcsak az era- Iberökét, meghatározták a hagyo­mányok és a mindenkori gazda­sági erők. A munkavállalási le­hetőségek, netán kényszerűségek még az évszázados szokásokat, be­idegződéseket is képesek megvál­toztatni. Más kérdés, hogy az em­beri személyiséget építő vagy szétziláló következményekkel. En­nek a két tényezőnek, szerencsé­re, nem kellett összecsapnia a négy község és a város esetében. Ilyen tanulsággal szolgált az elő­zetes történelmi visszapillantás. A tényleges vonzáskörzet már régen kialakult. A több mint két­száz évvel ezelőtti várossá nyil­vánítás — az állattartás és -fel­dolgozás, kereskedelem, közleke­dés, kézműipar további fellendí­tésével együtt — ezt a szerepkört is elismerte. A közigazgatási köz- pontiságot és annak tudatát erő­sítette, hogy egészen az 1867-es megszűnéséig itt volt a kiskun ka­pitányság székhelye. Az idők fo­lyamán aztán csökkent a kisu­gárzó erő, Kiskunmajsa, Tisza- kécske és más települések egyre inkább Kiskunhalas, illetve Kecs­kemét „bolygórendszerében” fu­tották és futják pályájukat. Ami a város környéki négy községet illeti, az egytőről met- szettség nyilvánvaló. A mai Pető­fiszállás és Kunszállás egy része még nem is olyan régen puszta: Félegyháza tanyavilága volt. Kapcsolódó szálak Tovább keresem az összekötő szálakat, amelyek a párt irányító hatásának az erővonalait, megala­pozottságát is mutatják. Meg­győződésem ugyanis: ha valós, gazdasági-területi kiindulású kap­csolatok nem léteznek, politikai­lag sem lehet igazál) őszinte az összetartozás. A városi pártbizottság épületé­ben Sztanojev András első titkár egy jelentést tesz elém. Adatok, tények: a négy község összlakos­sága eléri a tízezret. A lakosság zöme tanyai területen él, főleg rnezőgazdasági szövetkezeti tagok. 'Körülbelül ezerhétszázan keres­tek maguknak másutt megélhe­tési forrást. Kiskunfélegyházán nyolcszázan találtak is — többen, mint ahányon összesen Kecske­• Sztanojev András: — Megkü­lönböztetett figyelmet igényelnek. mét, Budapest, vagy Szeged ipa­ri üzemeibe eljárnak. Jórészt vá­rosi segítség alapozta meg a köz­ségek egészségügyi, kereskedelmi és művelődési ellátását. A peda­gógusoknak csaknem a fele kis­kunfélegyházi, az agrár-értelmi­ségiek egy részét is a város „ad­ta”. A községekben végző általá­nos iskolások zöme a középfokú félegyházi intézetekben tanul to­vább. Úgy tűnik tehát, hogy Gátér, Pálmonostora, Petőfiszállás és Kunszállás hozzátartozik Kiskun­félegyházához, mint testhez a vég­tagok, vagy mint az egykori vé­gek Magyarország területéhez. Tehát szervesen, fontos szerep­körrel. És ezzel összehangolt moz­gás jár együtt. Közelebb egymáshoz — Ilyen nyilvánvaló és egysze­rű lenne a pártirányítás is? — A kezdeti időszakban bi­zony gyakran több időt és ener­giát követelt a négy község gond­jainak rendezése, mint a városi ügyek'vitele — válaszol Sztanojev András. — A pártbizottság és vég­rehajtó bizottság; ülésein, az ap­parátusunk munkájában egyik napról a másikra megjelentek saját problémáink mellett a kör­nyező települések kérdései. — Hogyan kezdődött? — Először is meg kellett ke­resnünk mindazokat, akikre tá­maszkodhattunk, és akik készek voltak együttműködni. Nagyon fontos minden alapszervezetnél a folyamatos pártélet, a vezetőségi ülések és taggyűlések rendszeres­sége, hogy el tudják látni a váro­si irányításból rájuk háruló fel­adatokat. — Milyen céllal dolgoznak? — Arra törekedtünk, hogy városi pártbizottság irányító-el­lenőrző és segítő munkája ered­ményeként minél gyorsabban kö­zeledjenek a községek politikai­lag, gazdaságilag és szociálisan a városi szinthez. A gazdaságoknak, intézményeknek jó vezetőkre volt szükségük, és mi közreműködtünk a helyzet rendezésében. A végre­hajtó bizottság konkrét elemzések alapján sorra vette a főbb tenni­valókat. Majd a termelőszövetke­zeti demokratizmusnak megfele­lően a tsz-tagság például döntött a gátéri Aranykalász és a pál- monostori Keleti Fény Tsz egye­süléséről. A petőfiszállási kis gaz­daságok is előbbre léptek. Álta­lában mindenütt megerősödött a belső rend és munkafegyelem, nőtt a termelés. — A községek gondjai tehát ugyanolyan súllyal esnek latba a városi pártbizottságokon, mint a városi üzemeké, szövetkezeteké vagy intézményeké? — Sőt, bizonyos esetekben meg­különböztetett figyelmet igényel­nek. Például a helyi és városi ösz- szefogás meg a megyei segítség minden községet óvodához jutta­tott. Petőfiszálláson a tanterem- bővítések mellett sikerült megte­remteni a szakrendszerű oktatás tárgyi feltételeit, segítettünk a pedagógus és általában a szak­embereket érintő vezetői problé­mák megoldásában. A félegyházi székhely* fogyasztási és értékesí­tő szövetkezet nemcsak a város­ban. korszerűsíti az üzlethálózatát: a petőfiszállási ABC-áruház vagy a kunszállási kisvendéglő bárhol megállná a helyét. A kunszállási emeletes lakóházak nálunk is épülhettek volna. Szolgáltató szö­vetkezeteink a fodrászattól a cipő­javításig, költségvetési üzemünk dolgozói a járdaépítésben, iskola­tatarozásokban segítenek. Pálmo- nostorán egész utcasor készült el az utóbbi tíz évben. A viszonzásra sem lehet panasz: egyebek között a kunszállási mezőgazdasági szö­vetkezet építőbrigádja a városban is vállal feladatokat. Halász Ferenc (Folytatjuk) Az áfész egy helyi lakossal hiz- lalási szerződést kötött. Eszerint az illető 7 ezer forint előleget kap, s kötelezi magát, hogy meg­állapított határidőre hízott sertést ad át. A hizlalót, amikor az ál­latokat leszállította, összesen 52 ezer forint illette meg, amiből le kellett vonni a már korábban fel­vett 7 ezer forint foglalót. A pénz­táros, bár az egyik felvásárlási jegy hátoldalán feltüntette, hogy a hizlalónak 45 ezer forint jár, a bizonylatokra 52 ezer forintot ve­zetett rá, és állítása szerint eny- nyit is fizetett ki. Néhány nap múlva a szövetke­zet pénztárosa megjelent az el­adónál, közölte vele tévedést, és kérte a 7 ezer forint visszafizeté­sét. Az illető azonban kijelentet­te: az előleget levonták, és csak 45 ezer forintot vett fel. Ezek után a szövetkezet pert indított, de a járásbíróság, majd fellebbe­zésre a megyei bíróság a keresetet elutasította. Ítéletük szerint az 52 ezer forintról szóló pénztári jegy­zék nem bizonyítja, hogy a hiz­laló valóban ennyit kapott. A pénztáros ugyanis nem tudott ma­gyarázatot adni arra, hogy a bi­zonylaton az előleget feltüntette és mégsem a csökkentett összeg­ről állította ki a fizetési jegyzé­ket. Törvényességi óvásra- a Legfel­sőbb Bíróság a következőket mondta ki: — A pénztári, bizonylat teljes bizonyító erejű magánokiratnak tekintendő. Elbírálásánál nem le­het csak az egyik oldalon lévő szöveget, egész tartalmát kell vizsgálni. Márpedig' tény, hogy a pénztáros az egyik felvásárlási jegy hátlapján a hétezer forint előleget levonta, és a hizlalónak járó összeget 45 ezer forintban jelölte meg. Ezek után mégis 52 ezer forintról szóló kifizetési pénztári bizonylatot állított ki. Ehhez járult, hog" az esetnél je­len volt tanú vallomása szerint, bár az eladó a teljes érték felvé­telét nyugtázta, valójában csak 45 ezer forintot kapott kézhez. Ezért nem mellőzhető ennek a tanúnak és a pénztárosnak újbóli kihallga­tása és szembesítése. I. Brehmannak, az orvostudo­mányok doktorának vezetésével öt­száznál több különböző eredetű, összetételű, rendeltetésű régi re­ceptet gyűjtöttek össze a SZUTA Távol-Keleten működő Tenger­biológiai Intézetének tudósai. Va­lamennyi recept bonyolult, több tucat, részben ismétlődő kompo­nenst tartalmaz. Az információtömeg kielemzése komputer segítségével sikerült. A kutatók a receptekben említett minden egyes növény számára „személyi lapot” készítettek; erre felvették mindazt, amit magáról a növényről, valamint ennek mind a keleti, mind a jelenkori orvostudományban való alkalma­zásáról tudtak. Amikor a gép fel­dolgozta az adatokat, kiderült, hogy a receptekben 25 növény kerül a leggyakrabban felhaszná­lásra. A kutatók ezután kiemelték a növények leggyakrabban előfor­duló kombinációit, és megállapí­Egyébként, ha a pénztáros 52 ezer forintot fizetett ki, miképpen lehetséges, hogy a kérdéses na­pon a pénztárban sem többlet, sem hiány nem volt. Mindezeket könyvszakértővel kell tisztázni. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a já­rásbíróságot új eljárásra, vala­mint új határozat hozatalára uta­sította. Válnak - kié a trófea? A válóperben a vagyon meg­osztásakor a bíróságok úgy dön­töttek, hogy a harminc darab őz- és nyolc szarvasagancs — a szenvedélyes vadász férj trófeái — fele-fele arányban illeti meg a házastársakat. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság más álláspontot foglalt el. — A trófea a vad testének ré­sze, az tehát az elejtett állattal együtt a vadászatra jogosult tulaj­donába kerül. Igaz, hogy a házas­sági éleközösség alatt szerzett trófea — a Családjogi Törvény értelmében — a házastársak oszt- tatlan, közös tulajdona. Mégis az agancs a vadászsikernek mintegy jelvénye, amelyet a vadász elad­ni, elajándékozni nem szokott. Személyes élménye fűződik hoz­zá, ezért, ha közös vagyon is, kö­vetelheti, hogy megtarthassa. Az alsófokú bíróságok tehát akkor jártak volna el helyesen, ha az agancsokat a közös vagyonból a férjnek juttatják, és amennyiben helyettük más vagyontárgy a fe­leségnek nem adható, akkor a férjet az ellenérték megfizetésére kell kötelezni. Ezért új eljárásra van szükség, amelynek során szakértők bevo­násával kell meghatározni az agancsok tényleges értékét. Csak ezután lehet dönteni a vagyon­megosztásról. H. E. tolták, hogy ezek mely betegsé­gekkel kapcsolatosak. Például, a magas vérnyomás (hipertónia) gyógyítására 11 recept szolgált, melyekben különböző kombiná­ciókban 26 növény szerepelt. Ha minden egyes kombináció farma­kológiái hatását tanulmányozzák, ez a munka néhány évig elhú­zódhatott volna. A komputer pe­dig az egész kombinációtömegből kiemelte a 17 legelterjedtebbet; ezekbe a kombinációkba csak 6 növény tartozik. Kilenc más betegség tekinteté­ben is hasonló adatokat kaptak. Az egyes betegségek gyógyításé? szolgáló legjellegzetesebb növény- csoportokat magoknak nevezték. Most elvégzésre vár az a fel­adat, hogy korszerű kémiai és farmakológiai módszerekkel tü­zetesen tanulmányozzák a ki­emelt növényeket, hogy izolálják a hatóanyagokat. 0 Városi lakásokat építenek Kisszálláson — részben a városi tervezők közreműködésének eredményeként. 0 Az utóbbi tíz évben készült el a pálmonostori utcasor. (Tóth Sándor felvételei) A komputer feltárja a régi keleti orvostudomány titkait Részrehajló divat 'M’ incs demokratikusabb réteg- ' találkozó a nyári strando­lásnál. Nemcsak azért, mert a fürdőzések évadján egyformán süt le a tüzes nap sugára jókra, s gonoszokra. Ebből a szemszög- ‘ből még akár egy közönséges napernyő is könnyen rést. üthet a demokratizmuson. Mert ugye, akinek erre, nem télik, árnyék­elosztás dolgában máris hátrányo­sabb helyzetbe kerül. Node ott a fürdőmedencében már ez a határ is leomlik, s teljes egyenlőség ér­vényesül. Mármint megjelenési lehetőségekben. Mert legyen bár valaki trösztigazgató, festőmű­vész, betanított targoncavezető, kozmetikusnő, háztartásbeli, avagy fejőgulyás — a strand vizében egyaránt kitárja testi mivoltát a napfénynek. A kollektív szerző­dés szerint kötelező fürdőgatyesz, illetve fukaron mért bikinicske végeredményben már se nem oszt, se nem szoroz. Ilyenformán következik be a demokráciának az az abszolút megnyilvánulási formája, ,hogy nemre, • felekezeti hovatartozásra, pártállásra, társa­dalmi ranglétrafokra való tekin­tet nélkül mindannyiunkat le­leplez a nyár. Nos hát ez a nem éppen mai, és tőlem származó felfedezés sze­rénységemet is némileg elmélyül­tebb megfigyelésre késztette. Évi rendes és nagy nyári szabadságom egy részét azzal töltöttem, hogy immáron érett fejjel, szemlélőd­jek strandfürdőinken, s vizuális észleleteim alapján egy-két — ál­talánosításra is feljogosító — megállapítást tegyek. Abból pél­dául, hogy egyik-másik honfitár­sunk, honleányunk testén hur­kák, gyűrődések, sonkányi végta­gok hivalkodnak manapság, arra a szociális töltetű következtetésre jutottam, hogy ha az illetők nem vinnék pazarlásig az élelmiszer­fogyasztást, esztétikusabb lát­ványt nyújtanának. A bennem folyvást jelen levő kollektív érzés már jótanácsot is sugallt, kissé félrefejlett izomzatú (?) sorstár­saim istápolására. Nevezetesen: kicsit több mozgással, esetleg fi­zikai munkával előnyösen javít­hatnának fizimiskájukon. Elvégre táplálkozási színvonalunk pro­pagandáját sem célszerű túlhaj­tanunk. No, de ez a közérdekű téma annyira lerágott csont, hogy er­ről és itt nem érdemes többet szólni. Tnkább evezzünk át olyan-*• terrénumra, ahol testi de- rékségünk legvonzóbb összetevő­it a hölgyek megjelenésén tanul­mányozhatjuk. Mennél többször elnéztem a zuhany alatt magukat roppant önbizalommal és hozzá­értéssel mórikáló lányokat, asszo­nyokat, annál jobban kiteljese­dett lelki szemeim előtt az a ki­áltó ellentét, amit divatlapjaink jelentős hányadában a modellek, s természetesen a velük összeforrt manökenek, illetve élő-valóságos nőink testi valója között fennáll.. Mert a zuhanyozó hölgyeknél maradva; miután illő mértékben lehűltek szűmben az afféle ger- jedelmek, melyek szerint erősen kívántam helyet cserélni a nőpaj­tásokat paskoló mohó vízsugara- kal, rá is döbbentem a tárgyilagos felismerésre. A valóságban szin­te nem is találunk strandviszony­latban olyan aszkétikus sovány- ságú nőket, mint amilyenekre a divattervezők ráálmodják, majd a divatlapok reklámozzák modell­jeiket. Elképzeltem a mai göm- bölyded alkatú honfitársnőinket ott a zuhanyrózsák alatt a „klasz- szikus” divatmodellek ruhájában. Ö mennyi, de mennyi repedés, hasadás támadna azon a deszka­lapos keblekre, madárcsontú csí­pőre szabott divatlapi ruhakölte­ményen, ha abba kellene bújni­uk napjaink molettkéinek! Nem is érti az ember, hogy kerülhetett ilyen lépéshátrányba a divattervezés az élet valóságá­val szemben. Miért kellett szinte generációk során permanens fe- szélyezettségbe, bánatsóhajos lel­kiállapotba kergetni a divatla­pokban futatott, szúnyogtermetek­re kiagyalt modell-ideálokkal a teltebb formájú nőket? Mikor a férfiak körében — mondhatni nemzetközi szinten — végzett köz­véleménykutatások lépten-nyo- mon rácáfolnak ma is a kisujjam- karcsú szépségideál hirdetőire. S hogy a hétköznapias érvelést a művészet szférájából kölcsönvett argumentációval is felerősítsük: volna-e a világ múzeumaiban egyetlen Vénusz istennő festmény­vagy szoborábrázolat is, ha a min­denkori művészek kiálló bordá- jú, beesett képű, cinege lábú mo­dellről alkotják műveiket? Vigasztaló, hogy valami azért ’ már megmozdult a divat­lapi szépségeszmény kikezdhetet- lensége körül. Képes lapjainkban, s közöttük a közkedvelt Nők Lap­jában egy ideje olyanok a divat­oldalak, hogy szívesen elidőzik rajtuk férfiember is. Nem lapo­zunk tovább viharsebesen, mint egykor, amidőn lehetetlen pózok­ba merevített, valahonnét a túl­világból visszarévedő csontos, szikkadt dámák riasztottak ezek­ről az oldalakról. S az ember ön­kéntelenül arra gondolt, mennyi éhezés, idegnyugtató kellhet eme szuperösztövér manökeneknek, nemhogy az évszakonként köte­lező divatújdonságok, hanem egyáltalán— az élet elviseléséhez. S divatlap-szerkesztőink, mo- delltervezőink szerkesszenek, ter­vezzenek bátrabban a dundicska teltkarcsú, -idomú nőkre. Ne ér­veljenek ők azzal, hogy a mai haspárti korban egyenesen misz- sziót teljesítenek az egyszálbélű- ség divatlapi propagandájával, ez­zel is egészségesebb táplálkozásra ösztökélve nőinket. A korszerűbb étel-italfogyasztás népszerűsítésé­re ott vannak a konferenciák, ta­nácsadások, diétás szimpozionok. Erre ugyebár még az OMÉK-on is gondoltak, hiszen külön pavi­lonja van az egészséges étkezés­nek ... De látnák, hallanák, hogy a sok és érzék­letes útmutatás, okos, óvó, intelem tudomásulvétele, s elvi megszívlelése után mennyien tá­voznak ilyen cinkos összesúgás- búgással: — Jaj, hol van az a híres bir­kacsárda? Annyit beszéltek, ol­vastattak itt az evésről, hogy már a szemem is kopog az éhségtől. Tény, hogy legtöbbjük kerek- deden kövérkés asszonytárs, volt, s maga a jószándék a diétás irány­zat megszívlelésére már becsülen­dő. De — s ismét a divatterve­zőkhöz száll szavunk — ők, a gusz­tusosán nekidomborultak is sze­retnének rájuk tervezett, divat­lapokban is szemléltetett holmik­ban járni... ök, a hölgyek. Mert ami a pocakosódásnak indult fér­fiakat illeti, velük szemben érezze magát örök adósának akármelyik divatlap. Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom